Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit 
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 22.

         Zakofeny egy párizsi érdekeltségű versenyló, de itt ne a párizsinak, mint felvágottnak hozzávalójára tessék gondolni, hanem egy francia lóra, kinek apja Zakko, anyja Coffein, őrájuk emlékezve kapta az állat a Zakofeny nevet. Tandori Dezső elment megnézni ezt a lovat élőben, ahogy fut, fogadott is húsz frank nyerésének reményében, és eközben helybéli zsebesek kihasították a táskáját. Meleg nyár volt, a kötött sapka, amely fontos pillanatokban, szóval mindig nála van, a táskában lapult, és így elárnyékolhatta azonnali kihúzás ellen pénzét és iratkötegét. Hogy ilyen megmetsződések vannak, vagyogatnak. De a sapka, mint egy nyári mikulás, (az isten sízesse meg), megmentette.
         Ezalatt, pontosabban sokkal később, a férjem curlingezni kezdett. Ez egy fárasztó sakkjáték a jégen, fogantyús köveket lökdösnek ide-oda, a következő lépésen mindenét kifeszítő csúszás közben gondolkodik az ember. Stefán, egy szlovák fiú, amikor mondtam, hogy ebből az egészből én egy szót sem értek magyarázta el, hogy ha veszítek, meghív egy sörre, és ha nyerek, akkor én hívom meg, tehát a játék célja, hogy mindenképpen iszunk, és így már azért érthetőbb ez a nagy izgalom a maratoni hosszúságú meccsek körül. A nyári gyakorlás nagyon sokat számít, állítólag.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 21.

         Most, hogy állandóan írok, olykor kénytelen vagyok kikapcsolni a józan ítélőképességet, és hagyni, hogy csak úgy áramoljon bármi az idegpályáimon át, az ujjaimon keresztül, a külvilágba. Ez a módszer sajnálatos, egyben szerencsés módon összeköttetésben áll az igazmondással, vagyis, ha André Breton, tágabb értelemben a szürrealizmus nagy találmányát használom, olyasmit beszélek ki, ami csakugyan foglalkoztat. Mit tudnék őszintén írni egy kávés bőrradírról, ez a kérdés merült fel hirtelen augusztus végső, gyönyörű napjaiban, és a tudatos válasz az volt, hogy olyat, amit eddig még le nem írtak, semmit. Most itt ne a kérdés elbagatellizálását tessék érteni, én nagyon is fontosnak tartom a bőrápolást, ahogyan a szoknyahossz és külpolitika viszonylatait is, nekem az originalitással vannak problémáim ilyenkor, hogy a serkentő hatást, amelyet egy ilyen kezelés a bőrre gyakorol, hogyan tudnám eredetibben ismertetni? Kiengedtem tehát mindent, amim volt, jobb híján, és így idéződött fel az emlék, egy serkentő-gátló soviniszta viccről, amelybe úgy keveredtem, hogy egy nem túl okos fiú lépett be az irodám ajtaján a rádióban. Nem véletlenül érkezett, hanem céltudatosan, izgatottan torpant meg az asztal mögött vagy előtt, ez nézőpont kérdése. Az arcát beragyogó boldogság volt a legfeltűnőbb rajta, szétvetette a mondani akarás, de hangok nem jöttek először a száján, csak valami nyekergésféle hallatszott, hogy tehát a szőkéknek, és itt most általában a nőkről beszélünk lényegében, ez fontos, mert ilyeténképpen ez rád is vonatkozik – nézett rám, hogy el ne tévesszem a rád értelmét - van egy gátló meg egy serkentő agysejtjük, és a serkentő aaaaaaa serkenti a mit is, mit is? És a gátló meg…, a gátló, nos, olyan viszonyban van a serkentővel, szóval, a serkentő…. a fenébe, az előbb a folyosón még jobban ment ez. És akkor én kisegítettem ezt a fiút, leírtam a mondatot, „a gátló gátolja az agyműködést, a serkentő meg serkenti a gátlót”, odanyújtottam a jegyzetlapot, és mondtam, hogy ez legyen nála mindig, amikor fellép, mert ez egy nehezebb vicc, mint ő képzelné. Azután pedig megkérdeztem, hogy ez e minden, amit érte tehettem, s ha igen, akkor menjen kérem, (Anyegin), mert bár tévedésnek tűnhet, hogy én vagyok itt az igazgató, és köztünk legyen szólva: az is, de hogy dolgom van most, amely dolog a nekem tulajdonított két agysejtet részben vagy egészben lefoglalja.
         Engem is meglep, hogy a kávés bőrradírról, annak is serkentő hatásáról ez jutott eszembe. A keverék egyébként nagyon jól sikerült, a legjobban eddig, már ha valaki figyelemmel kíséri a bőrradírok fejlődésének bonyolult vonulatát ezen a blogon. Finom az illata, benne a mandulaolaj és kávé keveredik, de nem eltúlzottan, tehát nem kell attól tartani, hogy nyomot hagyna a bőrön. Serkentő-gátló hatásai vannak (mondja az internet), és a bőr felületét puhává alakítja, ezt én állítom.

Készítette: Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 20.

         Arthur Jeffries, PhD, egy tudományos gyerekműsort vezetett korábban. Dr. Sheldon Cooper csak később bérelte ki magáncélokra, erre az volt az oka, hogy találkozni akart az emberrel, aki miatt kísérleti fizikus lett, és véletlenül sem rakétatudós, mint ahogy azt nővére terjesztette róla. Rakétatudós, milyen megalázó – gondolta Dr. Cooper. Akkor már nyugodtan mondhatná, hogy hídpénzt szedek a Golden Gate hídon.
         Aztán ott van Tudós Fószer (Science Dude), aki miatt Dr. Jack Hodgins lépett tudományos pályára. Amikor szabadideje engedte, Hodgins felnőttként is nézte a tévében a kísérleteket, és valahányszor Dude kimondta az „el-képesztő” szót, Hodgins legurított 3 cent tequilát a torkán. Így a show végére Dr. Hodgins olyan mattrészeg volt, hogy nem találta az ajtót, amelyről egyébként akkorra már szentül hitte, hogy egyből az univerzumra nyílik.
         Az úgynevezett elefántfogkrém játékot Fis, Karl Nelsontól, a Csodák Palotájának megfeleltethető Ohio állambeli Imagination Station tudományos főmunkatársától tanulta. Nekünk csak háromszázalékos hidrogén-peroxidunk volt, az ő harmincszázalékos oldatával szemben. Ez a fogkrém, egyszersmind tűzijáték helyetti színorgona kevésbé drámai, mint Nelsoné, de még mindig nagyon érdekes.

Tudósítások a tengerpartról 4.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 19.

         Volt idő, amikor azon az állásponton voltam, hogy a Rijekában a j betűt nem szükséges mondani, vagy csak annyira, mint a Bejában, vagy a tejában. Ez a nézet azután formálódott. A mai alapanyagot, vagyis a Dunakanyar térképet nagyon régen, egy nyomdából mentette ki Barbi, elrontották, majd ki akarták dobni, Visegrád nincs, nem volt és nem lesz albán fennhatóság alatt, valami ilyesmi súlyú hiba miatt. Most szélforgók készültek belőle, szimbolikus tettként, de hogy mi, minek a szimbóluma, egyelőre nem ismeretes. Az biztos, hogy elhoztuk a Dunakanyart magunkkal Rijekába, ha pocsék lenne a humorom, akkor azt mondanám, hogy egy tejára, Bejához.

Tudósítások a tengerpartról 3.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 18.

         Egy olasz asszony, egy másik olasz asszonynak perlekedett Rijeka városában: - Na, engedtessék meg nekem, hogy megálljunk egy szóra, hát ezek a klímák összerondítják a falakat. Mi irigykedve próbáltuk őt utánozni, egymást túllicitálva ordibáltuk: - Scusa un momento stb. a megfelelő nyomatékosító kézmozdulatokkal. Az olaszok nem szeretik az utolsó tégláig műemlék házakra szerelt légkondikat, a horvátok meg az árnyékban negyvenhat fokot, egyszerűen csak túl szeretnék élni.
         Azt elfelejtettem mondani, hogy hadonászás közben átértünk egy páratlan szépségű szecessziós halpiac elé, sőt, ha pontos akarok lenni, már be is léptünk az épület ajtaján. Három vásárcsarnokot emeltek a főtérre, mindegyiken témába vágó az ornamentika; a halpiacot halak, a zöldségpiacot zöldségek, a virágpiacot virágstukkók díszítik. A friss ízek, a helyiek diszkrét aranyossága, és a tény, hogy a szemben lévő Nemzeti Színház plafonját Gustav Klimt festette ki, bőven kárpótolnak a falakra feszített klímaegységek látványáért. Nem tudom, nem szoktam rajongani városokért, különösen ilyen hőségben, de ez a hely tud valamit, ami miatt ide vissza szeretnék majd térni. 

