December 17-én, a Napfény utcában, egy mézeskalács városházából, és ötven polgári mézeskalácsházból álló kalácsvárost világítunk ki. Készítettem egy használati útmutatót, ha neked is kedved támadna kalácsházat készíteni az ünnepekre.

Szükséged lesz:

 Helyszín: A Napfény utca 6. szám melletti kis tér

Szeretnénk meghívni egy sétára december 17-én, szombaton, délután 4 órára. 

Program: összeépítjük a mézeskalácsvárost.
Kivilágítjuk.
Közben eszünk és iszunk, a következő beosztás szerint:

Luca napján a menü, ami a jövő évre bőséget, szerelmet, jó időt, egészséget, boldog családot, munkát, fiatalságot, minden jó megduplázását, minden rossz megfeleződését hozza a következő lesz:

Fokhagymás kifli: 
„Mielőtt a ház népe lefeküdt volna, mindenkinek meg kellett ennie egy gerezd fokhagymát.”

Máktorta citromkrémmel:
„A lánynak délben ki kellett szaladnia az udvarra a mákosgaluskával, s amilyen nevűt ott a nőtlen férfiak közül meglátott, olyan nevű lett jövendőbelije.” 

Babos pogácsa:
„A lucaszék tulajdonosának babot is kellett magával vinnie az éjféli misére, hogy hazafelé ezt gyorsan szétszórhassa. Ellenkező esetben „szétszaggatták vóna őket a boszorkányok”. Kisné Bado Julianna (1908) 

Forralt bor:
„Az asszonyok itt Lucakor „heverni” jártak a pincébe. „Asszonyok mentünk csak. 5-6 összefogott. Egyik pincéből ki, a másikba be. Táncótunk, danoltunk. Forralt bort ittunk, cukros bort. Vót aki hevert, berúgott. Ugy is mondtuk »lucázni«.”41 (Gellért Kati küldte nekünk a receptet.)

 Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Boldog Karácsonyt! Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Eddig azt hittem, ennyiben merül ki a hazai kívánságkészlet. Nem tudtam, hogy könyvekre való Luca napi jókívánság örökségünk van, külön-külön rigmussal arra, hogy bőséget, egészséget, jó időt, gazdag termést, gyermekáldást hozzanak a háziakra. A Luca napi szövegekben démonikus nőalak jelenik meg, az az asszony, akitől az ember és az állat szaporodása függ. Ezért kívánják a falusi gyerekek a Luca nap reggeli kotyolások alkalmával, hogy „bornyas legyen” a tehén, „csikós legyen” a ló, „malacozzon” a disznó, „tojósak” legyenek a tyúkok, ludak; az asszonyok „fiazzanak”, s „egy kas gyerekük legyen”. Ez utóbbi Ipolykeszin így hangzik: „a gazdasszony alatt legyen egy filkas gyerek”.

„Vas legyen fazekatok, 
cin legyen tálatok, 
ólom legyen kanalatok, 
csikózzon meg a lovatok, 
bornyazzon meg a tehenetek, 
malacozzon meg a disznótok! 
Adj Isten gazdának bort, búzát, 
gazdasszonynak tyúkot, lúdat, 
menyecskének egy kas gyereket! 
Igy heverjenek a tyúkok e!” (Csáky Károly gyűjtéséből)

A jókívánságok sokat jelentenek számomra.

 A folklorista Sebestyén Gyula által szerkesztett Ethnographia 1909-es kötetében megjelent Luczaszék című közleménye, arról tudósított, hogy országszerte elterjedt hiedelem szerint Luca napján kellett elkezdeni, és karácsonyestére befejezni a lucaszéket. Rajta ülve készítője karácsony éjjelén, az éjféli misén úrfelmutatáskor megláthatta a falu boszorkányait: „Mert a néphit szerint az ilyen bátor vállalkozó nemcsak az elforduló arczokat látja, hanem még azt is, hogy melyiknek milyen szarva van; sőt ha sok boszorkány akad a falubeliek közül, akkor még a sok szarv gyakori összekappanását is meghallja.” írta Sebestyén Gyula. 

A Magyar Nemzeti Múzeum első lucaszéke Fejér megyéből, Válról származik, említett cikkében elsőként Sebestyén Gyula közölte: „A régiségtári osztály 1871. évi szerzeménynaplójába október 7-én 267. Sz. alatt a következő bejegyzés történt: ’Luczaszék 1 db 7 féle fából. Gürtler Mihály vaáli plébános és egyházkerületi esperes ajándéka. Jegyzet. Vaálban 1868-ban éjféli mise alatt elkobzott Luczaszék, melyen 18 éves vaáli legény Körmendy János a helybeli templomatya által ülve találtatott.’

Előző nap nagyon megijedtünk, az ijedtség talán nem is fejezi ki pontosan, mit érzetünk, pánikban voltunk, az a helyesebb szó az állapotunkra. Péntekre viharfelhők jöttek, jól ismerjük az őszi lehűlés természetét, tegnap még huszonöt fok árnyékban, holnap tíz fok szélvédett helyen, aggasztó változás, különösen, ha szabadtéri fesztivált rendez az ember. Soha, egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy az ítéletidő másnapján, ilyen remek napunk lesz. 

Pénteken készültek el a sütemények, citromos, mákos, céklás, tökös, répás, cukkinis, káposztás, összesen ezerkétszáz szelet.
 

 
Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválja, 2011. október 8. délután 5 óra. Fotó: Lakatos Péter - MTI

Szombaton építettük fel a fesztivált és díszleteit. Rengetegen segítettek nekünk, nevüket a cikk végén sorolom fel, ők voltak a szponzoraink, nélkülük ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Összesen negyven asztalnál vájhattak a látogatók, egyszerre háromszáz férőhely állt rendelkezésükre, de hat óra körül már újabb asztalok beállítása vált szükségessé, vendégeink három óra hosszára, teljes egészében birtokba vették a Napfény teret.
 

A díszletekben a termények szépsége, az urbánus polgári élet és a vidék gazdagsága tükröződött, legalábbis mi így értettük a búzakalászokból, gyertyatartókból, tökbábukból, óriás tökből, gyöngyökből, szalmabálákból, fazekas műtárgyakból összeállított installációkat.

 
"Amikor megkaptuk a fesztivál területfoglalási engedélyét, megpróbáltam elvitetni a szelektív kukákat innen, vagy legalább kitakaríttatni a környéküket, de az Fkf, Kfki vagy FBI már nem emlékszem, nem nagyon lelkesedett. Arra gondoltam, talán én odébb tolhatnám a tárolókat, de megmozdítani sem tudtam egyiket sem, közben a vicc motoszkált a fejemben: hol alszik egy másfél tonnás gorilla? Ahol akar. Mit csináljak, mit csináljak? Ekkor a festészet tanárom tanácsa jutott eszembe, ami körülbelül úgy szól, hogy ha valamit nem tudsz legyőzni, akkor csinálj belőle kiállítást.” Itt vannak ezek a derék szelektív kukák. Védik a bolygót, vagy valami hasonlót csinálnak. Zajosak, piszkosak, fáradtak, ramatyul néznek ki. Mint egy csapatáról leszakadt, elgyötört katonai alakulat, akiket a környékbeliek nem mernek nem szeretni. A kukáknak sem lehet könnyű. Szöveg és grafika: Keresztesi Barbara"

A terep egyetlen szépséghibájából, a szelektív tárolókból kiállítás lett, ez a kissé viharvert rohamosztag vigyázott bennünket, míg a tököket vájtuk. 
 

Délután öt órakor nyitott a rendezvény, és már az első órában közel kétszáz tök talált gazdára. A fesztiválozók között voltak olyanok, akik profi vágókészlettel érkeztek, láttunk fúrót, és esküszöm egy szablyát is valaki kezében. A szakápoló - aki hivatalból látogatott a rendezvényre -, ugyancsak megilletődött a hír hallatán: „- A helyszínen ma közel kétezren vonulnak át, s a tömegben nagyjából három-ötszáz ember kezében lesz szúró vagy vágó szerszám.” Természetesen sem elsősegély ládára, sem semmilyen más orvosi műszerre nem volt szükség, minden résztvevő nagyszerűen bánt a késekkel, fűrészekkel, kanalakkal és egymással is. 
 

A fesztiválon huszonkét sablon közül lehetett választani, de sokan voltak olyanok is, akik szobrásztehetségüket és fantáziájukat egyéni alkotásokba öntötték. Megszületett Drakula a nagyfülű, a macska, a farmer, a torony, a disznó és az országos sajtó figyelmét is felkeltő, tökbe vésett országház. 
 

A lámpagyújtásnál már hűvös volt, mégis nagyon sokan maradtak a helyszínen, hogy alkotásaikat mások alkotásai mellé tegyék, és velük együtt fényképezkedjenek. 
 

Legvégül elástunk egy időkapszulát a kertben. Ami megszólalásig hasonlított egy piros zsírosbödönre. A lakótelepen élők jövőről szőtt elképzeléseit, rajzolt és írott vágyait rejtettük belé, és egy macskát ültettünk rá, hogy a terveket három éven át felvigyázza. A kapszulát a 2014-es töklámpa-fesztiválon emeljük majd ki, és meglátjuk, mi valósult meg az idén, 2011 őszén nyugalomba helyezett gondolatokból. 
 

A Nagyvárosi Jószomszédok harmadik Töklámpa-fesztiválját, jövő októberben a negyedik követi a sorban. Mi, ezen a mostanin nagyon jól érzetük magunkat és reméljük, mindenki más is kellemesen töltötte idejét nálunk. Következő rendezvényünk a főtéren, Luca napjáig felépített, száz házból álló mézeskalácsfalu lesz, amire alkotói vagy nézelődői minőségben mindenkit elvárunk. A program részleteiről hamarosan beszámolunk a Napfény Poszt újságban. 
Addig is mindenkit üdvözöl:
Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
________________________________________

A produkciót a Keresztesi Produkciós Csoport készítette.
Keresztesi Judit - író, főszerkesztő
Fischer Tamás - producer
Keresztesi Barbara - felelős kiadó.

A rendezvény fő szponzora:
A Napfény Poszt - az első nagyvárosi lakóbarát övezet lapja

Támogatóink:
Székely Tamás és Adrienn - Székely családi gazdaság (Gyöngyös) 
Napfény piac, nyitva tartás: minden szerdán és szombaton:
reggel 7 órától délig a Napfény utca 6. szám melletti parkoló öbölben.
Keresztesi Sándor,
Laczkó Lóránt,
Schiller Istvánné,
Cseh Antal és Zsuzsa.

Segítőink és támogatóink voltak:
Siposné Marika,
Cseh Ilona - Ici gyöngy alkotások,
Szavcseffné Török Kati - díszlet,
Árgyelán Gyuri,
Prádelné Magda,
Géczi Debóra,
Nagyné Mimi,
Gellért Kati,
Schinzel Helga. 

