Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 10.

         Valamelyik nap feljött hozzánk egy férfi, megkínáltam kávéval. Megragadta a csészét, és mintha az uszodai lefolyón keresztül távozna a víz, szörcsögni kezdett. A férjem megengedő volt, feltételezte, hogy a tejet habosítja a szájával. Én megpróbáltam úgy tenni, mintha az uszodalefolyó ott sem lenne.
         A Comenius - Rousseau – Vörös Pimpernel – Family Guy művelődésfilozófiai tengely mellett olyasvalakitől tanultam viselkedni, aki vacsoraidőben egy abroszt kötött a nyakába és zabált, az önkívület határán, fegyelmezetten, technikásan lapátolta magába az ételt. Az volt a megérzésem, hogy ezekben a meghitt pillanatokban, ha megközelíteném, megharapna. Ez az ember oktatni tudta az illemet, der die das, a hátad nem egyenes, nem lépsz rendesen, így nem megyek ki veled az utcára, a külalakod nívótlan, a hajad befogva volna jó, a csészét nem tartod helyesen, a levest nem eheted így. Nem éppen Waldorf iskola, de egy íróval nem lehet kibaszni, ezt Déry Tibor, igen találóan jegyezte meg.
         Ez, az eredmény tekintetében hibátlan didaktika, végül az asztalkultúra irányába terelt engem. Vélhetően, mert az asztalnál az esztétika, a tartás, a társalgás és a frizura szoros kapcsolatot ápol. Vagy azért, mert az asztal az igazság órája is, az Armani zakót üti a szürcsölés, egyszóval itt a fedezet nélküli rangjelképek hamar lelepleződnek. Vagy azért, mert az asztalnál az együtt evés, pontosabban a gyomorban lévő közös táplálék az együtt evőket fizikailag egyesíti, mintegy ígéretet csikarva ki, úgyszólván zálogát adva az asztalt körülülők jó magatartásnak. De mégis inkább azért, mert kell valami mentséget találnom a temérdek porcelántányérra, meg eszcájgra, amiket összevásárolok.

Ma, Barbi liliomot hajtogatott az asztalkendőkből.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. június 22.

         Rettenetesen meleg volt. Tihanyban Paul Éluard francia költő leszállt a vonatról, majd komótosan Illyés Gyula villájához baktatott. Megebédelt a háziakkal, rögtön ezután pedig Illyés feleségének, Flórának társaságában könnyű sétára indult a félszigeten. Éluard-nak sejtése sem volt arról, hogy Szabó Lőrinc korábban egy helybeli gazdától elkérte a munkaruháját, abba beöltözve és orra alá tömött bajuszt ragasztva kapálgatott a szőlőben, így várva az Éluard-ralvéletlenül arra járó Flórát. Mikor a nő megpillantotta a gazdát, odafordult Éluard-hoz: - Akarsz látni egy igazi magyar földmunkást? – kérdezte. A költő akarta látni az igazi magyar parasztot, úgyhogy közelebb mentek. Néhány mondat után a kapájára támaszkodó Szabó átváltott francia nyelvre. Éluard a meglepetéstől szinte kővé válva jegyzete meg: á la bonne heur! (ez igen!) … Élénk társalgába kezdtek, franciául. A paraszt a szürrealizmus kezdeteiről kérdezgetett, és érdeklődött Éluard ambivalens kapcsolatáról Bretonnal. Majd a kortárs francia irodalom is szóba került. A paraszt megpödörte bajszát, ami alól csak úgy röpködtek a nevek: Aragon, Gide, Tzara, Cocteau, Malraux, Sartre, Frénaud stb… Amikor a paraszt még idézett is néhány strófát Éluard korai költészetéből a Le devoir et l’inquiétude-ből, a francia könnybe lábadt szemmel bámulta, majd átölelte.

         Ma nem tudtam jól működni (kiolvad az agyam ettől a melegtőőől) és a koncentrációt igénylő virágkorona helyett készítettem egy pár fürdőző citromot, ha bárki kíváncsi volna ilyesmire, a citromember hozzávalói:

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. június 20. 

         A cseresznyezselé valójában egy különleges rövidital. Az eredményért komolyan megdolgoztunk, az első receptből ízetlen gumidarabok születtek, a másodikból kemény, kellemetlen aromájú zselé, a harmadik főzet azonban szép lett és várakozáson felül finom.

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2013. február 14.

         A költözés volt a végszó, és aztán szünetre mentem. Nem tudtam, hogy szünetre megyek, azt hittem, hogy jut majd időm az írásra, és ha legalább sejteném az időről, hogy mi az, biztosan életszerűbben gondolkodnék róla. Az elmúlt két hétben – négyben? - a lakást, a régi-új lakást tettük a földdel egyenlővé. Falak omlottak le, ezt az új kezdet metaforájának, a jövőre nézve jó jelnek tekintettük. A kollégium (kolesz) már majdnem átköltözött, most a kép annyiban módosult, hogy a kijárat nem a mosdón át vezet, hanem külön lakrészek alakultak közös vizesblokkal, kvázi a londoni állapotok álltak vissza.

Bejegyzés arról, hogy a cseresznye clafouti jól sikerült

 Írta: Keresztesi Judit - Asztalon rovat

Barbival tizenkét éve dolgozom együtt, ritka, hogy két ilyen pocsék természetű ember, ilyen jól kijöjjön egymással. A munkában jellemzően nem rajongunk túl semmit, példa nélküli eredmények láttán szemünk sem rebben, nyilván szédületes lehet velünk dolgozni. Így csodaszámba megy, ami a héten történt: megterítettünk egy asztalt, főztem egy menüt, lefotóztunk mindent, és amikor végeztünk, nem szóltunk semmit, megtapsoltuk magunkat. Hát, remélem, nem csak mi hisszük, hogy jó lett, amit csináltunk.

 És ha már itt vagyok, közzéteszem az én szilveszteri asztalom képeit is.

Írta: Keresztesi Judit - Asztalon rovat

Willem Kalf, Csendélet Nautilusz kupával, 1662, Museo Thyssen-Bornemisza, Madrid - Olaj, vászon, 79 x 67 cm

           A pszichológiatudomány, belül azon is Maslow (1908 – 1970), aki az ember szükségletei között szerepelteti az esztétikát, mint a szellemi növekedés alapvetését még sehol sem volt, amikor Willem Kalfnak (1619 – 1693) már igénye támad arra, hogy déligyümölcsök, velencei kristályok, keleti szőnyegek, szívszorítóan kecses Ming porcelánok csoportjait, saját maga gyönyörűségére, barokk panorámába rendezze.

           A Kalf csendéletek elragadóak, emellett örömmel tárják elénk a korabeli Nyugat-Európa legbelsőbb magánügyeit. A gazdag asztal feltételezi a velencei mestert, aki gyermekkorában állt be inasnak, és így már húszas éveinek elejére kész a technika-tradíció-tökély hármasát érzékeny üvegalkotásaiba sűríteni. A képek mutatják a 17. század jómódú polgárának személyes tárgyait, melyek alapján nemcsak a tulajdonosnak, de a kor kereskedőjének ízléséről is sokat megsejthetünk. A legszembetűnőbb mégis az Kalf festményein, ahogyan Kelet kincseit a kontinens műremekei mellé helyezve, a két földrészt egymás rokonkultúrájaként, eszményi kiegészítőjeként ábrázolják. 

 Írta: Keresztesi Judit - Asztalon rovat

Vonzódom az élelmiszer alapanyagokhoz és a porcelánokhoz. Baráti vélemény szerint ez a szó nem írja le jól a viszonyt, szerintük a pillantás, amit egy darab friss marhahúsra vagy egy Eva Zeisel készletre vetek, zavarba ejtő. Vasárnap volt egy uzsonna nálunk, lefényképeztem a terítést, remélem, nektek is tetszeni fog.

Különleges fehér porcelánhoz még hozzájuthat, aki komolyan keres itthon, de izgalmas asztali kiegészítőket jobbára csak Barbitól tudok kikönyörögni. A szalvétagyűrűk festett fakarikából és kartonszívre tekert szaténrózsából vannak. Az ültetőkártyáknak mini cserepeket festett meg, ezeket tömte ki hungarocellel, és arra halmozta a szalagrózsákat. A névtáblákat régi csokordíszekből és papírból készítette.