Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

2016. február 25. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Mandulapelyhes epersaláta sült aranydurbinccsal, sajttorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 12.
aranydurbincs nyito01
         Hogy, értsem meg a periodika lényegét, ezt mondták. Hogy értsék meg az alvás lényegét, ezt feleltem. Jó, akkor írjak ide gyorsan valamit. - Mi? – kérdeztem. Hogy rögtönözzek egy pár sort nekik, ezt szeretnék, és ismerem őket, úgyhogy nem ültem le, csak elővettem a tollamat, megfordítottam egy telegépelt papírt az asztalon, aztán ráhajoltam kissé, oldalvást, hogy alkarom támaszra leljen, és elengedtem a kezem. A mondatok szépen, nyugodtan folytak az ujjaimból, írtam egyiket a másik után: valaki végigsétált a megemelt kanyarokkal teli átjárón, kimászott a kerítésen, és elindult, hogy meglátogassa a barátnőket, a szép és állhatatos Rózát valamint Kamillát, a félszeg porkolábnőt. A bejárat előtt a vendég megállt, kezét a kilincsre tette, de mielőtt belépett volna, elkiáltotta magát, hogy jó napot. - Jó napot! - a női hang a fölső konyha ablakából hullott az udvarra. A hangot vízcsobogás követte, gazdája szerfölött gondosan leöblített valamit. Kisvártatva hárman teáztak a verandán, ahol szürkés, de tiszta fény derengett, és Kamilla a vendégre nevetett, jobb kezét a vállára tette, aki érezte üde ujját a nyakán. Aztán a vendég köhögni kezdett, mert pechjére a teasüteményben egy gyűrűsujj volt elrejtve... Ekkor kirántották a papírt a tollam hegye alól, hogy egy girbegurba tintavonal futott végig a lapon, amely aztán az asztalon is folytatódott, és elolvasták, amit addig írtam, és hümmögtek, hogy lehetnék valamivel romantikusabb, például annyira, mint valaki, aki tényleg romantikus. Hetek óta nem aludtam, mondtam, majd kimentem a Duna-partra a húgomhoz, s amíg rá vártam, egy szendvicsembert tartottam szemmel, aki nagy nehezen leült az egyik asztalhoz, és halat rendelt, sült krumplival.
         A mai halétel egy felpucolt aranydurbincs, húsa hófehér és vajpuha. A Streetkitchen receptjét használtam, az a fiú teletömte a halat babérlevéllel és citrommal, egy kis vajat is gyűrt a fűszerek mellé, és úgy sütötte ki hirtelen, oldalanként öt-öt perc alatt. Hozzá az epres, kecskesajttal és mandulapehellyel megszórt zöldsalátát én találtam ki, az öntetet reszelt hagymával és mákkal ízesítettem, és a Life magazin ételírójának legjobb sajttorta receptje van még itt, mely úgy lesz csakugyan a legjobb, ha friss gyümölcsöt tetszenek a tetejére halmozni, bármi megteszi, eper volt a kézenfekvő választás itt.

Tovább

Forró saláta tortillában

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. július 29.
musu nyito01
         Abban a szállodában ebédeltünk, amelyiknek a terasza egy nagy sakktáblára emlékeztet. A teraszról egy dombra nyílik kilátás, a domb mögött egy másik domb következik és azután megint egy másik, a dombok így sorakoznak föl szépen, tisztelettudóan, hogy a szállóvendégek aztán a dombok díszsorfala között gyönyörködhessenek a szomszédos falu háztetőin megcsillanó napsugarakban. Akkoriban, amikor a szálló megépült, gyógyulni küldték ide a pestieket, akikről azt mondták a szálló orvosai, hogy fölösleges időkidobás mind, mert úgysem érdekli őket más, csak a szakács főztje, meg a jazz. Én egy salátát rendeltem. Volt nálam egy napló, egy nő naplója, aki a háború alatt járt ezen a helyen, innen, ahol most én ültem figyelte a terasz eseményeit, legalábbis úgy tett, mintha azokat figyelte volna. A többiek azt hitték, hogy azt nézi, ahogyan a pincér mozog. Úgy tűnt, az köti így le a nőt, ahogyan a pincér hordja az ételt, mintha álomban suhanna, örvénylő mozdulatokkal, tetszetősen, ha kell, súlypontját elegánsan a sarkára helyezve, azután meg átgördülve a lábujja hegyére, és kitalálja, mi lesz a vendég óhaja és már előre kihozza, ez a magánszáma, néha meg is tapsolják, olyan jó ebben. De a nő nem ezt az ügyes pincért figyelte, hanem egy ajtót, ahol nemsokára meg is jelent egy férfi, felé indult el, a nő, szégyenkezés nélkül feküdt egy kockás takaróval beborított nyugágyon, hanyatt, összekulcsolt keze a tarkója alatt, a térde fölhúzva és gyönyörködött abban, ahogyan a férfi közeledik. A férfi rámosolygott és boldogság öntötte el és a nő szerette, ahogyan a férfi lehajol hozzá és az ő arcához közel mond neki valamit, ujjai a férfi száján bolyongtak eközben, és ezerkilencszáznegyvenet írtunk ekkor, úgyhogy a többieket meg körülöttük kiverte a víz, de ezek ketten nem törődtek semmivel, hagyták, hogy nézzék őket, sőt, örömmel fogadták a kíváncsi pillantásokat… ekkor lépett az asztalunkhoz az a pincérnő. Kelletlenül pillantottam föl, engem érdekelt, hogy hova vezetett ez az ujjbolyongás, de a pincérnő szigorúan nézett ránk, az egész asztaltársaságra úgy, ahogy voltunk, majd megköszörülte a torkát és azt mondta - A kaja elkészült. Az arcomon megrándult egy izom, de félúton lemondtam a grimaszról, mely a vonásaimra tolakodott, ha elkészült, hát elkészült, gondoltam, akkor, hadd nézzem azt a salátát. A tányéron apróra vágott káposzta hevert, szorosan mellé reszelt répát szórtak, és azt követte a hagymakarikák oszlopa, tehát a kaját földarabolták, ez igaz, és meg is öntözték valamivel, vagyis elkezdődött a kaja, de direkte elkészültnek, nem is tudom, nem látszott. A nyers zöldséggel semmi baj a világon nincs,  de, ha tehetném, akkor úgy változtatnék ezen a recepten, hogy vennék egy nagyon szép húsdarabot, ahogy magamat ismerem, szűzpecsenyét választanék, csíkokra vágnám, hirtelen átsütném, vigyáznék, hogy a leve benne maradjon, rántottát is készítenék, majd egy gyümölcsös mártást, mely méz, szójaszósz és mangólekvár igen egyszerű keveréke. Végül összesütném ezeket a gyönyörű zöldségeket, először a káposztát, azután a répát és a hagymát is egy-egy percen át, mindent életben hagynék, de megkövetelném, hogy összeszokjanak. Végül tortillába csavarnám őket, és úgy adnám oda. 

Tovább

Száznegyvennegyedik nap: Kecskesajtos szendvics, áfonyával

Recept: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 23.
afonyas paradicsom nyito01
         Volt egy nap ezen a nyáron, amikor semmi mással nem voltam elfoglalva, csak sírtam, és Barbi kezembe nyomta a kamerát, hogy fényképeznék le egy málnakrémet zokogás közben, akkor talán valami kis hasznomat is lehetne venni. Nem hitték, hogy lesz belőle anyag, a gép inkább csak terápiás célokat szolgált, mint egy állatsimogató, ám amikor leadtam a képeket azt mondták, hogy tűnjék ez bár érzéketlenségnek részükről, de talán jót tenne a projektnek olykor egy kis szomorúság.
         Az ételfotózás nem ismer pardont. A nagyok elbíbelődnek a beállítással, alkalmasint félnapokat is. Az egyik egy áfonyás salátát készített tavaly ilyenkor, és amikor úgy érezte, hogy kevés a piros szín a tányéron, beletépkedett egy, a szobanövények közül impulzíve kinézett színpompás, bár mérgező broméliafélét is. Egy másik, egyébként nagyon, nagyon jó ételfotós pedig négy kis rózsaszín gyufafejet helyezett el a pávakék porcelánon feladott csokoládés tortaszelet mellé, mert a leheletnyi pink szépen egészítette ki az összképet.
         Az itt megjelenített fotókon egy kecskesajtos áfonyasaláta látható, a köményes öntettel és a baguette- tel igazán tökéletes szendvicset alkotva, de nincs benne filodendron, egyáltalán.

Tovább
süti beállítások módosítása