Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. október 7.

          Vasárnap mozi est volt, az új Louis CK showt néztük meg, később pedig, hogy múlt és jelen egyensúlyba kerüljön, a 1967-es Producereket. Vetítettek amellé egy riportfilmet is, amelyen Carl Reiner és Mel Brooks beszélgettek. Reiner azt kérdezte Brookstól, hogy biztos volt-e a Hitler jelenetben. Brooks azt felelte, hogy egyáltalán nem, de amikor írta, ő úgy röhögött, hogy nem kapott levegőt, és mivel neki elég jó humora van, ezért benne hagyta a szövegben, hátha lesz más is, aki viccesnek találja. Így kapott Oscart érte és később tizenkét Tonyt.  A filmekhez karamell popcorn járt, nagyon elégedett volt mindenki. 

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. május 5.

„A kocsmáros a pult mögött állt és unottan törölgette a poharakat. A konyharuha nem volt tiszta, utoljára akkor cserélhette, amikor az anyja itt járt, szerencsére a poharakról leitatott víz lazított a rongy foltjain. Jóval elmúlt éjfél, a bár amúgy sem volt népszerű, most is csak öt nőtlen férfi ült bent szétszórva az asztaloknál. Hirtelen az elcsigázott politikusforma felnézett, tekintetét a szakállasra szegezte, amikor az viszonozta pillantását, a politikus szeme átsiklott a vörös, kopaszodó humoristára. Egymásra biccentettek, majd mindhárman egyszerre álltak fel, hogy áttelepedjenek a középkorú híresség asztalához. Newton csak ekkor lépett a helyiségbe, odament a többiekhez és különösebb ceremónia nélkül helyet foglalt. Hosszan nem szólalt meg senki, a csendet a magas, középkorú törte meg.

(Hát én bizony megbetegedtem)

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2012. november 15.

A hetvenes években a művészvilág megenyhült a humor iránt Amerikában. Larry Gelbart (jobbra fent, szemüvegben), Neil Simon, Danny Simon, Mel Brooks, Carl Reiner, Mel Tolkin hivatalosan is a Komikus Lovagok rendjébe tartozó írók. Majdnem elviselhetetlenül szellemesek. A kép forrása: http://twentyfourframes.wordpress.com/2009/09/17/larry-gelbart/

         Lezárult egy kísérleti szakasz a múlt héten, helyesebben a többiek zárták le, én dühöngtem, és olyat vágtam a komód tetejére, hogy hosszan remegtek benne a poharak meg a családi ezüst. Nincs jelentős eufória, hát ha valami nincs, akkor eufória. Másnap ágynak estem. 
         Ebben a munkában egy fehér egér vagyok a többi közül. Sőt inkább egy méretes fehér patkány, mert relativitásban én volnék a főnök, a klinikai kísérlet alanya. Még maradni kell, próbáljak ki valamit, menjek odébb, tegyem le ezt a szálat, vegyem fel amazt. Olyan itt, mint Zimbardonál, úgy utálom, hogy a szám széle beleremeg. Ki akarok szállni. Ezek csak hümmögnek, hogy nemsokára vége lesz, de ők sem tudnak semmit, a kutatás-fejlesztés természete, hogy az ember hosszan nem biztos a dolgában, s ha valamire rájön, akkor meg nem hisz a szemének.