Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Hogyan ajándékozzunk meg a teljes rokonságot tízezer forintból?

2010. december 24. - napfényposzt

         Történt, hogy mához számítva majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, tönkrement a vállalkozásunk. A pénz, ami addig számolatlanul dőlt hozzánk, hirtelen meggondolta magát és kifelé kezdett igyekezni a cégből. A lavina lefékezése felemésztette minden vagyonomat, először saját bankkártyáimat ürítettem le, később barátaim bankkártyái következtek, végül kivégeztem szüleim bankkártyáit is. Az utolsó számla kifizetése után pedig olyan helyzetben találtam magam, amelyet még elképzelnem sem kellett addigi életem során: nem maradt pénzem semmire, de semmire az egész világon.

      A lábadozás négy szörnyű évét nem szeretném romantikusabbnak láttatni, mint amilyen valójában volt, az állandó bizonytalanság s a kétség alaposan próbára tették fizikai és szellemi tűrőképességemet, mégis, azt kell mondjam, hogy életem legboldogabb éveit köszönhetem ennek a veszteségnek.
Az önsajnálatból a második év derekán, a férjemnek lett elege. Azt mondta, nem tudja megjósolni, hány szűk esztendő áll még előttünk, de abban biztos, hogy fiatalságát nem lesz képes gyászban tölteni. Azt is mondta, hogy attól a perctől, ha lesz rá okunk ünnepelni fogunk, és véleménye szerint a születésnapok s a karácsony alapos indokot szolgáltattak az ujjongásra. Egyetlen tényen azonban ez az újonnan életbe léptetett kötelező örömtörvény sem tudott változtatni: egy lyukas garasunk sem volt ajándékozásra.

      A férjemet csak a nátha győzi le, olyan csip-csup ügyek, mint egy meteor becsapódása vagy az Univerzum összeomlása nem hozzák zavarba. A következő születésnapom előtt írt Peter Falknak, a Colombo sorozat sztárjának, s megkérte arra, hogy küldjön a nevemre egy levelet, benne egy még a sorozat idejéből származó dedikált fotóval, és legyen szíves, írja rá nekem: „Boldog születésnapot”.


A következő alkalomra már Barbival, a húgommal fogtak össze, guberáltak valahonnan egy faládát és a londoni Hyde Parkban látható szószék mindtájára egy Speakers’ cornert festettek belőle nekem.
Később, a szennyeződések s közöttem lévő éles ellentétek inspirálták arra őket, hogy házilag varrt, boatollas gumikesztyűvel lepjenek meg. Tamás kezdte a játékot, mit többiek pedig igyekeztünk tartani vele a lépést.


Először a falon függő fényképalbumot egészítettük ki, lett Barbara Colombo, Judit Colombo fotónk, majd örökbefogadott macskamedvénk, egy elefántunk és egy festményünk is annak a híres alkotásokból rendezett házi kiállításnak darabjai közül, amelyeken az eredeti arcok helyébe saját ábrázatunkat montíroztuk.

      Voltak konyhai fedőkre és lábasokra komponált ütős koncertjeink, olasz akcentus délutánunk, Barbi, nyelvtanulási segédletnek átszerkesztett egy teljes guriga WC paprít úgy, hogy minden nap, új angol mondatot olvashassunk rajta,


én varrtam egy rettentően ronda babát egy kitűzővel, amire azt írtam: „Soha ne kérj elnézést a művészetedért”. Később a húgom úgy döntött, hogy ez lesz az általa alapított Merj Alkotni műhely jelmondata.
S végül, mert akkorra már újra rengeteg munkám volt, szabadidőm pedig egyetlen percnyi sem, és ezek a büdös kölykök folyton ott hemzsegtek körülöttem, kaptam egy Me Time (önmagamra fordítható idő) kuponfüzetet megtöltve látra szóló jegyekkel, amelyek felmutatásával egyedül maradhattam a nappaliban, legalább harminc percre. Ilyen és ehhez hasonló üzenetek álltak a kuponfüzetben: „A Metropolitanben ma nyílt egy kiállítás. Menjetek el!” vagy „Barbika, a bolygó veszélyben van, ha sietsz, a Dési Huber utcában még megmentheted!” vagy a kevésbé körmönfont „Oh, hagyjatok már békén, könyörgöm!”.

      Azon túl, hogy kitanultuk a semmiből ajándékozás művészetét még valamire rájöttünk az elmúlt, kis híján egy évtized leforgása alatt. A bajból kifelé jövet, egészen más gondolatmenetre van szükségünk, mint ami akkor volt nekünk, amikor a bajba befelé igyekeztünk. Erről a későbbiekben szeretnék még bővebben szólni, most azonban csak arra maradt itt helyem, hogy ez évi ajándékötleteimből egyet közzétegyek. Ha a hóemberlevesen kívül is szeretne további inspirációt kapni karácsony ünnepére, látogasson el hozzánk december 18-án a Napfény utca 6. szám elé a Mézeskalácsfalu és az utolsó pillanatban készíthető karácsonyi ajándékok című kiállításunkra.

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://napfenyposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr792536147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.