Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 18. 

         Egy könyvet tartottam a kezemben, azon próbálgattam a vörös lencsén átáramló fényt szívalakba rendezni. A szöveg nem volt témához illő és puhakötésű sem, amit pedig ez a projekt megkövetel. Ebben a lakásban vannak még könyvek, és én, mint egy imafalnál ringtam előttük, egy szerelmi történetet kerestem, egyetlen darabot, nem igaz, hogy nem találok valamit, gondoltam percekkel később kelletlenül. Ipso facto azt is kénytelen voltam nyugtázni ugyanitt, hogy ebben a könyvtárban a királydrámák a többiek viszonylatában még optimista munkáknak számítanak és - kérdeztem, de a válaszra nem tartottam azért igényt - komolyan, mi a nyavalya bajom van nekem? Végül a fényszívet egy Buzzati műbe vetítettem. Aki nem ismerné az Egy szerelem történetét, annak mondom, hogy a romantikát, mint célt vele nem értük el, de ebből a kínálatból így kerültünk legeslegközelebb a feladat megoldásához. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 17. 

         Van egy nő. (Szeret.) Mindenféle szívecskés dolgokat szerel össze. Ezt a lampiont ő találta ki. Vele egy időben vagy térben lehetett más is, aki ugyanígy, ugyanezt kigondolta, a nő ezt nem vitatta, a Bolyai-Lobacsevszkij eset után már szinte semmin sem csodálkozott. Elég az hozzá, hogy ez egy érdekes rendszer, az üvegre ragasztott celofánszíveket a gyertyafény egy pauszra vetíti ki.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 16. 

         Korábban elfelejtettem mondani, hogy azért vagyunk rám fanyalodva, mert Barbi egy közteret helyez üzembe, ennél többet nem mondhatok egyelőre. A show ezért az én alkotásaimmal megy tovább, és elhatároztam, hogy intuíciókra fogok hagyatkozni ebben az ínséges időszakban, mert kézügyességre hiába is próbálnék. Ma találtam két facsipeszt a fiókban. Ezekbe én egy-egy szívszörnyeteget láttam bele, Freud biztosan tapsikolna örömében. Amikor készen lettek, mindenféle üzeneteket adtam a szájukba, volt közöttük Jane Austentól barátságosabb és máshonnan pesszimistább is, különböző szívélményekhez igazodva.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 15. 

         Nem aludtam egy éve, nem szó szerint nyilván, de a hajnal háromtól reggel hétig tartó nem is tudom, micsodát nem akarom alvásnak hívni. Ki szeretnék venni egy estét ma tíztől, és ezért egy rövid, gyufás számot választottam ide, mert az igaz, hogy egy szalmaszálat sem tettem keresztbe ma, de legalább annyit elmondhatok, hogy három gyufaszálat viszont igen. Bemutatom a feladványt, arra az esetre, ha valaki ráér megfejteni, mert nem tud aludni hajnal háromig: tessék szíves lenni átmozgatni három gyufát valahová úgy, hogy a hal úszásiránya megváltozzon. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 14. 

Ma ilyen sírós napom volt, de kit érdekel, tényleg? Az hiszem, hogy az én blogom ez, vagy mi bajom van nekem konkrétan, hogy ilyen személyes élményeket osztok meg itt? Szóval van ez a földrengés, rövidnadrágban… Nem, nincs. De van ez a másik ügy és ezen, nem hogy elszomorodtam, hanem mit is, mit is, azt hiszem, vele szembesültem, és én már szembesültem vele egyszer, mégis, hányszor kell szembesülni valamivel, hogy némi humort találjon benne az ember, kérdezem, tisztelt hölgyeim és uraim. Elég az hozzá, hogy az én érzéseimmel nem lehet csak úgy játszadozni, volt itthon egy rúd jambon (zsambon) és egy üveg Chateau Baby (sátó bábi) és én ezekkel ezt a kérdést megoldottam átmeneti időre.

Írta és Készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 13.

         Ma egy levél megírása volt a feladat. A levél más, mint a manapság szokásos kispróza. A kispróza: rövid és vagy amit akartok. A levél: rövid és Puskin. Ez az én levelem nem elkapkodva, szép nyugodtan, nagy nehezen, fogat szíva született, nincs is teljesen készen, lakkozás előtt vélhetően kap majd még egy vaníliaszín árnyalatot. Egy stresszes írásról van szó, ha nem derült volna ki, és hozzá képi világban igazodva készült el a mai projekt, a stresszlabda, mely eleinte derűsen pihent a tenyeremben, a történet előrehaladtával azonban gyakran érezte úgy, hogy nincs benne kellő elhivatottság ehhez a pályához. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 12. 

         Van ez a Mézeskalácsváros programunk, melyet hétvégén majdnem ezren láttak, pedig úgy, ahogyan mi szoktunk, még nem is szóltunk róla igazából, hogy kinyitott. Okunk volt a hallgatásra; a város eddig épült, épülgetett, s persze tanakodtunk, hogy hogyan alakuljon a show ergonómiája, a gyertyasétány milyen ívben kanyarogjon vagy hogy kanyarogjon-e egyáltalán, honnan szálljanak alá a léghajók, a hagymakupolák pöttyösek vagy csíkosak legyenek, ilyesmi kérdésekkel voltunk elfoglalva. Múlt héten díszletek keletkeztek a város körül, a várossal összefüggésben és az egyik például ez a hatalmas, falra vetített, itt-ott mozgó kép, amit - a felnőttek így figyelték meg - a száztíz centiméter alatti emberek (hívjuk most őket gyerekeknek az egyszerűség kedvéért) teljes mértékben értenek, egyszersmind a fal folytonos tapogatásával, sikongással és egytől tizenhétig való bravúros elszámolással értékelnek is.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 11. 

Nem tudom, hogy egy korábbi projekt sokszorosítása teljesítménynek számít-e, de most ezen nincs idő tépelődni, tizenhét pingvin a mai ajánlatom. A sorozatgyártás nem indult egy diadalmenetnek, az ételfesték fekete helyett indigóra színezte a masszát és kezdett a társaság úgy kinézni, mint egy nagyon kék apácarend. Ami valójában nem baj, mert nekem tényleg mindegy, hogy apácák nézik a folyóparton, amint egy apáca vízisíel, vagy pingvinek, ahogy egy pingvin. Később mégis pingvinekké lényegültek át a figurák és akkor az kezdett foglalkoztatni, hogy jó-jó, aranyosak, de nem viccesek, és a szimplán aranyos nem elég jó nekem. Így lettek ők japán pingvin turistacsoport, vesetáskával, és az idegenvezetőjüket még nem találtam ki, egy esernyős szakács esetleg? Mert elég korlátozott a kézügyességem. Vagy David Schwimmer?

Írta és készítette: Keresztesi Judit 
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 10. 

         Elérkezett az éves vállalások napja, egyfajta fogadalomtételről van szó és kérésről meg kifejezetten nincs, az Univerzum utálja, ha nyaggatják. Kérek sok pénzt. Kisfiam eszednél vagy? Mire? Némi puhatolózás után az tűnik valószínűnek, hogy az Univerzum támogat, tűr és tilt bizonyos ügyeket, a támogatott halmaz a megtervezett terveké, amelyeknél, ha jól veszem ki, nem a részvétel a fontos, hanem az eredmény. Ünnepélyesen fogadom tehát, hogy a jelszavaimat "jelszóról" valami megbízhatóbbra cserélem, hogy befejezem a könyvem, hogy megtanulom zongorázni az Idétlen időkigből a Rachmaninov betétet. Régi vágyam, hogy nyilvános helyen, nem igazából vájt fülű, lehetőség szerint nem is színjózan közönség előtt vokálozzak ahhoz a Gladys Knight számhoz, amelyikhez Hugh Laurie is énekelt korábban, és kihangsúlyozzam enyhén a woo woo és az uh huh, no, uh huh refréneket. További hét, nagyra törő tervem van, ezek maradjanak az én titkaim egyelőre.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 9. 

         Ahhoz, hogy pingvinek vízisízhessenek el egy híd alatt, alapvetően pingvinekre van szükség, nem gondolom, hogy bármilyen logikai hiba volna ebben az állításban. A pingvinek fondant-ból születnek, fondant-ná lesznek, ez pedig egy axióma, s mint olyat, adottnak vesszük az érvelés során. A fondant alakítása közben különös szerszámokkal kénytelen játszani az ember: minisodrófával, mini-fondantszaggatóval például, melyeket az amerikai háziasszonyok ott tartanak a fogkefe mellett, de én még ilyeneket élőben nem is láttam, úgyhogy kupakokkal és ecsetekkel oldottam meg a feladatot. Létrejött ma két pingvin, ezek a prototípusok, az egyik megtévesztésig hasonlít Mel Brooksra.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 8.

         Ma mindenki dolgozott, csak én nem, és a szobafogságban el akartam végezni valami más feladatot is az írásbelieken kívül, így porcelánkannákat fotóztam és homályos portrékat lőttem az előszobatükörben magamról, hogy lássam, hogyan festek smink nélkül. Miért? Reméltem, hogy ez a kérdés nem kerül elő. Fölhívtam Barbit, hogy megkérdezzem, miről szól ma a poszt és ő konkrétumokat nem tudott említeni, de mondta, hogy mindjárt itt van Valentin nap, szerinte ebben az irányban lenne érdemes erőfeszítéseket tenni. Így történt, hogy elővettem két kampónyalókát és szívecskévé fordítottam össze őket, ez kezdetnek talán megteszi.

Írta: Keresztesi Judit
Készítette: Scsibrán Renáta és Tóth Richárd
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 7. 

         Kellene valami rosszat írnom a Bálnáról, de nem tudok. Ez mindenkinek gyanús, én még egy könyvmegrendelést is királydámává alakítok, a Bálna ezzel a múlttal maga volna az Apokalipszis, ha olyan napom van. De legalább valaminek, valahol, valamiért a jelenben rosszul kellene mennie ehhez, és semmi. Egyik nap Thor, Amerika Kapitány, és még ketten az Avengersből vitatkoztak a folyosón, de abból sem lett ügy aztán. A Bálna épülete egyszerűen tökéletes, a tervezés érzékeny, bátor és okos, ez a gyengém. A látvány mögött húzódó implicit üzenetért illetve azért, ahogyan valaki a 19. századi raktárak közé befogta ezt a gyönyörű, űrkori buborékot, szerintem nyugodtan lehet lelkesedni.

Ricsi és Renáta, akik tavaly az Iparművészeti Múzeumot húzták fel mézeskalácsból és akik jó érzékkel választanak ki emblematikus épületeket, idén a Bálnát építették meg. Ricsi elmondása szerint, az üvegburát papírmaséból alakították ki, ezt alufóliával vonták be és erre a formára terítették a tésztát, hogy később a testet egyben süssék ki. A díszítést Renáta készítette. Nagyszerűen sikerült, a Mézeskalácsvárosban megnézheti bárki, tessék parancsolni.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 6. 

Ez volt az a nap, amelyen Audrey Hepburn és II. Erzsébet együtt teáztak.

Készítette: Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 5. 

         Hitegettem mindenkit, önmagamat is ideértve azzal, hogy amish életképeket formázok majd a fondantból, amelyet két ünnep között gyúrt Barbi. De amilyen kitűnően tudom húzni az időt, nem történt ilyesmi, és amish életkép abszolúte nem is lesz, az amolyan metafora inkább, melyhez egyszerű, nagyfejű és nem igazán bonyolult testű figurák tömege hangulatilag hasonló. Ezt szerettem volna előre tisztázni. A Mézeskalácsvároshoz az építők olyasmit tettek hozzá eddig, ami nélkül szerintük a város nem funkcionálna, így Barbi egy egyetemet épített, Fis egy curlingpályát, én meg még semmit, ehelyett süket vicceket sütöttem el az olvasón az elmúlt három napban. A curlingpályát lehet látni itt ma, és a többit meg nem biztos, hogy meg fogom mutatni, tessék szíves lenni elmenni a kiállításra, mindenkire ráfér egy kis séta a festői Duna-parton.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 4.

         Van ez a két pillanatfotóm, az egyiken Houdini pont kizárja magát a kocsijából, a másikon Teréz anya nyakon vág egy gyereket és tegnap, amikor körbefényképeztem innen az ágyból a szobát, találtam a polcon még egy könyvritkaságot is, gondoltam, megemlítem. 

Készítette és írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 3.

         Ma is egy tárgyat kellett létrehoznom, önállóan, s ez nem könnyű, mert én a szavak embere vagyok, nem a tetteké, hányszor kell ezt még elmondanom? Leírom, ami eddig történt, ahogyan volt, alapfokon, ahhoz legalább értek valamennyire. Reggel keresztbefektettem egy rajztáblát az ágyon, hogy imitálja nekem az íróasztalt, majd doboltam rajta az ujjaimmal, mert más nem jutott eszembe, ám így sem jutott eszembe más, úgyhogy körbefényképeztem a szobát, hátha történik ettől valami, de nem történt. Azután, mert időm volt bőven, azon kezdetem tűnődni, hogy vajon meddig kell még itt feküdnöm, bedugult orral, és ki tudna erre jobb választ adni, mint egy jövőbelátó magic 8 ball, vagy hazai változata, az a papír, tátogó  jóslómicsoda. Összehajtogattam egy ilyet, de nem volt túl segítőkész; egyszer azt mondta, hogy „számos jövőalternatíva van”, máskor, hogy „ő csak egy darab papír, nem hiszi, hogy tudna segíteni”, végül pedig mondott valami olyasmit, hogy ne aggódjak, hamarosan meglesz a szekrény. Belépős, ha jól látja a jövőt, aztán hozzátette, hogy ezt ne vegyem készpénznek, mert tényleg minden szekrény belépős, ha az ember elszántan próbálkozik.

Ilyesmikkel múlatom az időt.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 3. 

         Most, hogy néhány napra rám bízták a blogot megbetegedtem, ez nem vall valami jó modorra. Eredetileg nagy terveim voltak ezzel az alkotói szabadsággal, de az influenzától bonyolult lett minden, és azon kellett tűnődnöm ma délután például, hogy ha az összegyűrt zsebkendők nem számítanak, akkor mit tudnék mégis (bit bégis) ágynyugalomban létrehozni? Találtam végül egy üres ACC dobozt a szekrényemen, ezen alakítottam egy kicsit, később egy csomag Smarties drazsét töltöttem bele, és ebből óránként egyet alkalmaztam tévénézés közben. Hogy egyet és, hogy óránként, ezt el ne higgye kérem senki.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. január 1. 

        Ez a desszert Manci névre hallgatott, de vagy nem volt kedvünk így hívni többé, vagy ő ragaszkodott a névváltoztatáshoz - amit megértenék. Mindenesetre, a recept valamikor a század elején nemesi címet kapott, és az óta szereti, ha Noël szeletként említik. Én a Noëlt mignonná alakítottam, és ez nem volt valami jó ötlet részemről, mert a tésztája kiszáradt. Pedig, ha a diós piskótát egyben sütöm meg, ha így terítem rá a vaníliakrémet, ha a csokoládébevonatot is ráöntöm végül és ha a krémek felpuhítják az alapot, akkor ez az egyik legfinomabb desszert a vaníliakrém-csokoládéfudge csoporton belül. 

Írta: Keresztesi Judit
Fotó: Keresztesi Barbara és Tóth Nikoletta
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. december 31.

Mézeskalácsváros a Bálnában 2014. január 4-től január 30-ig

         Játszani Huizingától tanultam meg, de amikor kérdezik, általában azt mondom, hogy Alice és a Fehér Nyúl rángatnak bele mindig mindenbe. Vasárnap megtartottuk az alapkőletételt, a teremben először a kisebb házak jelentek meg, éjjel pedig megérkezett néhány nagyobb épület is, így egy igazi város kezd kibontakozni az asztalon. Az építkezés idején a házak, a társaság és a beszélgetések első osztályúak voltak annyira, hogy néha nem is hittem a szerencsémnek és persze remélem, hogy ezt nem egyedül én éreztem így. Akik ide építenek, miért építenek ide egyáltalán, ez a kérdés foglalkoztatott engem, a hétvégén föl is tettem, akinek csak tudtam, és valaki például azt válaszolta, hogy ő azért jött, mert ebben a játékban más és másként történik vele, mint általában szokott, kilép a közönséges térből, sőt, nem ő egyedül hagyja el a hétköznapokat, hanem a többiek is kilépnek különböző generikus terekből azért, hogy eredeti mesékben helyezzék el önmagukat. Az volt a véleménye, hogy ennek a sok háznak így, együtt, valamifajta kuszaságot kellene kiadnia, de hogy éppen ellenkezőleg, összhangot mutat. 

Körülbelül harminc épület érkezik majd a megnyitóig, de a város hangulata már így is nagyon kellemes. Ezt azért tartom fontosnak még az előkészületek alatt elmondani, mert mindenkire ráfér majd a csoda januárban, ez nem jóslat, hanem tapasztalat és amikor erre a csodára jelentkezik az igény, na akkor érdemes majd ellátogatni a mézeskalácsvárosba. Ma előzetest szeretnék mutatni a városból és azt kívánom a legőszintébben, hogy legyen mindenkinek nagyon boldog új éve!

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 30.

         A felnőttek megrettentek, amikor a kisfiú hirtelen lekapta az asztalról az egyik ilyen sajtgolyós micsodát és nem mérlegelve, hogy nagyobb eséllyel fogja utálni, mint nem, beleharapott. A felnőttek lélegzete nem mindenhol ugyanazért állt el, a szülőké azért, mert mi lesz, ha a gyerek most visszaköpi a falatot, az enyém inkább azért, mert biztos voltam benne, hogy visszaköpi, de nem akartam, hogy emiatt a szülők szabadkozzanak. Ám a kisfiú nem tett semmi olyasmit, amit egy begyulladt felnőtt kiszámíthatónak tartana, gyakorlatiasan evett és ezt azzal magyarázta, hogy a sajtgolyó finom. A sajt - szőlő - keksz desszert, állófogadásra igazítva,sajtgolyók ropin néven szerepelt az asztalon.