Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. július 22.

         Az ablakokkal szemben ültem a kanapén a dolgozószobában, ahol az egyetlen, amit nem csináltam, az a dolgozás volt. Bámultam az eget. Valahonnan zene szűrődött be, halkan énekeltek is: /szelíden át (szün!) kelek az Andokon / a hátizsákban (szün!) egy törött szaxofon / … Az lett volna jó, ha mondatok jutnak eszembe, mondatokat mondok ki egy reggeliről, az Eggs Benedictről, és nagyon is volt realitása ennek, részben, mert én, én azért vagyok. Én vagyok azért, hogy mondatok ki legyenek mondva. Egyébként meg, ki ne tudna beszélni arról, ahogyan egy szépséges, rezgő tojásburok egyszer csak engedelmesen megnyílik, belőle aranysárga krém bújik elő, mely lassan, csendesen takarja be az alá halmozott rétegeket; összekeveredik a citromos mártással, ráfolyik a forró baconszalonnára s végül az édesített tésztával egy falatban kerül a szájba, az ember pedig beleszeret a gondolatba, hogy mi is történik itt vele, de ezt a szomatoszenzoros részt nem akarom részletezni, nem ettem én meszet. A mondatok azonban nem akartak jönni, a dolgozószoba, dolgozás tekintetében továbbra is érintetlen maradt, a szomszédban újraindult a zene, aztán megint, harmadszorra - a jelenet egyáltalán nem volt kellemetlen -, már fejemet ütemre ingatva mormoltam a textust: /úgy egy húszezer egyéjszakás kaland, / na körülbelül az lenne magával elég / hm hm hmhm párárárá, satöbbi. Hirtelen összecsomagoltam és kiléptem az ajtón. A ház előtt keresztülvágtam a parkon, babráltam az autó kulcsaival, majd végighajtottam a kertek mellett, ráfordultam az autópályára, a második kanyar után jobbra, át a Duna-hídon, végig a Folyósoron és ott volt a reggeliző hely, amely nem a miénk, ezzel nem szeretném indirekte állítani, hogy soha nem is lesz az. Kicsivel később végignéztem a reggeli romjain és arra gondoltam, hogy nehéz andragógia feladat lesz az Eggs Benedictet úgy is mint könnyű fogást eladni bárkinek, mert könnyűnek nem könnyű. Az angol muffint horribile dictu én kaláccsal helyettesíteném be. Kisütnék egy szelet szalonnát, forrásban lévő ecetes vízben örvényt kavarnék, s a tojást éppen az örvény közepébe ütném, így főzném három percen át, majd óvatosan kiemelném és leitatnám róla a fölösleges vizet. A hollandi-mártás az Eggs Benedict lelke, elkészítését gondosan írtam le, ha a tojássárgája túlságosan hosszú időt tölt a gőz fölött és, ha a vaj eleinte nem cseppenként kerül a mártásba – ahogyan ajánlom – akkor a massza összekap, és ott áll az ember, tudjuk, hogy… – Szombaton itt folytatom.

Hozzávalók:
1 szelet kalács,
1 szelet ropogósra sütött bacon,
1 posírozott tojás,
3 tojássárgája,
1 teáskanál fehérborecet,
1 evőkanál citromlé,
cayenne bors,
120 g vagy több olvasztott vaj,
só.

Egy lábasban vizet forralok, a három tojássárgáját egy olyan tálba ütöm, amely hőálló és nem zuhan bele a tűzhelyen lévő lábasba. Ügyelek arra, hogy a víz ne érintkezzen majd a tállal. A tojásokra öntöm az ecetet, a tálat a gőz fölé helyezem és habverővel, nyugodt mozdulatokkal addig keverem a tojások sárgáját, amíg belőlük krémet nem kapok. A tálat leveszem a vízfürdőről, a vajat eleinte cseppenként adom a masszához, habverővel elkeverem, majd újabb apró adagot öntök az edénybe. Ahogy a krém vastagodni kezd, egyre bátrabban adagolhatom a vajat is. A három tojássárgája meglepően sok zsiradékot képes fölvenni, rajtam áll, hogy mennyi vajat öntök a szószhoz. A mártást megsózom, megborsozom, beleöntöm a citromlevet, homogénre keverem, melegen tartom. 

Kisütöm a bacont, a serpenyőben maradt zsiradékon megpirítom a kalácsot (vagy a félbevágott angol muffint). A bacont a pirított kalácsszeletre teszem, finoman ráhelyezem a buggyantott tojást, majd bevonom a hollandi-mártással. 






Fotó: Keresztesi Judit

Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.