Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

2015. február 14. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat. 
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Tovább

Háromszázharmincegyedik nap: Fehér kerámiatálak

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 28. 
szivalakutal nyito02
        
      A képeket nézegetve azon tűnődött, hogy agyagos a keze,  és, hogy biztosan már csak egy agyagot a kezén nehezen viselő fazekas hiányzott a Földre, az ő eljövetelét várta mindenki, nemde Karl? Miután február közepén, Bálint-napon befejeztem az agyagozást, a darabokat, melyeket nemes egyszerűséggel csak úgy hívtunk: szívtál, ott hagytam az asztalon. A szív alakú tálak később önmaguktól készültek el, legalábbis az én szemszögemből így történt, az alkotó forgott, a mű pihent, később a művet zsengélték, mázazták, égették és tegnap visszahozták helyettem, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem szolgáltam meg a "Judit" feliratot a tálak fenekén. Tehát íme, az alkotásaink, amelyeket fazekasmester segítségével hoztunk létre. Ezer év múlva őrületesen sokat érnek majd. 

Tovább

Háromszáztizenhatodik nap: Szívcsere

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 13. 
szivcsere nyito02
         Ez az utolsó poszt a Valentin-napi sorozatban, egy hónapja írok a szerelemről észrevétlenül, kicsit sajnálom, hogy vége, ugyan honnan fogja tudni ezentúl bárki, hogy mi van a nővel meg a férfival? - Mondja, honnan fogom tudni mostantól, hogy szeret? – kérdezi a férfi. - Onnan – feleli a nő – hogy majd írok magának mindenfélékről, sűrűn. Persze nem küldöm el. Telefirkálom a jegyzeteimet magával folytatott beszélgetésekkel, olyanok lesznek, mint a színdarabrészletek, kérdezek, maga válaszol nekem, maga kérdez, én válaszolok. - Jó, de honnan fogom tudni? – akarja tudni a férfi, és a nő erre csak azt mondja, amit mindenki mondana: – Érzi az ilyesmit az ember. Maga „the man for all seasons”.

Tovább

Háromszáztizennegyedik nap: Egymásba illő kulcstartók

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 11. 
puzzle kulcstarto01
         Volt egy igaz történetem a kulcstartókhoz, arról vitatkoztam valakivel tényleg, hogy érdemes-e lakást venni most a Sesame streeten, de annyira kedvezőtlen színben tűntem föl ebben az elbeszélésben, hogy kitöröltem az egészet. Így szeretném arra a megállapításra szűkíteni a bejegyzést, hogy a kulcstartók azoknak ajánlottak, akik teszem azt, egymásba szerettek, valamilyen, bármilyen – nem szükségszerűen ugyanazon fedél alatti -  zárral záródó lakásba vagy szekrénybe stb. bejárásuk van, és ehhez kulccsal is rendelkeznek. A mondat első kétharmada teljesen fölösleges: ezek itt kulcstartók azoknak, akiknek van kulcsuk.

Tovább

Háromszáztizenharmadik nap: Bonbonosdobozok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 10. 
bonbonos nyito01
         A csomagolás minisorozat harmadik, befejező része a szívmintás bonbonosdoboz. Késődélután fényképeztem a darabjait, és amikor végeztem, megfordult a fejemben, hogy betömöm a számba a fotómodelleket, nyilván csak a beltartalomra szorítkoztam volna, de nálam tényleg nem lehet tudni. Annak, hogy ez nem történt meg, semmi köze az önuralomhoz vagy ilyesmihez, alig eszem valamit, az ételnek újabban dinoszauruszra kell hasonlítania vagy helikopterre vagy Humphrey Bogartra ahhoz, hogy egyáltalán az evés lehetőségén elgondolkozzam. A bonbonhoz végül nem tudom, hogy miért nem nyúltam, jól mutatott a dobozokban, ez biztos, de ha valaki önszántából ott hagy egy trüffelgolyót, mely amúgy szabadon hozzáférhető, az minden létező univerzumban gyanús, és indítékok firtatására ad okot. 

Tovább

Háromszáztizenegyedik nap: Egy tulipáncsokor

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 8. 
tulipan es bross nyito02
         A tulipánhoz semmi közöm sajnos, nem volna sportszerű mást állítani, kreditem a csomagolásban van. Először egy okkerbetétes gyöngybross akadt a kezembe, erről gondoltam, hogy egy csokor virágon milyen szépen mutatna, de a később jött tulipán színe és alakja nem engedte ezt a brosst, vagyis a kabáthoz megtalált gombot a kabát átdefiniálta, ha lehet érteni, hogy mire gondolok. Így egy régi gyűrűt voltam kénytelen hazavágni, és így született ez a dísz.

Tovább

Háromszáztizedik nap: Ajándék doboz

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 7. 
szivecskes ajandekdoboz nyito01
          - Lehetek magával őszinte? – kérdezte a nő a fejében lévő férfitől, aki szomorú volt vagy feldúlt, a nő ezt innen kintről nem tudta biztosra megmondani. A hang egyébként sem beszélt sokat, de ha valami zavarta, egyszerűen csak elhallgatott. A nő ismerte már ezt a férfit, amikor csöndben volt nem nyaggatta, csak hülyeségeket kérdezett tőle, amitől az kiesett rezignáltságából, és kevés kivétellel nevetett is. – Ha, feltételezve, de meg nem engedve – kezdte a nő – van egy olyan kicsi tárgyam, mint egy félbehajtott kártyalap, vagy mint egy csomag konfetti vagy, és ez fontos, jól figyeljen, egy mini olimpiai aranyérem, melyet egyébként ajándékba szeretnék adni valakinek, akkor készítenék hozzá egy igazán előkelő díszdobozt. Papírhengerből, melyről nem tudom tovább titkolni, hogy származását tekintve egy vécépapír-guriga belseje, nos, erről lenne szó. A férfi ekkor, ezt a nő nagyon is tisztán hallotta, arra gondolt, hogy mi a bánatos fene van már megint? És arra, hogy ennek a nőnek a fejében lenni, hogy is fogalmazzon, kész sorscsapás, de mondjuk szórakoztató.

Tovább

Háromszázkilencedik nap: Levél, magának

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 6. 
boritek feketesziv nyito01
         Látható a képen, hogy kis, fekete szívekkel díszített borítékok vannak ma műsoron. Miért, miért, kérdezhetné bárki, mármint a borítéknak mi értelme van, küldd-e még valaki levelet postán, nem-e Anyegin volt az utolsó? De nem, éppen ma láttam Tót Endrét, az egyik legjelentősebb levélművészt, akinek Barcsay Jenő azt mondta, hogy ha nem teszi vissza a h betűt a Tót mögé, nem beszél vele többet, de nem tette vissza. A kis borítékok kísérőkártyáknak is jók, azonban ebbe végképp nem akarok beleszólni.

Tovább

Háromszáznyolcadik nap: A szívek eredete

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 5. 
keltasziv nyito01
         Van egy nő, stb. Tegnap dél körül karba font kézzel állt az ablaknál, és nem látszott, hogy az oxigén széndioxiddá alakításán kívül különösebb dolga volna, valójában azonban gondolkodott. Hirtelen egy kolléga lépett be a szobába, előzőleg kopogott, ezt a nő tudta, nem akart igazságtalan lenni az illetővel, aki az egész kopogásintézményt félreértve, még a válasz előtt benyitott. Nyilván valami munkával kapcsolatosat szeretett volna megbeszélni, de a nő nem várta meg a részleteket, mondta, hogy most nem ér rá, esetleg később. A nő mintha a falnak beszélne, amikor azt kéri, hogy ne zavarják, a látogató maradt és alaposan körülnézett ebben a különös szobában, ami tisztára olyan, mint egy kiállítás, főleg, ha ez a nő is jelen van. Rövidesen megpillantotta a két ruhaszalvétára csavart szívet az asztalon, rögtön meg is kérdezte, hogy miért hódol be vajon mindenki ennek az amerikai marhaságnak, a Valentin-napnak, tudja-e a nő egyáltalán, hogy mi ennek az egésznek az eredete? A nőnek ekkor Rowan Atkinson spanyol inkvizíciós jelenete jutott eszébe, és az, hogy érezhetően mindegy, mit felel erre a kérdésre, a kérdés a kérdés hangsúlyával megválaszolta önmagát, ami nagy könnyebbség, mert ezzel a beszélgetés befejeződhetett. A nő szerette a szíveket az asztalon, szerette továbbá a perlonharisnyákat, Aretha Franklint, a Heisenberg-féle határozatlansági relációt. Hogy ebbe a szobába beléphet bárki, mintha csak valami fül-orr-gégészeti rendelésre jönne, az például inkább érdekelte, de nem mondanám, hogy ugyanez nyugtalanította is. 

Tovább

Háromszázhetedik nap: Hol van a szerelem?

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 4.
holvannaszerelem nyito01
         Föltenném a kérdés, mely titkon mindannyiunkat foglalkoztat: egyszerű megtalálni a szerelmet vajon? Előfordul, hogy egy délutánon csak úgy, belép a szerelem az ajtón, de az ilyen véletlenek statisztikai valószínűsége nem túlságosan magas. Pontosan ezért - vagy azért, mert Barbi nem ért rá és én teljesen leszoktam a főzésről az utóbbi időben, szóval valami papíralapú, ráírós természetű tárgyat tudtam mára betenni ide - írtam egy szókereső rejtvényt vagy minek nevezzemet: egy betűjátékot (melyet tessék innen szabadon letölteni).  Ebben bárki megtalálja a maga szerelmét, vagy rosszabb esetben is, legalább egy szerelőt. 

Szia
Judit 

Fotó: Keresztesi Judit

Tovább

Háromszázötödik nap: Rózsaszín ültetőkártyák

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 1. 
szivecskes ultetokartya nyito01
         A retró akció első napján téli fagyival, zizivel, szív alakú nyalókával töltötték föl a közért polcait. Ezalatt itthon, az óriás, targoncázható szekrényből rózsaszín minivirágcserepek kerültek elő, egyik a másik után. A gondolatkísérlet - mely közel egyenszilárdságú Schrödinger macskájával - az volt, hogy vajon lehetséges-e ültetőkártyákat összeállítani szív alakú nyalókákból és apró virágcserepekből? Nem akarom fölöslegesen növelni a bizonytalanságot: lehetséges. 

Tovább

Háromszáznegyedik nap: Teafilterek szívekkel

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 31. 
imadommagat nyito01
       Volt idő, amikor napi tíz csésze teát ittam, mert nem szerettem őszintén beszélni, különösen írásban nem. A feladat mégis azt kívánta, hogy tegyek erőfeszítéseket ebben az irányban, és én igyekeztem, amennyire tőlem telt, de valahányszor közel kerültem egy bensőséges gondolat leírásához, fölálltam az asztaltól, kimentem a konyhába és benyomtam a vízmelegítőt. A szívem kiugrott a nap végére a teáktól, úgy éreztem magam, mint abban a Neil Simon darabban a színész, aki általában nem vitt mérgeket a testébe, de amikor III. Richárdot játszotta ivott, mint a kefekötő, mert nem kedvelte ezt a királyt különösebben, és ki akarta irtani magából a kurafit. Ehhez a szívecskés teafilterhez jobban illett volna egy aranyosabb történtet, és nekem eszembe is jutott egy, de az túlságosan őszinte volt. 

