Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

2015. december 16. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. december 16.

kecskesajtosbatyuk hozzavalok
        Folyton nagyszájúskodott, hogy ráér mindenre, és általában rá is ért, csak ilyenkor nem, ilyenkor alig maradtak szabad percei. Őszig az események súlytalanul, tétován szóródtak szét, mint az esti köd, de ebben a maradék időben úgy érezte, mintha az év megkétszereződne, és az egész második része ebbe a másfél hónapba akarná beleegyensúlyozni magát. Az órájára nézett, majdnem befejezte kis körútját, már túl volt az előnyös zöldségvásárláson, és megállt a Fővám téren, ott lenyelt egy feketekávét, meg egy marlenkát, aztán beugrott a Birs Bisztróba, ott nyilván egy kapucsínót ivott meg, és lehetséges, hogy azon való örömében, hogy megspórolt egy százast az előnyös zöldségvásárláson, bement még a Goethe Intézetbe, hogy újságot olvasson, és közben azt hiszem, elfogyasztott egy tejeskávét. Otthon talált egy filmet, amelyben Ronald Reagan játszott valamilyen mellékszerepet, megnézte ezen kívül az új Terminátort is, és ekkor úgy érezte, felkészült maradéktalanul politikatörténetből, elment, és levizsgázott, azt nem állítom, hogy tudott mindent, de szórakoztatóan nem értett semmihez, és ezt valahogy itt mindig értékelték.
         Ezt a történetet legszívesebben rögtön az étellel kezdte volna, hogy a csirkék a deszkán feküdtek. A hentes fölbontotta őket, és emlékezetből tapogatta ki a belső részeiket, mint egy órásmester, el-elvágott valamit, kiszabadult a zúza a máj, meg a szív is. A darabokat egy tálba tette, puhán, nehogy valami bajuk történjen, és mint a színes gyöngyök hevertek egymáson a belsőségek, aztán szétbontotta a csirkéket a hentes, és előtűnt a halványpiros tüdő, a göröngyös zsírfelhőcskék meg mint a selymes bárányfelhők, úgy vonultak a színhúson, sárgák voltak, mint a szétcsöpögött méhviasz. És amikor kigurított mindent a deszkára, a hentes fiú fogta a kést, megköszörülte a fenőacélon, aztán földarabolta a csirkét, és becsomagolta neki.
      Otthon apró, sütőtökhabos desszerteket készített elő, éppen csak egy falat fért a kis üvegpoharakba, a rumos rétegeket tejszínhab és gyömbérkeksz választotta el egymástól, a kockákra vágott rétestésztát pedig kecskesajttal és fűszeres szilvalekvárral töltötte meg, majd fölcsavarta a négyzetek széleit, hogy azok aztán halványnarancssárgára süljenek: sok-sok mindenkit kellett megetetnie. Nyilván nem egyedül, mert azt nem lehet, hanem egy fontos nővel, aki feltűrte a ruhaujját, s a mozdulatai szépek voltak, és hintázó kése nyomán lassan salátává változtak a spárgák és a cukkínik is, a nő fokhagymadarabokat dugdosott a zöldségpálcikák közé, hogy a sütőben majd átjárja őket az illat. Közben arról érdeklődött, hogy akar-e emez a nő hallani ma valamilyen történetet, és ő mondta, hogy ne vegye zokon, de elsősorban ezért engedte ide be, s csak másodikként azért, mert elpusztulna itt egyedül ennyi munkától. Kérdezte a nő, hogy mi érdekelné, és felelte neki ez, hogy mondhat bármit, viszont ha nem szerelemről beszél, fogja rövidre, mert csak úgy tesz majd, mintha figyelne, a szerelem érdekli elsősorban. És a nő elmesélte, hogy aznap egy szépen szabott tengerészkék ruhát viselt, abban nagyon nagy sikere lett, de biztos, hogy nem a személyisége nyomán, mert annyira félt, hogy egy szót sem tudott kimondani. A ruha hosszú volt korábban, aztán a rádióban Bobby Darin a „Beyond The Sea”-t kezdte énekelni, és a nő hirtelen úgy érezte, hogy ez a dal lerövidíti a távolságot a külvilág és e között a szoba között, levette a szoknyát, az asztalra tette, s az ollóval egy kiskabátra való darabot vágott le belőle. Aztán eldolgozta a rojtokat, és lázasan húzta vissza a szoknyát, és látta, hogy tíz évet fiatalodott attól a távolságlerövidüléstől. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy megigazítsa a harisnyáját, és meggyőződjön a felől, hogy most szép csak a lába igazán, hogy azok a kis árnyékok a térd alatti inak között, a Szentléleknek a finom ujjlenyomatai meglepetést és lelkesedést lesznek képesek kiváltani, vagy nagy felháborodást, azt még nem tudhatta előre. Akkor kiment a ház elé, és ahogy az az ember, aki autójával beállni készült az udvarra ránézett a nő térdére, elfelejtett kormányozni, és beleszaladt egy tujabokorba, ebben a nő jó előjelet látott.
         Aztán ugyanez a nő odatartotta a tenyerét, ez a másik pedig beleszórta a leforrázott fűszereket. Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

Tovább

Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. november 22.
gesztenye nyito01
         Amikor még voltak grófok és Erdély, egy nő grófnő volt Erdélyben és egy grófozós rádióműsorban mesélte nem olyan régen, hogy Horta úr kimászott a villanybojlerből és nekiiramodott, olyan erősen igyekezett, hogy nem is rohanás volt az, amit csinált, hanem visszafogott zuhanás, ráomlott a sezlonra, fújtatott, mint egy gőzmozdony. Lábait kibontotta a cipőből, és odadugta a kályhához, hogy ne fázzanak annyira. Zelnikné hozzáfogott a szószhoz, kipréselte a citromok levét és zajongott, úgy ahogyan csak Zelnikné volt képes, pörgette a fakanalat a tálban, mintha csak ő is valami villannyal hajtott robotgép vagy szuperforraló lenne, az meg száguldott körbe-körbe míg a tojások engedelmesen majonézé keveredtek. Zelnikné csak ekkor nyugodott meg. - Készen vagyunk – szólt az asszony – finom mozdulatokkal összekészítette azokat a szendvicseit, amelyek csirkehús, friss saláta és házi majonéz egyszerű kombinációi. Az ágyon hempergő sejtette, hogy mi következik, aggodalmasan pillantott a kalapokra, amelyek az előszobafogason sokasodtak, kicsit másként, mint megszokott, de azért még mindig kalapnak kinézőn, vagyis kalaphoz méltón. Zelnikné értette a módját az uzsonnáztatásnak, nagy ezüsttálcákat vett elő, a szendvicseket ezekre sorakoztatta, aztán a rozmaringos fűszervajtól csillogó szelídgesztenyék következtek, melyeket szőlő és sajt társaságában adott föl csipkézett porcelántálakon. A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.
         A grófnő unokája egy Starbucks kávét tartott a kezében és arra gondolt, hogy lépcsőn jön föl lift helyett. Legszívesebben mozgólépcsőn jött volna, a fokozatosság híve volt a fitneszben, de a lakásomban érezte biztonságban magát, ahol volt étel, bor és hatszáz televíziós csatorna, és egyik sem akarta bántani, és ide csak átlagos lépcső vezetett. Egy hete kezdett el dolgozni. Nem ismert határokat, nem aludt és nem evett, nagyon olcsó munkaerő ilyenkor. Begyulladtak a hangszálai és krákogott, néha meg köhögött és nem tudta, mint ilyenkor soha nem tudta, hogy csak meghűlt vagy valami komolyabb, de aztán megállapították, hogy kimerült, ne beszéljen, attól kezdve persze nem bírta befogni a száját. Késett, mondta, és azzal mentegetőzött, hogy el kellett intéznie valamit, véletlenül beleesett a szökőkútba egy motorbiciklivel és lefogták, de aztán gyorsan elengedték, és mondtam, hogy ez a történet közelében nincs annak, amikor megvert valakit egy George Ezra koncerten. És ő kijavított, hogy nem koncert volt, hanem show, másodszor meg nem lehet lejönni egy ilyen helyre Michael Bublé pólóban ezt mindenki tudja, aki nem akarja, hogy bemossanak neki egyet. És én nem tudtam, hogy kerültünk megint bele ebbe a hülye Ezra/Bublé beszélgetésbe, de a grófnő unokája evett és ivott is és ebben egyáltalán nem maradt magára, és egy szép férfiról beszélt a legtöbbet, aki nagyon fontos, nagy, robosztus férfi, inkább karakterében monumentális, mint igazán és szerelmes belé a grófnő unokája, szerinte azon kevés férfiak egyike, akik szexik, ha muffinnal tömik magukat. Amikor meglátja, meg se tud szólalni, hozzálapul a falhoz és várnia kell, hogy újra lélegzethez jusson, a férfi ilyenkor úgy érzi, hogy ha megszólítaná, a nő összerogyna, a szerelme, az nyomja oda a falhoz és valahogy ettől boldognak érzi magát. Aztán elfogyott a bor, és azt mondta a grófnő unokája, hogy lehetséges, hogy nálam kellene töltenie az éjszakát. Kérleltem, hogy ne, ne tegye, hívjon föl egy másik barátját, de nem találta a telefonját és az egyetlen szám, amelyik eszébe jutott a kínai büféé volt, ahonnan rendelni szokott, ők meg nem fogják engedni, hogy náluk aludjon. Bár ez szemétség részükről, amikor legutóbb náluk járt, látta, hogy vannak a kamrában a földön matracok. És aztán a grófnő unokája ott aludt a konyhában a kanapén.

Tovább

Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. november 2.
mandarintorta nyito01
         Elmesélem úgy, ahogyan történt. Az étterem tulajdonosa kiirtotta az éttermet az étteremből, és a belsőt a polgári otthon melegével árasztotta el, és nem készült el teljesen, de megnyitott szombaton. A helyiség lassan megtelt élettel, jelmezekbe öltözött nők és férfiak hajladoztak a szépen berendezett szobában, mely így nemcsak a mennyezetről alácsüngő lámpák fényétől ragyogott, hanem az ide-oda mozgó poharaktól s főleg a négy pár szemüveglencsétől, melyek a puncs körül tolongtak, és érdeklődve figyelték a tálban lebegő jeget. Csöngettek. Az ajtóban egy fiatalember tűnt föl bőrig ázva, ruhájának apró redőiből csurgott a víz, cipője valóban lyukas volt, a sarka pedig félretaposott. Egyik talpáról a másikra állt, mint a kacsa, ballábas cipőjének foszlányai közül előkandikált sötét, csíkos harisnyája. Esős ősznek volt öltözve vagy, ahogy mondta, november elejének, s ez az átkozott kreatúra úgy festett elnyűtt ruhájában, felöltő nélkül, gyűrötten, mint aki vízbefulladt. Az étteremtulajdonos elismerően pillantott a jelmezre, majd az étterem belseje felé intett, a pszichológia tudományok doktora pedig mint egy vízesés haladt át az asztalok között, és barátságosan üdvözölte a vendégeket.
        A szoba sarkába állított asztalt ültük körül, november eleje szemben velem, tőlem jobbra a kalóz, balra a Denevérember. Ilyen szűk helyen elkerülhetetlen, hogy össze ne érjenek a lábak, nem kell sok, hogy a térdek találkozzanak, s úgy maradjanak. A Denevérember nem akart kikezdeni a kalózzal, de azért szóvá tette, hogy az első gyenge térdkoccanás után amaz kissé eltolta székét az asztaltól, s keresztbe vetette a lábát, jelezve, hogy szó sem lehet semmiféle asztal alatti tapogatásról. Egy párt pillantottam meg ekkor, az egyik lámpa fényének záporában álltak, és mintha valamiféle szalontáncba akartak volna kezdeni, de csak a férfi hajolt közelebb, és a szép arany keretben álldogáló nőnek suttogta el, mi minden történt vele aznap, a nő pedig minden mozdulatával a férfi apró ráncait simogatta ki.
       Már hajnalodott,  amikor egy medve és egy nyúl lépett a büféasztalhoz. Bort töltöttek maguknak, a nyúl kitett az asztalra egy nikkelezett órát, úgy tűnt, mintha határidőre akarna mindent megenni, aztán elpanaszolta, hogy nincs étvágya, a hús üli meg a gyomrát, és hogy szed valamiféle probiotikumot, attól meg a háta fáj, nem tudja mi lesz, majd harapdálni kezdte a vajas tésztákat, melyekre finom halmokat emeltem karamellizált hagymából és szardellahúsból, aztán olívabogyóval világítottam ki őket. A medve közben beleevett egy kanállal a gnocchiba, amelyet cukkínivel és chorizoval sütöttem össze, és amikor a falatot lenyelte, elvette az öblös kínáló tálat az asztalról, az ölébe ültette, és befalta mohón az ételt, leette a bundáját a lével, és amikor elfogyott a gnocchi, már érezte, hogy a nyúl szemrehányóan nézi, hogy megint úgy eszik, ahogy egy rendes medve nem eszik, még jó, hogy addigra jóllakott, mert ez a tekintet mindig elvette az étvágyát. A nyúl langyos kávét töltött magának, és udvariasságból elvett néhány gyümölcsöt, de aztán meggondolta magát, és a mandarintorta mellett döntött, kiskanállal gyöngéden fölkopogtatta az égetett cukrot, azután nagyokat merített a kardamomos tésztába tölött mandarinkrémből. 

