Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 20. 

         A Bálnában van a Jónás sörház, és engem elnyelt Jónás tegnap, ami őszintén: kannibalizmus. A bejegyzést kezdtem előkészíteni egy asztalnál, ekkor jött oda hozzám egy férfi. – Hát ez meg micsoda? – mutatott a felhős képre. – Ez uram, egy felhő. Azt ő is látja, de az egész micsoda, mondtam, hogy a negatív tér manipulálása szerintem, (mi a fenét mondtam volna?), és most ezt megírnám, ha nem bánja. Valamiért egzotikusnak találta, hogy egy nő, aki én vagyok, betűket ír egymás után. – És kiscsillag – folytatódott a feudális beszélgetés – hol van ez a felhő? Mondtam, hogy én már olyan nagyobb forma csillag vagyok, a felhő pedig további felhőkkel lóg együtt egy teremben, a férfi erre kihúzta a széket, hogy helyet foglaljon, nyilván érdekelték a részletek, én meg konkrétumokkal nem tudván szolgálni fölálltam, lezártam a laptopomat és azt mondtam még neki, hogy ha akarja, fejezze be a kávémat nyugodtan. Azt álmodtam, hogy bárányfelhőkön keringek ebben a nagy térben, ahol most építkezünk. Ezt elmondtam Barbinak, akinek valamiért megtetszett az álom, és megvalósította. A felhő, mint koncept már korábban is szerepelt itt, a fölfüggesztése persze új. Az ér pontot?

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 19. 

         Ma egy kimerítő, ugyanakkor érdekes és távolról sem humormentes helyzet miatt jutott eszembe az a mondás, hogy, ha az élet citromot ad, keverni kell egy limonádét. Nem tudom, esetleg a részletek érdekelnek-e bárkit: az élet egy nagy tétel halat adott, és amikor azt mondom, nagy, raklapban tessék szíves gondolkodni. Hogy mit kell tenni ilyenkor, ezen tűnődtem, amíg a fejemben beszélő hangok közül valamelyik tűrhető választ nem adott. Később a húgom kevert egy eperlimonádét.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 18. 

        Viszonylag ritkán nyafogok, kipróbáltam, de nem állt jól nekem, és az elegancia fontos, még hirtelen mozdulatom sincs, az túlmenne minden határon. Most azonban kénytelen vagyok leírni titokban, hogy édes fiam, nem alszom semmit. Eleinte időm nem volt, most meg nincs időm és nem is tudok, lehunyom a szemem, máris a figyelemhiányos zavar lép elő, és ennek gyakorlata körülbelül az, hogy először a bárányokat számolom meg: egy bárány, két bárány, három… tehén, teknős, póni, kacsa, old MacDonald had a farm ee-eye, ee-eye, heeej Macarena.

         Szeretném bemutatni Sallyt, Shirley-t és Seant. Sean kimerültnek tűnik, az a rémálom gyötri, hogy éjjelente megszámolom.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 17. 

         A huszonnégy-személyes óriás Rosenthal étkészletet a nagypapa kapta nászajándékba még a múlt században. A mézesheteket követően világháborúk jöttek-mentek, totális hatalmak kínáltak igazán remek programokat, a készlet meg egyre csak fogyott, először húszszemélyes lett, azután tizenkettő és így tovább, mire eltelt az az istenverte huszadik század és elérkeztünk a mához, az egész egy hatfős mokkás szervizzé zsugorodott. Ebben a méretben került hozzánk és ebből már, hogy egy puha fordulattal éljek, nem engedek. Ma igényeltem egy rózsás asztaldíszt, úgy láttam, hogy az hangsúlyozná a porcelán báját, és milyen igazam lett.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 16. 

          Annyira sajnálom, hogy ilyen késő van, ez az asztalközép több törődést érdemelne. Különösen az észbontóan szép, gyöngyözött kiegészítőkre koncentrálnék jobban, és ha volna erőm, azt is megbeszélném, hogy mit keres a gardrób az asztalon. Ehelyett tényként fogadunk el mindent most; ma fölmerült az igény egy asztaldíszre, és végül köré rendeztem XIV. Lajost, meg persze egy nő holmijait, mert az nem árthat egyáltalán. Ezeket együtt lefotóztam, és szerettem volna, ha az eredmény olyan lesz egy kicsit, mint egy eredeti Osias Beert, de nem lett, ebbe most jobb, ha belenyugszunk. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 15. 

         Egy nagyon aranyos csoport jött be hozzánk két napra, más programok mellett korongozást – nem, nem jégkorongról van szó – tanítottak az érdeklődőknek, és én szerettem volna odaülni a koronghoz – köszönöm a kérdést Bob, nem, nem a jégkoronghoz – oda is ültem. A munkahely a kirakatban kapott helyet, német turisták tolongtak az üvegnél, mutogattak rám és azt ismételgették, hogy Ghost, Ghost. Utána meg is néztem a Ghost kerámiajelenetét, és a németek nagyon helyesen látták, önállóan pont ugyanazt az eredményt értem volna el, mint a nő a filmben. De nekem Ági, a fazekas mester segített, s így végül keletkeztek olyan darabok, amelyek égetés és mázazás után föllépnek majd itt. Addig is, lehoznék egy Ghost ihletésű családi fotót. Az ujjbábok részletes leírásától el szeretnék tekinteni, nagyon egyszerűek, ez azonnal látszik. Én két szerszámot ismerek csak: a WD-40-et és a duct tape-et, ha valami nem mozog, de kellene neki, akkor a WD-40-et használom, ha valami mozog, de nem akarom, hogy mozogjon, akkor a tape-et. Ezek a szellemek duct tape-pel készültek nyilván. 

A fotón Keresztesi Judit író (Napfény Poszt) és Rónai Ági fazekas népi iparművész, oktató (dr. Kresz Mária Alapítvány - Fazekas központ) a Bálnában

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 14. 

         Amikor Paula McFadden Subaru bemutatókon kezdett föllépni, pontosabban az lett a feladata, hogy rámutasson egy kocsira és azt mondja róla: szép, keresett végre annyi pénzt, hogy fizetni tudjon Elliot Garfieldnak a bébiszitterkedésért. Még ugyanazon a héten Elliot Garfield is kapott munkát, úgyhogy bevitte Lucyt a Subaru szalonba, de amikor Paula meglátta őket, zavarba jött, és össze-vissza kezdett beszélni arról, hogy az autó szélvédőit átlátszóra tervezték, csakúgy, mint a hátsó és oldalsó ablakokat. Elliot mondta, hogy ügyes volt, hamarosan nagyobb feladatokat is rábíznak majd nyilván, tankokat, markolókat, ilyesmit.
         Egy grandiózus merj alkotni projektbe kezdtünk, nagyobba, mint… ah, nem érdekes, nagy, (tankok, markolók stb.). Nem aludtam egy éve, de ha lehet ezt alulmúlni, most alul van múlva, bámulatos, hogy milyen kevés elég egy embernek az életben maradáshoz. Úgy tudnám érzékeltetni a különbséget az eddig és az ez után között, hogy eddig azt csináltuk, amit lehetett, most meg azt csináljuk, amit akarunk, és ellentétben a népszerű hiedelemmel, utóbbi nehezebb. Ezerötszáz köbméteren lesz egy érdekesnek szánt kiállítás, melynek egyetlen feladata, egyszersmind ránk nézve kötelező tartalma, hogy az óriási, elvadult teremre: a plafonra, padlóra és ezekre a nem szépen vakolt falakra rátegyük önmagunkat. Két kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatosan, az egyik az, hogy hogyan fogunk festeni mi ezeken a falakon? A másik, hogy mi van, ha az ambíció és az eredmény különbözik, ha teszem azt, vízesést értünk, de csőtörés lesz? Az a rémálmom. Megnyílik egy csőtörésem valahol.
         Az egyik installáció része az óriás virág, számos óriás virág, ha pontos akarok lenni. Ezek később egy szokatlan elemmel együtt léteznek majd a térben, melyet értelemszerűen itt nem mutatok be. De a virágokat igen, tessék parancsolni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 13. 

