Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt

Chilis csirkesaláta, zabkásás csokoládétorta

2015. július 07. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. július 7.
csokitorta nyito01
         Hogy is volt, hogy is, mentem éppen errefelé, nem igazán mentem, csak kitalálom most ezt: nehezen rázódom bele a történetbe. Régen írtam mesét, a közelmúltban igazat voltam kénytelen mondani többször, nem, mintha elhitték volna, amit beszélek. Elég legyen annyi, hogy valahonnan eszembe jutott egy mondat, hogy miközben éppen mentem valahová, és az, hogy hová, nem számított, figyelmetlenségemben a Nyugati egyik peronján találtam magam, és megpillantván a nagy, színes plakátkabinok tükrét, hosszan tanulmányoztam az egyikben az arcom. Megszerettem ezt a mondatot, hogy ilyen finoman és életszerűen mond ellent a valóságnak, s aztán köré írtam a többit, egy férfiról a peronon, akinek puha állvonala és szép, tiszta tekintete volt, és ebéd után kínlódott egy darabig, aztán megkérte a nőt, hogy fújja rá a füstöt. A nőnek féltékenynek kellett volna lennie erre a kékes kanyargásra, ahogy a férfi lehunyja a szemét és magába szívja, amit ő kilélegez, de nem lett féltékeny, inkább csak érdeklődve figyelte a mély levegővételeket. A férfi azután elővett egy tollat, és lejegyzett valamit egy szalvétára, a nő azt mondta erre, hogy ha levelet kapna a férfitól, nem nyitná ki azonnal. Hogy nem az öröm érzése volna az első, hanem az óvatosságé: - Csak lassan. – gondolná izgatottan. Rejtegetné a levelet a saját kíváncsisága elől, mely személytelen, s így sértené a férfit, és csak később olvasná el, amit írt, ha már megérett rá, idomult hozzá, és akkor a férfi hetyke hírei nem is tűnnének olyan fontosnak e hosszas gyötrődés után.
        A randevút követően a férfi a többiekkel ment, hogy késődélután már a tóparton üljenek, a vízen kirándulóhajó siklott keresztül könnyű párát hagyva maga után, meg fúvós zene tompított hangjait. A társaság tagjai ekkor nem a vizet nézték, hanem a domboldalt, világosan ki tudták venni a cikkcakkban fölfelé futó utacskákat a nyújtózkodó falusi házakkal és a nyaralók piros tetőit, melyek kivilágítottak a zöld tengerből. Nem sokkal ezután a férfi megnősült, hosszában átúszta a tavat, és vásárolt egy Fazioli zongorát.
        A postás megzörgette az ajtót. Igazából zörgette meg, nem csak úgy kitalálom, hozott egy csomagot, s ki is estem ezzel a ritmusból, mely amúgy nem volt túlságosan élénk. Hogy a nyári kismenü meg hogy fog idejönni, azt nem tudtam megmondani. Ez az utolsóelőtti ajánlatom ebben az évadban. A legfinomabb hússaláták egyike, friss, könnyű, a korianderrel, sültkukoricával és chiliszósszal elkevert csirkemellkockákat salátalevélben adtam föl. Mellé csokoládétortát sütöttem, valójában egy ígéretnek eleget téve. A legutóbbi fogadás menüjében szerepelt ez a torta, mely a benne lévő zabkása miatt puha és omlós, s a ráöntött főzött csokoládémassza miatt különleges.

Tovább

Tárkonyos burgonyaleves, cseresznyés clafoutis, mese volt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 27.
clafoutis nyito 01
         Egyszer volt, hol nem volttal kellene kezdenem, hogy volt egyszer egy kiállításunk, Mese van volt a címe, de még tart két napon át, és most nekem nem az a feladatom, hogy elmondjam, tessék jönni, abban nem vagyok igazán jó. Különben tetszettek jönni, tízezren tetszettek két hónap alatt, aztán a finisszázs éjszakáját megelőző napon egy nagy magazin, lehet, hogy a Kutyák és Lovak, betette a kultúra rovatába ezt a kiállítást az első tíz közé; a második helyre tette országosan, hogy kifutott a vonalakból és szép, intim terek keletkeztek, ez jelent meg róla. Később eljött az éjjel, amelyiket mi a finisszázsnak mondtunk, és sokan lettek, hetven főt vártam, de ezeregyszázan jöttek el, és nem mondom, hogy ugyanúgy sikerült átszervezni a fogadást, mint a kollégának korábban a kenyérrel és hallal, de a végére még maradt is egy doboz cseresznye. Volt a galériában egy szobor, egy interaktív asztal, ugyanúgy működött, mint bármilyen másik interaktív asztal: ételt lehetett enni róla, és a süteményeknek művészetízük volt, lehetett találni azon az asztalon kereszteződésízt, háromságízt, volt rajta sakáltanyaíz, látványosságíz, ölelkezésíz, szalagorlátíz, és mondta az egyik vendég, hogy az övének nem volt szalagkorlátíze. Honnan tudja, ha szabad kérdeznem, néztem rá, azt felelte, hogy szerinte ennek horkolásíze volt. Az én hibám, mentegetőztem, próbáljon ki egy ajtókilincsízű italt talán, szolgálja ki magát a koktélzongorán.
         Egy cseresznyés clafoutis-t sütöttem a megmaradt cseresznyéből még múlt vasárnap, de csak most teszem közzé, a szezonzáró posztot megelőző posztot megelőző posztként. Ennek kereszteződésíze van, avagy cseresznyés tojásrántotta, Julia Child egyszerűen csak agyonverne, ha megtudná, hogy mit beszélek, nem érdekelné, hogy művészet szerintem ez vagy micsoda. Hozzá egy tárkonyos burgonyalevest adtam föl, melybe kakukkfüvet szórtam, és krémsajttal sűrítettem be. Szeretnék még mutatni képeket és filmeket, melyek a kiállítás látogatóiról készültek a finisszázs alatt, után és előtt. A sakáltanyaízű csokoládétorta a következő cikk témája lesz.

Tovább

Körtés diótorta friss málnával, spárgaropogós

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 14.
sparga kortestorta nyito01
         Ha a kiadóban töltötte a napot, mindig rendesen fölöltözött. Nem mintha máskor megengedte volna magának a slamposságot, otthon fekete nyári ruhában írt, melynek derekát fényes csattal lezárt öv húzta be, amikor unokatestvére csöngetett és ő ajtót nyitott, a férfi rögtön azt kérdezte, indulni készül-e valahová, hogy zavarja-e, és ő később meg is bánta, hogy azt felelte, nem, dehogy, csak itthon dolgozik. Az unokatestvére, ha nagy ritkán beállított, figyelmetlenül belapátolta a főztjét és a nőkről beszélt. Ha megkérdezik, azt mondja, hogy ezekben a váratlan látogatásokban ez volt, amit a legkevésbé szeretett. Hogy általánosságban kellett hallania a nőkről.  Ő egyszer-egyszer szólalt meg, a férfi arcáról olvasta le, hogy mi történt vele az elmúlt egy- másfél hónapban.  Minél többször leolvasta, annál többször tudta meg. A férfi közben megivott egy üveg pezsgőt, hűvös kedvességgel kioktatta a francia nyelv csodáiról és telefonján elbeszélgetett egy barátjával, majd egyszer, fölnézve a hívásból szórakozottan megkérdezte, hogy sokat olvasott-e, mióta nem találkoztak. - Nem, dehogyis – felelte automatikusan ugyanazt, amit nem sokkal korábban az ajtóban is mondott. Aztán Vicky Pollardra gondolt.
         Délután lement a Dunához. A folyó partján lépdelt, a vízben az ég tükröződött, meg a fehér gomolyfelhők. Aztán fák visszfénye jelent meg a sebesen mozgó víz színén, egy gyerek kavicsot hajított a folyóba, a felszínen kis körök rohantak nagy körök felé, de egyik a másikát soha nem érte utol, és így a fák tükörképei, mintha esőben ázó redőnyök mögül látszódtak volna.
         A Római-part levegőjét bors meg őrölt fűszer és olaj szaga töltötte be, és nyilván így jutott eszébe ott az uzsonnamenü főétele. Spárgát forgatott meg tojásban és parmezánnal elkevert zsemlemorzsában mára, bepanírozta vagyis, és sütőben megpirította, majd fokhagymás szószt adott föl hozzá, így az olyan lett, mint a sült krumpli, csak összehasonlíthatatlanul finomabb. Mellé egy olyan tortát talált ki, amelynek receptjén, úgy érzi, nem szükséges már soha többé alakítani. Ebben a süteményben a fél körtéket egy nehéz, magvakkal megerősített édes tészta öleli körül, amely attól függően ropog vagy puha, hogy milyen távol esik a sült gyümölcstől. A torta tetejére friss málnát halmozott, s ez a három íz: a körte, a fahéjas diós tészta és a friss málna íze adják ki az élményt, melyet e sorok írója kedvére valónak talált, és éppen ezért most dicsérni próbál itt. 

Tovább

Rebarbaratorta, kókusztejes csípős szószban párolt kagyló

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 6.
rebarbara torta nyito01
        - Nem - mondta. Nem vacakolt, csak mondta, hogy nem, és kész. Mert a másik ott állt szemben vele, és azt kiabálta, hogy tttttttt tünés! Erre felelte emez, hogy nem. Ahogy korábban meséltem, végül egy nőt vettek fel. A főnök kedvetlenül ellenőrizte az ulmi templom tornyának kőcsipkéit, melyeket senki, soha, sehonnét nem láthatott, csak ő meg a kőművesek. - Herr Schultz, nézzenek utána, már megbocsát, mi az úristent csinálnak ezek -  kérte, és közben azon tűnődött, hogy vajon a szentlélek horkolna-e, és hogy nő vagy férfi lehetne ez az illető? Ekkor mondta neki Günter, hogy nem sértésnek szánja, de szerinte egy ilyen feladattal egy férfi nem tudna mit kezdeni. Ott van az a rengeteg érzelem. - Milyen igaz - mondta a főnök. - Szóval, valaki, aki tud görögül is, ismeri a katonai titkosírások természetét, következésképpen a véges algebrákhoz is konyít, és szépen érez, hajlékonyan, mint a köd, megérinti, amit senki más nem ér el, az nagyon érdekes lenne. És ha ezt az illetőt egy nagymellű szőkébe rejtenénk el, hát ez volna a legjobb vicc a Földön, nem igaz Günter? - Igaz, Uram, nagyon jó vicc volna, bár, a német humorérzék, finoman fogalmazva, nem jó, de amennyire meg tudom ítélni, a koncept különleges. Egy asszony, mintha csak hallotta volna, hogy ezek ketten miről beszélgetnek, fölemelte e fejét az Einsame Gasse hatos szám alatt, és az arca felragyogott a fejét borító gyapjúkendőben. Később a főnök, Günter, Kócián úr és Vincent elmentek megfürödni, ott meg már mindenkinek sugárzott az arca, Kócián úrnak is, de leginkább Vincentnek, mert küszöbön állt a hét, és ehetett valami finomat. Rebarbara szezon volt, és bár az eper és a rebarbara együtt adták volna magukat, a konyhán az epret valaki elöljáróban fölfalta, s így született az új, önálló rebarbara sütemény, melyet narancs fűszerezett, alul pedig a piskótát mandulakrém zárta le. A desszert elé, könnyű főfogásként egy erős szószban kifőzött kagylót tálaltak föl. A kagylók szépen kinyíltak, és magukba szívták a korianderrel megszórt, kókusztejjel megszelídített levet. Vincent friss, ropogós kenyérrel tunkolta ki a szaftot, és nagyon örült.

