Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala

Napfény Poszt


Zsályás, zsenge zöldborsós tészta és eperkrémes, ropogós párnák

2015. április 20. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 20.
zsalyasteszta nyito01
         Volt egy rádióm, melyet egy zenei adóra állítottam és nagy megilletődöttséggel hallgattam valamilyen elektromos swinget talán, s miközben hallgatóztam, kinéztem az égbolt szeletére. Aztán a körfolyosós bérház ablakából az utcára tévedt a tekintetem, mely onnan föntről inkább sikátornak tűnt. A szűk utat végig világos macskakő borította, ezen a macskakövön közeledett egy férfi, aki sötét öltönyt viselt s kezében egy bőrtáskát tartott. Aztán hirtelen ott termett előttem ez a férfi, fönt az emeleten, egy pult vagy egy alacsony szekrény állhatott közöttünk és ő egy puha mozdulattal ráfektette táskáját a pultra, aztán áthajolt fölötte, és azt mondta barátságosan: - Meséljen, mi a helyzet. Erre ébredtem korareggel, pedig már három óra is elmúlt, mikor hajnalban elaludtam és most meg így, kialvatlanul lazítottam kissé a redőny lamelláin, hogy lássam, milyen az idő odakinn. Lementem azután a parkba vagy sportpályára, ahogy tetszik, és leültem a Nyúldomb füvébe, hogy olvassak, majd sokkal később arra riadtam, hogy a pályán már futballoznak és a fiúk kiabálva instruálják Misit, hogy "mienk, hozzad, hozzad". Ahogy a fűben feküdtem, a könyv meg a lakás kulcsai ott hányódtak a közelemben, s amikor később elmeséltem ezt a kalandot, hogy odalenn nagykabátban és sapkában aludtam kitekeredve inkognitóban, és az arra járók hajléktalannak hihettek, akkor valaki megjegyezte, hogy azt nem hinné, már persze a lakáskulcsok miatt. Hogy így átaludtam a délelőttöt, nem maradt időm arra a menüre, amelyet még a hét elején aprólékosan elterveztem, s így kitaláltam egy másikat, mely pedig nem is tudom, annyival többet érdemelne, mint hogy csak elmondom róla, miből áll, és hogy a szelíd, friss zöld tésztaragut zsálya, leheletvékonyra szelt füstölt sonka és bors fűszerezi, a könnyű eperkrémes falatok tetejére pedig összezúzott kakukkfűvel elkevert mézet csorgattam.

Tovább

Csirkés currykrém, répatorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. április 5.
csirkecurry repatorta nyito01
         Egy fekete hajú fiatalember becsípett és elragadtatva mesélte, hogy mielőtt elindult, nekiállt borotválkozni, holott reggel egyszer már megborotválkozott, a fésűt ugyan nem találta meg, hálóval zabolázta a frizuráját, nem vett kalapot, s mialatt erről beszélt kacagott és ragyogott. Aztán elemelt egy dobozt az egyik vendég kezéből és bepúderezte az orrát, közben szavalt: - Én felkelünk, te felkeltek, ő felkelnek... . Később a társaság kivonult a teraszra, ahol kellemes szél fújt, megérintette az ajkunkat és az arcunk is kipirult. Az asztal fölött áthajolva karcsú borospoharakat vettünk magunkhoz és egyáltalán nem az ételekről beszélgettünk, csak amikor valaki megjegyezte, hogy az, amibe az imént beleharapott, olyan csirkés szendvics, melyet szívesen enne rendszeresen, mondtam el neki, hogy nagyon örülök, habár az érdem Jules Goufféé, őt plagizálom. Hogy mi benne az édes, kérdezte az illető, azt feleltem, hogy a pirított kókusz és az áfonya, és a nem édes a friss zeller, a zöldhagyma és a mandulapehely. - A desszerten íróglazúr van - tettem még hozzá. - Ez az az író, akiről írni szoktam, hogy szeret? - Nem - mondtam - ez az az író, amelyik a tejtermék, de, hogy így szóba jött: az író, amelyik szeret, keresgélte emezt az írót a város üzleteiben, és nem találta sehol. Aztán arra gondolt, hogy biztos ennek az írónak is van valami álneve és így is volt, vajas tej néven működött pult alatt, irigylésre méltóan sikeresen. 
     A süteménybe bőségesen reszeltem répát, a tortalapok az ananásztól és az írótól lettek könnyűek és puhák. Ebben a kismenüben a kókusz jelenti a kapcsolatot a desszert és a szendvics között. 

Tovább

Olasz lágytojás és szőlősaláta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 22.
olaszsulttojas szolosalata nyito02
         A telefonfülke ajtaja olyan zajjal csapódott ki, mintha ég zengett volna, a fiatal nő, aki szinte kiesett a fülkéből, azt kiáltotta: - Következő! Két tojást tartottam a kezemben, előttem egy ősz hajú férfi állt a sorban, fekete, derékig felhúzott nejlonharisnyában és egy tündöklő, gyöngyberakásos szandálban feszengett, ő is a telefonfülkére várakozott, és amikor a nő elkiáltotta magát, furcsa, imbolygó mozgással elhúzódott az utamból. – Legalább a fejem ne fájna úgy, mint egy hároméves káposzta - gondoltam, és beléptem az ajtón. A küszöbön túl a fülke kitágult, egy mezőn találtam magam, amelyen a pázsit hullámzott a gyors egymásutánban nyíló virágoktól. - Ragyogó időnk van -  gondoltam, figyelmemet egy ideig az úton szétporladó napsugarak kötötték le, majd amikor kinézelődtem magam, óvatosan bal kezembe rendeztem a tojásokat, a jobbal kissé megemeltem a bokáig érő harangszoknyát, melyet viseltem és átlendültem a horganyzott korlátokon. A lendület a mező közepéig repített, ahol nekiütődtem egy férfinak. Ő addig csak egyhelyben várakozott és figyelte a körülötte fel-alá sétálgató embereket, érkezésemre ingott meg enyhén, én illedelmesen bocsánatot kértem és rögtön hozzáláttam, hogy elmeséljem neki, miért jöttem. A férfi figyelmesen hallgatott:  - Esetleg megpróbálhatná kegyed eperízű fogkrémmel is. - vetette közbe - De mondja csak, ki az a Gérard, akiről beszél? - érdeklődött. - Nos hát... - világosítottam fel - Gérard fölöttem lakik, szereti a galambokat, és kérdezte, hogy én is szeretem-e őket... Mire én azt mondtam: - Igen... Később, éppen csak hogy megejtsek egy egzisztencialista kísérletet, megemlítettem Gérard-nak, hogy nagyon szívesen megfőzném ezeket a galambokat holnap ebédre, és ő erre azt felelte: - "Ó."  - Szóval a kísérlet nem sikerült - szögezte le a férfi. - Nem - hagytam helyben.  - Értem - mondta a férfi, majd kérdőn a kezemre nézett. - Ezeket magának hoztam - nyújtottam át a tojásokat - akartam valamit sütni belőlük, de ahogyan bizonyára látja, csak félig lettem készen. 
      Amikor fölébredtem, az álomban szereplő két tojást jelnek éreztem, már azért is, mert mostanában nem jut olyan sok idő a hozzávalókon való ábrándozásra. Eszembe jutott aztán ez az olasz reggeli, amelyik Marinara szósz és tükörtojás egyszerű keveréke, és csakugyan két tojást vesz fel fejenként, előkészületei tíz percig tartanak, s további tíz perc, míg kisül.  Szőlősalátát adtam föl utána, az volt a desszert, a szőlőszemeket kandírozott kesuval és vaníliás krémsajttal kevertem össze. 

Tovább

Banán tatin és egy kéksajtos krém zellerbe töltve

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. március 16.
zeller es tatin nyito01
        Múlt héten azt történt, hogy véletlen követett véletlent, és a véletlen az tudja, micsoda? - kérdezte a zöldségesné. - A Szentlélek másik neve. - felelt magának nevetve. A véletlenek egyszerűen csak keresztülhúzták a számításaimat, nem lett se cikk, se Luxemburg jelentés, se semmi.  Vagyis rosszul mondom, egy reggeli az sikerült, mert egyszer csak kénytelen voltam abbahagyni az írást, kiszédelegni az odúból (ábrándosabban: dolgozószoba), görnyedten és fáradtan, akár egy bányász, a szemem nem engedelmeskedett, az egyik szemhéjam meg-megremegett, mintha dadogna, fázna vagy integetne. De nem aludtam el ekkor még, hanem lementem hajnalban az utcára, ahol a házak ablakai már világítottak. A széles járdát két oldalon lámpák díszítették, cikkcakkban ereszkedtek le a sportpálya mellett, némelyik a fák ágai mögé rejtőzött. Bárhová néztem, a sötétben mindenhol szétszórt, puha fényeket láttam, aztán kiértem a főutcára, ahol a zöldséges kinyitott vagyis akkor még csak pakolt. Éppen egy ronggyal pucolgatta a pultokat, keze fejével, meg egyáltalán érintéssel ellenőrizte, hogy az asztalai rendben vannak-e, én meg addig álldogáltam fölötte, amíg adott kókuszt és tojást. Amikor hazaértem, még mindig nem aludtam el, hanem elkészítettem egy reggelit, melyet gyorsnak nem neveznék, inkább lassú, lassú, gyors-gyors ritmusa lehet, olyasmi, mint Artie Shaw Jeepers Creepersének: egy kéksajtos-diós, enyhén édes krémet töltöttem zellerszárakba és egy megfordított süteményt találtam ki a kávé mellé, amelynek tetejét karamellbe ágyazott kókuszos banán borítja be. 

Tovább

Csicsókahabos torta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 8.
csicsokahabostorta nyito01
         Van egy író (szeret), és van neki egy barátja, egy fotográfus, és ahogy ez megérkezett, lement a játszótérre, ott kezdett száguldozni a hintán. A fotográfus üde, átlátszó az arca, látni a bőrén keresztül, hogy mire gondol, szép lába van, ékes, vagy csak a harisnyái, vagy csak a finoman divatja múlt harisnyakötők, nem tudom. Mindenesetre ezeket a lábakat lendítette előre majd húzta vissza, úgy hajtotta magát a hintán föntebb és föntebb, míg már méterek remegnek alatta, aztán hirtelen, hogy kisportolta magát megállt, kelletlen tekintetét az íróra vetette. A fotográfus délelőtt egy helyre volt hivatalos, és amikor odament, kedvesen fogadták, nagyon örültek neki és az ajtóban a férfi megszorította a kezét és azt mondta, hogy szerinte gyönyörűek a fényképei, biztosan nagyon jó gépe van. A fotográfus most ettől volt rosszkedvű, a gépétől, hogy az a gép őt a köztudatban így behelyettesíti, és az író ezt értette. Odafönt aztán sherryt ittak, egy régi, ritka spanyol fajtát, és az író elfogadott egy kihívást: csicsókát és céklát tálaltak elé, ebből kellett valami különlegeset főznie, de ne egészséges legyen, mondták az írónak, hanem tényleg puccos. Az író nem izgult - mondta az író - részben, mert jó gáztűzhelye van - mondta az író - hogy másrészt miért nem, azt nem tudjuk meg tőle. Aztán elkészült ez a torta, amelyben a kakaós keksztésztára trüffelkrémet terítettek. A trüffelt egy narancskrém követte, melyre fehércsokoládéból, tejszínből és csicsókából vert könnyű hab került, a rétegeket céklazselé zárta le, amelybe vérnarancsot és vaníliát vegyítettek. A torta nehéz recept, és a legnehezebb része az, hogy el kell hinni benne a zöldségeket, hogy a zöldségek itt fűszerekként vannak jelen, kijavítják, éppen hogy kifinomulttá teszik az édességet annyira, hogy azért már utazni is érdemes, a Holdra meg vissza. Ezt lehet érezni a recept olvasása közben, de ahhoz, hogy megbízzon ebben a receptben az ember ez még kevés, és hogy miatta egy éjszakát a konyhában töltsön, meg különösen az. Ezért azt tudom feszültségoldásként felajánlani, hogy a következő fogadásra megsütök ebből a süteményből száz szeletet, és ott meg lehet ismerkedni vele, hozzá lehet szokni a gondolatához, ilyen módon később kell csak eltűnődni azon, hogy vállal-e egyáltalán bármilyen egyéjszakás kötelezettséget ezzel a süteménnyel szemben az ember (vagy se nem). A receptet persze ideírom, de adok mellé egy könnyebbet is. Az egy csicsókachips, amelyben a szelídgesztenye ízére emlékeztető, áttetszőre sült csicsókakarikákat citromos, friss rozmaringgal elkevert sóval hintettem meg.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Vadászok csirkéje (Poulet sauté chasseur)

