Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. július 5.

         A város közepén a Central Parkra nyílnak az ablakaink, én úgy szeretem gondolni, de valójában egy zseniális, sűrű, sötét, magyar parkerdőre néznek, és ebben tényleg semmi rossz nincs, csak én szeretem néha a Central Parkot is ideképzelni. Ennek a lakásnak a falai mondhatni üvegből vannak, így a beton kijelölte doboz jó időben végtelenné tágul, kiárad a város felé, nincs vége, s ami belül van az a város tartozéka, a lakásban így egyenrangú társ az Árpád híd és az ágyról soha el nem pakolt könyvkupac. Nem tudok aludni a szakácskönyvektől az ágyban. Inkább a szakácsnőtől az ágyban nem tudok. Késődélután álmos voltam a nappaliban vagy undok vagy azt sem tudom, mi bajom volt, valami voltam: hanyag. Ezt a sós-vajkaramellás kekszet kellett volna lefotóznom, de nem tetszett, nem volt színe, nem voltak színek a falak között, és ilyen ronda ablakokat, mint itt vannak, én még nem láttam, meg kéne tanulnom fényképezni is, még mielőtt kilököm az egész porcelánkészletet a hetedikről. Hogy van-e más is vagy befejeztem, érdeklődtek olyanok, akik láttak, nem, azt hiszem, befejeztem, úgyhogy kilököm. Barbara elégelt meg engem először, mondta, hogy próbáljuk ki az erdőben ugyanezt, ott, ha ez egyáltalán lehetséges, tágasabb, van hely erre a nem is tudja, minek nevezze, lökdösődésre is, és én kelletlenül összecsomagoltam a díszletet. Így vittük le a porcelánt az elefántcsonttoronyból. Volt eredetileg egy történetem ehhez a sós-vajkaramellás süteményhez egy nőről, aki az ezernyolcszázas évek végén a Café Anglais vezető séfje volt Párizsban, és úgy főzött, hogy a párizsiak beleszerettek, szinte egész Párizs szerelmes volt belé, de ezt majd a következő alkalommal mondom el inkább, nem akarom magam megmakacsolásának történetét összekeverni ezzel a másik, gyönyörű történettel. Azonban erről a mai sós-édes kekszről mindenképpen beszélnünk kell, ez egy komoly dolog, kinézetre semmi különös, de a benne rétegelt textúrák és a só igazán élvezetessé teszik. A sóval tessék nagyvonalúan bánni, egy gondolattal több szükséges belőle, mint amennyit az ember elégnek hisz, az eredeti recept csak annyit ír, hogy "alaposan". Alaposan tessék tehát meghinteni a süteményt sóval, és ezen az alaposságon idővel ízlés szerint szíveskedjen mindenki változatni, ebbe már nem akarok beleszólni.  

Hozzávalók: 
272 g finomliszt,
1/2 teáskanál só,
1/2 teáskanál szódabikarbóna,
12 evőkanál vaj, felolvasztva,
220 g barnacukor,
100 g kristálycukor,
1 nagy tojás,
1 tojássárgája,
2 teáskanál vaníliaesszencia,
1 nagy tábla étcsokoládé, 
280 g tejkaramella, 
3 evőkanál tejszín,
tengeri só. 

Elkészítés
A sütőt 170 ºC-ra melegítem elő. Egy 30cmx20cm-es tepsit kibélelek sütőpapírral, és kivajazom. A lisztet, a sót és a szódabikarbónát összekeverem egy tálban, majd hozzádobom a kis kockákra vágott csokoládét. Egy másik tálban kikeverem az olvasztott vajat a kétféle cukorral, hozzáadom a tojásokat, a vaníliát, és az összetevőket homogén masszává vegyítem. A lisztes keveréket lassan a tojásos mixhez adom, a két részt könnyű tésztává dolgozom. A karamellt összetöröm és egy tálban összekeverem a tejszínnel, majd mikrohullámú sütőben megolvasztom. A keksztésztát két egyenlő részre osztom, az egyik adagot az előkészített tepsibe simítom, majd ráöntöm az olvasztott karamellt. Felületét alaposan megsózom, a maradék tésztát a karamell tetejére morzsolom, és egy spatulával elegyengetem. Ezt a réteget is megsózom. A kekszet huszonöt perc alatt sütöm készre. 








Fotó: Keresztesi Judit

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.