Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


„- Akkor tehát a négyes pont: világuralom öt éven belül… …Egyetértek, a tettek beszélnek, nem a szavak. Legyen egy azonnali akció azonnal....

2009. március 28. - napfényposzt

– Előbb meg kell szavazni.
- Persze persze, előbb
szavazni kell…”

(Monty Python - Brian élete)

           Ahogy említettem, már közel három éve olvasom a hatástanulmányokat, amelyeket a bolygó jövőéért aggódó világszervezetek tesznek közzé. Mindannyian az összeomlást, az ötven-száz éven belül bekövetkező apokalipszist hirdetik, de jelentéseik végén általában csak az szerepel: azonnali cselekvésre van szükség.

           Az országok vezetői a riasztó adatok láttán mindent megtesznek, - amit légkondicionált irodáikból emberileg tenni lehetséges – annak érdekében, hogy csökkenjen a vég eljövetelének esélye. Általában nincs jobb ötletük, mint az, hogy a sötét, vérborzalom világvégét mint csak hajszál híján elkerülhető eseményt tárják a közvélemény elé.

           Az állampolgárokban keltett lelkiismeret-furdalásra építenek. Megpróbálnak még több szmogot, még több szeméthegyet még több kivágott esőerdőt mutatni és megalkotják a világ legértelmetlenebb kommunikációs kampányait, amelyek láttán az ember végképp elbizonytalanodik abban, hogy mit várnak el tőle a bolygó megmentésének érdekében:
- Látom, látom, de most mit tudok csinálni? Nem kell ötven évet várnom, már most megfojt a szelektív szemét az ablakom alatt és komolyan fiúk, szerintetek én vágtam ki a fákat? 

           Az oktató weboldalakon általában nem avatják be az embereket a bolygót működtető folyamatok részleteibe. Mindenki egyetért abban, hogy az állampolgár az, aki mindent elrontott és neki is kell elvégeznie az állagjavító munkálatokat. De senki sem hajlandó odafordulni az állampolgárhoz és megkérdezni tőle, hogy: - te érted, hogy pontosan hogyan kell szelektálnod a hulladékodat? Érted, hogy hogyan tudod csökkenteni a CO2 kibocsátást azzal, ha kihúzod a telefontöltődet a konnektorból, amikor nem használod? Érted, hogy milyen összefüggésben áll a klímaváltozás az anyagok újrahasznosításával? Érted, hogy miért kérem tőled, hogy javíttasd meg a csöpögő csapodat? 

           Kérem, kopogtasson be szomszédjához – aki reprezentálja az emberiséget, vagyis ellentétben önnel, nincsenek naprakész információi a környezetvédelemről – és kérdezze meg tőle, hogy érti-e a következő instrukciókat: „mérsékeld az ökológiai lábnyomod” vagy „ha csak minden második divathullámra ülsz föl, már segítettél” vagy „vegyél vissza” vagy „mindenki dobja be a magét” vagy „tehetsz rá vagy tehetsz ellene”. 

           Elismerem, hogy egyelőre nem tudok bizonyítékkal szolgálni arra, hogy a sötét jövő axiómaként való tálalásánál és minden napos sulykolásánál valamint a homályos cselekvési tervek közzétételénél létezik jobb megoldás a klímaváltozás megakadályozására és az energiaforrások megóvására.

Csak azt tudom, hogy kivétel nélkül
minden problémának több megoldása
létezik a Földön, s ha van „B” terv, azt a biztonság kedvéért minél előbb működésbe kell hoznunk arra az esetre, ha az „A” terv
cserbenhagyna minket.

           Elnézését kérem, ha már sokszor hallotta az alábbi történetet, amely valószínűleg csak városi legenda de én azért szeretném igaznak hinni. Az egyik koppenhágai egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán:
A tanár arra biztatta az éppen kollokváló hallgatót, hogy legyen szíves írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével. A hallgató a kérdésre a következő feleletet adta: „- Fogunk egy hosszú zsinórt, rákötjük a barométer tetejére, majd a barométert lelógatjuk a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.” 

            A professzor elképedt a diák szemtelenségén és elégtelenre értékelte teljesítményét. A tanuló azonban meg volt győződve arról, hogy válasza abszolúte helyes és addig gyötörte az egyetem vezetőségét, amíg azok ki nem jelöltek egy független bírát a vita eldöntésére. Az új tanár az esetet gyorsan átgondolva megállapította, hogy bár a megoldás valóban helyes volt, de semmiféle emelt szintű fizikai ismeretet nem tükrözött. Ezért a diákot a feladat újbóli megoldására kötelezte ott helyben a folyosón.

            A diák hosszú percekig állt szótlanul, mélyen gondolataiba merülve. A vizsgabiztos türelmesen várakozott, aztán, mert a tanuló még mindig nem nyitotta szólásra száját, feltette az első segítő kérdést: - Nos?
A diák bocsánatkérően bólogatott és azzal magyarázta hallgatását, hogy ebben a pillanatban számtalan megoldás áll rendelkezésére, csak az jelent nehézséget számára, hogy eldöntse, melyiket adja elő. A vizsgáztató biztosította a tanulót, hogy van ideje bőven, szívesen végighallgat minden megoldást, vágjon csak bele nyugodtan a feleletbe. A tanuló ekkor nagyot sóhajtott s sebesen kezdte sorolni ötleteit: „Először is megfoghatjuk a barométert, felmehetünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobhatjuk onnan. Mérhetjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámíthatjuk a H=0.5g * t2 képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.

          Vagy, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.

           De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a T=2 π * √(1/g) képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.

           Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmászhatjuk azt és miközben haladunk fölfelé, a barométert magunk előtt görgetve megszámolhatjuk, hogy annak kerülete hányszorosa a tűzlétra magasságának. Majd a barométer körméretét meghatározva, egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.

           De ha Ön az unalmas módszerre kíváncsi, akkor használhatjuk a barométert légnyomásmérésre is. A talajon és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből megállapíthatjuk a felhőkarcoló magasságát. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.

           Itt, az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti megoldásokat kidolgozni, ezért mindent összevetve, a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: „Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert.”
(Részlet a Problémamegoldás környezettudatos Fenegyerekeknek című könyvből. Írta: Keresztesi Judit)

Kapcsolódó videók: Azonnali akció, azonnal - a Brian élete című filmből:
 

„A buddhizmus nem arról szól, hogy mindenki törődjön a maga dolgával”

Az idézet a Hal neve Wandából való
és valahogy így szól teljes terjedelmében:
„Arisztotelész soha nem volt belga,
a buddhizmus nem arról szól, hogy mindenki törődjön a maga dolgával,
a Londoni Földalatti pedig nem politikai mozgalom.
Ez mind tévedés Ottó. Utána néztem.”

Láma Ole Nydahl azt mondja: „a buddhizmus az, ha megértjük, ahogy a dolgok vannak.” Szeretnék úgy tenni, mintha ez a mondat nekem jutott volna eszembe, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi a környezettudatos élet. Én erre azt válaszoltam, hogy az, ha megértjük, ahogy a dolgok vannak. Kérem, ne szóljon erről a lámának.

Vajon tudom, hogy mit eszem?

Hogyan vannak a dolgok bennünk?

           Az emberi test a Star Trek sorozat Voyager űrhajójára hasonlít. Szerintem. Egy mechanikailag tökéletes szerkezet, amelyet a gyártó lehetetlen küldetések teljesítésére fejlesztett ki. Nemcsak bámulatos, százhúsz évnyi működésre hitelesített motort szerelt e találmányba, nemcsak szuper intelligens fedélzeti számítógéppel látta el, de beleépített egy külső behatások ellen védő, láthatatlan energiapajzsot is. Ezt az energiapajzsot az egyszerűség kedvéért hívjuk most immunrendszernek. Ha karbantartjuk, az emberi erőtér szinte minden kórokozónak ellenáll, egyesek szerint a pestisnek is. Két tényezőtől gyengül meg végzetesen: ha a fedélzeti kompjúter folyton idegeskedik vagy depresszióba esik és ha ugyanez a fedélzeti kompjúter használhatatlan üzemanyagot juttat be a szervezetbe. 

           Mindjárt befejezem az idétlenkedést, de előbb rá szeretnék világítani arra, hogy míg mi, emberek a személyautónkba csakis az előírásoknak megfelelő benzint tankoljuk, óramű pontossággal pótoljuk a gépjármű motorjában az olajat, a kocsit időről időre műszaki vizsgának vetjük alá és ha valami nem tetszik nekünk a hangján, máris rohanunk vele a szerelőhöz, addig saját, fantasztikus, körültekintően tervezett, tökéletesen kivitelezett űrhajónkba minden szemetet belelapátolunk, ami a száj nevű üzemanyag adagoló nyíláson befér. 

           A hajtóanyag-bevitel, vagyis az evés, ha környezettudatosság szempontjából vizsgáljuk, bonyolultabb feladat, mint első látásra hisszük. „Az vagy, amit megeszel.” – szajkózzák nekünk úton-útfélen az egészséges étkezés alapszabályát, mi eközben arra gondolunk, hogy „barátom, nincs ember ma a Földön, aki száz százalék biztonsággal be tudná azonosítani a magához vett táplálék összetevőit”.

           Éppen egy napot töltöttem az Interneten az E jelzésű élelmiszer-adalékanyagok kártékony és jótékony hatásai után kutatva. Olvastam róluk amatőr fitness edzők, hivatásos táplálkozási szakértők, türelmes, (olykor zsémbes) orvosok és értetlenkedő élelmiszeripari mérnökök tollából. Egyetlen közös volt az írásokban: a publikálók mindegyike abszolút igazságot tárt a nyilvánosság elé, mely abszolút igazságok rendre különböztek egymástól. Találtam véleményt, amely mindegynek tartotta, hogy a C vitamint egy paprika vagy egy gyógyszergyár szintetizálja. Akadt a nyilatkozók között olyan, aki szerint az E-számok kivétel nélkül ártalmatlanok és véleménye szerint szóra sem szabadna méltatni a színezőanyagok és tartósítószerek káros hatásait firtató vásárlói kérdéseket. Volt, aki azt javasolta, hogy legyünk szívesek megtanulni az emberi egészségre veszélyt jelentő E jelzéseket és böngésszük végig az áru csomagolásán feltüntetett összetevőket, mielőtt vásárlásra szánnánk magunkat. Végül voltak akik azt mondták, hogy hiába tudjuk egy E élelmiszeradalékról, hogy önmagában nem káros az emberi egészségre, előfordulhat, hogy az bennünk összetalálkozik egy másik ártalmatlan E anyaggal s ők ketten kémiai reakcióra lépve már kiadhatnak egy olyan vegyületet, amely veszélyt jelenthet szervezetünkre.

Legjobban tesszük, ha friss élelmiszert eszünk?

           Magyarországon a külföldről származó friss áru 72%-ában találnak növényvédőszer-maradványokat, a hazai áru 30%-a szennyezett enyhén. Az import zöldség és gyümölcsmennyiség 1%-ában mutatható ki az egészségügyi határértéket meghaladó kemikália szint. A multinacionális hipermarket láncok azt állítják, hogy azért érdemes náluk beszerezni a szőlőt, paradicsomot, dinnyét, mert ott komolyabb szűrőn megy át az élelmiszer, mielőtt a pultokra kerül, mint a kistermelői piacokon. 

           Mint említettem, az import zöldség háromnegyed részében van méreganyag, egy százalékában több is, mint amennyit az emberi szervezet tolerálni képes. Import zöldséget nem lehet kapni a kistermelőknél, ők saját kertjükben, de legalább is Magyarországon termett, portékát árulnak, és ahogy említettem a hazai áru tisztább, mint a külföldi. Mindkét terepen orosz rulett vásárolni, de a szupermarketekben több töltény van a tárban. 

           Ez a „táplálkoznom kell, hogy életben maradhassak, de bármit eszem, hosszútávon belehalok” paradoxon csak látszólag feloldhatatlan. A probléma megoldását korábban említett űrhajónk energiapajzsára vagyunk kénytelenek bízni. 

           Energiapajzsunkat, vagyis immunrendszerünket kifejezetten karban tartja, ha néha kivédhet ezt-azt. Igazságtalanság, mégis igaz, hogy azok a gyerekek, akiket széltől is óvott anyjuk, sokkal gyengébb védelmi mechanizmussal rendelkeznek, mint azok, akik kétpofára zabálták a homokot a játszótéren és szüleik szent meggyőződése volt, hogy a salak kell az utód zúzájába. 

           Éppen ezért lehetetlennek tartom, hogy a zéró szennyezettség elérésére kelljen törekednünk. Igen is lehetséges, hogy immunrendszerünk edzésben tartásához néhány hajmeresztő dolog valóban kell a zúzánkba. Nem hiszek abban, hogy egész életünket az ivóvíz oldott anyag tartalma, az előlünk eltitkolt élelmiszer adalékanyagok léte vagy nem léte és a friss áruban lévő permetanyag szintje miatti aggodalommal kelljen töltenünk. Viszont vakon hiszek a matematikában, amely szerint sok élelmiszerrel sok méreganyag, kevés élelmiszerrel kevés méreganyag kerül a szervezetbe. S bár e képlet első hallásra bárgyúnak tűnik, mégis azt mondom, hogy ez az az állítás, ami megoldást jelenthet ember és bolygó problémájára egyaránt. 

Mi emberek megesszük a világot

           Egy amerikai polgár átlagosan 1046 kg élelmiszergabonát fal fel egy évben. Egy indiai 178 kg-ot eszik meg ugyanebből az alap élelmiszerből, egy kínai évente 348 kg gabonát vesz magához. A nyugat-európaiak fejenként átlagosan 523 kg búzát, rizst, rozst vagy árpát esznek meg évente. Ez annyit jelent, hogy ők egyetlen nap leforgása alatt körülbelül 1,4 kg gabonát diktálnak magukba fejenként. Magyarországon naponta átlagosan fél kg gabona, 10 dkg tejtermék, 20 dkg hús, 0,5 dl olaj, 4 evőkanál cukor, plusz az egészség kedvéért fél tojás, 15 dkg zöldség, 20 dkg gyümölcs, 2 dl tej, az élvezet végett pedig 2 dl sör, 1 dl bor, 3 cl tömény szesz és 3 dl kóla csúszik le a torkunkon fejenként. Mi pedig csakis amiatt izgulunk, hogy véletlenül le ne nyeljünk egy mikrogramm
E-165-öt. Azt hiszem sokunk nevében szólok, ha azt mondom: itt valami nem stimmel. 

           Óriási az élelmiszer túlfogyasztás a világon. Mi emberek, mint egy gigantikus porszívó, valóban mindent és minden mennyiségben hajlandóak vagyunk lenyelni, amit megfelelő méretben és számunkra tetsző színben elénk kínál az ipar. Ilyeténképpen teljesen fölösleges aggódnunk a szervezetünkbe jutott kemikáliák hosszú távú hatása miatt, hiszen ez az ételmennyiség jóval az előtt eltesz bennünket láb alól, hogy a lomha E-xxx-nek egyáltalán eszébe jutna akcióba lendülni bennünk. 

           Az emberi szervezet európai aggyal föl nem foghatóan kicsiny mennyiségű étel feldolgozására teremtetett. Kis mennyiségű étellel – hacsak nem a gonosz mostoha almájából kívánunk bevacsorázni – kisebb mennyiségű méreganyag jut a testbe. Ha mindehhez még teljes tápértékű élelmiszerek közül választunk, igyekszünk csomagolás nélküli árut vásárolni és magunk készítjük ételeinket, akkor az élelmiszeripar környezetszennyező tombolását is megszüntethetjük.

Az előre gyártott élelmiszerekkel az a baj, hogy az ember néha akkor is egészségesebben táplálkozna, ha helyettük inkább a csomagolásukat fogyasztaná el.

           Tiszta élelmiszerre vágyik? Legyen szíves menjen ki egy kistermelői piacra és elegyedjen szóba az árusokkal. Kérdezze meg, hogy ők termelték-e a tököt, babot, almát, körtét. Kérdezze meg, hogy permetezték-e a termést és hogy mikor. A legtöbben egyáltalán nem kezelik mérgekkel a veteményt, de mivel földjük túl közel van a műúthoz vagy a biogazdálkodás szabályainak valamiért nem felelnek meg, árujukat a kistermelői piacon értékesítik. 

           Főzze meg, amit vesz. A főzés nem ördögtől való. Teljesen mindegy, hogy ön férfi, nő, menedzser, igazgató, fiatal, még fiatalabb, király vagy fáraó, ennie szükséges és a főzés olyan kikapcsolódást jelent, ami néha még egy fáraónak is kijár. 

           Én főzök. Minden egyes napon. Ne is kérdezze. A lakás többi lakója sokáig úgy támogatott ebben, hogy kiültek a konyha padlójára, enyhén leitták magukat és az étel elkészültéig szóval tartottak. A férjem egyszer, hátha úgy gyorsabban haladnék, beállt mellém a pulthoz. Akkor csak kuktáskodott nekem, de később, ahogy nőtt a gyakorlata, maga is elkezdte megfőzni merészen válogatott receptjeit. Ma akármihez nyúl, sokkal jobban sikerül az ő étele, mint az enyém. Nyavalyás kuktája.