Tovább

Friss paradicsomos garnélás tészta, ropogós epres pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 28.
rakhusosteszta eprespite nyito01
    Hogy hol van a mosdó, azt kérdezte. Angolul kérdezte, én angolul válaszoltam: - Azon a folyosón mintha láttam volna egyet - mondtam. De hogy jobbra vagy balra? Azt feleltem, hogy szerintem balra, de arra megyek én is, elkísérem. Az jó lesz, vidult föl hirtelen, aztán észbe kapott, hogy egy lélek sincs itt rajtunk kívül, ugye nem vagyok sorozatgyilkos. Mondtam, hogy nem kell izgulnia, soha az életben nem tudnék olyan rendszeresen munkát végezni, mint egy sorozatgyilkos. 
    Odakint zuhogott. A benti félhomályban végigsétáltunk a folyosón, aztán a mosdótól már egyedül indultam el a lépcső felé, amelyet gyengén világított meg a mozdulatlan színes ablak. Az első emeleti irodában Alice Francis játszott, valaki addig csavarta  a gombot, amíg az egész terem megtelt zenével, így aztán azt sem hallottuk, amikor a kiadó igazgatója kikiabált a szobájából, hogy "maguk ott tisztára megbuggyantak..." Még az is megtörtént, ezen a délutánon, hogy megkértek engem, írjak rendszeresebben, azt mondták, ha időre adnék le mindent vagy legalább valamit, az bizony nagyon jól esne nekik. És igazuk volt, és aztán megígértem a pénteket. Továbbá ezt az ünnepi kismenüt ide, amely egy tésztaételből és egy epres desszertből állt föl ezúttal. A tésztán az eddigi legfinomabb mártások egyike látható. Az enyhén tejszínes szószhoz a bazsalikomot és a garnélákat paradicsomkrémben pároltam meg. Az eper fűszerei a balzsamecet, a vanília és a méz voltak, a gyümölcsöt elősütött vajastésztán rendeztem el, s a fölmelegített mézes eperre tejszínhabot halmoztam. 

Tovább

Narancslikőrös libasültből készült szendvics, áfonyás pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 20.
libamellszendvics nyito01
    – Kénytelen vagyok félbeszakítani – mondta a doktor –, és engedelmével megjegyzem, hogy ez, amit itt mondott, nincs úgy. – Hát, akkor hogy van? – kérdeztem kelletlenül, és megvártam, amíg a doktor kipiszkál egy porszemet a körme alól, aztán kivártam, amíg vizet tölt magának, és hogy elővesz egy kis csomag haleledelt, hanyagul megeteti a guppikat, szépen megpaskolja az akvárium oldalát, mintha a halakat simogatná, aztán mond valami oda nem illőt. – Tudja, úgy van – folytatta hirtelen a doktor – hogy a feleségem, amikor odament az órához, mindig dőrén azt kívánta, bárcsak már reggel hat lenne, de még három is alig múlt, s akkor csalódottan visszacsoszogott, és megint háttal fordult, aztán begurult az ágyba. És még félóránként lekecmergett később is, hogy megnézze, hány óra, aztán lassan megfőzte a kávéját, és úgy szürcsölte, mint valami orvosságot, csak így tudott lelket verni magába. Nekem délben volt dolgom a klinikán, ő pedig munkába indult és előtte mindig fölém hajolt, én még ha nem aludtam is, tettettem, hogy alszom, mert ahogy lehajolt fölém, a csukott szemem ellenére is tudtam, hogy szeret engem, és hogy úgy néz rám, mintha valami nagyon nagy értéket látna, ellenőrzött, hogy megvagyok-e. És megvoltam, így megnyugodott, s akkor én mély álomba zuhantam. Ez volt a doktor ellenérve, és most, hogy mindent elmondott, amit lényegesnek tartott, rákoppintott az asztalra, hogy finoman megmozdultak ott a poharak és evőeszközök. Erre az ebédre szendvicset készítettem, karamellizált hagymára halmoztam a zöld salátaleveleket, melyeket korábban balzsamecettel hintettem meg. Rájuk kerültek a narancsos libasült szeletei, a kandírozott dió és a néhány szem gyümölcs, mely ezúttal áfonya volt, ennek húsa olvadt össze a libasülttel. A kávé mellé, magától értetődően egy áfonyás pitét adtam föl, mely nagyon egyszerű: omlós tészta, vaníliakrém és friss gyümölcs egymásra rétegzésével készül el.

