Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Zöldborsókrémleves, bruschetta, buggyantott tojás, kivis Pavlova

2016. április 18. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2016. április 18.
pavlova nyito01
         A legutóbbi három történetet valaki más írta, vagyis, nem egészen, koprodukciók voltak, egyszerűen csak elengedtem a kezem, és tollba mondódtak, egyik a másik után, én meg beléjük rondítottam itt-ott már, a szerzői jogok miatt is. Igazán jó párt alkotunk ezzel a belső hanggal, inkább úgy mondanám, hogy elkényelmesített. És éppen a múltkori elbeszélésére válaszul kaptam kölcsön most egy történetet, amiről hirtelen nem tudtam, hogy jön ide, de Kármen, aki író, könyvekkel meg minden, és sóvárogva nézi, ahogyan szavak folynak ki az ujjaimból, úgy instruált, hogy hát minden mindenhova jön, nem kell rajta gondolkodni, csak el kell engedni, mint egy könnyű fingot. – Mit? – Egy fingot, könnyű fingot. Engedd el, mint … – Kérlek szépen, valami kis arányérzéket muszáj lesz belevinnünk ebbe a beszélgetésbe. – mondtam neki esengve.
         Hollandi mártást kellett volna kevernem egy fogadásra, százötvenhatan voltak, mindenki megpróbálta lekötni magát valamivel, és Kármen például a pillanat hevében, szép szavaival leírta a megkönnyebbülésére soha be nem következő látomását, egy nagyon helyes science fictiont, ezt tudta egyedül, és ezt tényleg egyedül tudta, mármint, nem tudta más rajta kívül egyáltalán. Álmában már harmadszor kopogtatott egy ajtón, hogy fejezze be az Isten a vacakolást, mert egy látnoki csoport akar megoldásokat, mások meg bebocsátást kértek, a többiek bizonyosságot, és a széllelbélelt záró dolgozatosok, a filmesztéták és a káplárok, a méhkereskedők, a telefonbetyárok és a blézerkabátosok, meg a távolba tekintők, az összes mindenki meg akarta vele beszélni, hogy mi lenne a feladat, mármint, hogy ő mit csináljon. Ez sok gondolkodnivalót adott az Istennek, és ezért, már csak megszokásból is lejött a körhintára, egy menetre, hogy kiszellőztesse a fejét, meg hogy kiáztassa a lábát. Széttárta, kiterjesztette a karját, aztán minden egyes ruhadarabját csak letette maga mellé a padra, és bement a tengerbe megmártózni. Mintha egy kádban pihent volna le, és kipárolgott belőle a szótlanság egy pillanat alatt, aztán visszajött, és olyan mélyen és odaadóan tépett be, hogy egy darabig fél lábon ballanszírozott két, zokniból állított nyirkos frontvonal között, végül lehunyta a szemét, és lábujjhegyen járkált, s hogy mit is akart mondani, mit is: kettő, negyven, harminchat, amíg egyszer már nem sorolta tovább a számokat, hanem csak bemondta, mint a bingónál, hogy tizenhat-tizenhat, kész, passz. Aztán táplálékszerzési kérdést csinált mindenből, mert olyan éhes volt, hogy bármit megevett volna, Kármen azt mondja, márványkuglófot és tejeskávét hozatott.
         Tehát, ahogy mondom, nem hollandi mártást kevertem, hanem egy Michelin-szakács menüjét főztem meg ezúttal, olyat, amilyennel sok embert is meg lehet etetni egyszerre, mármint, külön-külön ettek, csak együtt, ha tetszenek érteni, hogy gondolom. Szépséges menü lett, de nem ez a legfőbb erénye, hanem hogy a tavaszi, friss zöldborsókrémleves, a posírozott tojással lecsurgatott bruschetta és a kivi pavlova ízei ugyanúgy, észrevétlenül és finoman hatnak, mint a gyengéden kimondott szavak.

