Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 3.

         Tegnap estére lehetett sejteni, hogy elfáradtunk, sem az írás, sem a bonbon nem ment jól, ma reggel pedig, végignézve a társaságon világossá vált, hogy adnom kell magunknak egy szabadnapot. Dél körül Fissel megettünk egy levest a Kálvinon, belegázoltam a szenzoros szökőkútba a Szabadság téren, most pedig lemegyünk a Balatonra, és százhuszonnégy napja először, egybefüggő tizenöt órát töltünk szabadon azzal, amivel akarunk.

Még áprilisban, egyszer a napi teljesítményem az volt, hogy levegőbe ugrottam a Mária utcában. Ma sem nyújthatok sokkal többet. Fis egy poroltóból felhőt fújt az égre még a hét elején, Judit lefényképezte, én pedig ezt a képet most kiteszem ide.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 1.

         Láttam egy műsort a tévében, amiben egy szakács, egy darab penészes sajtból Rossini sztéket főzött. Erős túlzás. Láttam egy műsort a tévében, ahol pár, kamrában összeguberált alapanyagból rendes ételt készítettek. Hogy nem kell olyan sok a színvonalas táplálkozáshoz, ez volt, azt hiszem, az üzenet. Tegnap lemásoltam egy Renoirt. Ez is túlzás. Volt itthon egy tömb post-it lap, és semmi más, meg egy kis festék esetleg. Nézegettem egy Renoir albumot, és megfigyeltem, hogy néhány részlete kiviláglik a képből, nekem világlottak ki, nem állítom, hogy ez általános lenne. És mint Mr. Bean Whistler Mamájának arcát, leskicceltem a csíkos ruhákat, szalmakalapokat és a kristálycsillárokat, majd a lapokat beleragasztottam egy keretbe.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 29. 

         Egyszer Andy Warhol, egy rövidfilmen megevett egy hamburgert. Később egész mozgalmak szerveződtek arra, hogy nézzék, ahogy Warhol megeszi a hamburgert, sőt arra is, hogy nézzék, aki nézi, hogy valaki nézi Andy Warholt, hogy megeszi a hamburgert.
         Tegnap reggel kiültünk egy teraszra a Deák tér közelében, és amíg ittuk a kávét, én könnyű kézzel lehúztam a második bőrt is a lábakról, amelyek egy nyúldombi teadélutánon léptek fel először. A helyszíni szemlét követően kiszabtam a szoknyát, majd egyszerűen egy rács alá illesztettem a szobrot, így úgy nézett ki, mintha a Fehér Hajó utca és a Sütő utca sarka nem olyan régen ráesett volna a Nyugati Boszorkányra. Ez egy világos üzenet volt, minden arra járó értette, fotózták, majd fotózták, hogy fotózzák, és én persze fotóztam mindenkit, ha fotózott, ha nem.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 28.

         Ma negyven fok volt, árnyékban. Ez megbonyolítja a tiszta gondolkodást, még légkondicionált helyiségekben is, nemhogy a Sütő utcában, ahol délelőtt ültünk, és a holnapi viccemet teszteltük a járókelőkön, de ne vágjunk a dolgok elébe. Mára egy Esther Hörchner készletet, illetve annak egy darabját reprodukáltam, részben azért, mert egy Eva Zeisel készletet elég nehéz lett volna leutánozni, részben pedig azért, mert a fürdőző lány mint téma, passzol a hőgutához mint országos állapothoz.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 26.

         Neil Simon írt egy darabot, amiben egy ismeretlen, akit Elliot Garfieldnak hívnak, odaadja mindenét Paula McFaddennek, és csak annyit kér cserébe, hogy a nő legyen hozzá kedves. Amit Paula persze félreért, be is dühödik, de Garfield utána siet a nappaliba, és mondja neki, hogy hallgassa meg, de figyelmesen, mert lehet, hogy utoljára beszélnek ők ketten. Jegyezze meg a nő, hogy nem mindenkit az ő észbontó testéért esz a fene, először is, mert nem annyira észbontó, nem mondja, elmegy, de nem hánykolódik miatta álmatlanul. Még csak nem is nagyon csinos, talán, ha néha elmosolyodna, de a világért sem akarná, hogy erőszakot tegyen a természetén. Ha ő a kedves szót használja - kiabálja Garfield -, akkor úgy is érti. Hogy legyen a nő rendes hozzá. Szerinte megérdemli. Mert ő is rendes. És kicsivel később Paula meg is kéri Elliot Garfieldot, hogy ne haragudjon, mert nincs hozzászokva, hogy vadidegenek ilyen nagylelkűen viselkedjenek vele. Tegnap egy nagyon rendes ember segített nekem, pontosabban két nagyon rendes ember, egymással kapcsolatban, egymást önkéntelenül múlták felül rendesség terén, nem is értem. Az itt nem tárgyalható körülmények között tapasztalt kedvességnek ehhez a mértékéhez én nem vagyok hozzászokva. Szóval köszönöm annak, aki érti, ha olvassa, és persze aki hallja, adja át, satöbbi. 

Készítettem ma egy beszélő képeslapot.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 23.

         Amikor megnyomom a lift hívógombját, olykor akaratlanul az jut eszembe, milyen érdekes volna, ha a gomb egy nagyobb, erősebb akaratú rendszerrel állna összeköttetésben, és mondjuk a felvonó elindulásának pillanatában Los Angeles belvárosában leállna a forgalom? A gombok hatalma az én képzeletemben végtelen, a másik lakásban hagytunk például egy tűzhelyet, aminek egyik gombján az „idő áll” felirat olvasható. Persze az is lehet, hogy régen „időbeállító”-t nyomtattak rá, ami az évek múlásával megkopott, de túl nagy a kockázat, és ezért úgy döntöttem, inkább nem babrálom. Végül ott van a zebra az Ecseri úton. Annak a nyomógombja, ha jól láttam, rögtön a facebookra küldi az információt.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 21.

         Ma a Fellini Rómaiban voltunk a Rómain, és nem tagadom, hogy beszélgettünk Fellini Rómájáról, ha csak rövid ideig is. Ezzel alig összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy ilyen gyönyörű nyaram még nem volt soha, vagy az is lehet, hogy volt, de nem vettem észre. A mai munkának nincs köze a mai programhoz, legfeljebb annyi, hogy mivel egész délután a Duna partján ültünk, mindössze erre volt időm ezen a vasárnapon. Ha jól számolom, ez a harmadik banános posztom, (tehát nem unom. Bocsánat.) Először volt a darabolós trükk, azután következett Andy Warhol és most ez a valóságshow, amelyben Zack és Costas örülnek, hogy most nem ők, hanem David és Hugo közül valamelyik számára jött el a búcsú pillanata.

Írta: Keresztes Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 16. 

         Arról beszélgettünk, hogy melyikünk, kihez lenne hajlandó sorban állni aláírásért. Judit azt mondta, hogy ő az egyetemen állandóan aláírásért áll sorban, de nem erre gondoltunk, hanem arra, hogy ha lehetne, kitől kérnénk autogramot. Ez olyasmi játék, mint a kivel találkoznál szívesen, ha visszamehetnél az időben, (a rajzfilmfigurák és a pasik a Mátrixból nem érnek). Fis Graham McPhersonnal íratna alá egy lemezt, Judit simán kivárná a sort Tim Roth-hoz. Én két napot lennék hajlandó áldozni arra, hogy Louis CK végül szignózza egy pólómat. Fran Lebowitz volna a másik, akire szánnék időt, bár mostanában nem írt sajnos, legutóbb a nyolcvanas években jelent meg két könyve. Akkor őt tartották a legszellemesebb nőnek Amerikában. Elenor Wachtelnek azt mondta tavaly egy CBC interjúban, hogy az övé nem írói blokk, hanem írói blokád.
         Van egy áramlat, amelyben az aláírásokat kihajtják drótból, és ékszereket készítenek belőlük. Én Lebowitz kézjegyéből formáztam ma egy medált.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 15.

         Tíz évvel ezelőtt, rögtön az első kép a lakásban egy Magritte volt. A festményen egy férfi állt, egy zöldalma lebegett az arca előtt. A férfi mögött felhők gomolyogtak, keménykalapot viselt, mint Thomas Crown, amikor a Metropolitanben mosatta le a hamis Pissarro-t az igazi Monet-ról. A festmény címe ez volt: Az ember fia. Megfigyeltük, hogy Fish ruhatára hasonlít annyira Magritte ruhatárához, hogy eljátszhassuk vele, amint az ember fia munkába menet felöltözik. Ennyi szürrealizmus mára elég lesz talán.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 14.

         Nehéz idők járnak a barátokra, szerepelnek a blogban, és minden alkalomra kézzel készített ajándékot kapnak. Hamarosan egy kisfiú születik a Tizenharmadik kerületben, és tegnap a babaváró partin megbeszéltük a szüleivel, hogy ha majd már hozzászokott ehhez a világhoz, beöltöztethetjük popcornnak vagy karácsonyi pulykának, vagy húsgombócos spagettinek, vagy Frida Kahlonak. 
A csokornyakkendő része egy újszülött alapruhatárának, gondolom. Így azt festettem a rugdalózókra.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 13.