Tovább

Mandulapelyhes epersaláta sült aranydurbinccsal, sajttorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 12.
aranydurbincs nyito01
         Hogy, értsem meg a periodika lényegét, ezt mondták. Hogy értsék meg az alvás lényegét, ezt feleltem. Jó, akkor írjak ide gyorsan valamit. - Mi? – kérdeztem. Hogy rögtönözzek egy pár sort nekik, ezt szeretnék, és ismerem őket, úgyhogy nem ültem le, csak elővettem a tollamat, megfordítottam egy telegépelt papírt az asztalon, aztán ráhajoltam kissé, oldalvást, hogy alkarom támaszra leljen, és elengedtem a kezem. A mondatok szépen, nyugodtan folytak az ujjaimból, írtam egyiket a másik után: valaki végigsétált a megemelt kanyarokkal teli átjárón, kimászott a kerítésen, és elindult, hogy meglátogassa a barátnőket, a szép és állhatatos Rózát valamint Kamillát, a félszeg porkolábnőt. A bejárat előtt a vendég megállt, kezét a kilincsre tette, de mielőtt belépett volna, elkiáltotta magát, hogy jó napot. - Jó napot! - a női hang a fölső konyha ablakából hullott az udvarra. A hangot vízcsobogás követte, gazdája szerfölött gondosan leöblített valamit. Kisvártatva hárman teáztak a verandán, ahol szürkés, de tiszta fény derengett, és Kamilla a vendégre nevetett, jobb kezét a vállára tette, aki érezte üde ujját a nyakán. Aztán a vendég köhögni kezdett, mert pechjére a teasüteményben egy gyűrűsujj volt elrejtve... Ekkor kirántották a papírt a tollam hegye alól, hogy egy girbegurba tintavonal futott végig a lapon, amely aztán az asztalon is folytatódott, és elolvasták, amit addig írtam, és hümmögtek, hogy lehetnék valamivel romantikusabb, például annyira, mint valaki, aki tényleg romantikus. Hetek óta nem aludtam, mondtam, majd kimentem a Duna-partra a húgomhoz, s amíg rá vártam, egy szendvicsembert tartottam szemmel, aki nagy nehezen leült az egyik asztalhoz, és halat rendelt, sült krumplival.
         A mai halétel egy felpucolt aranydurbincs, húsa hófehér és vajpuha. A Streetkitchen receptjét használtam, az a fiú teletömte a halat babérlevéllel és citrommal, egy kis vajat is gyűrt a fűszerek mellé, és úgy sütötte ki hirtelen, oldalanként öt-öt perc alatt. Hozzá az epres, kecskesajttal és mandulapehellyel megszórt zöldsalátát én találtam ki, az öntetet reszelt hagymával és mákkal ízesítettem, és a Life magazin ételírójának legjobb sajttorta receptje van még itt, mely úgy lesz csakugyan a legjobb, ha friss gyümölcsöt tetszenek a tetejére halmozni, bármi megteszi, eper volt a kézenfekvő választás itt.

Tovább

Krémsajtba tekert spárga, sós-vajkaramellás keksz

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 3.
zoldsparga soskaramell nyito01
         - De kérlek. - fordult a férfi a nőhöz, aki félig látszott csak ki a polc mögül. A nő ajkán bátortalan mosoly jelen meg, odakint kijózanító szél fújt, a férfi, a nő gyerekkori barátja fölállt, kipillantott az ablakon és azt mondta, hogy a nő félreértette, hogy nem udvariatlanságból mondja, de a nő szerinte összevissza kever mindent. Aztán beszélni kezdett, szavalt hosszan, a nő pedig figyelte, és örült, hogy tudja hallgatni ezt a férfit, és mindjárt fordítani is, látta, hogy csak azért beszél így, mert lassan, fokozatosan meg akar nyugodni, le akar csillapodni, és hogy mesélni fog tovább és tovább, mert azzal, amit mond, mindennel, amit mond, azt a másik nőt szeretheti... Sokkal később a nő fázni kezdett és fáradt is volt már, és nem udvariatlanságból, csak, mert egész délután a blogjával kellett volna foglalkoznia azt mondta, hogy most elmegy spárgáért, mert spárgaszezon van. A nő aztán megint összevissza kevert mindent, s végül vajastésztában sütött ki spárgát, és adott föl mellé egy kívül ropogós, belül puha sós-vajkaramellás kekszet. 

Tovább

Kaviáros krémes röszti, Cayenne-borsos mokkavekni

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 27.
kaviaros tocsni nyito01
          Aztán egy időre csend lett. Egy nő megint bort töltött, az üveg reszkető nyaka megcsendítette a poharakat. A kanapé karfáján ültem, billegtem, gyámolatlanul, odakint hajnalodott, nem volna szabad többet innom, erre gondoltam. A tavasz apró, sercegő bogarakat hajtott a parkba, melyek betévedtek a résnyire nyitott ablakon, s most egybegyűlve lármáztak egy sarokban. - El szeretnék mondani egy történetet - szólt a nő hirtelen. - Egy városkában játszódott, a névtelen félhomályban turisták dideregtek a padokon. Elhaladtam előttük, átgázoltam egy hosszú pocsolyán egy lépcsősorig, fölmentem hat lépcsőn, majd az öntöttvas korláttal díszített folyosón elindultam egy égig magasodó épület fala felé. Semmi egyéb nem volt ott, mint négyemeletnyi puszta fal, málladozó vakolattal, óriási fal, ablakok nélkül, melyből csupán egy kicsiny résen szűrődött fény a külvilágba. Mentem előre, csábított az a fény, aztán ott álldogáltam egy darabig a bedrótozott ablakocska előtt, a fölülről lezúduló fűzfaágak megérintették a vállamat és én összeszedtem a bátorságomat, és belestem az ablakon. Ott bent egy nőt láttam, aki álmodozva, némán ült egy asztal mellett, s a deszkapadlónak azt a darabját nézte, mely a cipője alatt átvonult. Ekkor belépett egy férfi az ajtón, szép arcának vonásai lágyak voltak, kért egy kanalat, és nem elsietve, de azért nem is vontatottan elővett egy kézikönyvet, majd átsétált a csarnokon és letelepedett egy nagy kályhacsőre, ezt láttam pontosan.
             Nagyon tetszett nekem ez az elbeszélés, hogy kölcsönkérem, ebben biztos voltam, s hogy a szerzőt ettől nem járja majd át különösebb áhítat, abban is.  – De minek kellett neki a kanál? – kérdeztem. - Nem tudom, talán meg akart enni valamit – válaszolta a nő – talán valami hideget. – Vagy le akart lapítani egy púpot – vélekedtem. – Az is lehet – bólintott a nő.
           Nem szívesen írok le olyan történteteket, amelyek arról szólnak, hogy leittam magam, és ebből ez vagy az következett, de most kivételt kell tennem, nincs másom ugyanis.  Volt ott, ahol mi is voltunk krumpli és kaviár, Cayenne-bors és kávé és én. És én, összerendeztem mindezt valamivé, amit ma úgy ismerünk: kismenü. Ez egyébként nem egy véletlenszerűen összedobált ételsor, hanem egy kipróbált, nehéz napokra tartogatott, melyben egyszerű alapanyagok szereznek meglepetéseket. A hal - röszti - tejföl ételt egy svédtől tanultam, és az volt a megérzésem, hogy egy enyhén borsos kávés sütemény illene hozzá legjobban. 

Tovább

Zsályás, zsenge zöldborsós tészta és eperkrémes, ropogós párnák

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 20.
zsalyasteszta nyito01
         Volt egy rádióm, melyet egy zenei adóra állítottam és nagy megilletődöttséggel hallgattam valamilyen elektromos swinget talán, s miközben hallgatóztam, kinéztem az égbolt szeletére. Aztán a körfolyosós bérház ablakából az utcára tévedt a tekintetem, mely onnan föntről inkább sikátornak tűnt. A szűk utat végig világos macskakő borította, ezen a macskakövön közeledett egy férfi, aki sötét öltönyt viselt s kezében egy bőrtáskát tartott. Aztán hirtelen ott termett előttem ez a férfi, fönt az emeleten, egy pult vagy egy alacsony szekrény állhatott közöttünk és ő egy puha mozdulattal ráfektette táskáját a pultra, aztán áthajolt fölötte, és azt mondta barátságosan: - Meséljen, mi a helyzet. Erre ébredtem korareggel, pedig már három óra is elmúlt, mikor hajnalban elaludtam és most meg így, kialvatlanul lazítottam kissé a redőny lamelláin, hogy lássam, milyen az idő odakinn. Lementem azután a parkba vagy sportpályára, ahogy tetszik, és leültem a Nyúldomb füvébe, hogy olvassak, majd sokkal később arra riadtam, hogy a pályán már futballoznak és a fiúk kiabálva instruálják Misit, hogy "mienk, hozzad, hozzad". Ahogy a fűben feküdtem, a könyv meg a lakás kulcsai ott hányódtak a közelemben, s amikor később elmeséltem ezt a kalandot, hogy odalenn nagykabátban és sapkában aludtam kitekeredve inkognitóban, és az arra járók hajléktalannak hihettek, akkor valaki megjegyezte, hogy azt nem hinné, már persze a lakáskulcsok miatt. Hogy így átaludtam a délelőttöt, nem maradt időm arra a menüre, amelyet még a hét elején aprólékosan elterveztem, s így kitaláltam egy másikat, mely pedig nem is tudom, annyival többet érdemelne, mint hogy csak elmondom róla, miből áll, és hogy a szelíd, friss zöld tésztaragut zsálya, leheletvékonyra szelt füstölt sonka és bors fűszerezi, a könnyű eperkrémes falatok tetejére pedig összezúzott kakukkfűvel elkevert mézet csorgattam.

Tovább

Szelídgesztenyés libacomb, kardamomos citromkeksz

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 13.
gesztenyes libacomb citromkeksz nyito01
         Levágott két zöld rozmaringágacskát és a szemfogaihoz illesztette, így beszélgetett, mindent így mondott, míg egyszer rászóltam, hogy vegye ki azokat az ágakat a szájából, mert a szavakat nem értem, és ő bárgyú tekintettel nézett rám, és a szájából még mindig a két ágacska meredezett lefelé, mintha rázogatták volna őket finoman, úgy remegtek, miközben kérdezte méltatlankodva, hogy mégis, milyen ágakra gondolok pontosan. Egyébként ezt a mi kiállításunkat ünnepeltük, hogy megnyílt és nem. Kérdezte, pont a rozmaringágas fiatalember, hogy Schrödinger macskája a produkciós itt vagy mi van, de nem, hanem nem lettünk készen, csak kinyitottuk a műtermet, hogy be lehessen jönni, mert a tér már így is szépen működik, csak itt-ott még a lélek nincsen benne. Körülbelül arról beszélgettünk, hogy amikor már majd tényleg megnyitunk, balra egy szobor fog suttogni, középen pedig időalagútból aláhulló irodalom hever szanaszét egy óriási zöld pamlagon. Meg Louis Ck új showjáról meglehetősen hosszan, aztán elmentek mindannyian. Így hát, ott ültem egy lakoma romjai fölött. Az asztal közepén egy kristálykancsó állt, mellette szőlőlevélbe bugyolált vaj, nyitott, félig üres üvegek, aprósütemények morzsái borították az abroszt, én pedig leírtam ide szó szerint, hogy mi történt az ebéd alatt, nem ködösítettem ezúttal. Ha valaki egy nem szokványos ünnepi menüt kíván meg, de nem akar rengeteget állni sehol, különösen a konyhában nem, és mégis azt akarja érezni, hogy a Café Anglais-ban ebédel, akkor tessék majd ezt kipróbálni; lassútűzön puhára párolt libacombokat, melyeket rum, friss gyömbér és fokhagyma jár át, ezeket forgattam végül rozmaringgal, borssal fűszerezett gesztenyés mézbe és mintha Boris Vian írta volna, de tessék elhinni, ez igazi recept. A kávéhoz kardamomos citromkeksz járt, eredetileg néhány darab, de aztán megették az összeset.

Tovább

Csirkés currykrém, répatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. április 5.
csirkecurry repatorta nyito01
         Egy fekete hajú fiatalember becsípett és elragadtatva mesélte, hogy mielőtt elindult, nekiállt borotválkozni, holott reggel egyszer már megborotválkozott, a fésűt ugyan nem találta meg, hálóval zabolázta a frizuráját, nem vett kalapot, s mialatt erről beszélt kacagott és ragyogott. Aztán elemelt egy dobozt az egyik vendég kezéből és bepúderezte az orrát, közben szavalt: - Én felkelünk, te felkeltek, ő felkelnek... . Később a társaság kivonult a teraszra, ahol kellemes szél fújt, megérintette az ajkunkat és az arcunk is kipirult. Az asztal fölött áthajolva karcsú borospoharakat vettünk magunkhoz és egyáltalán nem az ételekről beszélgettünk, csak amikor valaki megjegyezte, hogy az, amibe az imént beleharapott, olyan csirkés szendvics, melyet szívesen enne rendszeresen, mondtam el neki, hogy nagyon örülök, habár az érdem Jules Goufféé, őt plagizálom. Hogy mi benne az édes, kérdezte az illető, azt feleltem, hogy a pirított kókusz és az áfonya, és a nem édes a friss zeller, a zöldhagyma és a mandulapehely. - A desszerten íróglazúr van - tettem még hozzá. - Ez az az író, akiről írni szoktam, hogy szeret? - Nem - mondtam - ez az az író, amelyik a tejtermék, de, hogy így szóba jött: az író, amelyik szeret, keresgélte emezt az írót a város üzleteiben, és nem találta sehol. Aztán arra gondolt, hogy biztos ennek az írónak is van valami álneve és így is volt, vajas tej néven működött pult alatt, irigylésre méltóan sikeresen. 
     A süteménybe bőségesen reszeltem répát, a tortalapok az ananásztól és az írótól lettek könnyűek és puhák. Ebben a kismenüben a kókusz jelenti a kapcsolatot a desszert és a szendvics között. 

Tovább

Garnélás spenótos tészta és citrompite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 29.
citromtorta nyito01         
    Nyílik egy kiállításunk mindjárt, és ezt el akarom mesélni részletesen, amikor már lesz mit mesélnem tényleg, addig csak annyit tudunk, hogy történeteket kértek tőlem az egyik szoborhoz, keresetlen szavakat érzelmekről, melyek szövevényesek, de azért nem visznek semmit túlzásba. Két héttel korábbra ígértem az írásokat, és üzenem annak, aki úgyis csak rémületbe ejtene a nyugodt, nappali hanglejtésével, - már ha fölvenném neki a telefont - hogy alighanem szó lesz bennük egy zöldruhás zongoristáról, aki eljátszik egy darabot azzal a boogie woogie betéttel, melyet Beethoven előre hallott, meg például egy szerelemről, amelyikben egy férfit olyan gyengéden csókol meg egy nő, mintha virág szirmaihoz érne az ajka, remélem, ez minden kérdést megválaszol.  Van egy kis baj ezzel a munkával: hogy egybeesik egy másikkal, aztán folyton berohan valaki és jelentést tesz a dolgok állásáról, és ennek ellenére a héten sikerült egy bisztrómenü, tulajdonképpen az eddig megjelentek közül a legfinomabb. Barbara kiborogatta elém a fűszereket, melyek a fölső polcon sorakoztak, egyiket a másik után, színeket keresett, hogy együtt szépen mutassanak, mintha pasztellkréták között válogatna, és letett melléjük egy fürt koktélparadicsomot, meg egy citromot, hogy ezekből várna valamit tőlem. És csakugyan várt is türelmesen, míg már nem várhatott tovább, én pedig az utolsó pillanatban képzeltem el egy ebédet, melynek főételében az édes rákhús citromos spenóttal keveredik a tésztában és a sima, fényűző szószt a pultra kiszórt kakukkfű, chili, babérlevél és oregánó ízesítik. Hozzá egy egyszerű citromos pite járt, habcsókokkal a tetején. 

Tovább

Olasz lágytojás és szőlősaláta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 22.
olaszsulttojas szolosalata nyito02
         A telefonfülke ajtaja olyan zajjal csapódott ki, mintha ég zengett volna, a fiatal nő, aki szinte kiesett a fülkéből, azt kiáltotta: - Következő! Két tojást tartottam a kezemben, előttem egy ősz hajú férfi állt a sorban, fekete, derékig felhúzott nejlonharisnyában és egy tündöklő, gyöngyberakásos szandálban feszengett, ő is a telefonfülkére várakozott, és amikor a nő elkiáltotta magát, furcsa, imbolygó mozgással elhúzódott az utamból. – Legalább a fejem ne fájna úgy, mint egy hároméves káposzta - gondoltam, és beléptem az ajtón. A küszöbön túl a fülke kitágult, egy mezőn találtam magam, amelyen a pázsit hullámzott a gyors egymásutánban nyíló virágoktól. - Ragyogó időnk van -  gondoltam, figyelmemet egy ideig az úton szétporladó napsugarak kötötték le, majd amikor kinézelődtem magam, óvatosan bal kezembe rendeztem a tojásokat, a jobbal kissé megemeltem a bokáig érő harangszoknyát, melyet viseltem és átlendültem a horganyzott korlátokon. A lendület a mező közepéig repített, ahol nekiütődtem egy férfinak. Ő addig csak egyhelyben várakozott és figyelte a körülötte fel-alá sétálgató embereket, érkezésemre ingott meg enyhén, én illedelmesen bocsánatot kértem és rögtön hozzáláttam, hogy elmeséljem neki, miért jöttem. A férfi figyelmesen hallgatott:  - Esetleg megpróbálhatná kegyed eperízű fogkrémmel is. - vetette közbe - De mondja csak, ki az a Gérard, akiről beszél? - érdeklődött. - Nos hát... - világosítottam fel - Gérard fölöttem lakik, szereti a galambokat, és kérdezte, hogy én is szeretem-e őket... Mire én azt mondtam: - Igen... Később, éppen csak hogy megejtsek egy egzisztencialista kísérletet, megemlítettem Gérard-nak, hogy nagyon szívesen megfőzném ezeket a galambokat holnap ebédre, és ő erre azt felelte: - "Ó."  - Szóval a kísérlet nem sikerült - szögezte le a férfi. - Nem - hagytam helyben.  - Értem - mondta a férfi, majd kérdőn a kezemre nézett. - Ezeket magának hoztam - nyújtottam át a tojásokat - akartam valamit sütni belőlük, de ahogyan bizonyára látja, csak félig lettem készen. 
      Amikor fölébredtem, az álomban szereplő két tojást jelnek éreztem, már azért is, mert mostanában nem jut olyan sok idő a hozzávalókon való ábrándozásra. Eszembe jutott aztán ez az olasz reggeli, amelyik Marinara szósz és tükörtojás egyszerű keveréke, és csakugyan két tojást vesz fel fejenként, előkészületei tíz percig tartanak, s további tíz perc, míg kisül.  Szőlősalátát adtam föl utána, az volt a desszert, a szőlőszemeket kandírozott kesuval és vaníliás krémsajttal kevertem össze. 

Tovább

Banán tatin és egy kéksajtos krém zellerbe töltve

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. március 16.
zeller es tatin nyito01
        Múlt héten azt történt, hogy véletlen követett véletlent, és a véletlen az tudja, micsoda? - kérdezte a zöldségesné. - A Szentlélek másik neve. - felelt magának nevetve. A véletlenek egyszerűen csak keresztülhúzták a számításaimat, nem lett se cikk, se Luxemburg jelentés, se semmi.  Vagyis rosszul mondom, egy reggeli az sikerült, mert egyszer csak kénytelen voltam abbahagyni az írást, kiszédelegni az odúból (ábrándosabban: dolgozószoba), görnyedten és fáradtan, akár egy bányász, a szemem nem engedelmeskedett, az egyik szemhéjam meg-megremegett, mintha dadogna, fázna vagy integetne. De nem aludtam el ekkor még, hanem lementem hajnalban az utcára, ahol a házak ablakai már világítottak. A széles járdát két oldalon lámpák díszítették, cikkcakkban ereszkedtek le a sportpálya mellett, némelyik a fák ágai mögé rejtőzött. Bárhová néztem, a sötétben mindenhol szétszórt, puha fényeket láttam, aztán kiértem a főutcára, ahol a zöldséges kinyitott vagyis akkor még csak pakolt. Éppen egy ronggyal pucolgatta a pultokat, keze fejével, meg egyáltalán érintéssel ellenőrizte, hogy az asztalai rendben vannak-e, én meg addig álldogáltam fölötte, amíg adott kókuszt és tojást. Amikor hazaértem, még mindig nem aludtam el, hanem elkészítettem egy reggelit, melyet gyorsnak nem neveznék, inkább lassú, lassú, gyors-gyors ritmusa lehet, olyasmi, mint Artie Shaw Jeepers Creepersének: egy kéksajtos-diós, enyhén édes krémet töltöttem zellerszárakba és egy megfordított süteményt találtam ki a kávé mellé, amelynek tetejét karamellbe ágyazott kókuszos banán borítja be. 

Tovább

Csicsókahabos torta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 8.
csicsokahabostorta nyito01
         Van egy író (szeret), és van neki egy barátja, egy fotográfus, és ahogy ez megérkezett, lement a játszótérre, ott kezdett száguldozni a hintán. A fotográfus üde, átlátszó az arca, látni a bőrén keresztül, hogy mire gondol, szép lába van, ékes, vagy csak a harisnyái, vagy csak a finoman divatja múlt harisnyakötők, nem tudom. Mindenesetre ezeket a lábakat lendítette előre majd húzta vissza, úgy hajtotta magát a hintán föntebb és föntebb, míg már méterek remegnek alatta, aztán hirtelen, hogy kisportolta magát megállt, kelletlen tekintetét az íróra vetette. A fotográfus délelőtt egy helyre volt hivatalos, és amikor odament, kedvesen fogadták, nagyon örültek neki és az ajtóban a férfi megszorította a kezét és azt mondta, hogy szerinte gyönyörűek a fényképei, biztosan nagyon jó gépe van. A fotográfus most ettől volt rosszkedvű, a gépétől, hogy az a gép őt a köztudatban így behelyettesíti, és az író ezt értette. Odafönt aztán sherryt ittak, egy régi, ritka spanyol fajtát, és az író elfogadott egy kihívást: csicsókát és céklát tálaltak elé, ebből kellett valami különlegeset főznie, de ne egészséges legyen, mondták az írónak, hanem tényleg puccos. Az író nem izgult - mondta az író - részben, mert jó gáztűzhelye van - mondta az író - hogy másrészt miért nem, azt nem tudjuk meg tőle. Aztán elkészült ez a torta, amelyben a kakaós keksztésztára trüffelkrémet terítettek. A trüffelt egy narancskrém követte, melyre fehércsokoládéból, tejszínből és csicsókából vert könnyű hab került, a rétegeket céklazselé zárta le, amelybe vérnarancsot és vaníliát vegyítettek. A torta nehéz recept, és a legnehezebb része az, hogy el kell hinni benne a zöldségeket, hogy a zöldségek itt fűszerekként vannak jelen, kijavítják, éppen hogy kifinomulttá teszik az édességet annyira, hogy azért már utazni is érdemes, a Holdra meg vissza. Ezt lehet érezni a recept olvasása közben, de ahhoz, hogy megbízzon ebben a receptben az ember ez még kevés, és hogy miatta egy éjszakát a konyhában töltsön, meg különösen az. Ezért azt tudom feszültségoldásként felajánlani, hogy a következő fogadásra megsütök ebből a süteményből száz szeletet, és ott meg lehet ismerkedni vele, hozzá lehet szokni a gondolatához, ilyen módon később kell csak eltűnődni azon, hogy vállal-e egyáltalán bármilyen egyéjszakás kötelezettséget ezzel a süteménnyel szemben az ember (vagy se nem). A receptet persze ideírom, de adok mellé egy könnyebbet is. Az egy csicsókachips, amelyben a szelídgesztenye ízére emlékeztető, áttetszőre sült csicsókakarikákat citromos, friss rozmaringgal elkevert sóval hintettem meg.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 21.
vadaszcsirke nyito02
         Odáztam az írást, toltam, kiegyensúlyozottan, bátran hátráltam ki a feladatból: majd holnap. Ma van a holnap, a holnap éjszakája. Egy nehéz holnap éjszakája. Szép sorjában elmondom, mi történt. A héten eljött hozzánk egy nő, az a nő, aki kétéveseknek ír meséket itthon, gyorsan elolvastam egy mesekönyvét, röviden ír egy mérges pókról, amelyik nem mindig mérges, csak most lett mérges, mert valaki fölébresztette. Irigykedtem, mert én ilyen vicceket nem tudok, én szürrealistát tudok csak, minduntalan belopakodó metaforákat tudok, összevissza beszélő repülő elefántokat tudok, nagy kék mintákkal a hátukon. Aztán történt, hogy főztem egész nap. Ezen a napon semmi okom nem volt a főzésre, gyakorlásképpen főztem, hogy közben mindenfélék körül foroghassanak a gondolataim. Az asztalon szódavíz ringott egy üvegpohárban, melyet átjártak a napsugarak, s a buborékokat így finom szivárványkéreg vette körül. Ezeknek az apró szivárványgömböknek szomszédságában valaki, egy személy evett és két falat közt ijedten pislogott. Láttam, ahogy lejjebb csúszik a fotelban (a fotelt én szereztem egy árverésen) és rázza az ujjacskáit a szemem előtt, olyan képet vágva, mintha utálna engem, méltatlankodna, de aztán megenyhült, és egy újabb falatot tömött a szájába. Ekkor meg rám ripakodott, ordítozott velem, hogy ezt nem lehet így csinálni, ettől az egésztől, ezektől az érzelmektől itt nem tudja majd egy percre lehunyni a szemét, és én tudtam, hogy színházat játszik, ahhoz nagyon ért, de végül csak elhittem, hogy örömét leli ebben az ebédben.
       Hirtelen ez a felnőtt mese jutott eszembe a képeken látható, vadászatban érintett, de benne nem jártas csirkéről. Francia recept; az étel tényleg nagyon finom, nem az angol finom, mely hozzászokást igényel, hanem a magától értetődően, iparművészetileg, azonnal finom. A poulet sauté chasseur fűszerei a tárkony, a kakukkfű a turbolya, a fehérbor és a brandy. Elkészítése csak látszólag bonyolultabb, mint egy csirkepörkölté: ki-be járnak a serpenyőben az alapanyagok, de végül egy fináléban minden érthető lesz és jóra fordul, és ez megkönnyebbülést jelent nekem, s minden bizonnyal ugyanígy az olvasónak. 

Tovább

Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat. 
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Tovább

Lazachabos canapé kaviárral

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 7.
lazachab nyito04
         Egyetlen történetre voltam attól, hogy aludni menjek, akkor egy szerkesztő érkezett, egy stábbal, továbbgurultak, nem az ajtónál álltak meg, hanem a szomszéd épület bejáratánál óvatosságból vagy nem ismerték a környéket, nem tudom. Még korábban rendeltem egy készlet csiszolt Waterford poharat, mi túlfizetjük az íróinkat, mutattak a polcra ezek a vacsoravendégek, csak porosodtak a régi gazdájuknál, azt mondtam, szinte ideadta őket, hogy inkább nálad porosodjanak, helyeselt az egyik nő, a stáb tagja, inkább nálam, vontam fel a vállaimat engedelmesen, ebben verhetetlen vagyok, ebben az együgyű külalakban. - És tudja, mire gondolok? - fordult ugyanez a nő egy idősebb férfihez a társaságban. -  Elemészt a kíváncsiság, kisasszony, úgy meg szeretném tudni - felelte amaz - talán csak nem Raoul Cérusier úrra? Tudja, abból a regényből, amelyikben az arca neki egyik pillanatról a másikra megfiatalodott? - Nem - mondta a nő meglepetten - egyáltalán nem. Nem tegeződhetnénk? - szegezte a férfinek a kérdést hirtelen. A férfi egy pillanatra eltűnődött - Azt nem. - felelte aztán. - Azt aztán igazán nem... mi jut eszébe, majd csak később, majd ha… ha tegezne, akkor azzal a tegezéssel egy s mást megengedhetne magának velem szemben… várja csak ki kegyed - tette hozzá komolyan, miközben a kaviáros párnácskákból egyet a szájához emelt - míg biztonságban kimagázódom magam. 
       Nem tudhatom, mennyire népszerű a kaviár e blog olvasóinak körében. A lazacból a piros buborékok, a szép, szabályos kristálygömbök származnak, melyeket, úgy szeretem képzelni, egyenként töltöttek meg krémes, vajas, diós kellemesen sós halszósszal, hogy azután a szájban szétpattanjanak finoman és megérezze tőlük az ember néhány pillanatra, mennyire össze is tudja szedni magát az élet olykor. Azt hihetnénk, hogy túlzok, de tessék csak ezt kipróbálni egyszer. A másik fajta a tokhal fekete kaviárja, ott, amikor azt kitalálták, szerintem az Isten nem személyesen volt jelen, ez minden bizonnyal valaki más munkája lesz, de még mindig nagyon finom, és ha lazachabbal és citrommal együtt halmozom egy kisütött vajastészta-párnára, tökéletes hors d'oeuvre-t ad, körülbelül húsz perc alatt.

Tovább
süti beállítások módosítása