Tovább

Háromszázharmadik nap: Mátrix az asztalon

Készítette: Keresztesi Barbara 
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 30. 
nincskanal nyito01
         A Mátrix ment a tévében múlt héten, én ezalatt Herder és Kant vitáját olvastam hivatalból, és nyilván, mert a tiltott gyümölcs így kellette magát, szívesen megnéztem volna akkor, hogy most van kanál, vagy nincs kanál, vagy mi van. A Mátrixszal úgy vagyok, hogy nem mondom, hogy nem szeretem, az nem volna igaz, de valahogy úgy nem szeretem, mint a No thanx zenekart, pontosabban azt az egy számát, amivel befutott, hogy persze ismerem, meg a hosszabb autóutakon a többiekkel együtt ordítom a beszédhibás vokalista kiskolléga refrénjét kívülről, hogyaszongya: esz egy úúúúúújabb nemszedééék, de az üzenete úgyszólván túl direkt nekem. Ma lett időm és persze nem indítottam el a filmet, mert tudtam, hogy mivel Kant nincs a környéken, úgyis elszabotálnám az egészet. Helyette értelmeztem a kanál problémát az én világomra. 

Tovább

Háromszázkettedik nap: Szív alakú kosár

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 29. 
szivkosar nyito02
         Van egy nő, annyi van, de ez most pont ez. (Szeret.) Össze kellene szednie magát, persze nagyobb feladatok után valamennyi pihenés talán még neki is járna, úgy érzi. Járni járna, az igaz. Vannak ezek a hatvan percek délutánonként, amikor önmagával van elfoglalva a nő, pihen vagy micsoda, arra gondol, amire és akire csak akar. Szerencsére a húga ma különösebb fakszni nélkül elkészítette ezt a kis szívkosarat, amelyet helyesen szív alakú kosárnak nevezett el, mert úgy, ahogy a nő eredetileg hívta, inkább egy sebészeti tételnek hangzott. A kosarat ők pillecukorral töltötték meg, ám korlátozni a kínálási jogokat nem állt szándékukban, tessék nyugodtan bármit beleképzelni szabadon.

Tovább

Kétszázkilencvennyolcadik nap: Csipeszpárok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 25. 
csipeszpar nyito01
         A csipeszpárok szépek, egymáshoz simulva lejtenek a holdfényben, folyton csókolóznak és nem jár más a fejükben, csak a szerelem. A csipeszpárok nyilván nem államvizsgáznak hétfőn. Van egy nő. Olvasnia kellene még ma, de nem fog, valahogy ez az érzésem támadt vele kapcsolatosan. Ehelyett lesifotókat készít titkokról, lekapja, amint Leia hercegnő Han Solot (?) öleli át először életében, és hogy Marilyn Monroe beleszeret Arthur Millerbe éppen - vagy John Fitzgerald Kennedybe, ezt ebből a távolságból nem lehet jól kivenni.

Tovább

Kétszázkilencvenhetedik nap: Az Eiffel-torony

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 24.
eiffel torony nyito01
         A mai üdvözlőkártya dísze a Don Juan francia nyelvű szövegkönyvéből kivágott Eiffel-torony. Nem engedélyezték, hogy megússzam ezt a napot egy idétlen, többszörösen összetett mondattal, amelyben valamit le akartam szögezni abból a nem sokból, ami egyáltalán leszögezhető: hogy Molière az Eiffel-toronnyal a valóságban nem is találkozhatott. De mondta Barbi, hogy csak nyugodtan töröljem vissza ezt a hülyeséget, mert itt most, a Valentin napi üdvözlőkártya apropóján, a kártya belsejébe várna tőlem, (belőlem), (általam), egy őszinte sort, és nem is igen hiszi, hogy felállhatok a székről, amíg azzal meg nem vagyok. Éjfél elmúlt negyvenegy perccel, mire a lapba bekerült egy szöveg: „Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.” Ezt a mondatot Daniel Glattauertől fújtam meg, simán. 

