Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 27.

         Barbi felelt a halért. Vagyis, ő elvállalta, hogy megveszi a pisztrángokat, de akkor már a dátumból adódott szinte kötelező erővel, de mindenesetre nagyon nyitottan, nagyon érthetően és demokratikusan, hogy nem maradt eladó pisztráng a városban. A nagy, kék-sárga áruházban, abban, amelyikben az a rendes halas pult is van volt az utolsó bizodalma, ott várakozott a sorban, mely események és homlokegyenest másról folyó beszélgetések közepette finoman haladt, nem mondom, hogy tetű lassan, akkurátusan inkább. Most a helyiség hátsó bejáratában megjelent egy fehérköpenyes fiatalember, kis ideig ott állt az ajtóban, így összpontosított. E pillanatban a férfi szép volt, mintha elfeledte volna, hogy az utolsó három napban szinte semmit nem aludt és hogy emiatt járni se tud, így sétált végig idegen tekintettel a jeges tálcák és konténerek között, mintha ő is csak vásárló volna, aztán az idegen tekintetet újra a sajátjával cserélte föl, összedörzsölte a kezét, majd azt mondta hangosan: - Hát, nem sok mindenünk maradt. Lassan a húgom következett, intett ennek az embernek és megkérdezte, hogy vajon pisztráng, az lesz-e még, a férfi erre a fejét rázta: - Tulajdonképpen csak ponty van, kisasszony. És homár. - mutatott erre a három darabra. Így kért Barbi ettől az embertől homárokat karácsonyra, én pedig megsütöttem őket, hogy végre nyugodtan befejeződhessen az a nap.
         Nem tudom, mennyi kreditem lehet itt, de szeretném, ha elhinné az olvasó, hogy ez a fokhagymás homár recept a hozzá feladott tésztával minden szóba jöhető érzéknek örömet szerez; a fekete vagy türkizkék tányérokra halmozott, vörös páncélba töltött, fokhagymás, zöldvajas, hófehér homárhús látványa majdnem elviselhetetlenül szép. Erről a chilis, enyhén édes ízről együtt a spagettiével, amelyet paradicsomos, hagymás, vodkával fölforralt szószban forgattam meg és tetejére sajt helyett petrezselymes morzsát szórtam, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy ez már túl sok, nem szabadna ilyesmiben az embernek részesülnie, mert mi lesz, ha holnap is vágyik majd ugyanerre, s úgy találja esetleg, hogy nem tud élni tovább ilyen hatások nélkül, akkor aztán törheti a fejét, hogyan oldja ezt meg. A homár illata másnap is érződött a tűzhely körül, s bár még nem tudtam, mit fogok írni a recept elé, abban majdnem biztos voltam, hogy valami túlzót és kedveset, egyszerűen azért, mert akarom tudatni mindenkivel, hogy ez a rákvacsora az egyik legjobb dolog, ami egy emberrel megtörténhet.

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
Fényképezte: Keresztesi Barbara
2014. december 22.

A mézeskalács Keleti pályaudvaron pingvinek várakoznak az Illangó Express indulására. A tervezők: Richárd és Renáta szerint, a kép meseszerűségét erősíti, hogy az Illangó Express pontos.

        Valamelyik nap voltak bent a britek, nem mind, de akik ott voltak, mondták, hogy mindenhol van mézeskalácsváros, az nem ügy. A húgom azt felelte, hogy az lehet, de olyan, mint itt, nincs mindenhol, és végül, amikor a britek már hosszú ideje keringtek a teremben, az egyiknek el kellett ismernie, hogy az utóbbi évtizedben nem látta ilyen izgatottnak a feleségét, úgyhogy feszülten tessék figyelni, megpróbálom elmondani, hogy mi folyik Mézeskalácsvárosban. Mentem az utcán még hét évvel ezelőtt, és ami akkor eszembe jutott, amiatt történt, hogy százötvenen, mindenhonnan a világból házakat húztak föl mézeskalácsból, és a város megnőtt, ez az egyik idei nevezetessége. Mi leporoltuk a nagy kék freskót és ráépítettük Mézeskalácsvárost az Égboltra, erre a nyári videoszoborra, és amikor a posztmodern tegnap fejjel lefelé sétált a felhőkön a város fölött azt mondta, hogy tartott attól (a posztmodern szeret attól tartani), hogy ez egy giccs, de most úgy gondolja, hogy kortárs művészet, és mi elégedettek voltunk, és hümmögtünk, hogy még jó, hogy volt kéznél egy Mézeskalácsvárosunk és egy Égboltunk pont. Mézeskalácsváros harmadik, egyben legkellemesebb látványossága a közelség.  Nehéz ennek a városnak a közelébe menni, távolról nagyon szép, és ilyenkor aggódik az ember, hogy mi lesz, ha közelről meg elromlik, ha nincs kidolgozva, monoton vagy, ami még előfordulhat, hogy az ember tekintete átsiklik a fontos részletek fölött. Nem akarom a felfedezés örömét elvenni, alább csak néhány közeli fotót mutatok meg, melyeken az a szépérzék, humor és nagyvonalúság tükröződik, amellyel az alkotók megtervezték ezeket az épületeket. Utána még mindig bőven marad látnivaló, ha valaki a helyszínre téved, például a mézeskalács Keleti pályaudvar egyik külső oldalsó ablakán betekintve, a szemközti falon a színes falfestményt tessék szíves megnézni feltétlen.  

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 15.

         Háromszáz főre főztem és az utolsó falat is nyomtalanul eltűnt tegnap. Azt hittem, a fogadáson minden vendéggel tudok majd beszélgetni, de nekem, mióta élek (de nem ezért), se időérzékem nincs, szociometriából is lehetnék jobb nyugodtan, és kevésbé kellene hallgatnom a kínaira, aki azt kérdezte nem olyan régen: - hányan vagytok ti? Tízmillióan, plusz, mínusz, mondtam, ő pedig megnyugodott, hogy itt akkor mindenki ismer mindenkit. De tegnap kiderült, hogy én nem ismerek mindenkit, törekedtem az ismerkedésre, de jobban kell törekednem, ezt mondhatjuk. Holnap megmutatom a fogadás képeit, ma csak a Luca napi menüt említem meg, csupa szerencsesütemény volt az asztalon, apró szemű magvak és gyümölcsök és fokhagyma és pezsgő. Az előbbi a gazdagságot hozza, az utóbbi távol tartja a rosszat, a pezsgő pedig, nos a pezsgő az csak pezsgő, a túlzott realitásérzéket gátolja, azt tapasztaltam. A citromkrémes máktortát és rozmaringos sült mandulát már elmondtam korábban, így mára kölcsönkértem egy fokhagymás receptet, egy nagyon fokhagymás csirkéért. Jó lesz ez? Távol tartja a gonoszt. Elkészítéséhez két fej fokhagyma szükséges, egészben érdemes megsütni a gerezdeket, s így a fokhagyma minden erénye a szószba kerül. Amikor betettem a lábam Angliába, és először kis, fehérkés kolbászkákat adtak föl nekem, répás szószban, azt nemhogy nem értettem, hanem egyszerűen csak nem akartam látni ilyet többé a tányéromon. De amikor sokkal később, egy napon megéheztem, még mindig Angliában, és azon gondolkodtam, hogy mit ennék szívesen, egy olyan kolbászkák répás szószban jutottak az eszembe, melyek kissé édesek és finoman fűszerezettek s addigra már gyöngéden is éreztem irántuk. Ennek a csirkének a kinézete ne tévesszen meg senkit, kérem, nincs benne semmi magyaros, de semmi, ezt szeretném elmondani. Bár vezető fűszere a kakukkfű, a francia vonal sem jellemzi, annál egyszerűbb ízű: angol. Fokhagymás, édes, fehérboros angol íze van, a szó legnemesebb értelmében véve.  

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 7.

            Vannak ezek az alkalmak, hogy elkezdődik egy szezon. És arra gondoltam, hogy írhatnék valami szezonhoz illőt. Egyik sort a másik után írnám, kedves sorokat, puhákat és kimérteket, nem kell túlzásba vinni. Már régen volt férfi nő történetem, most eszembe jutott egy rövid, egy nanodráma, ahogy ezeket hívják, ebben vagy a nő vagy a férfi, ezt nem tudom biztosra, azt jegyzi le finoman, széles margóval, félfamentes papírra: "Ma egyszer nem tudtam tovább élni maga nélkül." És a dátumot. 
         A férfi nő történeteknek mindig szezonjuk van, de ez itt, most nem illeszkedik a bejegyzés fényképeihez, amit pedig a szerkesztő határozottan és érthetően igényel, ezért tovább tűnődtem, így derült fény arra a, számos más megtörtént eset mellett megtörtént esetre, hogy morzsás lett kissé a Mézeskalácsváros alapköveinek tésztája. És én újragyúrtam ötven adagot az én kezeimmel, s középtávon az jutott eszembe, hogy ha ezzel az írói karrieremmel történne valami, akkor jó látni, hogy egy tésztadagasztói karrier még kinéz a kanyarban, megnyugtatóan. 
        Eközben, az üzemi órák szünetében főztem egy chilivel, fahéjjal és tequilával fűszerezett felnőtt kakaót. Nincs benne cukor. Azért nincs, mert nem szeretem az édes kakaót, nem tudtam, hogy nem szeretem, csak ahogy évek alatt egyre közelebb mentem magamhoz, úgy derültek ki tények, melyeket nevezhetünk igazságnak, az igazságokat, különös figyelemmel az engem érintőkre részemről egyébként szerettem letagadni korábban. Egy barátság vetett ennek a kényelemnek véget, amely egy emberhez fűz, aki jó, nagyon jó a... nagyon jó, maradjunk ennyiben, és ő nyugtatott meg a maga véleményes modorában, hogy ha szar író szeretnék lenni, maradjak csak távol magamtól, tagadjam le, amit érzek, és nem lesz nagy baj. Jó sem lesz semmi, ezt fontos tudni, de baj sem, olyan szép, áhítattal telített semmilyen lesz az élet, és kérdeztem, hogy most mit vár tőlem mégis, mondta, hogy elsőként egy vallomás elég, mondjak valamiről igazat, amiről eddig nem mertem, és én dühös lettem, mert dühös az bármikor tudtam lenni akkoriban, s hirtelen az jutott eszembe, hogy utálom a kakaót, nekem túl édes, most jobb? Ezt ordítottam. Jobb lett, nyilván nem csak ettől. Láttam aztán, hogy a gourmet rétegek jelentős része érez hasonlóan a kakaó iránt, mintegy lélekazonosság áll fenn köztünk, egyszersmind ellentét a kakaójukat cukrosan ivó csoportok között, és itt szeretném elmondani, hogy a tequila, a chili valamint a fahéj kevés mézzel elkeverve, úgy is mint fűszerek, e konfliktust megrendítő könnyedséggel nyugtatják meg. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 25. 

        Egy pulykasült elkészítéséhez volt szükségem majonézre. Julia Child szerint a majonézt azért érdemes egy enyhén előmelegített tálban kikeverni, mert, ahogy a tojás felkapja a hőt, a krém szépen megvastagszik. Ma kipróbáltam és ez valóban így van.

Hozzávalók: 
1 előmelegített tál, 
1 tojássárgája, 
só, 
bors, 
2 gerezd fokhagyma, 
½ citrom leve, 
2 dl olaj (vagy amennyit a tojássárgája felvesz).

A tojássárgáját, a sót, borsot és az összezúzott fokhagymát egy előmelegített tálba dobom. Végül a citrom levét is a hozzávalókhoz öntöm. Fakanállal folyamatosan keverve, a tojáshoz óvatosan adagolom az olajat, egyszerre csak néhány cseppet. 

Szia
Judit

 Fotó: Keresztesi Judit

Kilencvennyolc nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel. 

Mi készült itt az elmúlt három napban? 
 

Kétszázhatvanhatodik nap: Marcipánrénszarvasok
Kétszázhatvanötödik nap: Boldog Karácsonyt!
Kétszázhatvannegyedik nap: Múzeum mézeskalácsból

 
 A Merj Alkotni! 365+

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 24. 

         Van egy rénszarvasos viccem, én írtam. Vagy én fordítottam, csak szeretem azt állítani, hogy én írtam. Mindegy. Bemegy a rénszarvas a kocsmába, rendel egy sört és kétezressel fizet. A pultos visszaad háromszáz forint aprót. - Te vagy az első rénszarvas, akit itt látok - mondja. A rénszarvas megszámolja a pénzt és azt feleli: - Haver, ilyen árak mellett nyilván az utolsó rénszarvas is én vagyok, akit itt látsz. 

        Nem sokat tudok a rénszarvasokról, kocsmába járnak és marcipánból vannak, ennyit talán. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 23. 

         A nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanág övezte a Jézus történetet itthon, hogy a posztmodernben én azt sem tudom felidézni, mondtam, mit ebédeltem múlt hét kedden. Ez meg itt, harminchárom évre emlékszik vissza az első decembertől az utolsó tavaszig, percről-percre plusz-mínusz, szubjektíve. Egyébként is, hogy jutna eszébe bárkinek elpusztítani egy ilyen minőséget, mi vagyunk az emberiség, az isten szerelmére, Bertrand Russell vagyunk. René Cassin vagyunk, Schweitzer, Sartre, Maslow vagyunk, milyen egy magamnak kikérhető feltételezés ez, hogy bármelyikünk ilyesmit tenne? És én jól ismerem a huszadik századot, de, hogy mégis, ennek ellenére beleéltem magam a homogenitásba, az azért egy felelőtlenség részemről.  Azután eljött ez az év és kiszínesedett minden. Szélsőértékek keletkeztek, két irányban, melyek mostantól az enyémek, az én képzeletemet alul s felülmúló szélsőértékeim, hozzájuk ragaszkodom, én őket le nem vágom (földet vissza nem veszek), nem érdekel, ha az átlag tőlük zajosodik némiképp. Később megpróbáltam elképzelni azt a másik történetet is, úgy, ahogyan lehetett; hogy nem számoltak ezek ketten, apa és fia valami jelentőségteljessel. Szerintem a valóság tagadhatóságát nem vették figyelembe, a kognitív mi? – tette föl a kérdést a családfő kissé hunyorítva, azzal a tenyérbe mászó felsőbbrendűséggel az arcán, tisztára, mintha az övé volna az univerzum, és mert pont az övé volt, ezt rajta számon nem kérhetjük. És mondta (mondá), hogy kisfiam, nem érdekel, oldd meg ezt, én így nem bírom tovább. Itt állok mögötted – tette még hozzá meggyőződés nélkül, és azután közre is működött, pár kérdőjeles szülői döntést meghozva, melyek mindegyike akkor jó ötletnek tűnt. Azután pedig, elég hosszan elemezték ők ketten ezt az egészet otthon, a konyhában, hogy ez nemhogy nagy ötlet nem volt, de a Földre szállás így, ebben a formában, hogy úgy fogalmazzanak, kellemetlenségekkel járt. Kinek jutott eszébe, ez a kérdés merült föl rögtön ez után, és mutogattak egymásra a negyedik tequilát követően, nem apám, ezt nem én proponáltam - sózta meg kezét szertartásosan a fiú, majd só, hajtás, citrom uhh… – és legközelebb valami jobb dramaturgiát szeretnék, mert ahhoz képest, hogy bennem ér össze minden, ami van és ami nincs, és hogy vagyok, aki vagyok, én nem éreztem magam olyan jól ott, és hogy ezt én így nem csinálom végig újra, abban te biztos lehetsz. - Ugyan, fiam, ezt majd az újságíróknak... Hát így valahogy.