Tovább

Kecskesajt-saláta, kacsamelles szendvics, skót pohárkrém

Írta: Keresztesi Judit
2016. március 18.
skotpoharhab05
         Nem tudom, hogyan történt, vagyis az okokat nem ismerem jól. A szöveg, amelyet ide szántam egyik pillanatról a másikra eltűnt, a biztonsági mentések is mind kiüresedtek, nem maradt bennük adat egyáltalán, csak a címük volt meg. Én ezt nem viseltem emelt fővel, szeretném, ha ezt mindenki tudná, és ha valaki biztos abban, hogy ennek így kellett lenni, vagy abban, hogy legközelebbre egy sokkal jobb írás születik az előző romjain, szeretném, ha ezt a jelenlétemben nem mondaná ki hangosan. Most pedig a szépen megírt helyett elmondok slendriánul egy színigaz történetet.
         Volt egy álmom, amelyikben az Örökkévaló egy bisztróban reggelizett és húzta az időt az örökkévalóságig, a pincér legalábbis így érezte. A saláta és egy pohárkrém között vacillált, aztán egy szendvicset is kihozatott, az ölében egy asztalkendő feküdt, amelyre indákkal díszített sötétkék iniciálét hímeztek. Aztán átszólt az Isten a szomszéd asztalnál ülőkhöz, hogy ha kérheti, legyenek csendesebben, egyszerre csak egy beszéljen, és néha kettő vagy három, de az öt, az a maximum. A társaság tagjai mérlegelték a kérést, és nem méltányolták, szépségesen üldögéltek tovább, a lábukat nézték és ordibáltak, magas, eltántoríthatatlan férfiak voltak óriási szárnyakkal. Az egyik, a legszebb közülük az asztalon könyökölt, bal tenyerével az állát támasztotta, a másikkal a tarkóját, megkérdezte az Isten, hogy mi van vele. Mondta emez, hogy nem sok. Hogy van egy új trend, amitől állítólag rendbe jönnek a dolgok, meg kell fogni mindent, ami az övé, és eldobni közülük, ami nem szerez neki örömet. Eldobta a zellert, meg gondolkodik a villanyszámlán. Az Isten azt mondta, hogy ő gondolkodás nélkül eldobná a fürdőszobamérleget.
         Körülöttük a szabályzatnak megfelelően mindenki sötétkéket viselt, és nagyon kellett vigyázni, hogy jól variálják a kiegészítőket, ha nem akartak úgy kinézni, mint egy étteremnyi BKV ellenőr, kivéve a Halált, aki attól függően öltözött, hogy hova volt hivatalos, és ő például kimondottan örült, ha előre két hétre tudta a menetrendet, mert nem szerette a tisztázatlan helyzeteket. Ott ácsorgott most háttal a bejáratnak, sült padlizsánt meg kakukkfüvet halászott kifelé egy tál olívaolajból, egy pirítósra dobálta őket, nagy műgonddal igazította el a karikákat, aztán beleharapott a szendvicsbe, és teli szájjal beszélt, közben feszegette a leragadt gombokat a kis, félig üres komódról, hogy máig nem lehet idejárni normálisan, arról panaszkodott, mert elállja az utat a nagy fa, egy vaskos hársfa, és ki akarja vágatni azt a rohadt hársfát, mert mindig útban van, nem tud bejönni tőle az ajtón olyan hatásosan, ahogyan azt ő elképzelte, hogy a kasza az nem fért el rendesen, folyton hátratekeredik és kilóg, és ő ettől úgy néz ki az ajtóban, mint Anonymus, ezt utálja a legjobban.
         Ketten léptek be a helyiségbe, Az összeesés határán álltak, megragadták a hatósági szárnyakat és egyenként tapogatták végig őket, hogy mindegyikből kimenjen a fájdalom. Mögöttük egy háromajtós szekrény telis tel volt kötszerekkel, az egyik belenyúlt a szekrénybe, a fölső polcról levett egy gézpólyát, és magára tekerte, mert alaposan eltángálta a háborús sérüléseket hordozó mecénás, aki szomorú volt, de ha valaki a közelébe ment ütött, mint a bolondóra. Ezek ketten nevetgéltek és egymást lökdösték kötözés közben, egy alacsony angyal szendén sétált el mellettük, ezek hirtelen kinyújtották a karjukat, fölkapták, és ő eltűnt a szárnyak között, csak egy sötétkék nadrágszár látszott, amely úgy taposott a levegőben, mintha biciklizett volna. A kis angyal sivalkodott, hogy ezek mindig úgy viselkednek, mint két huszárkapitány, akik soha nincsenek szabadságon, és vezényszavakat kiabálnak, melyeket gondolja ő, hogy bátorításnak szánnak, de ezt aztán sehonnan, semmilyen szögből megérteni nem lehet, és ő meg pirosra meg zöldre változik ettől a viselkedéstől, és reméli, mondta, hogy egyszer majd súlyos rózsaszirmok peregnek bársonyosan a szájukból, és ez nagy meglepetés lesz mindenkinek. Ezen aztán a két nagy meg is lepődött, és a kicsit elengedték. Belőle finom, göndör pihék szálltak föl, köhintés hallatszott, s a kis angyal előrelépett, mindkét kezét felemelve gratulációkat fogadott a helyiség-szerte ülőktől, és lehetett tudni, hogy jó ideig meg fog élni ebből a jelenetből.
         Szeretném itt megjegyezni, hogy a korábban említett szendvicshez a szakács briósokat vágott ketté, a szeleteket megpirította, és egy távolról kócosnak látszó fejes salátából tépett le hozzá leveleket. Ezekkel a haragos- és világoszöld levelekkel ágyazott meg a rózsaszínre sült kacsamellnek, melyet karamellizált hagymával és fügelekvárral terített be, és a halom tetejére egy forró tükörtojást emelt, amely amikor kifakadt, sárgája szépen bevonta az alatta lévő rétegeket.

