Guys after the game
Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2012. október 12.
Majdnem napra pontosan öt évvel ez előtt, 2007 október 10-én, szerdán, délután, Rowan Atkinson 1981-es bostoni szereplését néztem meg egy dán feliratos DVD-n. Az egyik jelenetben Atkinson egy udvarias indiai étteremtulajdonost játszik, akihez kilenc, majdnem öntudatlanságig részeg angol futballszurkoló tér be vacsorára. Az angolok tuskók, az indiai kedves, mutatja az étlapot, ez kacsából van uram - mondja - pácolt comb, kókusz szósszal, nagyon finom. Nem, az étel nem kurv@ erős uram, ha engem kérdez, inkább egy jól fűszerezett fogásként írnám le.
Azért emlékszem ilyen jól, mert közéleti pályafutásom fél órával később, megkezdődött. Első – és utolsó – aláírásgyűjtésünket szerveztük, kelletlenül lementünk az elefántcsonttoronyból azon a napon az utcára, értem ezt szó szerinti és átvitt értelemben. Abban az időben nem voltam nagy rajongója a városnak, a környéknek meg pláne, csak a legfölső emeleti lakásunkat szerettem, amit a saját képünkre formáltunk. Az egyetlen, amit a külvilág meg köztünk tűrhetőnek, egyben említésre méltónak találtam a fürdőszoba sárga ablaküvege volt, ami azt az illúziót keltette, hogy ide mindig besüt a nap.
Aztán valami történt - pontosan tudom, hogy mi -, ami miatt idén, mialatt valamikor koratavasszal, az autópályán közeledtünk Budapest felé, és hallgattuk a „Nékem csak Budapest kell” kuplét, és vonyítottuk az „imádom forró szerelemmel strófát”, imádtuk tény szerint, forró szerelemmel, és elérzékenyültünk.