Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 13.

         Levágott két zöld rozmaringágacskát és a szemfogaihoz illesztette, így beszélgetett, mindent így mondott, míg egyszer rászóltam, hogy vegye ki azokat az ágakat a szájából, mert a szavakat nem értem, és ő bárgyú tekintettel nézett rám, és a szájából még mindig a két ágacska meredezett lefelé, mintha rázogatták volna őket finoman, úgy remegtek, miközben kérdezte méltatlankodva, hogy mégis, milyen ágakra gondolok pontosan. Egyébként ezt a mi kiállításunkat ünnepeltük, hogy megnyílt és nem. Kérdezte, pont a rozmaringágas fiatalember, hogy Schrödinger macskája a produkciós itt vagy mi van, de nem, hanem nem lettünk készen, csak kinyitottuk a műtermet, hogy be lehessen jönni, mert a tér már így is szépen működik, csak itt-ott még a lélek nincsen benne. Körülbelül arról beszélgettünk, hogy amikor már majd tényleg megnyitunk, balra egy szobor fog suttogni, középen pedig időalagútból aláhulló irodalom hever szanaszét egy óriási zöld pamlagon. Meg Louis Ck új showjáról meglehetősen hosszan, aztán elmentek mindannyian. Így hát, ott ültem egy lakoma romjai fölött. Az asztal közepén egy kristálykancsó állt, mellette szőlőlevélbe bugyolált vaj, nyitott, félig üres üvegek, aprósütemények morzsái borították az abroszt, én pedig leírtam ide szó szerint, hogy mi történt az ebéd alatt, nem ködösítettem ezúttal. Ha valaki egy nem szokványos ünnepi menüt kíván meg, de nem akar rengeteget állni sehol, különösen a konyhában nem, és mégis azt akarja érezni, hogy a Café Anglais-ban ebédel, akkor tessék majd ezt kipróbálni; lassútűzön puhára párolt libacombokat, melyeket rum, friss gyömbér és fokhagyma jár át, ezeket forgattam végül rozmaringgal, borssal fűszerezett gesztenyés mézbe és mintha Boris Vian írta volna, de tessék elhinni, ez igazi recept. A kávéhoz kardamomos citromkeksz járt, eredetileg néhány darab, de aztán megették az összeset.