„Eredeti finn darabot adtak; nemesi szerelmi drámát a tizenötödik századból. Sok emberhalál, kevés drámaiság; egészben véve vieux jeu - persze, Helsingfors messze van Páristól; irodalomtörténeti menetrend szerint csak most ér oda Victor Hugo.” Ignotus: Kelet népe
Írta: Keresztesi Barbi - Merj Alkotni! rovat - 2012. július 26.
Fent balra: szűrdíszek kézi rajzoláshoz, jobbra a Vieux-Laque terem bútorai a schönbrunni palotában (1770). Lent: Kézi vázlat és a végleges tervem Illusztrátorban.
Éppen csak kamaszodni kezdtem, amikor először Párizsban jártam. Gótikus székesegyházak, barokk kastélyok, impresszionista festmények, századfordulós üveg és acélszerkezetek hagytak ott hidegen engem, tizenöt éves voltam, az isten szerelmére. Harminchat tinédzsert húztak végig a tanárok a városon, két hétig a kultúratörténet iskolaidőn túl is folytatódott, a franciák, akiknél laktam lepényhallal, sajttal etettek, és egyenként nézették végig egykedvű személyemmel Versaille tükreit.
<<< Jardin des Tuileries, Párizs, 1996 - Fotó: Mariann Brice
Legközelebb a második egyetemi nyáron, gyakorlatra mentem vissza. Akkor a szabad órákat a Loire-menti gazdától ajándékba kapott két üveg fehérbor, egy üveg crème de cassis bevedelésével töltöttük, párizsi barátoknál, kilátással a Sacré Coeurre. A művészettel annyiban voltam érintkezésben, amennyiben másnaposan a Tülériák kertjében odahúztam egy szabad széket a tóhoz, és két órára kimúltam rajta a napon.
Életem első ötödében, művészettörténeti értelemben, mintha a falnak beszéltek volta tehát. Azoknak mondom, akik egy ponton titokban arra gondolnak, hogy ha a spanyol tengerparton vettek volna egy vízisí kölcsönzőt, nyilván az is jobb befektetés lenne, mint a gyerek taníttatása, hogy néha érdemes türelmesen várni: egy reggelen, szinte a semmiből összeáll a Notre-Dame, Fontainebleau, Louvre, Versailles idővonal.
Engem a díszítőművészet érdekel. A többiek a Velasquez festményeket nézik a múzeumban, én a plafont bámulom. A frízeket, díszítőelemeket rajzolom, fotózom, elemzem, irgalmatlan munkában vagyok, a poszt-szocialista realizmus falanszterét színezem kifelé, mert ha még egy percet néznem kell a szürkét, becsavarodok.
A limonádé állvány tervezésekor két minta feküdt előttem, egy rokokó asztal girlandja, és egy magyar szűrhímzés. A rokokóból kivettem a liliomot, és helyette a tulipánt tettem meg középdísznek.
A következő képeken lépésről-lépésre megmutatom, hogyan készítettem a kis kartonállványt. A ráfestett, hat részből álló mintát szabadon letölthetitek.
Ha tetszik az ötlet, kérlek, kattints ide és iratkozz fel a Merj Alkotni! hírlevelemre.
A projekthez szükségünk van:
- egy vastagabb hullámkarton dobozra, (az enyém 26x32,5x17 cm-es)
- sablonra, amelyet hat darabban szabadon letölthetsz, ha rákattintasz az alábbi ikonokra,
- táblatűre, ollóra, ceruzára, szikére,
- fekete és fehér akril festékre, selyemfényű hobbilakkra,
- hobbiragasztóra.
Kivágtam a sablonokat. Kiválasztottam a megfelelő méretű mintát, és ráillesztettem a doboz méretben hozzáillő oldalára. A sablont táblatűkkel rögzítettem a kartondobozra, a tűket a minta vonalába szúrtam.
A mintát úgy vittem át a kartondobozra, mint a töksablont szoktuk a tökre: a vonalakat követve, tűszúrásokkal jelöltem ki a girlandokat. Ceruzával körberajzoltam a sablon külső vonalát.
Így nézett ki az alap, miután levettem róla a sablont.
A műveletet megismételtem a doboz minden oldalán, beleértve a tetőt is.
A doboz alját úgy vágtam le, hogy minden sarokban 2db, egyenként 4 centiméteres egymásra hajtható fül maradjon, amelyeket összeragasztva, kialakíthattam a bútordarab lábait. 
Egy szikével kivágtam a doboz oldalain az íves részeket.
A doboz tetejét is leragasztottam, majd maszkoló szalaggal rögzítettem. A hulladék kartonból készítettem egy támasztópillért, és az asztallap alá ragasztottam. Így az állvány minden oldalról stabillá vált. A doboz belsejét fehérre festettem. Ahhoz, hogy a festék tökéletesen fedjen, kétszeri-háromszori áthúzásra biztosan szükség lesz.
Az emelvény külsején először a fehér indákat festettem át. Itt is inkább több, vékonyabb réteget érdemes egymásra felvinni.
A harmadik réteget már úgy vittem fel, hogy a határvonalak mellé is jusson a festékből, így a másik színnel könnyebb kontúrozni.
A fekete festéket is két rétegben vittem fel. Amikor megszáradt, egy réteg lakkal átkentem minden felületet, kívül és belül.
Ha tetszett az ötlet, kérlek, kattints ide és iratkozz fel a Merj Alkotni! hírlevelemre.
Ha lemaradtál volna a múlt heti posztról, amelyben az asztalka limonádé állványként szerepelt, itt megtekintheted az Asztalon rovatban.
Üdvözlettel
Keresztesi Barbi