A helyszínen segítőink voltak:  
Lakos Zsani,
Gerő Orsi,
László Zsolt,
Lantai Dávid,
Földvári Zsolt,
Földvári Panna,
Földvári Zsuzsi,
Csüllög Móni,
Szilágyi Gergő.

A fotókat készítették:
Maróti Éva,
Scsibrán Reni, Tóth Ricsi,
Lakatos  Péter - MTI.

Göcsejben jártunk a töklámpa-fesztivál alapanyagáért. 

Ez a harmadik év, hogy megrendezzük a Nagyvárosi Jószomszédok Töklámpa-fesztiválját. Az esemény nehézségét én abban látom, hogy a József Attila-lakótelepen, sem komfortkörzetében, nem terem sütőtök. Hogyan tegyünk be öt pápát egy volkswagenbe, hogyan vegyünk hat tonna tököt Budapesten, hasonló nehézségű problémák, különböző megoldási lehetőségekkel.

Olajtökök Milejszeg határában, a Göcsejben 

Első, korábban megbízhatónak tűnő alapanyag lelőhelyemen, tavaly a vadmalacok felfalták a termést. A gazda augusztus végén tudatta velem a rossz hírt, hetekig kutattam új forrás után, s végül Pécs, Jászberény, Békéscsaba érintésével ugyancsak Nagydobosról, a gazda szomszédjából sikerült árut szereznem. Két tonnát kértem, a férfi négy tonnát hozott, de ezen a részleten már igazán nem volt érkezésem elgondolkodni. Elkerülendő az ilyen meglepetéseket határoztam el, hogy felkutatom a magyarországi töktermelőket, és több lábra állok.

Az első töklámpa-fesztivál előtt nem ettünk tököt, illetve gyerekkorunkban utoljára, s akkor elmélyült első benyomásaink nem engedték, hogy felnőttként sült, főtt, sem semmilyen más formában szánkba vegyük ezt a zöldséget. Tavalyelőtt, a rendezvény után megmaradt száz darab tök, utóérők, egészségesek, vastaghúsúak, az egész lépcsőház rajongott értük, kénytelenek voltunk mi is megadni magunkat és megkóstolni az árut először sült, majd főtt, majd sütemény alakjában. Később már nem is értettem, hogyan pazarolhatjuk ezt az élelmiszert töklámpás faragására, és miért nem egy más tájfajtát, mit tudtam én milyet, kevésbé ehetőt keresek a vájáshoz?

Rönky Balázs az rblmarketing ügyvezető igazgatója, a www.termelotol.hu weblap alapítója és tulajdonosa

Nagyvárosi ember vagyok, az a típus, aki szédül a szántóföldön, nem tudtam, hogy tíz-tizenöt tökfajta honos hazánkban és mivel a termelők bujdokolnak a városi népek elől, ez soha nem is jutott volna tudomásomra, ha nem találok rá Rönky Balázsra, pontosabban a honlapra, amelyet a fiatalember önnön születésnapjára készített, és bocsátott a nagyközönség rendelkezésére, önzetlenül. A termelőtől.hu a város és a vidék között épített hidat. Összegyűjtötte, és ingyenesen megjelentette a többlet friss hússal, zöldséggel, gyümölccsel rendelkező farmereket (nem nadrág, paraszt, ahogyan Szűcs Andor - két kisgyermekes gazdaismerősünk - találóan rámutatott). Balázs az adatbázist szabadon hozzáférhetővé tette más városiak számára és nekem ennél többet is segített, anélkül, hogy ismertük volna egymást vagy külön kértem volna erre, a honlapra küldött üzenetemet eljuttatta az adatbázisában található termelők közvetlen e-mail fiókjaiba.  

Egy héten belül hárman jelentkeztek a hirdetésre. Margó, Békéscsabáról a Felsőnyomás Tanyáról, a dinnyési Fenyvesi László, aki amikor kiderült, hogy a száraz nyár miatt nála nem termett elegendő tök, ismerősét, a Velencei tó mellől is mozgósította. Végül Szak Enikőtől, egy göcseji tökmagolaj-sajtoló üzemből is érkezett levél. Őt látogattuk meg először. 
 
Augusztus közepén, utaztunk el Milejszegre. A település Zalaegerszeg mellett, Budapesttől 250 km-re található. Enikő a kis birtokon fogadott bennünket. Tavaly kapcsolódott be a családi vállalkozásába, miután közgazdász diplomát szerzett Budapesten. Korábban csak tökmagolajat sajtoltak a milejszegi üzemben, Enikő ötlete volt, hogy próbáljanak meg más magvakból is olajat nyerni. Így idén a repertoárt dió-, szezám-, mandula- és mákolajjal is bővítették.
 

Göcseji olajok a Szak Natúrolaj kínálatából

Házigazdánk megmutatta nekünk a sajtoló üzemet, megkóstoltatta velünk a frissen sajtolt tökmagolajat, és az idei különlegességeket: a mogyoró-, dió-, mandula olajakat.

Fis sógorom, tökmagolajat kóstol Milejszegen

A natúrolaj-kóstolás számomra első hallásra kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Azonban sógorom olyan bátran húzta meg a kupicát, hogy úgy gondoltam, legyőzöm ellenállásomat, és csukott szemmel belekortyoltam a hol rubinvörösen, hol pedig smaragdzölden szikrázó, lomhán terjedő folyadékba. Az olaj finom volt, illata és zamata dióra emlékeztetett. Október 8-án, akinek lesz mersze, ellenőrizheti igazamat majd nálunk, a fesztiválon.

Miközben bejártuk a falu melletti termőföldeket, Enikő elmesélte, hogy az olajtök termesztés és az olajmagütés hagyománya Mária Terézia uralkodásának idejébe nyúlik vissza. Az Őrség-Göcsej-Hetés találkozásánál található Lenti, az 1700-as évek végén Stájerország kapuja volt. Milejszegen ekkoriban épült a katolikus templom. A falon, életnagyságú képen az egyik mecénás figyeli a gyülekezetet, kezében rózsafüzérrel. A feljegyzések és a szóbeszéd szerint, ő anyai ágon Enikő ükapja, Takó György. 1792-ben, Szombathely első püspöke, Szili János mellett, ő is egyike volt a finanszírozóknak, arcképe ezért kerülhetett a kis templom bal oldali falára.
 
Enikő édesapja Zalabaksán született. Édesanyja felmenői között találunk Pálfiakat is, akikről a szomszéd községet, Pálfiszeget nevezték el. A szülők a rendszerváltás után vásárolták vissza földjeiket, kárpótlási jegyeikért cserébe, s ekkor kezdtek olajtök termesztésbe. Enikő édesapja elmesélte, hogy a sajtolóüzemet azért emelték, mert a tökmag olajat csak kézi erővel, olaj ütőkben nyerték addig a környéken. Ő elhatározta, hogy nem hagyja veszni a hagyományt, és épített egy kis műhelyet. A gépparkot szépen, fokozatosan fejlesztették, most éppen várószobát alakítanak ki az üzem mellett, vállalnak bérsajtolást is, és szeretnék, ha a kuncsaftok kényelmesen várakozhatnának, míg a hozott anyagból tökmagolajuk elkészül.
 
Bővebben a göcseji natúr olajokról a www.szaknaturolaj.hu oldalon olvashatnak. Az extra szűz 100 %-os olajok egész évben megvásárolhatóak a www.gocsejiolaj.hu oldalon vagy 2011. október 8-án a Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválján.

Milejszegről, vagyis a magyar drágakő: a tökmagolaj hazájáról tavaly még azt sem tudtam, hogy létezik. Sem Budapestről, sem az Alföld felső csücskéből, ahol születtem, nem lehet ellátni idáig, ha lábujjhegyre állok is kitakarja szemem elől a festői szépségű Göcsej vidéket a Balaton. Délelőtt tíz órakor érkeztünk meg ide, terveink szerint egy óra hosszat maradtunk volna, de délután fél kettő is elmúlt, amikor először eszembe jutott, hogy ideje volna visszaindulnunk a fővárosba. A bőrünk feszült, olyan nagyon pirosra sültünk a szántóföldi napon, de nem bántuk, elégedettek voltunk magunkkal, Enikővel, az olajtökkel, a gazdaság és a család történetével. A Göcsejben termő csíkos olajtökökkel a fesztivál díszletei között, a tökmagolajjal és magával a héj nélkül termő maggal a kávéház pultján találkozhatnak majd vendégeink, az október 8-i töklámpa-fesztiválon.

Szöveg és fotók: Keresztesi Barbara - Creative Commons Magyarország 2.5

Felhasznált források:
http://www.triedtastedserved.com/oils/pumpkin-seed.php
http://en.wikipedia.org/wiki/Dichromatism 

 Kapcsolódó tartalmak:
>>> 2011. október 8-án Terményünnep a városban
>>> Szeptember 19-én megjelent a Napfény Poszt legújabb száma, ide kattintva letölthető pdf-ben
>>>A Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválja a facebookon

 „Az ember nem egy sziget, amely maga a teljesség,
hanem a kontinens egy darabja, rész az egészből.” (John Donne)

         Történt, hogy mához számítva majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, tönkrement a vállalkozásunk. A pénz, ami addig számolatlanul dőlt hozzánk, hirtelen meggondolta magát és kifelé kezdett igyekezni a cégből. A lavina lefékezése felemésztette minden vagyonomat, először saját bankkártyáimat ürítettem le, később barátaim bankkártyái következtek, végül kivégeztem szüleim bankkártyáit is. Az utolsó számla kifizetése után pedig olyan helyzetben találtam magam, amelyet még elképzelnem sem kellett addigi életem során: nem maradt pénzem semmire, de semmire az egész világon.

      A lábadozás négy szörnyű évét nem szeretném romantikusabbnak láttatni, mint amilyen valójában volt, az állandó bizonytalanság s a kétség alaposan próbára tették fizikai és szellemi tűrőképességemet, mégis, azt kell mondjam, hogy életem legboldogabb éveit köszönhetem ennek a veszteségnek.
Az önsajnálatból a második év derekán, a férjemnek lett elege. Azt mondta, nem tudja megjósolni, hány szűk esztendő áll még előttünk, de abban biztos, hogy fiatalságát nem lesz képes gyászban tölteni. Azt is mondta, hogy attól a perctől, ha lesz rá okunk ünnepelni fogunk, és véleménye szerint a születésnapok s a karácsony alapos indokot szolgáltattak az ujjongásra. Egyetlen tényen azonban ez az újonnan életbe léptetett kötelező örömtörvény sem tudott változtatni: egy lyukas garasunk sem volt ajándékozásra.

      A férjemet csak a nátha győzi le, olyan csip-csup ügyek, mint egy meteor becsapódása vagy az Univerzum összeomlása nem hozzák zavarba. A következő születésnapom előtt írt Peter Falknak, a Colombo sorozat sztárjának, s megkérte arra, hogy küldjön a nevemre egy levelet, benne egy még a sorozat idejéből származó dedikált fotóval, és legyen szíves, írja rá nekem: „Boldog születésnapot”.


A következő alkalomra már Barbival, a húgommal fogtak össze, guberáltak valahonnan egy faládát és a londoni Hyde Parkban látható szószék mindtájára egy Speakers’ cornert festettek belőle nekem.
Később, a szennyeződések s közöttem lévő éles ellentétek inspirálták arra őket, hogy házilag varrt, boatollas gumikesztyűvel lepjenek meg. Tamás kezdte a játékot, mit többiek pedig igyekeztünk tartani vele a lépést.


Először a falon függő fényképalbumot egészítettük ki, lett Barbara Colombo, Judit Colombo fotónk, majd örökbefogadott macskamedvénk, egy elefántunk és egy festményünk is annak a híres alkotásokból rendezett házi kiállításnak darabjai közül, amelyeken az eredeti arcok helyébe saját ábrázatunkat montíroztuk.

      Voltak konyhai fedőkre és lábasokra komponált ütős koncertjeink, olasz akcentus délutánunk, Barbi, nyelvtanulási segédletnek átszerkesztett egy teljes guriga WC paprít úgy, hogy minden nap, új angol mondatot olvashassunk rajta,


én varrtam egy rettentően ronda babát egy kitűzővel, amire azt írtam: „Soha ne kérj elnézést a művészetedért”. Később a húgom úgy döntött, hogy ez lesz az általa alapított Merj Alkotni műhely jelmondata.
S végül, mert akkorra már újra rengeteg munkám volt, szabadidőm pedig egyetlen percnyi sem, és ezek a büdös kölykök folyton ott hemzsegtek körülöttem, kaptam egy Me Time (önmagamra fordítható idő) kuponfüzetet megtöltve látra szóló jegyekkel, amelyek felmutatásával egyedül maradhattam a nappaliban, legalább harminc percre. Ilyen és ehhez hasonló üzenetek álltak a kuponfüzetben: „A Metropolitanben ma nyílt egy kiállítás. Menjetek el!” vagy „Barbika, a bolygó veszélyben van, ha sietsz, a Dési Huber utcában még megmentheted!” vagy a kevésbé körmönfont „Oh, hagyjatok már békén, könyörgöm!”.

      Azon túl, hogy kitanultuk a semmiből ajándékozás művészetét még valamire rájöttünk az elmúlt, kis híján egy évtized leforgása alatt. A bajból kifelé jövet, egészen más gondolatmenetre van szükségünk, mint ami akkor volt nekünk, amikor a bajba befelé igyekeztünk. Erről a későbbiekben szeretnék még bővebben szólni, most azonban csak arra maradt itt helyem, hogy ez évi ajándékötleteimből egyet közzétegyek. Ha a hóemberlevesen kívül is szeretne további inspirációt kapni karácsony ünnepére, látogasson el hozzánk december 18-án a Napfény utca 6. szám elé a Mézeskalácsfalu és az utolsó pillanatban készíthető karácsonyi ajándékok című kiállításunkra.

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

 2010. december 18-án a Napfény utca 6. kertjében rendeztük meg az Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok kiállítását.
A kertben kiállítottuk az



"Anyu unatkozom készletet", a Hóemberlevest, a Jobb napok befőttet


a Trezor könyvet, a „Szabadidő és Szeretetkuponokat Karácsonyra”,


a Boatollas gumikesztyűt,



a Plüssmedve pendrive-ot és

Karácsonyfadíszeket kiégett villanykörtékből.
Ha rákattintasz az ajándékok nevére, megtalálod az elkészítési útmutatókat.
Kellemes időtöltést és Boldog Karácsonyt Kívánok!

Üdvözlettel
Keresztesi Barbara

A szerző hírlevelére >>> itt iratkozhatsz fel.

A megajándékozott lehet Anyu vagy Nagymama, esetleg Apa.
 
A játék leírása:
Valahányszor elhangzik az „Anyu unatkozom!” mondat, az ajándék tulajdonosa csak letekeri a készlet fedelét, odatartja az üveget az unatkozó elé és megkéri, hogy húzzon az üvegben lévő programok közül. A játék szabályai szerint az unatkozót figyelmeztetni kell arra, hogy bár az üvegben lévő programajánlatok túlnyomó többsége kellemes időtöltés, és egyik-másik az egész családot a játékos szolgálatába állítja, azonban vannak olyan cédulák is a tárban, amelyek házimunkára szólítanak. Ha ezek kerülnek az unatkozó kezébe, nem húzhat újat addig, amíg a cédulán szereplő kérésnek eleget nem tett.



A kép az Utolsó Pillanatban elkészíthető ajándékok kiállításán készült a Merj Alkotmi! Műhely előtt a Napfény u. 6. szám harmadik lépcsőházának kertjében. A képen balról jobbra, "Hóemberleves", "Boldogság befőtt" egy másik "Hóemberleves" és az "Anyu unatkozom készlet" látható - Fotó : Fischer Tamás - Creative Commons Magyarország 2.5 (Ne add el, Jelöld meg a szerzőt, Ne változtasd meg)

Szeretném figyelmeztetni, hogy a programjavaslatok nagy része szülői részvételt is igényel. Ha olyan ajándékot szeretne adni, ami biztosan ad néhány óra szabadidőt valamelyik szülőnek, javaslom a „Szabadidő és Szeretetkuponok Karácsonyra” elnevezésű kiállítási darab megtekintését.
 
Az alábbi feliratú cédulákat húzhatja, aki kimondja, hogy „Anyu unatkozom!” Természetesen az utasításokat mindenki, saját kedve szerint változtathatja.:

Végezd el azokat a tornagyakorlatokat, amiket anyu ajánl!
Olvass 10 percig!
Írj egy levelet nagyinak!
Egyél egy gyümölcsöt!
Egyél egy répát!
Nézz meg egy fényképalbumot!
Játszótér estig!
Hívd el a barátodat, kiviszlek benneteket az Állatkertbe!
Süssünk sütit!
Játssz az aszfaltkrétával!
Játssz ugróiskolát!
Öntözd meg a növényeket!
Hívd át a barátodat!
Megyünk piknikezni!
Rajzolj egy képet!
Nézzünk meg egy filmet és egyél pattogatott kukoricát!
Fújjunk szappanbuborékot!
Színezz ki egy képet a kifestőkönyvedben!
Miközben apu a slaggal locsolja a füvet, menj oda és spricceltesd le magad!
Egyél jégkrémet!
Készíts házi limonádé árudát, készíts limonádét és vedd rá a szüleidet, hogy vásároljanak tőled!
Játsszunk társasjátékot!
Készítsünk zoknibábot!
Menjünk el úszni!
 
Kézműveskedj Anyuval!
Bújócskázzunk!
Építs erődöt a kanapé, az ebédlőszékek és takarók bevonásával!
Kapcsolj zenét és táncolj!
Játssz a videó játékkal fél órát!
Öltözz felnőttnek!
Biciklizz vagy görkorcsolyázz egy órát!
Segíts anyunak kitalálni az ebédet!
Hívd fel aput a munkahelyén!
Találj ki valami olyan programot, ahová anyut és aput is meghívod!
Válassz valakit, akinek teljesíted egy kérését!
Vidd ki a szemetet!
Menj ki és szedj szemetet az udvaron!
Gyomláld ki a kertet!
Takarítsd ki a szobádat!
Rakd rendbe a játékaidat!
Válogass ki ötöt a régi játékaid közül, amit aztán odaajándékozhatunk az árva gyerekeknek!
Aludj egyet!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Porszívózd ki a legnagyobb szőnyeget a lakásban!
Mosogass el!

Az ajándékozás két fő célja: örömet szerezni és emléket hagyni magunk után.
 
Sokkal többen szeretnek adni, mint kapni, s ez azért van így, mert egy másik emberből kiváltott ujjongás önző módon, örömet okoz számunkra.  Ahhoz azonban, hogy az a személy, akinek az ajándékot szánjuk valóban boldog legyen (s ezáltal bennünket is boldoggá tegyen), kénytelenek vagyunk alkalmazkodni néhány ajándékozási szabályhoz.
 
Először is, komolyan meg kell ismernünk azt, akinek az ajándékot szánjuk. Ez azért fontos, mert tapasztalatom szerint az ajándékok két kategóriába sorolhatók: léteznek jó választások, és olyanok is, amelyeket soha nem lett volna szabad megvásárolnunk.
 
Jó és rossz ajándékok
Karácsonykor, a gyerekeken kívül senki másnak nincsenek komoly ajándékelvárásai. Ezen az ünnepen az elérendő cél a boldogságban töltött szenteste, és ennek egyik feltétele, hogy ajándékunkkal ne bántsuk meg egyetlen szerettünket sem.  Ezen az alapon én, az ajándékokat jó ajándékok és rossz ajándékok csoportjába sorolom. A két kategória elemeinek megkülönböztetése igen egyszerű: a rossz ajándékok vérig sértik az ajándékozottat, a jó ajándékok nem okoznak bajt.
 
Rossz ajándékok:
Tornaszerek, lábasok, takarítóeszközök
Ha valaki tornaszert kap, de nem vágyik rá, tudni fogja, hogy vagy kövérnek vagy lustának hisszük.
Ugyanilyen kockázatos a fa alá tennünk konyhai felszerelést, fakanalat, tepsit, szakácskönyvet, különösen a „hogyan főzzünk jobban” tanításúakat.
 
Ezen kívül a takarítóeszközök, takarítószerek, visszérkenőcsök, ránctalanító krémek, fogyitabletták és minden más, ami célzást tesz az ajándékozott hiányosságaira, rossz szokásaira, külalakjára, életkorára vagy valamilyen házimunka elvégzésének gyakoriságára, újragondolandó ajándéknak számítanak.
 
Jó ajándékok:
Jó ajándéknak számít minden, amiből nem lehet baj. Könyvek, zoknik, zenei albumok, filmsorozatok. Szélsőséges eseteket leszámítva, ezek jó választásnak bizonyulnak.
 
A jó ajándék besoroláson belül, három kategória létezik:
 
 - Az ajándékozottnak szüksége van a szóban forgó ajándékra,
 - akarja azt,
 - boldoggá teszi őt.
 
Biztos recept:
Ha szükségeset adunk, abból semmi baj nem származhat. De a tökéletes ajándék kiválasztásánál vizsgálnunk kell azt is, hogy az illető vágyakozik-e arra, amit neki szánunk illetve, hogy boldoggá tenné-e, ha megkapná tőlünk ezt az ajándékot.
 
Olyan szükséges ajándékot adni, mint például a borotvahab, vagy a zokni, biztonságos, de nem túlságosan izgalmas. Tévedés azonban, hogy a szükségességet ki lehet zárni az ajándékozási szempontok listájából. Szélsőséges példa, de képzeljük el, hogy BMW sportautót ajándékozunk egy tizennégy éves fiúnak. Egy percre a fantáziája válik valóra, de nem tudja hasznát venni az ajándéknak.
 
Legyen emlékezetes, amit adunk
Természetesen előfordulhat, hogy ha valakinek szüksége van egy zoknira és ezt meg is kapja, hosszú időn át emlékszik majd ránk. Sokkal jobbak az esélyeink azonban, ha a zoknira saját kézzel varrunk egy monogramot, ha a zoknit magunk kötjük, vagy ha valamilyen történetet találunk ki hozzá.
 
A történet:
Én írásban jobb vagyok, mint a monogramhímzésben, innen tudom, hogy a történetek hatásosak, ha az ember megfelelően tálalja őket. A történeteket írhatjuk kísérőkártyára, vagy szóban is elmondhatjuk őket, de ha az utóbbi lehetőséget választjuk, nagyon jó történetmesélőnek kell lennünk. Egy ajándékozási történet lehet például a következő is: „Ez egy olyan zokni, amit James Bond használt a legutolsó filmjében. Véletlenül éppen ott voltam a forgatáson, fényes nappal Daniel Craig ugrott ki az Aston Martinból, és nem volt más rajta, mint ez a zokni. Azt mondja nekem: „Figyelj, szerintem ez a zokni príma ajándék lesz.” Ideadta, aztán elviharzott. Tessék. Boldog Karácsonyt!”
 
A tréfa mindig megteszi a hatását. Ha jól adjuk elő a történetet, arra évekig emlékeznek az ajándékozottak. Egy pár zokni történettel, sokkal jobb ajándék, mint egy harmincezer forintos cipő történet nélkül. Nem szeretnék álszentnek tűnni: egy harmincezer forintos cipő történettel, meglehetősen könnyedén kenterbe veri a zokninkat, ha van hozzá történet, ha nincs.
 
Csomagolás
Az Egyesült Államokban készítettek egy felmérést, amiből az derült ki, hogy az amerikaiak tizenkilenc százaléka inkább kétszer kitakarítja a lakását, mint hogy egyszer ajándékot csomagoljon. Egy óra birkózás azzal a masnival, amelyet az ajándékozott másodpercek alatt szétmarcangol, látszólag elvesztegetett idő. Védelmében mégis fel szeretném hozni, hogy a csomagolás az előadás része, dramaturgiai szerepe, hogy fokozza az izgalmat az ajándék megpillantásának, vagyis a katarzisnak eljöveteléig.
 
Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok kiállítása
Ezen a kiállításon néhány jó, szükséges, vágyott és örömet szerző ajándék ötletét szeretnénk közzétenni. Ha megtetszik valamelyik kiállítási tárgy és meg szeretné vásárolni az elkészítéséhez való kellékeket kérem, látogasson le a ház alagsorában nyílt Merj Alkotni! közösségi műhelybe.
 
A műhely kicsiny alapterületű, ha véletlenül nem tudna bejutni azonnal kérem, menjen oda a Karácsonyfa fejekhez, és kérjen tőlük forró teát vagy forralt bort a várakozáshoz.
 
Az itt kiállított ajándékok leírását a www.napfenyposzt.hu oldalon is megtalálja. Az alkotóműhely karácsony napjáig, minden nap délután 1 óra és este 7 óra között nyitva áll az érdeklődők előtt, 24-én pedig délelőtt 10 és délután 1 óra között.
 
Sok sikert az alkotáshoz és nagyon boldog Karácsonyt!
Üdvözlettel
Keresztesi Judit

Múlt héten ellátogattam az egyik barátomhoz. Nem volt jókedvében, azt mondta, megint a nyakán van a Karácsony. Hogy magyaráznám meg, mi lehetne képmutatóbb annál, mint az év egy kijelölt pillanatában minden félretett pénzünket plazma tévékre és alsónadrágokra költeni, majd egy nap egyetlen estéjén szeretni azokat, akiket pedig egész évben nem szerettünk?

       Egy pódiumbeszélgetés jutott eszembe, amelyre tavaly, ilyentájt hívtak meg. A kerekasztal mellett ülő másik négy vendég azt bizonygatta, hogy a klímaválság a küszöbön áll és hogy mi emberek, mindent tönkre teszünk, ami a kezünk ügyébe kerül. Tőlem is ehhez hasonló zsörtölődést vártak, így amikor azt mondtam, hogy szerintem, ha az emberiség szövete újraépül, akkor a Föld is rendbe jön, s ilyképpen most nem a környezetet kell menteni, hanem az embereket, feldühödtek. - Az ember elpusztítja a bolygót – szűrte az egyik a fogai között. – Lehet -  feleltem – de az is lehet, hogy a földi élet sokkal intelligensebb, mint hitted.  Nem több, mint megérzés részemről, de ha meg akarod menteni a bolygót, ideje megszeretned a lakóit.

       Megállapítom, hogy tudóskörökben nem arat elsöprő sikert, ha egy probléma megoldásaként valaki az egyetemes szeretet kezdi emlegetni, ezért idén, megfontoltabb válaszra volt szükségem, amikor a Dési Huber utcában a Karácsonynak kellett védőbeszédet rögtönöznöm. Az a paradoxon a Karácsonyban, hogy az időt a nyugat embere Jézus születésétől, vagyis a feltétel nélküli szeretet megelevenedésének pillanatától számítja, azonban ugyanennek a nyugatnak tudománya egészen a kétezres évek kezdetéig nem törődött ennek az érzelemnek emberi szervezetre gyakorolt hatásaival. Nem előbb, mint az időszámításunk utáni 2004. évben1 (Forrás: Felicia A Hupert, 2005) igazolta csak, hogy az olyan érzelmek, mint az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet vagy a szerelem nemcsak elképzelhetővé teszik, hogy a puszta létfenntartáson kívül más elfoglaltságunk is legyen, de átélésük megsokszorozza erőforrásainkat, mozgósítja fizikai, intellektuális tartalékainkat, aktiválja társkereső képességeinket és érzelmi szabadságunkat.

       A nyugat tudósa tehát az ezredforduló tájékán elégedetten nyugtázta, hogy felzárkóztatta magát az Újszövetség tanításaihoz, s a pozitív érzelmek hatásainak vizsgálati eredményeit, hanyagul az emberiség elé dobta. Jézus Krisztus quod erat demonstrandum. Igazoltuk, hogy ha az ember egyről a kettőre szeretne jutni, pozitív érzelemkészletét is használnia kell.

       A nyugat embere láthatóan jóval előtte jár a nyugat tudományának. Évezredekkel ezelőtt megsejtette, hogy a pozitív érzelemkészlet munkába állítása nem megy olyan könnyen, mint a kétszázezer év evolúció alatt önvédelmi okokból rutinná vált rettegés, bizonytalanság, szomorúság és harag gyakorlása. Elődeink valószínűleg tisztában lehettek azzal, hogy talán négy évezredbe is beletelik, míg az emberek tisztába jönnek a rájuk ruházott hatalom nagyságával, és hajlandóak lesznek ugyanolyan magabiztosan szeretni felebarátaikat, mint amilyen magabiztosan most nem kedvelik mindahányat. Addig is, apáink apái úgy döntöttek, hogy kijelölnek egy napot az évben, melyen az eljövendő nemzedékek megemlékezhetnek e minden jó forrását jelentő érzelemről. Nem hinném, hogy a Karácsony a kötelező szeretet napja volna. Nem hiszem azt sem, hogy december huszonnegyedik napján, vagy akár az azt megelőzőkön csupa olyasmit kellene cselekednünk vagy vásárolnunk, ami ellen minden porcikánk tiltakozik. Szerintem ezen a napon azt a feladatot bízták ránk őseink, hogy legyünk tudatában e bennünk lévő, mindet elsöprő erő létezésének, és szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy ennek az erőnek szabad örülnünk.

Nagyon nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

A cikk Creative Commons Magyarország 2.5 licenc alatt változtatás nélkül szabadon publikálható, de nem eladható.
 

Keresztesi Judit motivációs beszéd tréningje,
2010. június 10-én csütörtökön,
Budapesten.

         Az ismerőseim, cégvezetők, tanárok, menedzserek, HR igazgatók, politikusok, újságírók, szomszédok, az embereket kínzó apátiára panaszkodnak. A vevő nem vesz, a kolléga nem dolgozik, a nebuló nem tanul, a mellettünk lakó nem köszön, a spániel rosszkedvű. Szavakban, mindenki változást sürget, de a légkör, még ennek az igen jelentős közakaratnak hatására sem enyhül. Tenzin Gyatso, a 14. Dalai Láma jegyezte meg egyszer, hogy minden cselekedetre, legyen az jó vagy rossz szándékú, valamilyen motiváció veszi rá az embereket.

>>> Kattintson ide és tudjon meg többet a részletekről és a jelentkezés módjáról.

Rebarbara húsvéti tippje

A baromficsaládhoz, szükségünk lesz:

  - két nagyobb és két kisebb keményre
    főzött tojásra,
  - piros és narancssárga vastag filcanyagra
    vagy 5 mm-es polifoam lapra,
  - fekete, fehér és napsárga gyorsan száradó
    akril festékre,
  - ragasztóra, (vagy ragasztópisztolyra)
  - közepesen vastag ecsetre,
  - és ollóra vagy egy kisebb sniccerre
                                                                    (vágókésre),
                                                                    - egy fekete filctollra a sablonok
                                                                      körberajtolásához.



Vágjuk ki a taraj, a lábak és a csőrök sablonját. (>>> Kattints ide és töltsd le pdf-ben a sablont)
Egy tojásbaromfi család elkészítéséhez minden mintából két darabra lesz szükségünk, kivéve a kakas toroklebenyéből, amiből csak egyre. Rajzoljuk körbe a csőrt és a tarajt a piros, a talpakat és mintákat a narancssárga filcanyagon vagy a polifoam lapon.


Vágjuk ki a darabokat és tegyük félre, amíg megfestjük a tojásokat.

Az egyik nagy tojásnak hagyjuk meg a természetes színét, a másikat fessük át fehérre. A kicsi tojásokat fessük be sárgára és hagyjuk őket megszáradni.



Először ragasszuk fel a tojások talpait.



Érdemes gyorsan száradó ragasztót használnunk de ha nincs ilyen kéznél, akkor a következő lépés előtt várjuk meg, amíg teljesen megköt a ragasztó. Ragasszuk fel a tarajokat a nagy tojásokra. A kakas torkára ragasszuk rá az nyaklebenyét és fölé a csőrét. Ragasszuk fel a többi családtag csőrét is.

Fessünk kis fekete szemeket a csibéknek és a szüleinek is.

Ha kedvünk van készíthetünk maradék papírból fészket az állatoknak úgy hogy csíkokra vágunk lapokat és beletesszük egy kiürült nagyobb vajasdobozba.

Kellemes időtöltést kívánok!

Üdvözlettel Keresztesi Barbara

Ha tetszett a cikk, kérlek iratkozz fel hírlevelemre és időről időre szabadon felhasználható ötleteket küldök saját kezűleg elkészíthető ajándékokról és dekorációról.

>>> Kattints ide a feliratkozáshoz.

A következő alkalommal természetes, az egészségre ártalmatlan színezőkkel festünk tojásokat a húsvéti sonka mellé.

Még nagyobb állatsereglet elkészítése tojásból:
>>> Rózsaszín malackák tojásból
>>> Pettyes katica tojásból

December 20-án, vasárnap délután, mézeskalács házakat készítettek a Napfény utca 6 szám lakói. Nem vagyunk valami nagy számok, ha egy rendezvény napjának kijelölése a feladat. Ahogy az októberi töklámpa-fesztivált az ősz leghűvösebb napjára szerveztük, ezt a mézeskalácsfalu építést is valahogyan sikerült a tél eddigi leghidegebb pillanatára időzítenünk. Azonban a rémes időjárás ellenére a program sokak érdeklődését felkeltette.
 

Két hétbe tellett, amíg meggyúrtuk, kivágtuk és kisütöttük a mézeskalács paneleket. Judit talált egy mézeskalács receptet, amiből masszív falak és tetőszerkezet elkészülhetett. Sablonok alapján vágtuk ki az elemeket és összesen 10 szettbe rendeztük őket. A házak alapjául otthon talált kartondobozok fehér csomagolópapírral bevont oldala szolgált.


A háziakat egy ajtajukra kötözött mézeskalács baba invitálta meg a lépcsőházi partira. Mindenkit megkértünk arra, hogy ha eljön, hozzon magával egy nejlonzacskót, amibe beletölt 3 tojásfehérjéből, fél kilogramm porcukorból és egy habkeményítőből álló masszív, fehér cukormázat. Ez az anyag szolgált a kalácselemek összeragasztására.
 

Vasárnap délelőtt felkészítettük a lépcsőházat az építkezésre, kitettünk az asztalokra néhány csomag színes, kerek, lapos, hosszú, gyönyörű, véleményünk szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan, ám dekorációnak első osztályú drazsét és cukorkát, aztán koradélután, szomszédainkkal együtt hozzáláttunk a falucsinálásnak.

A rendhagyó házépítő munkálatokhoz mértékkel teát, és koránt sem ilyen mértékkel forralt bort fogyasztottunk.

Közben maltereztünk, külső- és belsőépítészeti eljárásokat próbáltunk ki, terepet rendeztünk, kerti csapot alakítottunk ki, kutyát, macskát, kutat, utat építettünk.




Aztán ládákból hegyeket és völgyeket képeztünk a ház elé, letakartuk az építményt vatelinnel és házainkat sorban reá rendeztük. A falucskához
vezető utat jéglámpásokkal világítottuk ki.


Ahogyan idén a töklámpa-fesztiválra, jövőre a mézeskalácsfalu készítésére is meg szeretnénk hívni a lakótelep lakóit. Addig is, Békés Karácsonyt és Nagyon Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak!
 
Üdvözlettel
Keresztesi Barbara


Óriás adventi naptár a Napfény utca 6/III. lépcsőházának ablakain.

>>> Kattints ide és nézegess fotókat a mézekalácsfalu- építő mulatságról.

Kapcsolódó tartalom: Hogyan készíthetsz mézeskalácsházat saját kezűleg?

           Múlt évben tapasztalhattuk meg először, hogy a városi utakon, lélektelenül száguldó autósok lelassítanak, ha az út mentén izgalmas tárgyakat, színes emberforgatagot látnak. Tavaly novemberben mindössze hat tökből készítettünk lámpást a Napfény utcán a szabadban, idén azonban már két tonna tököt vásároltunk, meghívtuk a környező házak lakóit a házunk előtti parkolóöbölbe és arra biztattunk minden vendéget, hogy a faragjon lampiont velünk. 

           Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a Nagyvárosi Jószomszédok Első Töklámpa-fesztiválja hidegben és esőben folyt, ez azonban, egyetlen pillanatra sem csökkentette a résztvevő tömegek alkotókedvét. Este hét órakor több mint száz elkészült művet állíthattunk ki a Napfény utcán. Mi tökvájók alaposan elfáradtunk, nézőink remekül szórakoztak, az autósok pedig az érdekes és meglepetésszerű útszakaszon levették lábukat a gázpedálról, lassan hajtottak és kiélvezték a világító tökfejek nyújtotta látványt.

Megjelent a harmadik Napfényposzt!

A tartalomból:
Belátható időn belül megszűnhet az átmenő forgalom a József Attila-lakótelepen!

>>> Kattintson ide és töltse le szabadon pdf-ben

Önt most nem egy lakossági fórumra, hanem egy közösségi tervezésre szeretnénk meginvitálni. Nem áll szándékomban zsákbamacskát árulni, ez a próbálkozás emberkísérlet lesz a javából. E témáról ugyanis a magyar civil szakirodalomban csak olyan feljegyzéseket találni, mint más szakirodalmakban a Jetiről, amiről ugyanúgy, ahogyan a közösségi tervezésről, mindenki pontosan tudja, hogy hogyan néz ki, de soha életében senki sem találkozott vele élőben.

           Magunk körülbelül fél évvel ezelőtt láttunk hozzá a József Attila-lakótelepen naponta áthaladó több tízezer autó, kamion, busz, gyorsasági motor

kizárásának, és a helyi forgalom lelassításának közösségi tervezéséhez. E munka elvégzésére az a tény késztetett bennünket, hogy az átmenő forgalom kedvelt útvonalain a törvény által megengedett 60 decibeles zajhatárt nappal átlagosan 10 decibellel lépi túl a zajártalom. Emlékeztetőül szeretném megjegyezni, hogy a tartósan, 30 dB feletti disszonáns és kontrollálhatatlan zajok már visszafordíthatatlan károsodást okoznak az emberi szervezetben.

A lakótelep forgalmát Budapest Főváros Polgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának Közlekedésfejlesztési Alosztájának információi alapján utoljára 2000-ben a Közlekedés Kft. tervezte át. A cég azt a feladatot kapta, hogy csillapítsa le a lakótelep már abban az időben is túlterhelt utcáinak forgalmát. A szakemberek azt javasolták, hogy a területet az illetékesek változtassák TEMPO 30-as zónává.

           Ferencváros Önkormányzata látva, hogy a 30-as zóna bevezetése a legcsekélyebb mértékben sem csillapította a lakótelep forgalmát, 2006-ban egy 3 millió forint értékű traffipax készüléket vásárolt, amelyet a lakótelepi Rendőrség gondjaira bízott.

           A terület forgalma 2006 óta drámaian megnőtt, a lakótelepet már nem csak a személygépkocsik használják arra, hogy rajta keresztül lerövidítsék az M5-ös autópályáról az Üllői út felé, s viszont vezető útjukat. Az elmúlt évben a kisteherautóknak, a nagy tehergépjárműveknek, a versenymotoroknak, a turista és távolsági buszoknak és a száz kilométer per órával, éjjel, a kihalt utakon szirénával közlekedő mentő- illetve tűzoltóautóknak is kedvelt útvonalai lettünk.

           A Rendőrségnek (a Rendőrség elmondása szerint) nincs kapacitása sebességmérő üzemeltetésére, így a készülék használaton kívül pihen az őrsön. Mára tapasztalatból tudjuk, hogy a TEMPO-30 és az egyenrangú útkereszteződések beiktatása, a körforgalmak valamint a fekvőrendőrök nincsenek csillapító hatással a forgalomra.

           Előfordul, hogy némely ötletek nem működnek akkor sem, ha kezdeti botladozásukat látván még több pénzt, még több energiát ölünk életben tartásukba. Ilyenkor két út áll előttünk: újabb összegeket és újabb emberi erőforrást fektetünk a módszer működtetésébe, vagy tévedéseinket születésünk óta kommentáló belső navigációnk szavára hallgatva, a legkisebb veszteség elvén, mihamarabb hozzálátunk az újratervezéshez.

           Tizennyolc hónapon át tanulmányoztuk a közlekedésszabályozásról szóló külföldi és hazai szakirodalmat. Megtudtuk, s ezt a hírt mi éppen olyan hitetlenkedve fogadtuk, mint feltehetően ön fogadja majd, hogy a ma használatban lévő közlekedésszabályozási eszközök, vagyis a rendőrlámpák, a fekvő rendőrök, a felfestett gyalogátkelő helyek, valamint a KRESZ- táblák csak a múlt század közepének járműparkját voltak képesek kordában tartani. A mára több mint hatvanszorosára nőtt gépkocsi-mennyiséget merőben más módszerekkel kénytelen a városvezetés ritkítani és alacsonyabb sebességre kényszeríteni.

           Hans Monderman mérnök kérésére a holland Makkinga városkában az önkormányzat eltüntetett minden szokványos útjelet, közlekedési lámpát, jelzőtáblát és a gyalogosforgalom bonyolítására addig szolgáló járdát. Ezzel optikailag is egyesítette a gyalogos és autós forgalom színtereit. Az intézkedések nyomán 30%-kal csökkent a balesetek száma, a gyorshajtás pedig teljes egészében megszűnt. Monderman azt vallotta, hogy a KRESZ-táblák és a demarkációs vonalként szolgáló forgalomszabályozási tereptárgyak megkérdőjelezik a sofőrök intelligenciáját és azt is állította, hogy az utaknak puszta jelenlétükkel képesnek kell lenniük „közölni a helyi közlekedő-közösség társasági szabályait”.

Néhány hónappal ezelőtt mi, az Első Problémamegoldó Lakócsoport csatlakoztunk ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amely keretein belül a New Yorkiak visszahódítva egy kétszer négy sávos sugárutat, újra élhetővé és emberléptékűvé tették a Broadway egyes részeit. A Livable Streets (élhető utcák) nevű közösség tagjai több európai és számos egyesült államokbeli nagyváros lakóiból verbuválódtak. Elméletük az, hogy a lakott területen belül létesített utakat minden ember azonos jogokkal használhatja. A gyalogosok, babakocsijukat tologató szülők, a kerékpárosok, a kerekes székesek és gépkocsik az utcák egyenrangú utasai.

          2009 áprilisában Napfény Poszt című helyi lapunkban megjelentettünk egy koncepciórajzot, amely a Napfény utca egy szakaszán kialakított, elméletbeli közösségi teret ábrázolt. A lapban részletesen elmagyaráztuk, hogy mit jelent az utcák visszahódítása, hogy a gépkocsikat nem kiirtani kell, hanem együtt élni velük, és hogy a gépkocsik bármilyen erősek is, egyetlen apró százalékponttal sem tartózkodnak több joggal az utakon, mint a járókelők vagy a biciklisták.

