Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 7. 

          - Lehetek magával őszinte? – kérdezte a nő a fejében lévő férfitől, aki szomorú volt vagy feldúlt, a nő ezt innen kintről nem tudta biztosra megmondani. A hang egyébként sem beszélt sokat, de ha valami zavarta, egyszerűen csak elhallgatott. A nő ismerte már ezt a férfit, amikor csöndben volt nem nyaggatta, csak hülyeségeket kérdezett tőle, amitől az kiesett rezignáltságából, és kevés kivétellel nevetett is. – Ha, feltételezve, de meg nem engedve – kezdte a nő – van egy olyan kicsi tárgyam, mint egy félbehajtott kártyalap, vagy mint egy csomag konfetti vagy, és ez fontos, jól figyeljen, egy mini olimpiai aranyérem, melyet egyébként ajándékba szeretnék adni valakinek, akkor készítenék hozzá egy igazán előkelő díszdobozt. Papírhengerből, melyről nem tudom tovább titkolni, hogy származását tekintve egy vécépapír-guriga belseje, nos, erről lenne szó. A férfi ekkor, ezt a nő nagyon is tisztán hallotta, arra gondolt, hogy mi a bánatos fene van már megint? És arra, hogy ennek a nőnek a fejében lenni, hogy is fogalmazzon, kész sorscsapás, de mondjuk szórakoztató.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 6. 

         Látható a képen, hogy kis, fekete szívekkel díszített borítékok vannak ma műsoron. Miért, miért, kérdezhetné bárki, mármint a borítéknak mi értelme van, küldd-e még valaki levelet postán, nem-e Anyegin volt az utolsó? De nem, éppen ma láttam Tót Endrét, az egyik legjelentősebb levélművészt, akinek Barcsay Jenő azt mondta, hogy ha nem teszi vissza a h betűt a Tót mögé, nem beszél vele többet, de nem tette vissza. A kis borítékok kísérőkártyáknak is jók, azonban ebbe végképp nem akarok beleszólni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 5. 

         Van egy nő, stb. Tegnap dél körül karba font kézzel állt az ablaknál, és nem látszott, hogy az oxigén széndioxiddá alakításán kívül különösebb dolga volna, valójában azonban gondolkodott. Hirtelen egy kolléga lépett be a szobába, előzőleg kopogott, ezt a nő tudta, nem akart igazságtalan lenni az illetővel, aki az egész kopogásintézményt félreértve, még a válasz előtt benyitott. Nyilván valami munkával kapcsolatosat szeretett volna megbeszélni, de a nő nem várta meg a részleteket, mondta, hogy most nem ér rá, esetleg később. A nő mintha a falnak beszélne, amikor azt kéri, hogy ne zavarják, a látogató maradt és alaposan körülnézett ebben a különös szobában, ami tisztára olyan, mint egy kiállítás, főleg, ha ez a nő is jelen van. Rövidesen megpillantotta a két ruhaszalvétára csavart szívet az asztalon, rögtön meg is kérdezte, hogy miért hódol be vajon mindenki ennek az amerikai marhaságnak, a Valentin-napnak, tudja-e a nő egyáltalán, hogy mi ennek az egésznek az eredete? A nőnek ekkor Rowan Atkinson spanyol inkvizíciós jelenete jutott eszébe, és az, hogy érezhetően mindegy, mit felel erre a kérdésre, a kérdés a kérdés hangsúlyával megválaszolta önmagát, ami nagy könnyebbség, mert ezzel a beszélgetés befejeződhetett. A nő szerette a szíveket az asztalon, szerette továbbá a perlonharisnyákat, Aretha Franklint, a Heisenberg-féle határozatlansági relációt. Hogy ebbe a szobába beléphet bárki, mintha csak valami fül-orr-gégészeti rendelésre jönne, az például inkább érdekelte, de nem mondanám, hogy ugyanez nyugtalanította is. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 4.

         Föltenném a kérdés, mely titkon mindannyiunkat foglalkoztat: egyszerű megtalálni a szerelmet vajon? Előfordul, hogy egy délutánon csak úgy, belép a szerelem az ajtón, de az ilyen véletlenek statisztikai valószínűsége nem túlságosan magas. Pontosan ezért - vagy azért, mert Barbi nem ért rá és én teljesen leszoktam a főzésről az utóbbi időben, szóval valami papíralapú, ráírós természetű tárgyat tudtam mára betenni ide - írtam egy szókereső rejtvényt vagy minek nevezzemet: egy betűjátékot (melyet tessék innen szabadon letölteni).  Ebben bárki megtalálja a maga szerelmét, vagy rosszabb esetben is, legalább egy szerelőt. 