Tovább

Sültsütőtök-krémleves, forró gombás-brokkolis szendvics és édesburgonyatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 25.
edesburgonyatorta nyito01
          A férfi kedvelte a zöldségeket, örömét lelte bennük egyenként is, általában is. Részint a teremtés finomodásának tekintette őket, ilyen értelemben a karfiolt a káposzta egyetemet végzett változatának például, de egyébként sem volt semmi idegen tőle, ami isteni, a női vádlik pláne, ebben a katolikusokkal nem értett egyet. Amivel indirekte koránt sem állította, hogy vele az Úristen mindenben azonosítaná magát. A férfi az áruház zöldségrészlegén bolyongott, ekkor lett figyelmes egy nőre, aki ideje legnagyobb részében pizzafutár volt, másodállásban pedig szobafestő. Nem jól mondom, a nő szabad bölcsészetből szerzett diplomát korábban, aztán lett csak pizzafutár, és másodállásban szobafestő, és most meg itt rótta a köröket a halmokba rendezett almák és krumplik között. Kantáros nadrágot viselt, amelyet festékfoltok borítottak, a középső, nagy kenguruzsebben parafa dugóra szerelt horog lapult, meg egy darab mocskos spárga, egy kutyafog és néhány kulcs, melyek tudomása szerint egy zárba se illettek bele. A női szemöldök kecses íve egy fiatal arcot csempészett a térbe, az orr kemény vonala pedig valami klasszicitást adott, időtlenséget. Duzzadó, kecses időtlenség volt ott jelen, vagyis minden, a gazdagság tehát tényleges, a férfi legalábbis így látta. A nő egy bevásárlókocsit taszigált maga előtt, indulatosan nézte a zöldségeket, utálta őket, úgy beszélt hozzájuk, mint közeli ismerősökhöz, na, ti rohadékok, mormogta. Aztán elvett egy sütőtököt, pofon legyintette, és dünnyögött hozzá, hol van az a szemét padlizsán haverod, kérdezte, közben tekintetét körbejártatta a közeli ládákon, nyilván arra az esetre keresve megoldást, ha a tök hallgat.
         A férfi megfogott egy padlizsánt, és átnyújtotta a gondola felett. A nő elmosolyodott, és a férfi akkor azt mondta, hogy másként fésült hajjal és finom ruhákban a nőnek nagy sikere volna. A nő erre azt válaszolta, hogy őneki ebben a ruhában is akkora sikere van, hogy több már talán kezelhetetlen lenne. Hogy eljönne-e vele a hajójára, kérdezte a férfi aztán, ha lenne hajója, tette hozzá szigorúan, de a nő azt válaszolta, hogy nem is tudja, tulajdonképpen még soha senki nem vitte el hajón, mármint úgy, hogy aztán vissza is akarta volna hozni a partra.
         A férfi ekkor fölajánlotta, hogy összeszedi a nőnek a zöldségeket, amelyekre szüksége van, ha az elmondja, hogy mit tenne velük legszívesebben, és a nő mondta, hogy talán megfőzné azt a sültsütőtök-levest, amelyet, ahogyan a neve is elárulja, sütni kell javarészt, inkább mint főzni, lassan szabad csak összeolvasztani a szalonna, kakukkfű, paprika és hagymák aromáit, s aztán egy gyors mozdulattal krémmé keverni őket a húslevessel. S ha már megkérdezte a férfi, akkor biztosan brokkolit és gombát párolna meg, fokhagymás vajon, és tenne ebből a raguból egy pirított kenyérszeletre, melyet fetasajttal hintene meg, s ehhez bizony meleg, édesköménnyel fűszerezett salátát adna fel. Az édesburgonyából egy tortát sütne le, talán egy citromosat, olyasfajtát, amelyik nem túl édes. S azután mézes vajat tálalna hozzá, és a férfi nem tudta elképzelni, hogy miért nem inkább ezzel foglalkozik a nő a szobafestés helyett. De amaz mondta neki, hogy ő a nő egy új útját mutatja meg, értelemszerűen egy olyat, amelyen csak ő jár, és a férfinek fogalma sem volt arról, hogy a nő mit ért ezen pontosan, de emiatt például nem aggódott egyáltalán.

Tovább

Sült körték Brie sajttal, szűzérmék zsályával, normandiai almatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 18.
sultkorte brie nyito01
         - Valahol elszámoltuk magunkat. – erre a kijelentésre riadt föl a nő. – Éspedig hol? - színlelt érdeklődést, meggyötörtnek és kissé ostobának érezte magát amint ott ült az asztalnál még mindig álomittasan. A férfi kigombolta a zakóját, a legközelebbi székre telepedett le, aztán a nőre nézett, és úgy kérdezte meg: – Mondja, horkol maga? A nő nem válaszolt rögtön, csak álmosan végigtekintett ennek az embernek a szép kezén, és azt felelte, hogy valószínűleg igen, de sosincs ébren olyankor, és nem tudná megmondani biztosra.
         Egy jól öltözött társaság lépett be az ajtón. Gömbölyű tokokat vonszoltak magukkal, s ahogy igyekeztek az étterem ablakai felé, ezek a tokok folyton egymáshoz meg a vendégek vállához ütődtek. Zenészek lehettek vagy kalaposok, és később, ahogyan az asztaloknál ültek, rendelésbe kezdtek, egymást túlkiabálva kérték az ételeket és mindannyiszor, mikor valami újabbat rendeltek fölmutatták a pénzüket, úgy lehetett hinni, örömüket lelik ebben a mozdulatban. A dékán úr szintén az ablaknál ült, újságot olvasott, és mert a zenészek üvöltöttek, lassan fölemelkedett, aztán sétába kezdett, szörnyen érdekes cikk lehetett az, mert le sem vette tekintetét a lapról. Egy széles mozdulattal egymás alá hajtotta az újság fehér szárnyait, hogy az egyik keze aztán fölszabadulhasson, és így haladt az étterem közepébe, kitapogatta a négy asztallal bentebb lévő szék támláját, és aztán is csak olvasott tovább.
         Az étterem tulajdonosa nagy gonddal pucolgatta a poharakat, a fény felé fordította őket, aztán újra áttörölte mindegyiket, a főúr meg, mint egy hajóskapitány, egyik kezét hátul a derekán pihentetve, álltában igazított egyet a villákon, aztán sorban hozzáért a többi evőeszközhöz a tálalón, és ahogy a tulajdonos átnézett egy poháron, szerelmesen figyelve, amint az üvegen a Napból egyenesen származó finom fénysugár csúszik keresztül, hozzálépett a konyhásfiú. Az alacsony, barna férfi kapkodva szedte a levegőt, hadarva beszélt egy rágcsálóról, hogy alighanem ugyanaz lesz, amelyikről azt hitték már elköltözött, vagy az is lehet, hogy csak megbújt a gazdátlan üzletben mellettük, mindenesetre most az étterem konyhájában válogat a szemét között. És ezzel számtalan egészségügyi szabályt megszeg, tudomásával – tette hozzá kedvetlenül. A tulajdonos minden figyelmét lefoglalta annak csodálata, ahogyan a pohár csordultig telik fénnyel, s hangjában nagy-nagy nyugalommal azt mondta a konyhásfiúnak, hogy rávehetnék a patkányt esetleg, hogy viseljen hajhálót.
         A nő közben egészen fölébredt, a férfit nézte, illetve olykor lopva visszatért bámulására, mert a szemek, amelyek általában jeges visszfényt vetnek, most derűsen tekintettek rá. A férfi magához intette a pincért, angolul beszélt, körtéket rendelt, melyeket mézzel és mustárral locsoltak meg, magházukat forró Brie sajttal töltötték tele, és pisztáciával hintették be a felszínüket. A porcelánkínálók fedelét kis virágkötészeti szobrok díszítették, az előételhez fehérbort szolgáltak föl. Ők elmélyültek a mesében, nem volt igazán súlya a beszélgetésnek, hogy túlontúl telivannak a múlttal, azt mondták. Bennük van a múlt és nehéz helyet találni az úgynevezett újnak, a régi hiányának pontosabban, contradictio in adiecto a régi hiányának több hely kellene, mint magának a réginek kellett volna, körülbelül. A férfi főételnek szűzpecsenyét kért, zsályával, mustáros fűszerezéssel mindkettejüknek, meghallgatták, ahogyan az ingaóra elütötte a hatot, majd a férfi normandiai almatortát hozatott, amelyben forró mandulakrém gőzölgött, és aztán megvárták, ahogyan az ingaóra a hetet is elüti, nem siettek.

