Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Pizsamában az andragógiáról

2013. március 15. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2013. március 15.
DSC 9530
         Egy kereskedelmi rádió promóciós igazgatója voltam. S ez a karrier végül nem tudott kibontakozni, mert sem nem hatott rám Kozsó művészete, sem nem tudtam megkülönböztetni Royt Ádámtól. Folyamatában egy átlagos gyereket érdemes elképzelni, aki végbizonyítványra tesz szert egy nem rossz, ám laissez-faire légkörű iskolában, ahol példának okáért fogadás tárgyát képezi, hogy szűz könyvvel, vagyis a jegyzet érintése nélkül melyikük tud levizsgázni szállítmányozási paritásokból, és amikor ezt a bátor tettet véghezviszik, mert mondjuk véghezviszik, annyira leisszák magukat, hogy hónapokon át egy üvegpalack puszta érintésére is rosszullétet éreznek. Később a rutin, vagy más szóval beidegződés segít, - tegyük fel, tizennégy éves kortól kötelező a nyári munka, semmi intellektuális, amit a gyerek talál, lényeg, hogy önállóan tegyen szert állásra - állása, az mindig van, egyre tűrhetőbb, és aztán valahogy (enyhe nyomásra, melyet egymás közt nyugodtan nevezhetünk zsarolásnak) benne találja magát egy székben az ő íróasztala mögött, az ő saját irodájában, és ott, hát nem jó. Jönnek hozzá mindenféle ismert népek, de van ez a problémája a nevekkel, az apjától örökölte. Ül a zenésszel szemben, más nincs ott, csak ő, meg ez a fickó, a kettő közül ez valamelyik, ennyit tud biztosra. Hol van Roy, kérdezi a saját irodás, itt vagyok, mondja amaz, amelyik ott van, hát, mit tudnék mondani, szól emez szórakozottan, ne haragudj, nem láttalak. Jobb voltam a villamoson odafelé menet, mint bármikor abban az állásban.

         És itt adódik rögtön az első andragógiai kérdés, hogy mi lesz ezután? Most az illető médiaszemélyiség huszonnyolc, és ha tartja az irányt, az szűken számolva újabb negyven év boldogtalanság, ahol a boldogtalanság kemény változó, vagyis olyan biztos mint az, hogy a gondolat nőnemű egyén agyában fogant, s a foganás pillanatában az alatta lévő szék szép ívű oroszlánlábai stabilan tartanak ellen a parkettnek. Mit szól a kedves olvasó, milyen könnyedén gyűrtem le torkán a kultúra szociológiáját?

         Nagyon kell vigyázni. Ha itt teszem azt, négyévesen, erős szülői akaratra az ember a kohómérnökség mellett határozza el magát, de valami miatt, mondjuk mert ez a karrier hardver híján, vagyis annak okán, hogy de facto egy kohó sincs a kistérségben, nem teljesedhet ki, akkor kisiklik az életpálya. A kultúra nem enged túlságosan nagy játékteret, errefelé a harmincadik életév után már minden nap ajándék, ami addig nem lettél, az már azután sem leszel. És hogy miért, az köztem és a többiek között általában vita tárgyát képezi. Én hiszek abban, hogy tojásból, vajból, tűz és serpenyő közbenjárásával csak bizonyos tojásételek süthetők, burgundi marha soha. Vagyis, hogy a jövésmenés, emigráció, ízek, imák, szerelmek tehát a fokozott felhajtás közben a családi kultúrában kódolt, az iskolák által jóváhagyólag fixált technikák és eszközök alkalmazása a családi kultúrában kódolt lehetséges végcélok eléréséhez vezethetnek csakis. Egyéb álmok megvalósításához nem.

         Valamelyik nap beszélgettem egy lánnyal, aki mesélte, hogy másfél évig feküdt otthon pizsamában egy karriertörés után, és én irigyeltem, hogy ezt el merte mondani, úgy irigyeltem, hogy négy napig sírtam titokban, mert én meg három évig feküdtem pizsamában, közben nem voltam mindig pizsamában, az igaz, csak lélekben legfeljebb, mert úgy kellett tennem, mintha ura volnék a helyzetnek, de ha kiszakad az ember egy szövetből, és sehol égen és földön nincs senki, aki megmondaná, hogyan ágyazódhatna be egy másikba, akkor hogy volna ura annak a helyzetnek az isten szerelmére?
 
         Az agykontrol, vagy az ezoterika, vagy Krisztus, ha már itt tartunk, az eszköztelenségről nem beszél. Kihelyezi a felelősséget, a kultúra megváltoztatását emberfeletti hatalmak, egyenesen az Univerzum hatáskörébe utalja. Ha az agykontrol a véges végtelen számskála egyik végpontjában található, akkor annak másik végpontjában az andragógia áll. Az andragógia nem vacakol, itt kisfiam ehetsz az Univerzumról, állhatsz az Univerzumon, de helyetted az Univerzum el nem intéz semmit, ezt az egyet biztosra veheted. Az andragógia átvisz az üvegplafonon, ezt tudja, semmi többet. És kevesebbet sem. 

         Julia Child harminchat évesen bridzselni tudott, Zsolnay Vilmos harmincnyolc volt, amikor még mindig háztartási cikkekkel kereskedett. Az egyik aztán megtanult főzni, és később megtanította főzni Amerikát, a másik világhírnevet - nem mint a román sakkozó, aki azt mondta, hogy én otthon, az én országomban világhírű vagyok, hanem tényleg világhírnevet - szerzett a magyar kerámiának. Nem akarom azt mondani, hogy felnőttkorban, ha változtatni akar az ember, nincs veszve semmi, mert veszve van az, legtöbbször. De hogy van egy minimális esély, amit rend szerint az ember újra eljátszik, mert azért az andragógia elővezette lovat meg kell tudni ülni, nem egy lottóötösről van szó, abszolút értékben. 

         Amikor Julie Powell megtudta, hogy Judith Jones készül hozzá látogatóba, Julia Child burgundi marha receptjét főzte le neki, hozzá málnás bajor krémet akart feladni, de én jobbnak láttam egy mandulatortát lesütni, nem tudok magyarázatot adni, miért. Zsolnay helyett Patakival terítettem, erre jó okom volt, amit később majd elmesélek. Addig is: bon appetit!
DSC 9498
burgundi marha montazs 02
DSC 9562
montazs mandula 02
Fotó és szöveg:
Keresztesi Judit - Szerzői jog: Minden jog fenntartva: creative commons Magyarország 2.5 by-nc-nd kiegészítéssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr335135843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.