Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Hetvenkilencedik nap: Az ajtó

2013. július 26. - napfényposzt

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. június 19.
tabla nyito01
         Megtörtént, hogy az író egész nap hallgatott, csak ült a szobájában. Rettenetes arcokat vágott és tapsikolással hajtotta el a galambokat az erkélyről, amit mindenki utált, de az legalább cselekvés. A magyar gondolkodás nagy becsben tartja a cselekvést, amin azonban szigorúan izommunkát ért, tehát ha egy gondolkodó gondolkodik, az nem számít, kivéve, ha gondolkodás közben füvet nyír. Az író nem szerette, ha ilyenkor bárki zavarta, ne szólongassanak kérem, mondta azon a különleges alkalmakra tartogatott, kimért, tenyérbemászó hangján. Nem volt készen, de már majdnem. Az az igazság, hogy az író szeretett füllenteni az ilyen határidős ügyekről, ha azt mondta, hogy majdnem készen van, mindenki tudta, hogy a szöveg egyelőre sem kéziratban, sem sehogyan máshogy nem látott napvilágot, legfeljebb konyhai dialógokban lehetett hallani belőle részleteket korábban.
         Az író azután megunta, hogy a magára zárt ajtó, ha nem is senkinek, de talán nem mindenkinek jelent kellően erőteljes üzenetet arra nézve, hogy ne zavarják, ne emeljenek rá várakozó tekinteteket, sőt egyáltalán, semmilyen szemmozgás tanújaként ne lehessen róla megemlékezni később. Ezért távoltartó leveleket helyezett el a kilincsén.

Tovább

Tizenötödik nap: Rózsakitűző pólóanyagból

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 16.
 kep polorozsa 01
         A New York-i Will Ryman nem olyan régen debütált utcai szobrászként, „A rózsák” című installációjával. A 35 szál, majdnem 8 méter magas rózsa, tövekbe csoportosítva fut végig a Park Avenue-n. A bokrok között elszórva, 20, különálló szoborként funkcionáló óriás rózsaszirom található. (Hat szirmot a húszból köztéri ülőhelyként is leteszteltek, s ezek nagyon kényelmesnek bizonyultak.) Amikor az utazók befordulnak a Park Avenue-ra, a rózsák, mint egy látomás, a semmiből tűnnek elő. Ryman célja az volt, hogy a tradicionálisan barátságtalan téli hónapokban üdítő látványban részesítse a járókelőket. Ugyancsak Ryman vallomása szerint, ezek a rózsák Ryman szerelmes levelei, melyeket New York városnak írt.

Tovább

Hogyan nevettessünk meg egyetemi oktatókat?

Így készült az idei ELTE PPK Év tanára díj

írta: Keresztesi Barbi - Merj Alkotni! rovat - 2012. május 15.

Azt a feladatot kaptam, hogy egy hét alatt találjak ki egy díjat, amiből tizennégy darab nem túlságosan drágán, határidőre elkészül, és érzésre a Golden Globe hatást hozza. Hosszan gondolkodtam, majd átsétáltam a nővéremhez, és megmondtam a megoldást: nem lehet megcsinálni. A hétből már csak öt nap volt ekkor, ő szokásához híven összecsücsörítette a száját és elhúzta balra, majd kissé vontatottam azt mondta: csináljunk belőle tréfát, az ilyenkor mindig segít. Mire gondolsz? – kérdeztem. Én nagy, eltúlzott méretű, színes tábornoki kitüntetésekre gondolok – felelte. Innen a feladat magától értetődött. Eszembe jutott, amikor a Loire mentén, egy lófarmon töltöttem az egyetemi gyakorlatomat, az egyik zsoké hevesen udvarolt nekem. 
barbi angerÉn, Angerban (Franciaországban) 1996 nyarán - Fotó: Letitia LarouxEgyik hétvégén én fuvaroztam el a nálunk, panzióban tartott lovát az óceán melletti hippodromba, ahol ha jól emlékszem, ők ketten a harmadik helyen futottak be.  A futam végén találkoztunk az istállónál, a zsoké átdobta nekem a kantárt, és büszkén simította végig a mellére tűzött, harmadik helyért járó szalagmedaliont. Pontosan emlékszem, hogy akkor arra gondoltam: ha sikerül élve visszajuttatnom a lovat a panzióba, akkor szerintem nekem is járna egy ilyen érdemrend.