Krúdy kicsi volt és tömzsi, Kafka nagytermetű, bőrbe bújtatott, de még mindig nem elég széles, Poe finoman, nem ezoterikusan, széles margóval, félfamentesen várt a sarokban, modellméreteivel tűnt ki a többi író közül. Végül Poe-t választottam, ő felelt meg legjobban erre a pillangós munkára.

Tegnapról maradt még csokoládé, ebből pillangót készítettem.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 12.

         Ma tofuval kevertem össze málnavelőt és luftballonokat mártottam forró csokoládéba. Úgy hangzik, mint egy inkvizítori munka a Walt Disneynél, de minden a konyhában történt, a komfortzónámon kívül. Később kidurrantottam a lufikat és így ehető poharak álltak elő, ezekbe töltöttem a málna mousse-t.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni 365+ rovat - 2013. július 11.

         Hány órát alszol, kérdezte az illető, mondtam, hogy hármat, négyet, ő azt akarta tudni, hogy ez amolyan szépítő alvás-e délután, én ezt nem értettem, de amikor megérettem nagyon érdekes gondolatnak találtam, mert nem, nem délután alszom három órát, hanem egy nap, összesen. Mások sem pihentebbek itthon, és ehhez köthetően az a szokás kezd kialakulni, hogy káromkodunk, mint Zelma nagynéni. Ezt eleinte bohémnek és olyan emancipáltnak tartottam, de kezdünk elkanászodni. Erre megoldásként találtam ki ezt a perselyt. Ebbe a díjszabás szerint tartozik fizetni mindenki, aki rondán beszél. Egyelőre drámai visszatartó erőről nem tudok beszámolni.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 10.

         Ha ilyen fáradhatatlanul dolgozik valaki határai feszegetésén, mint én, naponta újabb területeket hódítva meg, akkor a századik napon joggal várhatja el, hogy történjen valami szokatlan, jutalom helyeződjön kilátásba, esetleg kisebb csoda essen meg vele. Ma egy gomolyfelhő szállt le az égből, nem beszélt, vagy ilyesmi, zenét sem sugárzott, csak lebegett a fejünk felett. Végeredményben egy kisebb csodát beszéltünk meg, és az kötelességtudóan be is következett. 

A természetfeletti jelenséget a Mátrában, a sás-tói kilátó legfelső emeletén tapasztaltuk, ha bárki regisztrálni szeretné az esetet.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 9.

         Kelly Dixon kitalált egy játékot, amit „idd ezt, gyártsd azt” névre keresztelt. A szabályok értelmében néha bekever egy érdekes színösszeállítású limonádét, és mellé legyárt egy valamilyen tárgyat, az itallal harmonizáló dekorral. Hát igen, sekélyes, de nem érdekel, nekem az awesome possum feliratú póló is tetszik. Hétvégéről maradt még levendula, így adta magát ez a mai poszt. Éppen Kelly Dixonnál találtam is egy levendulás testradírt, de az már túlment minden határon, mert Dixon ételfestéket kevert a cukorba, hogy a végeredmény szép lila legyen. Ami mutatós, de én szoktam ételfestékben turkálni, az nem jön le azért olyan könnyen. Így kitaláltam egy másik receptet.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 8.

         Valamelyik nap megkértek, hogy írjak egy kicsivel több érzelemmel. Talán ne csak a dolgok élén álljak, így vegyem el a dolgok élét, hanem haladjak túl ezen, és az isten szerelmére, ne sterilizáljam a szöveget. Ettől én megijedtem (ez valós érzelem, kéretik értékelni), és hirtelen eszembe jutott az a zenekar, amelyikben a tagok nem szerették az új karnagyot, mert a trombitás azt mondta, hogy ismeri régről, és a karnagy egy kretén, persze összekeverte valakivel. Ezért büntetésből mindenki kotta szerint játszott, visszafogottan, észből, hangoláskor az oboa F hangot adott a kürtnek, a klarinét partitúrából lépett be, és elég jók voltak, megnyertek minden versenyt. De aztán megszerették az illető karmestert, mert mégis kiderült, hogy rendes ember, elkezdtek szívből zenélni, és ekkor ők lettek a legborzalmasabb banda az univerzumban, szóval van mit veszíteni. 

Barbi ma egy zöldségkottát készített.

Készítette: Keresztesi Barbara 
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 7.

        Jerry Seinfeld televíziós sorozatának legutolsó részét hetvenhat millióan nézték 1998-ban. A Finálé volt minden idők harmadik legnézettebb sitcom adása, ezt követően Seinfeld visszavonult. Több pénze volt, mint Pakisztánnak, a felesége szakácskarrierjét menedzselte, és amikor megkérdezték, hogy mit csinál, szerette azt felelni, hogy semmit. Ilyenkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a semmittevés jól hangzik, de közel nem olyan egyszerű, mint amilyennek hiszik. Az embernek óvatosnak kell lennie, mert ha semmit tesz, tehet bármit. Ez oda vezet, hogy tesz valamit, ami pedig a semmit illetően eléggé elront mindent. A 2010-es év körül Seinfeld arra gondolt, hogy visszatérne, és lenne ismét a legnépszerűbb komikus az Egyesült Államokban. De a showbiznisz éveket úgy kell számolni, mint a kutyaéveket, Seinfeld emléke megkopott, az országos csatornák sem voltak már olyan készségesek, mint korábban. Erőből tárgyaltak, és Seinfeld ezt rosszul viselte. Louis CK hekkelte meg a médiahatalmat először, 2011-ben saját gyártású stand-up komédiát töltött fel a netre öt dollárért. Hangsúlyozta, hogy a letöltő azt tehet a műsorral, amit akar, tőle vetítheti nyilvánosan, kölcsönadhatja, mindegy, csak fizessen érte öt dollárt, hogy CK-nek legyen pénze később újat gyártani. CK tizenkét nap alatt egymillió dollárt keresett, egyszerűen nem is hitte el, körbemutogatta a számláját a neten, és a pénzből kétszáznyolcvanezer dollárt azonnal átutalt különböző civil alapoknak.
         CK példáját követte Seinfeld, amikor 2011-ben elindította heti sorozatát az interneten: Humoristák, kocsikban, kávézni mennek. Felöltötte az első évadot, az párezres nézettségű volt, de nem bánta, majd megkezdte a második évad vetítését, és amikor múlt héten beült egy 1958-as Cadillac Eldorado Seville-be, hogy Don Ricklesszel megigyon egy kávét, már százharmincezer like-nál tartott az oldala. És mivel Seinfeld szereti megünnpelni a győzelmeket, az adás után ki is ragasztott egy cetlit az iroda ajtajára, amire filctollal ráírta: bébi, visszatértem! 

Ma Barbi valamilyen belső indíttatásból felírta a konyhaablakra, hogy I’m back, baby ezenfelül megrajzolta a genezist, vagyis azt, ahogyan az óriás robotok letették velünk szemben a Száva tornyot.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 6.

         Ma Tihanyban jártunk egy szedd magad levendulamezőn. A helyszínt nem lehetett eltéveszteni, balkéz felől az út mentén lila szőnyeg borította a dombokat, a levegő nehéz virágillattal volt tele. Valaki azt állította az interneten, hogy ezen a különös mezőn tolonganak a méhek, ami igaz. De hogy a méhek csípnek, ezt is mondta az illető, és valójában nem a csípés bekövetkezése a kérdés, mert csípés lesz, ez biztos, hanem az, hogy egységnyi idő alatt hány valószínűsíthető? A valóságban a levendulabokrok között működő méhek egyszerűen nem érdeklődnek a szüretelők iránt. A hatalmas csokorral sértetlenül hagyhattuk el a területet, a virágokat itthon talpas poharakba szórtam, a virágágyra mécseseket állítottam, és szép, bőrpausz lámpaburákat helyeztem a poharakra.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ - 2013. július 5.

         Ma hajnalban kimentünk Pomázra, és szedtünk tizennégy kilogramm barackot. Amolyan elvárosiasodott hajnalt tessék érteni, hétkor indultunk, egy óra alatt értünk Dolina-pusztára, és ha jól tudom, a mezőgazdaságban nyolckor már a délutános műszak kezdődik. A barackszedéshez két háncstárolót festettem át gyümölcskosarakká.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
 Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 4.

         Ma a szokottnál nehezebben ment a fotózás, ez a jégkrém valamiért nem akart jégkrémnek látszani, sokkal szívesebben nézett ki vesének, vagy egy frissen kioperált emberi nyelvnek. Jobban szerettem volna, ha ez a szervkereskedelmi vonal nincs jelen, és az jutott eszembe, hogy ha egy nehéz gyúródeszkát élére állítva a csempének döntenék, egy porcelánkannával kitámasztanám, és szorosan melléjük helyeznék egy vajtartót, két csészét azonos modorú tányérral, meg például egy pohárkészletet, az rengeteget segítene. És milyen igazam lett, a jelenet felállt, és dicsőséges volt, megváltozott tőle a világ, de amikor egy pillanatra elfordítottam a fejem a gyúródeszka megbillent, majd a porcelánt az üvegáruval együtt letolva a konyakőre, hazavágta az egész csendéletet. Később egy tányért teleszórtam jéggel és csak elrendezem rajta a jégkrémeket. 

A jégkrémeket Barbi készítette, és a receptet is ő találta ki: