Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 28. 

        
      A képeket nézegetve azon tűnődött, hogy agyagos a keze,  és, hogy biztosan már csak egy agyagot a kezén nehezen viselő fazekas hiányzott a Földre, az ő eljövetelét várta mindenki, nemde Karl? Miután február közepén, Bálint-napon befejeztem az agyagozást, a darabokat, melyeket nemes egyszerűséggel csak úgy hívtunk: szívtál, ott hagytam az asztalon. A szív alakú tálak később önmaguktól készültek el, legalábbis az én szemszögemből így történt, az alkotó forgott, a mű pihent, később a művet zsengélték, mázazták, égették és tegnap visszahozták helyettem, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem szolgáltam meg a "Judit" feliratot a tálak fenekén. Tehát íme, az alkotásaink, amelyeket fazekasmester segítségével hoztunk létre. Ezer év múlva őrületesen sokat érnek majd. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 27. 

         Megcsípett tegnap a hideg kérem, fáztam, őszintén. Egész nap a betonon játszottam, ültem a terem padlóján és csíkokat ragasztottam le, erre egyébként minden okom megvolt. Szállt a por, úgy néztem ki, mint egy nagyon is elfoglalt kőműves (vagy mint egy ívhegesztő, aki reméljük, jobban táncol, mint hegeszt). Az előre csomagolt szendvicsek korát éljük, nincs különösebb izgalom gasztronómia fronton, más frontok tartják a frontot. Egy szendvicscsomagolást tudok felajánlani produkcióként, ha megfelel. Ha nem.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 26.

         Március 6-án nyílik egy kiállítás, ahol közelebb kerül az ég a földhöz, de erről később. Barbival beszélgettünk építés közben, ahogy mi beszélgetünk, nem beszélget úgy senki. Kiabáltunk, indulataink voltak a nyomás alatt, de nem veszekedtünk, ezt tudomásul kell venni: - Mit ordibálnak megint? – Semmit, véleményegyeztetés folyik. És azt kiabálta a húgom, hogy: - Mit miért, mit miért? Úgy érzem, hogy ez így jó lesz, mi többet akarsz tőlem még, én már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem! Barbi úgy ordibál, mint egy baronesse, mindig meglep, hogy akkor is fogalmaz, ha egyedül van, vagy azt hiszi, egyedül van. Ez a Lewis Carroll útmutatásain nyugvó életszakaszunk egy beszélő ajtókilincsben testesülhetne meg leginkább, azt hiszem.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 25. 

         Nina Simone után Ruth Brown következett, whenever I feel his touch / a get a thrill that’s much too much / too much too much too much, a himnusz, ahogyan Karla nevezi. Ekkor érkezett meg a levél. Egy marketinges írta, nyilván a marketinges Kis a pokolból, úgy kezdődött, hogy "Nem akarja megrabolni az időmet, de tervezünk-e vezetői tréninget venni nehéz munkatársainkhoz?". Tehát, van-e szándék („vagy se nincs”)? Erre én impulzívan fölhívtam Barbarát, hogy fessen mára egy Humpty Dumptyt. Ő pedig visszatelefonálta, hogy ahhoz nincs kedve, de Tweedledee-t és Tweedledumot megkaphatom, ha akarom.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 24. 

         Ketten ültek egy szobában, az egyetemi tanár és az a nő, akibe a tanár évtizedekkel korábban, egy külföldi útján szeretett bele. A késődélutánokat itt töltötték, a férfi az asztalka polc felőli oldalára srégen rácsúsztatott karosszékben aludt, a nő az ablak előtt álló kék fotelben olvasott. A férfi fölriadt, be kellene menni a tanszékre, mondta, mert ott hagyta a szemüvegét véletlenül. Azután rájött, hogy nem tud bemenni, mert a kocsija kulcsát is ott hagyta, de akkor meg hogyhogy itt áll a Ford a ház előtt, az nem lehet. Alkalmasint valahol a kulcsnak is itt kell lenni, állította, csak nem látja sehol, mert a tárgyaknak nincs most körvonala, és egy megszokott mozdulattal kivette a szemüveget a szvetter felső zsebéből, föltette, ránézett a kávézóasztalra, ahol meg a kulcsa hevert, amelyet diadalittasan föl is mutatott, hogy na, itt van ez a kocsi kulcs, nem tűnt el, megint szamárságokat beszéltél Zsuzsika. Zsuzsika belekortyolt a limonádéba és arra gondolt, hogy régebben megveszett az urának ezért a szórakozottságáért. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 23. 

         Köszönetet kellene nyilvánítanom hét ízben, az apropó is kellemes és mégsem, mégsem tudok megírni hét nyomorult kétsorost. Elkéstem, vagyis jelen időben kések, Alice és a Fehér Nyúl nyilván nagyon el vannak keseredve, de akkor is, február elsején kellett volna elmenniük a leveleknek és ma sincsenek sehol. Nem hogy nem tudom megírni őket, csak az van, hogy nem akarom. Egyszerű volna pedig: köszönöm, hogy itt voltál. Köszönöm, hogy légitársaságomat választottad. Köszönöm, hogy leharaptad a műanyag ecsetem felét, de a másik felét meg meghagytad nehezebb időkre. A holnap az utolsó alkalom még tűréshatáron belül, ezekbe az aranyos köszönőkártyákba erőmhöz mérten - és ebben senki ne sejtsen ravaszkodást - írok majd valami kedveset.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 22. 

          Zelmának volt egy majdnem negyed szabadnapja, ha ragaszkodnánk a pontosításhoz: három óra, húsz perc. Három óra és húsz perc nem elég semmire, gondolta. Meglapogatta a Royal Albert porcelánokat, elautózott egy kiállításra, visszaautózott, aztán bort töltött magának és megnézte a Boston Legal egyik részét. Zelma rendetlen, ragyogó és murisabb, mint egy szatyor oposszum. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 21. 

         A magas szemüvegest nem érdekelte a pisztrángfényképezés, egy mondatot fogalmazott, mely valahogy így szólt: „volt ma egyszer, hogy nem tudtam tovább élni maga nélkül”. Én az asztalon heverő pisztrángokat figyeltem, szerettem volna szépre fényképezni legalább az egyiket, hogy ha ránéz valaki a képre megkívánja, akarjon abból, amit lát. De ezeknek a sült halaknak a kinézete objektíve nem egy leányálom, és ez elkedvetlenített. – Az a bajod neked – nézett föl a magas szemüveges a mondatírásból– hogy mindenből katedrálist akarsz építeni. 
A fényképeken vajas, fokhagymás, mandulás, citromos, távolról sem unalmas pisztráng látható.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 20. 

         A Bálnában van a Jónás sörház, és engem elnyelt Jónás tegnap, ami őszintén: kannibalizmus. A bejegyzést kezdtem előkészíteni egy asztalnál, ekkor jött oda hozzám egy férfi. – Hát ez meg micsoda? – mutatott a felhős képre. – Ez uram, egy felhő. Azt ő is látja, de az egész micsoda, mondtam, hogy a negatív tér manipulálása szerintem, (mi a fenét mondtam volna?), és most ezt megírnám, ha nem bánja. Valamiért egzotikusnak találta, hogy egy nő, aki én vagyok, betűket ír egymás után. – És kiscsillag – folytatódott a feudális beszélgetés – hol van ez a felhő? Mondtam, hogy én már olyan nagyobb forma csillag vagyok, a felhő pedig további felhőkkel lóg együtt egy teremben, a férfi erre kihúzta a széket, hogy helyet foglaljon, nyilván érdekelték a részletek, én meg konkrétumokkal nem tudván szolgálni fölálltam, lezártam a laptopomat és azt mondtam még neki, hogy ha akarja, fejezze be a kávémat nyugodtan. Azt álmodtam, hogy bárányfelhőkön keringek ebben a nagy térben, ahol most építkezünk. Ezt elmondtam Barbinak, akinek valamiért megtetszett az álom, és megvalósította. A felhő, mint koncept már korábban is szerepelt itt, a fölfüggesztése persze új. Az ér pontot?

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 19. 

         Ma egy kimerítő, ugyanakkor érdekes és távolról sem humormentes helyzet miatt jutott eszembe az a mondás, hogy, ha az élet citromot ad, keverni kell egy limonádét. Nem tudom, esetleg a részletek érdekelnek-e bárkit: az élet egy nagy tétel halat adott, és amikor azt mondom, nagy, raklapban tessék szíves gondolkodni. Hogy mit kell tenni ilyenkor, ezen tűnődtem, amíg a fejemben beszélő hangok közül valamelyik tűrhető választ nem adott. Később a húgom kevert egy eperlimonádét.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 18. 

        Viszonylag ritkán nyafogok, kipróbáltam, de nem állt jól nekem, és az elegancia fontos, még hirtelen mozdulatom sincs, az túlmenne minden határon. Most azonban kénytelen vagyok leírni titokban, hogy édes fiam, nem alszom semmit. Eleinte időm nem volt, most meg nincs időm és nem is tudok, lehunyom a szemem, máris a figyelemhiányos zavar lép elő, és ennek gyakorlata körülbelül az, hogy először a bárányokat számolom meg: egy bárány, két bárány, három… tehén, teknős, póni, kacsa, old MacDonald had a farm ee-eye, ee-eye, heeej Macarena.

         Szeretném bemutatni Sallyt, Shirley-t és Seant. Sean kimerültnek tűnik, az a rémálom gyötri, hogy éjjelente megszámolom.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 17. 

         A huszonnégy-személyes óriás Rosenthal étkészletet a nagypapa kapta nászajándékba még a múlt században. A mézesheteket követően világháborúk jöttek-mentek, totális hatalmak kínáltak igazán remek programokat, a készlet meg egyre csak fogyott, először húszszemélyes lett, azután tizenkettő és így tovább, mire eltelt az az istenverte huszadik század és elérkeztünk a mához, az egész egy hatfős mokkás szervizzé zsugorodott. Ebben a méretben került hozzánk és ebből már, hogy egy puha fordulattal éljek, nem engedek. Ma igényeltem egy rózsás asztaldíszt, úgy láttam, hogy az hangsúlyozná a porcelán báját, és milyen igazam lett.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 16. 

          Annyira sajnálom, hogy ilyen késő van, ez az asztalközép több törődést érdemelne. Különösen az észbontóan szép, gyöngyözött kiegészítőkre koncentrálnék jobban, és ha volna erőm, azt is megbeszélném, hogy mit keres a gardrób az asztalon. Ehelyett tényként fogadunk el mindent most; ma fölmerült az igény egy asztaldíszre, és végül köré rendeztem XIV. Lajost, meg persze egy nő holmijait, mert az nem árthat egyáltalán. Ezeket együtt lefotóztam, és szerettem volna, ha az eredmény olyan lesz egy kicsit, mint egy eredeti Osias Beert, de nem lett, ebbe most jobb, ha belenyugszunk. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 15. 

         Egy nagyon aranyos csoport jött be hozzánk két napra, más programok mellett korongozást – nem, nem jégkorongról van szó – tanítottak az érdeklődőknek, és én szerettem volna odaülni a koronghoz – köszönöm a kérdést Bob, nem, nem a jégkoronghoz – oda is ültem. A munkahely a kirakatban kapott helyet, német turisták tolongtak az üvegnél, mutogattak rám és azt ismételgették, hogy Ghost, Ghost. Utána meg is néztem a Ghost kerámiajelenetét, és a németek nagyon helyesen látták, önállóan pont ugyanazt az eredményt értem volna el, mint a nő a filmben. De nekem Ági, a fazekas mester segített, s így végül keletkeztek olyan darabok, amelyek égetés és mázazás után föllépnek majd itt. Addig is, lehoznék egy Ghost ihletésű családi fotót. Az ujjbábok részletes leírásától el szeretnék tekinteni, nagyon egyszerűek, ez azonnal látszik. Én két szerszámot ismerek csak: a WD-40-et és a duct tape-et, ha valami nem mozog, de kellene neki, akkor a WD-40-et használom, ha valami mozog, de nem akarom, hogy mozogjon, akkor a tape-et. Ezek a szellemek duct tape-pel készültek nyilván. 

A fotón Keresztesi Judit író (Napfény Poszt) és Rónai Ági fazekas népi iparművész, oktató (dr. Kresz Mária Alapítvány - Fazekas központ) a Bálnában

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 14. 

         Amikor Paula McFadden Subaru bemutatókon kezdett föllépni, pontosabban az lett a feladata, hogy rámutasson egy kocsira és azt mondja róla: szép, keresett végre annyi pénzt, hogy fizetni tudjon Elliot Garfieldnak a bébiszitterkedésért. Még ugyanazon a héten Elliot Garfield is kapott munkát, úgyhogy bevitte Lucyt a Subaru szalonba, de amikor Paula meglátta őket, zavarba jött, és össze-vissza kezdett beszélni arról, hogy az autó szélvédőit átlátszóra tervezték, csakúgy, mint a hátsó és oldalsó ablakokat. Elliot mondta, hogy ügyes volt, hamarosan nagyobb feladatokat is rábíznak majd nyilván, tankokat, markolókat, ilyesmit.
         Egy grandiózus merj alkotni projektbe kezdtünk, nagyobba, mint… ah, nem érdekes, nagy, (tankok, markolók stb.). Nem aludtam egy éve, de ha lehet ezt alulmúlni, most alul van múlva, bámulatos, hogy milyen kevés elég egy embernek az életben maradáshoz. Úgy tudnám érzékeltetni a különbséget az eddig és az ez után között, hogy eddig azt csináltuk, amit lehetett, most meg azt csináljuk, amit akarunk, és ellentétben a népszerű hiedelemmel, utóbbi nehezebb. Ezerötszáz köbméteren lesz egy érdekesnek szánt kiállítás, melynek egyetlen feladata, egyszersmind ránk nézve kötelező tartalma, hogy az óriási, elvadult teremre: a plafonra, padlóra és ezekre a nem szépen vakolt falakra rátegyük önmagunkat. Két kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatosan, az egyik az, hogy hogyan fogunk festeni mi ezeken a falakon? A másik, hogy mi van, ha az ambíció és az eredmény különbözik, ha teszem azt, vízesést értünk, de csőtörés lesz? Az a rémálmom. Megnyílik egy csőtörésem valahol.
         Az egyik installáció része az óriás virág, számos óriás virág, ha pontos akarok lenni. Ezek később egy szokatlan elemmel együtt léteznek majd a térben, melyet értelemszerűen itt nem mutatok be. De a virágokat igen, tessék parancsolni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 13. 

         Ez az utolsó poszt a Valentin-napi sorozatban, egy hónapja írok a szerelemről észrevétlenül, kicsit sajnálom, hogy vége, ugyan honnan fogja tudni ezentúl bárki, hogy mi van a nővel meg a férfival? - Mondja, honnan fogom tudni mostantól, hogy szeret? – kérdezi a férfi. - Onnan – feleli a nő – hogy majd írok magának mindenfélékről, sűrűn. Persze nem küldöm el. Telefirkálom a jegyzeteimet magával folytatott beszélgetésekkel, olyanok lesznek, mint a színdarabrészletek, kérdezek, maga válaszol nekem, maga kérdez, én válaszolok. - Jó, de honnan fogom tudni? – akarja tudni a férfi, és a nő erre csak azt mondja, amit mindenki mondana: – Érzi az ilyesmit az ember. Maga „the man for all seasons”.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 11. 

         Volt egy igaz történetem a kulcstartókhoz, arról vitatkoztam valakivel tényleg, hogy érdemes-e lakást venni most a Sesame streeten, de annyira kedvezőtlen színben tűntem föl ebben az elbeszélésben, hogy kitöröltem az egészet. Így szeretném arra a megállapításra szűkíteni a bejegyzést, hogy a kulcstartók azoknak ajánlottak, akik teszem azt, egymásba szerettek, valamilyen, bármilyen – nem szükségszerűen ugyanazon fedél alatti -  zárral záródó lakásba vagy szekrénybe stb. bejárásuk van, és ehhez kulccsal is rendelkeznek. A mondat első kétharmada teljesen fölösleges: ezek itt kulcstartók azoknak, akiknek van kulcsuk.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 10. 

         A csomagolás minisorozat harmadik, befejező része a szívmintás bonbonosdoboz. Késődélután fényképeztem a darabjait, és amikor végeztem, megfordult a fejemben, hogy betömöm a számba a fotómodelleket, nyilván csak a beltartalomra szorítkoztam volna, de nálam tényleg nem lehet tudni. Annak, hogy ez nem történt meg, semmi köze az önuralomhoz vagy ilyesmihez, alig eszem valamit, az ételnek újabban dinoszauruszra kell hasonlítania vagy helikopterre vagy Humphrey Bogartra ahhoz, hogy egyáltalán az evés lehetőségén elgondolkozzam. A bonbonhoz végül nem tudom, hogy miért nem nyúltam, jól mutatott a dobozokban, ez biztos, de ha valaki önszántából ott hagy egy trüffelgolyót, mely amúgy szabadon hozzáférhető, az minden létező univerzumban gyanús, és indítékok firtatására ad okot. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat- 2014. február 9. 

         Ha (amikor) ezt a cikket befejezem, lemegyek a pályára - a nagypályára - és futok két kört, de később azt állítom a telefonban, hogy több volt. Fülemen a készülékkel sétálok majd föl-alá a lakásban, és miközben az illető a vonal túloldalán beszél az aerob mozgások fontosságáról, pofákat vágok. Később persze el is mondom neki, hogy grimaszoltam, mert nem szeretem, ha bármilyen fáradozásom pocsékba megy. Nem, nem igazán tudom, hogy miről beszélek, kissé el vagyok apátlanodva, ha szabad. Volt egy álmom, egy férfi ült az ágyam mellett, nagy, erős ember, majd fölállt, bekotort a szekrényembe, széles, határozott mozdulatokkal és a szekrényből kisvártatva egy diktátor rohant ki sértődötten. A hóna alá vette elnyűtt bőröndjét és elsietett. Én egy tabletet lapozgattam, föl sem nézve mondtam a menekülő kis manusnak, hogy remélem, elégedett volt és jöjjön máskor is. De a diktátor azt felelte feldúltan, hogy ezt várhatom, mert a szekrényembe be nem teszi a lábát többet. Ez az álom járt a fejemben egész nap és most kénytelen voltam hangosan is kimondani… Pedig végig a szerelemről kellett volna írnom, ami a képeken látható helyes csomagok képében már megint itt van. Már megint itt van a szerelem. Helyet akarok neki szorítani.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 8. 

         A tulipánhoz semmi közöm sajnos, nem volna sportszerű mást állítani, kreditem a csomagolásban van. Először egy okkerbetétes gyöngybross akadt a kezembe, erről gondoltam, hogy egy csokor virágon milyen szépen mutatna, de a később jött tulipán színe és alakja nem engedte ezt a brosst, vagyis a kabáthoz megtalált gombot a kabát átdefiniálta, ha lehet érteni, hogy mire gondolok. Így egy régi gyűrűt voltam kénytelen hazavágni, és így született ez a dísz.