Tovább

Szarvasgombás tészta sült zsályával, áfonyasaláta, habcsókban sült fagylalt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. július 16.
szarvasgomba nyito01
         Annál a nőnél ért a vihar, amelyiknek az a sok gyereke van, a nő kiáltott, és a gyerekek az asztalnál termettek, a nagyobbak terelték maguk előtt a kelletlenkedő kisebbeket. Aztán a nő megint kiáltott, és a gyerekek rendesen fogták a kanalat.
         A nő férje a fák közötti ösvényen vágta le az utat hazafelé, az orkánban a hegyoldal kiegyenesedett, a fák gallyai egymásután zuhantak a fűbe. A férfi mindennek ellenére szépen, lassan járt, mint egy őrgróf, karcsúbb és magasabb is volt, mint emlékeztem. Kopott, bőrkötésű füzetet tartott a hóna alatt, Pavel Godhard azt mondta erről még akkor, amikor Bécsbe jártunk egyetemre, hogy ez a füzet a kijárat mindenhonnan akárhová. Rose Valter ekkor éppen a szomszéd ágyon feküdt és olvasott, úgy dünnyögte ki a könyve mögül, hogy ez olyan szép, hogy a meghatottságtól mindjárt elcsuklik a hangja és érzi, hogy a Mary Shelly szelleme is elérzékenyült. Godhard az ablak mellett cigarettázott, őt is bevonta a társalgásba, megkérdezte, mi az, amit éppen olvas, de a választ nem tudta megvárni, mert hívást kapcsoltak föl a szobába. Pavel beleszólt a telefonba, egy részeg jelentkezett a vonal másik végén. Godhard szinte érezte is a lehelete szagát: széngáz és ibolyaillat, mondta. Később a telefonáló kijózanodott, és elvette azt a nőt akivel, vagy aki miatt - ezt nem tudom biztosan - aznap leitta magát, és most itt ebédeltünk mindannyian náluk, kint még mindig zuhogott. A menü szépen komponált nyári sor volt, semmi nehéz, nem is volt ebben most hús, csak zöldségek és fűszerek, a szarvasgomba és zsályalevelek fordítottak meglepően az olvadt vajba mártott tészta egyszerűségén. Gyümölcsök hevertek mindenfelé, az étel finom volt a legmesszebbmenőkig és végtelenül üde, zöld és kék és piros és barackszínű, az őszibarackokba töltött vaníliafagylalt a forróságban jéghideg maradt a habcsókok alatt.
         Valamikor délután a doktor felém nyújtotta a kezét, táncra kért, az asztalok és a gyerekek között átfurakodtunk a kicsik mellé, akik a parketten ide-oda hajladoztak. A doktor magához szorított, a vállára támaszkodtam, jól táncolt, könnyedén lélegzett, és a táncot talán sose hagyta volna abba, a kezemmel kitapintottam az ingén át a mozdulatait, az akaratát tapogattam, hogy merre szeretne menni, megpróbáltam kitalálni mindent, és többnyire sikerült is, azt hiszem. Este mindenki felállt és az ajtó felé közeledett, majd mielőtt kilépett volna, a doktor kérdezett valamit, semmi különöset, sebtében, ahogy szokása neki, és aztán elrohant. Én álltam az ablakban, figyeltem, ahogyan távolodik, válaszokon törtem a fejem, s csak később vettem észre, hogy letegezett.

Tovább

Körtés diótorta friss málnával, spárgaropogós

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 14.
sparga kortestorta nyito01
         Ha a kiadóban töltötte a napot, mindig rendesen fölöltözött. Nem mintha máskor megengedte volna magának a slamposságot, otthon fekete nyári ruhában írt, melynek derekát fényes csattal lezárt öv húzta be, amikor unokatestvére csöngetett és ő ajtót nyitott, a férfi rögtön azt kérdezte, indulni készül-e valahová, hogy zavarja-e, és ő később meg is bánta, hogy azt felelte, nem, dehogy, csak itthon dolgozik. Az unokatestvére, ha nagy ritkán beállított, figyelmetlenül belapátolta a főztjét és a nőkről beszélt. Ha megkérdezik, azt mondja, hogy ezekben a váratlan látogatásokban ez volt, amit a legkevésbé szeretett. Hogy általánosságban kellett hallania a nőkről.  Ő egyszer-egyszer szólalt meg, a férfi arcáról olvasta le, hogy mi történt vele az elmúlt egy- másfél hónapban.  Minél többször leolvasta, annál többször tudta meg. A férfi közben megivott egy üveg pezsgőt, hűvös kedvességgel kioktatta a francia nyelv csodáiról és telefonján elbeszélgetett egy barátjával, majd egyszer, fölnézve a hívásból szórakozottan megkérdezte, hogy sokat olvasott-e, mióta nem találkoztak. - Nem, dehogyis – felelte automatikusan ugyanazt, amit nem sokkal korábban az ajtóban is mondott. Aztán Vicky Pollardra gondolt.
         Délután lement a Dunához. A folyó partján lépdelt, a vízben az ég tükröződött, meg a fehér gomolyfelhők. Aztán fák visszfénye jelent meg a sebesen mozgó víz színén, egy gyerek kavicsot hajított a folyóba, a felszínen kis körök rohantak nagy körök felé, de egyik a másikát soha nem érte utol, és így a fák tükörképei, mintha esőben ázó redőnyök mögül látszódtak volna.
         A Római-part levegőjét bors meg őrölt fűszer és olaj szaga töltötte be, és nyilván így jutott eszébe ott az uzsonnamenü főétele. Spárgát forgatott meg tojásban és parmezánnal elkevert zsemlemorzsában mára, bepanírozta vagyis, és sütőben megpirította, majd fokhagymás szószt adott föl hozzá, így az olyan lett, mint a sült krumpli, csak összehasonlíthatatlanul finomabb. Mellé egy olyan tortát talált ki, amelynek receptjén, úgy érzi, nem szükséges már soha többé alakítani. Ebben a süteményben a fél körtéket egy nehéz, magvakkal megerősített édes tészta öleli körül, amely attól függően ropog vagy puha, hogy milyen távol esik a sült gyümölcstől. A torta tetejére friss málnát halmozott, s ez a három íz: a körte, a fahéjas diós tészta és a friss málna íze adják ki az élményt, melyet e sorok írója kedvére valónak talált, és éppen ezért most dicsérni próbál itt. 

Tovább

Rebarbaratorta, kókusztejes csípős szószban párolt kagyló

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 6.
rebarbara torta nyito01
        - Nem - mondta. Nem vacakolt, csak mondta, hogy nem, és kész. Mert a másik ott állt szemben vele, és azt kiabálta, hogy tttttttt tünés! Erre felelte emez, hogy nem. Ahogy korábban meséltem, végül egy nőt vettek fel. A főnök kedvetlenül ellenőrizte az ulmi templom tornyának kőcsipkéit, melyeket senki, soha, sehonnét nem láthatott, csak ő meg a kőművesek. - Herr Schultz, nézzenek utána, már megbocsát, mi az úristent csinálnak ezek -  kérte, és közben azon tűnődött, hogy vajon a szentlélek horkolna-e, és hogy nő vagy férfi lehetne ez az illető? Ekkor mondta neki Günter, hogy nem sértésnek szánja, de szerinte egy ilyen feladattal egy férfi nem tudna mit kezdeni. Ott van az a rengeteg érzelem. - Milyen igaz - mondta a főnök. - Szóval, valaki, aki tud görögül is, ismeri a katonai titkosírások természetét, következésképpen a véges algebrákhoz is konyít, és szépen érez, hajlékonyan, mint a köd, megérinti, amit senki más nem ér el, az nagyon érdekes lenne. És ha ezt az illetőt egy nagymellű szőkébe rejtenénk el, hát ez volna a legjobb vicc a Földön, nem igaz Günter? - Igaz, Uram, nagyon jó vicc volna, bár, a német humorérzék, finoman fogalmazva, nem jó, de amennyire meg tudom ítélni, a koncept különleges. Egy asszony, mintha csak hallotta volna, hogy ezek ketten miről beszélgetnek, fölemelte e fejét az Einsame Gasse hatos szám alatt, és az arca felragyogott a fejét borító gyapjúkendőben. Később a főnök, Günter, Kócián úr és Vincent elmentek megfürödni, ott meg már mindenkinek sugárzott az arca, Kócián úrnak is, de leginkább Vincentnek, mert küszöbön állt a hét, és ehetett valami finomat. Rebarbara szezon volt, és bár az eper és a rebarbara együtt adták volna magukat, a konyhán az epret valaki elöljáróban fölfalta, s így született az új, önálló rebarbara sütemény, melyet narancs fűszerezett, alul pedig a piskótát mandulakrém zárta le. A desszert elé, könnyű főfogásként egy erős szószban kifőzött kagylót tálaltak föl. A kagylók szépen kinyíltak, és magukba szívták a korianderrel megszórt, kókusztejjel megszelídített levet. Vincent friss, ropogós kenyérrel tunkolta ki a szaftot, és nagyon örült.

Tovább

Friss paradicsomos garnélás tészta, ropogós epres pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 28.
rakhusosteszta eprespite nyito01
    Hogy hol van a mosdó, azt kérdezte. Angolul kérdezte, én angolul válaszoltam: - Azon a folyosón mintha láttam volna egyet - mondtam. De hogy jobbra vagy balra? Azt feleltem, hogy szerintem balra, de arra megyek én is, elkísérem. Az jó lesz, vidult föl hirtelen, aztán észbe kapott, hogy egy lélek sincs itt rajtunk kívül, ugye nem vagyok sorozatgyilkos. Mondtam, hogy nem kell izgulnia, soha az életben nem tudnék olyan rendszeresen munkát végezni, mint egy sorozatgyilkos. 
    Odakint zuhogott. A benti félhomályban végigsétáltunk a folyosón, aztán a mosdótól már egyedül indultam el a lépcső felé, amelyet gyengén világított meg a mozdulatlan színes ablak. Az első emeleti irodában Alice Francis játszott, valaki addig csavarta  a gombot, amíg az egész terem megtelt zenével, így aztán azt sem hallottuk, amikor a kiadó igazgatója kikiabált a szobájából, hogy "maguk ott tisztára megbuggyantak..." Még az is megtörtént, ezen a délutánon, hogy megkértek engem, írjak rendszeresebben, azt mondták, ha időre adnék le mindent vagy legalább valamit, az bizony nagyon jól esne nekik. És igazuk volt, és aztán megígértem a pénteket. Továbbá ezt az ünnepi kismenüt ide, amely egy tésztaételből és egy epres desszertből állt föl ezúttal. A tésztán az eddigi legfinomabb mártások egyike látható. Az enyhén tejszínes szószhoz a bazsalikomot és a garnélákat paradicsomkrémben pároltam meg. Az eper fűszerei a balzsamecet, a vanília és a méz voltak, a gyümölcsöt elősütött vajastésztán rendeztem el, s a fölmelegített mézes eperre tejszínhabot halmoztam. 

Tovább

Narancslikőrös libasültből készült szendvics, áfonyás pite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 20.
libamellszendvics nyito01
    – Kénytelen vagyok félbeszakítani – mondta a doktor –, és engedelmével megjegyzem, hogy ez, amit itt mondott, nincs úgy. – Hát, akkor hogy van? – kérdeztem kelletlenül, és megvártam, amíg a doktor kipiszkál egy porszemet a körme alól, aztán kivártam, amíg vizet tölt magának, és hogy elővesz egy kis csomag haleledelt, hanyagul megeteti a guppikat, szépen megpaskolja az akvárium oldalát, mintha a halakat simogatná, aztán mond valami oda nem illőt. – Tudja, úgy van – folytatta hirtelen a doktor – hogy a feleségem, amikor odament az órához, mindig dőrén azt kívánta, bárcsak már reggel hat lenne, de még három is alig múlt, s akkor csalódottan visszacsoszogott, és megint háttal fordult, aztán begurult az ágyba. És még félóránként lekecmergett később is, hogy megnézze, hány óra, aztán lassan megfőzte a kávéját, és úgy szürcsölte, mint valami orvosságot, csak így tudott lelket verni magába. Nekem délben volt dolgom a klinikán, ő pedig munkába indult és előtte mindig fölém hajolt, én még ha nem aludtam is, tettettem, hogy alszom, mert ahogy lehajolt fölém, a csukott szemem ellenére is tudtam, hogy szeret engem, és hogy úgy néz rám, mintha valami nagyon nagy értéket látna, ellenőrzött, hogy megvagyok-e. És megvoltam, így megnyugodott, s akkor én mély álomba zuhantam. Ez volt a doktor ellenérve, és most, hogy mindent elmondott, amit lényegesnek tartott, rákoppintott az asztalra, hogy finoman megmozdultak ott a poharak és evőeszközök. Erre az ebédre szendvicset készítettem, karamellizált hagymára halmoztam a zöld salátaleveleket, melyeket korábban balzsamecettel hintettem meg. Rájuk kerültek a narancsos libasült szeletei, a kandírozott dió és a néhány szem gyümölcs, mely ezúttal áfonya volt, ennek húsa olvadt össze a libasülttel. A kávé mellé, magától értetődően egy áfonyás pitét adtam föl, mely nagyon egyszerű: omlós tészta, vaníliakrém és friss gyümölcs egymásra rétegzésével készül el.

Tovább

Mandulapelyhes epersaláta sült aranydurbinccsal, sajttorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. május 12.
aranydurbincs nyito01
         Hogy, értsem meg a periodika lényegét, ezt mondták. Hogy értsék meg az alvás lényegét, ezt feleltem. Jó, akkor írjak ide gyorsan valamit. - Mi? – kérdeztem. Hogy rögtönözzek egy pár sort nekik, ezt szeretnék, és ismerem őket, úgyhogy nem ültem le, csak elővettem a tollamat, megfordítottam egy telegépelt papírt az asztalon, aztán ráhajoltam kissé, oldalvást, hogy alkarom támaszra leljen, és elengedtem a kezem. A mondatok szépen, nyugodtan folytak az ujjaimból, írtam egyiket a másik után: valaki végigsétált a megemelt kanyarokkal teli átjárón, kimászott a kerítésen, és elindult, hogy meglátogassa a barátnőket, a szép és állhatatos Rózát valamint Kamillát, a félszeg porkolábnőt. A bejárat előtt a vendég megállt, kezét a kilincsre tette, de mielőtt belépett volna, elkiáltotta magát, hogy jó napot. - Jó napot! - a női hang a fölső konyha ablakából hullott az udvarra. A hangot vízcsobogás követte, gazdája szerfölött gondosan leöblített valamit. Kisvártatva hárman teáztak a verandán, ahol szürkés, de tiszta fény derengett, és Kamilla a vendégre nevetett, jobb kezét a vállára tette, aki érezte üde ujját a nyakán. Aztán a vendég köhögni kezdett, mert pechjére a teasüteményben egy gyűrűsujj volt elrejtve... Ekkor kirántották a papírt a tollam hegye alól, hogy egy girbegurba tintavonal futott végig a lapon, amely aztán az asztalon is folytatódott, és elolvasták, amit addig írtam, és hümmögtek, hogy lehetnék valamivel romantikusabb, például annyira, mint valaki, aki tényleg romantikus. Hetek óta nem aludtam, mondtam, majd kimentem a Duna-partra a húgomhoz, s amíg rá vártam, egy szendvicsembert tartottam szemmel, aki nagy nehezen leült az egyik asztalhoz, és halat rendelt, sült krumplival.
         A mai halétel egy felpucolt aranydurbincs, húsa hófehér és vajpuha. A Streetkitchen receptjét használtam, az a fiú teletömte a halat babérlevéllel és citrommal, egy kis vajat is gyűrt a fűszerek mellé, és úgy sütötte ki hirtelen, oldalanként öt-öt perc alatt. Hozzá az epres, kecskesajttal és mandulapehellyel megszórt zöldsalátát én találtam ki, az öntetet reszelt hagymával és mákkal ízesítettem, és a Life magazin ételírójának legjobb sajttorta receptje van még itt, mely úgy lesz csakugyan a legjobb, ha friss gyümölcsöt tetszenek a tetejére halmozni, bármi megteszi, eper volt a kézenfekvő választás itt.

Tovább

Kaviáros krémes röszti, Cayenne-borsos mokkavekni

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 27.
kaviaros tocsni nyito01
          Aztán egy időre csend lett. Egy nő megint bort töltött, az üveg reszkető nyaka megcsendítette a poharakat. A kanapé karfáján ültem, billegtem, gyámolatlanul, odakint hajnalodott, nem volna szabad többet innom, erre gondoltam. A tavasz apró, sercegő bogarakat hajtott a parkba, melyek betévedtek a résnyire nyitott ablakon, s most egybegyűlve lármáztak egy sarokban. - El szeretnék mondani egy történetet - szólt a nő hirtelen. - Egy városkában játszódott, a névtelen félhomályban turisták dideregtek a padokon. Elhaladtam előttük, átgázoltam egy hosszú pocsolyán egy lépcsősorig, fölmentem hat lépcsőn, majd az öntöttvas korláttal díszített folyosón elindultam egy égig magasodó épület fala felé. Semmi egyéb nem volt ott, mint négyemeletnyi puszta fal, málladozó vakolattal, óriási fal, ablakok nélkül, melyből csupán egy kicsiny résen szűrődött fény a külvilágba. Mentem előre, csábított az a fény, aztán ott álldogáltam egy darabig a bedrótozott ablakocska előtt, a fölülről lezúduló fűzfaágak megérintették a vállamat és én összeszedtem a bátorságomat, és belestem az ablakon. Ott bent egy nőt láttam, aki álmodozva, némán ült egy asztal mellett, s a deszkapadlónak azt a darabját nézte, mely a cipője alatt átvonult. Ekkor belépett egy férfi az ajtón, szép arcának vonásai lágyak voltak, kért egy kanalat, és nem elsietve, de azért nem is vontatottan elővett egy kézikönyvet, majd átsétált a csarnokon és letelepedett egy nagy kályhacsőre, ezt láttam pontosan.
             Nagyon tetszett nekem ez az elbeszélés, hogy kölcsönkérem, ebben biztos voltam, s hogy a szerzőt ettől nem járja majd át különösebb áhítat, abban is.  – De minek kellett neki a kanál? – kérdeztem. - Nem tudom, talán meg akart enni valamit – válaszolta a nő – talán valami hideget. – Vagy le akart lapítani egy púpot – vélekedtem. – Az is lehet – bólintott a nő.
           Nem szívesen írok le olyan történteteket, amelyek arról szólnak, hogy leittam magam, és ebből ez vagy az következett, de most kivételt kell tennem, nincs másom ugyanis.  Volt ott, ahol mi is voltunk krumpli és kaviár, Cayenne-bors és kávé és én. És én, összerendeztem mindezt valamivé, amit ma úgy ismerünk: kismenü. Ez egyébként nem egy véletlenszerűen összedobált ételsor, hanem egy kipróbált, nehéz napokra tartogatott, melyben egyszerű alapanyagok szereznek meglepetéseket. A hal - röszti - tejföl ételt egy svédtől tanultam, és az volt a megérzésem, hogy egy enyhén borsos kávés sütemény illene hozzá legjobban. 

Tovább

Zsályás, zsenge zöldborsós tészta és eperkrémes, ropogós párnák

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 20.
zsalyasteszta nyito01
         Volt egy rádióm, melyet egy zenei adóra állítottam és nagy megilletődöttséggel hallgattam valamilyen elektromos swinget talán, s miközben hallgatóztam, kinéztem az égbolt szeletére. Aztán a körfolyosós bérház ablakából az utcára tévedt a tekintetem, mely onnan föntről inkább sikátornak tűnt. A szűk utat végig világos macskakő borította, ezen a macskakövön közeledett egy férfi, aki sötét öltönyt viselt s kezében egy bőrtáskát tartott. Aztán hirtelen ott termett előttem ez a férfi, fönt az emeleten, egy pult vagy egy alacsony szekrény állhatott közöttünk és ő egy puha mozdulattal ráfektette táskáját a pultra, aztán áthajolt fölötte, és azt mondta barátságosan: - Meséljen, mi a helyzet. Erre ébredtem korareggel, pedig már három óra is elmúlt, mikor hajnalban elaludtam és most meg így, kialvatlanul lazítottam kissé a redőny lamelláin, hogy lássam, milyen az idő odakinn. Lementem azután a parkba vagy sportpályára, ahogy tetszik, és leültem a Nyúldomb füvébe, hogy olvassak, majd sokkal később arra riadtam, hogy a pályán már futballoznak és a fiúk kiabálva instruálják Misit, hogy "mienk, hozzad, hozzad". Ahogy a fűben feküdtem, a könyv meg a lakás kulcsai ott hányódtak a közelemben, s amikor később elmeséltem ezt a kalandot, hogy odalenn nagykabátban és sapkában aludtam kitekeredve inkognitóban, és az arra járók hajléktalannak hihettek, akkor valaki megjegyezte, hogy azt nem hinné, már persze a lakáskulcsok miatt. Hogy így átaludtam a délelőttöt, nem maradt időm arra a menüre, amelyet még a hét elején aprólékosan elterveztem, s így kitaláltam egy másikat, mely pedig nem is tudom, annyival többet érdemelne, mint hogy csak elmondom róla, miből áll, és hogy a szelíd, friss zöld tésztaragut zsálya, leheletvékonyra szelt füstölt sonka és bors fűszerezi, a könnyű eperkrémes falatok tetejére pedig összezúzott kakukkfűvel elkevert mézet csorgattam.