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 21.
vadaszcsirke nyito02
         Odáztam az írást, toltam, kiegyensúlyozottan, bátran hátráltam ki a feladatból: majd holnap. Ma van a holnap, a holnap éjszakája. Egy nehéz holnap éjszakája. Szép sorjában elmondom, mi történt. A héten eljött hozzánk egy nő, az a nő, aki kétéveseknek ír meséket itthon, gyorsan elolvastam egy mesekönyvét, röviden ír egy mérges pókról, amelyik nem mindig mérges, csak most lett mérges, mert valaki fölébresztette. Irigykedtem, mert én ilyen vicceket nem tudok, én szürrealistát tudok csak, minduntalan belopakodó metaforákat tudok, összevissza beszélő repülő elefántokat tudok, nagy kék mintákkal a hátukon. Aztán történt, hogy főztem egész nap. Ezen a napon semmi okom nem volt a főzésre, gyakorlásképpen főztem, hogy közben mindenfélék körül foroghassanak a gondolataim. Az asztalon szódavíz ringott egy üvegpohárban, melyet átjártak a napsugarak, s a buborékokat így finom szivárványkéreg vette körül. Ezeknek az apró szivárványgömböknek szomszédságában valaki, egy személy evett és két falat közt ijedten pislogott. Láttam, ahogy lejjebb csúszik a fotelban (a fotelt én szereztem egy árverésen) és rázza az ujjacskáit a szemem előtt, olyan képet vágva, mintha utálna engem, méltatlankodna, de aztán megenyhült, és egy újabb falatot tömött a szájába. Ekkor meg rám ripakodott, ordítozott velem, hogy ezt nem lehet így csinálni, ettől az egésztől, ezektől az érzelmektől itt nem tudja majd egy percre lehunyni a szemét, és én tudtam, hogy színházat játszik, ahhoz nagyon ért, de végül csak elhittem, hogy örömét leli ebben az ebédben.
       Hirtelen ez a felnőtt mese jutott eszembe a képeken látható, vadászatban érintett, de benne nem jártas csirkéről. Francia recept; az étel tényleg nagyon finom, nem az angol finom, mely hozzászokást igényel, hanem a magától értetődően, iparművészetileg, azonnal finom. A poulet sauté chasseur fűszerei a tárkony, a kakukkfű a turbolya, a fehérbor és a brandy. Elkészítése csak látszólag bonyolultabb, mint egy csirkepörkölté: ki-be járnak a serpenyőben az alapanyagok, de végül egy fináléban minden érthető lesz és jóra fordul, és ez megkönnyebbülést jelent nekem, s minden bizonnyal ugyanígy az olvasónak. 

Tovább

Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat. 
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Tovább

Lazachabos canapé kaviárral

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 7.
lazachab nyito04
         Egyetlen történetre voltam attól, hogy aludni menjek, akkor egy szerkesztő érkezett, egy stábbal, továbbgurultak, nem az ajtónál álltak meg, hanem a szomszéd épület bejáratánál óvatosságból vagy nem ismerték a környéket, nem tudom. Még korábban rendeltem egy készlet csiszolt Waterford poharat, mi túlfizetjük az íróinkat, mutattak a polcra ezek a vacsoravendégek, csak porosodtak a régi gazdájuknál, azt mondtam, szinte ideadta őket, hogy inkább nálad porosodjanak, helyeselt az egyik nő, a stáb tagja, inkább nálam, vontam fel a vállaimat engedelmesen, ebben verhetetlen vagyok, ebben az együgyű külalakban. - És tudja, mire gondolok? - fordult ugyanez a nő egy idősebb férfihez a társaságban. -  Elemészt a kíváncsiság, kisasszony, úgy meg szeretném tudni - felelte amaz - talán csak nem Raoul Cérusier úrra? Tudja, abból a regényből, amelyikben az arca neki egyik pillanatról a másikra megfiatalodott? - Nem - mondta a nő meglepetten - egyáltalán nem. Nem tegeződhetnénk? - szegezte a férfinek a kérdést hirtelen. A férfi egy pillanatra eltűnődött - Azt nem. - felelte aztán. - Azt aztán igazán nem... mi jut eszébe, majd csak később, majd ha… ha tegezne, akkor azzal a tegezéssel egy s mást megengedhetne magának velem szemben… várja csak ki kegyed - tette hozzá komolyan, miközben a kaviáros párnácskákból egyet a szájához emelt - míg biztonságban kimagázódom magam. 
       Nem tudhatom, mennyire népszerű a kaviár e blog olvasóinak körében. A lazacból a piros buborékok, a szép, szabályos kristálygömbök származnak, melyeket, úgy szeretem képzelni, egyenként töltöttek meg krémes, vajas, diós kellemesen sós halszósszal, hogy azután a szájban szétpattanjanak finoman és megérezze tőlük az ember néhány pillanatra, mennyire össze is tudja szedni magát az élet olykor. Azt hihetnénk, hogy túlzok, de tessék csak ezt kipróbálni egyszer. A másik fajta a tokhal fekete kaviárja, ott, amikor azt kitalálták, szerintem az Isten nem személyesen volt jelen, ez minden bizonnyal valaki más munkája lesz, de még mindig nagyon finom, és ha lazachabbal és citrommal együtt halmozom egy kisütött vajastészta-párnára, tökéletes hors d'oeuvre-t ad, körülbelül húsz perc alatt.

Tovább

Citromos kacsazúzaragu szendvicsben

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 31.
kacsazuza nyito03
         Eleinte nem mondott senki semmit, én az erkélyen álmodoztam, havazott, postabélyegnyi pelyhekben, csendesen hullott a hó, majd kigyúltak az utcai lámpák, szürke ernyőjük hosszú fényfoltokat vetett az útra, a fényfoltokban pedig, ha egy kicsit előre hajoltam a dombra igyekvők lábnyomait láttam és egy összevissza vonalakat ábrázoló képet, melyet szánkóikkal rajzoltak a hópárnába.  – Hideg van. – szólaltam meg végre, kevés fantáziával. A doktor belülről nyomta az orrát a szúnyoghálóhoz, levegőzött ő is, csak a háló melegebb felén, és hogy a szúnyogháló minek, mi célból húzódott be mögöttem a hóesésben, nem lehet tudni, de mint egy gyóntatórács lebegett ott közöttünk. A doktor a szobából mesélte kifelé, hogy eljött hozzá egy kolléganő valahonnan vidékről. És felnevetett és ellágyult az égből pottyant szerencsétől, és mint helyében minden más férfi, ő is megtiszteltetésnek érezte, hogy egy fiatal nő fog nála aludni, főleg, hogy ő fog neki mindenfélékről mesélni, míg a nő el nem álmosodik, ő meg aztán átmegy a kisebbik szobába, hogy a nyári parádéról itt maradt nyugágyban elszundítson, s összetörje minden porcikáját és minden inát és ízületét elgémberítse reggelig, ami áldozat, a doktor elbeszélése szerint, a legmesszebbmenőkig megéri. Azt mondta, hogy amikor kezet fogott azzal a fiatal nővel nem nézett a szemébe, mert ha a szemébe nézett volna, biztosan elvágódik, elájul, ahogy a doktor fogalmazott. Kérdeztem tőle befelé jövet, hogy megírhatom-e ezt a történetet, mostanában aki hajlandó velem egyáltalán szóba állni, attól mindtől ezt kérdezem, hogy megírhatom-e, amiről nekem beszél, kisfiam, ebből úgyse ismerne rám senki, felelte a doktor keserűen. És akkor, cserébe a történetért megetetjük ezt a fiatal nőt vagy nem etetjük, mi lesz, kérdezte a doktor, hogy mije van magának otthon a hűtőszekrényben, akartam megtudni és mondta ő, hogy kacsazúza. Meg narancs.
      A kacsazúza kezdetben festői, rózsaszín, mini bélszínszeletekre hasonlít, majd tetszenek látni később. A gourmet szendvics kenyérre halmozott, enyhén citromos, karamellizált hagymával és gombával összesütött zúzaragu, érdemes figyelni arra, hogy a megmaradt halmok később az érdeklődés középpontjába kerülnek, és az illetők titokban, állva még beleesznek a serpenyőbe, aztán már nem titkolóznak tovább, hanem nyíltan kitunkolják a maradékot. Fölkapkodják később, és szájukba dobálják egyenként az olvasztott csokoládéba mártott, enyhén megsózott narancsgerezdeket is, melyeket azok egészségessége miatt fumigáltak egész este, és nem is tekintették őket igazi desszertnek; hogy nem volt-e a csokoládé is meg a narancs is jól külön, dünnyögtek, minek kellett őket így összeboronálni, akaratuk ellenére. De a sózott, csokoládés narancsból nem marad közben, nem akarnám ezzel a vacsoravendégekre hárítani az egész felelősséget. 

Tovább

Halkrémes, bazsalikomos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 17.

zoldszendvics nyito05
     Mikor beléptem a kávéház hosszú, keskeny helyiségébe, kissé meglepett a nyüzsgés, négy vagy öt asztalnál is ültek, de napfényhez szokott szemem mindössze homályos csoportokat látott és így nem néztem körül alaposabban, csak odaléptem és letelepedtem az asztalához. Nem köszöntem rá, úgy tettem, mintha minden figyelmemet lefoglalná a kesztyűm, ujjanként lazítottam meg, egy-egy apró húzással, aztán ugyanígy a jobb kezemen is, közben a látásom tisztulni kezdett. Észrevettem, hogy a szemközti asztalnál az ismerős festő és rajzoló egy társasággal ül, barátságosan sanyargatott egy vendéget posztmodern képzeletével, a mellettük lévő asztalnál zongoristák beszélgettek a tangóról. Távolabb a fal mellett pedig egy színész ült egy fiatal nő mellett, akivel gyakran összenevettek.  Az asztalra könyököltem ekkor, rendelnék valamit, ez jutott eszembe, "Közben torta is (szün!) akad a konyhában tejszínes (szün!) Az étlapot, az étlapot, legyen szíves" - dudorásztam - nem tudok olyat, amit kért, szívem - emeltem váratlanul a tekintetem a férfire. Rá is mosolyogtam, nem, mintha ettől bármennyire enyhült volna a szép, vonallá szorított ajkak szigorúsága. - Múltkor megpróbáltam, és akkor is finoman, a sarok körkörös mozgásával a parkettba akartam passzírozni az egészet, bornírt lett, és nem azt mondom, hogy most nem próbáltam meg, mert azt nem lenne helyénvaló ilyen nyíltan a szemébe mondanom, inkább tételezzük föl, hogy nem óvatosan, mert már semmi óvatosság nincs bennem, hanem ellenszegülés nélkül, profán félénkséggel tök mást csináltam, mint amit kért. Elégedett? Egy bisztrómenüt szerettem volna összeállítani, ami után nem gondolkodik az ember még valamin, egy falaton, hogy csalódottságát leplezze, hanem boldog lesz és hazamegy és nem lóg ki a háta egész délután a hűtőszekrényből. Ilyesmit képzeltem el, és úgy láttam, pontosabban az jelent meg előttem, hogy az évnek ebben a szakában egy halmajonézes, friss, zöld szendvicshez jól illene egy magasra emelkedő, rezgő csokoládéfelfújt, és amikor kihúztam a felfújtat a sütőből gyönyörű volt és csakugyan magas, és a szendvics üdezöld alkatrészeit lepuhította, harmóniába rendezte a két-két marék bazsalikomlevélből, tárkonyból és metélőhagymából kevert halkrém, és én láttam, hogy ez így jól van.

Tovább

Körtekrémes kis Napóleonok

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 10.
kortes napoleon nyito01
         Kitavaszodott, gondoltam. Rosszul mondom. „Mindjárt itt a tavasz”, ezt leírta valaki, valahol, és megtetszett. De, csak nézzek ki az ablakon, mondták, és ki is néztem, és láttam a tükörjeget, talán még a hajamat is megigazítottam benne, de nem érdekelt, én már készen voltam a téllel, és úgy tettek egy darabig, mintha együtt éreznének, de aztán csak a februárt engedték meg. Hogy az még a képzelet határán belül mozog, addig mehetek, az odáig terjedő szakaszon foglaljam el magam bármi szezonálissal nyugodtan. Kérem. Valentin, jó lesz?:
         A nő a sarokban ült egy kisebb, kerek ebédlőasztal mellett, a napjáról számolt be szépen és érzékletesen, volt egy ritmusa a levélnek. Először egy egyszerű szót használt, ezt egy kérdés követte, melyre nem várt választ, aztán megint egy apró, megindító íve keletkezett a történetnek, a nő értett a drámához, ha valamihez értett, az bizony a dráma volt… Aztán kért valamit. Valami marhaságot kért, általában, hogy a másik néhány percig elbűvölten olvassa, s ekkor a meglepetéstől fölnevessen, ritkaságszámba ment, ha nevetett, a nő pedig szerette, ha nevet és ezért nem tartózkodott a túlzásoktól: - A mértékletesség nem jellemző a csodára. – vonta meg a vállát – Éppen ez a lényeg.
Már a desszert következett, egy kis Napóleont hoztak ki, éppen egy falatot, amelyben ostyavékony, ropogós választóvonalak különítették el a körtekrémet az alul tündöklő vaníliától. A zárótallérokra porcukrot égettek, így a falat üde volt és emlékezetes, nem igényelte a folytatást. - Csak egy eszpresszót, legyen szíves. - mondta a nő halkan.

Tovább

Leveles tésztában sütött brie sajt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. január 4.
brie nyito01
    Ma egy szót álmodtam: wienergassen. Wienergassen-blues. Ach, wissen Sie – mindig szerettem volna így kezdeni egy levelet. Álmomban egy különös kalandom volt. Egy nagyon szép nővel széthúztuk az asztalt, leguggolt, kinyitotta az ebédlőszekrényt, és a napsütésben fürdő ebédlőben a kezembe adogatta a tányérokat, és büszkén mondta… csak nézze meg, kegyed, ez sévres-i porcelán, tizenkét személyes készlet! De én nem a tányérokra figyeltem, hanem arra, hogy milyen gyönyörű itt minden, ez járt az eszemben, és egyszer csak vagy a nő mozdulata gyorsult föl vagy az én kezem maradt le, mindenesetre eltévesztettem az ütemet; a soron következő tányér után kaptam, de az az égnek fordított tenyerem elé csúszott, hiába meredeztek utána az ujjaim, és lehullott a konyha kövére, ahol millió darabra tört. Én lenéztem és láttam, hogy az edény apró részletei lassan közeledtek felém, le kellett hunynom a szemem, hogy a törmelék, a visszacsapódó számolatlan porcelánszilánk nehogy kárt tegyen bennem, de egy sem ütött meg, szinte csak végigsimítottak az arcomon. Aztán lehajoltam és egyenként szedegettem föl a földről a cserepeket, amelyek finomak voltak és puhák, és ahogyan egymáshoz érintettem őket, a kezemben összeforrtak. A nő engem nézett, fölemelte mind a két kezét és nevetett és örült annak, hogy így lát engem, hogy rögtön eltalálta, mondta, hogy én  ilyen vagyok, és összeszedtük a tányér darabkáit,  lassan haladtunk, s egyszer csak a kezemben tartottam a tányért egészben, mindössze az anyag volt más, mint korábban, legalábbis így éreztem, ahogyan reszkető ujjaim először tapintottak ezen a rózsaszirom puhaságú szöveten. Aztán elővettem a töltőtollamat. Egy régi, kissé krákogó töltőtoll volt, a dereka celluxszal bebugyolálva, untalan szivárgásban, amitől szinte mindenem tintás lett, de nem bántam, majd azt írtam egy borítékra úgy tessékezve, mint ahogy Bécsben a Café Hawelkaban a pincérnők kérdezik az embertől... Was wollt Ihr haben? ... tegeződni majd csak később... még azt is odaírtam, de, hogy mikor, azt ebből az álomból már nem tudtuk meg. 
     Nem túlságosan tág asszociációban valami, leveles tésztából, az lett volna jó mára, és át is mentem Simon Tündéhez, és elvettem egy receptjét, újabban ezt csinálom. Egy leveles tésztába csomagolt brie sajtot sütöttem, ha valaki fél óra alatt szeretne egy gyönyörű uzsonnát, amely francia finom, akkor legyen szíves, csak vegyen egy kerek brie-t, egy bolti vajas tésztát, szárított áfonyát, diót és barna cukrot, és ebben a sorrendben, ahogyan mutatom, legyen szíves, egymásra helyezni a hozzávalókat, majd megsütni mindezt, és friss kenyérrel feladni.

Tovább

A brownie és egy boldog új év

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 31.
brownie nyito02
         Van egy történetem, amelyet kéretlenül közbevetve, mintegy az új év tiszteletére most odaadok. Néhány mondat az egész, így szól: Reggel átvágtunk a műúton és egy ösvényen lépkedtünk tovább a keskeny árok irányában, a fák között látni lehetett az emeletes, hosszú házat, négy sor fa állt előtte, az ösvény ezekhez a fákhoz vezetett. Az év leghidegebb reggele volt, alig találkoztunk emberekkel, csak három, kutyát sétáltató, bebugyolált alak jött szembe és egy párt láttunk föl s le futkározni a közeli domboldalon. Beszélgetve haladtunk, a húgomon keresztülszűrődtek a gondolataim, amelyek így puhák lettek és különösek. Hogy, hány szokatlan esemény volt az évben, vetettem föl, hány lehetetlen (véletlen), megjegyezve, hogy véletlenek nincsenek, vagy alig, (hivatkozom itt a matematikai reményre, ha érdekel ez bárkit is). Négy. Ez a szám jött ki végül. Idén négy képtelenség történt, a szó legjobb értelmében véve, ennek megörültünk, hirtelen meg is öleltük egymást ott, az erdőben. Olvasni fogok jövő évben, mondtam, és magas szinten foglalkozom a pezsgővel. A pezsgő meg Hölderlin, ez a kettő lesz a szakterületem. Aztán fölhívtak ezek, akik most is itt néznek engem és pislognak, mint egy hétfejű sárkány, és isszák a pezsgőt, és nekik, pontosabban közülük az egyiknek mondtam a telefonban, hogy: nem. Csokoládés lesz, nem lesz más. Este hétre. De jöhetnek kilencre... nagyon jó, hogy jönnek,...talán így véget ér ez az év. És úgy tűnik, csakugyan, lassan véget ér. Egy csokoládés sütemény, más szóval egy brownie látható a képeken. A valóságban itt, egy fiatalember az utolsó szeletből leesett morzsákat szedegeti össze ujjbegyével és tömi a szájába, akkurátusan. Finom brownie, nem lisztes, gyors és szép. Vele szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek!

Tovább

Homárok fűszervajban, paradicsomos vodkás spagettivel

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 27.
homar nyito01
         Barbi felelt a halért. Vagyis, ő elvállalta, hogy megveszi a pisztrángokat, de akkor már a dátumból adódott szinte kötelező erővel, de mindenesetre nagyon nyitottan, nagyon érthetően és demokratikusan, hogy nem maradt eladó pisztráng a városban. A nagy, kék-sárga áruházban, abban, amelyikben az a rendes halas pult is van volt az utolsó bizodalma, ott várakozott a sorban, mely események és homlokegyenest másról folyó beszélgetések közepette finoman haladt, nem mondom, hogy tetű lassan, akkurátusan inkább. Most a helyiség hátsó bejáratában megjelent egy fehérköpenyes fiatalember, kis ideig ott állt az ajtóban, így összpontosított. E pillanatban a férfi szép volt, mintha elfeledte volna, hogy az utolsó három napban szinte semmit nem aludt és hogy emiatt járni se tud, így sétált végig idegen tekintettel a jeges tálcák és konténerek között, mintha ő is csak vásárló volna, aztán az idegen tekintetet újra a sajátjával cserélte föl, összedörzsölte a kezét, majd azt mondta hangosan: - Hát, nem sok mindenünk maradt. Lassan a húgom következett, intett ennek az embernek és megkérdezte, hogy vajon pisztráng, az lesz-e még, a férfi erre a fejét rázta: - Tulajdonképpen csak ponty van, kisasszony. És homár. - mutatott erre a három darabra. Így kért Barbi ettől az embertől homárokat karácsonyra, én pedig megsütöttem őket, hogy végre nyugodtan befejeződhessen az a nap.
         Nem tudom, mennyi kreditem lehet itt, de szeretném, ha elhinné az olvasó, hogy ez a fokhagymás homár recept a hozzá feladott tésztával minden szóba jöhető érzéknek örömet szerez; a fekete vagy türkizkék tányérokra halmozott, vörös páncélba töltött, fokhagymás, zöldvajas, hófehér homárhús látványa majdnem elviselhetetlenül szép. Erről a chilis, enyhén édes ízről együtt a spagettiével, amelyet paradicsomos, hagymás, vodkával fölforralt szószban forgattam meg és tetejére sajt helyett petrezselymes morzsát szórtam, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy ez már túl sok, nem szabadna ilyesmiben az embernek részesülnie, mert mi lesz, ha holnap is vágyik majd ugyanerre, s úgy találja esetleg, hogy nem tud élni tovább ilyen hatások nélkül, akkor aztán törheti a fejét, hogyan oldja ezt meg. A homár illata másnap is érződött a tűzhely körül, s bár még nem tudtam, mit fogok írni a recept elé, abban majdnem biztos voltam, hogy valami túlzót és kedveset, egyszerűen azért, mert akarom tudatni mindenkivel, hogy ez a rákvacsora az egyik legjobb dolog, ami egy emberrel megtörténhet.

Tovább

Mézeskalács minivilág a Bálnában

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
Fényképezte: Keresztesi Barbara
2014. december 22.
01 DSC 4758
A mézeskalács Keleti pályaudvaron pingvinek várakoznak az Illangó Express indulására. A tervezők: Richárd és Renáta szerint, a kép meseszerűségét erősíti, hogy az Illangó Express pontos.

        Valamelyik nap voltak bent a britek, nem mind, de akik ott voltak, mondták, hogy mindenhol van mézeskalácsváros, az nem ügy. A húgom azt felelte, hogy az lehet, de olyan, mint itt, nincs mindenhol, és végül, amikor a britek már hosszú ideje keringtek a teremben, az egyiknek el kellett ismernie, hogy az utóbbi évtizedben nem látta ilyen izgatottnak a feleségét, úgyhogy feszülten tessék figyelni, megpróbálom elmondani, hogy mi folyik Mézeskalácsvárosban. Mentem az utcán még hét évvel ezelőtt, és ami akkor eszembe jutott, amiatt történt, hogy százötvenen, mindenhonnan a világból házakat húztak föl mézeskalácsból, és a város megnőtt, ez az egyik idei nevezetessége. Mi leporoltuk a nagy kék freskót és ráépítettük Mézeskalácsvárost az Égboltra, erre a nyári videoszoborra, és amikor a posztmodern tegnap fejjel lefelé sétált a felhőkön a város fölött azt mondta, hogy tartott attól (a posztmodern szeret attól tartani), hogy ez egy giccs, de most úgy gondolja, hogy kortárs művészet, és mi elégedettek voltunk, és hümmögtünk, hogy még jó, hogy volt kéznél egy Mézeskalácsvárosunk és egy Égboltunk pont. Mézeskalácsváros harmadik, egyben legkellemesebb látványossága a közelség.  Nehéz ennek a városnak a közelébe menni, távolról nagyon szép, és ilyenkor aggódik az ember, hogy mi lesz, ha közelről meg elromlik, ha nincs kidolgozva, monoton vagy, ami még előfordulhat, hogy az ember tekintete átsiklik a fontos részletek fölött. Nem akarom a felfedezés örömét elvenni, alább csak néhány közeli fotót mutatok meg, melyeken az a szépérzék, humor és nagyvonalúság tükröződik, amellyel az alkotók megtervezték ezeket az épületeket. Utána még mindig bőven marad látnivaló, ha valaki a helyszínre téved, például a mézeskalács Keleti pályaudvar egyik külső oldalsó ablakán betekintve, a szemközti falon a színes falfestményt tessék szíves megnézni feltétlen.  

Tovább

Chilis forró kakaó

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. december 7.
chiliscsoki nyito01
            Vannak ezek az alkalmak, hogy elkezdődik egy szezon. És arra gondoltam, hogy írhatnék valami szezonhoz illőt. Egyik sort a másik után írnám, kedves sorokat, puhákat és kimérteket, nem kell túlzásba vinni. Már régen volt férfi nő történetem, most eszembe jutott egy rövid, egy nanodráma, ahogy ezeket hívják, ebben vagy a nő vagy a férfi, ezt nem tudom biztosra, azt jegyzi le finoman, széles margóval, félfamentes papírra: "Ma egyszer nem tudtam tovább élni maga nélkül." És a dátumot. 
         A férfi nő történeteknek mindig szezonjuk van, de ez itt, most nem illeszkedik a bejegyzés fényképeihez, amit pedig a szerkesztő határozottan és érthetően igényel, ezért tovább tűnődtem, így derült fény arra a, számos más megtörtént eset mellett megtörtént esetre, hogy morzsás lett kissé a Mézeskalácsváros alapköveinek tésztája. És én újragyúrtam ötven adagot az én kezeimmel, s középtávon az jutott eszembe, hogy ha ezzel az írói karrieremmel történne valami, akkor jó látni, hogy egy tésztadagasztói karrier még kinéz a kanyarban, megnyugtatóan. 
        Eközben, az üzemi órák szünetében főztem egy chilivel, fahéjjal és tequilával fűszerezett felnőtt kakaót. Nincs benne cukor. Azért nincs, mert nem szeretem az édes kakaót, nem tudtam, hogy nem szeretem, csak ahogy évek alatt egyre közelebb mentem magamhoz, úgy derültek ki tények, melyeket nevezhetünk igazságnak, az igazságokat, különös figyelemmel az engem érintőkre részemről egyébként szerettem letagadni korábban. Egy barátság vetett ennek a kényelemnek véget, amely egy emberhez fűz, aki jó, nagyon jó a... nagyon jó, maradjunk ennyiben, és ő nyugtatott meg a maga véleményes modorában, hogy ha szar író szeretnék lenni, maradjak csak távol magamtól, tagadjam le, amit érzek, és nem lesz nagy baj. Jó sem lesz semmi, ezt fontos tudni, de baj sem, olyan szép, áhítattal telített semmilyen lesz az élet, és kérdeztem, hogy most mit vár tőlem mégis, mondta, hogy elsőként egy vallomás elég, mondjak valamiről igazat, amiről eddig nem mertem, és én dühös lettem, mert dühös az bármikor tudtam lenni akkoriban, s hirtelen az jutott eszembe, hogy utálom a kakaót, nekem túl édes, most jobb? Ezt ordítottam. Jobb lett, nyilván nem csak ettől. Láttam aztán, hogy a gourmet rétegek jelentős része érez hasonlóan a kakaó iránt, mintegy lélekazonosság áll fenn köztünk, egyszersmind ellentét a kakaójukat cukrosan ivó csoportok között, és itt szeretném elmondani, hogy a tequila, a chili valamint a fahéj kevés mézzel elkeverve, úgy is mint fűszerek, e konfliktust megrendítő könnyedséggel nyugtatják meg. 

Tovább

Articsóka

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 23.
articsoka nyito02
          Nézzünk akkor egy előételt, melyért huszonnégy dollárt fizetnek New Yorkban - írom le. - Ennyit az irodalomról – gondolom bosszúsan. A harmadik csészét is fenékig ürítem a felvizezett teából, aztán egy sütemény morzsáit kezdem fölszedegetni, közben belebámulok a kanna alján sötétlő tóba. A tea kicseppenő sárga foltokat hagy körben a papírlapokon, amíg a szem ellát, ledisznózott könyvek hányódnak szanaszét. Egy üzenet áll kinyitva előttem, egy kérés vagy micsoda: - Kellene nekem egy történet – írja az illető – mindegy, miről – mondja. – A darab kezdődjön egy kis bajjal, melyet mindjárt bonyolítson egy nagyobb… pregnánsan, szikáran de óvatosan. A baj nőjön meg, sőt adódjanak hozzá további bajok, heverjen minden romokban nyugodtan, a cselekmény egy katasztrófában tetőzzön, aztán minden oldódjon meg úgyszólván egy mondat alatt, melyen én – érti itt az üzenő önmagát – sírósra röhöghetem magam. – Erre mit tudjak én neki válaszolni? – kérdezem ezt magamtól, mástól nemigen tudnám, hajnali három óra van. A huszonnégy dollárt egyébként az articsóka-majonézszósz hors d’oeuvre-ért kérik New Yorkban, jogosan. Az articsóka szíve csodálatos, a védő pihék alatta tündöklő és gyönge, csak a szív és a szív közeli hús, pontosabban a levelek mint kis kanalak végén függő finom milliméterek ehetők belőle. A telezabálás egészen egyszerűen nem jöhet szóba: az articsóka egy társasági előétel, hárommondatonként egy falat. Kevés vízben érdemes megpárolni, együtt a fokhagymával, ahogyan a receptben írom. A párolt fokhagyma azután a majonézbe kerül, a szósz, amely az articsókát kiegészíti a citrommal és reszelt citromhéjjal lesz tökéletes. Adtam föl hozzá egy desszertet, kérem, értse meg mindenki, nem volt más választásom, nincs most érkezésem ennél bonyolultabb édességre, már így sem alszom, ez pedig itt hetven másodperc alatt készült el. Egy csokoládés mikrohullámú desszert, tessék nyugodtan kipróbálni, a maga nemében egészen kitűnő.

Tovább

Körtés clafoutis

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 15.
korteclafoutis 03
         Egy kolléga nem maradt otthon az ő köhögésével, hanem behozta és átadta nekem, így maradtam otthon én az ő köhögésével. Ez történt. Ez inkább amolyan helyzetjelentést, csak én csinálok belőle drámát, melynek szerencsére népszerű műfaja a komédia. Tehát amikor még nem hallatszott a köhögés, csak utazott velem észrevétlenül, befordultunk együtt a nagyáruház melletti utcába, megálltam a postahivatal ajtaja előtt, és beletüsszentettem a zsebkendőmbe.
– Egészségére. – mondta egy hang. A hang a hátam mögül jött, egy postásból, ő hordja ki hozzánk a leveleket. 
– Alaposan megfáztam. – mondtam. 
– Hát miért nem szól? – kérdezte lelkendezve. Nem feleltem, ő nem zavartatta magát, barátságosan rápaskolt a karomra – Majd beadok magának holnap, apró figyelmességként egy egész tucat zsebkendőt. Van egy jó márka, nagyon klassz beléjük orrot fújni.
– Hát…– mondtam és tüsszentettem még egyet. 
– Látja, így igaz, ahogy mondom. Figyeljen ide. – folytatta – Amikor hazamegy, eresszen egy kis edénybe egy kevéske vizet, s öntse fel jó bőven rummal. Aztán gyönyörűen felfőzi, de előbb természetesen még tesz bele egy pár szegfűszeget meg borsot. Jóízűen igya meg, várjon vagy egy negyedórácskát, míg az ital akceleráción nem megy át, s akkor igyon rá még két deci rozspálinkát, a rozspálinka nagyon jó a mellre. No, akkor menjen be a szobába, már ahogy nézem, éppen este lesz, ott bent elvágódik valahol, szépen elalszik, és mire fölébred, nyoma sem marad a meghűlésnek, ez az a bizonyos Kneipp-kúra, és sokkal többet ér a piruláknál.
          Hogy Kneipp tud-e erről, erre gondoltam hirtelen, és persze mentegetőztem, hogy amilyen állapotban vagyok, ez a kúra végezne velem, egyébként előző nap egy különös sziruptól már igazán sokat javultam. De a postás erősködött, hogy az utókezelés nagyon fontos, próbáljam csak ki ezt is nyugodtan. Aztán kitapogattam a postahivatal kilincsét és akkorát tüsszentettem, hogy a lendülete berepített egyenesen az előcsarnokba. 
      Hazaérve nem forraltam rumot és rozspálinkát sem ittam, ami pedig jó a mellre, helyette körtelikőrt vettem elő, és egy körtés clafoutis recepttel kísérleteztem, kétszer is lesütöttem, igazán kitűnő recept: egy újabb palacsinta. Ahogyan a cseresznyés clafoutis-nak a cseresznyelikőr, a szilvásnak a szilvapálinka illetve a fahéj, ennek a körtésnek a lelke a citromhéj és a körtelikőr. Ez a két fűszer keveredik a vaníliás gyümölcs aromájával és kiad nekünk egy kifinomult őszi ízt. A clafoutis akkor van készen, amikor szépen túldagad a sütőforma peremén, és habtaréjai kipirulnak.

Tovább

Körtés kéksajtos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 9.
kortes keksajtos nyito02
         Az asztal hosszú volt és aránytalanul keskeny. Angol filmeken látni ilyet. Egyik végében ült a ház asszonya, a másikban az ura, az asztalon gyertyával világítottak, az aranyszegélyű, csontszínű porcelán tányérok mellett kis névjegykártyák jelezték a vacsoravendégek helyét. A kártyák is csontszínűek voltak, s az aranyszegély ugyanolyan enyhe ívben keretezte a kartonlapokat, mint a tányérok szélein körbefutó girland. A meghívó aznap reggel érkezett, a nő nem akarta átvenni, nem akart eljönni, tudni sem akart semmiről, hónapok óta nem járt ilyen helyen, akkor kikapott egy asztalszomszédot, aki annyit értett a humorhoz, mint Iván Karamazov és különösen olyan pillanatokban savanyodott be, ha valaki félbeszakította. Enyhe nyomásra ült most ennél az asztalnál mégis, a többiek erősködtek: te jóságos atyaúristen az égben, ezektől kapsz vacsorameghívást és csak állsz itt. Az igaz, hogy a háziak gondosan tervezték meg a menüt azon a múltkori helyen, hors d’oeuvre, hideg fogas, steak, sajt, gyümölcs, végül háromféle torta és eszpresszó következett, de a nő akkor is érezte, hogy ez most más, és ha itt megjelenik ez lesz: baj.

Alighogy helyet foglaltak a vacsoravendégek, nyikorogva kitárult az ebédlő nehéz tölgyfa ajtaja. Mindenki kíváncsian fordult a hang irányába, a hátul ülők a nyakukat meregették, szerették volna már megpillantani az előétel apró tálcácskáit, de csak két termetes tál közeledett, az egyik az asztal egyik végében, a másik a másikban állapodott meg. – Tessék, tessék – kínálta a háziasszony a nőt, aki balkéz felől, mellette kapott helyet. – Nem hordatjuk körül, csak úgy magyarosan szedjenek, gondoltuk, így jobban fog esni maguknak. A nő hitetlenkedve merített egy kanállal a híg lére eresztett borjúpörköltből, majd továbbadta, most vette észre csak, hogy két másik tál is előkerült időközben, csipetke volt bennük, kénytelen volt abból is kérni egy falatot. A kifinomultabb ízekre előkészült társaság hitetlenkedve bámulta a pörköltet, némelyikük arcszíne zöldre változott, így egyébként szépen harmonizáltak az uborkasalátával, amelyet kis porcióba rendezve, óriási ezüsttálcákról osztottak most a pincérek. – Hm – nyugtázta a történteket egy francia tanár. A tál csigalassúsággal haladt, majd amikor elért mindenkihez, akadozva elindult a beszélgetés is, többnyire arról, hogy a hors d’oeuvre minden bizonnyal kimarad, de, ami a vacsora hátralévő részeit illeti, még nem szabad elveszíteni a reményt. Kisvártatva leszedték a pörköltes-csipetkés terítéket, majd nyílt az ajtó, belépett két pincér, kezükben nehéz, kerek tányérokat egyensúlyoztak. Túrós csusza volt, szalonnával. – Mi a…– gondolta a nő. – Ezt bizonyára szeretik – fuvolázta, ezúttal a ház ura – mi édesen szoktuk enni, de gondoltuk, maguknak így jobban ízlik. Így olyan magyaros. 

– C’est ça. – szólalt meg ekkor egy író franciául – Permettez moi, monsieur, de vous passer le plat. – mondta, s átnyújtotta a tálat a mellette ülő magyar tanárnak, anélkül, hogy vett volna belőle. 
– Avec le plus grand plaisir, cher ami. – válaszolta a szomszéd, kivett egy kocka csuszát, a többit továbbadta.
– Je n’aime rien autant que le toureauche tchoussa. – mondta erre a nő, a túrós csusza szót franciásan hangsúlyozva. Ettől aztán mindenki szárnyra kapott és átváltott franciára, volt, aki valóban beszélte ezt a nyelvet, mások azonban csak a Flight of the Conchords Foux du Fafa dalából idéztek, a nő a tanuljunk könnyen gyorsan franciául első leckéjét mondta föl, mert annál tovább még életében nem jutott. A könnyed, értelmetlen idegen beszéd finoman vert auvergne-i csipkét font a túrós csusza tál fölé. A ház ura enyhén vállat vont, úgy döntött, részt vesz ő is a beszélgetésben, majd odafordult a mellette ülő matematikushoz: 
– Sprechen Sie oft französisch unter sich? 
– Mit mond? – nézett a matematikus a nőre. 
– Hogy gyakran beszélünk-e magunk közt franciául? 
A matematikus lenyelt egy villára való túrós csuszát, mert ő ennél a fogásnál nem zavartatta magát, a háziúr felé fordult, és legelbűvölőbb mosolyával jelentette ki: – Nix dájcs.

Lefelé ballagtak a hegyről és azt mondták, hogy megvesznek éhen, de valami jót akarnának enni. A nő mondta, vagyis én mondtam erre, hogy följöhetnek egy körtés szendvicsre, de nem érdekel, le kell fényképeznem, miközben készül, mert el vagyok maradva a bloggal. A társaság érzelmeit ez a bejelentés sehogyan sem érintette, én pedig azt tudom elmondani erről a szendvicsről, hogy fotói sötétben készültek, ezért elnézést kérek, cserébe azonban a fogás hozza egy hors d’oeuvre színvonalát, benne a balzsamecettel meghintett hagymás zöld levelek íze csillapítja le a prosciutto, csirkemell, kéksajt és körte együttes markáns ízeit. 

Tovább
süti beállítások módosítása