Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Boldog új év!

2017. január 01. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
cover mzs
A Hetedik Mézeskalácsváros látképe. Fotó: Madarász Zsolt

         A Mézeskalácsváros összefoglalója egy újévi köszöntő lett, karácsonyi jókívánságnak terveztük korábban, aztán elözönlötték a termet a látogatók, próbálom így elterelni a szót mindenről, ami később következett be, mint vártuk. Ez a kiállítás gyönyörű. A tavalyi mézeskalácsváros is nagyon szép volt, de ez most nagy lett és szép együttesen. Először is, november óta százötven család, komoly férfiak és nők, és még sokkalta komolyabb gyerekek jelentős építkezésekbe fogtak, és ezt nem tudom, miért csinálták igazán, mert nem mondtunk szinte semmit nekik, se azt, hogy Jackie Onassis is itt épít, vagy, hogy ez a legfontosabb művészeti esemény Wagner Bayreuthi Játékai óta, tehát nem adtunk okot, sem nem kínáltunk a munkáért semmit cserébe, de ettől még darabonként körülbelül hetvenkét munkaórát fektettek ebbe az elhatározásba. Tésztát gyúrtak és terveztek, aztán vitatkoztak, álltak a panelek fölött, és írtak, mértek, feltaláltak, és még soha ennyit nem dolgoztak semmivel, aztán egyszerűen odaadták ezeket a kis szobrokat vadidegeneknek, nekünk. Könnyen meg is ehettük volna tejbe mártogatva mindegyiket komótosan a hátuk mögött. De nem így történt. Idén egyébként végre előkerültek a művészetkritikusok is, és mondták, hogy nem lehet tudni, mitől ölelkeznek össze itt az emberek, csak az látszik, hogy előbb vagy utóbb meg kell ölelniük egymást a városban, és azt persze lehet látni, hogy észbontóan szép a város, de hogy mi ebben a művészet. És ez a művészetben mindig kérdés, hogy az esztétikum nem elegendő, van-e gondolat is, mely a művészen belül él, és aztán valahogyan kapcsolatot teremt a külvilággal, így összeköt bennünket, és mondtam akkor, hogy az emberháló parafrázisa ez a város. Hogy természetesen, vagyis nem normálisan, tehát tudományos fantasztikumként említve egy ember úgy kapcsolódik egy másikhoz, ha mindenestől odaadja önmagát, és erre viszonzásképpen az a valaki mindenestől átadja magát neki. Az önzetlenséggel viszonzott önzetlenséget megérezve a hálózat erőtere megnő, kitágul csaknem a végtelenig, benne az egyéni teljesítmények is másként számolódnak: egy plusz egy sokkal több lesz, mint kettő, és ezt az igazi életben még nem szabad kipróbálni, de ebben a játékban lehet sebezhetőnek mutatkozni, nem eshet bántódása senkinek. És akkor mondta ez a berlini, hogy barátom, ez szerintem művészet.
         Úgy alakult, hogy idén nagyon sokan eljöttek hozzánk, motoros hidakat és szépen ívelő boltíveket és kupolákat, gyönyörű színeket, a felhők fölötti kézben pihenő teremtményeket és szépséges egereket meg kandelábereket adományoztak a városnak, és én különösen a gondolatokért vagyok hálás, amelyeket ilyen finoman fogalmaztak bele ezekbe a házakba a tulajdonosaik. Akik szeretnék látni, mi történt, január végéig ott van a Bálnában a város, idén is újévi kiállítássá változott. Imádom. Legyen nagyon boldog új éve mindenkinek! Az alábbi képriportot Barbi készítette a városról, idén is a házak apró, rejtett részleteit emelte ki. éve mindenkinek.

Tovább