Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Fiatalságom első száz éve

2012. június 15. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit – Az én urbánus konyhám rovat - 2012. június 15.

„...több dolgok vannak az interneten, Horatio,
mint bölcselmetek álmodni képes” (Shakespeare -sort of)


Fiatalságom első száz éve      Általában tűrhető a humorom, de amint átlépem a konyha ajtaját, egy kreténné változom. Ha a répa hasábra volna jó, ha a levesbe szerintem késve kerül a gyömbér, ha felsál az ott a pulton és nem marhaszegy okoskodni fogok, ez olyan biztos, mint hogy most itt ülök az erkélyen és ezeket a sorokat gépelem. A rovat címe mindezek alapján könnyen lehetett volna „Ribanc a konyhában”, az „Én urbánus konyhám” úgy lett belőle mégis, hogy beszéltem egy szomszédommal, kérdezte, mivel vagyok ennyire elfoglalva, mondom, egy könyvet írok, az lesz a címe: Fiatalságom első száz éve. Hogy miről esik szó benne, kérdezi, mondom, arról, hogy a százhúsz évnyi, jó minőségű élet egy születéskor ránk ruházott jog, egy kétszázezer éven át tökéletesített neurobiológiai rendszer alapszolgáltatása... De, lesznek benne receptek is teszem hozzá, hogy a szemében lobbanó rémületet csendesítsem.

      Mondja nekem megkönnyebbülten: - aha, szóval fitnesz szakácskönyv lesz. Bólogatok beletörődve, igen, igen, éppen így sejtettem, egy szavamat sem lehet érteni.

      Szeretném egy vallomással kezdeni: engem nem érdekel a fiatalság annak aritmetikai értelmében. Azt sem tudom, pontosan meddig kellene visszautaznom az időben ahhoz, hogy kikerüljek az életkort vegzáló megjegyzések kereszttüzéből. Huszonegy évesen Angliába mentem örökre, átnyújtottam útlevelemet a brit vámtisztnek, az végigmért mielőtt megdicsért volna, szerinte közel nem néztem ki annyira idősnek. Később egy lány társaságában már Magyarországon ültem egy étterem kertjében, és győzködtem a körülöttünk sündörgő fiatalembert, hogy hagyna magunkra, mert születésnapunk meghitt ünnepélésre jövünk itt össze. De hogy legalább tudni akarná, hány évesek vagyunk mondta az, és én feleltem: huszonöt. És ő elámulva kapott homlokához így kiáltotta, milyen hihetetlenül jól tartjuk magunkat. Mégis, mi a franc baja van ennek a bolygónak, kérdem tisztelettel?

      Mire huszonkilenc lettem, ez a külsőségekben számolt diadalmenet megfeneklett aztán. Az egyik nap még sugárzott minden porcikám, ujjongott. Lement a hús ára. Az utcán megfordultak az emberek, a nők irigykedve sziszegtek, a férfiak remény nélkül sóvárogtak. Elterelték a buszjáratokat. Cáfolhatatlan istenbizonyítékok kerültek elő Bakuból. A másik nap pedig már nem voltam sehol. Nem nevezném váratlannak ami történt, mindenki életében eljön a pillanat, amikor felfogja a világot annak fizikai értelmében, és attól amit lát megijed, hogy a szíve beleszakad. Kár is volna tagadni, elinaltam a bőröm mögé, visszahúzódtam, hogy senki se lásson, nem volt jó lépés, csak ösztönös, mint a cowboy, aki a darázs elől beleugrott a kaktuszosba, és később úgy nyilatkozott, hogy ez pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Gyanútlanul fiatalnak lenni könnyű. Érteni, hogy mi folyik odakint, és mindennek ellenére vállalni az üdeséggel járó következményeket, az szakmunka.

      Nekem hiányzott a külsőm. Nagyon, nagyon hiányzott. Nem valami átmeneti könnyebbséget akartam, amit szikével vagy pumpával, vagy tűvel, vagy aszketikus, örömtelen élettel ideig-óráig megtarthatok, nekem a fiatalságélményre volt szükségem újra, annak minden szabad, könnyű, értelemmel dúsított fedettpályás sampion tartozékával. És véletlenül sem a régit akartam vissza, nem… nem…, egy újat, jobbat, ehhez a mostani eszemhez idomulót, amit ez a mostani személyiségem megérdemel. Nem hittem, hogy ez a pocsék nap eljön egyszer, de elbeszélésemnek ezen a pontján kénytelen vagyok mutatni néhány fényképet magamról, ha köztünk marad:
judit 2003 3

judit 2012
Fent én, 29 évesen, alul, tizennégy évvel később (tegnap).
     
A történet abba az időbe nyúlik vissza, amikor az evolúciós ügyek látszólag remekül haladtak, az emberi test még kikísérletezés alatt állt, hogy aszongya gyomor balra, máj jobbra, táplálék bejutván energiává alakul át, ami nem hasznosul, az rögtön távozik. Nem pazarlás ez Karl? Úgy értem, folyton ennie kell így, erre az isten pénze nem lesz elég. Nem tárolhatna el odabent valamennyi anyagot?

        Az élelmiszeripar, pontosabban az élelmiszer korlátlan elérhetősége húzta keresztül az evolúció számításait. Odaveszett minden, ezt már az ipari forradalom kezdetén tudta, a jól kifundált táplálkozási trükk, az ízspecifikus telítettség példának okáért. (Gősiné – Bányai, 2006. 330.)  Aztán ott volt az első éhezési (posztabszorpciós Pinel 2000) szakasz zsenialitása, erre nagyon büszke volt, Karllal sokat gondolkodtak rajta, míg kijött az eredmény. Sajnálta, hogy éppen ez, az éhezés fázisa esett áldozatául a modern kornak, pedig ebben volt a lényeg, az organikus időgép megújulásához kellő élettani hatások sora. Itt csökkent a vércukorszint, az inzulin szint, fokozódott az inzulinérzékenység, a lipolízis és zsírsav oxidáció, nőtt a glukagon szint, emelkedett a növekedési hormon szintje, csökkent az élelmiszerekkel összefüggő stressz, a krónikus szisztémás gyulladásos szindróma valószínűsége, (Morgan – Wong – Finch 2007, 83-97), erősödött a sejtregeneráció folyamata (Pilon 2012), csökkent a testzsír és testtömeg úgy, hogy közben a vázizomzat tömege változatlan maradt. Sűrűn enni keveset, micsoda sületlenség, morgolódtak. Karl is meg ő is. Sótlan, örömtelen vackok javallottak, vörös húst, alkoholt nem szabad. A jégkrém bűn, (arról, hogy mi a bűn úgy tudta eddig, ő határoz). 

      Könnyelműségnek tartott volna egy olyan embertestet a Földön, amelyik nem gondol előre, csak lomhán az energiadeficitre reagál, s nem próbál meg tartalékokat gyűjteni akkor, amikor a források hozzáférhetők. A táplálék – úgy hitte – ritka és kiszámíthatatlan, így a hiányt megelőzni képtelen mechanika nem élné túl az első kemény telet. (Gősiné - Bányai 2006, 329) Arra gondolt, hogy ebben a mindent eldöntő kérdésben a kultúrára hagyatkozik, nem az étel szükségét, hanem annak elővételezett kellemességét ajánlja késztetésül. (Pinel 2000) Legyen mondjuk az étel sokszínű és ízletes, és legyen az ember mindig éhes. Akarjon enni. Ne szakadatlan, az gyötrelmes volna, de ha meglát valami finomat, ne tudjon ellenállni. Legyen az éhség jelenléte inkább kulturális kérdés, mutassa a család, a törzs hagyományait, közöljön dogmatikus berögződéseket. (Campfield and Smith 1990) Így amikor csak alkalma nyílik, a test energiatartalékokat képezhet, és akkor talán… nem lesz baj.

      Az evolúció az örömszerzésre alapozza a fejlődést, ha valamiben, akkor ebben vallásos biztonsággal hihet az ember. A táplálkozási szükségleteket például az alapanyagok ízeinek különbözőségéből áradó élvezet elégíti ki leghelyesebben. (Gősiné – Bányai, 2006. 330.)  Az élelmiszeripar azzal húzta keresztül az evolúció számításait, hogy korlátlan mennyiségben, bármikor elérhető táplálékot ajánlott fel nekünk, így a vibráló ingerek hiányában könnyen kordában tartható sürgető késztetést, az evéskényszert ebben a mi új, illatokkal és ízekkel terhelt környezetünkben akaraterővel és kulturális berögződésekkel vagyunk kénytelenek elfojtani. Ha a családi kultúrában sehol sem szerepel az önmegtartóztatás vagy a mértékkel étkezés hagyománya, az egyénnek nem marad megküzdési technikája, amellyel sikerrel védekezhetne a mindenhonnan támadó élelmiszer ellen.

      A dogmatikus felfogás alapján a teendő az ilyenkor, hogy leszámolunk az evéssel, örökre. Szomorú, bűntudattal teli, szürke konyhát viszünk, ami hamis biztonságérzetet nyújt: tévedés, hogy a zsír kisanyargatása a testből növelné az életesélyeket. (Nagai et al. 2009)

      Az igazság az, hogy enni kell színesen, zseniálisan, a zabálás határán, amennyit jól esik, majd heti rendszerességgel, olykor sűrűbben is tartózkodni az energia felvételtől 19-24 órán keresztül. (Klein S. et al. 1993.  265.) Az étel a mi barátunk, az éhezés élettani értelemben kötelező fázisa az emésztés folyamatának, az emberi testbe pedig jóval több szolgáltatást alkudtak bele nekünk az évi egy, ingyenes Nap körüli út mellé, mint eddig képzeltük. Ezt a kutatási eredményekkel támogatott üzenetet gondoltam feltálalni itt a szabadon áramló, erősen marketingezett kánonok mellé.

Az én urbánus konyhám felszentelt kövén a neurobiológia kulturális megnyilvánulásáról, a főzésről esik szó. Itt az egy falaton belüli három íz, három különböző textúra harmóniáját analizáljuk, ami a sznobság felső határa, de emiatt most nem szeretnék szabadkozni.  Gyertek el egyszer vacsorára. Majd szólok, mikor lenne alkalmas. Addig is, megosztok alul egy nyári menüt kipróbálásra.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Üdvözlettel
        Judit

Utóirat: Az ebben a posztban közölt információt az alul felsorolt szakirodalom és két éves, magamon végzett emberkísérlet alapján írtam. Ha a konkrét programra lenne valaki kíváncsi, ami – előre figyelmeztetem – nehéz szöveget is tartalmaz, az legyen szíves, >>> iratkozzon fel a  hírlevelünkre. A feliratkozó a Napfény Poszt más rovataiban megjelenő cikkekről is értesítést kap, ezt a feltételt szeretném, ha elfogadnánk.

Kora nyári menü: 

Előétel : Spárga rétestésztában
Főétel : Spenótos lasagne
Desszert : Tatin-torta 

koranyari menu

Felhasznált irodalom:
1. Oláh Attila (2006) Pszichológiai alapismeretek, Budapest, Bölcsész Konzorcium, 323-369.
2. Ádám–Dux–Faragó–Fésüs–Machovich–Mandl–Sümegi (2006): Orvosi biokémia. Budapest, Medicina.
3. Pilon, Brad (2012) Eat Stop Eat – The radical new approach to nutrition that can burn fat, improve your health and might just save your life, Beyond by Strength Works, Inc.
4. Pinel, J. P. J., Assanand, S. and Lehman, D., R. (2000) Hunger, eating, and ill health. American Psychologist, 55(10), 1105–1116.
5. Nagai et al. (2009) Impact of obesity, overweight and underweight on life expectancy and lifetime medical expenditures: the Ohsaki Cohort Study. BMJ Open, 2012, május 11, URL: http://bmjopen.bmj.com/content/2/3/e000940.abstract . Utolsó letöltés 2012. június 14.
6. Campfield, L. A. and Smith, F. J. (1990) Transient declines in blood glucose signal meal
initiation. International Journal of Obesity, 14 (Supplement 3), 15-33.
7. Esposito K, Nappo F, Marfella R, Giugliano G, Giugliano F, Ciotola M, Quagliaro L, Ceriello
A, Giugliano D. (2002) Inflammatory cytokine concentrations are acutely increased by hyperglycemia in humans: role of oxidative stress. Circulation. Október 15; 2067-72.
8.Dixit VD. (2008) Adipose-immune interactions during obesity and caloric restriction: reciprocal mechanisms regulating immunity and health span. Journal of Leukocyte Biology. 84:882-892.
9.Morgan TE, Wong AM, and Finch CE. (2007) Anti-inflammatory mechanisms of dietary restriction in slowing aging processes. Interdisciplinary Topics in Gerontology. 35:83-97.

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr334590935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.