Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 19. 

Polgári naplókat kerestem valahonnan az ezernyolcszázas évekből, hogy lássam, milyen lehetett, amikor annak idején írtak őszintén arról, hogy mi nem történt velük egy eseménytelen vasárnapon a hetediken, de nem találtam semmit. Nem keresek elég jól. (Hogy jön ez ide?) Az egész műveletet a romantika utáni vágyakozás mozgatta, hogy hátha lenne az enyémnél jobb története a múltban bárkinek ehhez a csészényi masnis kókuszszívhez. Nem lett, így a kompozícióról kénytelen vagyok én beszélni, a magam nyelvén: alkatrészeit a tolóajtós szekrényben találtam és az ezekből összeszerelt díszt megkedveltem olyannak, amilyen. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 18. 

         Egy könyvet tartottam a kezemben, azon próbálgattam a vörös lencsén átáramló fényt szívalakba rendezni. A szöveg nem volt témához illő és puhakötésű sem, amit pedig ez a projekt megkövetel. Ebben a lakásban vannak még könyvek, és én, mint egy imafalnál ringtam előttük, egy szerelmi történetet kerestem, egyetlen darabot, nem igaz, hogy nem találok valamit, gondoltam percekkel később kelletlenül. Ipso facto azt is kénytelen voltam nyugtázni ugyanitt, hogy ebben a könyvtárban a királydrámák a többiek viszonylatában még optimista munkáknak számítanak és - kérdeztem, de a válaszra nem tartottam azért igényt - komolyan, mi a nyavalya bajom van nekem? Végül a fényszívet egy Buzzati műbe vetítettem. Aki nem ismerné az Egy szerelem történetét, annak mondom, hogy a romantikát, mint célt vele nem értük el, de ebből a kínálatból így kerültünk legeslegközelebb a feladat megoldásához. 

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 16. 

         Korábban elfelejtettem mondani, hogy azért vagyunk rám fanyalodva, mert Barbi egy közteret helyez üzembe, ennél többet nem mondhatok egyelőre. A show ezért az én alkotásaimmal megy tovább, és elhatároztam, hogy intuíciókra fogok hagyatkozni ebben az ínséges időszakban, mert kézügyességre hiába is próbálnék. Ma találtam két facsipeszt a fiókban. Ezekbe én egy-egy szívszörnyeteget láttam bele, Freud biztosan tapsikolna örömében. Amikor készen lettek, mindenféle üzeneteket adtam a szájukba, volt közöttük Jane Austentól barátságosabb és máshonnan pesszimistább is, különböző szívélményekhez igazodva.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 8.

         Ma mindenki dolgozott, csak én nem, és a szobafogságban el akartam végezni valami más feladatot is az írásbelieken kívül, így porcelánkannákat fotóztam és homályos portrékat lőttem az előszobatükörben magamról, hogy lássam, hogyan festek smink nélkül. Miért? Reméltem, hogy ez a kérdés nem kerül elő. Fölhívtam Barbit, hogy megkérdezzem, miről szól ma a poszt és ő konkrétumokat nem tudott említeni, de mondta, hogy mindjárt itt van Valentin nap, szerinte ebben az irányban lenne érdemes erőfeszítéseket tenni. Így történt, hogy elővettem két kampónyalókát és szívecskévé fordítottam össze őket, ez kezdetnek talán megteszi.

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2013. február 14.

         A költözés volt a végszó, és aztán szünetre mentem. Nem tudtam, hogy szünetre megyek, azt hittem, hogy jut majd időm az írásra, és ha legalább sejteném az időről, hogy mi az, biztosan életszerűbben gondolkodnék róla. Az elmúlt két hétben – négyben? - a lakást, a régi-új lakást tettük a földdel egyenlővé. Falak omlottak le, ezt az új kezdet metaforájának, a jövőre nézve jó jelnek tekintettük. A kollégium (kolesz) már majdnem átköltözött, most a kép annyiban módosult, hogy a kijárat nem a mosdón át vezet, hanem külön lakrészek alakultak közös vizesblokkal, kvázi a londoni állapotok álltak vissza.

 Írta: Keresztesi Judit

„Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.”
William Shakespeare, Hamlet 
(Arany János fordítása)

Ez a poszt most az én szórakoztatásomra született Bálint napra. Nem keresek ezúttal kulturális felhatalmazást, egyszerűen csak beszélek az ünnepről önhatalmúlag, arra hivatkozva, hogy ha Shakespeare-nek megfelelt, biztosan nekem is megteszi. 

Minden úgy kezdődött, hogy egyszer télen, szükségem volt harminc fő mikulásra abban a rémes igazgatói állásomban, amit egy kereskedelmi rádióban töltöttem be. Tizenegy évvel később, abból az alakulatból az egyik mikulás elvett feleségül. Aki ennél pikánsabb részletekre számított, az tényleg nem ismer engem. 

A Valentin napot kettőnk közül én szeretem jobban, a férjem a találkozásunk dátumát kedveli, ő arra készül, én erre szoktam. Ezeknek a mini ünnepeknek van egy komfortfokozatuk, az ajándékozás környékükön nem kötelező, csak ajánlott vagy még talán az sem, érthető és jogos, ez minden, ami biztosan elmondható róla. Ez a szabadság inspirálja a résztvevőket gondolom, mert rendre izgalmasabb meglepetésekkel szolgálnak, mint a nagy nyomás alá helyezett napokon általában szoktak. Az egyik évfordulónkra például 720 hektár földet kaptam a Holdon.