Tovább

Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Articsóka tárkonyos vajjal, chilis töltött édesburgonya, sült gyümölcsök kecskesajtos habbal

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 5.
kecskesajtos nyito01
         Elsőnek a kókuszolajat kevertem a krémbe, majd könnyű mozdulatokkal a mentát és a finom porrá őrölt zöldtea leveleket, és aztán ezt a kezemre kentem, fölhúztam egy cérnakesztyűt, a maradékot pedig egy Reichenbach porcelánba söpörtem, és ekkor véletlenül, mondom véletlenül eszembe jutott egy történet.
         Egy nő csak be akart nézni a szobába egy percre, látni szerette volna, mivel van elfoglalva az az ember, akire folyvást gondol. De a férfi nem ült a helyén, a nő ennek ellenére belépett az ajtón, kihúzta a féltett Steindl asztal fiókját, meglapogatta a papírokat és nyugtatömböket, aztán ujjai megérezték egy kép csipkeszegélyét. A fényképen az ezredes egyenruhát viselt, nem is látszott többnek harmincnál. A nő lehunyta a szemét, és újrahallotta a jancsiszögekkel kivert bakancsok dübörgését a parton, mint valami földindulás olyan volt a hangjuk, a hattyúk riadtan tárták ki szárnyaikat a zajra, hatalmas őrangyaloknak látszottak így a tavon. Otthon az ezredes, akinek olyan emlékezőtehetsége volt, mint a fényképezőgép, a búcsúestéjen a sikereiről beszélt, dísztelen egyenruhát viselt, mint egy teremőr, vagy szállodaportás, és lépten-nyomon megígérte, hogy letöri az orrát a képviselőknek, és szidta a fél házat, és pirannyáknak meg kecskéknek nevezte őket, nem érdekelte most, hogy kik hallhatják meg, amit beszél. Hanem aztán megfeledkezett mindenkiről egy percre, és látogatóit elhagyva megrohamozta a teleszkópot, amely a kis hálószobában volt beállítva, s rámeredt a szomszédos birtok nagyasszonyára, a szépséges, varázserővel bíró képviselőnére, aki a kabátját porolta, nem lehetett tudni, hogy mi okból. Fél méterre tőle boldogtalanul ott várakozott a képviselő, nehezen lélegzett és méltatta a kapcsolatát a feleségével, s eközben remegett, mint a nyárfalevél. Néhány percig fájdalmas csendben álltak egymással szemben, aztán a képviselő lehajolt és megcsókolta a nő kabátjának ujját, aztán fölnézett, és lehetett látni, hogy az asszony tekintete megbűvöli, mint a tigriskígyóé a fehéregeret. A képviselőnének ébenfekete haja volt. Az ezredes hümmögött, és bosszúsan rázta a fejét, mert azt gondolta, hogy mire annyi idős lesz, mint akkor volt, legalább részint megismeri a világmindenség egyetlen valamirevaló rejtélyét, amit mindenki csak nőnek nevez. Aztán visszabaktatott a társasághoz, oda-odavigyorgott a krumplievő Bábosikra, aki háttal neki próbálta elfogyasztani az ételt. Az ezredes az articsókákat egyenként emelte le a tálcáról, a kis leveleket gyengéden fogta ujjai közé és leharapta a végüket, száz aprót harapott, minden falatot előzőleg gondosan fokhagymás majonézbe mártogatott. A tábornok sóhajtozott, odalépett Bábosikhoz, és kievett a tányérjáról egy töltött-sült krumplit, és teli volt a szája miközben a nőkről gondolkodott, hogy Attilát a hunt előbb megszelídíteni, mint egyiket-másikat, és közben kimagasodott a hangja a boldogságtól, mert a töltelék, amelyet Bábosik elől elhalászott szétomlott a nyelvén, és erre az erős-édes szalonnás ízre egy krumplitól egyáltalán nem számított. És amikor már a férfierkölcs, a magasabb bölcselet éles szemüvegén át nézte a nőket, azok testének szépségét is figyelve szabad szemmel, tehát úgyszólván tökéletlen műszerrel, Harmati fényképész jött oda, és kést meg villát tartott az egyik kezében, a másikkal meg törült egyet a száján, aztán levette az ezredest a gépével, amint az a gyönyörű, ánizzsal párolt gyümölcsökre tejszínes kecskesajtos felhőcskéket rendezget.

Tovább

Zsályás, zsenge zöldborsós tészta és eperkrémes, ropogós párnák

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 20.
zsalyasteszta nyito01
         Volt egy rádióm, melyet egy zenei adóra állítottam és nagy megilletődöttséggel hallgattam valamilyen elektromos swinget talán, s miközben hallgatóztam, kinéztem az égbolt szeletére. Aztán a körfolyosós bérház ablakából az utcára tévedt a tekintetem, mely onnan föntről inkább sikátornak tűnt. A szűk utat végig világos macskakő borította, ezen a macskakövön közeledett egy férfi, aki sötét öltönyt viselt s kezében egy bőrtáskát tartott. Aztán hirtelen ott termett előttem ez a férfi, fönt az emeleten, egy pult vagy egy alacsony szekrény állhatott közöttünk és ő egy puha mozdulattal ráfektette táskáját a pultra, aztán áthajolt fölötte, és azt mondta barátságosan: - Meséljen, mi a helyzet. Erre ébredtem korareggel, pedig már három óra is elmúlt, mikor hajnalban elaludtam és most meg így, kialvatlanul lazítottam kissé a redőny lamelláin, hogy lássam, milyen az idő odakinn. Lementem azután a parkba vagy sportpályára, ahogy tetszik, és leültem a Nyúldomb füvébe, hogy olvassak, majd sokkal később arra riadtam, hogy a pályán már futballoznak és a fiúk kiabálva instruálják Misit, hogy "mienk, hozzad, hozzad". Ahogy a fűben feküdtem, a könyv meg a lakás kulcsai ott hányódtak a közelemben, s amikor később elmeséltem ezt a kalandot, hogy odalenn nagykabátban és sapkában aludtam kitekeredve inkognitóban, és az arra járók hajléktalannak hihettek, akkor valaki megjegyezte, hogy azt nem hinné, már persze a lakáskulcsok miatt. Hogy így átaludtam a délelőttöt, nem maradt időm arra a menüre, amelyet még a hét elején aprólékosan elterveztem, s így kitaláltam egy másikat, mely pedig nem is tudom, annyival többet érdemelne, mint hogy csak elmondom róla, miből áll, és hogy a szelíd, friss zöld tésztaragut zsálya, leheletvékonyra szelt füstölt sonka és bors fűszerezi, a könnyű eperkrémes falatok tetejére pedig összezúzott kakukkfűvel elkevert mézet csorgattam.

Tovább

Garnélás spenótos tészta és citrompite

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 29.
citromtorta nyito01         
    Nyílik egy kiállításunk mindjárt, és ezt el akarom mesélni részletesen, amikor már lesz mit mesélnem tényleg, addig csak annyit tudunk, hogy történeteket kértek tőlem az egyik szoborhoz, keresetlen szavakat érzelmekről, melyek szövevényesek, de azért nem visznek semmit túlzásba. Két héttel korábbra ígértem az írásokat, és üzenem annak, aki úgyis csak rémületbe ejtene a nyugodt, nappali hanglejtésével, - már ha fölvenném neki a telefont - hogy alighanem szó lesz bennük egy zöldruhás zongoristáról, aki eljátszik egy darabot azzal a boogie woogie betéttel, melyet Beethoven előre hallott, meg például egy szerelemről, amelyikben egy férfit olyan gyengéden csókol meg egy nő, mintha virág szirmaihoz érne az ajka, remélem, ez minden kérdést megválaszol.  Van egy kis baj ezzel a munkával: hogy egybeesik egy másikkal, aztán folyton berohan valaki és jelentést tesz a dolgok állásáról, és ennek ellenére a héten sikerült egy bisztrómenü, tulajdonképpen az eddig megjelentek közül a legfinomabb. Barbara kiborogatta elém a fűszereket, melyek a fölső polcon sorakoztak, egyiket a másik után, színeket keresett, hogy együtt szépen mutassanak, mintha pasztellkréták között válogatna, és letett melléjük egy fürt koktélparadicsomot, meg egy citromot, hogy ezekből várna valamit tőlem. És csakugyan várt is türelmesen, míg már nem várhatott tovább, én pedig az utolsó pillanatban képzeltem el egy ebédet, melynek főételében az édes rákhús citromos spenóttal keveredik a tésztában és a sima, fényűző szószt a pultra kiszórt kakukkfű, chili, babérlevél és oregánó ízesítik. Hozzá egy egyszerű citromos pite járt, habcsókokkal a tetején. 

Tovább

Olasz lágytojás és szőlősaláta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 22.
olaszsulttojas szolosalata nyito02
         A telefonfülke ajtaja olyan zajjal csapódott ki, mintha ég zengett volna, a fiatal nő, aki szinte kiesett a fülkéből, azt kiáltotta: - Következő! Két tojást tartottam a kezemben, előttem egy ősz hajú férfi állt a sorban, fekete, derékig felhúzott nejlonharisnyában és egy tündöklő, gyöngyberakásos szandálban feszengett, ő is a telefonfülkére várakozott, és amikor a nő elkiáltotta magát, furcsa, imbolygó mozgással elhúzódott az utamból. – Legalább a fejem ne fájna úgy, mint egy hároméves káposzta - gondoltam, és beléptem az ajtón. A küszöbön túl a fülke kitágult, egy mezőn találtam magam, amelyen a pázsit hullámzott a gyors egymásutánban nyíló virágoktól. - Ragyogó időnk van -  gondoltam, figyelmemet egy ideig az úton szétporladó napsugarak kötötték le, majd amikor kinézelődtem magam, óvatosan bal kezembe rendeztem a tojásokat, a jobbal kissé megemeltem a bokáig érő harangszoknyát, melyet viseltem és átlendültem a horganyzott korlátokon. A lendület a mező közepéig repített, ahol nekiütődtem egy férfinak. Ő addig csak egyhelyben várakozott és figyelte a körülötte fel-alá sétálgató embereket, érkezésemre ingott meg enyhén, én illedelmesen bocsánatot kértem és rögtön hozzáláttam, hogy elmeséljem neki, miért jöttem. A férfi figyelmesen hallgatott:  - Esetleg megpróbálhatná kegyed eperízű fogkrémmel is. - vetette közbe - De mondja csak, ki az a Gérard, akiről beszél? - érdeklődött. - Nos hát... - világosítottam fel - Gérard fölöttem lakik, szereti a galambokat, és kérdezte, hogy én is szeretem-e őket... Mire én azt mondtam: - Igen... Később, éppen csak hogy megejtsek egy egzisztencialista kísérletet, megemlítettem Gérard-nak, hogy nagyon szívesen megfőzném ezeket a galambokat holnap ebédre, és ő erre azt felelte: - "Ó."  - Szóval a kísérlet nem sikerült - szögezte le a férfi. - Nem - hagytam helyben.  - Értem - mondta a férfi, majd kérdőn a kezemre nézett. - Ezeket magának hoztam - nyújtottam át a tojásokat - akartam valamit sütni belőlük, de ahogyan bizonyára látja, csak félig lettem készen. 
      Amikor fölébredtem, az álomban szereplő két tojást jelnek éreztem, már azért is, mert mostanában nem jut olyan sok idő a hozzávalókon való ábrándozásra. Eszembe jutott aztán ez az olasz reggeli, amelyik Marinara szósz és tükörtojás egyszerű keveréke, és csakugyan két tojást vesz fel fejenként, előkészületei tíz percig tartanak, s további tíz perc, míg kisül.  Szőlősalátát adtam föl utána, az volt a desszert, a szőlőszemeket kandírozott kesuval és vaníliás krémsajttal kevertem össze. 

Tovább

Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 21.
vadaszcsirke nyito02
         Odáztam az írást, toltam, kiegyensúlyozottan, bátran hátráltam ki a feladatból: majd holnap. Ma van a holnap, a holnap éjszakája. Egy nehéz holnap éjszakája. Szép sorjában elmondom, mi történt. A héten eljött hozzánk egy nő, az a nő, aki kétéveseknek ír meséket itthon, gyorsan elolvastam egy mesekönyvét, röviden ír egy mérges pókról, amelyik nem mindig mérges, csak most lett mérges, mert valaki fölébresztette. Irigykedtem, mert én ilyen vicceket nem tudok, én szürrealistát tudok csak, minduntalan belopakodó metaforákat tudok, összevissza beszélő repülő elefántokat tudok, nagy kék mintákkal a hátukon. Aztán történt, hogy főztem egész nap. Ezen a napon semmi okom nem volt a főzésre, gyakorlásképpen főztem, hogy közben mindenfélék körül foroghassanak a gondolataim. Az asztalon szódavíz ringott egy üvegpohárban, melyet átjártak a napsugarak, s a buborékokat így finom szivárványkéreg vette körül. Ezeknek az apró szivárványgömböknek szomszédságában valaki, egy személy evett és két falat közt ijedten pislogott. Láttam, ahogy lejjebb csúszik a fotelban (a fotelt én szereztem egy árverésen) és rázza az ujjacskáit a szemem előtt, olyan képet vágva, mintha utálna engem, méltatlankodna, de aztán megenyhült, és egy újabb falatot tömött a szájába. Ekkor meg rám ripakodott, ordítozott velem, hogy ezt nem lehet így csinálni, ettől az egésztől, ezektől az érzelmektől itt nem tudja majd egy percre lehunyni a szemét, és én tudtam, hogy színházat játszik, ahhoz nagyon ért, de végül csak elhittem, hogy örömét leli ebben az ebédben.
       Hirtelen ez a felnőtt mese jutott eszembe a képeken látható, vadászatban érintett, de benne nem jártas csirkéről. Francia recept; az étel tényleg nagyon finom, nem az angol finom, mely hozzászokást igényel, hanem a magától értetődően, iparművészetileg, azonnal finom. A poulet sauté chasseur fűszerei a tárkony, a kakukkfű a turbolya, a fehérbor és a brandy. Elkészítése csak látszólag bonyolultabb, mint egy csirkepörkölté: ki-be járnak a serpenyőben az alapanyagok, de végül egy fináléban minden érthető lesz és jóra fordul, és ez megkönnyebbülést jelent nekem, s minden bizonnyal ugyanígy az olvasónak. 

Tovább

Halkrémes, bazsalikomos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 17.

zoldszendvics nyito05
     Mikor beléptem a kávéház hosszú, keskeny helyiségébe, kissé meglepett a nyüzsgés, négy vagy öt asztalnál is ültek, de napfényhez szokott szemem mindössze homályos csoportokat látott és így nem néztem körül alaposabban, csak odaléptem és letelepedtem az asztalához. Nem köszöntem rá, úgy tettem, mintha minden figyelmemet lefoglalná a kesztyűm, ujjanként lazítottam meg, egy-egy apró húzással, aztán ugyanígy a jobb kezemen is, közben a látásom tisztulni kezdett. Észrevettem, hogy a szemközti asztalnál az ismerős festő és rajzoló egy társasággal ül, barátságosan sanyargatott egy vendéget posztmodern képzeletével, a mellettük lévő asztalnál zongoristák beszélgettek a tangóról. Távolabb a fal mellett pedig egy színész ült egy fiatal nő mellett, akivel gyakran összenevettek.  Az asztalra könyököltem ekkor, rendelnék valamit, ez jutott eszembe, "Közben torta is (szün!) akad a konyhában tejszínes (szün!) Az étlapot, az étlapot, legyen szíves" - dudorásztam - nem tudok olyat, amit kért, szívem - emeltem váratlanul a tekintetem a férfire. Rá is mosolyogtam, nem, mintha ettől bármennyire enyhült volna a szép, vonallá szorított ajkak szigorúsága. - Múltkor megpróbáltam, és akkor is finoman, a sarok körkörös mozgásával a parkettba akartam passzírozni az egészet, bornírt lett, és nem azt mondom, hogy most nem próbáltam meg, mert azt nem lenne helyénvaló ilyen nyíltan a szemébe mondanom, inkább tételezzük föl, hogy nem óvatosan, mert már semmi óvatosság nincs bennem, hanem ellenszegülés nélkül, profán félénkséggel tök mást csináltam, mint amit kért. Elégedett? Egy bisztrómenüt szerettem volna összeállítani, ami után nem gondolkodik az ember még valamin, egy falaton, hogy csalódottságát leplezze, hanem boldog lesz és hazamegy és nem lóg ki a háta egész délután a hűtőszekrényből. Ilyesmit képzeltem el, és úgy láttam, pontosabban az jelent meg előttem, hogy az évnek ebben a szakában egy halmajonézes, friss, zöld szendvicshez jól illene egy magasra emelkedő, rezgő csokoládéfelfújt, és amikor kihúztam a felfújtat a sütőből gyönyörű volt és csakugyan magas, és a szendvics üdezöld alkatrészeit lepuhította, harmóniába rendezte a két-két marék bazsalikomlevélből, tárkonyból és metélőhagymából kevert halkrém, és én láttam, hogy ez így jól van.

Tovább

Háromszázhatvanadik nap: Tükröm-tükröm

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 29. 
legcukibb nyito01
         Bementem ma a Bálnába, hogy Zsani barátnőmmel találkozzam és leginkább csak ültünk a kiállításon, úgy is mint köztéren, beszélgettünk, közben figyeltük az embereket, akik nagyon sokan voltak. Amit elmondok, nem gyakran történt meg, amíg ott voltam hétszer legfeljebb, mégis jellemzi a termet, ezt kénytelenek vagyunk csak elhinni nekem. Azon a helyen, a tárgyak tapogatása és a szobrokon való séta közben előfordul, hogy váratlanul boldog lesz az ember, nem is tudja, talán jobb volna túladni ezen az érzelmen, levezetni valakin, és akkor szépen, hosszan magához öleli azt a valakit, akivel érkezett. A kiállításra bekerült ma egy új állomás, a Tükröm-tükröm fotókabin. Barbi gyerekeknek szánta eredetileg, az ő magasságukhoz is méretezte, de délután háromkor felnőttek kezdtek hozzá sorban állni, hogy belehajolhassanak. 

Tovább

Háromszázötvenkilencedik nap: Lila tojások

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 28. 
lilatojasok nyito02
         Hét írás maradt ebből a blogból, hamarosan kezdődik valami új, ettől tartok egy kicsit, így négyszemközt: életemben először félek igazán. A jövő, amire szükségem van, s melyet magamnak kinéztem sem intézményesülve nincs, sem semmi, egyszóval nem létezik, vagyis én sem létezem. Egy nem-létező, fantasztikus ígéret vagyok, egy lehetőség, ami egyszersmind átverés, csalás és mégis nagyon vonzó, sőt beváltható és, ha már így szóba hozta, ez halálra rémít engem csillagom. Könnyen le tudnám most inni magam. Ma mi volt? Ma, ma lila tojások voltak egy műalkotásban. A kínáló a Nemzeti Galériából származik, a belehelyezett tojásokat ételfestékkel színezte szép, egyenletesre Barbi. Az asztalközép páratlan a maga nemében, a népművészet általában nem gondolkodik emeletekben, de Rónai Ági kivételt tett, és így született ez a metszett mezőtúri-mintájú asztalközép, melyet nem elhoztunk, hanem kölcsönkaptuk, értelemszerűen.

Tovább

Háromszázötvennyolcadik nap: Rózsás asztalközép

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 27. 
rozsa asztalkozep nyito01
         Volt egy kisebb zavar, komédia, egyszóval dráma a rózsák körül, ezt feszülten követtük. Nem akarom a tegnap történteket elbagatellizálni, nekem fontos, hogy úgy nézzen ki itt minden, mintha a Kutyák és Lovak közölné le a cikkeket személyesen - le is közli amúgy. A tegnapi koszorúhiány ma enyhült, új alapot vettünk, melyet a virágárus zápfogakkal és gombokkal díszített. Barbi megtisztította a vázat, a fogak alól egy boldogtalan madárfészek tűnt elő, és éppen ennek a fészeknek dekadenciája hiányzott a rózsáknak, emellett teljesedtek ki. Természetes fényben ez az asztalközép majdnem elviselhetetlenül szép, de így is megpróbáltam visszaadni belőle annyit, amennyit lehetett.

Tovább

Háromszázötvenhatodik nap: Barbara virággal

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. március 25. 
papirrozsa nyito04
         Ez egy olyan nap, amelyiken alkotó és alkotás együtt mutatkoznak. Barbi egy kopogtatóra szánja a kávéfilterből hajtott rózsákat, egyelőre három van belőlük, és amíg a többi elkészül, a meglévőket a hajában tárolja. 

Tovább

Háromszázötvenedik nap: Papírvirágos csuklódísz

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 19. 
corsage 01
         Miről írjunk akkor, kérem? – érdeklődött a nő. Én olvasom magát, maga írjon, amiről akar – felelte a férfi. A nő arra gondolt ekkor, hogy ilyet már gondolt máskor is, ez a férfihang a fejében arról szeret olvasni, hogy ő egy nőről ír, ezt is tudta valahonnan. Elmondok magának egy történetet – mondta vagy csak gondolta végül a nő - egy nőről, egy másikról. A férfi, akibe az a nő akkoriban beleszeretett, kedvelte a nőt, de még nem tudta, mennyire. Óvatos volt, azt latolgatta, mi lehet a hatótávolsága egy ilyen vonzalomnak, meddig érezhető, már, csak azért, hogy meddig kellene menekülni előle, ha úgy adódna. Megnehezítette a dolgokat, hogy írt a nő egy vallomást a férfinak, melyet egy kávézás alkalmával megmutatott egy írónak, mert ő, az író is szokott szövegeket írni, mondta a nő. Az író bólintott, mert kétségkívül szokott. Az üzenet mindent nyíltan kimondott, de ténylegesen tényleg mindent, ettől megijedt az író is meg a nő is, aki az sms tekintetében ugyancsak írónak számított. - Elküldted már? – kérdezte esetlenül az író. A nő bólintott. - Akkor, hibátlan – mondta az író.
         Barbi elkészítette egy esküvői kellék tervét papírvirágokból. A csuklódíszt délután fényképeztem le, közben fejben fogalmazgattam hozzá egy történetet, a háttérben az A-moll hegedű koncert ment, nem akartam mást, ha lehettem volna bárhol, akkor is ott lettem volna. 

Tovább

Háromszáznegyvenharmadik nap: Nyuszifüles csomagok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 12. 
nyuszicsomag nyito02
         Ez az egyik leghelyesebb mű a háromszázhatvanöt napban: a nyuszis zacsik (először „kisállat-feldolgozás szezon van” címet adtam nekik, de kitöröltem, most meg elmondtam, hogy mit töröltem ki, Freud lélegzetét visszafojtva várja, bevallok-e még valamit.) Ezek a nyuszifüles ajándéktasakok tényleg nagyon aranyosak. Barbi selyempapírból készítette őket.

Tovább

Háromszázharmincnegyedik nap: Mézeskalács Google térkép

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 3. 
tavasz mezeskalacs nyito01
         Mi legyen a házakkal a mézeskalácsvárosból? Tegyük magasra őket. Mennyire magasra? Nagyon. De engem, úgy nem érdekeltek. Betlehemezők, hó, hó, éneklő hóemberek, tegnapi hírek, who wants yesterday' papers? Akkor vajon milyen formában érdekelnének engem, szíveskedjek ezt megmondani. Örömmel látnám őket lent a betonon inkább és legyenek közel egymáshoz, de az utcákat bejárhassa egy ember azért, jó? Jó. Amikor fölé hajolok, olyan legyen a város, mint az internetből kiugrott Google Maps, jó? Jó. Milyen érdekes lenne, nemde, ha kívülről, az üvegen át, csak különböző szemmagasságokban a pauszba vágott lyukakon lehetne meglesni az épületeket. Aki bekukucskál, annak a szemeihez belülről egy másik környezet volna rajzolva, egy mozgó szemgolyó köré valami, ami nem arc, így lenne igazságos a nézelődés: a benézőt nézi a nézett néző, vagy micsoda. És az ég szerelmére, tavaszodjon ki lassan ebben a mézeskalácsvárosban, ha kérhetem. 

Tovább

Háromszázhuszonegyedik nap: Pomponbárányok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 18. 
pomponbaranyok nyito02
        Viszonylag ritkán nyafogok, kipróbáltam, de nem állt jól nekem, és az elegancia fontos, még hirtelen mozdulatom sincs, az túlmenne minden határon. Most azonban kénytelen vagyok leírni titokban, hogy édes fiam, nem alszom semmit. Eleinte időm nem volt, most meg nincs időm és nem is tudok, lehunyom a szemem, máris a figyelemhiányos zavar lép elő, és ennek gyakorlata körülbelül az, hogy először a bárányokat számolom meg: egy bárány, két bárány, három… tehén, teknős, póni, kacsa, old MacDonald had a farm ee-eye, ee-eye, heeej Macarena.

         Szeretném bemutatni Sallyt, Shirley-t és Seant. Sean kimerültnek tűnik, az a rémálom gyötri, hogy éjjelente megszámolom.  

Tovább

Háromszázhuszadik nap: Rózsafejek tojáshéjvázában

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 17. 
rozsak tojashejban nyito01
         A huszonnégy-személyes óriás Rosenthal étkészletet a nagypapa kapta nászajándékba még a múlt században. A mézesheteket követően világháborúk jöttek-mentek, totális hatalmak kínáltak igazán remek programokat, a készlet meg egyre csak fogyott, először húszszemélyes lett, azután tizenkettő és így tovább, mire eltelt az az istenverte huszadik század és elérkeztünk a mához, az egész egy hatfős mokkás szervizzé zsugorodott. Ebben a méretben került hozzánk és ebből már, hogy egy puha fordulattal éljek, nem engedek. Ma igényeltem egy rózsás asztaldíszt, úgy láttam, hogy az hangsúlyozná a porcelán báját, és milyen igazam lett.

Tovább

Háromszáztizenhetedik nap: Óriás virágok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 14. 
orias viragok
         Amikor Paula McFadden Subaru bemutatókon kezdett föllépni, pontosabban az lett a feladata, hogy rámutasson egy kocsira és azt mondja róla: szép, keresett végre annyi pénzt, hogy fizetni tudjon Elliot Garfieldnak a bébiszitterkedésért. Még ugyanazon a héten Elliot Garfield is kapott munkát, úgyhogy bevitte Lucyt a Subaru szalonba, de amikor Paula meglátta őket, zavarba jött, és össze-vissza kezdett beszélni arról, hogy az autó szélvédőit átlátszóra tervezték, csakúgy, mint a hátsó és oldalsó ablakokat. Elliot mondta, hogy ügyes volt, hamarosan nagyobb feladatokat is rábíznak majd nyilván, tankokat, markolókat, ilyesmit.
         Egy grandiózus merj alkotni projektbe kezdtünk, nagyobba, mint… ah, nem érdekes, nagy, (tankok, markolók stb.). Nem aludtam egy éve, de ha lehet ezt alulmúlni, most alul van múlva, bámulatos, hogy milyen kevés elég egy embernek az életben maradáshoz. Úgy tudnám érzékeltetni a különbséget az eddig és az ez után között, hogy eddig azt csináltuk, amit lehetett, most meg azt csináljuk, amit akarunk, és ellentétben a népszerű hiedelemmel, utóbbi nehezebb. Ezerötszáz köbméteren lesz egy érdekesnek szánt kiállítás, melynek egyetlen feladata, egyszersmind ránk nézve kötelező tartalma, hogy az óriási, elvadult teremre: a plafonra, padlóra és ezekre a nem szépen vakolt falakra rátegyük önmagunkat. Két kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatosan, az egyik az, hogy hogyan fogunk festeni mi ezeken a falakon? A másik, hogy mi van, ha az ambíció és az eredmény különbözik, ha teszem azt, vízesést értünk, de csőtörés lesz? Az a rémálmom. Megnyílik egy csőtörésem valahol.
         Az egyik installáció része az óriás virág, számos óriás virág, ha pontos akarok lenni. Ezek később egy szokatlan elemmel együtt léteznek majd a térben, melyet értelemszerűen itt nem mutatok be. De a virágokat igen, tessék parancsolni.

Tovább

Tavaszi színek, nyári ízek az Asztalon

 Írta: Keresztesi Judit - Asztalon rovat

DSC 1864 Barbival tizenkét éve dolgozom együtt, ritka, hogy két ilyen pocsék természetű ember, ilyen jól kijöjjön egymással. A munkában jellemzően nem rajongunk túl semmit, példa nélküli eredmények láttán szemünk sem rebben, nyilván szédületes lehet velünk dolgozni. Így csodaszámba megy, ami a héten történt: megterítettünk egy asztalt, főztem egy menüt, lefotóztunk mindent, és amikor végeztünk, nem szóltunk semmit, megtapsoltuk magunkat. Hát, remélem, nem csak mi hisszük, hogy jó lett, amit csináltunk.

Tovább