           Természetesen nem akarom arra kérni, hogy holnaptól élete végéig minden nap legyen szíves főzni. Csak arra biztatom, hogy ha eddig el is kerülte a konyhát, ezután adjon a friss élelmiszereknek is némi esélyt.

A kistermelők kedvesek, standjukon az áru mindig gyönyörű és olcsó.
(Fotó: Keresztesi Barbara - Kispesti kistermelői piac)

           Hamarosan befejezem a lobbit a kistermelők mellett, de előbb még elmondom, hogy náluk az áru beszerzése valóban szórakoztató program. A kistermelői piacokon egymás mellett sorakoznak a kedvesebbnél kedvesebb eladók. Ha itt valaki nem úgy szolgálja ki a vevőt, ahogyan az a vevőnek tetszik, máris tíz másik répa, karfiol, alma, körte, dinnye, kukorica termelő áll a nagyra becsült ügyfél rendelkezésére. „Drágáim, jövő héten ne keressenek, disznóvágáson leszek – hajol közel a néni, amikor átadja nekünk a nagy kazal zöldséget – De remélem, aztán találkozunk!” Ez a nexus köztünk, meg piaci elárusítóink között. Maga a mennyország.

Kispesti piac, különleges hazai alapanyagbók készült kolbászok üzlete
(Tamásnál kapható mangalica, liba, pulyka, szarvas, kecske vagy birka kolbász is)  - Fotó: Keresztesi Barbara

(Részlet a "Problémamegoldás Környezettudatos fenegyereknek" című könyvből. Írta: Keresztesi Judit)

Miért nem lehet egy problémát egy csapásra megoldani?





























A Mariana árok a hozzá legközelebb eső szárazföldtől is 1200 km-re fekszik.

           Megfigyeltem, hogy nálunk Magyarországon most mindenkit az egy csapásra technika foglalkoztat. Az emberek az egy csapásra való meggazdagodáson törik a fejüket, vannak, akik egy csapásra reformokat tervezgetnek, megint mások egy csapásra szeretnék kirúgni azokat, akik egy csapásra reformokat tervezgetnek. Egyetlen lépésből matt. Aki tud sakkozni, az azt is tudja, hogy mennyire kicsiny valószínűséggel következik be ez az esemény.

           Néhány évvel ezelőtt elmélyültek első benyomásaim az egy csapásra módszerről. Történt, hogy a már nem kezdő, éppen ezért merész terveket dédelgető, óriási udvartartást fenntartó de annak költségeit csak ideig-óráig kitermelni képes vállalkozásomnak befellegzett. A pénz, ami tegnap még számolatlanul dőlt hozzánk, hirtelen meggondolta magát és kifelé kezdett igyekezni a cégből. A látszat fenntartása felemésztette minden vagyonomat, leürítettem saját bankkártyáimat, majd a barátaim bankkártyáit, végül pedig kivégeztem szüleim bankkártyáit is. 

           A magam fajtát az adrenalin hajtja, extrém helyzetekben érzi, hogy él és nem tud kiszállni, csak ha hajszál híján agyonüti valami. Az ilyen ember az igazán nagy slamasztikában is képes úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülötte. Ezért az a leghelyesebb, ha „életveszélyben” ráadásként eltörik egy végtagja, mondjuk a lába, hogy kénytelen legyen gondolkodással múlatni a rája szakadt időt.
2004 októberében az ágyban, míg egyik lábam fekvőgipszben az égnek meredt, nekem végre azon járt az eszem, hogy vajon tényleg tönkrementem-e. Kezembe vettem a varázs-nyolcas-gömböt, ami az éjjeliszekrényen pihent addig és megráztam: „Semmi kétség efelől” - szólt a válasz. Hátra volt még barátaim felelősségre vonása, ingerülten csapkodtam a paplant, hogy miért nem figyelmeztettek előbb. A dührohamnak Barbi húgom vetett véget, aki emlékeztetett az egy évvel azelőtti, majd hat hónapra rá lefolytatott, majd két héttel a balesetem előtt kikönyörgött beszélgetéseinkre. - Mit mondtam, megmondtam, nem megmondtam – mutatott rá- és ha abba nem hagyod a siránkozást, eltöröm a másik lábadat is. 

           A sérülés hamar begyógyult, gazdasági lábadozásom azonban majdnem 4 éven át tartott. 1400 nap. Ez a visszaaraszolás időtartama a Mariana-árok leges-legaljáról a tenger felszínére. Nem mondhatnám, hogy egy csapásra fent voltam. És nem mondhatnám, hogy bárki egy csapásra fent lesz, aki hasonló mutatványra készül.
Ma Magyarországon kétségbeesetten méricskéljük magunkat a nyugat-európai országok és az Amerikai Egyesült Államok polgárainak életszínvonalához, juttatásaihoz és környezetéhez. Tagország vagyunk, vezetőink – Európa nem kis nyomására – azonnal akarják a változást. Azonnal ugyanúgy és ugyanannyit kell szelektíven gyűjtenünk, mint azoknak, akik már húsz éve ismerik e hulladékválogatási rendszert. Azonnal úgy kell értenünk a demokrácia játékszabályait, mint ahogyan azok teszik, akik már száz éve élnek ilyen kormányzati formában. És azonnal úgy kell gazdálkodnunk, mint azoknak az országoknak az üzletemberei, akiknek már az üknagypapája is értette, hogy mit jelent céget építeni.

Amit el szeretnék mondani, az nem más, mint hogy időt kérek. Mindenki számára, aki itt él, ebben a kicsi hazában. A legtöbben az országban – különösen vonatkozik ez a városok és az ország minden egyes, e húsz év leforgása alatt hatalomra került vezetőjére – nem tudják, mit csinálnak. Honnan tudnák? 

           Ki tanította volna meg nekik? Az országunkat egyelőre csak gyanakodva, távolról méregető Nyugat-Európa? Vagy a háborúzó, világot válságba sodró Egyesült Államok? Esetleg a magyar XX. század, mely időszaktól megáll az ember esze?

           Csalódást kell okoznom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy most felmentettem őt az eddigi ügyetlenkedései nyomán keletkezett károk súlya alól. Én ennek ellenkezőjére készülök. Szerintem mára eleget tudatlankodtunk itt, Európa szívében. Ha nem oktatott bennünket senki, akkor ideje kitalálnunk, hogy hogyan intézzük értelmesen ügyeinket mi magunk. Nem logikus, hogy egyik pillanatról a másikra szelektív tárolók özönlik el az utcáinkat és mi semmilyen instrukciót nem kapunk arra, hogy mit és hogyan dobjunk beléjük. Nem logikus, hogy környezetvédelem címén e konténerek körül felhalmozott szemét lepi el utcáinkat. Nem logikus, hogy a lakótelepeken kontrollálatlanul átszáguldó forgalom, a szabályozás nélküli szállítmányozás, a meggondolatlanul kiadott építési engedélyek miatt keletkezett zajszennyezés törvényesen betegítheti meg az embereket. Nem logikus, hogy az állampolgárok mindennapjaiért papíron felelősséget vállaló cég- és városvezetők, a lakosság életét pokollá tevő határozataikat minden különösebb akadály nélkül hatályba léptethetik. És ha mindez nem logikus, akkor miért kellene várnunk arra, hogy Európa megint kipellengérezzen bennünket emiatt, miért ne használhatnánk az eszünket, és miért ne tehetnénk e dolgok menetét logikussá a saját módszereinkkel? Ki tudja, a végén még kitalálunk valami olyasmit, aminek a többi ország is csodájára jár. Éppen úgy, mint a régi szép időkben. 

           Vajon egy csapásra sikerül majd megoldanunk a problémáinkat? Kétlem. De mivel a nagy eszünkkel itt himbálózunk a szakadék falán és éppen ráérünk azon gondolkodni, hogy hogyan menekülhetnénk meg, talán most szorultságunkban és mert az életösztön kiélesítette elménket, eltaláljuk a helyes irányt és komótosan kikapaszkodunk a peremre.

           Mint említettem önnek, ezekben a pillanatokban magam is itt taposom a vizet a Mariana-árok fölött az óceán felszínén. Nem olyan régen bukkantam fel, prüszkölök a tüdőmbe jutott víztől és zihálva kapkodok friss levegő után. Épp csak annyit időzöm ezen a helyen, hogy elmondjam: hibát véteni nem szégyen, a bukás nem végzetes, újraépíteni valamit pedig nagyon nehéz de örömteli feladat. Most pedig, ha megbocsát, ki kell úsznom a partra.
süti beállítások módosítása