           Megkértük a lakókat, hogy egy előre megadott szempontrendszer szerint legyenek szívesek véleményezni az elképzelést. Megkértük őket arra is, hogy a véleménylapot a Polgármestersakk szurkolócédulával együtt dobják be postaládánkba. Három hét alatt, mi és ha már itt tartunk, ön is, 1200 db szurkolócédulát kaptunk. Az írásunkat alaposan áttanulmányozó lakók rövid idő alatt megértették, hogy miért nem csillapíthatja a Napfény utca forgalmát egy fekvőrendőr vagy egy rendőrlámpa s éppen ezért az újságban megjelent utópiát ért kritikák a rajz pontosításán, a busz átengedésének biztosításán, a teljes lakótelepi táblarendszer e tervhez való hozzáidomításán kívül nem követeltek mást rajtunk. Számos levél érkezett azonban, amelyben a lakók naivitásunk és mesebeli elképzeléseink iránt fejezték ki együttérzésüket, ugyanakkor tájékoztattak bennünket arról, hogy egy ilyen terv megvalósításához az önkormányzat soha nem adja majd hozzájárulását.

           Később, 2009 májusában közzétettük azokat a jelentkezési lapokat, amelyeket Ferencváros Testületéből, a Polgármestersakk játékra jelentkező képviselők küldtek el hozzánk. Ezzel a lépéssel (a lakók reakcióiból mindenesetre így tűnik) egy szakaszon átszakíthattuk azt a falat, amely az elmében a lehetetlen és a lehetséges között húzódik. A következő hetekben újabb, sok száz sakkcédulát kaptunk, így lett végül 2481 szurkolónk, köztük olyan lakókkal, akik korábban az együttműködést az önkormányzat rugalmatlansága okán elképzelhetetlennek tartották.

           Ekkor gondoltunk arra először, hogy megnyitjuk Közösségi Tervezésünk következő szakaszát és valóban elkészítjük a lakótelepi átmenő forgalom kizárásának terveit.

          A tervezés Fi István egyetemi tanár (BME Út- és Vasútépítési Tanszék) Forgalomtechnika című könyve (Műegyetemi Kiadó) alapján történt. Az alapkoncepciót „Az úthálózat kialakítása a lakó-pihenő övezetben” (90. oldal) fejezet alapján dolgoztuk ki. Az átmenő forgalom súlyosan terheli a Napfény - Pöttyös utca tengelyt, a Dési Huber – Távíró utcát és az Epreserdő utcát. A területen lévő összes úticélt (közintézményt és lakóházat) a mellékelt térképen jelölt gyűjtő és kiszolgáló utak hálózatán át érheti el a célforgalom. (85. oldal) A hálózat kialakítása a következő módokon történhet:

A jelenlegi közlekedési rend alapján, az átmenő forgalom megakadályozására egy Napfény (munkanevű) teret alakíthatnánk ki a Napfény utca 10. és 7. számú kiszolgáló létesítmények között. A nyúldombi játszótér és futópálya meghosszabbításaként megteremtenénk a gyalogoskapcsolatot a kiserdő és a lakótelep között a Távíró utcán keresztül. Ezen a két helyen – a Ráday utcában látottakhoz hasonlóan – csak a BKV járműveit engednénk közlekedni. A Csengettyű utca és Epreserdő utca torkolatánál szintén egy gyalogos áttörést alkalmaznánk, mely a Csengettyű utcai villamosmegállóhoz biztosítana zavartalan eljutást, egyben gátolná az Epreserdő utca átmenő forgalmát. (lásd 3. ábra)

2. ábra

           Dr. Fi István könyve alapján gyűjtő és kiszolgáló utak hálózatát alakítjuk ki a területen. Gyűjtőútként a Napfény utca – Pöttyös utca tengely (Napfény térrel megtörve), a Dési Huber utca (Toronyház utcáig) és az Epreserdő utca (Csengettyű utcánál megtörve) tekinthető. Ezek az utak vezetik a forgalmat a főutakra. A gyűjtőutakra csatlakoznak a kiszolgáló utak, melyeket kivétel nélkül egyirányú utakká alakítottunk át.

Alapkoncepcióként hurok útrendszert alakítottunk ki. (91. oldal) A hurok útrendszer az átmenő forgalom kialakulását nehezíti, a belső úticélok azonban a hurkok segítségével gyorsan elérhetők. A gyűjtő utakat hurok alakban készítettük el. (92. oldal) A hurkot a Dési Huber utca és a Pöttyös - Napfény tengely képzi. A tengelyeken két helyen terveztünk olyan szűkületet, ahol csak egyirányú forgalom lehetséges és az is elsősorban csak BKV járművek részére. Kialakítására a következő javaslatot tesszük:

- Az aszfalt átfestésével jelöljük ki a tér helyét. A világos színekkel a Broadway-en például elérték, hogy az aszfalt kisebb mértékben hevüljön fel a nyáron megszokottnál.

- Színesre festhetjük a kerékpárutakat is.

- A tereken hatalmas virágcserepeket helyezünk el. Az aszfalt megbontása nélkül telepíthetünk növényeket és kisebb cserjéket a területre. A téren asztalokat, székeket és napernyőket helyezünk el. Ezeket a tárgyakat New Yorkban az önkormányzat munkatársai felügyelik, rendezik el reggelenként, szedik össze esténként.

- A Napfény utcán a közösségi közlekedésnek (az autóbusznak) helyet kell biztosítani. A hosszú távú tervek között szerepelnie kell, hogy a BKV nagyon rossz állapotban lévő, a zajszennyezési határértéket meghaladó üzemzajt kibocsátó buszait le kell cserélni csendes üzemű gépjárművekre. Ez a tétel a zajcsillapítási projekt része.

   - Napernyők,

  - asztalok, 

   - székek,

   - padok

   - a kaspókba növények.

- Az aszfalt felfestése,

- növények elültetése,

- a bútorok kihelyezése.

- Takarítás és karbantartás,

- a bútorok összeszedése esténként, reggelenkénti elrendezése,

- a növények ápolása.

            Ide azt illene írnom, hogy elsősorban a képviselők és általában véve Ferencváros Önkormányzatának tetszését kell elnyernie egy olyan tervnek, amelynek ambíciói között első helyen a megvalósulás szerepel. A tervezés természetes útja ezzel szemben az, hogy az önkormányzat és néhány civil szervezet által közösen alkotott megoldás, elsőként a lakók reakcióit kell hogy tesztelje. Később, ha már beérkeztek az irányított metodikával beszerzett lakóvélemények, a hozzáértő tervezők ezeket értékelve, súlyozva vetik el, gondolják tovább, tervezik újra, legjobb esetben hagyják helyben egy probléma elhárítására alkotott ötletüket. A mi kísérletünkben a közösségi tervezés még nem természetes útját járja, nem az önkormányzat és egy (vagy több) civil szervezet puhatolja a közösen elkészített terv kiváltotta lakóreakciókat, hanem mi, furcsa testvérpár puhatoljuk külön-külön a lakók és az önkormányzat reakcióit egy probléma megoldására.

           Ha az ügy menete természetes útját járná, akkor Ferencváros Önkormányzata egy eredményes közösségi tervezési projektet követően elkészítené a kivitelezési tervet s annak végleges költségvetését. A terveket a helyi önkormányzat a Főváros elé terjesztené, aki a beruházás költségét nem vállalja, a tervezésben nem vesz részt, de szavával jogában áll megakadályozni azt, hogy a beruházás vagy átalakítás elindulhasson. A vétójog ezek szerint olyasvalaki kezében van, aki nem érdekelt a probléma megoldásában és nem is akar benne részt venni. E konfliktus feloldása csakúgy, mint minden más konfliktus feloldása is, a bőséges információ áramlásában és a helyes kommunikációban rejlik. De az önkormányzatok közötti együttműködés természetes mederbe terelése már egy újabb kísérlet tárgyát képezi, s ennek részleteit csak a következő Interaktivistában lesz módom ön elé tárni.

           David Engwicht művész, közösségfejlesztő és utcai filozófus. Nevéhez fűződik a Sétáló Iskolabusz, a Kocogó Autó Mozgalom és az Utca Visszahódításának ötlete. Engwicht-et a világ leghaladóbb, forgalomszabályozással, közösségi élettel és városkép-tervezéssel foglalkozó gondolkodói között tartják számon. Szilárd meggyőződése, hogy érdekes és meglepetésszerű lakótelepi utak létrehozásával olyan világot teremthetünk, amelyben az emberek jó közérzetének fenntartása mindennél fontosabb szempont.

           A korábbi papnövendék, 1987-ben azonban már ablaktisztító kisiparosként dolgozó David akkor indult el a forgalomlassítás alternatív módszereit kutató pályán, amikor a helyi önkormányzat úgy határozott, kiszélesíti az Engwicht utcáját keresztülszelő úttestet. A hatóság annak érdekében szánta rá magát a munkára, hogy megszüntesse a közeli, nagy forgalmú úton időről időre jelentkező torlódást, és lehetőséget adjon az autósoknak arra, hogy menetidejüket a közeli – immáron kiszélesített – utcácskákon lerövidíthessék.

           David részt vett a helyi közösségek útkiszélesítés ellen szervezett kampányában, s később írt erről egy pamfletet is, amelynek a Forgalomszelídítés címet adta. Ebben a kis könyvben tudatta a világgal először, hogy hátralévő életét a forgalomlassítás forradalmasításának fogja szentelni.

           David Engwicht elmélete, hogy közlekedési szempontból két világ épült az emberek köré. Az egyik egy autók uralta föld, ahol a gépjárművek egyenes, széles pályákon közlekedhetnek a városok között. A másik egy közösségek lakta vidék, ahol az emberek kényelmének kiszolgálása magasabb rendű feladat, mint a kocsik sebesség iránti vágyának beteljesítése. A közösségek lakta birodalomban Engwicht szerint gyalogos, kerékpáros, babakocsis, autós, motoros, kerekes székes egyenrangú utasai az úttestnek. Az ausztrál forgalomszelídítő azt állítja, hogy a jövőben a városatyák megtakaríthatják a gyalogosforgalom biztonságossá tételére szánt költségeket, amelyeket ma még rendőrlámpák, fekvőrendőrök, sebességmérő berendezések telepítésére és most kérem, kapaszkodjon meg: járdák építésére különítenek el. Tíz év múlva ugyanis a felsoroltak közül egyetlen eszközre sem lesz szükség, sőt – ahogyan a ma már főállású városkép-tervezőként dolgozó filozófus előrejelzi – annak következtében, hogy gyalogos és autós ugyanazt az utat használja majd, nemcsak a gyorshajtás és a kibékíthetetlen gyalogos-autós konfliktus szűnik meg, de az autók koccanásából származó károk mértéke és a gázolás okozta halálozások száma is drámaian csökken.

           Engwicht-et az különbözteti meg a többi elméleti szakembertől, hogy ő nem nyugszik addig, amíg ötleteit a gyakorlatban ki nem próbálja, és meg nem győződik azok életképességéről.

           Először szomszédait vette rá arra, hogy próbálják meg közösen megszelídíteni a forgalmat és hódítsák vissza az úttestet önmaguk számára. Ebben a kifejezésben, vagyis az utca visszahódításban, benne lakozik a múlt, pontosabban szólva az a tény, hogy valaha ezek az utcák a mi birtokunkban voltak. Néhány évtizede még a gyerekek az utakon játszottak, a felnőttek pedig a közelben álldogáltak és beszélgetéssel múlatták az időt. A közösség színes forgatagánál, az út mellé állított székekben üldögélő néniknél és a kertjüket rendezgető embereknél talán nem is létezik izgalmasabb látvány a Földön. Így amikor e régi időkben egy-egy autós a környékre tévedt, a kavalkád láttán lelassított, és alaposan kiélvezte az őt körülvevő, számtalan, meglepetésszerű esemény nyújtotta élményt. Ilyenkor a gyerekek kicsit félrehúzódtak, hogy a gépkocsi kényelmesen elférjen, s amikor az lépésben elhaladt mellettük, visszaszaladtak eredeti helyükre és folytatták a játékot tovább. Ezt az idilli állapotot, amelyben minden közlekedő, játszadozó és beszélgető teljes joggal tartózkodhatott az úttesten és annak közelében, először valószínűleg egy gyorshajtó dúlhatta fel. Elegendő volt egyetlen vezetőnek túllépnie a biztonságos sebességhatárt ahhoz, hogy tettével beindítsa azt a végzetes láncreakciót, amelynek eredményeként a mai rideg utcakép kialakult.

A szülők megijedtek a szokottnál gyorsabb autótól és gyermekeiket a járdára parancsolták. Az autósok a kiürült utat veszélytelennek tartva bátrabban adtak gázt, s immár olyan sebességgel haladtak át a lakótelepeken, amelynek láttán a szülők kénytelenek voltak elővigyázatosságból az út szélén játszadozó gyermekeiket még távolabb vinni a forgalomtól. A természetes díszüktől, a közösségektől, szabadidejüket olvasással, beszélgetéssel, sakkozással utcán töltő emberek szépséges látványától megfosztott, kopár környékek elveszítették érdekességüket és meglepetésszerűségüket. Ezért történhetett meg, hogy az autósok úgy ítélhették, az út kellően biztonságossá és kiszámíthatóvá vált ahhoz, hogy a sebességet az egekbe emelve rohanhassanak át rajta.

           Ez a folyamat eltávolította az embereket a természetes közösségi élet színteréről, az utcáról és az úttestről.

           Engwicht arra jött rá, hogy ami történt, visszafordítható. Természetesen nem azt ajánlja, hogy mostantól, mindenki álljon ki az úttestre és kezdjen labdázni a forgalomban. Inkább azon fantáziál, hogy hogyan lehetne visszaadni az utcák érdekességét és meglepetésszerűségét, vagyis hogyan lehetne a ma még csakis az úticél elérésére koncentráló autósok figyelmét valami olyasmire fordítani, aminek látványa izgalommal tölti el őket, és aminek hatására azonnal lelassítják masináikat. Engwicht azt javasolja, hogy ne gyűlöljük a gyorshajtókat, mert egyelőre még senki sem tanította meg nekik, hogy az utakat minden szereplő azonos jogokkal használhatja. A sofőrök egyszerű félreértés áldozatai. Ökölrázás helyett inkább integessünk nekik az út széléről,

állítsunk padot az út mellé és üljünk ki rá a szomszédokkal, ragasszunk szarvacskákat a biciklis sisakunkra, öltöztessük a gyereket sárkánynak és sétáljunk el vele az óvodába… szóval tegyünk bármit, ami magára vonhatja ennek az ádáz társaságnak, a sebességmegszállottaknak, vagyis ha jobban meggondoljuk: saját férjünknek, feleségünknek és el ne felejtsem, saját magunknak figyelmét.

Ha többet szeretne megtudni David Engwicht módszeréről, Az érdekes és meglepetésszerű utak, a forgalomlassítás új eszközei című könyvet szabadon letöltheti amennyiben

ide kattint

.

           2009. október 17-én, szombaton délután 5 órától kiülünk a szomszédainkkal, s ha elfogadja meghívásunkat, akkor önnel együtt, a Napfény utca 6. szám előtti parkolóöbölbe, és megnézzük, hogy az autók valóban lelassítanak-e, ha izgalmas, színes forgatagot látnak az út mentén. Azt az elméletünket is itt ellenőrizzük majd, hogy a töklámpával feldíszített, érdekes és meglepetésszerű utak megzabolázzák-e az arra járó, más alkalmakkor utcáinkon csak lélektelenül keresztülszáguldó gépkocsik sebességét.

           Az a tapasztalatunk, hogy alkotás közben az emberi agresszivitás minden lehetséges formája megpihen, így töklámpa vájás közben kitűnő alkalom nyílik arra, hogy mindannyian konstruktív, irányított beszélgetést folytassunk jövőről, tervekről, elvárásokról, az Univerzumról, meg mindenről.

Ha ez a közösségi tervezés természetes útját járná, akkor mi, független, e témában mélyen érintett helyi civil szervezet és önök, az önkormányzat döntéshozói ezt az eseményt közösen szerveznénk a lakóknak. Az előkészítő munkálatok során önök és mi, értelmi szerző felek, már megegyeztünk volna abban, hogy a terv elviekben kivitelezhető, és elindulhat az elmélet gyakorlati finomhangolása.

           Ha így lenne, akkor mi részletesen ismertetetnénk terveinket a Napfény térről és a Forgalomlassító Töklámpa-fesztiválról a Napfény Poszt jövő héten megjelenő számában. A rendezvény napján pedig óriás posztereken közszemlére tehetnénk a közeljövő József Attila-lakótelepének fotóit. A tervek mellé kérdéseket, a véleménynyilvánításhoz ötletet adó mondatokat írnánk ki nagy, a tervek kommentálására használható lapokra. Ezeken az irányított „fehér vásznakon” bárkinek lehetősége nyílna építő, vagy ha neki úgy jobban tetszik, nem építő kritikáinak közzétételére.

           Ha így volna, akkor így lehetne, ha így lenne, akkor így lehetett volna, de mivel nincs így, hát nem így van. Ez logikus. Ebben azt hiszem, egyet kell értenünk Subiduval Tükörországból.

A Napfény Poszt lakótelepi újság

           Egyelőre nem ismerjük az önkormányzat forgalomkizárásról alkotott álláspontját, ezért úgy döntöttünk, hogy a Töklámpa-fesztiválon, a közösségi tervezésnek egy kockázatmentesebb változatát alkalmazzuk. A lakókkal általánosságban beszélünk majd a forgalom kizárásának lehetőségeiről, valamint az érdekes és meglepetésszerű utakról, a forgalomlassítás új eszközeiről. Eljátszunk majd annak gondolatával is, hogy mindössze egyetlen hétvégi napra, egy ideiglenes Napfény teret alakítsunk ki a József Attila-lakótelepen, és megtöltsük csöndes, interaktív, XXI. századi programokkal.

          E kísérlet célja, hogy gyakorlatban lássuk az álláspontok közelítésének, az érthető célok megfogalmazásának, az együttműködésnek, a társadalmi támogatottság megszerzésének folyamatát. A kísérlet másik célja, hogy mindeközben felhőtlenül szórakozzunk. 

Reméljük, hogy október 17-én mindannyiunk örömére, remek időben lesz részünk! 

Üdvözlettel

Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit

A zöld ombudsman megállapította: sérült az egészséges környezethez való jogunk, amikor sem az élelmiszer üzlet tulajdonosa, sem Budapest Főváros Ferencváros Jegyzői Hivatala nem vette figyelembe a zajcsökkentésre vonatkozó kéréseinket.

2007. szeptemberében megalapítottuk az Első Problémamegoldó Lakócsoportot. Kiadtunk egy Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyet 42 lakó írt alá és amelyben megkértük a Spar Magyarország menedzsmentjét ne kínozzanak tovább bennünket az árufeltöltésükből származó elviselhetetlen zajjal. A nyilatkozatot nagy dokumentum hengerekbe csomagoltuk és elküldtük a Spar négy ügyvezető igazgatójának, a Napfény utcai bolt üzletvezetőjének illetve Ferencváros jegyzőjének.

Levelünk nyomán a Spar egyeztetésre hívott bennünket bicskei központjába, ahol szóban ígéretet tettek a helyzet javítására és megígérték, hogy a 2010-es átépítésnél a tervekben a zajcsillapítás fontos tényező lesz majd. Három hónap után azonban a pakolással járó zaj újra felerősödött és a tavaszi ablaknyitáskor már elviselhetetlen volt a hajnali vagy a késő esti árufeltöltés dübörgése az ablakaink alatt.

2008. júniusában a fülünkbe jutott, hogy az élelmiszer áruházra építési engedély kérelmet adott be a cég és miután ügyfélként regisztráltattuk magunkat a hivatalban, rá kellett döbbennünk, hogy a rakodási zajcsillapításnak semmilyen nyoma sincs a tervdokumentációban.

Ekkor írtunk levelet az ombudsmannak és kértük vizsgálja meg, hogy a nyugat-európai tendenciákkal éppen szembe haladva, Magyarországon miért kaphatnak építési engedélyt az élelmiszerláncok lakott zöldövezetekben annak ellenére, hogy a publikált orvosi tanulmányok szerint e multinacionális vállalatok által keltett zaj megbetegíti az embereket?

Levelet írtunk Dr. Oszvári István jegyzőnek, Garamvölgyi Ernő Építésügyi hatósági csoportvezetőnek, a helyi képviselőnknek Hidasi Gábornak is. A saját képviselőnktől, aki egyben a környezetvédelmi bizottság elnöke a mai napig nem kaptunk választ. Az építésügyi hatósági csoportvezető pedig csak annyit közölt velünk írásban, hogy az "építőipari tevékenységből származó határértéken belüli zajt a lakóknak tűrniük kell".

A jegyző, az őt kötelező önkormányzati törvény ellenére nem válaszolt 30 napon belül, ezért a neki írt levelet sokszorosítottam és elküldtem minden ferencvárosi hivatali vezetőnek és az érintett képviselőknek. Erre a levélre október elején már 8 napon belül kaptam választ, de csak annyit tartalmazott sajnálják, hogy későn válaszoltak és nem tudnak mit tenni az ügyemben.

Pál Tibor alpolgármester megígérte, hogy egyeztető tárgyalást szervez a cég és a lakók között, amelyre a mai napig nem kerített sort. A polgármester megírta, hogy az ügyben az építéshatósági eljárás során a hivatal tehetetlen.

2008. szeptember 11-én Ferencváros Építésügyi hatósága megadta az építésügyi engedélyt. Élve ügyfél jogommal, fellebbezést nyújtottam be és természetes személyként befizettem 30000 forint illetéket az államkasszába.

