Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Százegyedik nap: $#^+%@! persely

2013. július 27. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni 365+ rovat - 2013. július 11.
persely nyito02
         Hány órát alszol, kérdezte az illető, mondtam, hogy hármat, négyet, ő azt akarta tudni, hogy ez amolyan szépítő alvás-e délután, én ezt nem értettem, de amikor megérettem nagyon érdekes gondolatnak találtam, mert nem, nem délután alszom három órát, hanem egy nap, összesen. Mások sem pihentebbek itthon, és ehhez köthetően az a szokás kezd kialakulni, hogy káromkodunk, mint Zelma nagynéni. Ezt eleinte bohémnek és olyan emancipáltnak tartottam, de kezdünk elkanászodni. Erre megoldásként találtam ki ezt a perselyt. Ebbe a díjszabás szerint tartozik fizetni mindenki, aki rondán beszél. Egyelőre drámai visszatartó erőről nem tudok beszámolni.

swearjar hozzavalok
Hozzávalók:
közepes méretű befőttes üveg,
ragasztó pisztoly,
univerzális filctoll,
szalag,
díjszabás cimke,
unitop fehér festék.
persely01
persely02
persely nyito01
Az üvegre elkészítem filccel a feliratot, majd ragasztópisztollyal átrajzolom a vonalakat. Ha kihűlt a ragasztó, áthúzom egy réteg fehér festékkel a dombor betűket. A cimkét rákötözöm a persely nyakára.

Szia
Barbi

Fotó: Keresztesi Judit és Keresztesi Barbara

Kettőszázhatvanöt nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

A századik: Egy gyönyörű felhős nap
Kilencvenkilencedik nap: Levendulás testradír
Kilencvennyolcadik nap: Zöldségkotta

>>> következő nap 

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr945429229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása