Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Kaviáros krémes röszti, Cayenne-borsos mokkavekni

2015. április 27. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. április 27.
kaviaros tocsni nyito01
          Aztán egy időre csend lett. Egy nő megint bort töltött, az üveg reszkető nyaka megcsendítette a poharakat. A kanapé karfáján ültem, billegtem, gyámolatlanul, odakint hajnalodott, nem volna szabad többet innom, erre gondoltam. A tavasz apró, sercegő bogarakat hajtott a parkba, melyek betévedtek a résnyire nyitott ablakon, s most egybegyűlve lármáztak egy sarokban. - El szeretnék mondani egy történetet - szólt a nő hirtelen. - Egy városkában játszódott, a névtelen félhomályban turisták dideregtek a padokon. Elhaladtam előttük, átgázoltam egy hosszú pocsolyán egy lépcsősorig, fölmentem hat lépcsőn, majd az öntöttvas korláttal díszített folyosón elindultam egy égig magasodó épület fala felé. Semmi egyéb nem volt ott, mint négyemeletnyi puszta fal, málladozó vakolattal, óriási fal, ablakok nélkül, melyből csupán egy kicsiny résen szűrődött fény a külvilágba. Mentem előre, csábított az a fény, aztán ott álldogáltam egy darabig a bedrótozott ablakocska előtt, a fölülről lezúduló fűzfaágak megérintették a vállamat és én összeszedtem a bátorságomat, és belestem az ablakon. Ott bent egy nőt láttam, aki álmodozva, némán ült egy asztal mellett, s a deszkapadlónak azt a darabját nézte, mely a cipője alatt átvonult. Ekkor belépett egy férfi az ajtón, szép arcának vonásai lágyak voltak, kért egy kanalat, és nem elsietve, de azért nem is vontatottan elővett egy kézikönyvet, majd átsétált a csarnokon és letelepedett egy nagy kályhacsőre, ezt láttam pontosan.
             Nagyon tetszett nekem ez az elbeszélés, hogy kölcsönkérem, ebben biztos voltam, s hogy a szerzőt ettől nem járja majd át különösebb áhítat, abban is.  – De minek kellett neki a kanál? – kérdeztem. - Nem tudom, talán meg akart enni valamit – válaszolta a nő – talán valami hideget. – Vagy le akart lapítani egy púpot – vélekedtem. – Az is lehet – bólintott a nő.
           Nem szívesen írok le olyan történteteket, amelyek arról szólnak, hogy leittam magam, és ebből ez vagy az következett, de most kivételt kell tennem, nincs másom ugyanis.  Volt ott, ahol mi is voltunk krumpli és kaviár, Cayenne-bors és kávé és én. És én, összerendeztem mindezt valamivé, amit ma úgy ismerünk: kismenü. Ez egyébként nem egy véletlenszerűen összedobált ételsor, hanem egy kipróbált, nehéz napokra tartogatott, melyben egyszerű alapanyagok szereznek meglepetéseket. A hal - röszti - tejföl ételt egy svédtől tanultam, és az volt a megérzésem, hogy egy enyhén borsos kávés sütemény illene hozzá legjobban. 

Tovább