Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Háromszáznegyvenharmadik nap: Nyuszifüles csomagok

2014. március 13. - napfényposzt

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 12. 
nyuszicsomag nyito02
         Ez az egyik leghelyesebb mű a háromszázhatvanöt napban: a nyuszis zacsik (először „kisállat-feldolgozás szezon van” címet adtam nekik, de kitöröltem, most meg elmondtam, hogy mit töröltem ki, Freud lélegzetét visszafojtva várja, bevallok-e még valamit.) Ezek a nyuszifüles ajándéktasakok tényleg nagyon aranyosak. Barbi selyempapírból készítette őket.

Tovább

Háromszáznegyvenkettedik nap: Egy kiállítás képei

Fotó: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 11. 
egykiallitas nyito01
         Egy gyorsat, jó? Rudolf, a második, egy rosszkedvű ember, az a fajta, akinek akkor jó, ha rossz, de amikor jó, akkor rossz, szóval általában jó, Prága városában, sima cseh sörök alkalmazásával itta le magát ezerötszáznyolcvanöt tavaszán. A tündöklő szépségű I. Erzsébet később megragadta a pulyka felső combját Londonban, s a sültet szűzies ujjaival szájához emelve az utolsó húscafatig lerágott mindent a csontról. (Murphy, 1921) Ezek jutottak eszembe ma, illetve valami még Medici Katalinról, érezhetően semmi eredeti. Semmi eredetit nem hoztam ma létre. Viszont van egy jó hírem, mellyel meglepem magam magam: maradunk a Bálnában még egy darabig, úgy is mint Alan Harper. A kiállítás képei itt láthatók, csupa olyan, amely még nem szerepelt korábban.

Tovább

Háromszáznegyvenegyedik nap: Én az égen

Készítette: Keresztesi Barbara, Keresztesi Judit és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 10. 
egbolt vasarnap nyito02
        Kivettem egy napot. Nem igazi szabadnap, úgy értem, csak tíz óra egyben, amit szabadon oszthatok be, és én így gazdálkodtam: The Wolf of Wall Street, Last Vegas, Die Hard 5, az Episodes harmadik évada, egy kardamomos csirke, egy meggyes muffin, harminc perc alvás, két kávé, négy csésze tea. Egyszer mesélte nekem egy ember, hogy előzéskor megállt az idő és megnyúlt számára a tér a múltban, az autó, melynek nekirohanni igyekezett mintha egy csúzliba került volna hátrarándult, mondta ő, ő pedig be tudott slisszolni a busz elé, s így megmaradt az a része, amelyiken ilyen gondolatok suhanhatnak át. Holnap kezdődik a hónap, amelyikben nincs elég idő, sem tér és egy téridőtágulásnak nem lennék ellenére, ha bárki megkérdezne. Tegnap Barbi készített rólam néhány képet amint a videóinstallációban sétálok, így van ma miről írnom, és grátisz megnézünk engem is kevés sminkben, ami tűrhető pletyka. Az égenjárás egy festményen játszódott, a felhők a lábamnál gomolyogtak, mindezt egy videókamera látta, a vele összekötött projektor pedig megfordítva adta ki a képet a falra. Így érdemes a levegőbenjárást elképzelni és a vízenjárást is, amennyiben érdekel bennünket a magyarázat. 

Tovább

Háromszáznegyvenedik nap: Mondj valami kedveset

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 9. 
vendegkonyv nyito01
         Az egyik installáció, ami nem készült el időben: a fal. A falon egy magasságfüggvénynek kellett volna születnie, akik bejönnek, a fejük fölött húztak volna egy vonalat, amelyet aláírnak és ez a gyönyörű vonalrengeteg adta volna ki azt a valamit, amit fogalmam sincs, minek hívunk, de kell nekünk. Mindebből csak a csomagolópapírokat ragasztottuk föl és a tollakat, de arról, hogy ezekkel mi a szándék, (hogy van-e), nem beszéltünk. És bekövetkezett, amit kifejezetten kerülni akartam, előállt egy nagyméretű írófelület, amin bárki azt mond, ami eszébe jut, s ez az alkotói szabadság, köztünk szólva, kétesélyes. A négy nap alatt körülbelül ezren fordultak meg a teremben, a fal figyelésére nem is jutott idő, hátha nem veszik észre, ebben reménykedtem, de észrevették és elszabadultak az érzelmek, mindenki írt, amit csak tudott. Közben a gyerekek eksztázisba estek, a szó legszorosabb értelmében kontrollálatlanná vált minden, léghajók lengtek, felhők kerültek veszélybe, a fal meg egyre telt és rá sem mertem nézni, csak sejtettem, hogy már nem fér oda több szöveg. Ma pedig, a próbaidő leteltével mint egy imafal elé odaálltam, és kiolvastam. A tapétán millió lendületes vonal található, firkálmányok, alattuk miniatűr, pedáns rajzok foglalnak helyet, mellettük mindenfelé héber, arab, orosz, angol, francia, magyar mondatok. Ezek a tárgyon kívül vagy azon belül a szerelem vagy szeretet vagy szeretés vagy tetszés észrevételei mind. Akik itt jártak, üzenik, hogy odáig vannak egymásért vagy, hogy szerelmesek Eszterbe vagy Péterbe vagy a felhők között is Zsófira gondoltak. Vagy azt írják, nem tudták, hogy "art could be so fun", "érdekes hely", "köszönjük az utazást" meg ilyesmiket. Végül kénytelen voltam hozzáérni a falhoz, megtapogatni, lehunyt szemmel végighúzni a tenyeremet a szelíd szövegek fölött. A hétvégéről kutatási eredményként rögzítem: valami rendkívüli történt, de fogalmam sincs, hogy mi az.

Tovább

Háromszázharminckilencedik nap: Spagettimártás

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 8. 
spagettimartas nyito01
         Most azt írok, amit akarok, örömírás, mint az örömfoci, nem mintha tudnám, mi az a foci, de a brazilok szerint nagyon fontos. Nem mintha tudnám, kik azok a brazilok. Van egy főzős történetem egy pártpolitikussal. Kifolyik az ujjaimon át a külvilágba, ez nem nagy öröm, de ebben a műfajban éjfél és hajnal egy óra között nem válogathatok. Ez a politikus egy nő. Nem nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik, olyan, mint én, csak más, kérem, én nem az a fajta nő vagyok, vagy ő nem az. Mindegy, beszélgettünk, és mondta, hogy ne főzzek, hogy megtiltja, alantas dolog, mi nők nem azért szereztünk több diplomát, hogy ilyen pimf ügyekkel foglalkozzunk, mint a konyha. Én egy elitista tahó vagyok, ezt mindenki tudja, de az igazságtalan beszédek hajlamosítanak a kontrasztképzésre, mondtam neki, hogy ez az én területem: a barbárságtól való eltávolodás, s az asztalkultúra ennek, ha nem is ómegája, de alfája, és nincs valamije kéznél, egy diplomája mondjuk, mert ki kellene támasztanom a billegő asztalt, amin a húst klopfolom? Amikor a Banditákban Bruce Willis és Billy Bob Thornton az Oregon City Bankot rabolták ki és a bank elnökénél vacsoráztak előző nap a bankelnök akaratán kívül, Billy Bob Thornton az elnök bömbölő feleségét faggatta a spagetti mártásának összetevőiről. A nő nem volt boldog tehát, de így is társalgott és hagyta, hogy Thornton kitalálja a szósz hozzávalóit, köztük a sáfrányt. Lefőztem ezt a mártást Thornton javaslataival kiegészítve, hátha jó, és az. Így, aki friss paradicsommártást szeretne egy spagettire, az készítse el nyugodtan, nem fog csalódni.

Tovább

Háromszázharmincnyolcadik nap: Smaragdváros

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 7. 
smaragdvaros nyito01
Arról a sárga padról nézve a felhőkön keresztül előtűnik az ígéret, a nem-létező, a majdnem bekövetkező, ami egyszersmind átverés és hallucináció és mégis fantasztikus, és ehhez kellett valami smaragdszínű, ami nem volt. Nem volt semmi. Semmi zöld. Micsoda stílustalanság. Csak azután a szemétből kihalászott borosüvegek. Ha a miértről érdeklődnének, szörcsögnék, krákognék, de a rádióriportból az azért kivehető lenne, hogy az andragógiaművészet ésComenius szavak hagyják el a számat és, hogy a halmazok metszete - ezt így fogalmaznám - véleményem szerint Óz, a csodák csodája. Ettől az interjúvoló levegője mintha elfogyna, de haladna tovább gyakorlottan, bámulatos, hogy mit meg nem engednek nekem most. Mindenesetre az üvegekből építettem egy Smaragdvárost a büféasztalra, mely, amikor kivilágítom, arról a padról látszik jól, amelyikre süt a Nap. A díszlet néhány darabját Barbi lefényképezte.

Tovább

Háromszázharminchetedik nap: A legjobb nap

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 6. 
vallfa nyito01
         Reggel háromkor, amikor befejeztem a feliratokat, melyek nem lettek nagyon jók, (ha őszinték akarunk lenni), de van végük vagyis végük van, végeztem velük, tehát ekkor jutott eszembe, hogy mára nincs show. Barbarára számítottam, rá is néztem, hátha alkot valamit, fölszólítottam, hogy alkosson, de ő azt mondta, hogy nem mer.  Nehéz időkre tartogattam ezt a gemkapocsból, kúpos fogóval hajlított vállfát. Nincs haszna, de rajta kívül már csak egy papírgalacsinom lett volna, melyet finom, széles margójú, félfamentes lapból gyűrök egy mozdulattal, és akkor inkább a vállfa, ugye, milyen megrendítő a relativitás? Az Égbolt kiállítás megnyitója várakozáson felül jól sikerült.

Tovább

Háromszázharminchatodik nap: Az a pad, amelyikre a Nap süt

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5. 
nappad nyito01
         A kiállítás ma nyílik, elkészült, amelyik része nem készült el, arról azt állítom, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz. Tegnap kiporszívóztam a mezőt. Később az eget is, el voltunk késve, már zárt az épület, de kaptunk háromnegyed órát, és így kiporszívóztam még a várost, aztán fölkapcsoltam a Napot. Úgy hagytam üzemben mindent, hétvégén tessék szíves, személyesen ellenőrizni majd. 

Tovább

Háromszázharmincötödik nap: Az utcai árus pultja

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 5. 
vendor nyito02
         Egyszer, amikor egy betonrengeteg szürke tömbjében laktunk, amelyet szürke tömbök százai öveztek és még az is rontotta a képet, hogy a vizesek föltúrták az aszfaltot rögtön az után, hogy a gázosok leaszfaltoztak, kinéztem az ablakon. A pokol éppen ilyen lehet, ha engem valaki kérdez, akkor erre gondoltam és arra is, hogy milyen drámai, egyszersmind gyönyörű ellentét volna, ha most levinném a kerek asztalt, a damaszt terítőt, a gyertyatartót, a friss tatint (tatent), meg a garnélákat vajban, és a Zsolnay készletben föladnám az uzsonnát a földmunkásoknak. És nem tettem, de egyáltalán nem azért, mert csak beleképzelgek a világba, felelőtlenül, nagyon is elszántan készülődtem, úgy kellett rám kiabálni, hogy legyek szíves ezt a művészetet alaposabban előkészíteni. Most gondoltam erre újra, amikor ebben a kopár betonkockában építkezünk, hogy milyen ragyogó kontrasztot adna ki a terem egy szegletében XIV. Lajos, nyilván nem személyesen. Egy utcai árus pultját kellene fölállítanom, és nincs se kis porcelánkészletem, se nagy, sem semmilyen finom darab, a barokk, úgy tűnik, üres üvegekből és kopott tányérokból kell, hogy összeálljon, meg műanyag almákból, melyek éppen délután kaptak egy csillogó árnyalatot. Majdnem elfelejtettem mondani: a Nyugati Boszorkányra ráesett ma ez a kiállítás, a bejegyzés képein is látható.

Tovább

Háromszázharmincnegyedik nap: Mézeskalács Google térkép

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 3. 
tavasz mezeskalacs nyito01
         Mi legyen a házakkal a mézeskalácsvárosból? Tegyük magasra őket. Mennyire magasra? Nagyon. De engem, úgy nem érdekeltek. Betlehemezők, hó, hó, éneklő hóemberek, tegnapi hírek, who wants yesterday' papers? Akkor vajon milyen formában érdekelnének engem, szíveskedjek ezt megmondani. Örömmel látnám őket lent a betonon inkább és legyenek közel egymáshoz, de az utcákat bejárhassa egy ember azért, jó? Jó. Amikor fölé hajolok, olyan legyen a város, mint az internetből kiugrott Google Maps, jó? Jó. Milyen érdekes lenne, nemde, ha kívülről, az üvegen át, csak különböző szemmagasságokban a pauszba vágott lyukakon lehetne meglesni az épületeket. Aki bekukucskál, annak a szemeihez belülről egy másik környezet volna rajzolva, egy mozgó szemgolyó köré valami, ami nem arc, így lenne igazságos a nézelődés: a benézőt nézi a nézett néző, vagy micsoda. És az ég szerelmére, tavaszodjon ki lassan ebben a mézeskalácsvárosban, ha kérhetem. 

Tovább

Háromszázharminckettedik nap: A labirintus

Készítette: Keresztesi Judit, Keresztesi Barbara és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 1. 

labirintus nyito03
         Építettünk egy közteret egy félkész betonkockában, amelyet egy üvegbuborék ölel körül, és ennek a köztérnek része a labirintus. Megkérdezték az arra járók - azt nem tudom, hogy hogyan létezhetnek arra járók egyáltalán, mert a tér üvegfalakkal határolt és kulccsal zártuk el a közönség elől, de az arra járók így is rengetegen vannak, velük beszélgetünk, miközben állunk a felhők között és ők mutogatnak a labirintusra -, hogy ez valamilyen szakrális okból avagy meditáció reményében készült vajon? De nem, (de nem ám): ez egyszerűen egy labirintus. Ha arra akarunk választ kapni, hogy mit gondolt a szerző, nos, a szerzőnek mindenképpen átfutott az agyán, miközben a betonon gubbasztott, hogy soha az életben nem lesz meg ennek a tízezer darab duct-tape-kockának leragasztásával. Később, amikor már majdnem készen volt, a szerző eltűnődött azon, hogy végső soron a lépések összessége kiadta a művet, vagyis lehet, hogy sorsszerűen megérkezne bárki bárhová, ha egy bármilyen célhoz az út intézményesül. De ez már túl sok volt neki; utak, sorsok, végzetek, mutasson nekem egy szerzőt csillagom, aki nem rezel be ennyi bizonytalanságtól. A szerző mestere a befejezetlenségnek egyébként, most is úgy kellett könyörögni neki az utolsó méterekét, ám a labirintus legyőzetett végül, vagy hogy is fogalmazzak: elkészült. 

Tovább

Háromszázharmincadik nap: Törpés szendvics

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 27. 
torpes szendvics nyito01
         Megcsípett tegnap a hideg kérem, fáztam, őszintén. Egész nap a betonon játszottam, ültem a terem padlóján és csíkokat ragasztottam le, erre egyébként minden okom megvolt. Szállt a por, úgy néztem ki, mint egy nagyon is elfoglalt kőműves (vagy mint egy ívhegesztő, aki reméljük, jobban táncol, mint hegeszt). Az előre csomagolt szendvicsek korát éljük, nincs különösebb izgalom gasztronómia fronton, más frontok tartják a frontot. Egy szendvicscsomagolást tudok felajánlani produkcióként, ha megfelel. Ha nem.

Tovább

Háromszázhuszonkilencedik nap: Beszélő ajtókilincs

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 26.
ajto akaszto nyito01
         Március 6-án nyílik egy kiállítás, ahol közelebb kerül az ég a földhöz, de erről később. Barbival beszélgettünk építés közben, ahogy mi beszélgetünk, nem beszélget úgy senki. Kiabáltunk, indulataink voltak a nyomás alatt, de nem veszekedtünk, ezt tudomásul kell venni: - Mit ordibálnak megint? – Semmit, véleményegyeztetés folyik. És azt kiabálta a húgom, hogy: - Mit miért, mit miért? Úgy érzem, hogy ez így jó lesz, mi többet akarsz tőlem még, én már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem! Barbi úgy ordibál, mint egy baronesse, mindig meglep, hogy akkor is fogalmaz, ha egyedül van, vagy azt hiszi, egyedül van. Ez a Lewis Carroll útmutatásain nyugvó életszakaszunk egy beszélő ajtókilincsben testesülhetne meg leginkább, azt hiszem.

Tovább

Háromszázhuszonnyolcadik nap: Tojásemberek

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 25. 
tweedledee nyito02
         Nina Simone után Ruth Brown következett, whenever I feel his touch / a get a thrill that’s much too much / too much too much too much, a himnusz, ahogyan Karla nevezi. Ekkor érkezett meg a levél. Egy marketinges írta, nyilván a marketinges Kis a pokolból, úgy kezdődött, hogy "Nem akarja megrabolni az időmet, de tervezünk-e vezetői tréninget venni nehéz munkatársainkhoz?". Tehát, van-e szándék („vagy se nincs”)? Erre én impulzívan fölhívtam Barbarát, hogy fessen mára egy Humpty Dumptyt. Ő pedig visszatelefonálta, hogy ahhoz nincs kedve, de Tweedledee-t és Tweedledumot megkaphatom, ha akarom.

Tovább

Háromszázhuszonhetedik nap: Tavaszi szívószálak

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 24. 
tavaszi szivoszalak nyito01
         Ketten ültek egy szobában, az egyetemi tanár és az a nő, akibe a tanár évtizedekkel korábban, egy külföldi útján szeretett bele. A késődélutánokat itt töltötték, a férfi az asztalka polc felőli oldalára srégen rácsúsztatott karosszékben aludt, a nő az ablak előtt álló kék fotelben olvasott. A férfi fölriadt, be kellene menni a tanszékre, mondta, mert ott hagyta a szemüvegét véletlenül. Azután rájött, hogy nem tud bemenni, mert a kocsija kulcsát is ott hagyta, de akkor meg hogyhogy itt áll a Ford a ház előtt, az nem lehet. Alkalmasint valahol a kulcsnak is itt kell lenni, állította, csak nem látja sehol, mert a tárgyaknak nincs most körvonala, és egy megszokott mozdulattal kivette a szemüveget a szvetter felső zsebéből, föltette, ránézett a kávézóasztalra, ahol meg a kulcsa hevert, amelyet diadalittasan föl is mutatott, hogy na, itt van ez a kocsi kulcs, nem tűnt el, megint szamárságokat beszéltél Zsuzsika. Zsuzsika belekortyolt a limonádéba és arra gondolt, hogy régebben megveszett az urának ezért a szórakozottságáért. 

Tovább

Háromszázhuszonhatodik nap: Köszönőkártyák

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 23. 
koszonokartyak nyito02
         Köszönetet kellene nyilvánítanom hét ízben, az apropó is kellemes és mégsem, mégsem tudok megírni hét nyomorult kétsorost. Elkéstem, vagyis jelen időben kések, Alice és a Fehér Nyúl nyilván nagyon el vannak keseredve, de akkor is, február elsején kellett volna elmenniük a leveleknek és ma sincsenek sehol. Nem hogy nem tudom megírni őket, csak az van, hogy nem akarom. Egyszerű volna pedig: köszönöm, hogy itt voltál. Köszönöm, hogy légitársaságomat választottad. Köszönöm, hogy leharaptad a műanyag ecsetem felét, de a másik felét meg meghagytad nehezebb időkre. A holnap az utolsó alkalom még tűréshatáron belül, ezekbe az aranyos köszönőkártyákba erőmhöz mérten - és ebben senki ne sejtsen ravaszkodást - írok majd valami kedveset.

Tovább

Háromszázhuszonötödik: Könnyű nap

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 22. 
konnyunap nyito03
          Zelmának volt egy majdnem negyed szabadnapja, ha ragaszkodnánk a pontosításhoz: három óra, húsz perc. Három óra és húsz perc nem elég semmire, gondolta. Meglapogatta a Royal Albert porcelánokat, elautózott egy kiállításra, visszaautózott, aztán bort töltött magának és megnézte a Boston Legal egyik részét. Zelma rendetlen, ragyogó és murisabb, mint egy szatyor oposszum. 

Tovább

Háromszázhuszonnegyedik nap: Mandulás pisztráng

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit

Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 21. 
mandulas hal nyito01
         A magas szemüvegest nem érdekelte a pisztrángfényképezés, egy mondatot fogalmazott, mely valahogy így szólt: „volt ma egyszer, hogy nem tudtam tovább élni maga nélkül”. Én az asztalon heverő pisztrángokat figyeltem, szerettem volna szépre fényképezni legalább az egyiket, hogy ha ránéz valaki a képre megkívánja, akarjon abból, amit lát. De ezeknek a sült halaknak a kinézete objektíve nem egy leányálom, és ez elkedvetlenített. – Az a bajod neked – nézett föl a magas szemüveges a mondatírásból– hogy mindenből katedrálist akarsz építeni. 
A fényképeken vajas, fokhagymás, mandulás, citromos, távolról sem unalmas pisztráng látható.

Tovább

Háromszázhuszonharmadik nap: Felhő ismét

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 20. 
egbolt nyito03
         A Bálnában van a Jónás sörház, és engem elnyelt Jónás tegnap, ami őszintén: kannibalizmus. A bejegyzést kezdtem előkészíteni egy asztalnál, ekkor jött oda hozzám egy férfi. – Hát ez meg micsoda? – mutatott a felhős képre. – Ez uram, egy felhő. Azt ő is látja, de az egész micsoda, mondtam, hogy a negatív tér manipulálása szerintem, (mi a fenét mondtam volna?), és most ezt megírnám, ha nem bánja. Valamiért egzotikusnak találta, hogy egy nő, aki én vagyok, betűket ír egymás után. – És kiscsillag – folytatódott a feudális beszélgetés – hol van ez a felhő? Mondtam, hogy én már olyan nagyobb forma csillag vagyok, a felhő pedig további felhőkkel lóg együtt egy teremben, a férfi erre kihúzta a széket, hogy helyet foglaljon, nyilván érdekelték a részletek, én meg konkrétumokkal nem tudván szolgálni fölálltam, lezártam a laptopomat és azt mondtam még neki, hogy ha akarja, fejezze be a kávémat nyugodtan. Azt álmodtam, hogy bárányfelhőkön keringek ebben a nagy térben, ahol most építkezünk. Ezt elmondtam Barbinak, akinek valamiért megtetszett az álom, és megvalósította. A felhő, mint koncept már korábban is szerepelt itt, a fölfüggesztése persze új. Az ér pontot?

Tovább

Háromszázhuszonkettedik nap: Eperlimonádé

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 19. 
eperlimonade nyito01
         Ma egy kimerítő, ugyanakkor érdekes és távolról sem humormentes helyzet miatt jutott eszembe az a mondás, hogy, ha az élet citromot ad, keverni kell egy limonádét. Nem tudom, esetleg a részletek érdekelnek-e bárkit: az élet egy nagy tétel halat adott, és amikor azt mondom, nagy, raklapban tessék szíves gondolkodni. Hogy mit kell tenni ilyenkor, ezen tűnődtem, amíg a fejemben beszélő hangok közül valamelyik tűrhető választ nem adott. Később a húgom kevert egy eperlimonádét.

Tovább
süti beállítások módosítása