Tovább

Angülávilázsité – lámpabura műanyag pohárból

 Írta: Keresztesi Barbara

DSC 9197
Ezt az ötletet a kedvenc Youtube csatornámon, a ThreadBanger-ön válogatta be Corinne a legjobbak közé, az eredetit bizonyos Deborah készítette. A téli mézeskalácspartiból megmaradt egy méter műanyagpoharam, azokat használtam fel ehhez a projekthez.DSC 9205
 A hangulatvilágítás hozzávalói: 

Tovább

Mesébe illő tájak, egy nagyvárosi számára szokatlan csend, smaragdzöld tökmagolaj. Mint Óz birodalmában.

Göcsejben jártunk a töklámpa-fesztivál alapanyagáért. 

Ez a harmadik év, hogy megrendezzük a Nagyvárosi Jószomszédok Töklámpa-fesztiválját. Az esemény nehézségét én abban látom, hogy a József Attila-lakótelepen, sem komfortkörzetében, nem terem sütőtök. Hogyan tegyünk be öt pápát egy volkswagenbe, hogyan vegyünk hat tonna tököt Budapesten, hasonló nehézségű problémák, különböző megoldási lehetőségekkel.

milejszeg_olajtok04

Olajtökök Milejszeg határában, a Göcsejben 

Első, korábban megbízhatónak tűnő alapanyag lelőhelyemen, tavaly a vadmalacok felfalták a termést. A gazda augusztus végén tudatta velem a rossz hírt, hetekig kutattam új forrás után, s végül Pécs, Jászberény, Békéscsaba érintésével ugyancsak Nagydobosról, a gazda szomszédjából sikerült árut szereznem. Két tonnát kértem, a férfi négy tonnát hozott, de ezen a részleten már igazán nem volt érkezésem elgondolkodni. Elkerülendő az ilyen meglepetéseket határoztam el, hogy felkutatom a magyarországi töktermelőket, és több lábra állok.

Az első töklámpa-fesztivál előtt nem ettünk tököt, illetve gyerekkorunkban utoljára, s akkor elmélyült első benyomásaink nem engedték, hogy felnőttként sült, főtt, sem semmilyen más formában szánkba vegyük ezt a zöldséget. Tavalyelőtt, a rendezvény után megmaradt száz darab tök, utóérők, egészségesek, vastaghúsúak, az egész lépcsőház rajongott értük, kénytelenek voltunk mi is megadni magunkat és megkóstolni az árut először sült, majd főtt, majd sütemény alakjában. Később már nem is értettem, hogyan pazarolhatjuk ezt az élelmiszert töklámpás faragására, és miért nem egy más tájfajtát, mit tudtam én milyet, kevésbé ehetőt keresek a vájáshoz?

ronky_balazs_termelotol_pont_hu Rönky Balázs az rblmarketing ügyvezető igazgatója, a www.termelotol.hu weblap alapítója és tulajdonosa

Nagyvárosi ember vagyok, az a típus, aki szédül a szántóföldön, nem tudtam, hogy tíz-tizenöt tökfajta honos hazánkban és mivel a termelők bujdokolnak a városi népek elől, ez soha nem is jutott volna tudomásomra, ha nem találok rá Rönky Balázsra, pontosabban a honlapra, amelyet a fiatalember önnön születésnapjára készített, és bocsátott a nagyközönség rendelkezésére, önzetlenül. A termelőtől.hu a város és a vidék között épített hidat. Összegyűjtötte, és ingyenesen megjelentette a többlet friss hússal, zöldséggel, gyümölccsel rendelkező farmereket (nem nadrág, paraszt, ahogyan Szűcs Andor - két kisgyermekes gazdaismerősünk - találóan rámutatott). Balázs az adatbázist szabadon hozzáférhetővé tette más városiak számára és nekem ennél többet is segített, anélkül, hogy ismertük volna egymást vagy külön kértem volna erre, a honlapra küldött üzenetemet eljuttatta az adatbázisában található termelők közvetlen e-mail fiókjaiba.  


