Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 21. 

         Egyetlen értelmes szavam sincs. Egyelőre, de még van tizenhárom nap addig, amíg már végül el kell mondanom, hogy milyen volt ez az év. Évértékelő beszéd lesz, senki nem kérte. Az elmúlt év egy póniló, a szerelem, avagy elveszett, de megtalált Isten bizonyíték, tizenkilencre magabiztosan húzott nyerőlap; mindezzel együtt legszívesebben betiltanám. Nem szabadna ilyet csinálni, kérlek, ne vedd személyeskedésnek, bizonyos drámája volt ennek az évnek, finoman szólva íve, és én kevesebb ívvel is beértem volna… mások nevében persze nem beszélhetek. A citromos keksz úgy kerül ide, hogy egy puha fordulattal, idetettem. Ide való, egyébiránt. A vajas, semleges alappal összesült egy mandulás, édes tojáskrém, ezt vontam be citrommázzal, így született meg ez a ragyogó teasütemény.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 20. 

         Mindennap sürgős beszélgetnivalóm van magával és ennél is sűrűbben volna szükségem egy jó kávéra. Gyönyörű időnk van. A globális felmelegedés, megmondták és nem örülnek. De vonogatom a vállam, ezt most nem hiszem, hogy rám lehetne verni. Ma délután is ellentartottam azzal, hogy a szelektívben derékig álló fiatalembernek egy színes üveget adtam át, enyhe nyomásra, ezt valamiért ideírom, majd keresztülballagtam az erdőn a tisztásig, csak titokban, saját szórakoztatásomra. Azután kevertem egy jegeskávét – felmelegedés ellen, tetszik érteni. Szeretném, ha komolyan vennénk ezt a receptet, úgy jár kézről kézre, mint a Szent Grál: hogy ne legyen fölvizezve, az álmodó kávé a kávéban gondolkodott. Laza feketét fagyasztott jégkockává, erre öntötte az erős feketét, és cukrozott sűrített tejjel édesítette. Az arányokat mindenki saját józan eszére bízom.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 19. 

         Miről írjunk akkor, kérem? – érdeklődött a nő. Én olvasom magát, maga írjon, amiről akar – felelte a férfi. A nő arra gondolt ekkor, hogy ilyet már gondolt máskor is, ez a férfihang a fejében arról szeret olvasni, hogy ő egy nőről ír, ezt is tudta valahonnan. Elmondok magának egy történetet – mondta vagy csak gondolta végül a nő - egy nőről, egy másikról. A férfi, akibe az a nő akkoriban beleszeretett, kedvelte a nőt, de még nem tudta, mennyire. Óvatos volt, azt latolgatta, mi lehet a hatótávolsága egy ilyen vonzalomnak, meddig érezhető, már, csak azért, hogy meddig kellene menekülni előle, ha úgy adódna. Megnehezítette a dolgokat, hogy írt a nő egy vallomást a férfinak, melyet egy kávézás alkalmával megmutatott egy írónak, mert ő, az író is szokott szövegeket írni, mondta a nő. Az író bólintott, mert kétségkívül szokott. Az üzenet mindent nyíltan kimondott, de ténylegesen tényleg mindent, ettől megijedt az író is meg a nő is, aki az sms tekintetében ugyancsak írónak számított. - Elküldted már? – kérdezte esetlenül az író. A nő bólintott. - Akkor, hibátlan – mondta az író.
         Barbi elkészítette egy esküvői kellék tervét papírvirágokból. A csuklódíszt délután fényképeztem le, közben fejben fogalmazgattam hozzá egy történetet, a háttérben az A-moll hegedű koncert ment, nem akartam mást, ha lehettem volna bárhol, akkor is ott lettem volna. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 18. 