Eddig is ünnepeltük a karácsonyt, csak nem gondoltam komolyan, hogy bárminek, úgy értem mindennek, de tényleg, a fantázia határain is túl mindennek van bekövetkezési valószínűsége. Megterítettem szépen, az asztalhoz Barbitól rendeltem egy ötágú gyertyatartót, melyet időben és igazán csinos kivitelben le is szállított. Azt kívánom, hogy mindenkinek nagyon boldog karácsonya legyen! 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 21. 

         Hundertwasser nem volt egy kellemes ember, igazán bonyolultan borzalmas inkább, házsártos, nem marketingorientált. Mit lehet tenni? Vagy, hogy kell-e tenni valamit egyáltalán? Azt mondta, hogy az egyenes vonalakat az Úristen, más szóval a Jóisten nem támogatja, és ablakjogokban gondolkodott, hogy mindenki saját képére alakíthassa a városi házak homlokzatát az ablakok körül, ameddig a karja kiér. Tegnap a hóember-városnegyed lakosságát mutattuk be, ma a lakóházaik következnek, melyek mind Hundertwasser parafrázisok.

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 20. 
 
       A téli szezonban a városi utcák szürkék, és nyilván engem senki nem kérdezett, de mégis, erre a színtelenségre válaszul épült föl tavaly decemberben egy teljes hóember-városnegyed. A főtéren áll a forrócsokiárus-hóember standja, körülötte különböző fiúhóemberek, lányhóemberek és gyerekhóemberek kerülnek egymással viszonyba, középen egy befagyott Hundertwasser szökőkút látható. A mézeskalács makettet Barbi tervezte, ő készítette el a teret, a színezés is az ő munkája, csak a hóemberviccek az enyémek. Ma ezeket mutatjuk meg, holnap pedig sablonokkal együtt a teljes városnegyedet.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 19. 

         A mai programhoz intéztük a bevásárlást, és ahogy toltuk a kocsit a gondolák között, úgy haladt el mellettünk a darabolt kacsa, a nyúzott nyuszi és a fagyasztott bébi pulyka. A Walt Disneynél durva leépítések lehettek a közelmúltban. Eredetileg egy nyulas recept következett volna ma, de elrontottam. Helyette tessék parancsolni: az elolvadthóember-kekszek.

Kedves Olvasó! 

         Idén negyedik alkalommal építjük föl a Mézeskalácsvárost Budapesten és szeretném, ha ebben a játékban Te is részt vennél. Ha elfogadod a meghívást, kérlek, erre a linkre kattintva regisztrálj egy telekért. 

         A fehérvászon Mézeskalácsváros egy bizalmi játék, egyben a mi családunk részvétele a közéletben. Mi biztosítjuk a terepasztalt, álljuk a rendezvény költségeinek nagy részét, és természetesen egy mézeskalácsházat is építünk évente. Ha részt veszel a rendezvényen, te és családod vagy barátaid építik majd a város épületeinek egyikét.

Helyszín: IX. kerület, Bálna, Fővám tér 11-12.
A mézeskalácstészta átvételének időpontja
december 27. délután 4 órától 6 óráig.

         Eddig minden évben, vagyis már háromszor volt komoly esélyünk arra, hogy januárban az üres terepasztalt nézzük majd mi, mindannyian. A játék tétje ugyanis minden évben az, hogy vajon anélkül, hogy különösebb nyomást helyeznénk bárkire, megtelik-e a mézeskalácsváros olyan épületekkel, amelyeket otthon, családi, baráti, bizalmi körben készítettek a résztvevők. Az önkifejezés jellegzetessége ugyanis, hogy akkor teljesedik ki általában, ha az alkotó önmaga lehet az alkotás pillanatában, vagyis védtelen, sebezhető, kiadja magát önkéntelenül. 
Önmagam kiadása nem könnyű feladat, bizalmi kérdés, s a bizalom egy veszéllyel teli állapot. Akkor beszélhetünk róla, ha a döntésből eredő lehetséges veszteség aránytalanul nagyobb, mint a szerzett előny. Minden más esetben egyszerű, mérlegelt döntésről lehet szó csak, amelyet amúgy is meghozna bárki, mert a vállalt kockázat elfogadható határértéken belül marad. A bizalom magában hordozza a szív megszakadásának lehetőségét. Kár, hogy ez a sebezhetőség az egyedüli, amely az önkifejezéshez kellő áramlatot táplálja, és kár, hogy az önkifejezés az élet alapja maga, mert ha nem így volna, ugyan ki akarna ezzel a tűzzel bármikor játszani?

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 17.

         Két éve próbálok viszonyulni valahogyan a Luca naphoz, nem minden, de majdnem minden meggyőződés nélkül. Mert egyfelől ez nem egy városi ünnep, és Budapest az egy város, vitán felül, másfelől pedig a sámlival vannak problémáim. Hogy minden évben egy sámli, csak azért, hogy a templomban boszorkányokat nézegessen róla az ember, az nem egy korszerű showelem. De, hogy az alkotásnak és ezen belül is valamilyen tárgy létrehozásának legyenek kulturális gyökerei, azzal meg nagyon egyetértek. És addig is, amíg a véleményem magammal szemben kialakul ebben a magányos vitában, elmondom, hogy még Luca napra készült egy kopogtató, melynek tartozékai két lidli zokni és egy lidli boszorkánykalap. Barbi tulajdonképpen mindent összeszedett a Lidliben, amit Halloweenról ki akartak dobni, és átalakította a csomagot Luca napra. Ami tudom, hogy elmúlt már, én meg késésben vagyok, de a kopogtató időben készen volt. Tényleg. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 15. 

         Ez az idei egy viszonylag nehéz év volt. Striker Sándor még régebben lefordított egy Gallagher történetet, amelyikben az Ardennekben áll pár amerikai katona, szemben több ezer némettel, és két hadművelet között van körülbelül öt perc pihenőjük. Ezt a könyvet kétszer is el kellett olvasnom ebben az évben, hogy egyáltalán képes legyek összeszedni magam, mert csak jöttek a csehszlovákok, különböző irányokból, szezonhoz passzoló színárnyalatokban, és mi meg, ha nem is tetű lassan, de mondjuk akkurátusan tudtunk csak haladni előre, öt perc szünetekkel. 
         A Mézeskalácsvárosnak így nem sok esélye maradt év végére, ilyen bénák vagyunk, mit lehet tenni? Azonban újabban gyakran történik velünk valami rendkívüli, és pénteken az történt például, hogy olyan események következtében, melyeket valószínűtlenségük okán itt le sem közlök, becserélték nekünk a tavalyi külső, sátras, nagyon hideg, nagyon mostoha Mézeskalácsváros-helyszínünket egy kétszáz négyzetméteres, lenyűgözően szép fűtöttre, amely egyébként a IX. kerületi Bálna gyomrában található, csak azért, hogy az ég szerelmére induljunk neki ennek a programnak, hát ne kelljen már könyörögni. Ezért idén úgy fejlődött ez a közösségi produkció, egyszersmind az egyik legjelentősebb társasági esemény Wagner ünnepi játékai óta, hogy bevonult ebbe az új, szépséges művészeti csarnokba. És hogy Jónás is ott van mellettünk a cet gyomrában, nos, ezt a tréfát egyszerűen nem lehet megunni. 
        Ez lesz a negyedik fehérvászon játékunk. A negyedik budapesti Mézeskalácsváros ugyanúgy épül, mint a harmadik, vagy második vagy, persze első: a játékosok otthon, olyan házat készítenek, amilyen nekik tetszik, és az összeépítés napján elhozzák a helyszínre. Dunára, Budára, Gellérthegyre, összes hidakra néző mézeskalácsház-telkeket, erre a linkre kattintva bérelhet minden résztvevő. 
         Amikor ez a mai projekt bekerült a „merj alkotni” ütemtervbe, még egyikünk sem sejtette, hogy éppen ma, ezen a blogon a Mézeskalácsvárosról is hírt adunk. Így csak a véletlen műve, hogy Barbi most mini, teáscsészére illeszthető mézeskalácsházakat készített.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 14. 

         Szeretném, ha mindannyian megértenénk a forralt bor lényegét, hogy azt nem egy porból lesz, porrá lesz dolog. A forralt borhoz finom száraz bor szükséges, de ennél azért nem szigorúbbak a megkötések; hogy mi a finom, azt mindenki saját hatáskörben döntheti el. Lényeges, hogy ne úgy vegyen alapanyagot az ember, hogy a fűszer majd úgyis felhúzza a forralt bor ízét, mert a fűszer nem húz fel semmit sehová, ezzel azért nem árt tisztában lenni. Az alább közzétett receptből adódó kreditet nem akarom én elvinni, legszívesebben megmondanám, hogy kitől kaptam, mert őszintén, ez a legfinomabb forralt bor, amit valaha ittam, s ezt egyértelműen neki köszönhetjük, de hát, csak nem írhatom ide ki kérdezés nélkül Gellért Kati nevét, nem igaz? 
         A receptben van szegfűszeg, feketebors, szegfűbors, borókabogyó, a fehér változat almával készül, a vörös hámozott naranccsal, igazán, ha lesz egy kis ideje bárkinek, próbálja ki, vagy jöjjön el az idei Mézeskalácsvárosba és ott kóstolja meg. Ja. Hát mér’ kell mindent harapófogóval kihúzni belőlem: nem túl jó kezdés és kalandos (rohadt nehéz) középjáték után úgy tűnik, a végjátékra sikerült összeszedni magunkat: idén is lesz Mézeskalácsváros – úgy értem nagy, színes, szagos, kivilágított – Budapesten. Holnap jönnek a részletek.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 13.

         Glitter mindenütt. Mindenki csillog-villog ebben a lakásban. Ragyogsz drágám, köszönöm drágám, nem úgy drágám, az arcodon szétkenődött vagy egy kanálnyi aranypor, úgy drágám. Ami aranypor valahogy lemaradt az arcomról, azzal ezeket a szalvétagyűrűket díszítettük ki. A darabok a tegnapi fekete-fehér-almazöld-arany összeállításhoz készültek.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 12. 

         Egy George nevű férfival sakkoztam Angliában, de a játékban szinte fölöslegesen voltam jelen, mert George tízből hétszer megvert, háromszor meg ő nyert, egyedül az volt jó bennem, azt mondta, hogy valahogy úgy egy halvány gyöngyházfényt kapott tőlem az esemény. Az igaz, hogy máig nem tudok szépen bevinni egy bástya d8, vezér h8, mattot, viszont arra, hogy egy sakktáblát asztalközéppé alakítsak, persze van eszem. Szegény Soltész Rezső hét hanglemezéből lett itt kettő gyorsan feláldozva, az egyiket kehelyformára sütötte Barbi, a másikat pedig eredeti, lapos állapotában használta el. Fekete-fehér sakkmintát festett rájuk, ami almazölddel és arannyal kiegészítve igazán gyönyörű összeállítást adott. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 10. 

         Fehér pillecukorra lett volna szükségem ehhez a forrócsokoládé recepthez, és a beszerzésért felelős személy, aki az én férjem, azt állította, hogy nincs fehér pillecukor a fővárosban. Ezért hozott színezettet, ami egészséges, mert cékla és sáfrány adja meg neki ezt a halovány árnyalatot. Én pedig tudván tudva, hogy ez a zöldségtartalom nem javít a helyzeten, s ettől szenvedve, felmutattam a színes pillecukor zacskóját, hogy ez, drágám, ez itt, nem jó, mint láthatod, ez a helytelen változat, nem hófehér vagy felhőfehér vagyis az ébenfekete szöges ellentéte, amiben pedig megegyeztünk, hanem: sárga. S tekintve, hogy nekem itt egy feldarabolt hóember illúzióját kell keltenem, kinek testrészei vidáman lebegnek a forrócsoki tükrén, s az ablak alatt szedett sárga hóból az ötlet nem működik tökéletesen, megnehezíted a dolgomat. Ő pedig felelte, hogy fehér pillecukor akkor sincs, ami pedig a van szöges ellentéte, ennél azért ez a helyzet nem bonyolultabb. 

A színes pillecukor ellenére a hóemberleves koncept remélem, jól érthető. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 9. 

         Kis muffinokhoz nem volt olyan sütőformám, ami kordában tartotta volna a tésztát, így ilyen ügyefogyottak lettek. Babapiskóta ízűek, aminek örülünk, de nem emlegetjük erősségként.  Viszont Barbi átalakította a sütiket, és én valahol úgy hallottam, hogy ami olyan szögben áll, mint az Északi-sark, olyan mozdulatlan, mint az Északi-sark és úgy néz ki, mint az Északi-sark, az az Északi-sark. Szóval ezek itt mind az Északi-sark.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 8. 

         Amikor a Föld sorsa az én fejemben még az én kezemben volt, és a jövő azon múlott, hogy visszakerül-e egy műanyagkupak az örök szelektív körforgásba, az hajlamosított arra engem, hogy újjáépítsem a háztartási szemetet, úgy a madárhullát, mint az összezsírozott pizzás dobozt. Amikor pedig készen lett az újrahasznosított csoda, – tengeralattjáró-csapóajtó avagy félbehajtott almásderes – csak valaki a legbátrabbak közül merte megtenni, amit meg kellett tennie, tehát, hogy nézte egy darabig a műveket, azután az alkotót, hogy vajon az alkotó az viccel most, vagy komolyan gondolja ezt, és akkor, csakis akkor jegyezte meg, hogy ez itt, amit lát az teljesítménynek kevés, szemétnek meg már túl sok; és két szék közt a pad alatt lenni az egy nagyon érdekes életcél – nevezhetjük ambíciónak is, melyről azonban nem árt tudnunk, hogy jelen intézmény falai között nem tűrt, tiltott és soha nem is lesz támogatott.
         Ez az én zöld korszakom azután elfelejtődött. Az egészet szerettem volna békén hagyni, nem akarva megzavarni az időt, amely, akár egy jó, régi premodern regényben vagy egy valóságos naplóban: szerencsére múlik. 
         Ma a kis cserepek miatt jutott eszembe minden újra. A kis cserepekről kellemetlen modorban elsősorban azt akartam megtudni, hogy mivel jobbak befestve, mint nem befestve? Más szóval, mire valók, mert ha ezek csak úgy, egyszerűen kicsi cserepek színesben, céltalanul, akkor kikérem ezt magamnak, és színre, mintára, igen, jól hallottad – mondtam felindultan – mintára tekintet nélkül utálom őket. Abban azért lehet bízni, szinte vallásosan, hogy ha olykor, puszta temperamentum-problémákból adódóan egy ribanc is vagyok, a kezem azért jár közben, és így, poharakból meg fényes gömbökből döntögettem össze az új szerzeteknek posztamenseket, beléjük pedig sütöttem minimuffinokat, és ezekből a színes cserepekből így lett az egyik leghelyesebb süteménystand a süteménykínálók szövevényes történetében.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 7. 

         Az illető, aki hatalmon van ezen a blogon, s kinek munkaköre, hogy legyen itt egy történet, projekt, egy beefsteak a lá Rossini vagy valami, talált ma hajnalban egy grapefruitot. Úgy gondolta, hogy az lenne a leghelyesebb, ha meggrillezné reggelire, meg is grillezte. Mielőtt sütőbe tette volna, fahéjas cukorral szórta meg, sok-sok, sokkal több fahéjas cukor szükséges rá, mint elsőre hitte. A fahéjas cukorral túl kell menni minden határon és akkor lesz jó ez a grillezett grapefruit.