Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

346. és 347. nap: Nyulak a lávatortában

2014. március 16. - napfényposzt

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 15. és 16. 
csokinyulak nyito04
         Egy igazán egyszerű showelemre lett volna szükség tegnap huszonkét óra huszonkét perckor, az asztalon álló csokoládényulak megfelelőnek tűntek. Láttam valahol azt a viccet, amelyikben egy leharapott fenekű csokinyúl beszélget egy fületlen másikkal, tehát csak a fordítás lett volna az enyém, azzal kínlódtam egy darabig, mert a magyar nyelv más, mint az angol, ezek a szép, szivárványos szavak… hajlékonyak, mint a köd: "- Fáj a seggem. - Mi?" ez lett volna kézenfekvő megoldás a „- My butt hurts – What?" eredeti mondatokra. De a vulgaritás ezúttal nem tett büszkévé, nem állítom indirekte, hogy máskor azzá tesz, ám nem is cáfolom. Hajnalig bíbelődtem a szöveggel, akkorra döglött be végleg. Hirtelen kitöröltem minden pontot és felkiáltójelet, a betűsorokat is, melyeket közrefogtak, majd megnéztem négy részt a Boston Legalból s mikor kivilágosodott, a két nyulat újra elővettem, és ekkor már tisztán lehetett látni, hogy ha képregény nem is lesz belőlük, desszert még lehet, csak túl bonyolultak, és betettem őket a mikróba. A csokoládés lávatorta elkészítése húsz perc, mindennel együtt. Az édesség elegáns, ideálisan belőle a vékony, szilárd tésztaburok alól olvadt csokoládé tör elő. Könnyelműség nem hinni a receptnek, s a masszát a kelleténél tovább a sütőben hagyni. Ekkor csak a torták közepe maradt folyékony, de egyéni csúcsok így is, sőt, két nap egy csapásra és ennél többet ma nem akarhatunk tőlem.

Tovább

Háromszáznegyvenötödik nap: Masnik talpas poharakra

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 14. 
pohar nyakkendo nyito01
         Ma van az ünnep, amelyik igazi ünnep, véletlen egybeesés, hogy mától már csak húsz nap maradt a blogból. A befejezést januártól nemhogy alig nem várom, hanem direkt megijedtem attól, hogy közeleg. Szerencsére terveim lettek áprilistól, melyek az elmúlt évre építenek, de mi lesz, ha elrontom a márciust, a jövő elejét, ettől félek most, normális ez doki? Mindenesetre összejövetelt tartunk valamelyik említett szorongásra vagy ünnepre hivatkozva, s a poharakat követhetővé akarta tenni Barbi a jövés-menés miatt, az erre kitalált masnikat szeretném megmutatni. Kitűnő a kérdés Bob, attól tartok, annyi színű masnira lesz szükség, ahány vendég jön.

Tovább

Háromszáznegyvennegyedik nap: Cseresznyés pite

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 13. 
meggyesmuffin nyito01
         Van egy barátom, jó, ma együtt ebédeltem vele a lakásunkon, meglepődött, hogy az ajtóban találkozunk és én is hozzánk jövök. Rendesen voltam öltözve, mert ahonnan érkeztem, annak meghívóján az állt, hogy öltözzek rendesen, de azért semmi különösre ne tessék gondolni, egy tiara túlzás lett volna ezen az egyszerű, márciusi csütörtökön. A barátom - egy nő, aki férfiakról beszélget velem, illetve egy férfiról, ki talpig úriember és jártas a lineáris algebrában - végigmért és azt mondta, hogy kellene neki ez a ruha hétvégére. Ez történt ma a cseresznyés pitével összefüggésben és más semmi sem. A desszertet megsütöttem még tegnap, ez volt ma az ebéd és egy szendvics. A pitét szeretném közzétenni, azzal a megjegyzéssel, hogy a meggyes piskótát, ami nyilván, mert béna vagyok jön ki már a sütőből szárazon, helyettesítette be ez a sütemény sikeresen.

Tovább

Háromszáznegyvenharmadik nap: Nyuszifüles csomagok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 12. 
nyuszicsomag nyito02
         Ez az egyik leghelyesebb mű a háromszázhatvanöt napban: a nyuszis zacsik (először „kisállat-feldolgozás szezon van” címet adtam nekik, de kitöröltem, most meg elmondtam, hogy mit töröltem ki, Freud lélegzetét visszafojtva várja, bevallok-e még valamit.) Ezek a nyuszifüles ajándéktasakok tényleg nagyon aranyosak. Barbi selyempapírból készítette őket.

Tovább

Háromszáznegyvenkettedik nap: Egy kiállítás képei

Fotó: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 11. 
egykiallitas nyito01
         Egy gyorsat, jó? Rudolf, a második, egy rosszkedvű ember, az a fajta, akinek akkor jó, ha rossz, de amikor jó, akkor rossz, szóval általában jó, Prága városában, sima cseh sörök alkalmazásával itta le magát ezerötszáznyolcvanöt tavaszán. A tündöklő szépségű I. Erzsébet később megragadta a pulyka felső combját Londonban, s a sültet szűzies ujjaival szájához emelve az utolsó húscafatig lerágott mindent a csontról. (Murphy, 1921) Ezek jutottak eszembe ma, illetve valami még Medici Katalinról, érezhetően semmi eredeti. Semmi eredetit nem hoztam ma létre. Viszont van egy jó hírem, mellyel meglepem magam magam: maradunk a Bálnában még egy darabig, úgy is mint Alan Harper. A kiállítás képei itt láthatók, csupa olyan, amely még nem szerepelt korábban.

Tovább

Háromszáznegyvenegyedik nap: Én az égen

Készítette: Keresztesi Barbara, Keresztesi Judit és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 10. 
egbolt vasarnap nyito02
        Kivettem egy napot. Nem igazi szabadnap, úgy értem, csak tíz óra egyben, amit szabadon oszthatok be, és én így gazdálkodtam: The Wolf of Wall Street, Last Vegas, Die Hard 5, az Episodes harmadik évada, egy kardamomos csirke, egy meggyes muffin, harminc perc alvás, két kávé, négy csésze tea. Egyszer mesélte nekem egy ember, hogy előzéskor megállt az idő és megnyúlt számára a tér a múltban, az autó, melynek nekirohanni igyekezett mintha egy csúzliba került volna hátrarándult, mondta ő, ő pedig be tudott slisszolni a busz elé, s így megmaradt az a része, amelyiken ilyen gondolatok suhanhatnak át. Holnap kezdődik a hónap, amelyikben nincs elég idő, sem tér és egy téridőtágulásnak nem lennék ellenére, ha bárki megkérdezne. Tegnap Barbi készített rólam néhány képet amint a videóinstallációban sétálok, így van ma miről írnom, és grátisz megnézünk engem is kevés sminkben, ami tűrhető pletyka. Az égenjárás egy festményen játszódott, a felhők a lábamnál gomolyogtak, mindezt egy videókamera látta, a vele összekötött projektor pedig megfordítva adta ki a képet a falra. Így érdemes a levegőbenjárást elképzelni és a vízenjárást is, amennyiben érdekel bennünket a magyarázat. 

Tovább

Háromszáznegyvenedik nap: Mondj valami kedveset

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 9. 
vendegkonyv nyito01
         Az egyik installáció, ami nem készült el időben: a fal. A falon egy magasságfüggvénynek kellett volna születnie, akik bejönnek, a fejük fölött húztak volna egy vonalat, amelyet aláírnak és ez a gyönyörű vonalrengeteg adta volna ki azt a valamit, amit fogalmam sincs, minek hívunk, de kell nekünk. Mindebből csak a csomagolópapírokat ragasztottuk föl és a tollakat, de arról, hogy ezekkel mi a szándék, (hogy van-e), nem beszéltünk. És bekövetkezett, amit kifejezetten kerülni akartam, előállt egy nagyméretű írófelület, amin bárki azt mond, ami eszébe jut, s ez az alkotói szabadság, köztünk szólva, kétesélyes. A négy nap alatt körülbelül ezren fordultak meg a teremben, a fal figyelésére nem is jutott idő, hátha nem veszik észre, ebben reménykedtem, de észrevették és elszabadultak az érzelmek, mindenki írt, amit csak tudott. Közben a gyerekek eksztázisba estek, a szó legszorosabb értelmében kontrollálatlanná vált minden, léghajók lengtek, felhők kerültek veszélybe, a fal meg egyre telt és rá sem mertem nézni, csak sejtettem, hogy már nem fér oda több szöveg. Ma pedig, a próbaidő leteltével mint egy imafal elé odaálltam, és kiolvastam. A tapétán millió lendületes vonal található, firkálmányok, alattuk miniatűr, pedáns rajzok foglalnak helyet, mellettük mindenfelé héber, arab, orosz, angol, francia, magyar mondatok. Ezek a tárgyon kívül vagy azon belül a szerelem vagy szeretet vagy szeretés vagy tetszés észrevételei mind. Akik itt jártak, üzenik, hogy odáig vannak egymásért vagy, hogy szerelmesek Eszterbe vagy Péterbe vagy a felhők között is Zsófira gondoltak. Vagy azt írják, nem tudták, hogy "art could be so fun", "érdekes hely", "köszönjük az utazást" meg ilyesmiket. Végül kénytelen voltam hozzáérni a falhoz, megtapogatni, lehunyt szemmel végighúzni a tenyeremet a szelíd szövegek fölött. A hétvégéről kutatási eredményként rögzítem: valami rendkívüli történt, de fogalmam sincs, hogy mi az.

Tovább

Háromszázharminckilencedik nap: Spagettimártás

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 8. 
spagettimartas nyito01
         Most azt írok, amit akarok, örömírás, mint az örömfoci, nem mintha tudnám, mi az a foci, de a brazilok szerint nagyon fontos. Nem mintha tudnám, kik azok a brazilok. Van egy főzős történetem egy pártpolitikussal. Kifolyik az ujjaimon át a külvilágba, ez nem nagy öröm, de ebben a műfajban éjfél és hajnal egy óra között nem válogathatok. Ez a politikus egy nő. Nem nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik, olyan, mint én, csak más, kérem, én nem az a fajta nő vagyok, vagy ő nem az. Mindegy, beszélgettünk, és mondta, hogy ne főzzek, hogy megtiltja, alantas dolog, mi nők nem azért szereztünk több diplomát, hogy ilyen pimf ügyekkel foglalkozzunk, mint a konyha. Én egy elitista tahó vagyok, ezt mindenki tudja, de az igazságtalan beszédek hajlamosítanak a kontrasztképzésre, mondtam neki, hogy ez az én területem: a barbárságtól való eltávolodás, s az asztalkultúra ennek, ha nem is ómegája, de alfája, és nincs valamije kéznél, egy diplomája mondjuk, mert ki kellene támasztanom a billegő asztalt, amin a húst klopfolom? Amikor a Banditákban Bruce Willis és Billy Bob Thornton az Oregon City Bankot rabolták ki és a bank elnökénél vacsoráztak előző nap a bankelnök akaratán kívül, Billy Bob Thornton az elnök bömbölő feleségét faggatta a spagetti mártásának összetevőiről. A nő nem volt boldog tehát, de így is társalgott és hagyta, hogy Thornton kitalálja a szósz hozzávalóit, köztük a sáfrányt. Lefőztem ezt a mártást Thornton javaslataival kiegészítve, hátha jó, és az. Így, aki friss paradicsommártást szeretne egy spagettire, az készítse el nyugodtan, nem fog csalódni.

Tovább

Háromszázharmincnyolcadik nap: Smaragdváros

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 7. 
smaragdvaros nyito01
Arról a sárga padról nézve a felhőkön keresztül előtűnik az ígéret, a nem-létező, a majdnem bekövetkező, ami egyszersmind átverés és hallucináció és mégis fantasztikus, és ehhez kellett valami smaragdszínű, ami nem volt. Nem volt semmi. Semmi zöld. Micsoda stílustalanság. Csak azután a szemétből kihalászott borosüvegek. Ha a miértről érdeklődnének, szörcsögnék, krákognék, de a rádióriportból az azért kivehető lenne, hogy az andragógiaművészet ésComenius szavak hagyják el a számat és, hogy a halmazok metszete - ezt így fogalmaznám - véleményem szerint Óz, a csodák csodája. Ettől az interjúvoló levegője mintha elfogyna, de haladna tovább gyakorlottan, bámulatos, hogy mit meg nem engednek nekem most. Mindenesetre az üvegekből építettem egy Smaragdvárost a büféasztalra, mely, amikor kivilágítom, arról a padról látszik jól, amelyikre süt a Nap. A díszlet néhány darabját Barbi lefényképezte.

Tovább

Háromszázharminchetedik nap: A legjobb nap

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 6. 
vallfa nyito01
         Reggel háromkor, amikor befejeztem a feliratokat, melyek nem lettek nagyon jók, (ha őszinték akarunk lenni), de van végük vagyis végük van, végeztem velük, tehát ekkor jutott eszembe, hogy mára nincs show. Barbarára számítottam, rá is néztem, hátha alkot valamit, fölszólítottam, hogy alkosson, de ő azt mondta, hogy nem mer.  Nehéz időkre tartogattam ezt a gemkapocsból, kúpos fogóval hajlított vállfát. Nincs haszna, de rajta kívül már csak egy papírgalacsinom lett volna, melyet finom, széles margójú, félfamentes lapból gyűrök egy mozdulattal, és akkor inkább a vállfa, ugye, milyen megrendítő a relativitás? Az Égbolt kiállítás megnyitója várakozáson felül jól sikerült.

Tovább
süti beállítások módosítása