Tovább

Kétszázkilencvenhatodik nap: Sokszíves kopogtató

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 23. 
valentin kopogtato nyito02
         Kellene egy majdnem embermagasságú, századfordulós, aranyozott képkeret, gondoltam magamban. Erről eszembe jutott, hogy amikor Paula Mcfadden beleszeretett Elliot Garfieldba, akkor kezdte csak Elliot pénzét lakberendezésre költeni, egyszersmind élénken érdeklődni az iránt, hogy Garfieldnak hány hétig kell dogoznia ahhoz még, hogy egy karosszéket meg tudjanak venni? Garfield úgy saccolta, hogy egy karfátlan akár már egy év múlva is az övék lehet. Hogy egy ilyen képkerethez, amit én elképzeltem, vajon mennyi időt kell munkában tölteni, ezen tűnődtem, és arra jutottam, hogy egy kisebbre a Hofburgból, harminc éven belül szert tehetnék, talán. Viszont találtunk két egyszerűbbet egy néninél, aki tűzifának akarta eladni őket, és meg is vettük tűzifának mind a kettőt, de végül képkeretként kezdtek működni nálunk, remélem, ebből nem lesz nagyobb baj. A mai sokszíves kopogtatót keretezi az egyik ezek közül. 

Tovább

Kétszázkilencvenötödik nap: A gyertyatartó és a vörös bross

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. január 22. 
szivecskes teamecses nyito01
         A Tiffanynál, ahol, vagy inkább csak, ami előtt állva Párizsban reggelizni is lehet, árulnak brossokat, melyek a szecesszió jellegzetes stílusjegyeit viselik és annyiba kerülnek, mint a Budai Várnegyed. Ma érkezett hozzánk egy ezekre nagyon hasonlító vörös-fekete bross - mondom ezt megilletődve.  Barbi, aki visszatért közénk (titkon mindenki reménykedett abban, hogy ez előbb vagy utóbb, de inkább, hogy előbb megtörténik) pedig készített egy igazán gyönyörű gyertyatartót. Én a brosst a gyertyatartóval együtt lefényképeztem, hogy lehessen venni valami hasznomat.

Tovább

Kétszázkilencvennegyedik nap: Szerelmi vallomás

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 21. 
korulbelul nyito1
Körülbelül te vagy nekem minden idők legnagyobb kedvence a valaha történetében.

Ki szokták cenzúrázni innen a csúnya szavakat, ám most erre nem lesz mód, mert idézeteket fogok közölni az utcáról és idézni csak pontosan szabad. Van egy szokásom, ami kibírhatatlan, a járókelők beszélgetéseit lejegyzem, bármikor, bárhová. Elraktározok mondatokat. Ilyen például a „- Kelj föl te szemét, itt a kibontakozás!” vagy az, amelyiket ősszel a Várban gyűjtöttem, amikor két férfi baktatott mögöttem, és az egyik átéléssel, majdnem indulatosan állapította meg, hogy „Peter Zovironnak karaktert seggbelövő sztakkátói vannak.” Erre egyébként a másik csak hümmögött, hogy igaz, milyen igaz. Ma majdnem ugyanott egy mondat hagyta el valakinek az ajkait, melyről őszintén szólva, nem gondoltam, hogy beleszületik ebbe a világba valaha, és gyorsan le is jegyeztem a tenyeremre, sőt, földíszítettem, hogy meglegyen nekünk, örökre, de legalábbis, míg az internet dugója a falból ki nem húzódik. 

Szia
Judit

Fotó: Keresztesi Barbara 

Hetvenkettő nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Tovább

Kétszázkilencvenharmadik nap: V mint Valentin

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 20. 
vmintvalentin nyito02
         A húgommal beszélgettünk erről a kopogtatóról, hogy hogyan lenne megkapó, csinos, (snájdig), én mondtam, hogy szeretném, ha egyszerű, gyöngyházfényű volna és szép, mint Elise Kreuzberger huszonhárom évesen. Ha kérhetem, legyen rajta egy V betű a bal oldalon, azon pedig fehér glitter. Barbi kérdezte, hogy kinek, minek a rövidítése ez a vé, vendetta vagy véradás, Valéria vagy micsoda? És ki az a Valéria egyáltalán? Én pedig rápillantottam, hogy azután összenevessünk ezen a viccen, és ekkor megértettem, hogy ő a kérdést komolyan gondolta. A vé az Valentin te gyagya – feleltem barátságosan. Igen? - nézett vissza érdeklődően. - És ki neked ez a Valentin, ha szabad megtudnom?

Tovább