         Carolnak telebeszélték a fejét az egyetemen valami térgeometriával, vagy mi a csodával, állítólag létezik egy harmadik dimenzió, amiben magasságok vannak. A papírnő szerette a kis, lapos figurákat, önmagát is ideértve, de nagyon is szívesen gondolt egy olyan világra, amelyikben a dolgok új irányokban terjednek ki, majdnem minden este jön valaki, barátai vannak, félidegenek ugranak föl, Carol finomakat főz, fiatal, magas nők és férfiak hajlonganak a késő tavaszi estében. Mit mondhatnék, ez a fantázia elegendően vonzónak bizonyult ahhoz, hogy kimozdítsa őt régi életéből.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat -. 2014. március 17.

         Szeretnék mutatni egy nyulat és nem sok mindent hozzáfűzni. A nyúl alakú asztalkendő és fölháborítóan tehetséges anyám gyönggyel kivarrt kiegészítői kerültek ma terítékre, valamint a Reichenbach porcelánok, meg egy art deco szószos és egy retro váza. Minden, mindenhonnan keveredik össze-vissza, miért nem lehet egy készlettel teríteni, most mondja meg. Mert így döntöttem, s döntésem megmásíthatatlan - feleltem, ekkor pedig fölhúzta vállát a jéghideg, noha felvilágosult kényúr, és kiballagott. A damasztnyúl összehajtása nem olyan egyszerű, mint egy csákóé, szükséges hozzá vasaló. De a szalvéta aranyos, okos és kellett nekem, nem tudtam élni nélküle.

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 15. és 16. 

         Egy igazán egyszerű showelemre lett volna szükség tegnap huszonkét óra huszonkét perckor, az asztalon álló csokoládényulak megfelelőnek tűntek. Láttam valahol azt a viccet, amelyikben egy leharapott fenekű csokinyúl beszélget egy fületlen másikkal, tehát csak a fordítás lett volna az enyém, azzal kínlódtam egy darabig, mert a magyar nyelv más, mint az angol, ezek a szép, szivárványos szavak… hajlékonyak, mint a köd: "- Fáj a seggem. - Mi?" ez lett volna kézenfekvő megoldás a „- My butt hurts – What?" eredeti mondatokra. De a vulgaritás ezúttal nem tett büszkévé, nem állítom indirekte, hogy máskor azzá tesz, ám nem is cáfolom. Hajnalig bíbelődtem a szöveggel, akkorra döglött be végleg. Hirtelen kitöröltem minden pontot és felkiáltójelet, a betűsorokat is, melyeket közrefogtak, majd megnéztem négy részt a Boston Legalból s mikor kivilágosodott, a két nyulat újra elővettem, és ekkor már tisztán lehetett látni, hogy ha képregény nem is lesz belőlük, desszert még lehet, csak túl bonyolultak, és betettem őket a mikróba. A csokoládés lávatorta elkészítése húsz perc, mindennel együtt. Az édesség elegáns, ideálisan belőle a vékony, szilárd tésztaburok alól olvadt csokoládé tör elő. Könnyelműség nem hinni a receptnek, s a masszát a kelleténél tovább a sütőben hagyni. Ekkor csak a torták közepe maradt folyékony, de egyéni csúcsok így is, sőt, két nap egy csapásra és ennél többet ma nem akarhatunk tőlem.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 14. 

         Ma van az ünnep, amelyik igazi ünnep, véletlen egybeesés, hogy mától már csak húsz nap maradt a blogból. A befejezést januártól nemhogy alig nem várom, hanem direkt megijedtem attól, hogy közeleg. Szerencsére terveim lettek áprilistól, melyek az elmúlt évre építenek, de mi lesz, ha elrontom a márciust, a jövő elejét, ettől félek most, normális ez doki? Mindenesetre összejövetelt tartunk valamelyik említett szorongásra vagy ünnepre hivatkozva, s a poharakat követhetővé akarta tenni Barbi a jövés-menés miatt, az erre kitalált masnikat szeretném megmutatni. Kitűnő a kérdés Bob, attól tartok, annyi színű masnira lesz szükség, ahány vendég jön.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 13. 

         Van egy barátom, jó, ma együtt ebédeltem vele a lakásunkon, meglepődött, hogy az ajtóban találkozunk és én is hozzánk jövök. Rendesen voltam öltözve, mert ahonnan érkeztem, annak meghívóján az állt, hogy öltözzek rendesen, de azért semmi különösre ne tessék gondolni, egy tiara túlzás lett volna ezen az egyszerű, márciusi csütörtökön. A barátom - egy nő, aki férfiakról beszélget velem, illetve egy férfiról, ki talpig úriember és jártas a lineáris algebrában - végigmért és azt mondta, hogy kellene neki ez a ruha hétvégére. Ez történt ma a cseresznyés pitével összefüggésben és más semmi sem. A desszertet megsütöttem még tegnap, ez volt ma az ebéd és egy szendvics. A pitét szeretném közzétenni, azzal a megjegyzéssel, hogy a meggyes piskótát, ami nyilván, mert béna vagyok jön ki már a sütőből szárazon, helyettesítette be ez a sütemény sikeresen.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 12. 

         Ez az egyik leghelyesebb mű a háromszázhatvanöt napban: a nyuszis zacsik (először „kisállat-feldolgozás szezon van” címet adtam nekik, de kitöröltem, most meg elmondtam, hogy mit töröltem ki, Freud lélegzetét visszafojtva várja, bevallok-e még valamit.) Ezek a nyuszifüles ajándéktasakok tényleg nagyon aranyosak. Barbi selyempapírból készítette őket.

Fotó: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 11. 

         Egy gyorsat, jó? Rudolf, a második, egy rosszkedvű ember, az a fajta, akinek akkor jó, ha rossz, de amikor jó, akkor rossz, szóval általában jó, Prága városában, sima cseh sörök alkalmazásával itta le magát ezerötszáznyolcvanöt tavaszán. A tündöklő szépségű I. Erzsébet később megragadta a pulyka felső combját Londonban, s a sültet szűzies ujjaival szájához emelve az utolsó húscafatig lerágott mindent a csontról. (Murphy, 1921) Ezek jutottak eszembe ma, illetve valami még Medici Katalinról, érezhetően semmi eredeti. Semmi eredetit nem hoztam ma létre. Viszont van egy jó hírem, mellyel meglepem magam magam: maradunk a Bálnában még egy darabig, úgy is mint Alan Harper. A kiállítás képei itt láthatók, csupa olyan, amely még nem szerepelt korábban.

Készítette: Keresztesi Barbara, Keresztesi Judit és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 10. 

        Kivettem egy napot. Nem igazi szabadnap, úgy értem, csak tíz óra egyben, amit szabadon oszthatok be, és én így gazdálkodtam: The Wolf of Wall Street, Last Vegas, Die Hard 5, az Episodes harmadik évada, egy kardamomos csirke, egy meggyes muffin, harminc perc alvás, két kávé, négy csésze tea. Egyszer mesélte nekem egy ember, hogy előzéskor megállt az idő és megnyúlt számára a tér a múltban, az autó, melynek nekirohanni igyekezett mintha egy csúzliba került volna hátrarándult, mondta ő, ő pedig be tudott slisszolni a busz elé, s így megmaradt az a része, amelyiken ilyen gondolatok suhanhatnak át. Holnap kezdődik a hónap, amelyikben nincs elég idő, sem tér és egy téridőtágulásnak nem lennék ellenére, ha bárki megkérdezne. Tegnap Barbi készített rólam néhány képet amint a videóinstallációban sétálok, így van ma miről írnom, és grátisz megnézünk engem is kevés sminkben, ami tűrhető pletyka. Az égenjárás egy festményen játszódott, a felhők a lábamnál gomolyogtak, mindezt egy videókamera látta, a vele összekötött projektor pedig megfordítva adta ki a képet a falra. Így érdemes a levegőbenjárást elképzelni és a vízenjárást is, amennyiben érdekel bennünket a magyarázat. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 9. 

