Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Fokhagymás garnéla, flamand tojás, mandulás gyömbéres körte

2016. január 22. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2016. január 21.
zoldsegek nyito01
         A végtelenségnek, melyre még visszatérünk, megvolt az a hátulütője, hogy összemosódtak a napok, egy szerda, csak példaképp mondom, az gondolkodás nélkül lett csütörtök, nyilván érthető, hogy ezzel a megszorítással így minden, amit el akarok mesélni azon a napon történt, amelyiken akart. Tehát ezen a különös napon az Isten azt mondta, hogy: jól van, neki erre tényleg nincs ideje. A bal felől srégen mögötte várakozó angyal erre hangosan felnevetett. Az Isten kíváncsian nézett hátra, arca, ez a fiatal férfiarc, amelyet egyébként mindenki idősnek ábrázolt, és ezen ő, az arc tulajdonosa sokszor elcsodálkozott, rózsaszínre változott, az angyal keresetlenül elmosolyodott és ő maga is elpirult, de egyáltalán nem félénkségből. Legyenek szívesek, szedjék össze magukat, mondta aztán a szeráfok főnökének az Isten, erre nem szólt senki semmit, az Úr fáradtan sóhajtott, eszébe jutott egy luxemburgi férfi, aki a maga vad, csöndes, kávéházi módján megkérdezte az Úrtól nem olyan régen, hogy a humora, az meg hova lett, és erre neki rögtön a nő jutott eszébe. Az Úristen a történeteket szerette. A nő egy történetet írt. Egyébként mindig egy történetet írt, úgyhogy pusztán ennek a képnek láttán nem lehetett őt időben jól elhelyezni, de annyi bizonyos, hogy most, mint egyébiránt általában, úgy tett, mintha nem venné észre, hogy a zöld szempár őt figyeli. Emez nem zavartatta magát, mintha csak tűnődés közben, véletlenül rajtafelejtette volna a tekintetét a nőn, puha arca volt, szép, egyenes orra, a halántéka fölött kétoldalt felfésült, gesztenyebarna sűrű hajából kivilágított néhány szőke tincs, rövidre nyírt szakállából ugyanúgy. Az Úristen evés és beszéd közben is egyre csak a nőt nézte, olykor kissé az oldalsó ajtó felé fordult, de a szemét sohasem vette le róla. A nő egy mondattal vacakolt, „… habos levesbetéteken merengve hazafelé ballagott, és pont ott, a szőlőlugasokkal szegélyezett félúton álldogált ez a férfi, nézte a telefonját, nagyon sok mindent megnézett már, de még mindig nem mindent, finom ujjai a telefon tükrén siklottak ide-oda, leheletvékony szálakkal kötöttek össze a félhomályban mindent mindennel, szinte észrevétlenül…” – Igen? – nézett föl egyszer csak a nő. Alig volt ez kérdés. Inkább állítás. Hangsúlyos állítás. Igen.
– Ez ő?
– Ez ő.
         Hogy mondjon már el ennek a férfinek mindent részletesen, mondta az Isten. Hogy nincs az az isten, ha érti az Isten, hogy mire gondol, mondta a nő. S közben tömte magába a chilis, fokhagymás rákokat, friss kenyérrel, egyiket a másik után, most belenyúlt az apró edénybe, s hogy nem tapintott ki már semmit, legyintett. És már bőven benne jártak a délutánban, amikor kitért a konyha irányába és óvatosan a tűzhely fölé hajolt, hogy beleegyen a maradékba, a zöldségek sorának szalonnával ízesített keverékébe, melybe kis mélyedéseket simítottak korábban, s ezekben most frissen tükörtojás remegett. A szafttal a blúzát ledisznózta, és beletörülte a szoknyájába a kezét, majd kikanalazott a desszertből is egy darabot, a mandulás morzsával meghintett, alig átmelegített gyömbéres körtékből, és teli szájjal mondta, hogy sérti az önérzetét, hogy ahogy most eszik, azt róla egyébként korábban feltételezték, de maradjon ez titokban, azt szeretné kérni.

Tovább

Friss paradicsomos garnélás tészta, ropogós epres pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 28.
rakhusosteszta eprespite nyito01
    Hogy hol van a mosdó, azt kérdezte. Angolul kérdezte, én angolul válaszoltam: - Azon a folyosón mintha láttam volna egyet - mondtam. De hogy jobbra vagy balra? Azt feleltem, hogy szerintem balra, de arra megyek én is, elkísérem. Az jó lesz, vidult föl hirtelen, aztán észbe kapott, hogy egy lélek sincs itt rajtunk kívül, ugye nem vagyok sorozatgyilkos. Mondtam, hogy nem kell izgulnia, soha az életben nem tudnék olyan rendszeresen munkát végezni, mint egy sorozatgyilkos. 
    Odakint zuhogott. A benti félhomályban végigsétáltunk a folyosón, aztán a mosdótól már egyedül indultam el a lépcső felé, amelyet gyengén világított meg a mozdulatlan színes ablak. Az első emeleti irodában Alice Francis játszott, valaki addig csavarta  a gombot, amíg az egész terem megtelt zenével, így aztán azt sem hallottuk, amikor a kiadó igazgatója kikiabált a szobájából, hogy "maguk ott tisztára megbuggyantak..." Még az is megtörtént, ezen a délutánon, hogy megkértek engem, írjak rendszeresebben, azt mondták, ha időre adnék le mindent vagy legalább valamit, az bizony nagyon jól esne nekik. És igazuk volt, és aztán megígértem a pénteket. Továbbá ezt az ünnepi kismenüt ide, amely egy tésztaételből és egy epres desszertből állt föl ezúttal. A tésztán az eddigi legfinomabb mártások egyike látható. Az enyhén tejszínes szószhoz a bazsalikomot és a garnélákat paradicsomkrémben pároltam meg. Az eper fűszerei a balzsamecet, a vanília és a méz voltak, a gyümölcsöt elősütött vajastésztán rendeztem el, s a fölmelegített mézes eperre tejszínhabot halmoztam. 

Tovább
süti beállítások módosítása