Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Mogyoróvajas keksz

2014. szeptember 29. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. szeptember 29.
mogyorovajas keksz nyito03
         Hátát egy fa törzsének vetve várakozott, nem aggódott és nem is érdeklődött semmi iránt különösebben, csak elütötte az időt, mely akkor hosszúnak tűnt, mint egy ebéd nélküli vasárnap. Egy lányt figyelt, aki James Joyce-t olvasott, az Ifjúkori önarcképet, az egy nehéz olvasmány, és emlékezett rá, hogy amikor tizenhat évesen bevitték a kórházba és még aznap délután a műtőben meghalt, agyba-főbe verték, a talpát is addig ütötték, hogy a kiserkent vér a műtő zöld kövét beborította, fölébredt, visszajött, mondta a műtős fiú, és nem kellett tepsiben kigurítani, ezt is a műtős újságolta így, lelkendezve. Egyszóval újra itt volt, de nem ugyanúgy értette már a dolgokat, mint előtte, hanem másként, minden egyszerűbb lett és fontosabb, de nem jobb vagy rosszabb, hanem teljesen más, mint korábban. Aztán fölkerült, egy emelettel föntebb egy egyágyas szobába, a főorvos mindennap bejött hozzá, ült és csak csodálta egy sámliról, melyet az ággyal srégen szemben állítottak neki a nővérek. Nem igényelte a főorvos a beszélgetést, a beteg még gyerek volt, végső soron, csak mint egy műtárgyat szemlélte, ellenőrizte, hogy a helyén van-e még. Ez a műtárgy James Joyce-t olvasott, az orvos pedig megjegyezte, hogy az egy nehéz könyv, de nem lebeszélésképpen, hanem inkább elégedetten, az orvos büszke volt erre az ő műalkotására, és a szép nyakszirtet nézte, a szokatlan, új vonásokat a gyerekarcon, melyeket a nehéz szavak és mondatok, végül a fiatal író bonyolult szövegeinek megfejtése tett emberivé, ez volt az orvos számára a bizonyítéka annak, hogy a változás, melyet előre sejtett, csakugyan végbement. A főorvos kekszet etetett vele, mindig kekszet, ha innen egyszer kikerül, fogadta meg, többé nem néz rá kemény háztartási kekszre, melynek morzsáit az utolsó időkben már alig tudta leerőltetni a torkán, de persze ránézett később is, nem lehet az ilyesmit olyan egyszerűen előre jelezni. 

         Ez a mostani, mogyoróvajas keksz iskolapéldája annak, ami nem a háztartási keksz, ha lehet valami homlokegyenest ellenkezője a háztartási keksznek, akkor ez az. Ez a keksz kívül csokoládés, omlik és belül egy édes, mogyoróvajból kevert krém tölti ki, meg kell sütni, és nem utólag töltött, hanem kiveszem a sütőből és már rögtön töltött. Ha valaki kedveli önmagát valamennyire, akkor legalább egyszer elkészít egy ilyen kekszet.

Tovább

Sós-vajkaramellás keksz

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. július 5.
soskaramellakeksz nyito02
         A város közepén a Central Parkra nyílnak az ablakaink, én úgy szeretem gondolni, de valójában egy zseniális, sűrű, sötét, magyar parkerdőre néznek, és ebben tényleg semmi rossz nincs, csak én szeretem néha a Central Parkot is ideképzelni. Ennek a lakásnak a falai mondhatni üvegből vannak, így a beton kijelölte doboz jó időben végtelenné tágul, kiárad a város felé, nincs vége, s ami belül van az a város tartozéka, a lakásban így egyenrangú társ az Árpád híd és az ágyról soha el nem pakolt könyvkupac. Nem tudok aludni a szakácskönyvektől az ágyban. Inkább a szakácsnőtől az ágyban nem tudok. Késődélután álmos voltam a nappaliban vagy undok vagy azt sem tudom, mi bajom volt, valami voltam: hanyag. Ezt a sós-vajkaramellás kekszet kellett volna lefotóznom, de nem tetszett, nem volt színe, nem voltak színek a falak között, és ilyen ronda ablakokat, mint itt vannak, én még nem láttam, meg kéne tanulnom fényképezni is, még mielőtt kilököm az egész porcelánkészletet a hetedikről. Hogy van-e más is vagy befejeztem, érdeklődtek olyanok, akik láttak, nem, azt hiszem, befejeztem, úgyhogy kilököm. Barbara elégelt meg engem először, mondta, hogy próbáljuk ki az erdőben ugyanezt, ott, ha ez egyáltalán lehetséges, tágasabb, van hely erre a nem is tudja, minek nevezze, lökdösődésre is, és én kelletlenül összecsomagoltam a díszletet. Így vittük le a porcelánt az elefántcsonttoronyból. Volt eredetileg egy történetem ehhez a sós-vajkaramellás süteményhez egy nőről, aki az ezernyolcszázas évek végén a Café Anglais vezető séfje volt Párizsban, és úgy főzött, hogy a párizsiak beleszerettek, szinte egész Párizs szerelmes volt belé, de ezt majd a következő alkalommal mondom el inkább, nem akarom magam megmakacsolásának történetét összekeverni ezzel a másik, gyönyörű történettel. Azonban erről a mai sós-édes kekszről mindenképpen beszélnünk kell, ez egy komoly dolog, kinézetre semmi különös, de a benne rétegelt textúrák és a só igazán élvezetessé teszik. A sóval tessék nagyvonalúan bánni, egy gondolattal több szükséges belőle, mint amennyit az ember elégnek hisz, az eredeti recept csak annyit ír, hogy "alaposan". Alaposan tessék tehát meghinteni a süteményt sóval, és ezen az alaposságon idővel ízlés szerint szíveskedjen mindenki változatni, ebbe már nem akarok beleszólni.  

Tovább

Kétszázhuszonnyolcadik nap: Sütőtökkekszek (2)

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. november 15. 
sutotokkeksz nyito03
         Múlt héten elidétlenkedtünk egy sütőtökös kekszet, és úgy éreztük, hogy ideje volna hozni valami kézzelfogható teljesítményt helyette. Íme. Komolyan kell beszélnünk: ez a recept nem egyszerűen egy sütőtökös kekszet ad ki, hanem azt a sütőtökös kekszet, amelyet születése óta minden nő és férfi keres a Földön. Az alapízt szegfűszeg, szegfűbors, gyömbér, fahéj, feketebors, szerecsendió egészítik ki, a keksz diós, zabpelyhes, nem nagyon cukros, és nem is túlságosan nem az. A süteményhez még múlt vasárnap, a bolhapiacon választottam egy krémszín foltokkal díszített, magasfényű kerámiavázát, amelybe a húgom később jónak látott beletömni egy zöld műtollboát, és a váza meg a boa most együtt élnek boldogan, amíg meg nem halnak. Végül ehhez a kombinált tárgyhoz igazodva rendeztem be a fotózás helyszínét. Kérek mindenkit, akibe szorult egy szemernyi kalandvágy, próbálja ki ezt a kekszet.

Tovább

Százkilencvenegyedik nap: Almás keksz

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. október 9.
almaspite keksz nyito01
         A pszichológia modulon belül volt egy relaxációs terápiák gyakorlat, amelynek egyik tárgya az autogén tréning. A tanulás  része, s egyben fő szabálya, hogy a hallgatók behunyt szemmel fekszenek a padlón, a doktor pedig alfába instruálja őket. Egy autogén tréning órának háromféle résztvevője lehet normálisan, az alfán túli, az alfán inneni és az alfában lévő. Az alfán túliak horkolnak, az a bajuk. Régi rémálma teljesül ilyenkor az embernek, hat pasas húzza a lóbőrt mellette, lágyabban és erőteljesebben, D-moll, A-dúr süpsüpsüp, hrrrr-hööööö negyven percen át. Az egyetemen soha nem voltam alfa közelében, külső igyekezettel pedig csak egyszer; valami varázsló varázsolt bele engem, a hadonászó karjától fáradtam el, mintegy megadtam magam neki, ekkor indultak el a színes rajzfilmvirágok a szemem előtt. Külön személyiségekkel felruházva nevettek és táncoltak, mint egy bármilyen történet Disney feldolgozásában, egy merő virágfelvonulás lett az élet. Legalább tudjuk, hogy ilyen sötét gondolatok lappanganak a tudatom mélyén. Sajnos a kontroll, mely alatt az univerzumot tartom, ritkán enged lazítani. Az alternatív terápiák közé tartozik a fehérborok biztos vonalvezetésű használata, illetve a jóga a konyhában. Ha kekszet sütök és közben megnézem Az ötödik elemet, az megnyugtat engem. Kölcsönadtam ezt a módszert, tegnap Barbi sütött kekszet és nézte meg Az ötödik elemet. Egy szellemes és szép, nem linzeralapú almás teasüteményt próbált ki, amely az enyhén fűszeres, kissé sós pitetésztájúak közül való. 

Tovább

Százhuszonhetedik nap: Szedres pohárkrém

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 6.
szeder sajtkrem nyito02
        Amikor Dustin Hoffman nőnek öltözve vett részt egy televíziós meghallgatáson, a producer azon gondolkodott, hogy a kameramannak vajon mennyire távoli képet kellene mutatnia, hogy a nő egy árnyalattal csinosabbnak legyen érezhető? A kameraman azt válaszolta, hogy az Ohio állambeli Clevelandig, ha hátrálna, az talán elég lenne. Ez onnan jutott eszembe, hogy ma két ételt fotóztunk be, az egyiket tisztes távolságból, mert bár leírhatatlanul finom, ha a kamerával a közelébe mentünk, nem akart annak látszani. Ez a szedres desszert más, fotogén, minden részletét szabadon engedte fényképezni.

Tovább
süti beállítások módosítása