Tovább

Csirkés currykrém, répatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. április 5.
csirkecurry repatorta nyito01
         Egy fekete hajú fiatalember becsípett és elragadtatva mesélte, hogy mielőtt elindult, nekiállt borotválkozni, holott reggel egyszer már megborotválkozott, a fésűt ugyan nem találta meg, hálóval zabolázta a frizuráját, nem vett kalapot, s mialatt erről beszélt kacagott és ragyogott. Aztán elemelt egy dobozt az egyik vendég kezéből és bepúderezte az orrát, közben szavalt: - Én felkelünk, te felkeltek, ő felkelnek... . Később a társaság kivonult a teraszra, ahol kellemes szél fújt, megérintette az ajkunkat és az arcunk is kipirult. Az asztal fölött áthajolva karcsú borospoharakat vettünk magunkhoz és egyáltalán nem az ételekről beszélgettünk, csak amikor valaki megjegyezte, hogy az, amibe az imént beleharapott, olyan csirkés szendvics, melyet szívesen enne rendszeresen, mondtam el neki, hogy nagyon örülök, habár az érdem Jules Goufféé, őt plagizálom. Hogy mi benne az édes, kérdezte az illető, azt feleltem, hogy a pirított kókusz és az áfonya, és a nem édes a friss zeller, a zöldhagyma és a mandulapehely. - A desszerten íróglazúr van - tettem még hozzá. - Ez az az író, akiről írni szoktam, hogy szeret? - Nem - mondtam - ez az az író, amelyik a tejtermék, de, hogy így szóba jött: az író, amelyik szeret, keresgélte emezt az írót a város üzleteiben, és nem találta sehol. Aztán arra gondolt, hogy biztos ennek az írónak is van valami álneve és így is volt, vajas tej néven működött pult alatt, irigylésre méltóan sikeresen. 
     A süteménybe bőségesen reszeltem répát, a tortalapok az ananásztól és az írótól lettek könnyűek és puhák. Ebben a kismenüben a kókusz jelenti a kapcsolatot a desszert és a szendvics között. 

Tovább

Garnélás spenótos tészta és citrompite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 29.
citromtorta nyito01         
    Nyílik egy kiállításunk mindjárt, és ezt el akarom mesélni részletesen, amikor már lesz mit mesélnem tényleg, addig csak annyit tudunk, hogy történeteket kértek tőlem az egyik szoborhoz, keresetlen szavakat érzelmekről, melyek szövevényesek, de azért nem visznek semmit túlzásba. Két héttel korábbra ígértem az írásokat, és üzenem annak, aki úgyis csak rémületbe ejtene a nyugodt, nappali hanglejtésével, - már ha fölvenném neki a telefont - hogy alighanem szó lesz bennük egy zöldruhás zongoristáról, aki eljátszik egy darabot azzal a boogie woogie betéttel, melyet Beethoven előre hallott, meg például egy szerelemről, amelyikben egy férfit olyan gyengéden csókol meg egy nő, mintha virág szirmaihoz érne az ajka, remélem, ez minden kérdést megválaszol.  Van egy kis baj ezzel a munkával: hogy egybeesik egy másikkal, aztán folyton berohan valaki és jelentést tesz a dolgok állásáról, és ennek ellenére a héten sikerült egy bisztrómenü, tulajdonképpen az eddig megjelentek közül a legfinomabb. Barbara kiborogatta elém a fűszereket, melyek a fölső polcon sorakoztak, egyiket a másik után, színeket keresett, hogy együtt szépen mutassanak, mintha pasztellkréták között válogatna, és letett melléjük egy fürt koktélparadicsomot, meg egy citromot, hogy ezekből várna valamit tőlem. És csakugyan várt is türelmesen, míg már nem várhatott tovább, én pedig az utolsó pillanatban képzeltem el egy ebédet, melynek főételében az édes rákhús citromos spenóttal keveredik a tésztában és a sima, fényűző szószt a pultra kiszórt kakukkfű, chili, babérlevél és oregánó ízesítik. Hozzá egy egyszerű citromos pite járt, habcsókokkal a tetején. 

Tovább

Olasz lágytojás és szőlősaláta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 22.
olaszsulttojas szolosalata nyito02
         A telefonfülke ajtaja olyan zajjal csapódott ki, mintha ég zengett volna, a fiatal nő, aki szinte kiesett a fülkéből, azt kiáltotta: - Következő! Két tojást tartottam a kezemben, előttem egy ősz hajú férfi állt a sorban, fekete, derékig felhúzott nejlonharisnyában és egy tündöklő, gyöngyberakásos szandálban feszengett, ő is a telefonfülkére várakozott, és amikor a nő elkiáltotta magát, furcsa, imbolygó mozgással elhúzódott az utamból. – Legalább a fejem ne fájna úgy, mint egy hároméves káposzta - gondoltam, és beléptem az ajtón. A küszöbön túl a fülke kitágult, egy mezőn találtam magam, amelyen a pázsit hullámzott a gyors egymásutánban nyíló virágoktól. - Ragyogó időnk van -  gondoltam, figyelmemet egy ideig az úton szétporladó napsugarak kötötték le, majd amikor kinézelődtem magam, óvatosan bal kezembe rendeztem a tojásokat, a jobbal kissé megemeltem a bokáig érő harangszoknyát, melyet viseltem és átlendültem a horganyzott korlátokon. A lendület a mező közepéig repített, ahol nekiütődtem egy férfinak. Ő addig csak egyhelyben várakozott és figyelte a körülötte fel-alá sétálgató embereket, érkezésemre ingott meg enyhén, én illedelmesen bocsánatot kértem és rögtön hozzáláttam, hogy elmeséljem neki, miért jöttem. A férfi figyelmesen hallgatott:  - Esetleg megpróbálhatná kegyed eperízű fogkrémmel is. - vetette közbe - De mondja csak, ki az a Gérard, akiről beszél? - érdeklődött. - Nos hát... - világosítottam fel - Gérard fölöttem lakik, szereti a galambokat, és kérdezte, hogy én is szeretem-e őket... Mire én azt mondtam: - Igen... Később, éppen csak hogy megejtsek egy egzisztencialista kísérletet, megemlítettem Gérard-nak, hogy nagyon szívesen megfőzném ezeket a galambokat holnap ebédre, és ő erre azt felelte: - "Ó."  - Szóval a kísérlet nem sikerült - szögezte le a férfi. - Nem - hagytam helyben.  - Értem - mondta a férfi, majd kérdőn a kezemre nézett. - Ezeket magának hoztam - nyújtottam át a tojásokat - akartam valamit sütni belőlük, de ahogyan bizonyára látja, csak félig lettem készen. 
      Amikor fölébredtem, az álomban szereplő két tojást jelnek éreztem, már azért is, mert mostanában nem jut olyan sok idő a hozzávalókon való ábrándozásra. Eszembe jutott aztán ez az olasz reggeli, amelyik Marinara szósz és tükörtojás egyszerű keveréke, és csakugyan két tojást vesz fel fejenként, előkészületei tíz percig tartanak, s további tíz perc, míg kisül.  Szőlősalátát adtam föl utána, az volt a desszert, a szőlőszemeket kandírozott kesuval és vaníliás krémsajttal kevertem össze. 

