Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Száznyolcvankettedik nap: Félidő

2013. október 02. - napfényposzt

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. szeptember 30.
felezo nyito02
         A 182 és feledik napnál tartunk (a 7 és feledik emeleten). Este sima tequilák alkalmazásával ünnepeltünk, és közben arról beszélgettünk a gyertyafényben, hogy mostanra ügyesebbek lettünk ebben a blogolásban, az igaz. De amíg úgy, ott ültünk, nem tudtuk nem tudni, hogy a felén vagyunk túl, ipso facto a végéig még van hátra ugyanennyi, és erről azonnal Louis CK jutott eszembe, akinek akkorra már két gyereke volt, és amikor reggel a második kölyköt is betömte a jobb hátsó ülésre, majd rávágta az ajtót, azután megfordult, és a csomagtartót nagy ívben kerülve meg, lassú léptekkel közeledett a kocsi bal első ajtaja felé, na elmondása szerint ez a séta volt az ő összes szabadideje pár éven keresztül. A 182 és feledik napon úgy tudnám összefoglalni az eddig történteket, hogy meglepően őszintén otthon érzem magam ebben a projektben, de nagy szívás, az biztos. 

felezo 01
felezo 02
A gyertyafény hozzávalói:
teamécsesek,
gyufa.
felezo nyito03
Szia, 
Barbi

Fotó: Keresztesi Judit

Száznyolcvanhárom nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

Száznyolcvanegyedik nap: A színfalak mögött
Száznyolcvanadik nap: Fahéjas gyömbérkeksz
Százhetvenkilencedik nap: Falevél szalvétagyűrű

>>> Következő nap

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+ projektben született összes poszt, egy lapon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr315547012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása