„Egy fiatal magyarnak külföldön tanácsos eltitkolnia, hogy hol született, mert ha kiderül, hogy Magyarországról származik, túl sokat várnak el tőle. Az emberek rögtön tudni fogják, hogy ő egyike azon kivételesen intelligens marslakóknak, akik azt a felfoghatatlanul csodálatos nyelvet beszélik.” (Telegdi Béla 1989)
Enrico Fermi, 1938-ban Nobel díjat nyert kivételes tehetségű fizikus, élt-halt a világ titkainak felkutatásáért. Fermi legendás kérdéseit mindig baráti körben tette fel, de általában csak hosszas felvezetés után volt hajlandó kibökni, hogy mire is kíváncsi valójában:
- A világegyetem hatalmas - rugaszkodott neki egyszer Fermi a litániának -, csillagok milliárdjait tartalmazza. Ezek a csillagok sokban hasonlítanak a Naphoz. Bolygók keringenek körülöttük, éppen úgy, mint a mi Napunk körül. Ezen égitestek között biztosan szép számmal találnánk olyanokat, amelyek felszínét víz borítja, légkörét pedig valamilyen gáz alapú anyag képezi. A helyi csillagból érkező energia minden bizonnyal ezeken az égitesteken is beindította azt a szintézist, amely az óceánok vizét langyos levessé változtatta. Az organikus vegyületek itt is összekapcsolódhattak és létrehozhattak egy ön-reprodukciós rendszert. Az egysejtű élőlények aztán osztódni kezdtek, a természetes szelekciónak köszönhetően egyre tökéletesebbé és bonyolultabb szerkezetűvé váltak. Végül aktív, gondolkodó lények jöttek létre e bolygókon, akik civilizációjukat a tudomány és a technológia fejlesztésével tökéletesítették.
Világos, hogy ezek a lények sóvárogtak az ismeretlen feltárása után. Új kalandokra, felfedezésekre volt szükségük, így előbb utóbb elindultak a közeli bolygók, majd a szomszédos naprendszerek s végül a távoli galaxisok felé. Lehetetlen, hogy e kifinomult gondolkodású, érzékeny és kivételesen tehetséges utazókat ne fogta volna meg a mi Földünk szépsége. „És – tette fel Fermi végre a kérdést -, ha mindez valóban így történt, mostanra már biztosan ide kellett érniük. Akkor meg hol vannak?” – Szilárd Leó Fermire emelte tekintetét és így válaszolt: - „Barátom, itt vannak közöttünk – csak magyaroknak hívatják magukat.”
Ezek után Francis Crick a DNS kettős spiráljának egyik azonosítója kezdte terjeszteni, hogy pillanatnyilag két intelligens életforma lakja a Földet: az emberek és a magyarok. Hans Bethe Nóbel díjas fizikus e „tény” alátámasztásaképpen azt kezdte feszegetni, hogy vajon egy olyan elme, amilyen Neumann Jánosnak van, nem azt jelzi-e valóban, hogy egy földön kívüli, magasabb intelligenciájú népség is befészkelte magát a bolygón?
Richard Rhodes is hozzátett a pletykához, azt állítva, hogy Neumann, aki 1933-ban, 29 évesen az Institute for Advanced Studies legifjabb tagja lett, igazából egy félisten, de mivel olyan figyelmesen és részletekbe menően tanulmányozta a Föld bolygó lakóit, megtévesztően jól tudja őket utánozni.
A hivatalos hír, hogy marslakók vagyunk, valószínűleg Los Alamosban pattant ki, kevéssel a II. világháború kezdete előtt. Kármán Tódor, Neumann János, Szilárd Leó és Teller Ede általában sokat sejtető pillantással mérték végig a kérdezőt, ha az a magyarok földönkívüli származását firtatta.
Teller, amikor a Yankees magazin riportere 1980-ban interjút készített vele és arról faggatta, igaz-e, hogy a Marsról jött, úgy tett, mintha hétpecsétes titok rejtegetésén kapnák és erős marsi akcentussal, félénken annyit mondott: – Biztosan már megint von Kármán nem tudta tartani a száját.
Gábor Dénes, Kármán Tódor, Kemény János, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede és Wigner Jenő majdhogynem egy utcában született. Ezt megtudva, a Los Alamosban dolgozó tudósoknak nem volt több kétségük afelől, hogy több, mint ezer évvel azelőtt egy marslakókat szállító űrhajó valóban kényszerleszállást hajtott végre Kelet-Európa szívében. Három bizonyítékát is látták annak, hogy a magyarok más bolygóról érkeztek: egyszerűen nem bírnak egy helyben maradni, egy bámulatosan tiszta, logikus, a környező népek nyelvével a legkisebb hasonlóságot sem mutató nyelvet beszélnek és hogy annyival okosabbak, mint a földlakók…
Mi történt a magyarokkal? Hol vannak a marslakók, akik nagyra törők, humanisták, akiknek szárnyaló fantáziájának és humorának nincs párja e bolygón? Hol vannak, akik a modern kori dráma és a technológia házasításával megalapították Hollywoodot, akik megtöltötték a Nyugat és az Új Hold szerkesztőségét, akik megírták a Gondolkodás Iskoláját és akik kidolgozták a heurisztikát? Miért kell ma, e csodálatos földönkívülieknek annyiszor felállni és bűnbánó arccal önmagukra mutatni: „igaz ami igaz kérem, a nyugat-európaiak sokkal jobban csinálják nálunk”?
Én például, ha nekem szegezik e kérdést, azzal exkuzálom magam, hogy pocsék egy évszázadunk volt. Az elmúlt több mint hatvan évben a marslakók természetes képességeire nem támadt kereslet ebben a hazában. Az időszakban, amelyet hátunk mögött hagytunk, parttalan képzelőerőnk, logikánk és a semmiből mindent teremteni tudásunk parlagon hevert. Csak tétlenkedtünk hosszan, türelmesen, mígnem aztán majdnem belehaltunk a mozdulatlanságba. Hát mutasson nekem Kegyed egy földökívülit, akinek egy ilyen trauma után nincs szüksége húsz évnyi lábadozásra.
Utolsókból lesznek az elsők, mondom én. Le vagytok maradva, mint a borravaló, mondják a nyugat-európaiak. Öt éven belül lekörözünk benneteket – feleselem erre. Az álmaidban kislány – veregetik meg a vállam ők. Fogadjunk, hogy… – vágok vissza. Mibe hogy nem? – vonják fel a szemöldöküket. Abbahagyom a szájalást, majd visszatérünk erre 2012-ben – gondolom. Most csak türelmesen leporolom a földönkívüli eszemet, ami.... érdekes módon vág, mint a beretva. Éppen úgy, mint hajdanán. Ha megtenné, hogy ön is hozzálát eredeti, szikrázó marsi gondolatainak beolajozásához, azért leírhatatlanul hálás lennék.
- Részlet Keresztesi Judit: Problémamegoldás környezettudatos fenegyerekeknek című 2008-ban megjelent könyvéből -
Kapcsolódó tartalmak:
>>> Miért nem lehet egy problémát egy csapásra megoldani?
>>> „- Akkor tehát a négyes pont: világuralom öt éven belül… …Egyetértek, a tettek beszélnek, nem a szavak. Legyen egy azonnali akció azonnal....
>>> „A buddhizmus nem arról szól, hogy mindenki törődjön a maga dolgával”