Szia
Judit 

Fotó: Keresztesi Judit

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 3. 

         - Miről írjunk akkor, kérem? – érdeklődött a nő. - Én olvasom magát, maga írjon amiről akar, maga az író – felelte a férfi. A nő arra gondolt ekkor, hogy valóban ő az író, meg, hogy nyilván egy nőről kellene írnia (aki szeret), és az a kérdés is átsuhant az agyán, hogy a vele beszélgető férfihang vajon mit keres a fejében? - Elmondok magának egy történetet – mondta vagy csak gondolta végül a nő - egy elvesztett napról. Kiábrándító, hogy nem számoltuk meg ezeket a napokat rendesen, these days, days, days run away like horses over the hill, és igaz ami igaz, eltűnt egy útközben, de most meglett. S hogy a helyére kerüljön minden - magyarázta a nő - megismételjük a tegnapot. Ma a háromszázhatodik nap jön megint, és a munka is hasonlít a tegnapira, de mégsem ugyanaz, annak nem volna sportértéke; ezért készült a behavazott kopogtató. El tudunk aludni ennyi izgalom után, mit gondol? – kérdezte a nő. A férfi a nő fejében, bólintott.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 2. 

        A szívecskés posztok közé egy szolgálati közleményt szeretnék beszúrni: ma mormotanap van. Punxsutawney-ból kilenc órán át közvetítették a mormotashowt, (kicibálták a patkányt, stb.) és a szokatlanul enyhe időjárás miatt azt a kérdést tették föl neki, hogy lesz még tél itt ebben az életben egyáltalán? Ha valaki nem látta volna az adást: további hat hét hideg várható. Holnap visszatér a szerelem a blogra, addig is, a várható időjáráshoz igazodó dekorációt mutatok be, ha szabad.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 1. 

         A retró akció első napján téli fagyival, zizivel, szív alakú nyalókával töltötték föl a közért polcait. Ezalatt itthon, az óriás, targoncázható szekrényből rózsaszín minivirágcserepek kerültek elő, egyik a másik után. A gondolatkísérlet - mely közel egyenszilárdságú Schrödinger macskájával - az volt, hogy vajon lehetséges-e ültetőkártyákat összeállítani szív alakú nyalókákból és apró virágcserepekből? Nem akarom fölöslegesen növelni a bizonytalanságot: lehetséges. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 31. 

       Volt idő, amikor napi tíz csésze teát ittam, mert nem szerettem őszintén beszélni, különösen írásban nem. A feladat mégis azt kívánta, hogy tegyek erőfeszítéseket ebben az irányban, és én igyekeztem, amennyire tőlem telt, de valahányszor közel kerültem egy bensőséges gondolat leírásához, fölálltam az asztaltól, kimentem a konyhába és benyomtam a vízmelegítőt. A szívem kiugrott a nap végére a teáktól, úgy éreztem magam, mint abban a Neil Simon darabban a színész, aki általában nem vitt mérgeket a testébe, de amikor III. Richárdot játszotta ivott, mint a kefekötő, mert nem kedvelte ezt a királyt különösebben, és ki akarta irtani magából a kurafit. Ehhez a szívecskés teafilterhez jobban illett volna egy aranyosabb történtet, és nekem eszembe is jutott egy, de az túlságosan őszinte volt. 

Készítette: Keresztesi Barbara 
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 30. 

         A Mátrix ment a tévében múlt héten, én ezalatt Herder és Kant vitáját olvastam hivatalból, és nyilván, mert a tiltott gyümölcs így kellette magát, szívesen megnéztem volna akkor, hogy most van kanál, vagy nincs kanál, vagy mi van. A Mátrixszal úgy vagyok, hogy nem mondom, hogy nem szeretem, az nem volna igaz, de valahogy úgy nem szeretem, mint a No thanx zenekart, pontosabban azt az egy számát, amivel befutott, hogy persze ismerem, meg a hosszabb autóutakon a többiekkel együtt ordítom a beszédhibás vokalista kiskolléga refrénjét kívülről, hogyaszongya: esz egy úúúúúújabb nemszedééék, de az üzenete úgyszólván túl direkt nekem. Ma lett időm és persze nem indítottam el a filmet, mert tudtam, hogy mivel Kant nincs a környéken, úgyis elszabotálnám az egészet. Helyette értelmeztem a kanál problémát az én világomra. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 29. 

         Van egy nő, annyi van, de ez most pont ez. (Szeret.) Össze kellene szednie magát, persze nagyobb feladatok után valamennyi pihenés talán még neki is járna, úgy érzi. Járni járna, az igaz. Vannak ezek a hatvan percek délutánonként, amikor önmagával van elfoglalva a nő, pihen vagy micsoda, arra gondol, amire és akire csak akar. Szerencsére a húga ma különösebb fakszni nélkül elkészítette ezt a kis szívkosarat, amelyet helyesen szív alakú kosárnak nevezett el, mert úgy, ahogy a nő eredetileg hívta, inkább egy sebészeti tételnek hangzott. A kosarat ők pillecukorral töltötték meg, ám korlátozni a kínálási jogokat nem állt szándékukban, tessék nyugodtan bármit beleképzelni szabadon.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2014. január 28. 

         Volt egy mézeskalácsváros kiállításunk bőven karácsony után, melyet - már elmondhatom - végig egy implicit kérdés hatott át: nem nyári mikulás ez véletlenül? Erre Barbara szerencsére tudta a választ, ami így szól: nem, dehogy. Úgy lett a programnak újra aktualitása, hogy egy ponton keletkezett egy léghajó a teremben, és mivel a mai napon alkotás vagy bárminemű munkának felfogható cselekvés, úgyszólván gondolatok nélkül csak bámultam a Dunát három órán keresztül, ezt a léghajót mutatom be most. A húgom alkalmasint két napot bíbelődött rajta az intarziaberakásokkal.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 27. 

         Ez a blog háromszázadik napja (többé kevésbé). Minden rendben, ettől nagyon boldog vagyok, és csak reménykedni tudok abban, hogy ez normális. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 26. 

         Megvédek valamit holnap a porcelánművészetről és a középkor kézműves hagyományait szocialisztikus eszmékkel ötvöző preraffaelita iparszemléletéről. (Micsoda?) Egy egyetemen, persze. Marha ideges vagyok, mint ilyenkor általában, és így kellene írnom valami habosat ide, de nem nagyon megy, egy pillecukrosat tudok momentán biztosítani, az megfelel esetleg?

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 25. 

         A csipeszpárok szépek, egymáshoz simulva lejtenek a holdfényben, folyton csókolóznak és nem jár más a fejükben, csak a szerelem. A csipeszpárok nyilván nem államvizsgáznak hétfőn. Van egy nő. Olvasnia kellene még ma, de nem fog, valahogy ez az érzésem támadt vele kapcsolatosan. Ehelyett lesifotókat készít titkokról, lekapja, amint Leia hercegnő Han Solot (?) öleli át először életében, és hogy Marilyn Monroe beleszeret Arthur Millerbe éppen - vagy John Fitzgerald Kennedybe, ezt ebből a távolságból nem lehet jól kivenni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 24.

         A mai üdvözlőkártya dísze a Don Juan francia nyelvű szövegkönyvéből kivágott Eiffel-torony. Nem engedélyezték, hogy megússzam ezt a napot egy idétlen, többszörösen összetett mondattal, amelyben valamit le akartam szögezni abból a nem sokból, ami egyáltalán leszögezhető: hogy Molière az Eiffel-toronnyal a valóságban nem is találkozhatott. De mondta Barbi, hogy csak nyugodtan töröljem vissza ezt a hülyeséget, mert itt most, a Valentin napi üdvözlőkártya apropóján, a kártya belsejébe várna tőlem, (belőlem), (általam), egy őszinte sort, és nem is igen hiszi, hogy felállhatok a székről, amíg azzal meg nem vagyok. Éjfél elmúlt negyvenegy perccel, mire a lapba bekerült egy szöveg: „Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.” Ezt a mondatot Daniel Glattauertől fújtam meg, simán. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 23. 

