Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Kétszáznegyvenharmadik nap: Ezüstcsillámos talpak

2013. december 03. - napfényposzt

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. november 30. 
ezust csillam nyito01
         Ismerek egy amerikai nőt, az a típus, aki Angliát legfeljebb előkertnek tudná elképzelni a birtokon. Ez a nő egy külön teremben tárolja az éves házdekorációját. Én nem hinném, hogy mértéktartónak számítanék ilyen értelemben, de az én éves házdekorációmat csak egy gardróbszekrény meg egy közös és osztatlan pincerekesz őrzi. Az állomány évek alatt nőtt ekkorára, én pedig éppen új tételekről ábrándoztam, amikor a húgom odatette elém a meglévő holmikat és azt mondta, hogy szerinte zsírmajom vagyok, ha ebből nem tudom kihozni ezt a téli szezont. 
Nekem két múzsám van összesen: az intuíció meg a határidő, így amikor késésben ültem a helyemen, egyszer csak a semmiből eszembe jutott, hogy még tavaly nyárról van valahol egy türkizkék váza, aminek a talpát, ha beglittereznénk, az jól mutatna ezekkel az ezüstgömbökkel, és tetszik látni, milyen igazam lett.

ezust csillam hozzavalok

Hozzávalók: 
átlátszóra száradó ragasztó, 
ecset, 
fimonszemcsés ezüst csillámpor, 
átlátszó lakk. 
ezust csillam 01
ezust csillam 02
ezust csillam 020
ezust csillam 021
ezust csillam 03
ezust csillam 04
Az üveget és a fémet is egyenletesen átkenem ragasztóval. Egy doboztető felett megszórom csillámporral, a felesleget lepergetem. Amikor megszáradt, átkenem lakkal, hogy ne peregjen róla a por. Hagyom megszáradni. 
Ha a csillámos felületekre már nincs szükség, meleg vízzel és dörzsszivaccsal könnyen tisztára moshatók. 
ezust csillam nyito02
ezust csillam nyito03
Szia
Barbi

Fotó: Keresztesi Judit

Százhuszonkettő nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

Kétszáznegyvenkettedik nap: Kókuszos ananászjégkrém
Kétszáznegyvenegyedik nap: Karácsonyi teríték
Kétszáznegyvenedik nap: Aranydiós asztalközép

>>> Következő nap

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr215673848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása