Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Párizsi randevú

2012. február 16. - napfényposzt

 Írta: Keresztesi Judit

Ez az ajándék Bajor Gizi, (az, aki után minden férfi bomlott) és a Párizsi Kocka (az, amelyikbe a kávés nugátkrémet töltötték)  összeötvözéséből született. A Bajor Gizi vonatkozást - ami egyben első osztályú pletyka is - egy másik alkalommal mesélem el, a Párizsi Kocka jelenléte egy párizsi randevú esetében nem szorul magyarázatra, azt hiszem.
 

  1. alapanyagVégy egy nagy befőttesüveget, pink, fehér, pöttyös, piros, fekete színű maradék ruhaanyagokat, tűt, cérnát, ollót, gombostűt, vattát, szatén szalagot, celluxot, egy legalább 7cm nagyságú papírszívet, színes filctollat, egy Párizsi Kockát, egy mindenes ládát arra az esetre, ha a felsorolásból kifelejtettem volna valamit, és egy rózsás dobozt, aminek az elkészítési útmutatóját Barbi jövő héten közzéteszi.
  2. konturKifordítva (hogy visszájukra lehessen dolgozni) hajtsd félbe a ruhadarabokat, a szívsablon segítségével rajzolj ki rájuk annyi szívet, amennyit szeretnél, a szívek belsejében az anyag felső rétegét az alsó réteghez gombostűvel rögzítsd, és vágd ki a szíveket.
Tovább

Romantikus, de nem émelyítő ajándékötlet, ha bárki szükségét látná ilyesminek

 Írta: Keresztesi Judit

„Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.”
William Shakespeare, Hamlet 
(Arany János fordítása)

DSC_8098Ez a poszt most az én szórakoztatásomra született Bálint napra. Nem keresek ezúttal kulturális felhatalmazást, egyszerűen csak beszélek az ünnepről önhatalmúlag, arra hivatkozva, hogy ha Shakespeare-nek megfelelt, biztosan nekem is megteszi. 

Minden úgy kezdődött, hogy egyszer télen, szükségem volt harminc fő mikulásra abban a rémes igazgatói állásomban, amit egy kereskedelmi rádióban töltöttem be. Tizenegy évvel később, abból az alakulatból az egyik mikulás elvett feleségül. Aki ennél pikánsabb részletekre számított, az tényleg nem ismer engem. 

A Valentin napot kettőnk közül én szeretem jobban, a férjem a találkozásunk dátumát kedveli, ő arra készül, én erre szoktam. Ezeknek a mini ünnepeknek van egy komfortfokozatuk, az ajándékozás környékükön nem kötelező, csak ajánlott vagy még talán az sem, érthető és jogos, ez minden, ami biztosan elmondható róla. Ez a szabadság inspirálja a résztvevőket gondolom, mert rendre izgalmasabb meglepetésekkel szolgálnak, mint a nagy nyomás alá helyezett napokon általában szoktak. Az egyik évfordulónkra például 720 hektár földet kaptam a Holdon.

Tovább

Útmutató városi mézeskalácsház építéséhez

December 17-én, a Napfény utcában, egy mézeskalács városházából, és ötven polgári mézeskalácsházból álló kalácsvárost világítunk ki. Készítettem egy használati útmutatót, ha neked is kedved támadna kalácsházat készíteni az ünnepekre.





Szükséged lesz:

sütőpapírra,
mézeskalács tésztára,
mézeskalácsház-sablonra,
díszítőcukorkára,
hegyes késre, nagy késre és ha van, pizzavágóra,
sütőlapra vagy tepsire, (fontos, hogy amennyire lehet, egyenes legyen a felülete),
ollóra,
egy A4-es méretű (30x20cm), fehér csomagolópapírral bevont vastag kartonlapra, 
kézi vagy gépi habverőre,
egy öblös tálra,
ceruzára,
papírlapra,
lisztre, (a tésztát és a nyújtófát szükséges lisztezned),
nyújtódeszkára, (de ha nincs otthon ilyen eszköz, akkor egy vágódeszka, a konyhapult vagy asztal felülete is megteszi),
nyújtófára, (vagy ha nincs otthon, akkor egy sörösüveg, esetleg egy sima felületű üvegpalack is megfelel erre a célra),
konyharuhára vagy papírtörlőre.

A cukorhabarcs hozzávalói:

Tovább

Mágikus hatású Luca napi szövegek

 Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Boldog Karácsonyt! Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Eddig azt hittem, ennyiben merül ki a hazai kívánságkészlet. Nem tudtam, hogy könyvekre való Luca napi jókívánság örökségünk van, külön-külön rigmussal arra, hogy bőséget, egészséget, jó időt, gazdag termést, gyermekáldást hozzanak a háziakra. A Luca napi szövegekben démonikus nőalak jelenik meg, az az asszony, akitől az ember és az állat szaporodása függ. Ezért kívánják a falusi gyerekek a Luca nap reggeli kotyolások alkalmával, hogy „bornyas legyen” a tehén, „csikós legyen” a ló, „malacozzon” a disznó, „tojósak” legyenek a tyúkok, ludak; az asszonyok „fiazzanak”, s „egy kas gyerekük legyen”. Ez utóbbi Ipolykeszin így hangzik: „a gazdasszony alatt legyen egy filkas gyerek”.


„Vas legyen fazekatok, 
cin legyen tálatok, 
ólom legyen kanalatok, 
csikózzon meg a lovatok, 
bornyazzon meg a tehenetek, 
malacozzon meg a disznótok! 
Adj Isten gazdának bort, búzát, 
gazdasszonynak tyúkot, lúdat, 
menyecskének egy kas gyereket! 
Igy heverjenek a tyúkok e!” (Csáky Károly gyűjtéséből)

 

A jókívánságok sokat jelentenek számomra.

Tovább

11.12.13. Luca napja a 2011-es év 12. havának 13. napjára esik. Ez a hazai sikerkultúra újjáéledésének dátuma.

 A folklorista Sebestyén Gyula által szerkesztett Ethnographia 1909-es kötetében megjelent Luczaszék című közleménye, arról tudósított, hogy országszerte elterjedt hiedelem szerint Luca napján kellett elkezdeni, és karácsonyestére befejezni a lucaszéket. Rajta ülve készítője karácsony éjjelén, az éjféli misén úrfelmutatáskor megláthatta a falu boszorkányait: „Mert a néphit szerint az ilyen bátor vállalkozó nemcsak az elforduló arczokat látja, hanem még azt is, hogy melyiknek milyen szarva van; sőt ha sok boszorkány akad a falubeliek közül, akkor még a sok szarv gyakori összekappanását is meghallja.” írta Sebestyén Gyula. 

A Magyar Nemzeti Múzeum első lucaszéke Fejér megyéből, Válról származik, említett cikkében elsőként Sebestyén Gyula közölte: „A régiségtári osztály 1871. évi szerzeménynaplójába október 7-én 267. Sz. alatt a következő bejegyzés történt: ’Luczaszék 1 db 7 féle fából. Gürtler Mihály vaáli plébános és egyházkerületi esperes ajándéka. Jegyzet. Vaálban 1868-ban éjféli mise alatt elkobzott Luczaszék, melyen 18 éves vaáli legény Körmendy János a helybeli templomatya által ülve találtatott.’


Sötét titok, amit el kell mondanom: az én népemben ma nincs kultúrája a sikernek. Nemzedékekre visszamenően nincs, Buendiák történeteinek láncolata vagyunk, legkevesebb száz év magány. Nálunk generációk óta öröklődő hagyománya, kultúrája, megkérdőjelezhetetlen technikája van a boldogtalanságnak. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, tartja a népi bölcsesség. Könnyű azt mondani, tartom én.

A kulturális örökségről a legtöbb ember azt hiszi, hogy az a Hortobágy, vagy a Skanzen. De az igazság az, hogy a kulturális hagyaték nem más, mint a család, a törzs, a nemzetség közös memóriája, amelyben saját, hallgatólagoson született, íratlan szabályait tartogatja. Egy ország iszik erős fekete teát, tejjel, pontban ötkor, minden nap, ha bombák zuhannak az égből is. Egy ország barátságos vagy rideg, törekszik boldogságra vagy ennek ellenkezőjére.luca_joboszorkany
A kultúra egy sorsmeghatározó áldás vagy átok, egy automata program, változtatni rajta emberfeletti feladat. Így két eshetőség jöhet csak számításba: vagy írmagja sincs a sikernek a magyarok kultúrájában, s akkor nem sok teendőm marad, vagy történt velünk valami emberi ésszel föl nem fogható útközben, ami átmenetileg törölte emlékeinkből a siker kódjait. 

Három évvel ezelőtt gondoltam először arra, hogy valaha kellett legyen itt egy ünnep, amely következetesen, befogadóan, kellemesen magyar, az ember nemcsak úgy mellesleg tartja számon, hanem alig várja, hogy eljöjjön az évnek az a napja. Úgy szerettem képzelni, hogy ez a hiányzó ünnep tréfadolog, nemcsak közepesen szórakoztató, hanem az elképzelhetetlenségig vicces, egy szimbolikus győzelem a sötétség erői felett, tele bizakodással a jövő iránt. Az volt az érzésem, hogy ez a sikerünnep valaha létezett Magyarországon, csak az idő betemette, de ha kiásná valaki és leporolná a ruháját, talán magához térne szegény.

A Luca nap, egészen a múlt század negyvenes éveinek elejéig a magyar paraszti kultúra legnagyobb termékenység és teremtés ünnepe volt. Ez azt jelenti, hogy a történelem egy bizonyos órájáig bezárólag, az én népem szellemi kódja magában hordozta a sikert, nem mint lehetőséget, hanem mint kötelezően, bárkitől elvárható teljesítményt. Akárki, akárhogy vonogatja a vállát, felbecsülhetetlen értékű kincset találtam, tudom. Kiástam Magyarország sikerkultúrájának darabjait. Alaposan rászakadt a XX. század, ütött-kopott, szénporos, mint egy bányász, és urbánus környezetben az 1800-as évekbeli paraszti múltja sem egy szexepil, de akkor is ott van benne a hiányzó információ: a siker receptje, kifejezetten magyaroknak szerkesztve. 

A lucaszék képében Karácsony szent estéjére az embernek míves munkát kell kiadnia a kezéből, olyasmit, ami egyesíti az anyagismeret, a helyismeret, az előrelátás, az időbeosztás, a helyes cél kiválasztás, a szakértelem és a kitartás erényeit. Ha a kultúra hétköznapi nyelven mondaná el a boldogulás titkát, mindenki ásítozna és kelletlenül a plafont bámulná. De így, hogy varázslatok, boszorkányok, jó és rossz szellemek aktív bevonásával tanítja a siker technológiáját, évszázadokon át tarthatta magát a köztudatban. Újraélesztve és elvárosiasítva is felettébb szórakoztató lesz, ezt megígérhetem.


Üdvözlettel
Keresztesi Judit

Csak ahogy lenni szokott. Vettünk néhány tonna tököt, és lámpát csináltunk belőlük.

Előző nap nagyon megijedtünk, az ijedtség talán nem is fejezi ki pontosan, mit érzetünk, pánikban voltunk, az a helyesebb szó az állapotunkra. Péntekre viharfelhők jöttek, jól ismerjük az őszi lehűlés természetét, tegnap még huszonöt fok árnyékban, holnap tíz fok szélvédett helyen, aggasztó változás, különösen, ha szabadtéri fesztivált rendez az ember. Soha, egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy az ítéletidő másnapján, ilyen remek napunk lesz. 

sutik.jpg
Pénteken készültek el a sütemények, citromos, mákos, céklás, tökös, répás, cukkinis, káposztás, összesen ezerkétszáz szelet.
 

lakatos_peter_05.jpg 
Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválja, 2011. október 8. délután 5 óra. Fotó: Lakatos Péter - MTI

Szombaton építettük fel a fesztivált és díszleteit. Rengetegen segítettek nekünk, nevüket a cikk végén sorolom fel, ők voltak a szponzoraink, nélkülük ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Összesen negyven asztalnál vájhattak a látogatók, egyszerre háromszáz férőhely állt rendelkezésükre, de hat óra körül már újabb asztalok beállítása vált szükségessé, vendégeink három óra hosszára, teljes egészében birtokba vették a Napfény teret.
 
lakatos_peter_03_v.jpg
A díszletekben a termények szépsége, az urbánus polgári élet és a vidék gazdagsága tükröződött, legalábbis mi így értettük a búzakalászokból, gyertyatartókból, tökbábukból, óriás tökből, gyöngyökből, szalmabálákból, fazekas műtárgyakból összeállított installációkat.

szelektiv_kiallitas.jpg 
"Amikor megkaptuk a fesztivál területfoglalási engedélyét, megpróbáltam elvitetni a szelektív kukákat innen, vagy legalább kitakaríttatni a környéküket, de az Fkf, Kfki vagy FBI már nem emlékszem, nem nagyon lelkesedett. Arra gondoltam, talán én odébb tolhatnám a tárolókat, de megmozdítani sem tudtam egyiket sem, közben a vicc motoszkált a fejemben: hol alszik egy másfél tonnás gorilla? Ahol akar. Mit csináljak, mit csináljak? Ekkor a festészet tanárom tanácsa jutott eszembe, ami körülbelül úgy szól, hogy ha valamit nem tudsz legyőzni, akkor csinálj belőle kiállítást.” Itt vannak ezek a derék szelektív kukák. Védik a bolygót, vagy valami hasonlót csinálnak. Zajosak, piszkosak, fáradtak, ramatyul néznek ki. Mint egy csapatáról leszakadt, elgyötört katonai alakulat, akiket a környékbeliek nem mernek nem szeretni. A kukáknak sem lehet könnyű. Szöveg és grafika: Keresztesi Barbara"

A terep egyetlen szépséghibájából, a szelektív tárolókból kiállítás lett, ez a kissé viharvert rohamosztag vigyázott bennünket, míg a tököket vájtuk. 
 
lakatos_peter_02.jpg
Délután öt órakor nyitott a rendezvény, és már az első órában közel kétszáz tök talált gazdára. A fesztiválozók között voltak olyanok, akik profi vágókészlettel érkeztek, láttunk fúrót, és esküszöm egy szablyát is valaki kezében. A szakápoló - aki hivatalból látogatott a rendezvényre -, ugyancsak megilletődött a hír hallatán: „- A helyszínen ma közel kétezren vonulnak át, s a tömegben nagyjából három-ötszáz ember kezében lesz szúró vagy vágó szerszám.” Természetesen sem elsősegély ládára, sem semmilyen más orvosi műszerre nem volt szükség, minden résztvevő nagyszerűen bánt a késekkel, fűrészekkel, kanalakkal és egymással is. 
 
faragott_tokfejek.jpg
A fesztiválon huszonkét sablon közül lehetett választani, de sokan voltak olyanok is, akik szobrásztehetségüket és fantáziájukat egyéni alkotásokba öntötték. Megszületett Drakula a nagyfülű, a macska, a farmer, a torony, a disznó és az országos sajtó figyelmét is felkeltő, tökbe vésett országház. 
 
fotozas_tokok2.jpg
A lámpagyújtásnál már hűvös volt, mégis nagyon sokan maradtak a helyszínen, hogy alkotásaikat mások alkotásai mellé tegyék, és velük együtt fényképezkedjenek. 
 
idokapszula.jpg
Legvégül elástunk egy időkapszulát a kertben. Ami megszólalásig hasonlított egy piros zsírosbödönre. A lakótelepen élők jövőről szőtt elképzeléseit, rajzolt és írott vágyait rejtettük belé, és egy macskát ültettünk rá, hogy a terveket három éven át felvigyázza. A kapszulát a 2014-es töklámpa-fesztiválon emeljük majd ki, és meglátjuk, mi valósult meg az idén, 2011 őszén nyugalomba helyezett gondolatokból. 
 
toklampa_fesztival_01.jpg
A Nagyvárosi Jószomszédok harmadik Töklámpa-fesztiválját, jövő októberben a negyedik követi a sorban. Mi, ezen a mostanin nagyon jól érzetük magunkat és reméljük, mindenki más is kellemesen töltötte idejét nálunk. Következő rendezvényünk a főtéren, Luca napjáig felépített, száz házból álló mézeskalácsfalu lesz, amire alkotói vagy nézelődői minőségben mindenkit elvárunk. A program részleteiről hamarosan beszámolunk a Napfény Poszt újságban. 
Addig is mindenkit üdvözöl:
Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
________________________________________

A produkciót a Keresztesi Produkciós Csoport készítette.
Keresztesi Judit - író, főszerkesztő
Fischer Tamás - producer
Keresztesi Barbara - felelős kiadó.

A rendezvény fő szponzora:
A Napfény Poszt - az első nagyvárosi lakóbarát övezet lapja

Támogatóink:
Székely Tamás és Adrienn - Székely családi gazdaság (Gyöngyös) 
Napfény piac, nyitva tartás: minden szerdán és szombaton:
reggel 7 órától délig a Napfény utca 6. szám melletti parkoló öbölben.
Keresztesi Sándor,
Laczkó Lóránt,
Schiller Istvánné,
Cseh Antal és Zsuzsa.

Segítőink és támogatóink voltak:
Siposné Marika,
Cseh Ilona - Ici gyöngy alkotások,
Szavcseffné Török Kati - díszlet,
Árgyelán Gyuri,
Prádelné Magda,
Géczi Debóra,
Nagyné Mimi,
Gellért Kati,
Schinzel Helga. 

A helyszínen segítőink voltak:  
Lakos Zsani,
Gerő Orsi,
László Zsolt,
Lantai Dávid,
Földvári Zsolt,
Földvári Panna,
Földvári Zsuzsi,
Csüllög Móni,
Szilágyi Gergő.

A fotókat készítették:
Maróti Éva,
Scsibrán Reni, Tóth Ricsi,
Lakatos  Péter - MTI.

Mesébe illő tájak, egy nagyvárosi számára szokatlan csend, smaragdzöld tökmagolaj. Mint Óz birodalmában.

Göcsejben jártunk a töklámpa-fesztivál alapanyagáért. 

Ez a harmadik év, hogy megrendezzük a Nagyvárosi Jószomszédok Töklámpa-fesztiválját. Az esemény nehézségét én abban látom, hogy a József Attila-lakótelepen, sem komfortkörzetében, nem terem sütőtök. Hogyan tegyünk be öt pápát egy volkswagenbe, hogyan vegyünk hat tonna tököt Budapesten, hasonló nehézségű problémák, különböző megoldási lehetőségekkel.

milejszeg_olajtok04

Olajtökök Milejszeg határában, a Göcsejben 

Első, korábban megbízhatónak tűnő alapanyag lelőhelyemen, tavaly a vadmalacok felfalták a termést. A gazda augusztus végén tudatta velem a rossz hírt, hetekig kutattam új forrás után, s végül Pécs, Jászberény, Békéscsaba érintésével ugyancsak Nagydobosról, a gazda szomszédjából sikerült árut szereznem. Két tonnát kértem, a férfi négy tonnát hozott, de ezen a részleten már igazán nem volt érkezésem elgondolkodni. Elkerülendő az ilyen meglepetéseket határoztam el, hogy felkutatom a magyarországi töktermelőket, és több lábra állok.

Az első töklámpa-fesztivál előtt nem ettünk tököt, illetve gyerekkorunkban utoljára, s akkor elmélyült első benyomásaink nem engedték, hogy felnőttként sült, főtt, sem semmilyen más formában szánkba vegyük ezt a zöldséget. Tavalyelőtt, a rendezvény után megmaradt száz darab tök, utóérők, egészségesek, vastaghúsúak, az egész lépcsőház rajongott értük, kénytelenek voltunk mi is megadni magunkat és megkóstolni az árut először sült, majd főtt, majd sütemény alakjában. Később már nem is értettem, hogyan pazarolhatjuk ezt az élelmiszert töklámpás faragására, és miért nem egy más tájfajtát, mit tudtam én milyet, kevésbé ehetőt keresek a vájáshoz?

ronky_balazs_termelotol_pont_hu Rönky Balázs az rblmarketing ügyvezető igazgatója, a www.termelotol.hu weblap alapítója és tulajdonosa

Nagyvárosi ember vagyok, az a típus, aki szédül a szántóföldön, nem tudtam, hogy tíz-tizenöt tökfajta honos hazánkban és mivel a termelők bujdokolnak a városi népek elől, ez soha nem is jutott volna tudomásomra, ha nem találok rá Rönky Balázsra, pontosabban a honlapra, amelyet a fiatalember önnön születésnapjára készített, és bocsátott a nagyközönség rendelkezésére, önzetlenül. A termelőtől.hu a város és a vidék között épített hidat. Összegyűjtötte, és ingyenesen megjelentette a többlet friss hússal, zöldséggel, gyümölccsel rendelkező farmereket (nem nadrág, paraszt, ahogyan Szűcs Andor - két kisgyermekes gazdaismerősünk - találóan rámutatott). Balázs az adatbázist szabadon hozzáférhetővé tette más városiak számára és nekem ennél többet is segített, anélkül, hogy ismertük volna egymást vagy külön kértem volna erre, a honlapra küldött üzenetemet eljuttatta az adatbázisában található termelők közvetlen e-mail fiókjaiba.  


Egy héten belül hárman jelentkeztek a hirdetésre. Margó, Békéscsabáról a Felsőnyomás Tanyáról, a dinnyési Fenyvesi László, aki amikor kiderült, hogy a száraz nyár miatt nála nem termett elegendő tök, ismerősét, a Velencei tó mellől is mozgósította. Végül Szak Enikőtől, egy göcseji tökmagolaj-sajtoló üzemből is érkezett levél. Őt látogattuk meg először. 
 
Augusztus közepén, utaztunk el Milejszegre. A település Zalaegerszeg mellett, Budapesttől 250 km-re található. Enikő a kis birtokon fogadott bennünket. Tavaly kapcsolódott be a családi vállalkozásába, miután közgazdász diplomát szerzett Budapesten. Korábban csak tökmagolajat sajtoltak a milejszegi üzemben, Enikő ötlete volt, hogy próbáljanak meg más magvakból is olajat nyerni. Így idén a repertoárt dió-, szezám-, mandula- és mákolajjal is bővítették.
 

milejszeg_olajokGöcseji olajok a Szak Natúrolaj kínálatából


Házigazdánk megmutatta nekünk a sajtoló üzemet, megkóstoltatta velünk a frissen sajtolt tökmagolajat, és az idei különlegességeket: a mogyoró-, dió-, mandula olajakat.

milejszeg_olajkostolas03Fis sógorom, tökmagolajat kóstol Milejszegen

A natúrolaj-kóstolás számomra első hallásra kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Azonban sógorom olyan bátran húzta meg a kupicát, hogy úgy gondoltam, legyőzöm ellenállásomat, és csukott szemmel belekortyoltam a hol rubinvörösen, hol pedig smaragdzölden szikrázó, lomhán terjedő folyadékba. Az olaj finom volt, illata és zamata dióra emlékeztetett. Október 8-án, akinek lesz mersze, ellenőrizheti igazamat majd nálunk, a fesztiválon.


Miközben bejártuk a falu melletti termőföldeket, Enikő elmesélte, hogy az olajtök termesztés és az olajmagütés hagyománya Mária Terézia uralkodásának idejébe nyúlik vissza. Az Őrség-Göcsej-Hetés találkozásánál található Lenti, az 1700-as évek végén Stájerország kapuja volt. Milejszegen ekkoriban épült a katolikus templom. A falon, életnagyságú képen az egyik mecénás figyeli a gyülekezetet, kezében rózsafüzérrel. A feljegyzések és a szóbeszéd szerint, ő anyai ágon Enikő ükapja, Takó György. 1792-ben, Szombathely első püspöke, Szili János mellett, ő is egyike volt a finanszírozóknak, arcképe ezért kerülhetett a kis templom bal oldali falára.
 
Enikő édesapja Zalabaksán született. Édesanyja felmenői között találunk Pálfiakat is, akikről a szomszéd községet, Pálfiszeget nevezték el. A szülők a rendszerváltás után vásárolták vissza földjeiket, kárpótlási jegyeikért cserébe, s ekkor kezdtek olajtök termesztésbe. Enikő édesapja elmesélte, hogy a sajtolóüzemet azért emelték, mert a tökmag olajat csak kézi erővel, olaj ütőkben nyerték addig a környéken. Ő elhatározta, hogy nem hagyja veszni a hagyományt, és épített egy kis műhelyet. A gépparkot szépen, fokozatosan fejlesztették, most éppen várószobát alakítanak ki az üzem mellett, vállalnak bérsajtolást is, és szeretnék, ha a kuncsaftok kényelmesen várakozhatnának, míg a hozott anyagból tökmagolajuk elkészül.
 
milejszeg_olaj_sajat01Bővebben a göcseji natúr olajokról a www.szaknaturolaj.hu oldalon olvashatnak. Az extra szűz 100 %-os olajok egész évben megvásárolhatóak a www.gocsejiolaj.hu oldalon vagy 2011. október 8-án a Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválján.

Milejszegről, vagyis a magyar drágakő: a tökmagolaj hazájáról tavaly még azt sem tudtam, hogy létezik. Sem Budapestről, sem az Alföld felső csücskéből, ahol születtem, nem lehet ellátni idáig, ha lábujjhegyre állok is kitakarja szemem elől a festői szépségű Göcsej vidéket a Balaton. Délelőtt tíz órakor érkeztünk meg ide, terveink szerint egy óra hosszat maradtunk volna, de délután fél kettő is elmúlt, amikor először eszembe jutott, hogy ideje volna visszaindulnunk a fővárosba. A bőrünk feszült, olyan nagyon pirosra sültünk a szántóföldi napon, de nem bántuk, elégedettek voltunk magunkkal, Enikővel, az olajtökkel, a gazdaság és a család történetével. A Göcsejben termő csíkos olajtökökkel a fesztivál díszletei között, a tökmagolajjal és magával a héj nélkül termő maggal a kávéház pultján találkozhatnak majd vendégeink, az október 8-i töklámpa-fesztiválon.

Szöveg és fotók: Keresztesi Barbara - Creative Commons Magyarország 2.5

  Tudós BarbieTM rovata:

Mit tudunk a natúr tökmagolajról?

1.

A tökmagolaj moderált mennyiségben tartalmaz telített zsírsavakat, de nagy mennyiségben egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat.

2.

A tökmagolajban megtalálható olajsav, vagyis egyszeresen telítetlen zsírsav jótékony hatással van a szívre, csökkenti az LDL koleszterin és a total koleszterin szintet, és egyensúlyban tartja a HDL koleszterin szintet.

3.

A tökmagolaj nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat: 47% omega-6 és közel 0,5% omega-3 zsírsavat. Magas az E vitamin tartalma.

4.

Az osztrák tradicionális gyógyászatban tökmagolajjal kezelik az irritábilis bélszindrómát, és ricinusolajjal kombinálva használják féreghajtóként is.

5.

Megfigyelték, hogy szedése megállítja a férfiak hajhullását, megelőzi a korai kopaszodást, mert a májon keresztül természetes úton csökkenti a DHT szintet.

6.

A tökmagolajjal a prosztata betegségének tünetei enyhíthetők.

7.

Nagy mennyiségben tartalmaz cinket, ami segíti a sebek gyógyulását, és erősíti az immunrendszert.

8.

Javítja a vesefunkciót, ezáltal csökkenti a vesekő kialakulásának esélyeit.

9.

Kozmetikai és gyógyszeripari alapanyag, főleg masszázsolajokhoz használják.

+ 1

Végül álljon itt egy olyan adat, amely a barátaim szerint nyerne, ha a haszontalan adatok tornájára benevezném. A tökmagolaj tulajdonsága, hogy folyadékvastagságtól függően változtatja színét. Ha az öblös üvegben lévő olajat a fény felé tartjuk, rubinvörös a színe, ha vékony rétegben folyik le az üveg oldalán, akkor pedig smaragdzöld. A jelenséget a színhőmérséklet magyarázza. Ha az olaj nagy tömegben áll, testén szinte csak a vörös fényt engedi át. A vékony réteg fényáteresztő-képessége magasabb, és majdnem minden színű, a sárga, kék, zöld és vörös fény is áthalad rajta. Ebből keveredik ki az a szín, amelyet mi smaragdzöldnek látunk. Reggelenként fogom az üveget és az ablaknál színváltósat játszom vele. Hát ez van. Nekem tetszik. Az információ hasznosságát a többiek vitatják, szerintem pedig vicces.

Felhasznált források:
http://www.triedtastedserved.com/oils/pumpkin-seed.php
http://en.wikipedia.org/wiki/Dichromatism 

 Kapcsolódó tartalmak:
>>> 2011. október 8-án Terményünnep a városban
>>> Szeptember 19-én megjelent a Napfény Poszt legújabb száma, ide kattintva letölthető pdf-ben
>>>A Nagyvárosi Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválja a facebookon

Kultúra és identitás a József Attila-lakótelepen

 „Az ember nem egy sziget, amely maga a teljesség,
hanem a kontinens egy darabja, rész az egészből.” (John Donne)


1989-ben diákmunkán voltam egy főiskola könyvtárának olvasótermében. Katalóguscédulákat bélyegeztem, először fegyelmezetten az elvárt sarkokat illettem pecséttel, később szirommintában nyomtattam dátumot mindenre, ami kezem ügyébe került. Éppen egy rózsaszín papírt dekoráltam nagy műgonddal, amikor megzavartak. Közismert tanár rontott be a terem előszobájának ajtaján, nehéz léptekkel közeledett a puha padlószőnyegen, ám mielőtt az asztalhoz ért volna ahol ültem sarkon fordult, és a kijárat felé vette útját. Úgy tűnt, ez az irány sem felel meg számára, mert a küszöb előtt hátraarcot vezényelt magának, és ismét a helyiség belsejébe indult, majd megint a bejárat felé lódult, kiszámíthatóan. Így, ilyen szilajul rótta köreit ez az ember, s közben indulatosan de csendesen, mégis csak egy olvasóteremben voltunk, három szót ismételgetett: peresztrojka, paradigmaváltás, pluralizmus. A kezdőbetűket inkább köpte, mint ejtette s amikor amolyan habil módra kitombolta magát, köszönés nélkül távozott. − Örülök, hogy segíthettem − mormoltam, és visszatértem a félbehagyott alkotáshoz.

           Ez az emlék idéződött fel bennem néhány hónappal ezelőtt, amikor egyetemre menet a metrón minden figyelmeztetés nélkül szakadt ki belőlem két fogalom, melyek az elmúlt hónapokban nem hagytak nyugodni, úton útfélen gyötörtek, ezeket értelmeztem, forgattam, szedtem darabokra: - Kultúra! Identitás! Majd rövid szünet után még egyszer, jól hallhatóan: - Identitás... Kultúra... Kultúra... Identitás... Tettem két lépést a kocsi belseje felé, majd a másik irányban is a rend kedvéért, mogorván, mint a doktor annak idején a könyvtárban. Az utasok látták, hogy szú rág a lelkemen és nagyvonalúan hunytak szemet az incidens fölött.

           Az elmúlt évemet az identitás és a kultúra fogalmak kibontásával töltöttem. Magyarázatot akartam arra, hogyan lesz valakiből felnőttkorára hiteles, magabiztos, rugalmas, fejlődőképes személy. Olyasvalaki, aki független, nem befolyásolható, álláspontja határozott, s képes a párbeszédre is. Hogyan alakulhat ki az a kegyelmi állapot, amelyben a kép, amit az ember önmagáról alkot megegyezik a képpel, amelyet mások nyernek róla? E kérdések megválaszolását az tette halaszthatatlanná, hogy létezik egy hely, most az egyszerűség kedvéért nevezzük Magyarországnak, ahol egy, és csak egy kérdésben nemzet szinten egyetértünk s ez nem más, mint hogy kevés sürgetőbb teendő létezik mások – szomszédok, idegenek, családtagok, rajtunk kívül tehát mindenki - helytelen viselkedéseinek megváltoztatásánál.

           S vajon – vittem tovább a gondolatot – van-e még legalább egy elv, amiben mi mindannyian itt lakók, mint egy tízmilliós ikrek ennyire egy véleményen volnánk?

           A József Attila-lakótelepen 1998-ban vettem lakást, és beköltözésemet követően további hét éven át nem érdekeltek a szomszédok, egyáltalán. Embergyerek voltam még, ha akartam volna sem tudtam volna barátkozni felnőttekkel, de hogy ez eszembe sem jutott, mindannyiunk dolgát megkönnyítette. Érett lettem mire a fordulat beállt, egy kulör lokál hozta, a mellettünk lévő, szerintem hangos közértről kérdeztem meg a környékbelieket, hogy vajon szerintük is hangos-e? Később felkerült egy Óriás Adventi Naptár a ház üvegablakaira, megtaláltam a barátomat a földszinten, megrendeztük az első töklámpa-fesztivált, további barátaim lettek a harmadikon, a negyediken, jöttek az ismerősök, ismerősök ismerősei, helyi lapok, helyi rádiók, országos lapok, országos rádiók, országos tévé. Végül társadalomtudósok látogattak meg. Ez utóbbiak mit akartak pontosan ők sem tudták, volt itt valami, ami érdekelte őket és nem tágítottak, nem bánták, hogy még nem körvonalazódott, azt mondták, megvárják.

           Az egymást irritálóan különbözőnek érzékelők közötti azonosság, vagyis egy közös nevező keresését 2007 őszén kezdtük a környező utcákban, s 2010 tavaszán, amikor már éppen beismerni készültünk a vereséget láttuk meg első jelét létezésének. A Napfény utca hatos számban következett be az elképzelhetetlen, itt történt meg, hogy a múlt év egy időpillanatától számítva már nem egy, hanem mindjárt két kérdésben mutatkozott összhang köztünk, szomszédok között:
a.) mások, úgy általában lehetetlenül viselkednek és ezen nem ártana sürgősen változtatniuk,
b.) ebben a házban a közös javakat és tevékenységeket tekintve nem lehet senkit jogtalan előnyökben részesíteni, vagy igazságtalan hátránnyal sújtani, bármi okból.

           S mihelyt elfogadtuk, hogy a csoporton belül nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között további változások jöttek, olyanok, melyek bekövetkezésének valószínűségét korábban nullának sejtettük, demokratikus döntéshozatali rendszer épült, szabad vélemény nyilvánítás, magas részvételi arány, vitakultúra keletkezett, a pénztelenség megszűnése, gazdasági felemelkedés mutatkozott. Mondhatni megbékéltünk.

           A közhiedelem úgy tartja, hogy az emberek akkor élhetnek jólétben s békében egymással, ha megváltoznak és mindenkiből egy szent lesz. E dogma szerint az ideális emberi közösség nem más, mint egy csoport mosolygós, rózsaszín lábujjacskákon szökdelő pacientúra, egy értő tömeg, akiknek szíve egy ütemre dobban, esze egy srófra jár, mind között nagy az egyetértés az összes felmerülő kérdésben. A valóság ezzel szemben az, hogy egy normális embercsoport, amelyre már lehet világbékét alapozni ugyanolyan sokszínű és sokvéleményű, mint bármelyik másik, barátságok szövődnek benne ezt nem tagadom, egyszerűen az ismeretség okán itt többeket fűz egymáshoz rokonszenv, mint más közegekben, és jellemző valamiféle biztonságérzet, amelynek tudatában a tagok jó modorral tűrik maguk körül azon további társaikat, akiket fenntartás nélkül utálnak.

           Az ember intuíciója, védelmi késztetése, hogy elszigetelje önmagát az ismeretlentől. A külvilág nem biztonságos, a többiek harapnak, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Mégis azt kell mondanom, hogy a valóság kontraintuitív, az ember nem egy sziget, hanem egy kontinens darabja, és csak másokkal, szomszédokkal, vadidegenekkel összekapcsolódva érkezhet meg oda, ahol sajátos emberi értelemben véve boldogulni képes. Őszintén sajnálom, hogy ezt éppen tőlem kell hallania.

           Az azonosságkeresés fontos, vagy ahogyan én szeretek fogalmazni, életbe vágó. Ha bárki egyetért velem, annak azt ajánlanám, hogy most kezdjen szóba állni vadidegenekkel. Én általában merni merem, amit más nézni sem mer, így szeretném én kezdeni az ismerkedést: engem Keresztesi Juditnak hívnak, író vagyok, a családommal a Napfény utcában, a piramisok felé mutató irányítótábla szomszédságában élünk, és olykor sikeres, néha pedig zavarba ejtően sikertelen kísérleteket teszünk arra, hogy a helybélieket szórakoztassuk, s ezáltal álláspontokat hangoljunk össze.

           A töklámpa-fesztivál egyike próbálkozásainknak, nem profi, de népszerű, talán éppen azért, mert nem profi. Ha van kedve akár távolról megnézni bennünket, akár néhány szót váltani velünk, szívesen látjuk október 8-án, öt órától a Napfény utca 6. szám előtt a Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválján.

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

A cikk a 2011. szeptember 19-i Napfény Poszt-ban jelent meg. kattintson ide és töltse le a lapszámot pdf-ben.

Hogyan ajándékozzunk meg a teljes rokonságot tízezer forintból?

         Történt, hogy mához számítva majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, tönkrement a vállalkozásunk. A pénz, ami addig számolatlanul dőlt hozzánk, hirtelen meggondolta magát és kifelé kezdett igyekezni a cégből. A lavina lefékezése felemésztette minden vagyonomat, először saját bankkártyáimat ürítettem le, később barátaim bankkártyái következtek, végül kivégeztem szüleim bankkártyáit is. Az utolsó számla kifizetése után pedig olyan helyzetben találtam magam, amelyet még elképzelnem sem kellett addigi életem során: nem maradt pénzem semmire, de semmire az egész világon.

      A lábadozás négy szörnyű évét nem szeretném romantikusabbnak láttatni, mint amilyen valójában volt, az állandó bizonytalanság s a kétség alaposan próbára tették fizikai és szellemi tűrőképességemet, mégis, azt kell mondjam, hogy életem legboldogabb éveit köszönhetem ennek a veszteségnek.
Az önsajnálatból a második év derekán, a férjemnek lett elege. Azt mondta, nem tudja megjósolni, hány szűk esztendő áll még előttünk, de abban biztos, hogy fiatalságát nem lesz képes gyászban tölteni. Azt is mondta, hogy attól a perctől, ha lesz rá okunk ünnepelni fogunk, és véleménye szerint a születésnapok s a karácsony alapos indokot szolgáltattak az ujjongásra. Egyetlen tényen azonban ez az újonnan életbe léptetett kötelező örömtörvény sem tudott változtatni: egy lyukas garasunk sem volt ajándékozásra.

      A férjemet csak a nátha győzi le, olyan csip-csup ügyek, mint egy meteor becsapódása vagy az Univerzum összeomlása nem hozzák zavarba. A következő születésnapom előtt írt Peter Falknak, a Colombo sorozat sztárjának, s megkérte arra, hogy küldjön a nevemre egy levelet, benne egy még a sorozat idejéből származó dedikált fotóval, és legyen szíves, írja rá nekem: „Boldog születésnapot”.


A következő alkalomra már Barbival, a húgommal fogtak össze, guberáltak valahonnan egy faládát és a londoni Hyde Parkban látható szószék mindtájára egy Speakers’ cornert festettek belőle nekem.
Később, a szennyeződések s közöttem lévő éles ellentétek inspirálták arra őket, hogy házilag varrt, boatollas gumikesztyűvel lepjenek meg. Tamás kezdte a játékot, mit többiek pedig igyekeztünk tartani vele a lépést.


Először a falon függő fényképalbumot egészítettük ki, lett Barbara Colombo, Judit Colombo fotónk, majd örökbefogadott macskamedvénk, egy elefántunk és egy festményünk is annak a híres alkotásokból rendezett házi kiállításnak darabjai közül, amelyeken az eredeti arcok helyébe saját ábrázatunkat montíroztuk.

      Voltak konyhai fedőkre és lábasokra komponált ütős koncertjeink, olasz akcentus délutánunk, Barbi, nyelvtanulási segédletnek átszerkesztett egy teljes guriga WC paprít úgy, hogy minden nap, új angol mondatot olvashassunk rajta,


én varrtam egy rettentően ronda babát egy kitűzővel, amire azt írtam: „Soha ne kérj elnézést a művészetedért”. Később a húgom úgy döntött, hogy ez lesz az általa alapított Merj Alkotni műhely jelmondata.
S végül, mert akkorra már újra rengeteg munkám volt, szabadidőm pedig egyetlen percnyi sem, és ezek a büdös kölykök folyton ott hemzsegtek körülöttem, kaptam egy Me Time (önmagamra fordítható idő) kuponfüzetet megtöltve látra szóló jegyekkel, amelyek felmutatásával egyedül maradhattam a nappaliban, legalább harminc percre. Ilyen és ehhez hasonló üzenetek álltak a kuponfüzetben: „A Metropolitanben ma nyílt egy kiállítás. Menjetek el!” vagy „Barbika, a bolygó veszélyben van, ha sietsz, a Dési Huber utcában még megmentheted!” vagy a kevésbé körmönfont „Oh, hagyjatok már békén, könyörgöm!”.

      Azon túl, hogy kitanultuk a semmiből ajándékozás művészetét még valamire rájöttünk az elmúlt, kis híján egy évtized leforgása alatt. A bajból kifelé jövet, egészen más gondolatmenetre van szükségünk, mint ami akkor volt nekünk, amikor a bajba befelé igyekeztünk. Erről a későbbiekben szeretnék még bővebben szólni, most azonban csak arra maradt itt helyem, hogy ez évi ajándékötleteimből egyet közzétegyek. Ha a hóemberlevesen kívül is szeretne további inspirációt kapni karácsony ünnepére, látogasson el hozzánk december 18-án a Napfény utca 6. szám elé a Mézeskalácsfalu és az utolsó pillanatban készíthető karácsonyi ajándékok című kiállításunkra.

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok

 2010. december 18-án a Napfény utca 6. kertjében rendeztük meg az Utolsó pillanatban elkészíthető ajándékok kiállítását.
A kertben kiállítottuk az



"Anyu unatkozom készletet", a Hóemberlevest, a Jobb napok befőttet


a Trezor könyvet, a „Szabadidő és Szeretetkuponokat Karácsonyra”,


a Boatollas gumikesztyűt,



a Plüssmedve pendrive-ot és

Karácsonyfadíszeket kiégett villanykörtékből.
Ha rákattintasz az ajándékok nevére, megtalálod az elkészítési útmutatókat.
Kellemes időtöltést és Boldog Karácsonyt Kívánok!

Üdvözlettel
Keresztesi Barbara

A szerző hírlevelére >>> itt iratkozhatsz fel.

A kisgyerekes háztartások alapfelszerelése az „Anyu unatkozom” készlet

A megajándékozott lehet Anyu vagy Nagymama, esetleg Apa.
 
A játék leírása:
Valahányszor elhangzik az „Anyu unatkozom!” mondat, az ajándék tulajdonosa csak letekeri a készlet fedelét, odatartja az üveget az unatkozó elé és megkéri, hogy húzzon az üvegben lévő programok közül. A játék szabályai szerint az unatkozót figyelmeztetni kell arra, hogy bár az üvegben lévő programajánlatok túlnyomó többsége kellemes időtöltés, és egyik-másik az egész családot a játékos szolgálatába állítja, azonban vannak olyan cédulák is a tárban, amelyek házimunkára szólítanak. Ha ezek kerülnek az unatkozó kezébe, nem húzhat újat addig, amíg a cédulán szereplő kérésnek eleget nem tett.



A kép az Utolsó Pillanatban elkészíthető ajándékok kiállításán készült a Merj Alkotmi! Műhely előtt a Napfény u. 6. szám harmadik lépcsőházának kertjében. A képen balról jobbra, "Hóemberleves", "Boldogság befőtt" egy másik "Hóemberleves" és az "Anyu unatkozom készlet" látható - Fotó : Fischer Tamás - Creative Commons Magyarország 2.5 (Ne add el, Jelöld meg a szerzőt, Ne változtasd meg)

Szeretném figyelmeztetni, hogy a programjavaslatok nagy része szülői részvételt is igényel. Ha olyan ajándékot szeretne adni, ami biztosan ad néhány óra szabadidőt valamelyik szülőnek, javaslom a „Szabadidő és Szeretetkuponok Karácsonyra” elnevezésű kiállítási darab megtekintését.
 
Az alábbi feliratú cédulákat húzhatja, aki kimondja, hogy „Anyu unatkozom!” Természetesen az utasításokat mindenki, saját kedve szerint változtathatja.:

Végezd el azokat a tornagyakorlatokat, amiket anyu ajánl!
Olvass 10 percig!
Írj egy levelet nagyinak!
Egyél egy gyümölcsöt!
Egyél egy répát!
Nézz meg egy fényképalbumot!
Játszótér estig!
Hívd el a barátodat, kiviszlek benneteket az Állatkertbe!
Süssünk sütit!
Játssz az aszfaltkrétával!
Játssz ugróiskolát!
Öntözd meg a növényeket!
Hívd át a barátodat!
Megyünk piknikezni!
Rajzolj egy képet!
Nézzünk meg egy filmet és egyél pattogatott kukoricát!
Fújjunk szappanbuborékot!
Színezz ki egy képet a kifestőkönyvedben!
Miközben apu a slaggal locsolja a füvet, menj oda és spricceltesd le magad!
Egyél jégkrémet!
Készíts házi limonádé árudát, készíts limonádét és vedd rá a szüleidet, hogy vásároljanak tőled!
Játsszunk társasjátékot!
Készítsünk zoknibábot!
Menjünk el úszni!
 
Kézműveskedj Anyuval!
Bújócskázzunk!
Építs erődöt a kanapé, az ebédlőszékek és takarók bevonásával!
Kapcsolj zenét és táncolj!
Játssz a videó játékkal fél órát!
Öltözz felnőttnek!
Biciklizz vagy görkorcsolyázz egy órát!
Segíts anyunak kitalálni az ebédet!
Hívd fel aput a munkahelyén!
Találj ki valami olyan programot, ahová anyut és aput is meghívod!
Válassz valakit, akinek teljesíted egy kérését!
Vidd ki a szemetet!
Menj ki és szedj szemetet az udvaron!
Gyomláld ki a kertet!
Takarítsd ki a szobádat!
Rakd rendbe a játékaidat!
Válogass ki ötöt a régi játékaid közül, amit aztán odaajándékozhatunk az árva gyerekeknek!
Aludj egyet!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Teljesítsd anyu egy kérését!
Porszívózd ki a legnagyobb szőnyeget a lakásban!
Mosogass el!

Néhány szó Karácsony ünnepének védelmében

Múlt héten ellátogattam az egyik barátomhoz. Nem volt jókedvében, azt mondta, megint a nyakán van a Karácsony. Hogy magyaráznám meg, mi lehetne képmutatóbb annál, mint az év egy kijelölt pillanatában minden félretett pénzünket plazma tévékre és alsónadrágokra költeni, majd egy nap egyetlen estéjén szeretni azokat, akiket pedig egész évben nem szerettünk?

       Egy pódiumbeszélgetés jutott eszembe, amelyre tavaly, ilyentájt hívtak meg. A kerekasztal mellett ülő másik négy vendég azt bizonygatta, hogy a klímaválság a küszöbön áll és hogy mi emberek, mindent tönkre teszünk, ami a kezünk ügyébe kerül. Tőlem is ehhez hasonló zsörtölődést vártak, így amikor azt mondtam, hogy szerintem, ha az emberiség szövete újraépül, akkor a Föld is rendbe jön, s ilyképpen most nem a környezetet kell menteni, hanem az embereket, feldühödtek. - Az ember elpusztítja a bolygót – szűrte az egyik a fogai között. – Lehet -  feleltem – de az is lehet, hogy a földi élet sokkal intelligensebb, mint hitted.  Nem több, mint megérzés részemről, de ha meg akarod menteni a bolygót, ideje megszeretned a lakóit.

       Megállapítom, hogy tudóskörökben nem arat elsöprő sikert, ha egy probléma megoldásaként valaki az egyetemes szeretet kezdi emlegetni, ezért idén, megfontoltabb válaszra volt szükségem, amikor a Dési Huber utcában a Karácsonynak kellett védőbeszédet rögtönöznöm. Az a paradoxon a Karácsonyban, hogy az időt a nyugat embere Jézus születésétől, vagyis a feltétel nélküli szeretet megelevenedésének pillanatától számítja, azonban ugyanennek a nyugatnak tudománya egészen a kétezres évek kezdetéig nem törődött ennek az érzelemnek emberi szervezetre gyakorolt hatásaival. Nem előbb, mint az időszámításunk utáni 2004. évben1 (Forrás: Felicia A Hupert, 2005) igazolta csak, hogy az olyan érzelmek, mint az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet vagy a szerelem nemcsak elképzelhetővé teszik, hogy a puszta létfenntartáson kívül más elfoglaltságunk is legyen, de átélésük megsokszorozza erőforrásainkat, mozgósítja fizikai, intellektuális tartalékainkat, aktiválja társkereső képességeinket és érzelmi szabadságunkat.

       A nyugat tudósa tehát az ezredforduló tájékán elégedetten nyugtázta, hogy felzárkóztatta magát az Újszövetség tanításaihoz, s a pozitív érzelmek hatásainak vizsgálati eredményeit, hanyagul az emberiség elé dobta. Jézus Krisztus quod erat demonstrandum. Igazoltuk, hogy ha az ember egyről a kettőre szeretne jutni, pozitív érzelemkészletét is használnia kell.

       A nyugat embere láthatóan jóval előtte jár a nyugat tudományának. Évezredekkel ezelőtt megsejtette, hogy a pozitív érzelemkészlet munkába állítása nem megy olyan könnyen, mint a kétszázezer év evolúció alatt önvédelmi okokból rutinná vált rettegés, bizonytalanság, szomorúság és harag gyakorlása. Elődeink valószínűleg tisztában lehettek azzal, hogy talán négy évezredbe is beletelik, míg az emberek tisztába jönnek a rájuk ruházott hatalom nagyságával, és hajlandóak lesznek ugyanolyan magabiztosan szeretni felebarátaikat, mint amilyen magabiztosan most nem kedvelik mindahányat. Addig is, apáink apái úgy döntöttek, hogy kijelölnek egy napot az évben, melyen az eljövendő nemzedékek megemlékezhetnek e minden jó forrását jelentő érzelemről. Nem hinném, hogy a Karácsony a kötelező szeretet napja volna. Nem hiszem azt sem, hogy december huszonnegyedik napján, vagy akár az azt megelőzőkön csupa olyasmit kellene cselekednünk vagy vásárolnunk, ami ellen minden porcikánk tiltakozik. Szerintem ezen a napon azt a feladatot bízták ránk őseink, hogy legyünk tudatában e bennünk lévő, mindet elsöprő erő létezésének, és szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy ennek az erőnek szabad örülnünk.

Nagyon nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

A cikk Creative Commons Magyarország 2.5 licenc alatt változtatás nélkül szabadon publikálható, de nem eladható.
 

Egy jó szónok szavait, a közönség tettekre tudja váltani


Keresztesi Judit motivációs beszéd tréningje,
2010. június 10-én csütörtökön,
Budapesten.

Az előadás,
és az 1 alkalmas írásos konzultáció
ára nettó 69.000 forint.


Régi ismerőseimnek, vagyis azoknak az olvasóimnak, akik feliratkoztak hírlevelemre, árainkból
nettó 10.000,- forint kedvezményt biztosítunk.


         Az ismerőseim, cégvezetők, tanárok, menedzserek, HR igazgatók, politikusok, újságírók, szomszédok, az embereket kínzó apátiára panaszkodnak. A vevő nem vesz, a kolléga nem dolgozik, a nebuló nem tanul, a mellettünk lakó nem köszön, a spániel rosszkedvű. Szavakban, mindenki változást sürget, de a légkör, még ennek az igen jelentős közakaratnak hatására sem enyhül. Tenzin Gyatso, a 14. Dalai Láma jegyezte meg egyszer, hogy minden cselekedetre, legyen az jó vagy rossz szándékú, valamilyen motiváció veszi rá az embereket.

>>> Kattintson ide és tudjon meg többet a részletekről és a jelentkezés módjáról.

2009. október 7-én megjelent az Interaktivista második száma

-részlet az Interaktivista második számából -

 

Hogyan zárjuk ki az átmenő forgalmat és hogyan
csökkentsük le a helybéliek
autóinak sebességét
a József Attila-lakótelepen?

Kérem, engedje meg, hogy meghívjuk Önt 2009. október 17-én, a Napfény utcán délután 4 órától megrendezett Közösségi Tervezésre és Forgalomlassító Töklámpa-fesztiválra!

 

Önt most nem egy lakossági fórumra, hanem egy közösségi tervezésre szeretnénk meginvitálni. Nem áll szándékomban zsákbamacskát árulni, ez a próbálkozás emberkísérlet lesz a javából. E témáról ugyanis a magyar civil szakirodalomban csak olyan feljegyzéseket találni, mint más szakirodalmakban a Jetiről, amiről ugyanúgy, ahogyan a közösségi tervezésről, mindenki pontosan tudja, hogy hogyan néz ki, de soha életében senki sem találkozott vele élőben.



A zajterhelési hatérték feletti területek nappal

           Magunk körülbelül fél évvel ezelőtt láttunk hozzá a József Attila-lakótelepen naponta áthaladó több tízezer autó, kamion, busz, gyorsasági motor

Forgalom a Napfény utcán

kizárásának, és a helyi forgalom lelassításának közösségi tervezéséhez. E munka elvégzésére az a tény késztetett bennünket, hogy az átmenő forgalom kedvelt útvonalain a törvény által megengedett 60 decibeles zajhatárt nappal átlagosan 10 decibellel lépi túl a zajártalom. Emlékeztetőül szeretném megjegyezni, hogy a tartósan, 30 dB feletti disszonáns és kontrollálhatatlan zajok már visszafordíthatatlan károsodást okoznak az emberi szervezetben.

 

A lakótelep forgalmát Budapest Főváros Polgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának Közlekedésfejlesztési Alosztájának információi alapján utoljára 2000-ben a Közlekedés Kft. tervezte át. A cég azt a feladatot kapta, hogy csillapítsa le a lakótelep már abban az időben is túlterhelt utcáinak forgalmát. A szakemberek azt javasolták, hogy a területet az illetékesek változtassák TEMPO 30-as zónává.



Trafipax

           Ferencváros Önkormányzata látva, hogy a 30-as zóna bevezetése a legcsekélyebb mértékben sem csillapította a lakótelep forgalmát, 2006-ban egy 3 millió forint értékű traffipax készüléket vásárolt, amelyet a lakótelepi Rendőrség gondjaira bízott.

 

           A terület forgalma 2006 óta drámaian megnőtt, a lakótelepet már nem csak a személygépkocsik használják arra, hogy rajta keresztül lerövidítsék az M5-ös autópályáról az Üllői út felé, s viszont vezető útjukat. Az elmúlt évben a kisteherautóknak, a nagy tehergépjárműveknek, a versenymotoroknak, a turista és távolsági buszoknak és a száz kilométer per órával, éjjel, a kihalt utakon szirénával közlekedő mentő- illetve tűzoltóautóknak is kedvelt útvonalai lettünk.

           A Rendőrségnek (a Rendőrség elmondása szerint) nincs kapacitása sebességmérő üzemeltetésére, így a készülék használaton kívül pihen az őrsön. Mára tapasztalatból tudjuk, hogy a TEMPO-30 és az egyenrangú útkereszteződések beiktatása, a körforgalmak valamint a fekvőrendőrök nincsenek csillapító hatással a forgalomra.

           Előfordul, hogy némely ötletek nem működnek akkor sem, ha kezdeti botladozásukat látván még több pénzt, még több energiát ölünk életben tartásukba. Ilyenkor két út áll előttünk: újabb összegeket és újabb emberi erőforrást fektetünk a módszer működtetésébe, vagy tévedéseinket születésünk óta kommentáló belső navigációnk szavára hallgatva, a legkisebb veszteség elvén, mihamarabb hozzálátunk az újratervezéshez.

A Napfény utcában a két lehetőség közül mi az újratervezést választottuk!


Makkinga városka

A holland Makkinga városka főtere. Itt nincsenek útjelek, közlekedési lámpák , jelzőlámpák.
De még balesetek és gyorshajtók sem.

 

           Tizennyolc hónapon át tanulmányoztuk a közlekedésszabályozásról szóló külföldi és hazai szakirodalmat. Megtudtuk, s ezt a hírt mi éppen olyan hitetlenkedve fogadtuk, mint feltehetően ön fogadja majd, hogy a ma használatban lévő közlekedésszabályozási eszközök, vagyis a rendőrlámpák, a fekvő rendőrök, a felfestett gyalogátkelő helyek, valamint a KRESZ- táblák csak a múlt század közepének járműparkját voltak képesek kordában tartani. A mára több mint hatvanszorosára nőtt gépkocsi-mennyiséget merőben más módszerekkel kénytelen a városvezetés ritkítani és alacsonyabb sebességre kényszeríteni.

           Hans Monderman mérnök kérésére a holland Makkinga városkában az önkormányzat eltüntetett minden szokványos útjelet, közlekedési lámpát, jelzőtáblát és a gyalogosforgalom bonyolítására addig szolgáló járdát. Ezzel optikailag is egyesítette a gyalogos és autós forgalom színtereit. Az intézkedések nyomán 30%-kal csökkent a balesetek száma, a gyorshajtás pedig teljes egészében megszűnt. Monderman azt vallotta, hogy a KRESZ-táblák és a demarkációs vonalként szolgáló forgalomszabályozási tereptárgyak megkérdőjelezik a sofőrök intelligenciáját és azt is állította, hogy az utaknak puszta jelenlétükkel képesnek kell lenniük „közölni a helyi közlekedő-közösség társasági szabályait”.

Livable streets logo

Néhány hónappal ezelőtt mi, az Első Problémamegoldó Lakócsoport csatlakoztunk ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amely keretein belül a New Yorkiak visszahódítva egy kétszer négy sávos sugárutat, újra élhetővé és emberléptékűvé tették a Broadway egyes részeit. A Livable Streets (élhető utcák) nevű közösség tagjai több európai és számos egyesült államokbeli nagyváros lakóiból verbuválódtak. Elméletük az, hogy a lakott területen belül létesített utakat minden ember azonos jogokkal használhatja. A gyalogosok, babakocsijukat tologató szülők, a kerékpárosok, a kerekes székesek és gépkocsik az utcák egyenrangú utasai.



Herald square előtte és utána

„Tévhit, hogy ha szűkítjük bizonyos utcaszakaszok forgalomáteresztő képességét, az rémálomszerű dugókat okoz. Az útlezárásról mindenkinek az egy helyben, reménytelenül veszteglő gépkocsi tenger jut eszébe, pedig ha kiismerjük a közlekedés természetét, akkor rá kell jönnünk, hogy a forgalom kontraintuitív. A forgalom annyi sávot és annyi parkolót tölt meg, amennyi rendelkezésére áll. Ha a parkolók és sávok számát csökkentjük, akkor a forgalom, különösen az átmenő forgalom, zokszó nélkül máshol keres helyet magának”. (Mark Gordon – Az Open Planning Project igazgatója)


A Napfénytér első terve

          2009 áprilisában Napfény Poszt című helyi lapunkban megjelentettünk egy koncepciórajzot, amely a Napfény utca egy szakaszán kialakított, elméletbeli közösségi teret ábrázolt. A lapban részletesen elmagyaráztuk, hogy mit jelent az utcák visszahódítása, hogy a gépkocsikat nem kiirtani kell, hanem együtt élni velük, és hogy a gépkocsik bármilyen erősek is, egyetlen apró százalékponttal sem tartózkodnak több joggal az utakon, mint a járókelők vagy a biciklisták.

           Megkértük a lakókat, hogy egy előre megadott szempontrendszer szerint legyenek szívesek véleményezni az elképzelést. Megkértük őket arra is, hogy a véleménylapot a Polgármestersakk szurkolócédulával együtt dobják be postaládánkba. Három hét alatt, mi és ha már itt tartunk, ön is, 1200 db szurkolócédulát kaptunk. Az írásunkat alaposan áttanulmányozó lakók rövid idő alatt megértették, hogy miért nem csillapíthatja a Napfény utca forgalmát egy fekvőrendőr vagy egy rendőrlámpa s éppen ezért az újságban megjelent utópiát ért kritikák a rajz pontosításán, a busz átengedésének biztosításán, a teljes lakótelepi táblarendszer e tervhez való hozzáidomításán kívül nem követeltek mást rajtunk. Számos levél érkezett azonban, amelyben a lakók naivitásunk és mesebeli elképzeléseink iránt fejezték ki együttérzésüket, ugyanakkor tájékoztattak bennünket arról, hogy egy ilyen terv megvalósításához az önkormányzat soha nem adja majd hozzájárulását.

Jelentkezési lapok

A Polgármestersakk jelentkezőinek levelei, nyilatkozatai és szurkolócédulák

 

           Később, 2009 májusában közzétettük azokat a jelentkezési lapokat, amelyeket Ferencváros Testületéből, a Polgármestersakk játékra jelentkező képviselők küldtek el hozzánk. Ezzel a lépéssel (a lakók reakcióiból mindenesetre így tűnik) egy szakaszon átszakíthattuk azt a falat, amely az elmében a lehetetlen és a lehetséges között húzódik. A következő hetekben újabb, sok száz sakkcédulát kaptunk, így lett végül 2481 szurkolónk, köztük olyan lakókkal, akik korábban az együttműködést az önkormányzat rugalmatlansága okán elképzelhetetlennek tartották.

           Ekkor gondoltunk arra először, hogy megnyitjuk Közösségi Tervezésünk következő szakaszát és valóban elkészítjük a lakótelepi átmenő forgalom kizárásának terveit.

A Lakótelep úthálózat terv

1. ábra Fi István Forgalomtechnika című könyve alapján a lakótelepi úthálózatot
Kővári Ákos építőmérnök és munkatársai tervezték át – szabad idejükben.

 

Milyen elven terveztük újra az úthálózatot?

 

          A tervezés Fi István egyetemi tanár (BME Út- és Vasútépítési Tanszék) Forgalomtechnika című könyve (Műegyetemi Kiadó) alapján történt. Az alapkoncepciót „Az úthálózat kialakítása a lakó-pihenő övezetben” (90. oldal) fejezet alapján dolgoztuk ki. Az átmenő forgalom súlyosan terheli a Napfény - Pöttyös utca tengelyt, a Dési Huber – Távíró utcát és az Epreserdő utcát. A területen lévő összes úticélt (közintézményt és lakóházat) a mellékelt térképen jelölt gyűjtő és kiszolgáló utak hálózatán át érheti el a célforgalom. (85. oldal) A hálózat kialakítása a következő módokon történhet:

A jelenlegi közlekedési rend alapján, az átmenő forgalom megakadályozására egy Napfény (munkanevű) teret alakíthatnánk ki a Napfény utca 10. és 7. számú kiszolgáló létesítmények között. A nyúldombi játszótér és futópálya meghosszabbításaként megteremtenénk a gyalogoskapcsolatot a kiserdő és a lakótelep között a Távíró utcán keresztül. Ezen a két helyen – a Ráday utcában látottakhoz hasonlóan – csak a BKV járműveit engednénk közlekedni. A Csengettyű utca és Epreserdő utca torkolatánál szintén egy gyalogos áttörést alkalmaznánk, mely a Csengettyű utcai villamosmegállóhoz biztosítana zavartalan eljutást, egyben gátolná az Epreserdő utca átmenő forgalmát. (lásd 3. ábra)

Hurok út

2. ábra

           Dr. Fi István könyve alapján gyűjtő és kiszolgáló utak hálózatát alakítjuk ki a területen. Gyűjtőútként a Napfény utca – Pöttyös utca tengely (Napfény térrel megtörve), a Dési Huber utca (Toronyház utcáig) és az Epreserdő utca (Csengettyű utcánál megtörve) tekinthető. Ezek az utak vezetik a forgalmat a főutakra. A gyűjtőutakra csatlakoznak a kiszolgáló utak, melyeket kivétel nélkül egyirányú utakká alakítottunk át.

 

Alapkoncepcióként hurok útrendszert alakítottunk ki. (91. oldal) A hurok útrendszer az átmenő forgalom kialakulását nehezíti, a belső úticélok azonban a hurkok segítségével gyorsan elérhetők. A gyűjtő utakat hurok alakban készítettük el. (92. oldal) A hurkot a Dési Huber utca és a Pöttyös - Napfény tengely képzi. A tengelyeken két helyen terveztünk olyan szűkületet, ahol csak egyirányú forgalom lehetséges és az is elsősorban csak BKV járművek részére. Kialakítására a következő javaslatot tesszük:


Sorompó

3. ábra

 

Szerző: Kővári Ákos építőmérnök és munkatársai
Az oldalszámok Fi István Forgalomtechnika című
könyvében értendőek.

 

Napfény tér, Magyarország első, úttestre festett állandó közösségi tere


Napfény tér előtte

A Napfény utca napjainkban


Napfény utca az átalakítás után

A Napfény utca közösségi térré alakítva (terv).
Az 1. ábrán található térképen ezt a teret az 1-es számmal jelöltük.

 

- Az aszfalt átfestésével jelöljük ki a tér helyét. A világos színekkel a Broadway-en például elérték, hogy az aszfalt kisebb mértékben hevüljön fel a nyáron megszokottnál.

 

- Színesre festhetjük a kerékpárutakat is.

 

- A tereken hatalmas virágcserepeket helyezünk el. Az aszfalt megbontása nélkül telepíthetünk növényeket és kisebb cserjéket a területre. A téren asztalokat, székeket és napernyőket helyezünk el. Ezeket a tárgyakat New Yorkban az önkormányzat munkatársai felügyelik, rendezik el reggelenként, szedik össze esténként.

 

- A Napfény utcán a közösségi közlekedésnek (az autóbusznak) helyet kell biztosítani. A hosszú távú tervek között szerepelnie kell, hogy a BKV nagyon rossz állapotban lévő, a zajszennyezési határértéket meghaladó üzemzajt kibocsátó buszait le kell cserélni csendes üzemű gépjárművekre. Ez a tétel a zajcsillapítási projekt része.

 

A terek berendezéséhez szükséges tárgyak


Kaspók

Nagy kültéri kaspók, és kisebb kültéri kaspók. 

 


Berendezési tárgyak

   - Napernyők,

  - asztalok, 

   - székek,

   - padok

   - a kaspókba növények.

 

A terek kialakításához szükséges munkálatok

 

- Az aszfalt felfestése,

- növények elültetése,

- a bútorok kihelyezése.

 

A terek üzemeltetéséhez szükséges munkálatok

 

- Takarítás és karbantartás,

- a bútorok összeszedése esténként, reggelenkénti elrendezése,

- a növények ápolása.

 

Egy tér, amely kapcsolatot biztosít az erdő és a futópálya között.


Távíró előtte

Távíró utána

Felfestett közösségi tér a Távíró utcán.
Az 1. ábrán látható térképen ezt a teret jelöltük 2-es számmal.

 

Az Epreserdő utcán gyalogoskapcsolatot létesíthetnénk a villamosmegálló és a park között


Epreserdő utca

A szakaszon a bicikli utak mindkét irányból megmaradnak.
Az 1. ábrán látható térképen ezt a teret 3-as számmal jelöltük.

 

Hogyan kaphat zöld utat egy ilyen terv?

 

            Ide azt illene írnom, hogy elsősorban a képviselők és általában véve Ferencváros Önkormányzatának tetszését kell elnyernie egy olyan tervnek, amelynek ambíciói között első helyen a megvalósulás szerepel. A tervezés természetes útja ezzel szemben az, hogy az önkormányzat és néhány civil szervezet által közösen alkotott megoldás, elsőként a lakók reakcióit kell hogy tesztelje. Később, ha már beérkeztek az irányított metodikával beszerzett lakóvélemények, a hozzáértő tervezők ezeket értékelve, súlyozva vetik el, gondolják tovább, tervezik újra, legjobb esetben hagyják helyben egy probléma elhárítására alkotott ötletüket. A mi kísérletünkben a közösségi tervezés még nem természetes útját járja, nem az önkormányzat és egy (vagy több) civil szervezet puhatolja a közösen elkészített terv kiváltotta lakóreakciókat, hanem mi, furcsa testvérpár puhatoljuk külön-külön a lakók és az önkormányzat reakcióit egy probléma megoldására.

 

           Ha az ügy menete természetes útját járná, akkor Ferencváros Önkormányzata egy eredményes közösségi tervezési projektet követően elkészítené a kivitelezési tervet s annak végleges költségvetését. A terveket a helyi önkormányzat a Főváros elé terjesztené, aki a beruházás költségét nem vállalja, a tervezésben nem vesz részt, de szavával jogában áll megakadályozni azt, hogy a beruházás vagy átalakítás elindulhasson. A vétójog ezek szerint olyasvalaki kezében van, aki nem érdekelt a probléma megoldásában és nem is akar benne részt venni. E konfliktus feloldása csakúgy, mint minden más konfliktus feloldása is, a bőséges információ áramlásában és a helyes kommunikációban rejlik. De az önkormányzatok közötti együttműködés természetes mederbe terelése már egy újabb kísérlet tárgyát képezi, s ennek részleteit csak a következő Interaktivistában lesz módom ön elé tárni.

 

Hogyan függ össze a Napfény utca 6. szám előtt 2009. október 17-én megrendezett
Töklámpa-fesztivál a forgalom kizárásával és az autók sebességének lelassításával?

 

A lakótelepeken áthaladó külső forgalom és a gyorshajtás csak látszólag azonos problémák. A valóságban külön módszertana van az átmenő autók kizárásának és a helyi gyorshajtók lecsillapításának.

 

Egy ausztrál olyan városokat teremt, amelyekben a gyalogosok, a kerékpárosok, a motorosok, a babakocsisok, a kerekes székesek és az autósok egyenrangú utasai az úttesteknek.
 

           David Engwicht művész, közösségfejlesztő és utcai filozófus. Nevéhez fűződik a Sétáló Iskolabusz, a Kocogó Autó Mozgalom és az Utca Visszahódításának ötlete. Engwicht-et a világ leghaladóbb, forgalomszabályozással, közösségi élettel és városkép-tervezéssel foglalkozó gondolkodói között tartják számon. Szilárd meggyőződése, hogy érdekes és meglepetésszerű lakótelepi utak létrehozásával olyan világot teremthetünk, amelyben az emberek jó közérzetének fenntartása mindennél fontosabb szempont.

 

           A korábbi papnövendék, 1987-ben azonban már ablaktisztító kisiparosként dolgozó David akkor indult el a forgalomlassítás alternatív módszereit kutató pályán, amikor a helyi önkormányzat úgy határozott, kiszélesíti az Engwicht utcáját keresztülszelő úttestet. A hatóság annak érdekében szánta rá magát a munkára, hogy megszüntesse a közeli, nagy forgalmú úton időről időre jelentkező torlódást, és lehetőséget adjon az autósoknak arra, hogy menetidejüket a közeli – immáron kiszélesített – utcácskákon lerövidíthessék.

 

           David részt vett a helyi közösségek útkiszélesítés ellen szervezett kampányában, s később írt erről egy pamfletet is, amelynek a Forgalomszelídítés címet adta. Ebben a kis könyvben tudatta a világgal először, hogy hátralévő életét a forgalomlassítás forradalmasításának fogja szentelni.

 

           David Engwicht elmélete, hogy közlekedési szempontból két világ épült az emberek köré. Az egyik egy autók uralta föld, ahol a gépjárművek egyenes, széles pályákon közlekedhetnek a városok között. A másik egy közösségek lakta vidék, ahol az emberek kényelmének kiszolgálása magasabb rendű feladat, mint a kocsik sebesség iránti vágyának beteljesítése. A közösségek lakta birodalomban Engwicht szerint gyalogos, kerékpáros, babakocsis, autós, motoros, kerekes székes egyenrangú utasai az úttestnek. Az ausztrál forgalomszelídítő azt állítja, hogy a jövőben a városatyák megtakaríthatják a gyalogosforgalom biztonságossá tételére szánt költségeket, amelyeket ma még rendőrlámpák, fekvőrendőrök, sebességmérő berendezések telepítésére és most kérem, kapaszkodjon meg: járdák építésére különítenek el. Tíz év múlva ugyanis a felsoroltak közül egyetlen eszközre sem lesz szükség, sőt – ahogyan a ma már főállású városkép-tervezőként dolgozó filozófus előrejelzi – annak következtében, hogy gyalogos és autós ugyanazt az utat használja majd, nemcsak a gyorshajtás és a kibékíthetetlen gyalogos-autós konfliktus szűnik meg, de az autók koccanásából származó károk mértéke és a gázolás okozta halálozások száma is drámaian csökken.

 

           Engwicht-et az különbözteti meg a többi elméleti szakembertől, hogy ő nem nyugszik addig, amíg ötleteit a gyakorlatban ki nem próbálja, és meg nem győződik azok életképességéről.

 

           Először szomszédait vette rá arra, hogy próbálják meg közösen megszelídíteni a forgalmat és hódítsák vissza az úttestet önmaguk számára. Ebben a kifejezésben, vagyis az utca visszahódításban, benne lakozik a múlt, pontosabban szólva az a tény, hogy valaha ezek az utcák a mi birtokunkban voltak. Néhány évtizede még a gyerekek az utakon játszottak, a felnőttek pedig a közelben álldogáltak és beszélgetéssel múlatták az időt. A közösség színes forgatagánál, az út mellé állított székekben üldögélő néniknél és a kertjüket rendezgető embereknél talán nem is létezik izgalmasabb látvány a Földön. Így amikor e régi időkben egy-egy autós a környékre tévedt, a kavalkád láttán lelassított, és alaposan kiélvezte az őt körülvevő, számtalan, meglepetésszerű esemény nyújtotta élményt. Ilyenkor a gyerekek kicsit félrehúzódtak, hogy a gépkocsi kényelmesen elférjen, s amikor az lépésben elhaladt mellettük, visszaszaladtak eredeti helyükre és folytatták a játékot tovább. Ezt az idilli állapotot, amelyben minden közlekedő, játszadozó és beszélgető teljes joggal tartózkodhatott az úttesten és annak közelében, először valószínűleg egy gyorshajtó dúlhatta fel. Elegendő volt egyetlen vezetőnek túllépnie a biztonságos sebességhatárt ahhoz, hogy tettével beindítsa azt a végzetes láncreakciót, amelynek eredményeként a mai rideg utcakép kialakult.

 

A szülők megijedtek a szokottnál gyorsabb autótól és gyermekeiket a járdára parancsolták. Az autósok a kiürült utat veszélytelennek tartva bátrabban adtak gázt, s immár olyan sebességgel haladtak át a lakótelepeken, amelynek láttán a szülők kénytelenek voltak elővigyázatosságból az út szélén játszadozó gyermekeiket még távolabb vinni a forgalomtól. A természetes díszüktől, a közösségektől, szabadidejüket olvasással, beszélgetéssel, sakkozással utcán töltő emberek szépséges látványától megfosztott, kopár környékek elveszítették érdekességüket és meglepetésszerűségüket. Ezért történhetett meg, hogy az autósok úgy ítélhették, az út kellően biztonságossá és kiszámíthatóvá vált ahhoz, hogy a sebességet az egekbe emelve rohanhassanak át rajta.

 

           Ez a folyamat eltávolította az embereket a természetes közösségi élet színteréről, az utcáról és az úttestről.

 

           Engwicht arra jött rá, hogy ami történt, visszafordítható. Természetesen nem azt ajánlja, hogy mostantól, mindenki álljon ki az úttestre és kezdjen labdázni a forgalomban. Inkább azon fantáziál, hogy hogyan lehetne visszaadni az utcák érdekességét és meglepetésszerűségét, vagyis hogyan lehetne a ma még csakis az úticél elérésére koncentráló autósok figyelmét valami olyasmire fordítani, aminek látványa izgalommal tölti el őket, és aminek hatására azonnal lelassítják masináikat. Engwicht azt javasolja, hogy ne gyűlöljük a gyorshajtókat, mert egyelőre még senki sem tanította meg nekik, hogy az utakat minden szereplő azonos jogokkal használhatja. A sofőrök egyszerű félreértés áldozatai. Ökölrázás helyett inkább integessünk nekik az út széléről,

David Engwicht

állítsunk padot az út mellé és üljünk ki rá a szomszédokkal, ragasszunk szarvacskákat a biciklis sisakunkra, öltöztessük a gyereket sárkánynak és sétáljunk el vele az óvodába… szóval tegyünk bármit, ami magára vonhatja ennek az ádáz társaságnak, a sebességmegszállottaknak, vagyis ha jobban meggondoljuk: saját férjünknek, feleségünknek és el ne felejtsem, saját magunknak figyelmét.

 

Ha többet szeretne megtudni David Engwicht módszeréről, Az érdekes és meglepetésszerű utak, a forgalomlassítás új eszközei című könyvet szabadon letöltheti amennyiben

ide kattint

.

 

Forgalomlassító Töklámpa-fesztivál
 

Világító töklámpások

           2009. október 17-én, szombaton délután 5 órától kiülünk a szomszédainkkal, s ha elfogadja meghívásunkat, akkor önnel együtt, a Napfény utca 6. szám előtti parkolóöbölbe, és megnézzük, hogy az autók valóban lelassítanak-e, ha izgalmas, színes forgatagot látnak az út mentén. Azt az elméletünket is itt ellenőrizzük majd, hogy a töklámpával feldíszített, érdekes és meglepetésszerű utak megzabolázzák-e az arra járó, más alkalmakkor utcáinkon csak lélektelenül keresztülszáguldó gépkocsik sebességét.

 

           Az a tapasztalatunk, hogy alkotás közben az emberi agresszivitás minden lehetséges formája megpihen, így töklámpa vájás közben kitűnő alkalom nyílik arra, hogy mindannyian konstruktív, irányított beszélgetést folytassunk jövőről, tervekről, elvárásokról, az Univerzumról, meg mindenről.

 

Ha ez a közösségi tervezés természetes útját járná, akkor mi, független, e témában mélyen érintett helyi civil szervezet és önök, az önkormányzat döntéshozói ezt az eseményt közösen szerveznénk a lakóknak. Az előkészítő munkálatok során önök és mi, értelmi szerző felek, már megegyeztünk volna abban, hogy a terv elviekben kivitelezhető, és elindulhat az elmélet gyakorlati finomhangolása.

 

           Ha így lenne, akkor mi részletesen ismertetetnénk terveinket a Napfény térről és a Forgalomlassító Töklámpa-fesztiválról a Napfény Poszt jövő héten megjelenő számában. A rendezvény napján pedig óriás posztereken közszemlére tehetnénk a közeljövő József Attila-lakótelepének fotóit. A tervek mellé kérdéseket, a véleménynyilvánításhoz ötletet adó mondatokat írnánk ki nagy, a tervek kommentálására használható lapokra. Ezeken az irányított „fehér vásznakon” bárkinek lehetősége nyílna építő, vagy ha neki úgy jobban tetszik, nem építő kritikáinak közzétételére.

 

           Ha így volna, akkor így lehetne, ha így lenne, akkor így lehetett volna, de mivel nincs így, hát nem így van. Ez logikus. Ebben azt hiszem, egyet kell értenünk Subiduval Tükörországból.

 

Napfény Poszt

A Napfény Poszt lakótelepi újság

           Egyelőre nem ismerjük az önkormányzat forgalomkizárásról alkotott álláspontját, ezért úgy döntöttünk, hogy a Töklámpa-fesztiválon, a közösségi tervezésnek egy kockázatmentesebb változatát alkalmazzuk. A lakókkal általánosságban beszélünk majd a forgalom kizárásának lehetőségeiről, valamint az érdekes és meglepetésszerű utakról, a forgalomlassítás új eszközeiről. Eljátszunk majd annak gondolatával is, hogy mindössze egyetlen hétvégi napra, egy ideiglenes Napfény teret alakítsunk ki a József Attila-lakótelepen, és megtöltsük csöndes, interaktív, XXI. századi programokkal.

 

          E kísérlet célja, hogy gyakorlatban lássuk az álláspontok közelítésének, az érthető célok megfogalmazásának, az együttműködésnek, a társadalmi támogatottság megszerzésének folyamatát. A kísérlet másik célja, hogy mindeközben felhőtlenül szórakozzunk. 

Reméljük, hogy október 17-én mindannyiunk örömére, remek időben lesz részünk! 

Üdvözlettel

Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit

„A buddhizmus nem arról szól, hogy mindenki törődjön a maga dolgával”

Az idézet a Hal neve Wandából való
és valahogy így szól teljes terjedelmében:
„Arisztotelész soha nem volt belga,
a buddhizmus nem arról szól, hogy mindenki törődjön a maga dolgával,
a Londoni Földalatti pedig nem politikai mozgalom.
Ez mind tévedés Ottó. Utána néztem.”

Láma Ole Nydahl azt mondja: „a buddhizmus az, ha megértjük, ahogy a dolgok vannak.” Szeretnék úgy tenni, mintha ez a mondat nekem jutott volna eszembe, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi a környezettudatos élet. Én erre azt válaszoltam, hogy az, ha megértjük, ahogy a dolgok vannak. Kérem, ne szóljon erről a lámának.

Vajon tudom, hogy mit eszem?

Hogyan vannak a dolgok bennünk?

           Az emberi test a Star Trek sorozat Voyager űrhajójára hasonlít. Szerintem. Egy mechanikailag tökéletes szerkezet, amelyet a gyártó lehetetlen küldetések teljesítésére fejlesztett ki. Nemcsak bámulatos, százhúsz évnyi működésre hitelesített motort szerelt e találmányba, nemcsak szuper intelligens fedélzeti számítógéppel látta el, de beleépített egy külső behatások ellen védő, láthatatlan energiapajzsot is. Ezt az energiapajzsot az egyszerűség kedvéért hívjuk most immunrendszernek. Ha karbantartjuk, az emberi erőtér szinte minden kórokozónak ellenáll, egyesek szerint a pestisnek is. Két tényezőtől gyengül meg végzetesen: ha a fedélzeti kompjúter folyton idegeskedik vagy depresszióba esik és ha ugyanez a fedélzeti kompjúter használhatatlan üzemanyagot juttat be a szervezetbe. 

           Mindjárt befejezem az idétlenkedést, de előbb rá szeretnék világítani arra, hogy míg mi, emberek a személyautónkba csakis az előírásoknak megfelelő benzint tankoljuk, óramű pontossággal pótoljuk a gépjármű motorjában az olajat, a kocsit időről időre műszaki vizsgának vetjük alá és ha valami nem tetszik nekünk a hangján, máris rohanunk vele a szerelőhöz, addig saját, fantasztikus, körültekintően tervezett, tökéletesen kivitelezett űrhajónkba minden szemetet belelapátolunk, ami a száj nevű üzemanyag adagoló nyíláson befér. 

           A hajtóanyag-bevitel, vagyis az evés, ha környezettudatosság szempontjából vizsgáljuk, bonyolultabb feladat, mint első látásra hisszük. „Az vagy, amit megeszel.” – szajkózzák nekünk úton-útfélen az egészséges étkezés alapszabályát, mi eközben arra gondolunk, hogy „barátom, nincs ember ma a Földön, aki száz százalék biztonsággal be tudná azonosítani a magához vett táplálék összetevőit”.

           Éppen egy napot töltöttem az Interneten az E jelzésű élelmiszer-adalékanyagok kártékony és jótékony hatásai után kutatva. Olvastam róluk amatőr fitness edzők, hivatásos táplálkozási szakértők, türelmes, (olykor zsémbes) orvosok és értetlenkedő élelmiszeripari mérnökök tollából. Egyetlen közös volt az írásokban: a publikálók mindegyike abszolút igazságot tárt a nyilvánosság elé, mely abszolút igazságok rendre különböztek egymástól. Találtam véleményt, amely mindegynek tartotta, hogy a C vitamint egy paprika vagy egy gyógyszergyár szintetizálja. Akadt a nyilatkozók között olyan, aki szerint az E-számok kivétel nélkül ártalmatlanok és véleménye szerint szóra sem szabadna méltatni a színezőanyagok és tartósítószerek káros hatásait firtató vásárlói kérdéseket. Volt, aki azt javasolta, hogy legyünk szívesek megtanulni az emberi egészségre veszélyt jelentő E jelzéseket és böngésszük végig az áru csomagolásán feltüntetett összetevőket, mielőtt vásárlásra szánnánk magunkat. Végül voltak akik azt mondták, hogy hiába tudjuk egy E élelmiszeradalékról, hogy önmagában nem káros az emberi egészségre, előfordulhat, hogy az bennünk összetalálkozik egy másik ártalmatlan E anyaggal s ők ketten kémiai reakcióra lépve már kiadhatnak egy olyan vegyületet, amely veszélyt jelenthet szervezetünkre.

Legjobban tesszük, ha friss élelmiszert eszünk?

           Magyarországon a külföldről származó friss áru 72%-ában találnak növényvédőszer-maradványokat, a hazai áru 30%-a szennyezett enyhén. Az import zöldség és gyümölcsmennyiség 1%-ában mutatható ki az egészségügyi határértéket meghaladó kemikália szint. A multinacionális hipermarket láncok azt állítják, hogy azért érdemes náluk beszerezni a szőlőt, paradicsomot, dinnyét, mert ott komolyabb szűrőn megy át az élelmiszer, mielőtt a pultokra kerül, mint a kistermelői piacokon. 

           Mint említettem, az import zöldség háromnegyed részében van méreganyag, egy százalékában több is, mint amennyit az emberi szervezet tolerálni képes. Import zöldséget nem lehet kapni a kistermelőknél, ők saját kertjükben, de legalább is Magyarországon termett, portékát árulnak, és ahogy említettem a hazai áru tisztább, mint a külföldi. Mindkét terepen orosz rulett vásárolni, de a szupermarketekben több töltény van a tárban. 

           Ez a „táplálkoznom kell, hogy életben maradhassak, de bármit eszem, hosszútávon belehalok” paradoxon csak látszólag feloldhatatlan. A probléma megoldását korábban említett űrhajónk energiapajzsára vagyunk kénytelenek bízni. 

           Energiapajzsunkat, vagyis immunrendszerünket kifejezetten karban tartja, ha néha kivédhet ezt-azt. Igazságtalanság, mégis igaz, hogy azok a gyerekek, akiket széltől is óvott anyjuk, sokkal gyengébb védelmi mechanizmussal rendelkeznek, mint azok, akik kétpofára zabálták a homokot a játszótéren és szüleik szent meggyőződése volt, hogy a salak kell az utód zúzájába. 

           Éppen ezért lehetetlennek tartom, hogy a zéró szennyezettség elérésére kelljen törekednünk. Igen is lehetséges, hogy immunrendszerünk edzésben tartásához néhány hajmeresztő dolog valóban kell a zúzánkba. Nem hiszek abban, hogy egész életünket az ivóvíz oldott anyag tartalma, az előlünk eltitkolt élelmiszer adalékanyagok léte vagy nem léte és a friss áruban lévő permetanyag szintje miatti aggodalommal kelljen töltenünk. Viszont vakon hiszek a matematikában, amely szerint sok élelmiszerrel sok méreganyag, kevés élelmiszerrel kevés méreganyag kerül a szervezetbe. S bár e képlet első hallásra bárgyúnak tűnik, mégis azt mondom, hogy ez az az állítás, ami megoldást jelenthet ember és bolygó problémájára egyaránt. 

Mi emberek megesszük a világot

           Egy amerikai polgár átlagosan 1046 kg élelmiszergabonát fal fel egy évben. Egy indiai 178 kg-ot eszik meg ugyanebből az alap élelmiszerből, egy kínai évente 348 kg gabonát vesz magához. A nyugat-európaiak fejenként átlagosan 523 kg búzát, rizst, rozst vagy árpát esznek meg évente. Ez annyit jelent, hogy ők egyetlen nap leforgása alatt körülbelül 1,4 kg gabonát diktálnak magukba fejenként. Magyarországon naponta átlagosan fél kg gabona, 10 dkg tejtermék, 20 dkg hús, 0,5 dl olaj, 4 evőkanál cukor, plusz az egészség kedvéért fél tojás, 15 dkg zöldség, 20 dkg gyümölcs, 2 dl tej, az élvezet végett pedig 2 dl sör, 1 dl bor, 3 cl tömény szesz és 3 dl kóla csúszik le a torkunkon fejenként. Mi pedig csakis amiatt izgulunk, hogy véletlenül le ne nyeljünk egy mikrogramm
E-165-öt. Azt hiszem sokunk nevében szólok, ha azt mondom: itt valami nem stimmel. 

           Óriási az élelmiszer túlfogyasztás a világon. Mi emberek, mint egy gigantikus porszívó, valóban mindent és minden mennyiségben hajlandóak vagyunk lenyelni, amit megfelelő méretben és számunkra tetsző színben elénk kínál az ipar. Ilyeténképpen teljesen fölösleges aggódnunk a szervezetünkbe jutott kemikáliák hosszú távú hatása miatt, hiszen ez az ételmennyiség jóval az előtt eltesz bennünket láb alól, hogy a lomha E-xxx-nek egyáltalán eszébe jutna akcióba lendülni bennünk. 

           Az emberi szervezet európai aggyal föl nem foghatóan kicsiny mennyiségű étel feldolgozására teremtetett. Kis mennyiségű étellel – hacsak nem a gonosz mostoha almájából kívánunk bevacsorázni – kisebb mennyiségű méreganyag jut a testbe. Ha mindehhez még teljes tápértékű élelmiszerek közül választunk, igyekszünk csomagolás nélküli árut vásárolni és magunk készítjük ételeinket, akkor az élelmiszeripar környezetszennyező tombolását is megszüntethetjük.

Az előre gyártott élelmiszerekkel az a baj, hogy az ember néha akkor is egészségesebben táplálkozna, ha helyettük inkább a csomagolásukat fogyasztaná el.

           Tiszta élelmiszerre vágyik? Legyen szíves menjen ki egy kistermelői piacra és elegyedjen szóba az árusokkal. Kérdezze meg, hogy ők termelték-e a tököt, babot, almát, körtét. Kérdezze meg, hogy permetezték-e a termést és hogy mikor. A legtöbben egyáltalán nem kezelik mérgekkel a veteményt, de mivel földjük túl közel van a műúthoz vagy a biogazdálkodás szabályainak valamiért nem felelnek meg, árujukat a kistermelői piacon értékesítik. 

           Főzze meg, amit vesz. A főzés nem ördögtől való. Teljesen mindegy, hogy ön férfi, nő, menedzser, igazgató, fiatal, még fiatalabb, király vagy fáraó, ennie szükséges és a főzés olyan kikapcsolódást jelent, ami néha még egy fáraónak is kijár. 

           Én főzök. Minden egyes napon. Ne is kérdezze. A lakás többi lakója sokáig úgy támogatott ebben, hogy kiültek a konyha padlójára, enyhén leitták magukat és az étel elkészültéig szóval tartottak. A férjem egyszer, hátha úgy gyorsabban haladnék, beállt mellém a pulthoz. Akkor csak kuktáskodott nekem, de később, ahogy nőtt a gyakorlata, maga is elkezdte megfőzni merészen válogatott receptjeit. Ma akármihez nyúl, sokkal jobban sikerül az ő étele, mint az enyém. Nyavalyás kuktája.

           Természetesen nem akarom arra kérni, hogy holnaptól élete végéig minden nap legyen szíves főzni. Csak arra biztatom, hogy ha eddig el is kerülte a konyhát, ezután adjon a friss élelmiszereknek is némi esélyt.

A kistermelők kedvesek, standjukon az áru mindig gyönyörű és olcsó.
(Fotó: Keresztesi Barbara - Kispesti kistermelői piac)

           Hamarosan befejezem a lobbit a kistermelők mellett, de előbb még elmondom, hogy náluk az áru beszerzése valóban szórakoztató program. A kistermelői piacokon egymás mellett sorakoznak a kedvesebbnél kedvesebb eladók. Ha itt valaki nem úgy szolgálja ki a vevőt, ahogyan az a vevőnek tetszik, máris tíz másik répa, karfiol, alma, körte, dinnye, kukorica termelő áll a nagyra becsült ügyfél rendelkezésére. „Drágáim, jövő héten ne keressenek, disznóvágáson leszek – hajol közel a néni, amikor átadja nekünk a nagy kazal zöldséget – De remélem, aztán találkozunk!” Ez a nexus köztünk, meg piaci elárusítóink között. Maga a mennyország.

Kispesti piac, különleges hazai alapanyagbók készült kolbászok üzlete
(Tamásnál kapható mangalica, liba, pulyka, szarvas, kecske vagy birka kolbász is)  - Fotó: Keresztesi Barbara

(Részlet a "Problémamegoldás Környezettudatos fenegyereknek" című könyvből. Írta: Keresztesi Judit)

Miért nem lehet egy problémát egy csapásra megoldani?





























A Mariana árok a hozzá legközelebb eső szárazföldtől is 1200 km-re fekszik.

           Megfigyeltem, hogy nálunk Magyarországon most mindenkit az egy csapásra technika foglalkoztat. Az emberek az egy csapásra való meggazdagodáson törik a fejüket, vannak, akik egy csapásra reformokat tervezgetnek, megint mások egy csapásra szeretnék kirúgni azokat, akik egy csapásra reformokat tervezgetnek. Egyetlen lépésből matt. Aki tud sakkozni, az azt is tudja, hogy mennyire kicsiny valószínűséggel következik be ez az esemény.

           Néhány évvel ezelőtt elmélyültek első benyomásaim az egy csapásra módszerről. Történt, hogy a már nem kezdő, éppen ezért merész terveket dédelgető, óriási udvartartást fenntartó de annak költségeit csak ideig-óráig kitermelni képes vállalkozásomnak befellegzett. A pénz, ami tegnap még számolatlanul dőlt hozzánk, hirtelen meggondolta magát és kifelé kezdett igyekezni a cégből. A látszat fenntartása felemésztette minden vagyonomat, leürítettem saját bankkártyáimat, majd a barátaim bankkártyáit, végül pedig kivégeztem szüleim bankkártyáit is. 

           A magam fajtát az adrenalin hajtja, extrém helyzetekben érzi, hogy él és nem tud kiszállni, csak ha hajszál híján agyonüti valami. Az ilyen ember az igazán nagy slamasztikában is képes úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülötte. Ezért az a leghelyesebb, ha „életveszélyben” ráadásként eltörik egy végtagja, mondjuk a lába, hogy kénytelen legyen gondolkodással múlatni a rája szakadt időt.
2004 októberében az ágyban, míg egyik lábam fekvőgipszben az égnek meredt, nekem végre azon járt az eszem, hogy vajon tényleg tönkrementem-e. Kezembe vettem a varázs-nyolcas-gömböt, ami az éjjeliszekrényen pihent addig és megráztam: „Semmi kétség efelől” - szólt a válasz. Hátra volt még barátaim felelősségre vonása, ingerülten csapkodtam a paplant, hogy miért nem figyelmeztettek előbb. A dührohamnak Barbi húgom vetett véget, aki emlékeztetett az egy évvel azelőtti, majd hat hónapra rá lefolytatott, majd két héttel a balesetem előtt kikönyörgött beszélgetéseinkre. - Mit mondtam, megmondtam, nem megmondtam – mutatott rá- és ha abba nem hagyod a siránkozást, eltöröm a másik lábadat is. 

           A sérülés hamar begyógyult, gazdasági lábadozásom azonban majdnem 4 éven át tartott. 1400 nap. Ez a visszaaraszolás időtartama a Mariana-árok leges-legaljáról a tenger felszínére. Nem mondhatnám, hogy egy csapásra fent voltam. És nem mondhatnám, hogy bárki egy csapásra fent lesz, aki hasonló mutatványra készül.
Ma Magyarországon kétségbeesetten méricskéljük magunkat a nyugat-európai országok és az Amerikai Egyesült Államok polgárainak életszínvonalához, juttatásaihoz és környezetéhez. Tagország vagyunk, vezetőink – Európa nem kis nyomására – azonnal akarják a változást. Azonnal ugyanúgy és ugyanannyit kell szelektíven gyűjtenünk, mint azoknak, akik már húsz éve ismerik e hulladékválogatási rendszert. Azonnal úgy kell értenünk a demokrácia játékszabályait, mint ahogyan azok teszik, akik már száz éve élnek ilyen kormányzati formában. És azonnal úgy kell gazdálkodnunk, mint azoknak az országoknak az üzletemberei, akiknek már az üknagypapája is értette, hogy mit jelent céget építeni.

Amit el szeretnék mondani, az nem más, mint hogy időt kérek. Mindenki számára, aki itt él, ebben a kicsi hazában. A legtöbben az országban – különösen vonatkozik ez a városok és az ország minden egyes, e húsz év leforgása alatt hatalomra került vezetőjére – nem tudják, mit csinálnak. Honnan tudnák? 

           Ki tanította volna meg nekik? Az országunkat egyelőre csak gyanakodva, távolról méregető Nyugat-Európa? Vagy a háborúzó, világot válságba sodró Egyesült Államok? Esetleg a magyar XX. század, mely időszaktól megáll az ember esze?

           Csalódást kell okoznom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy most felmentettem őt az eddigi ügyetlenkedései nyomán keletkezett károk súlya alól. Én ennek ellenkezőjére készülök. Szerintem mára eleget tudatlankodtunk itt, Európa szívében. Ha nem oktatott bennünket senki, akkor ideje kitalálnunk, hogy hogyan intézzük értelmesen ügyeinket mi magunk. Nem logikus, hogy egyik pillanatról a másikra szelektív tárolók özönlik el az utcáinkat és mi semmilyen instrukciót nem kapunk arra, hogy mit és hogyan dobjunk beléjük. Nem logikus, hogy környezetvédelem címén e konténerek körül felhalmozott szemét lepi el utcáinkat. Nem logikus, hogy a lakótelepeken kontrollálatlanul átszáguldó forgalom, a szabályozás nélküli szállítmányozás, a meggondolatlanul kiadott építési engedélyek miatt keletkezett zajszennyezés törvényesen betegítheti meg az embereket. Nem logikus, hogy az állampolgárok mindennapjaiért papíron felelősséget vállaló cég- és városvezetők, a lakosság életét pokollá tevő határozataikat minden különösebb akadály nélkül hatályba léptethetik. És ha mindez nem logikus, akkor miért kellene várnunk arra, hogy Európa megint kipellengérezzen bennünket emiatt, miért ne használhatnánk az eszünket, és miért ne tehetnénk e dolgok menetét logikussá a saját módszereinkkel? Ki tudja, a végén még kitalálunk valami olyasmit, aminek a többi ország is csodájára jár. Éppen úgy, mint a régi szép időkben. 

           Vajon egy csapásra sikerül majd megoldanunk a problémáinkat? Kétlem. De mivel a nagy eszünkkel itt himbálózunk a szakadék falán és éppen ráérünk azon gondolkodni, hogy hogyan menekülhetnénk meg, talán most szorultságunkban és mert az életösztön kiélesítette elménket, eltaláljuk a helyes irányt és komótosan kikapaszkodunk a peremre.

           Mint említettem önnek, ezekben a pillanatokban magam is itt taposom a vizet a Mariana-árok fölött az óceán felszínén. Nem olyan régen bukkantam fel, prüszkölök a tüdőmbe jutott víztől és zihálva kapkodok friss levegő után. Épp csak annyit időzöm ezen a helyen, hogy elmondjam: hibát véteni nem szégyen, a bukás nem végzetes, újraépíteni valamit pedig nagyon nehéz de örömteli feladat. Most pedig, ha megbocsát, ki kell úsznom a partra.
süti beállítások módosítása