         Az egyik installáció, ami nem készült el időben: a fal. A falon egy magasságfüggvénynek kellett volna születnie, akik bejönnek, a fejük fölött húztak volna egy vonalat, amelyet aláírnak és ez a gyönyörű vonalrengeteg adta volna ki azt a valamit, amit fogalmam sincs, minek hívunk, de kell nekünk. Mindebből csak a csomagolópapírokat ragasztottuk föl és a tollakat, de arról, hogy ezekkel mi a szándék, (hogy van-e), nem beszéltünk. És bekövetkezett, amit kifejezetten kerülni akartam, előállt egy nagyméretű írófelület, amin bárki azt mond, ami eszébe jut, s ez az alkotói szabadság, köztünk szólva, kétesélyes. A négy nap alatt körülbelül ezren fordultak meg a teremben, a fal figyelésére nem is jutott idő, hátha nem veszik észre, ebben reménykedtem, de észrevették és elszabadultak az érzelmek, mindenki írt, amit csak tudott. Közben a gyerekek eksztázisba estek, a szó legszorosabb értelmében kontrollálatlanná vált minden, léghajók lengtek, felhők kerültek veszélybe, a fal meg egyre telt és rá sem mertem nézni, csak sejtettem, hogy már nem fér oda több szöveg. Ma pedig, a próbaidő leteltével mint egy imafal elé odaálltam, és kiolvastam. A tapétán millió lendületes vonal található, firkálmányok, alattuk miniatűr, pedáns rajzok foglalnak helyet, mellettük mindenfelé héber, arab, orosz, angol, francia, magyar mondatok. Ezek a tárgyon kívül vagy azon belül a szerelem vagy szeretet vagy szeretés vagy tetszés észrevételei mind. Akik itt jártak, üzenik, hogy odáig vannak egymásért vagy, hogy szerelmesek Eszterbe vagy Péterbe vagy a felhők között is Zsófira gondoltak. Vagy azt írják, nem tudták, hogy "art could be so fun", "érdekes hely", "köszönjük az utazást" meg ilyesmiket. Végül kénytelen voltam hozzáérni a falhoz, megtapogatni, lehunyt szemmel végighúzni a tenyeremet a szelíd szövegek fölött. A hétvégéről kutatási eredményként rögzítem: valami rendkívüli történt, de fogalmam sincs, hogy mi az.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 8. 

         Most azt írok, amit akarok, örömírás, mint az örömfoci, nem mintha tudnám, mi az a foci, de a brazilok szerint nagyon fontos. Nem mintha tudnám, kik azok a brazilok. Van egy főzős történetem egy pártpolitikussal. Kifolyik az ujjaimon át a külvilágba, ez nem nagy öröm, de ebben a műfajban éjfél és hajnal egy óra között nem válogathatok. Ez a politikus egy nő. Nem nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik, olyan, mint én, csak más, kérem, én nem az a fajta nő vagyok, vagy ő nem az. Mindegy, beszélgettünk, és mondta, hogy ne főzzek, hogy megtiltja, alantas dolog, mi nők nem azért szereztünk több diplomát, hogy ilyen pimf ügyekkel foglalkozzunk, mint a konyha. Én egy elitista tahó vagyok, ezt mindenki tudja, de az igazságtalan beszédek hajlamosítanak a kontrasztképzésre, mondtam neki, hogy ez az én területem: a barbárságtól való eltávolodás, s az asztalkultúra ennek, ha nem is ómegája, de alfája, és nincs valamije kéznél, egy diplomája mondjuk, mert ki kellene támasztanom a billegő asztalt, amin a húst klopfolom? Amikor a Banditákban Bruce Willis és Billy Bob Thornton az Oregon City Bankot rabolták ki és a bank elnökénél vacsoráztak előző nap a bankelnök akaratán kívül, Billy Bob Thornton az elnök bömbölő feleségét faggatta a spagetti mártásának összetevőiről. A nő nem volt boldog tehát, de így is társalgott és hagyta, hogy Thornton kitalálja a szósz hozzávalóit, köztük a sáfrányt. Lefőztem ezt a mártást Thornton javaslataival kiegészítve, hátha jó, és az. Így, aki friss paradicsommártást szeretne egy spagettire, az készítse el nyugodtan, nem fog csalódni.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 7. 