         Ez az utolsó poszt a Valentin-napi sorozatban, egy hónapja írok a szerelemről észrevétlenül, kicsit sajnálom, hogy vége, ugyan honnan fogja tudni ezentúl bárki, hogy mi van a nővel meg a férfival? - Mondja, honnan fogom tudni mostantól, hogy szeret? – kérdezi a férfi. - Onnan – feleli a nő – hogy majd írok magának mindenfélékről, sűrűn. Persze nem küldöm el. Telefirkálom a jegyzeteimet magával folytatott beszélgetésekkel, olyanok lesznek, mint a színdarabrészletek, kérdezek, maga válaszol nekem, maga kérdez, én válaszolok. - Jó, de honnan fogom tudni? – akarja tudni a férfi, és a nő erre csak azt mondja, amit mindenki mondana: – Érzi az ilyesmit az ember. Maga „the man for all seasons”.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 11. 

         Volt egy igaz történetem a kulcstartókhoz, arról vitatkoztam valakivel tényleg, hogy érdemes-e lakást venni most a Sesame streeten, de annyira kedvezőtlen színben tűntem föl ebben az elbeszélésben, hogy kitöröltem az egészet. Így szeretném arra a megállapításra szűkíteni a bejegyzést, hogy a kulcstartók azoknak ajánlottak, akik teszem azt, egymásba szerettek, valamilyen, bármilyen – nem szükségszerűen ugyanazon fedél alatti -  zárral záródó lakásba vagy szekrénybe stb. bejárásuk van, és ehhez kulccsal is rendelkeznek. A mondat első kétharmada teljesen fölösleges: ezek itt kulcstartók azoknak, akiknek van kulcsuk.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 10. 

         A csomagolás minisorozat harmadik, befejező része a szívmintás bonbonosdoboz. Késődélután fényképeztem a darabjait, és amikor végeztem, megfordult a fejemben, hogy betömöm a számba a fotómodelleket, nyilván csak a beltartalomra szorítkoztam volna, de nálam tényleg nem lehet tudni. Annak, hogy ez nem történt meg, semmi köze az önuralomhoz vagy ilyesmihez, alig eszem valamit, az ételnek újabban dinoszauruszra kell hasonlítania vagy helikopterre vagy Humphrey Bogartra ahhoz, hogy egyáltalán az evés lehetőségén elgondolkozzam. A bonbonhoz végül nem tudom, hogy miért nem nyúltam, jól mutatott a dobozokban, ez biztos, de ha valaki önszántából ott hagy egy trüffelgolyót, mely amúgy szabadon hozzáférhető, az minden létező univerzumban gyanús, és indítékok firtatására ad okot. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 8. 

         A tulipánhoz semmi közöm sajnos, nem volna sportszerű mást állítani, kreditem a csomagolásban van. Először egy okkerbetétes gyöngybross akadt a kezembe, erről gondoltam, hogy egy csokor virágon milyen szépen mutatna, de a később jött tulipán színe és alakja nem engedte ezt a brosst, vagyis a kabáthoz megtalált gombot a kabát átdefiniálta, ha lehet érteni, hogy mire gondolok. Így egy régi gyűrűt voltam kénytelen hazavágni, és így született ez a dísz.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 7. 

          - Lehetek magával őszinte? – kérdezte a nő a fejében lévő férfitől, aki szomorú volt vagy feldúlt, a nő ezt innen kintről nem tudta biztosra megmondani. A hang egyébként sem beszélt sokat, de ha valami zavarta, egyszerűen csak elhallgatott. A nő ismerte már ezt a férfit, amikor csöndben volt nem nyaggatta, csak hülyeségeket kérdezett tőle, amitől az kiesett rezignáltságából, és kevés kivétellel nevetett is. – Ha, feltételezve, de meg nem engedve – kezdte a nő – van egy olyan kicsi tárgyam, mint egy félbehajtott kártyalap, vagy mint egy csomag konfetti vagy, és ez fontos, jól figyeljen, egy mini olimpiai aranyérem, melyet egyébként ajándékba szeretnék adni valakinek, akkor készítenék hozzá egy igazán előkelő díszdobozt. Papírhengerből, melyről nem tudom tovább titkolni, hogy származását tekintve egy vécépapír-guriga belseje, nos, erről lenne szó. A férfi ekkor, ezt a nő nagyon is tisztán hallotta, arra gondolt, hogy mi a bánatos fene van már megint? És arra, hogy ennek a nőnek a fejében lenni, hogy is fogalmazzon, kész sorscsapás, de mondjuk szórakoztató.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 6. 

         Látható a képen, hogy kis, fekete szívekkel díszített borítékok vannak ma műsoron. Miért, miért, kérdezhetné bárki, mármint a borítéknak mi értelme van, küldd-e még valaki levelet postán, nem-e Anyegin volt az utolsó? De nem, éppen ma láttam Tót Endrét, az egyik legjelentősebb levélművészt, akinek Barcsay Jenő azt mondta, hogy ha nem teszi vissza a h betűt a Tót mögé, nem beszél vele többet, de nem tette vissza. A kis borítékok kísérőkártyáknak is jók, azonban ebbe végképp nem akarok beleszólni.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 5. 

         Van egy nő, stb. Tegnap dél körül karba font kézzel állt az ablaknál, és nem látszott, hogy az oxigén széndioxiddá alakításán kívül különösebb dolga volna, valójában azonban gondolkodott. Hirtelen egy kolléga lépett be a szobába, előzőleg kopogott, ezt a nő tudta, nem akart igazságtalan lenni az illetővel, aki az egész kopogásintézményt félreértve, még a válasz előtt benyitott. Nyilván valami munkával kapcsolatosat szeretett volna megbeszélni, de a nő nem várta meg a részleteket, mondta, hogy most nem ér rá, esetleg később. A nő mintha a falnak beszélne, amikor azt kéri, hogy ne zavarják, a látogató maradt és alaposan körülnézett ebben a különös szobában, ami tisztára olyan, mint egy kiállítás, főleg, ha ez a nő is jelen van. Rövidesen megpillantotta a két ruhaszalvétára csavart szívet az asztalon, rögtön meg is kérdezte, hogy miért hódol be vajon mindenki ennek az amerikai marhaságnak, a Valentin-napnak, tudja-e a nő egyáltalán, hogy mi ennek az egésznek az eredete? A nőnek ekkor Rowan Atkinson spanyol inkvizíciós jelenete jutott eszébe, és az, hogy érezhetően mindegy, mit felel erre a kérdésre, a kérdés a kérdés hangsúlyával megválaszolta önmagát, ami nagy könnyebbség, mert ezzel a beszélgetés befejeződhetett. A nő szerette a szíveket az asztalon, szerette továbbá a perlonharisnyákat, Aretha Franklint, a Heisenberg-féle határozatlansági relációt. Hogy ebbe a szobába beléphet bárki, mintha csak valami fül-orr-gégészeti rendelésre jönne, az például inkább érdekelte, de nem mondanám, hogy ugyanez nyugtalanította is. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 4.

         Föltenném a kérdés, mely titkon mindannyiunkat foglalkoztat: egyszerű megtalálni a szerelmet vajon? Előfordul, hogy egy délutánon csak úgy, belép a szerelem az ajtón, de az ilyen véletlenek statisztikai valószínűsége nem túlságosan magas. Pontosan ezért - vagy azért, mert Barbi nem ért rá és én teljesen leszoktam a főzésről az utóbbi időben, szóval valami papíralapú, ráírós természetű tárgyat tudtam mára betenni ide - írtam egy szókereső rejtvényt vagy minek nevezzemet: egy betűjátékot (melyet tessék innen szabadon letölteni).  Ebben bárki megtalálja a maga szerelmét, vagy rosszabb esetben is, legalább egy szerelőt. 

Szia
Judit 

Fotó: Keresztesi Judit

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 3. 