Nincs nagy mozgásterünk DIY téren, Barbi egy virslijátékot talált, a halpiac tiszteletére.

Tudósítások a tengerpartról 2.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 17.

         Egy svéd mondta valamikor, hogy a marhahús tulajdonképpen továbbfejlesztett széna, és nem tudom, hogy ki, hányadán áll a tatár bifsztekkel vagy az angolos sztékkel, de szerintem a fickónak igaza van. A halhús talán a továbbfejlesztett tenger. A parton nem variálják túl, valódi fast food, elkészítéséhez tíz percet és némi sót használnak fel. A Virtual Touriston ajánlott Mornar bisztró terasza a kikötőre néz Rijekában, reggel nyolctól éjfélig áll nyitva, hozzászokott a külföldiekhez. Mi az ajtónál foglalunk helyet, balra hollandok, horvátok ülnek, jobbról németek és dánok, a horvátok beszélgetnek mindenkivel. A fehérbort karcsú poharakba töltik, az egyszerűen grillezett, színes fogásokat szép porcelántányérokon hozza egy kedves nő, nagyon jó ütemben. Mi feltűnősködünk a nyakkendős szalvétáinkkal, fotózunk, ez senkit nem zavar: - ááá, igen, - bólogatnak - a bloggerek dilisek. Nyomatékosítani szeretném, hogy, még ha maga Hercule Poirot kötné is nyakába az asztalkendőt, az helytelen. De egy nyakkendős szalvéta az más, az vicces.

Tudósítások a tengerpartról 1.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 16.

         Rijekában vagyunk, amit mások szeretnek Fiuménak hívni. Egy hajléktalantól hallottam egy ide kapcsolódó ellentengernagyos történetet, de kiderült, hogy abból nemcsak hogy egy szó sem igaz, hanem egyenesen konstrukciós hibái vannak: egy merő baromság az egész. Nádas Péter egyszer óvatlanul leírta ezt az urbánus mondát Füst Milán, Feleségem története németnyelvű kiadásának utószavában, és Dr. Szakály hadtörténész le is kapta miatta az írót mind a tíz körméről, elég széles olvasóközönség előtt, elég kellemetlen modorban. A flották és hadüzenetek helyett ezért arról számolok be, hogy itt minden gyönyörű, még mi is, délen más megvilágításba kerülnek a hétköznapi események. Halat eszünk a tengerparti bisztrókban, eldugott partszakaszokon napozunk, úszunk a hűvös, kristálytiszta vízben, fényképezzük a falakról ömlő art-nouveau-t. Összesen négy tengerparti tudósítást írunk ezen a hétvégén, az egyiknek témája, hogy nem tudok várni tovább, komolyan beszélnünk kell a boldogságról. Ennek a mostaninak meg ez a pálcikás memóriajáték.

Recept: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 15.

         Mit tudhatnék írni egy csirkés szendvicsről ezen a gyönyörű, hűvös, nyári napon? Persze, mire a szöveg adásba kerül, már meleg lesz ez a nyári nap, de még mindig bőven a gyönyörű tartományon belül marad. A főszereplő (a csirkés szendvics), finom. Vacillálok a gourmand és gourmet között, az első szó inkább magamról jutott eszembe, a második pedig a szendvicsről, mert a belőle kiharapott falatba sűrített spenót, csirkemell, sajt és szeder üdítően harmonikus ízt alkotnak. Aki kipróbálja a receptet, annak érdemes óvatosan bánnia a sajttal, mert ha a kéksajt dominanciát nyer, a falat elmarad egy kissé a tökéletestől és ilyenkor inkább rántott camembert-re emlékeztet, áfonyaszósszal. De akkor is, ez a szendvics bőven veri a sonkás-sajtos bármelyik válfaját, a fujtós csirkemelleset is, a zsemle közé behajított, Utasellátós rántott húsosról tényleg nem beszélve.

Készítette: Keresztesi Barbara 
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 14.

         Amikor Angliába kerültem, körülbelül annyira ismertem a nyelvet, mint az a spanyol inkvizítor, amelyik Fekete Viperát vallatta. Igazán nem kevés hazai nyelvóra állt mögöttem, de az ottani dialektus árulást sejtetett; hogy vagy nem angolt tanítottak nekem itthon, vagy ott én nem Angliában vagyok, ezt hirtelen nem tudtam eldönteni. Azóta javultam azért. Nem írok jól, de tűrhető az akcentusom, és amikor megkérdezik, hogy honnan van, általában azt szoktam felelni, hogy a Fekete Viperától tanultam.
         A fekete szederből készült lekvárhoz jutott eszembe ez a történet Fekete Viperáról. Ez van olyan titokzatos eredetű asszociáció, mint az, amelyikben egy "tiszta zene" reklámszlogenhez egy mosógépet rendeltem. Azt is nagyon sajnálom. 
         Ez a feketeszeder-lekvár friss gyömbérrel készült, és szakít a lekvárok eseménytelenségével. Az egyik legkülönlegesebb íz, amit ebben a műnemben valaha kóstoltam. 

Készítette és a szöveget írta: Keresztesi Judit
Fotó: Keresztesi Barbara
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 13.

         Éveken át kungfuztam, hetente kétszer volt szabad szemmel is jól látható, hogy valaki feltörölte velem a szántóföldet. Az edzésnapok délutánjain apám érdeklődve eresztette le az újságot, s a belőlem hulló széna láttán lemondóan jegyezte meg, hogy néha azért én is megverhetnék már valakit. Vannak ezek a keleti műveletek, amelyeket vagy nem értünk, vagy nem fontosak, nem tudom, de ennyi év után is csak úgy verekszem, mint egy lány és meditációban, vagyis az elmém kiürítésében is láttam már nálam szorgalmasabbat. Az elme kiüresítése - különösen, ha az ember nem egyedüli hangként jelentkezik saját fejében - azért nem olyan egyszerű. Életemben csak egyszer sikerült: most vasárnap, úgy, hogy kavicsok között turkáltunk a Rómain. Közben Barbival talpacskákat építettünk.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 12.

         Megfigyeltem, hogy az érzelmi élmények leírásának határai vannak. Papíron a fogcsikorgatás nívótlan, ugyanígy a hevület másik iránya: ha puttók köröznek a fej körül. Ezért nem tudom, hogyan beszélhetném el a tegnapi eseményeket, amelyek egyszerű tényközlésben úgy néznek ki, hogy délután a Fellini Rómaiban ültünk a Római-parton, bámultuk a vizet és a kavicsok entrópiáját fékeztük.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 11.

         Él Tinnye községben egy lány, akit soha nem láttam, de aki szívjóságból angolra fordított nekem egy zajszennyezésről született, tízoldalas ombudsmani szakvéleményt. Én ezután az iratot postáztam egy levél kíséretében, amelyet meg már én írtam, és így történt, hogy együtt a két papír nagy riadalmat keltett Európa gyanútlan tagállamaiban. Majd, nem olyan sokkal később, itt, nálunk, egy eldugott utcában, a kamionsofőrök, mintha csak szinkronúszók volnának, egyszerre fordították el slusszkulcsaikat, és tíz év után először, elhallgatott a motorzaj a hálószobák alatt. Ennek én akkor örültem, mára pedig már majdnem elfelejtettem, mert az eset igaz, de régen történt. Ma dinnyelevest készítettem, és nem olyan tág asszociációban Tinnye jutott eszembe. Ezt a fűszeres, üde, hideg levest úgy érdemes elképzelni, mint a gazpachot, persze teljesen más alapanyagokból.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 10.

         Valamelyik nap feljött hozzánk egy férfi, megkínáltam kávéval. Megragadta a csészét, és mintha az uszodai lefolyón keresztül távozna a víz, szörcsögni kezdett. A férjem megengedő volt, feltételezte, hogy a tejet habosítja a szájával. Én megpróbáltam úgy tenni, mintha az uszodalefolyó ott sem lenne.
         A Comenius - Rousseau – Vörös Pimpernel – Family Guy művelődésfilozófiai tengely mellett olyasvalakitől tanultam viselkedni, aki vacsoraidőben egy abroszt kötött a nyakába és zabált, az önkívület határán, fegyelmezetten, technikásan lapátolta magába az ételt. Az volt a megérzésem, hogy ezekben a meghitt pillanatokban, ha megközelíteném, megharapna. Ez az ember oktatni tudta az illemet, der die das, a hátad nem egyenes, nem lépsz rendesen, így nem megyek ki veled az utcára, a külalakod nívótlan, a hajad befogva volna jó, a csészét nem tartod helyesen, a levest nem eheted így. Nem éppen Waldorf iskola, de egy íróval nem lehet kibaszni, ezt Déry Tibor, igen találóan jegyezte meg.
         Ez, az eredmény tekintetében hibátlan didaktika, végül az asztalkultúra irányába terelt engem. Vélhetően, mert az asztalnál az esztétika, a tartás, a társalgás és a frizura szoros kapcsolatot ápol. Vagy azért, mert az asztal az igazság órája is, az Armani zakót üti a szürcsölés, egyszóval itt a fedezet nélküli rangjelképek hamar lelepleződnek. Vagy azért, mert az asztalnál az együtt evés, pontosabban a gyomorban lévő közös táplálék az együtt evőket fizikailag egyesíti, mintegy ígéretet csikarva ki, úgyszólván zálogát adva az asztalt körülülők jó magatartásnak. De mégis inkább azért, mert kell valami mentséget találnom a temérdek porcelántányérra, meg eszcájgra, amiket összevásárolok.

Ma, Barbi liliomot hajtogatott az asztalkendőkből.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 9. 

         Tudod, mi lenne jó? Színes úszólampionok a vízen. Milyen vízen, milyen úszólampionok? Ilyesmi beszélgetéseket folytatunk itthon, és ezt nevezzük stábértekezletnek. Azon kapom magam, hogy egyik mondatot a másik után írom, azzal a komfortérzettel, hogy én bárhogyan írhatok, mert én egy közgazdász vagyok, nem egy író. A probléma az, hogy egy író írja helyettem a bejegyzéseket, de vajon megengedheti-e magának az író, aki egy közgazdász helyett ír, hogy bárhogyan írjon? Ezt egy másik alkalommal döntjük el.

Tegnap elmentünk Gárdonyba, és az elkészített lampionokat vízrebocsátottuk.

Szerző: Noah Scalin - az eredeti interjú angol nyelven jelent meg a makesomething365.blogspot.com oldalon.

         Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit testvérek, Magyarországon laknak, Budapesten, és a Merj Alkotni 365+ projekten dolgoznak együtt. „ Egy mini művészeti vagy DIY show jelenik meg ezen a blogon, naponta. A munkák bármilyen alapanyagból, szabadon választott technikával készülhetnek, bármit felhasználok, ami a kezem ügyébe kerül, legyen az étel, textil, bádogdoboz vagy festék. Amikor a program elindult, mindössze egy szabályt állítottam fel önmagamnak: heti egyszer eredeti alkotással kell előállnom, a fennmaradó hat napon azonban bárki ötletét újragondolhatom vagy bármilyen tárgyat lemásolhatok. A nővérem csatlakozott a programhoz, ő írja a napi posztok bevezető szövegeit, és ha van erre ideje, rövid történeteket is megjelentet.” – mondja Barbara. 
 

1. Miért döntöttél úgy, hogy ezt a projektet választod?

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat - 2013. augusztus 8.

         Nekem szokásom, hogy megérzések alapján, absztrakciókkal foglalom el magam, kitartóan. Kívülről ebből csak a hemzsegés tűnik szembe, de hogy az milyen okból keletkezik és mitől marad abba, senki nem tudja. Jók a statisztikáim, ez az egy szerencsém van. Ezúttal is valami ilyesmi történt, addig tolongtam Julie Powell főzőblogja körül, hogy végül Washington mellett, a Virginia állambeli Richmondban kötöttünk ki, virtuális értelemben.
         Noah Scalin, saját dizájnügynökségének művészeti igazgatója, egy magasan képzett mini művészdinasztiából származó grafikus, aki 2007-ben kivágott egy koponyaformát papírból, és felszkennelte az internetre. Azt írta mellé, hogy ezentúl egy éven át, miden nap készít egy koponyát, és azután 365 napon keresztül díszes, furcsa, bonyolult, egyszerű, lélegzetelállító fejeket tett közzé blogján. Noah Edward Goreyn grafikáin és Addams Charles, Addams Family rajzain nőtt fel, ez biztosan segítette a témaválasztásban. Számára a koponyaalkotás a halandóságra való emlékezés, de nem az önsanyargatás jegyében, hanem éppen ellenkezőleg, annak érdekében, hogy vele együtt a lehető legtöbb ember átérezze az élet értékét.
         Noah Scalin készített velünk egy interjút, amit Make something 365 & get unstuck* blogján tett közzé. Barbi pedig a ránk jellemző porcelánedényekből egy omázs koponyát hozott létre Noah-nak, ajándékba. Az interjút itt olvashatod, ugyanez magyarul, erre a linkre kattintva jelenik meg.
(*Készíts valamit 365 napon át, és mozdulj el a holtpontról)

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 7.

         Franciaországban töltöttem az egyetemi gyakorlatomat, egy ménest kellett etetnem, egy hónapon át. Ez volt életemnek az az időszaka, amelyben nem engem harapott hátba egy versenyló. A franciák tudnak főzni, ezt mi úgy szeretjük mondani, hogy az semmi, mert a magyar pörköltnek nincs párja. De a cassoulet-hez, a burgundi marhához, és a málnaszufléhoz azért hamar hozzá lehet szokni. Készítettem egy kéreg nélküli édesburgonyás quiche-t (kist). Őszintén, ez a legjobb quiche, amit valaha kóstoltam. A korábbiak mind, egy kissé száraz sonkástojásra emlékeztettek, de ezen az édesburgonyás, póréhagymás változaton a tojásos tejszín a fetával könnyű krémmé áll össze.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 6.

        Amikor Dustin Hoffman nőnek öltözve vett részt egy televíziós meghallgatáson, a producer azon gondolkodott, hogy a kameramannak vajon mennyire távoli képet kellene mutatnia, hogy a nő egy árnyalattal csinosabbnak legyen érezhető? A kameraman azt válaszolta, hogy az Ohio állambeli Clevelandig, ha hátrálna, az talán elég lenne. Ez onnan jutott eszembe, hogy ma két ételt fotóztunk be, az egyiket tisztes távolságból, mert bár leírhatatlanul finom, ha a kamerával a közelébe mentünk, nem akart annak látszani. Ez a szedres desszert más, fotogén, minden részletét szabadon engedte fényképezni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 5.

         A Star Wars 1979-ben csusszant át a tiltó – tűrő – támogató kulturális védőhálón, és így itthon is nézők tömegei szembesülhettek azzal, hogy nagyon régen, egy messzi-messzi galaxisban működött egy Birodalomnak nevezett, problémás viselkedésű sötét erő, amely nem volt kellemes társaság. Nem az van, hogy bohém lett volna, vagy megbízhatatlan, esetleg csapodár, hanem inkább, hogy népeket irtott ki. Szerencsére az erőnek olyasmi attribútumai vannak, mint annak a könnyen szakadós ragasztószalagnak, amelyiknek az egyik oldala sötét, a másik oldala meg világos, és a Sokol rádiótól az Univerzumig mindent összetart. Szóval a történetben a világos oldal is belépett a térbe, és így egy olyan párbaj látszott kibontakozni, amelyikben világosnak nem voltak valós esélyei sötéttel szemben, mégis, egy rém pocsék középjátékot követően megfordította a játszma állását. Zelma azt mondta régebben, hogy azért utálja ezeket a beszélgetéseket, mert rombuszokban beszélek, (persze, rébuszokban), de ez itt a város napos oldala, és olyan természetű ügyet, mint amilyen az elmúlt hetekben kötött le: Itt. Nem. Tárgyalhatunk. Annyit szeretnék csak elmondani, hogy múlt csütörtökön, 16 óra 48 perckor, megváltozott a jövő.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 4.

         Esténként szükségem van egy lazító filmre, ami kellően érdekes, de nem köt le annyira, hogy ébren tartson. Korábban egy Sherlock Holmes részt indítottam el, mindegy volt, hogy melyiket, mert mire a főcímben a lovas kocsi befordult a Baker Street sarkán, már régen aludtam. Most a Sötét Zsaruk tölt be hasonló szerepet, éjjelenként azt soha nem látom, hogy Tony Shalhoub lebukik a csempészáruval, de hogy Tommy Lee Jones elengedi a teljes mexikói menekültszállítmányt, majd szétlövi Mikeyt a földönkívülit, azt állandóan.
         A tizennégy órán át tartó nyaralás után ma egy MIB ihletésű mexikói ételt készítettem.