Arról a sárga padról nézve a felhőkön keresztül előtűnik az ígéret, a nem-létező, a majdnem bekövetkező, ami egyszersmind átverés és hallucináció és mégis fantasztikus, és ehhez kellett valami smaragdszínű, ami nem volt. Nem volt semmi. Semmi zöld. Micsoda stílustalanság. Csak azután a szemétből kihalászott borosüvegek. Ha a miértről érdeklődnének, szörcsögnék, krákognék, de a rádióriportból az azért kivehető lenne, hogy az andragógia, művészet ésComenius szavak hagyják el a számat és, hogy a halmazok metszete - ezt így fogalmaznám - véleményem szerint Óz, a csodák csodája. Ettől az interjúvoló levegője mintha elfogyna, de haladna tovább gyakorlottan, bámulatos, hogy mit meg nem engednek nekem most. Mindenesetre az üvegekből építettem egy Smaragdvárost a büféasztalra, mely, amikor kivilágítom, arról a padról látszik jól, amelyikre süt a Nap. A díszlet néhány darabját Barbi lefényképezte.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 6. 

         Reggel háromkor, amikor befejeztem a feliratokat, melyek nem lettek nagyon jók, (ha őszinték akarunk lenni), de van végük vagyis végük van, végeztem velük, tehát ekkor jutott eszembe, hogy mára nincs show. Barbarára számítottam, rá is néztem, hátha alkot valamit, fölszólítottam, hogy alkosson, de ő azt mondta, hogy nem mer.  Nehéz időkre tartogattam ezt a gemkapocsból, kúpos fogóval hajlított vállfát. Nincs haszna, de rajta kívül már csak egy papírgalacsinom lett volna, melyet finom, széles margójú, félfamentes lapból gyűrök egy mozdulattal, és akkor inkább a vállfa, ugye, milyen megrendítő a relativitás? Az Égbolt kiállítás megnyitója várakozáson felül jól sikerült.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5. 

         A kiállítás ma nyílik, elkészült, amelyik része nem készült el, arról azt állítom, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz. Tegnap kiporszívóztam a mezőt. Később az eget is, el voltunk késve, már zárt az épület, de kaptunk háromnegyed órát, és így kiporszívóztam még a várost, aztán fölkapcsoltam a Napot. Úgy hagytam üzemben mindent, hétvégén tessék szíves, személyesen ellenőrizni majd. 

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5. 

         Egyszer, amikor egy betonrengeteg szürke tömbjében laktunk, amelyet szürke tömbök százai öveztek és még az is rontotta a képet, hogy a vizesek föltúrták az aszfaltot rögtön az után, hogy a gázosok leaszfaltoztak, kinéztem az ablakon. A pokol éppen ilyen lehet, ha engem valaki kérdez, akkor erre gondoltam és arra is, hogy milyen drámai, egyszersmind gyönyörű ellentét volna, ha most levinném a kerek asztalt, a damaszt terítőt, a gyertyatartót, a friss tatint (tatent), meg a garnélákat vajban, és a Zsolnay készletben föladnám az uzsonnát a földmunkásoknak. És nem tettem, de egyáltalán nem azért, mert csak beleképzelgek a világba, felelőtlenül, nagyon is elszántan készülődtem, úgy kellett rám kiabálni, hogy legyek szíves ezt a művészetet alaposabban előkészíteni. Most gondoltam erre újra, amikor ebben a kopár betonkockában építkezünk, hogy milyen ragyogó kontrasztot adna ki a terem egy szegletében XIV. Lajos, nyilván nem személyesen. Egy utcai árus pultját kellene fölállítanom, és nincs se kis porcelánkészletem, se nagy, sem semmilyen finom darab, a barokk, úgy tűnik, üres üvegekből és kopott tányérokból kell, hogy összeálljon, meg műanyag almákból, melyek éppen délután kaptak egy csillogó árnyalatot. Majdnem elfelejtettem mondani: a Nyugati Boszorkányra ráesett ma ez a kiállítás, a bejegyzés képein is látható.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 3. 

         Mi legyen a házakkal a mézeskalácsvárosból? Tegyük magasra őket. Mennyire magasra? Nagyon. De engem, úgy nem érdekeltek. Betlehemezők, hó, hó, éneklő hóemberek, tegnapi hírek, who wants yesterday' papers? Akkor vajon milyen formában érdekelnének engem, szíveskedjek ezt megmondani. Örömmel látnám őket lent a betonon inkább és legyenek közel egymáshoz, de az utcákat bejárhassa egy ember azért, jó? Jó. Amikor fölé hajolok, olyan legyen a város, mint az internetből kiugrott Google Maps, jó? Jó. Milyen érdekes lenne, nemde, ha kívülről, az üvegen át, csak különböző szemmagasságokban a pauszba vágott lyukakon lehetne meglesni az épületeket. Aki bekukucskál, annak a szemeihez belülről egy másik környezet volna rajzolva, egy mozgó szemgolyó köré valami, ami nem arc, így lenne igazságos a nézelődés: a benézőt nézi a nézett néző, vagy micsoda. És az ég szerelmére, tavaszodjon ki lassan ebben a mézeskalácsvárosban, ha kérhetem. 

Készítette: Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 2. 

         Korábban írtam, hogy a kiállítás, amelyik március 6-án nyílik és négy napon át nyitva tart, egy köztér. Egy átlagos, minden lehetséges értelemben rendellenes köztérre tessék gondolni, ahol az ottlét és a többi látogató nézegetése a program; szobrokat, ülő- és állóhelyeket, mozgóárust tudok felajánlani, ez minden, amim van, mely –  később látni fogjuk – nem kevés. Egyik nap is egy gomolyfelhő alatt ülök a téren, a magam dolgával törődöm és látom, hogy valaki, egy hétköznapi ember belesétál az égboltba, az égen jár, vagy égben, ha pontosak akarunk lenni. Hát, gondolom magamban fölöttem a cumulussal, ha a határ a csillagos ég, akkor ez az ember igencsak túlment minden határon. Az égbolt egy köztéri szobor, a hat közül az egyik. Egy videóinstalláció. Ebből mutatok most részleteket.

Készítette: Keresztesi Judit, Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 1. 


         Építettünk egy közteret egy félkész betonkockában, amelyet egy üvegbuborék ölel körül, és ennek a köztérnek része a labirintus. Megkérdezték az arra járók - azt nem tudom, hogy hogyan létezhetnek arra járók egyáltalán, mert a tér üvegfalakkal határolt és kulccsal zártuk el a közönség elől, de az arra járók így is rengetegen vannak, velük beszélgetünk, miközben állunk a felhők között és ők mutogatnak a labirintusra -, hogy ez valamilyen szakrális okból avagy meditáció reményében készült vajon? De nem, (de nem ám): ez egyszerűen egy labirintus. Ha arra akarunk választ kapni, hogy mit gondolt a szerző, nos, a szerzőnek mindenképpen átfutott az agyán, miközben a betonon gubbasztott, hogy soha az életben nem lesz meg ennek a tízezer darab duct-tape-kockának leragasztásával. Később, amikor már majdnem készen volt, a szerző eltűnődött azon, hogy végső soron a lépések összessége kiadta a művet, vagyis lehet, hogy sorsszerűen megérkezne bárki bárhová, ha egy bármilyen célhoz az út intézményesül. De ez már túl sok volt neki; utak, sorsok, végzetek, mutasson nekem egy szerzőt csillagom, aki nem rezel be ennyi bizonytalanságtól. A szerző mestere a befejezetlenségnek egyébként, most is úgy kellett könyörögni neki az utolsó méterekét, ám a labirintus legyőzetett végül, vagy hogy is fogalmazzak: elkészült.