         - Miről írjunk akkor, kérem? – érdeklődött a nő. - Én olvasom magát, maga írjon amiről akar, maga az író – felelte a férfi. A nő arra gondolt ekkor, hogy valóban ő az író, meg, hogy nyilván egy nőről kellene írnia (aki szeret), és az a kérdés is átsuhant az agyán, hogy a vele beszélgető férfihang vajon mit keres a fejében? - Elmondok magának egy történetet – mondta vagy csak gondolta végül a nő - egy elvesztett napról. Kiábrándító, hogy nem számoltuk meg ezeket a napokat rendesen, these days, days, days run away like horses over the hill, és igaz ami igaz, eltűnt egy útközben, de most meglett. S hogy a helyére kerüljön minden - magyarázta a nő - megismételjük a tegnapot. Ma a háromszázhatodik nap jön megint, és a munka is hasonlít a tegnapira, de mégsem ugyanaz, annak nem volna sportértéke; ezért készült a behavazott kopogtató. El tudunk aludni ennyi izgalom után, mit gondol? – kérdezte a nő. A férfi a nő fejében, bólintott.

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 2. 

        A szívecskés posztok közé egy szolgálati közleményt szeretnék beszúrni: ma mormotanap van. Punxsutawney-ból kilenc órán át közvetítették a mormotashowt, (kicibálták a patkányt, stb.) és a szokatlanul enyhe időjárás miatt azt a kérdést tették föl neki, hogy lesz még tél itt ebben az életben egyáltalán? Ha valaki nem látta volna az adást: további hat hét hideg várható. Holnap visszatér a szerelem a blogra, addig is, a várható időjáráshoz igazodó dekorációt mutatok be, ha szabad.  

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 1. 

         A retró akció első napján téli fagyival, zizivel, szív alakú nyalókával töltötték föl a közért polcait. Ezalatt itthon, az óriás, targoncázható szekrényből rózsaszín minivirágcserepek kerültek elő, egyik a másik után. A gondolatkísérlet - mely közel egyenszilárdságú Schrödinger macskájával - az volt, hogy vajon lehetséges-e ültetőkártyákat összeállítani szív alakú nyalókákból és apró virágcserepekből? Nem akarom fölöslegesen növelni a bizonytalanságot: lehetséges. 

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 31. 

       Volt idő, amikor napi tíz csésze teát ittam, mert nem szerettem őszintén beszélni, különösen írásban nem. A feladat mégis azt kívánta, hogy tegyek erőfeszítéseket ebben az irányban, és én igyekeztem, amennyire tőlem telt, de valahányszor közel kerültem egy bensőséges gondolat leírásához, fölálltam az asztaltól, kimentem a konyhába és benyomtam a vízmelegítőt. A szívem kiugrott a nap végére a teáktól, úgy éreztem magam, mint abban a Neil Simon darabban a színész, aki általában nem vitt mérgeket a testébe, de amikor III. Richárdot játszotta ivott, mint a kefekötő, mert nem kedvelte ezt a királyt különösebben, és ki akarta irtani magából a kurafit. Ehhez a szívecskés teafilterhez jobban illett volna egy aranyosabb történtet, és nekem eszembe is jutott egy, de az túlságosan őszinte volt. 

Készítette: Keresztesi Barbara 
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 30. 

         A Mátrix ment a tévében múlt héten, én ezalatt Herder és Kant vitáját olvastam hivatalból, és nyilván, mert a tiltott gyümölcs így kellette magát, szívesen megnéztem volna akkor, hogy most van kanál, vagy nincs kanál, vagy mi van. A Mátrixszal úgy vagyok, hogy nem mondom, hogy nem szeretem, az nem volna igaz, de valahogy úgy nem szeretem, mint a No thanx zenekart, pontosabban azt az egy számát, amivel befutott, hogy persze ismerem, meg a hosszabb autóutakon a többiekkel együtt ordítom a beszédhibás vokalista kiskolléga refrénjét kívülről, hogyaszongya: esz egy úúúúúújabb nemszedééék, de az üzenete úgyszólván túl direkt nekem. Ma lett időm és persze nem indítottam el a filmet, mert tudtam, hogy mivel Kant nincs a környéken, úgyis elszabotálnám az egészet. Helyette értelmeztem a kanál problémát az én világomra.