Amíg vártunk a határozatra, addig is levelet írtunk az ausztriai és svájci Spar központba a magyarországi vállalat tulajdonosainak, amely levél hatására Feiner Péter felvette velünk a kapcsolatot és 2008. december 8-án újabb egyeztető tárgyalásra ültünk össze. Ekkor megegyeztünk, hogy egy számon kérhető írásos listát küldenek nekünk azokról a rakodási zaj elleni intézkedésekről.

2009. február 2-án a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Építésügyi Főosztálya úgy találta, hogy észrevételemnek megfelelően a probléma megoldására létezik jogszabály és a ferencvárosi szakemberek eljárása pedig nem volt szakszerű. A határozatot megsemmisítette és a jegyzőt új eljárás lefolytatására kötelezte és rendelkezett utalják vissza számomra az illetéket. Ezt a pénzt mai napig nem kaptam vissza.

Kicsit megkésve, másfél évvel "A zajos Napfény utcai SPAR szomszédságában élők Függetlenségi Nyilatkozatának" postázása és további tizenkilenc tértivevényes levél feladása után 2009. február 19-én megérkezett a Spar Magyarország Kft. első hivatalos válasza, amely egy öt pontos listát tartalmaz a zajcsökkentési intézkedésekkel kapcsolatosan.

Az egyes pont szerint: "Az áruszállító járművek vezetőinek figyelmét a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ismételten felhívta arra, hogy a gépjárműveket a rakodás alatt le kell állítani, tilos tolatni. Ezen információk a rakománykísérő bizonylatokon is rögzítésre kerülnek (tolatás tiltása, motor leállítása és a rakodás időtartama alatt)." (A 2009 május 9-én szombaton készült videó felvétel tanúsága szerint, az ígéretet a központból még nem sikerül betartatni.)

Azóta a megismételt építéshatósági eljárás folyamatban van és az írásos megegyezésünk szerint "a Spar Magyaroszág Kereskedelmi Kft. törekszik arra, hogy a meglévő helyi körülmények között az árurakodás zajszintjét az előírt mérték alatt, tovább csökkentse".

2009. május 14-én az ombudsman megállapította, hogy a zajos Napfény utcai Sparral kapcsolatos panaszunk jogos volt.

Idézet az állásfoglalásból:
"A vizsgálat eredményeképpen arra a következtetésre jutottunk, hogy a budapesti IX. kerületi Napfény utcai SPAR üzlet zajos működése kapcsán beérkezett panasz esetében megállapítható az egészséges környezethez való jog sérelme.
A panaszos egészséges környezethez fűződő jogai sérültek, amikor a Ferencvárosi Önkormányzat jegyzője nem foglalkozott érdemben – sem közigazgatási jogi (zajvédelmi), sem pedig polgári jogi (birtokvédelmi) eljárás keretei között – a IX. kerületi Napfény utcai SPAR élelmiszerüzlet működése következtében keletkezett zajpanaszokkal."

Az állásfoglalásban az ombudsman kiemelte, hogy zajszintektől függően milyen különböző típusú károsodások léphetnek fel az emberek egészségében:

"- 30-60 dB feletti hangnyomásszintek már pszichológiai mellékhatásokkal járnak, magatartásbeli változásokra lehet számítani, idegesítő hatások észlelhetők. A közvetlenül átélt zavaró hatások a teljesítőképességet, a szellemi munkát és a pihenést károsan befolyásolják.

- 60-80 dB között zajszinteknél a vegetatív idegrendszer irányítása alatti szervek és szervrendszerek változásai jelentkeznek. Jellemző reakció a bőr és a nyálkahártya hajszálereinek szűkülése. Lakossági vizsgálatok kimutatták, hogy ahol az éjszakai zajszint 60-70 dB között van, ott gyakoribb a magas vérnyomás betegség, a gyomorfekély, a cukorbaj, a nyálmirigyek működése csökken, a gyomornedv elválasztása gátolt és ez emésztési zavarokhoz vezet.

- 80 dB hangnyomásszint feletti zajok az előbbi hatások mellett a hallószervben maradandó károsodást okozhatnak, de a tartósan ható erős környezeti zajok siettetik, súlyosbítják a halláscsökkenést. A káros zaj emeli az idegrendszer izgalmi szintjét, ennek alapján a zaj stresszt okozó tényezőnek tekinthető.
(Forrás: dr. habil Simon Ákos CSc: Környezetvédelem. Elektronikus jegyzet. BMF BGK GBI 2006)"

A Dr. Fülöp Sándor ombudsman és Dr. Rigó Anett ügyintéző J-5784/2008 számú állásfoglalása teljes terjedelmében a http://tettekmezeje.hu/content/view/71/90/ linken olvasható.

Üdvözlettel

Keresztesi Barbara

>>> Kattintson ide ugorjon a napfenyposzt.hu oldalra és töltse le pdf-ben a lapot

– Előbb meg kell szavazni.
- Persze persze, előbb
szavazni kell…”
(Monty Python - Brian élete)

           Ahogy említettem, már közel három éve olvasom a hatástanulmányokat, amelyeket a bolygó jövőéért aggódó világszervezetek tesznek közzé. Mindannyian az összeomlást, az ötven-száz éven belül bekövetkező apokalipszist hirdetik, de jelentéseik végén általában csak az szerepel: azonnali cselekvésre van szükség.

           Az országok vezetői a riasztó adatok láttán mindent megtesznek, - amit légkondicionált irodáikból emberileg tenni lehetséges – annak érdekében, hogy csökkenjen a vég eljövetelének esélye. Általában nincs jobb ötletük, mint az, hogy a sötét, vérborzalom világvégét mint csak hajszál híján elkerülhető eseményt tárják a közvélemény elé.

           Az állampolgárokban keltett lelkiismeret-furdalásra építenek. Megpróbálnak még több szmogot, még több szeméthegyet még több kivágott esőerdőt mutatni és megalkotják a világ legértelmetlenebb kommunikációs kampányait, amelyek láttán az ember végképp elbizonytalanodik abban, hogy mit várnak el tőle a bolygó megmentésének érdekében:
- Látom, látom, de most mit tudok csinálni? Nem kell ötven évet várnom, már most megfojt a szelektív szemét az ablakom alatt és komolyan fiúk, szerintetek én vágtam ki a fákat? 

           Az oktató weboldalakon általában nem avatják be az embereket a bolygót működtető folyamatok részleteibe. Mindenki egyetért abban, hogy az állampolgár az, aki mindent elrontott és neki is kell elvégeznie az állagjavító munkálatokat. De senki sem hajlandó odafordulni az állampolgárhoz és megkérdezni tőle, hogy: - te érted, hogy pontosan hogyan kell szelektálnod a hulladékodat? Érted, hogy hogyan tudod csökkenteni a CO2 kibocsátást azzal, ha kihúzod a telefontöltődet a konnektorból, amikor nem használod? Érted, hogy milyen összefüggésben áll a klímaváltozás az anyagok újrahasznosításával? Érted, hogy miért kérem tőled, hogy javíttasd meg a csöpögő csapodat? 

           Kérem, kopogtasson be szomszédjához – aki reprezentálja az emberiséget, vagyis ellentétben önnel, nincsenek naprakész információi a környezetvédelemről – és kérdezze meg tőle, hogy érti-e a következő instrukciókat: „mérsékeld az ökológiai lábnyomod” vagy „ha csak minden második divathullámra ülsz föl, már segítettél” vagy „vegyél vissza” vagy „mindenki dobja be a magét” vagy „tehetsz rá vagy tehetsz ellene”. 

           Elismerem, hogy egyelőre nem tudok bizonyítékkal szolgálni arra, hogy a sötét jövő axiómaként való tálalásánál és minden napos sulykolásánál valamint a homályos cselekvési tervek közzétételénél létezik jobb megoldás a klímaváltozás megakadályozására és az energiaforrások megóvására.

Csak azt tudom, hogy kivétel nélkül
minden problémának több megoldása
létezik a Földön, s ha van „B” terv, azt a biztonság kedvéért minél előbb működésbe kell hoznunk arra az esetre, ha az „A” terv
cserbenhagyna minket.

           Elnézését kérem, ha már sokszor hallotta az alábbi történetet, amely valószínűleg csak városi legenda de én azért szeretném igaznak hinni. Az egyik koppenhágai egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán:
A tanár arra biztatta az éppen kollokváló hallgatót, hogy legyen szíves írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével. A hallgató a kérdésre a következő feleletet adta: „- Fogunk egy hosszú zsinórt, rákötjük a barométer tetejére, majd a barométert lelógatjuk a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.” 

            A professzor elképedt a diák szemtelenségén és elégtelenre értékelte teljesítményét. A tanuló azonban meg volt győződve arról, hogy válasza abszolúte helyes és addig gyötörte az egyetem vezetőségét, amíg azok ki nem jelöltek egy független bírát a vita eldöntésére. Az új tanár az esetet gyorsan átgondolva megállapította, hogy bár a megoldás valóban helyes volt, de semmiféle emelt szintű fizikai ismeretet nem tükrözött. Ezért a diákot a feladat újbóli megoldására kötelezte ott helyben a folyosón.

            A diák hosszú percekig állt szótlanul, mélyen gondolataiba merülve. A vizsgabiztos türelmesen várakozott, aztán, mert a tanuló még mindig nem nyitotta szólásra száját, feltette az első segítő kérdést: - Nos?
A diák bocsánatkérően bólogatott és azzal magyarázta hallgatását, hogy ebben a pillanatban számtalan megoldás áll rendelkezésére, csak az jelent nehézséget számára, hogy eldöntse, melyiket adja elő. A vizsgáztató biztosította a tanulót, hogy van ideje bőven, szívesen végighallgat minden megoldást, vágjon csak bele nyugodtan a feleletbe. A tanuló ekkor nagyot sóhajtott s sebesen kezdte sorolni ötleteit: „Először is megfoghatjuk a barométert, felmehetünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobhatjuk onnan. Mérhetjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámíthatjuk a H=0.5g * t2 képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.

          Vagy, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.

           De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a T=2 π * √(1/g) képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.

           Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmászhatjuk azt és miközben haladunk fölfelé, a barométert magunk előtt görgetve megszámolhatjuk, hogy annak kerülete hányszorosa a tűzlétra magasságának. Majd a barométer körméretét meghatározva, egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.

           De ha Ön az unalmas módszerre kíváncsi, akkor használhatjuk a barométert légnyomásmérésre is. A talajon és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből megállapíthatjuk a felhőkarcoló magasságát. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.

           Itt, az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti megoldásokat kidolgozni, ezért mindent összevetve, a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: „Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert.”
(Részlet a Problémamegoldás környezettudatos Fenegyerekeknek című könyvből. Írta: Keresztesi Judit)

Kapcsolódó videók: Azonnali akció, azonnal - a Brian élete című filmből: