Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 14. 
 
         „A Galaxis Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközőről. A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt, komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk…. Heverhetünk rajta … felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat…; takarózhatunk vele…; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Ploskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged …); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá. Másrészt, és ez a legfontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. … ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak törülközője van, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.”* Az Útikalauz nehéz helyzetekre megfogalmazott tanácsa, hogy ne ess pánikba, és hogy mindig legyen nálad törülköző.

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2013. április 13. 

         A feladat a következő volt: a lift nélküli ház negyedik emeletén összepakolni a lakást, és lehordani az utcára, majd egy másik utcában a szállítmányt felvinni a hetedikre. Oda a változatosság kedvéért vezetett lift, de abba a kanapé, az ágyak, a szekrénysor nem fértek be. Barbi kedden küldött e-mailt a szokásos címre, hogy van-e brigád csütörtökre, azért mondom, hogy a szokásos címre, mert költöztünk már életünkben, volt, hogy egyik héten beköltöztünk, a másik héten meg vissza, mi tudunk költözni. A fiatalember megírta, hogy van brigád, de csak délutánra, mert délelőtt máshol pakolnak, amikor ott végeztek, jönnek hozzánk. Mi a költözésben érdekeltek voltunk, de nem tudtuk nem tudni, hogy ha ugyanaz a négy markos legény jön délután, amelyik előzőleg hat órán át tonnákat mozgatott, akkor fáradtak lesznek, s a fáradt markos legény ingerült markos legény is egyben, ez egy axióma, aminek mint olyannak bizonyítására nincs szükség. Így mi a kézben tartott újabb tonnákat illetően voltunk bizonytalanok, a fiúk meg, vélhetően a kezeket illetően.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! rovat, Napfény Poszt - 2013. április 13.

„Egy ideig nem jött senki, a telefonfülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.
Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának. 
Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben lévő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt. 
Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban. „*

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 11.

         Mára konkrét feladatom akadt, fel kellett frissítenem azt az asztalközepet, ami Judit délutáni cikkének egyik főszereplője lesz. Arról van szó, amit múlt héten kiposztoltam, de éppen azért, mert kiposztoltam, meg azért mer húsvéti, és ebből adódóan elavult, a tojásokat és a színeket ki kellett cserélnem rajta.
- Nem mutathatunk húsvéti dekorációt tíz nappal a dátum után – mondta. 
- Valóban botrányos volna – mondtam. 
- Virágokra gondoltam – mondta – kis, fehér cseresznyevirágokra. 
Bólintottam. - Meglepődtem volna, ha nem azokra gondolsz – mondtam. 
Mielőtt hozzáláttam a húsz, egyenként három rétegből összeálló, rétegenként hét milliméter átmérőjű, fehér virág legyártásához, még vetettem egy búcsúpillantást azokra a poharakra, amiket ma mécsesekké akartam átlényegíteni.

Írta: Kereszesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 10.

         Ma nekifogtam a kredencpolc fehérre antikolásának. Olyasmi lesz, mint amilyen a fenti skiccemen látható. A munka, csiszolás – festés – csiszolás – festés - csiszolás végtelenített ciklusa, ebből az első csiszolás körül tartok. Az is lehet, hogy ezen a héten nem lesz ebből show. A polcról csak sejtjük, milyen lesz, részeredményt sem tudok mutatni, ez egy elég vékonyka történet, ebben megegyezhetünk.
         Elővettem ezért egy régi Mérges Madarak (Angry Birds) projektet, amit a sógorom születésnapjára készítettünk. Szeretném elmondani, hogy a torta alkotóelemeit élelmiszerboltban vettük, de mindenből a legolcsóbbat választottuk, és amiben nem volt adalékanyag, azt is elrontottuk ételfestékkel. Az alkotás vérlázító, részleteiben és egészében mond ellent a kisfiam, ne játssz az étellel felszólításnak.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 9.

         Ma egy kanálból készítettem gyűrűt magamnak. A projekt könnyűnek tűnt, de alaposan megrángatott. Harmadik próbálkozásra jártam csak sikerrel, előtte két kanalat törtem el, gondolom, amikor fizikából a fémek megmunkálási tulajdonságait vettük, végig a klotyón cigiztem. A második elpattant kanál után megnéztem egy ékszerészt a Youtube-on, aki hegesztőpisztoly és valamilyen sav együttes alkalmazásával javasolta megtörni a fém ellenállását. Nekem sajnos hegesztőpisztolyom nincs, de elég erős vagyok, így újra megpróbáltam hidegen meghajlítani az acélkanalat, ami – legyen ez bármilyen meglepő – sikerült. Az első eltört kanálnak, ahogyan a skiccen is látható, sokkal gazdagabb mintázata volt, s mint ilyen, szebb végeredményt ígért, de ennek az elkészültnek is nagyon örülünk.

A házi kanálgyűrű hozzávalói:

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 8.

         Azt még nem mondtam, hogy nálunk sokszor ment a Julie and Julia című film. Nem én néztem. Julie Powell New York-i hivatalnok, Julia Child szakácskönyvét főzte le egy év alatt, ebből blogot írt, 365 nap, 524 recept alcímmel. Ez engem annyira nem érdekelt, hogy alig találok rá szavakat. Ami megragadott viszont, hogy van egy Lawrence Dai nevű hipszter a Northwestern Egyetemen, aki egyik reggel azon tűnődött el, milyen vicces, egyben non konform lenne, ha egy éven át minden nap megnézné filmen, ahogy Julie Powell egy éven át minden nap főz, és erről blogot írna. Ezek után Lawrence Dai háromszázhatvanötször nézte meg a Julie and Julia című filmet, és 365 bejegyzést tett róla blogján, a többiek azt hitték, hogy a harmadiknál nem jut tovább, ő önmagának egy hetet jósolt.

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. április 7.

Fotó: Keresztesi Barbara
         Ma délután kinéztem az ablakon, és megláttam a Száva-tornyot, a főváros legmagasabb épületét. Egy Serge (Szerzs) nevű párizsi fickó jutott eszembe, akit tegnap még az Eiffel-torony közelében fotóztak le, de ma Serge (középen) Budapestre utazott, és itteni barátjával, Jánossal (balra) már a Száva-torony alatt fényképeztették magukat. A képre két vadidegen is rákeveredett, de róluk nem tudok túl sokat. Egész este az ujjaimon röhögtem. 

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat, Napfény Poszt - 2013. április 6.

Fotó: Fischer Tamás 
       Úgy gondoltam, ma lazításképpen elmegyünk, és megnézünk két százéves házat, majd miután hazaérek, még lesz időm elkészíteni a mai napi alkotást. Nem így alakult, úgyhogy a mai teljesítményem, hogy levegőbe ugrottam egy százéves szecessziós ház udvarán, az Iparművészeti Múzeummal szemben.

         Kárpótolásul közre adom a képeimet, amiket az épületről készítettem.