         Kellene egy majdnem embermagasságú, századfordulós, aranyozott képkeret, gondoltam magamban. Erről eszembe jutott, hogy amikor Paula Mcfadden beleszeretett Elliot Garfieldba, akkor kezdte csak Elliot pénzét lakberendezésre költeni, egyszersmind élénken érdeklődni az iránt, hogy Garfieldnak hány hétig kell dogoznia ahhoz még, hogy egy karosszéket meg tudjanak venni? Garfield úgy saccolta, hogy egy karfátlan akár már egy év múlva is az övék lehet. Hogy egy ilyen képkerethez, amit én elképzeltem, vajon mennyi időt kell munkában tölteni, ezen tűnődtem, és arra jutottam, hogy egy kisebbre a Hofburgból, harminc éven belül szert tehetnék, talán. Viszont találtunk két egyszerűbbet egy néninél, aki tűzifának akarta eladni őket, és meg is vettük tűzifának mind a kettőt, de végül képkeretként kezdtek működni nálunk, remélem, ebből nem lesz nagyobb baj. A mai sokszíves kopogtatót keretezi az egyik ezek közül. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. január 22. 

         A Tiffanynál, ahol, vagy inkább csak, ami előtt állva Párizsban reggelizni is lehet, árulnak brossokat, melyek a szecesszió jellegzetes stílusjegyeit viselik és annyiba kerülnek, mint a Budai Várnegyed. Ma érkezett hozzánk egy ezekre nagyon hasonlító vörös-fekete bross - mondom ezt megilletődve.  Barbi, aki visszatért közénk (titkon mindenki reménykedett abban, hogy ez előbb vagy utóbb, de inkább, hogy előbb megtörténik) pedig készített egy igazán gyönyörű gyertyatartót. Én a brosst a gyertyatartóval együtt lefényképeztem, hogy lehessen venni valami hasznomat.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 21. 

Körülbelül te vagy nekem minden idők legnagyobb kedvence a valaha történetében.

Ki szokták cenzúrázni innen a csúnya szavakat, ám most erre nem lesz mód, mert idézeteket fogok közölni az utcáról és idézni csak pontosan szabad. Van egy szokásom, ami kibírhatatlan, a járókelők beszélgetéseit lejegyzem, bármikor, bárhová. Elraktározok mondatokat. Ilyen például a „- Kelj föl te szemét, itt a kibontakozás!” vagy az, amelyiket ősszel a Várban gyűjtöttem, amikor két férfi baktatott mögöttem, és az egyik átéléssel, majdnem indulatosan állapította meg, hogy „Peter Zovironnak karaktert seggbelövő sztakkátói vannak.” Erre egyébként a másik csak hümmögött, hogy igaz, milyen igaz. Ma majdnem ugyanott egy mondat hagyta el valakinek az ajkait, melyről őszintén szólva, nem gondoltam, hogy beleszületik ebbe a világba valaha, és gyorsan le is jegyeztem a tenyeremre, sőt, földíszítettem, hogy meglegyen nekünk, örökre, de legalábbis, míg az internet dugója a falból ki nem húzódik. 

Szia
Judit

Fotó: Keresztesi Barbara 

Hetvenkettő nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 20. 

         A húgommal beszélgettünk erről a kopogtatóról, hogy hogyan lenne megkapó, csinos, (snájdig), én mondtam, hogy szeretném, ha egyszerű, gyöngyházfényű volna és szép, mint Elise Kreuzberger huszonhárom évesen. Ha kérhetem, legyen rajta egy V betű a bal oldalon, azon pedig fehér glitter. Barbi kérdezte, hogy kinek, minek a rövidítése ez a vé, vendetta vagy véradás, Valéria vagy micsoda? És ki az a Valéria egyáltalán? Én pedig rápillantottam, hogy azután összenevessünk ezen a viccen, és ekkor megértettem, hogy ő a kérdést komolyan gondolta. A vé az Valentin te gyagya – feleltem barátságosan. Igen? - nézett vissza érdeklődően. - És ki neked ez a Valentin, ha szabad megtudnom?

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 19. 

Polgári naplókat kerestem valahonnan az ezernyolcszázas évekből, hogy lássam, milyen lehetett, amikor annak idején írtak őszintén arról, hogy mi nem történt velük egy eseménytelen vasárnapon a hetediken, de nem találtam semmit. Nem keresek elég jól. (Hogy jön ez ide?) Az egész műveletet a romantika utáni vágyakozás mozgatta, hogy hátha lenne az enyémnél jobb története a múltban bárkinek ehhez a csészényi masnis kókuszszívhez. Nem lett, így a kompozícióról kénytelen vagyok én beszélni, a magam nyelvén: alkatrészeit a tolóajtós szekrényben találtam és az ezekből összeszerelt díszt megkedveltem olyannak, amilyen.