Tovább

Banán tatin és egy kéksajtos krém zellerbe töltve

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. március 16.
zeller es tatin nyito01
        Múlt héten azt történt, hogy véletlen követett véletlent, és a véletlen az tudja, micsoda? - kérdezte a zöldségesné. - A Szentlélek másik neve. - felelt magának nevetve. A véletlenek egyszerűen csak keresztülhúzták a számításaimat, nem lett se cikk, se Luxemburg jelentés, se semmi.  Vagyis rosszul mondom, egy reggeli az sikerült, mert egyszer csak kénytelen voltam abbahagyni az írást, kiszédelegni az odúból (ábrándosabban: dolgozószoba), görnyedten és fáradtan, akár egy bányász, a szemem nem engedelmeskedett, az egyik szemhéjam meg-megremegett, mintha dadogna, fázna vagy integetne. De nem aludtam el ekkor még, hanem lementem hajnalban az utcára, ahol a házak ablakai már világítottak. A széles járdát két oldalon lámpák díszítették, cikkcakkban ereszkedtek le a sportpálya mellett, némelyik a fák ágai mögé rejtőzött. Bárhová néztem, a sötétben mindenhol szétszórt, puha fényeket láttam, aztán kiértem a főutcára, ahol a zöldséges kinyitott vagyis akkor még csak pakolt. Éppen egy ronggyal pucolgatta a pultokat, keze fejével, meg egyáltalán érintéssel ellenőrizte, hogy az asztalai rendben vannak-e, én meg addig álldogáltam fölötte, amíg adott kókuszt és tojást. Amikor hazaértem, még mindig nem aludtam el, hanem elkészítettem egy reggelit, melyet gyorsnak nem neveznék, inkább lassú, lassú, gyors-gyors ritmusa lehet, olyasmi, mint Artie Shaw Jeepers Creepersének: egy kéksajtos-diós, enyhén édes krémet töltöttem zellerszárakba és egy megfordított süteményt találtam ki a kávé mellé, amelynek tetejét karamellbe ágyazott kókuszos banán borítja be. 

Tovább

Csicsókahabos torta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 8.
csicsokahabostorta nyito01
         Van egy író (szeret), és van neki egy barátja, egy fotográfus, és ahogy ez megérkezett, lement a játszótérre, ott kezdett száguldozni a hintán. A fotográfus üde, átlátszó az arca, látni a bőrén keresztül, hogy mire gondol, szép lába van, ékes, vagy csak a harisnyái, vagy csak a finoman divatja múlt harisnyakötők, nem tudom. Mindenesetre ezeket a lábakat lendítette előre majd húzta vissza, úgy hajtotta magát a hintán föntebb és föntebb, míg már méterek remegnek alatta, aztán hirtelen, hogy kisportolta magát megállt, kelletlen tekintetét az íróra vetette. A fotográfus délelőtt egy helyre volt hivatalos, és amikor odament, kedvesen fogadták, nagyon örültek neki és az ajtóban a férfi megszorította a kezét és azt mondta, hogy szerinte gyönyörűek a fényképei, biztosan nagyon jó gépe van. A fotográfus most ettől volt rosszkedvű, a gépétől, hogy az a gép őt a köztudatban így behelyettesíti, és az író ezt értette. Odafönt aztán sherryt ittak, egy régi, ritka spanyol fajtát, és az író elfogadott egy kihívást: csicsókát és céklát tálaltak elé, ebből kellett valami különlegeset főznie, de ne egészséges legyen, mondták az írónak, hanem tényleg puccos. Az író nem izgult - mondta az író - részben, mert jó gáztűzhelye van - mondta az író - hogy másrészt miért nem, azt nem tudjuk meg tőle. Aztán elkészült ez a torta, amelyben a kakaós keksztésztára trüffelkrémet terítettek. A trüffelt egy narancskrém követte, melyre fehércsokoládéból, tejszínből és csicsókából vert könnyű hab került, a rétegeket céklazselé zárta le, amelybe vérnarancsot és vaníliát vegyítettek. A torta nehéz recept, és a legnehezebb része az, hogy el kell hinni benne a zöldségeket, hogy a zöldségek itt fűszerekként vannak jelen, kijavítják, éppen hogy kifinomulttá teszik az édességet annyira, hogy azért már utazni is érdemes, a Holdra meg vissza. Ezt lehet érezni a recept olvasása közben, de ahhoz, hogy megbízzon ebben a receptben az ember ez még kevés, és hogy miatta egy éjszakát a konyhában töltsön, meg különösen az. Ezért azt tudom feszültségoldásként felajánlani, hogy a következő fogadásra megsütök ebből a süteményből száz szeletet, és ott meg lehet ismerkedni vele, hozzá lehet szokni a gondolatához, ilyen módon később kell csak eltűnődni azon, hogy vállal-e egyáltalán bármilyen egyéjszakás kötelezettséget ezzel a süteménnyel szemben az ember (vagy se nem). A receptet persze ideírom, de adok mellé egy könnyebbet is. Az egy csicsókachips, amelyben a szelídgesztenye ízére emlékeztető, áttetszőre sült csicsókakarikákat citromos, friss rozmaringgal elkevert sóval hintettem meg.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 21.
vadaszcsirke nyito02
         Odáztam az írást, toltam, kiegyensúlyozottan, bátran hátráltam ki a feladatból: majd holnap. Ma van a holnap, a holnap éjszakája. Egy nehéz holnap éjszakája. Szép sorjában elmondom, mi történt. A héten eljött hozzánk egy nő, az a nő, aki kétéveseknek ír meséket itthon, gyorsan elolvastam egy mesekönyvét, röviden ír egy mérges pókról, amelyik nem mindig mérges, csak most lett mérges, mert valaki fölébresztette. Irigykedtem, mert én ilyen vicceket nem tudok, én szürrealistát tudok csak, minduntalan belopakodó metaforákat tudok, összevissza beszélő repülő elefántokat tudok, nagy kék mintákkal a hátukon. Aztán történt, hogy főztem egész nap. Ezen a napon semmi okom nem volt a főzésre, gyakorlásképpen főztem, hogy közben mindenfélék körül foroghassanak a gondolataim. Az asztalon szódavíz ringott egy üvegpohárban, melyet átjártak a napsugarak, s a buborékokat így finom szivárványkéreg vette körül. Ezeknek az apró szivárványgömböknek szomszédságában valaki, egy személy evett és két falat közt ijedten pislogott. Láttam, ahogy lejjebb csúszik a fotelban (a fotelt én szereztem egy árverésen) és rázza az ujjacskáit a szemem előtt, olyan képet vágva, mintha utálna engem, méltatlankodna, de aztán megenyhült, és egy újabb falatot tömött a szájába. Ekkor meg rám ripakodott, ordítozott velem, hogy ezt nem lehet így csinálni, ettől az egésztől, ezektől az érzelmektől itt nem tudja majd egy percre lehunyni a szemét, és én tudtam, hogy színházat játszik, ahhoz nagyon ért, de végül csak elhittem, hogy örömét leli ebben az ebédben.
       Hirtelen ez a felnőtt mese jutott eszembe a képeken látható, vadászatban érintett, de benne nem jártas csirkéről. Francia recept; az étel tényleg nagyon finom, nem az angol finom, mely hozzászokást igényel, hanem a magától értetődően, iparművészetileg, azonnal finom. A poulet sauté chasseur fűszerei a tárkony, a kakukkfű a turbolya, a fehérbor és a brandy. Elkészítése csak látszólag bonyolultabb, mint egy csirkepörkölté: ki-be járnak a serpenyőben az alapanyagok, de végül egy fináléban minden érthető lesz és jóra fordul, és ez megkönnyebbülést jelent nekem, s minden bizonnyal ugyanígy az olvasónak. 

Tovább