Egy héten belül hárman jelentkeztek a hirdetésre. Margó, Békéscsabáról a Felsőnyomás Tanyáról, a dinnyési Fenyvesi László, aki amikor kiderült, hogy a száraz nyár miatt nála nem termett elegendő tök, ismerősét, a Velencei tó mellől is mozgósította. Végül Szak Enikőtől, egy göcseji tökmagolaj-sajtoló üzemből is érkezett levél. Őt látogattuk meg először. 
 
Augusztus közepén, utaztunk el Milejszegre. A település Zalaegerszeg mellett, Budapesttől 250 km-re található. Enikő a kis birtokon fogadott bennünket. Tavaly kapcsolódott be a családi vállalkozásába, miután közgazdász diplomát szerzett Budapesten. Korábban csak tökmagolajat sajtoltak a milejszegi üzemben, Enikő ötlete volt, hogy próbáljanak meg más magvakból is olajat nyerni. Így idén a repertoárt dió-, szezám-, mandula- és mákolajjal is bővítették.
 

milejszeg_olajokGöcseji olajok a Szak Natúrolaj kínálatából


Házigazdánk megmutatta nekünk a sajtoló üzemet, megkóstoltatta velünk a frissen sajtolt tökmagolajat, és az idei különlegességeket: a mogyoró-, dió-, mandula olajakat.

milejszeg_olajkostolas03Fis sógorom, tökmagolajat kóstol Milejszegen

A natúrolaj-kóstolás számomra első hallásra kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Azonban sógorom olyan bátran húzta meg a kupicát, hogy úgy gondoltam, legyőzöm ellenállásomat, és csukott szemmel belekortyoltam a hol rubinvörösen, hol pedig smaragdzölden szikrázó, lomhán terjedő folyadékba. Az olaj finom volt, illata és zamata dióra emlékeztetett. Október 8-án, akinek lesz mersze, ellenőrizheti igazamat majd nálunk, a fesztiválon.


Miközben bejártuk a falu melletti termőföldeket, Enikő elmesélte, hogy az olajtök termesztés és az olajmagütés hagyománya Mária Terézia uralkodásának idejébe nyúlik vissza. Az Őrség-Göcsej-Hetés találkozásánál található Lenti, az 1700-as évek végén Stájerország kapuja volt. Milejszegen ekkoriban épült a katolikus templom. A falon, életnagyságú képen az egyik mecénás figyeli a gyülekezetet, kezében rózsafüzérrel. A feljegyzések és a szóbeszéd szerint, ő anyai ágon Enikő ükapja, Takó György. 1792-ben, Szombathely első püspöke, Szili János mellett, ő is egyike volt a finanszírozóknak, arcképe ezért kerülhetett a kis templom bal oldali falára.
 
Enikő édesapja Zalabaksán született. Édesanyja felmenői között találunk Pálfiakat is, akikről a szomszéd községet, Pálfiszeget nevezték el. A szülők a rendszerváltás után vásárolták vissza földjeiket, kárpótlási jegyeikért cserébe, s ekkor kezdtek olajtök termesztésbe. Enikő édesapja elmesélte, hogy a sajtolóüzemet azért emelték, mert a tökmag olajat csak kézi erővel, olaj ütőkben nyerték addig a környéken. Ő elhatározta, hogy nem hagyja veszni a hagyományt, és épített egy kis műhelyet. A gépparkot szépen, fokozatosan fejlesztették, most éppen várószobát alakítanak ki az üzem mellett, vállalnak bérsajtolást is, és szeretnék, ha a kuncsaftok kényelmesen várakozhatnának, míg a hozott anyagból tökmagolajuk elkészül.
 
milejszeg_olaj_sajat01Bővebben a göcseji natúr olajokról a www.szaknaturolaj.hu oldalon olvashatnak. Az extra szűz 100 %-os olajok egész évben megvásárolhatóak a www.gocsejiolaj.hu oldalon vagy 2011. október 8-án a Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválján.

