Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Tárkonyos burgonyaleves, cseresznyés clafoutis, mese volt

2015. június 28. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 27.
clafoutis nyito 01
         Egyszer volt, hol nem volttal kellene kezdenem, hogy volt egyszer egy kiállításunk, Mese van volt a címe, de még tart két napon át, és most nekem nem az a feladatom, hogy elmondjam, tessék jönni, abban nem vagyok igazán jó. Különben tetszettek jönni, tízezren tetszettek két hónap alatt, aztán a finisszázs éjszakáját megelőző napon egy nagy magazin, lehet, hogy a Kutyák és Lovak, betette a kultúra rovatába ezt a kiállítást az első tíz közé; a második helyre tette országosan, hogy kifutott a vonalakból és szép, intim terek keletkeztek, ez jelent meg róla. Később eljött az éjjel, amelyiket mi a finisszázsnak mondtunk, és sokan lettek, hetven főt vártam, de ezeregyszázan jöttek el, és nem mondom, hogy ugyanúgy sikerült átszervezni a fogadást, mint a kollégának korábban a kenyérrel és hallal, de a végére még maradt is egy doboz cseresznye. Volt a galériában egy szobor, egy interaktív asztal, ugyanúgy működött, mint bármilyen másik interaktív asztal: ételt lehetett enni róla, és a süteményeknek művészetízük volt, lehetett találni azon az asztalon kereszteződésízt, háromságízt, volt rajta sakáltanyaíz, látványosságíz, ölelkezésíz, szalagorlátíz, és mondta az egyik vendég, hogy az övének nem volt szalagkorlátíze. Honnan tudja, ha szabad kérdeznem, néztem rá, azt felelte, hogy szerinte ennek horkolásíze volt. Az én hibám, mentegetőztem, próbáljon ki egy ajtókilincsízű italt talán, szolgálja ki magát a koktélzongorán.
         Egy cseresznyés clafoutis-t sütöttem a megmaradt cseresznyéből még múlt vasárnap, de csak most teszem közzé, a szezonzáró posztot megelőző posztot megelőző posztként. Ennek kereszteződésíze van, avagy cseresznyés tojásrántotta, Julia Child egyszerűen csak agyonverne, ha megtudná, hogy mit beszélek, nem érdekelné, hogy művészet szerintem ez vagy micsoda. Hozzá egy tárkonyos burgonyalevest adtam föl, melybe kakukkfüvet szórtam, és krémsajttal sűrítettem be. Szeretnék még mutatni képeket és filmeket, melyek a kiállítás látogatóiról készültek a finisszázs alatt, után és előtt. A sakáltanyaízű csokoládétorta a következő cikk témája lesz.

Tovább

Francia burgonya

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. szeptember 11.
salata nyito01
         - Egy francia burgonyát, legyen szíves. - mondtam a pincérnek, és gyorsan írni kezdtem, egy történetet, egy nőről, aki egyik kezével a telefonján babrált, másik kezével megfogta az étlapot, aztán csak úgy, bezárva fölemelte, és meglengette a levegőben. - Egy salátát! – üvöltötte. – Melyik salátánkra gondolt? - lépett az asztalhoz egy fiatal pincér, elővette a ceruzáját meg a jegyzettömbjét, leírta az asztalszámot, azután rámosolygott a nőre. A nő komoran pillantott föl: – Nem érdekel. – mondta - Salátát, levelekkel és más salátatartozékokkal. – majd a mondat végét sem várva meg, újra a telefonon kezdett matatni. - Sietek. - tette még hozzá szórakozottan, mintha a sofőrjéhez beszélne. A pincér bólintott, aztán… mit is csinált, tűnődtem, mit csinálna egy pincér ennek az én pincéremnek a helyében, nyilván nem örülne. Ne vegyük most a zsenánt, humorérzék nélküli pincéreket, akik csak beleköpnének simán a tányérba, vegyünk egy önérzetest, dühöset inkább, az kimenne az utcára és az első útjába kerülő pitypangot tépné ki tövestül, aztán felszolgálná, abban van levél meg más salátatartozékok is. Kapkodtam. Elhirtelenkedtem szavakat, az ujjaim megcsúsztak a fölső sor betűin,absztrahálz, éúszfregment, micsoda(?), a rohanás, az nekem nem tesz jót, de még ebéd előtt ki akartam találni, hogy egy igazán kedves pincér hogy is, hogy is folytatná ezt a történetet? A pincér lágy, kissé elhízott, torzonborz fiatalember volt, fülében finom, ezüstnek tetsző karika. Várakozott a nő fölött, kis szusszanásokkal vette a levegőt és vakítóan fehér mandzsettáját igazgatta. Megismerte rögtön, ahogy a nő belépett az ajtón, nagyon kedvelte, és ezen az érzésen semmit nem változatott a nő pocsék modora. - Tudja, asszonyom – szólt a pincér – volt egy pillanat rövid, hányattatott életemben, amikor én is író szerettem volna lenni. A nő ismét fölnézett, ezúttal meglepetten, végigjáratta szemét a gyereken, figyelte, ahogyan az a jegyzetfüzetével esetlenkedik, és összeszorult a szíve. – Kisfiam, nincs igazából nagy különbség, maga is én is ugyanabban utazunk … minden fontosat följegyzünk egy papírra.

Ebben a percben megérkezett az én ebédem, melyhez küldtek egy salátát, benne zöld leveleket, kék áfonyaszemeket, paradicsomot és kandírozott diót kevertek össze balzsamecettel meg olívaolajjal, és így gyönyörű volt, mint egy festmény és nem olyan ízű, mint egy festmény, hanem sokkal, sokkal finomabb. 

Tovább
süti beállítások módosítása