Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 27.

         Barbi felelt a halért. Vagyis, ő elvállalta, hogy megveszi a pisztrángokat, de akkor már a dátumból adódott szinte kötelező erővel, de mindenesetre nagyon nyitottan, nagyon érthetően és demokratikusan, hogy nem maradt eladó pisztráng a városban. A nagy, kék-sárga áruházban, abban, amelyikben az a rendes halas pult is van volt az utolsó bizodalma, ott várakozott a sorban, mely események és homlokegyenest másról folyó beszélgetések közepette finoman haladt, nem mondom, hogy tetű lassan, akkurátusan inkább. Most a helyiség hátsó bejáratában megjelent egy fehérköpenyes fiatalember, kis ideig ott állt az ajtóban, így összpontosított. E pillanatban a férfi szép volt, mintha elfeledte volna, hogy az utolsó három napban szinte semmit nem aludt és hogy emiatt járni se tud, így sétált végig idegen tekintettel a jeges tálcák és konténerek között, mintha ő is csak vásárló volna, aztán az idegen tekintetet újra a sajátjával cserélte föl, összedörzsölte a kezét, majd azt mondta hangosan: - Hát, nem sok mindenünk maradt. Lassan a húgom következett, intett ennek az embernek és megkérdezte, hogy vajon pisztráng, az lesz-e még, a férfi erre a fejét rázta: - Tulajdonképpen csak ponty van, kisasszony. És homár. - mutatott erre a három darabra. Így kért Barbi ettől az embertől homárokat karácsonyra, én pedig megsütöttem őket, hogy végre nyugodtan befejeződhessen az a nap.
         Nem tudom, mennyi kreditem lehet itt, de szeretném, ha elhinné az olvasó, hogy ez a fokhagymás homár recept a hozzá feladott tésztával minden szóba jöhető érzéknek örömet szerez; a fekete vagy türkizkék tányérokra halmozott, vörös páncélba töltött, fokhagymás, zöldvajas, hófehér homárhús látványa majdnem elviselhetetlenül szép. Erről a chilis, enyhén édes ízről együtt a spagettiével, amelyet paradicsomos, hagymás, vodkával fölforralt szószban forgattam meg és tetejére sajt helyett petrezselymes morzsát szórtam, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy ez már túl sok, nem szabadna ilyesmiben az embernek részesülnie, mert mi lesz, ha holnap is vágyik majd ugyanerre, s úgy találja esetleg, hogy nem tud élni tovább ilyen hatások nélkül, akkor aztán törheti a fejét, hogyan oldja ezt meg. A homár illata másnap is érződött a tűzhely körül, s bár még nem tudtam, mit fogok írni a recept elé, abban majdnem biztos voltam, hogy valami túlzót és kedveset, egyszerűen azért, mert akarom tudatni mindenkivel, hogy ez a rákvacsora az egyik legjobb dolog, ami egy emberrel megtörténhet.

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
Fényképezte: Keresztesi Barbara
2014. december 22.

A mézeskalács Keleti pályaudvaron pingvinek várakoznak az Illangó Express indulására. A tervezők: Richárd és Renáta szerint, a kép meseszerűségét erősíti, hogy az Illangó Express pontos.

        Valamelyik nap voltak bent a britek, nem mind, de akik ott voltak, mondták, hogy mindenhol van mézeskalácsváros, az nem ügy. A húgom azt felelte, hogy az lehet, de olyan, mint itt, nincs mindenhol, és végül, amikor a britek már hosszú ideje keringtek a teremben, az egyiknek el kellett ismernie, hogy az utóbbi évtizedben nem látta ilyen izgatottnak a feleségét, úgyhogy feszülten tessék figyelni, megpróbálom elmondani, hogy mi folyik Mézeskalácsvárosban. Mentem az utcán még hét évvel ezelőtt, és ami akkor eszembe jutott, amiatt történt, hogy százötvenen, mindenhonnan a világból házakat húztak föl mézeskalácsból, és a város megnőtt, ez az egyik idei nevezetessége. Mi leporoltuk a nagy kék freskót és ráépítettük Mézeskalácsvárost az Égboltra, erre a nyári videoszoborra, és amikor a posztmodern tegnap fejjel lefelé sétált a felhőkön a város fölött azt mondta, hogy tartott attól (a posztmodern szeret attól tartani), hogy ez egy giccs, de most úgy gondolja, hogy kortárs művészet, és mi elégedettek voltunk, és hümmögtünk, hogy még jó, hogy volt kéznél egy Mézeskalácsvárosunk és egy Égboltunk pont. Mézeskalácsváros harmadik, egyben legkellemesebb látványossága a közelség.  Nehéz ennek a városnak a közelébe menni, távolról nagyon szép, és ilyenkor aggódik az ember, hogy mi lesz, ha közelről meg elromlik, ha nincs kidolgozva, monoton vagy, ami még előfordulhat, hogy az ember tekintete átsiklik a fontos részletek fölött. Nem akarom a felfedezés örömét elvenni, alább csak néhány közeli fotót mutatok meg, melyeken az a szépérzék, humor és nagyvonalúság tükröződik, amellyel az alkotók megtervezték ezeket az épületeket. Utána még mindig bőven marad látnivaló, ha valaki a helyszínre téved, például a mézeskalács Keleti pályaudvar egyik külső oldalsó ablakán betekintve, a szemközti falon a színes falfestményt tessék szíves megnézni feltétlen.