Milejszegről, vagyis a magyar drágakő: a tökmagolaj hazájáról tavaly még azt sem tudtam, hogy létezik. Sem Budapestről, sem az Alföld felső csücskéből, ahol születtem, nem lehet ellátni idáig, ha lábujjhegyre állok is kitakarja szemem elől a festői szépségű Göcsej vidéket a Balaton. Délelőtt tíz órakor érkeztünk meg ide, terveink szerint egy óra hosszat maradtunk volna, de délután fél kettő is elmúlt, amikor először eszembe jutott, hogy ideje volna visszaindulnunk a fővárosba. A bőrünk feszült, olyan nagyon pirosra sültünk a szántóföldi napon, de nem bántuk, elégedettek voltunk magunkkal, Enikővel, az olajtökkel, a gazdaság és a család történetével. A Göcsejben termő csíkos olajtökökkel a fesztivál díszletei között, a tökmagolajjal és magával a héj nélkül termő maggal a kávéház pultján találkozhatnak majd vendégeink, az október 8-i töklámpa-fesztiválon.

Szöveg és fotók: Keresztesi Barbara - Creative Commons Magyarország 2.5

  Tudós BarbieTM rovata:

Mit tudunk a natúr tökmagolajról?

1.

A tökmagolaj moderált mennyiségben tartalmaz telített zsírsavakat, de nagy mennyiségben egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat.

2.

A tökmagolajban megtalálható olajsav, vagyis egyszeresen telítetlen zsírsav jótékony hatással van a szívre, csökkenti az LDL koleszterin és a total koleszterin szintet, és egyensúlyban tartja a HDL koleszterin szintet.

3.

A tökmagolaj nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat: 47% omega-6 és közel 0,5% omega-3 zsírsavat. Magas az E vitamin tartalma.

4.

Az osztrák tradicionális gyógyászatban tökmagolajjal kezelik az irritábilis bélszindrómát, és ricinusolajjal kombinálva használják féreghajtóként is.

5.

Megfigyelték, hogy szedése megállítja a férfiak hajhullását, megelőzi a korai kopaszodást, mert a májon keresztül természetes úton csökkenti a DHT szintet.

6.

A tökmagolajjal a prosztata betegségének tünetei enyhíthetők.

7.

Nagy mennyiségben tartalmaz cinket, ami segíti a sebek gyógyulását, és erősíti az immunrendszert.

8.

Javítja a vesefunkciót, ezáltal csökkenti a vesekő kialakulásának esélyeit.

9.

Kozmetikai és gyógyszeripari alapanyag, főleg masszázsolajokhoz használják.

+ 1

Végül álljon itt egy olyan adat, amely a barátaim szerint nyerne, ha a haszontalan adatok tornájára benevezném. A tökmagolaj tulajdonsága, hogy folyadékvastagságtól függően változtatja színét. Ha az öblös üvegben lévő olajat a fény felé tartjuk, rubinvörös a színe, ha vékony rétegben folyik le az üveg oldalán, akkor pedig smaragdzöld. A jelenséget a színhőmérséklet magyarázza. Ha az olaj nagy tömegben áll, testén szinte csak a vörös fényt engedi át. A vékony réteg fényáteresztő-képessége magasabb, és majdnem minden színű, a sárga, kék, zöld és vörös fény is áthalad rajta. Ebből keveredik ki az a szín, amelyet mi smaragdzöldnek látunk. Reggelenként fogom az üveget és az ablaknál színváltósat játszom vele. Hát ez van. Nekem tetszik. Az információ hasznosságát a többiek vitatják, szerintem pedig vicces.

Felhasznált források:
http://www.triedtastedserved.com/oils/pumpkin-seed.php
http://en.wikipedia.org/wiki/Dichromatism 

 Kapcsolódó tartalmak:
>>> 2011. október 8-án Terményünnep a városban
>>> Szeptember 19-én megjelent a Napfény Poszt legújabb száma, ide kattintva letölthető pdf-ben
>>>A Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválja a facebookon

Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok

 2010. december 18-án a Napfény utca 6. kertjében rendeztük meg az Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok kiállítását.
A kertben kiállítottuk az



"Anyu unatkozom készletet", a Hóemberlevest, a Jobb napok befőttet


a Trezor könyvet, a „Szabadidő és Szeretetkuponokat Karácsonyra”,


a Boatollas gumikesztyűt,



a Plüssmedve pendrive-ot és

Karácsonyfadíszeket kiégett villanykörtékből.
Ha rákattintasz az ajándékok nevére, megtalálod az elkészítési útmutatókat.
Kellemes időtöltést és Boldog Karácsonyt Kívánok!

Üdvözlettel
Keresztesi Barbara

A szerző hírlevelére >>> itt iratkozhatsz fel.

süti beállítások módosítása