Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Boldog új év!

2017. január 01. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
cover mzs
A Hetedik Mézeskalácsváros látképe. Fotó: Madarász Zsolt

         A Mézeskalácsváros összefoglalója egy újévi köszöntő lett, karácsonyi jókívánságnak terveztük korábban, aztán elözönlötték a termet a látogatók, próbálom így elterelni a szót mindenről, ami később következett be, mint vártuk. Ez a kiállítás gyönyörű. A tavalyi mézeskalácsváros is nagyon szép volt, de ez most nagy lett és szép együttesen. Először is, november óta százötven család, komoly férfiak és nők, és még sokkalta komolyabb gyerekek jelentős építkezésekbe fogtak, és ezt nem tudom, miért csinálták igazán, mert nem mondtunk szinte semmit nekik, se azt, hogy Jackie Onassis is itt épít, vagy, hogy ez a legfontosabb művészeti esemény Wagner Bayreuthi Játékai óta, tehát nem adtunk okot, sem nem kínáltunk a munkáért semmit cserébe, de ettől még darabonként körülbelül hetvenkét munkaórát fektettek ebbe az elhatározásba. Tésztát gyúrtak és terveztek, aztán vitatkoztak, álltak a panelek fölött, és írtak, mértek, feltaláltak, és még soha ennyit nem dolgoztak semmivel, aztán egyszerűen odaadták ezeket a kis szobrokat vadidegeneknek, nekünk. Könnyen meg is ehettük volna tejbe mártogatva mindegyiket komótosan a hátuk mögött. De nem így történt. Idén egyébként végre előkerültek a művészetkritikusok is, és mondták, hogy nem lehet tudni, mitől ölelkeznek össze itt az emberek, csak az látszik, hogy előbb vagy utóbb meg kell ölelniük egymást a városban, és azt persze lehet látni, hogy észbontóan szép a város, de hogy mi ebben a művészet. És ez a művészetben mindig kérdés, hogy az esztétikum nem elegendő, van-e gondolat is, mely a művészen belül él, és aztán valahogyan kapcsolatot teremt a külvilággal, így összeköt bennünket, és mondtam akkor, hogy az emberháló parafrázisa ez a város. Hogy természetesen, vagyis nem normálisan, tehát tudományos fantasztikumként említve egy ember úgy kapcsolódik egy másikhoz, ha mindenestől odaadja önmagát, és erre viszonzásképpen az a valaki mindenestől átadja magát neki. Az önzetlenséggel viszonzott önzetlenséget megérezve a hálózat erőtere megnő, kitágul csaknem a végtelenig, benne az egyéni teljesítmények is másként számolódnak: egy plusz egy sokkal több lesz, mint kettő, és ezt az igazi életben még nem szabad kipróbálni, de ebben a játékban lehet sebezhetőnek mutatkozni, nem eshet bántódása senkinek. És akkor mondta ez a berlini, hogy barátom, ez szerintem művészet.
         Úgy alakult, hogy idén nagyon sokan eljöttek hozzánk, motoros hidakat és szépen ívelő boltíveket és kupolákat, gyönyörű színeket, a felhők fölötti kézben pihenő teremtményeket és szépséges egereket meg kandelábereket adományoztak a városnak, és én különösen a gondolatokért vagyok hálás, amelyeket ilyen finoman fogalmaztak bele ezekbe a házakba a tulajdonosaik. Akik szeretnék látni, mi történt, január végéig ott van a Bálnában a város, idén is újévi kiállítássá változott. Imádom. Legyen nagyon boldog új éve mindenkinek! Az alábbi képriportot Barbi készítette a városról, idén is a házak apró, rejtett részleteit emelte ki. éve mindenkinek.

Tovább

Mézeskalács minivilág a Bálnában

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
Fényképezte: Keresztesi Barbara
2014. december 22.
01 DSC 4758
A mézeskalács Keleti pályaudvaron pingvinek várakoznak az Illangó Express indulására. A tervezők: Richárd és Renáta szerint, a kép meseszerűségét erősíti, hogy az Illangó Express pontos.

        Valamelyik nap voltak bent a britek, nem mind, de akik ott voltak, mondták, hogy mindenhol van mézeskalácsváros, az nem ügy. A húgom azt felelte, hogy az lehet, de olyan, mint itt, nincs mindenhol, és végül, amikor a britek már hosszú ideje keringtek a teremben, az egyiknek el kellett ismernie, hogy az utóbbi évtizedben nem látta ilyen izgatottnak a feleségét, úgyhogy feszülten tessék figyelni, megpróbálom elmondani, hogy mi folyik Mézeskalácsvárosban. Mentem az utcán még hét évvel ezelőtt, és ami akkor eszembe jutott, amiatt történt, hogy százötvenen, mindenhonnan a világból házakat húztak föl mézeskalácsból, és a város megnőtt, ez az egyik idei nevezetessége. Mi leporoltuk a nagy kék freskót és ráépítettük Mézeskalácsvárost az Égboltra, erre a nyári videoszoborra, és amikor a posztmodern tegnap fejjel lefelé sétált a felhőkön a város fölött azt mondta, hogy tartott attól (a posztmodern szeret attól tartani), hogy ez egy giccs, de most úgy gondolja, hogy kortárs művészet, és mi elégedettek voltunk, és hümmögtünk, hogy még jó, hogy volt kéznél egy Mézeskalácsvárosunk és egy Égboltunk pont. Mézeskalácsváros harmadik, egyben legkellemesebb látványossága a közelség.  Nehéz ennek a városnak a közelébe menni, távolról nagyon szép, és ilyenkor aggódik az ember, hogy mi lesz, ha közelről meg elromlik, ha nincs kidolgozva, monoton vagy, ami még előfordulhat, hogy az ember tekintete átsiklik a fontos részletek fölött. Nem akarom a felfedezés örömét elvenni, alább csak néhány közeli fotót mutatok meg, melyeken az a szépérzék, humor és nagyvonalúság tükröződik, amellyel az alkotók megtervezték ezeket az épületeket. Utána még mindig bőven marad látnivaló, ha valaki a helyszínre téved, például a mézeskalács Keleti pályaudvar egyik külső oldalsó ablakán betekintve, a szemközti falon a színes falfestményt tessék szíves megnézni feltétlen.  

Tovább

Mézeskalácsváros 2014

Háromszázegyedik nap: A léghajó

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2014. január 28. 
leghajo nyito01
         Volt egy mézeskalácsváros kiállításunk bőven karácsony után, melyet - már elmondhatom - végig egy implicit kérdés hatott át: nem nyári mikulás ez véletlenül? Erre Barbara szerencsére tudta a választ, ami így szól: nem, dehogy. Úgy lett a programnak újra aktualitása, hogy egy ponton keletkezett egy léghajó a teremben, és mivel a mai napon alkotás vagy bárminemű munkának felfogható cselekvés, úgyszólván gondolatok nélkül csak bámultam a Dunát három órán keresztül, ezt a léghajót mutatom be most. A húgom alkalmasint két napot bíbelődött rajta az intarziaberakásokkal.

Tovább

Kétszáznyolcvannegyedik nap: Pingvinek 2.

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 11. 
pingvinek2 nyito03
Nem tudom, hogy egy korábbi projekt sokszorosítása teljesítménynek számít-e, de most ezen nincs idő tépelődni, tizenhét pingvin a mai ajánlatom. A sorozatgyártás nem indult egy diadalmenetnek, az ételfesték fekete helyett indigóra színezte a masszát és kezdett a társaság úgy kinézni, mint egy nagyon kék apácarend. Ami valójában nem baj, mert nekem tényleg mindegy, hogy apácák nézik a folyóparton, amint egy apáca vízisíel, vagy pingvinek, ahogy egy pingvin. Később mégis pingvinekké lényegültek át a figurák és akkor az kezdett foglalkoztatni, hogy jó-jó, aranyosak, de nem viccesek, és a szimplán aranyos nem elég jó nekem. Így lettek ők japán pingvin turistacsoport, vesetáskával, és az idegenvezetőjüket még nem találtam ki, egy esernyős szakács esetleg? Mert elég korlátozott a kézügyességem. Vagy David Schwimmer?

Tovább

Kétszáznyolcvankettedik nap: Szóval, a pingvin

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 9. 
pingvin nyito02
         Ahhoz, hogy pingvinek vízisízhessenek el egy híd alatt, alapvetően pingvinekre van szükség, nem gondolom, hogy bármilyen logikai hiba volna ebben az állításban. A pingvinek fondant-ból születnek, fondant-ná lesznek, ez pedig egy axióma, s mint olyat, adottnak vesszük az érvelés során. A fondant alakítása közben különös szerszámokkal kénytelen játszani az ember: minisodrófával, mini-fondantszaggatóval például, melyeket az amerikai háziasszonyok ott tartanak a fogkefe mellett, de én még ilyeneket élőben nem is láttam, úgyhogy kupakokkal és ecsetekkel oldottam meg a feladatot. Létrejött ma két pingvin, ezek a prototípusok, az egyik megtévesztésig hasonlít Mel Brooksra.

Tovább

Kétszáznyolcvanadik nap: A Bálna

Írta: Keresztesi Judit
Készítette: Scsibrán Renáta és Tóth Richárd
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. január 7. 
balna mezeskalacsbol nyito01
         Kellene valami rosszat írnom a Bálnáról, de nem tudok. Ez mindenkinek gyanús, én még egy könyvmegrendelést is királydámává alakítok, a Bálna ezzel a múlttal maga volna az Apokalipszis, ha olyan napom van. De legalább valaminek, valahol, valamiért a jelenben rosszul kellene mennie ehhez, és semmi. Egyik nap Thor, Amerika Kapitány, és még ketten az Avengersből vitatkoztak a folyosón, de abból sem lett ügy aztán. A Bálna épülete egyszerűen tökéletes, a tervezés érzékeny, bátor és okos, ez a gyengém. A látvány mögött húzódó implicit üzenetért illetve azért, ahogyan valaki a 19. századi raktárak közé befogta ezt a gyönyörű, űrkori buborékot, szerintem nyugodtan lehet lelkesedni.

Ricsi és Renáta, akik tavaly az Iparművészeti Múzeumot húzták fel mézeskalácsból és akik jó érzékkel választanak ki emblematikus épületeket, idén a Bálnát építették meg. Ricsi elmondása szerint, az üvegburát papírmaséból alakították ki, ezt alufóliával vonták be és erre a formára terítették a tésztát, hogy később a testet egyben süssék ki. A díszítést Renáta készítette. Nagyszerűen sikerült, a Mézeskalácsvárosban megnézheti bárki, tessék parancsolni.  

Tovább

Kétszázhetvennyolcadik nap: Hóemberek curlingeznek a Bálnában

Készítette: Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. január 5. 
mezeskalacs curling nyito01
         Hitegettem mindenkit, önmagamat is ideértve azzal, hogy amish életképeket formázok majd a fondantból, amelyet két ünnep között gyúrt Barbi. De amilyen kitűnően tudom húzni az időt, nem történt ilyesmi, és amish életkép abszolúte nem is lesz, az amolyan metafora inkább, melyhez egyszerű, nagyfejű és nem igazán bonyolult testű figurák tömege hangulatilag hasonló. Ezt szerettem volna előre tisztázni. A Mézeskalácsvároshoz az építők olyasmit tettek hozzá eddig, ami nélkül szerintük a város nem funkcionálna, így Barbi egy egyetemet épített, Fis egy curlingpályát, én meg még semmit, ehelyett süket vicceket sütöttem el az olvasón az elmúlt három napban. A curlingpályát lehet látni itt ma, és a többit meg nem biztos, hogy meg fogom mutatni, tessék szíves lenni elmenni a kiállításra, mindenkire ráfér egy kis séta a festői Duna-parton.

Tovább

Kétszázhetvenkettedik nap: Boldog Új Évet!

Írta: Keresztesi Judit
Fotó: Keresztesi Barbara és Tóth Nikoletta
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. december 31.

mvaros2013 nyito02Mézeskalácsváros a Bálnában 2014. január 4-től január 30-ig

         Játszani Huizingától tanultam meg, de amikor kérdezik, általában azt mondom, hogy Alice és a Fehér Nyúl rángatnak bele mindig mindenbe. Vasárnap megtartottuk az alapkőletételt, a teremben először a kisebb házak jelentek meg, éjjel pedig megérkezett néhány nagyobb épület is, így egy igazi város kezd kibontakozni az asztalon. Az építkezés idején a házak, a társaság és a beszélgetések első osztályúak voltak annyira, hogy néha nem is hittem a szerencsémnek és persze remélem, hogy ezt nem egyedül én éreztem így. Akik ide építenek, miért építenek ide egyáltalán, ez a kérdés foglalkoztatott engem, a hétvégén föl is tettem, akinek csak tudtam, és valaki például azt válaszolta, hogy ő azért jött, mert ebben a játékban más és másként történik vele, mint általában szokott, kilép a közönséges térből, sőt, nem ő egyedül hagyja el a hétköznapokat, hanem a többiek is kilépnek különböző generikus terekből azért, hogy eredeti mesékben helyezzék el önmagukat. Az volt a véleménye, hogy ennek a sok háznak így, együtt, valamifajta kuszaságot kellene kiadnia, de hogy éppen ellenkezőleg, összhangot mutat. 

Körülbelül harminc épület érkezik majd a megnyitóig, de a város hangulata már így is nagyon kellemes. Ezt azért tartom fontosnak még az előkészületek alatt elmondani, mert mindenkire ráfér majd a csoda januárban, ez nem jóslat, hanem tapasztalat és amikor erre a csodára jelentkezik az igény, na akkor érdemes majd ellátogatni a mézeskalácsvárosba. Ma előzetest szeretnék mutatni a városból és azt kívánom a legőszintébben, hogy legyen mindenkinek nagyon boldog új éve!

Tovább

Kétszázhatvannyolcadik nap: Tojáslikőr

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 26. 
tojaslikor nyito02
         Nem vagyok igazi híve az édes alkoholnak, úgy dobok és úgy is verekszem, mint egy lány, de nem úgy iszom. Amíg a többiek ezt a finom, nehéz, felnőtteknek készült madártejet kortyolgatták, addig én inkább csak a fehér rumot, ami az alapjául szolgál. Mindenki más azonban korra, nemre tekintet nélkül imádta ezt a tojáslikőrt. 

Tovább

Száz nap van hátra: Boldog Karácsonyt!

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 23. 
karacsony2013 nyito01
         A nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanág övezte a Jézus történetet itthon, hogy a posztmodernben én azt sem tudom felidézni, mondtam, mit ebédeltem múlt hét kedden. Ez meg itt, harminchárom évre emlékszik vissza az első decembertől az utolsó tavaszig, percről-percre plusz-mínusz, szubjektíve. Egyébként is, hogy jutna eszébe bárkinek elpusztítani egy ilyen minőséget, mi vagyunk az emberiség, az isten szerelmére, Bertrand Russell vagyunk. René Cassin vagyunk, Schweitzer, Sartre, Maslow vagyunk, milyen egy magamnak kikérhető feltételezés ez, hogy bármelyikünk ilyesmit tenne? És én jól ismerem a huszadik századot, de, hogy mégis, ennek ellenére beleéltem magam a homogenitásba, az azért egy felelőtlenség részemről.  Azután eljött ez az év és kiszínesedett minden. Szélsőértékek keletkeztek, két irányban, melyek mostantól az enyémek, az én képzeletemet alul s felülmúló szélsőértékeim, hozzájuk ragaszkodom, én őket le nem vágom (földet vissza nem veszek), nem érdekel, ha az átlag tőlük zajosodik némiképp. Később megpróbáltam elképzelni azt a másik történetet is, úgy, ahogyan lehetett; hogy nem számoltak ezek ketten, apa és fia valami jelentőségteljessel. Szerintem a valóság tagadhatóságát nem vették figyelembe, a kognitív mi? – tette föl a kérdést a családfő kissé hunyorítva, azzal a tenyérbe mászó felsőbbrendűséggel az arcán, tisztára, mintha az övé volna az univerzum, és mert pont az övé volt, ezt rajta számon nem kérhetjük. És mondta (mondá), hogy kisfiam, nem érdekel, oldd meg ezt, én így nem bírom tovább. Itt állok mögötted – tette még hozzá meggyőződés nélkül, és azután közre is működött, pár kérdőjeles szülői döntést meghozva, melyek mindegyike akkor jó ötletnek tűnt. Azután pedig, elég hosszan elemezték ők ketten ezt az egészet otthon, a konyhában, hogy ez nemhogy nagy ötlet nem volt, de a Földre szállás így, ebben a formában, hogy úgy fogalmazzanak, kellemetlenségekkel járt. Kinek jutott eszébe, ez a kérdés merült föl rögtön ez után, és mutogattak egymásra a negyedik tequilát követően, nem apám, ezt nem én proponáltam - sózta meg kezét szertartásosan a fiú, majd só, hajtás, citrom uhh… – és legközelebb valami jobb dramaturgiát szeretnék, mert ahhoz képest, hogy bennem ér össze minden, ami van és ami nincs, és hogy vagyok, aki vagyok, én nem éreztem magam olyan jól ott, és hogy ezt én így nem csinálom végig újra, abban te biztos lehetsz. - Ugyan, fiam, ezt majd az újságíróknak... Hát így valahogy.

Eddig is ünnepeltük a karácsonyt, csak nem gondoltam komolyan, hogy bárminek, úgy értem mindennek, de tényleg, a fantázia határain is túl mindennek van bekövetkezési valószínűsége. Megterítettem szépen, az asztalhoz Barbitól rendeltem egy ötágú gyertyatartót, melyet időben és igazán csinos kivitelben le is szállított. Azt kívánom, hogy mindenkinek nagyon boldog karácsonya legyen! 

Tovább

Kétszázhatvanharmadik nap: A hóember-városnegyed maga

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 21. 
varosi mezeskalacs nyito01
         Hundertwasser nem volt egy kellemes ember, igazán bonyolultan borzalmas inkább, házsártos, nem marketingorientált. Mit lehet tenni? Vagy, hogy kell-e tenni valamit egyáltalán? Azt mondta, hogy az egyenes vonalakat az Úristen, más szóval a Jóisten nem támogatja, és ablakjogokban gondolkodott, hogy mindenki saját képére alakíthassa a városi házak homlokzatát az ablakok körül, ameddig a karja kiér. Tegnap a hóember-városnegyed lakosságát mutattuk be, ma a lakóházaik következnek, melyek mind Hundertwasser parafrázisok.

Tovább

Kétszázhatvankettedik nap: Hóemberek forró csokival

Készítette: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 20. 
varosi mezeskalacs nyito03 
       A téli szezonban a városi utcák szürkék, és nyilván engem senki nem kérdezett, de mégis, erre a színtelenségre válaszul épült föl tavaly decemberben egy teljes hóember-városnegyed. A főtéren áll a forrócsokiárus-hóember standja, körülötte különböző fiúhóemberek, lányhóemberek és gyerekhóemberek kerülnek egymással viszonyba, középen egy befagyott Hundertwasser szökőkút látható. A mézeskalács makettet Barbi tervezte, ő készítette el a teret, a színezés is az ő munkája, csak a hóemberviccek az enyémek. Ma ezeket mutatjuk meg, holnap pedig sablonokkal együtt a teljes városnegyedet.  

Tovább

Kétszázhatvanadik nap: Meghívó Mézeskalácsvárosba

poszter1
Kedves Olvasó! 

         Idén negyedik alkalommal építjük föl a Mézeskalácsvárost Budapesten és szeretném, ha ebben a játékban Te is részt vennél. Ha elfogadod a meghívást, kérlek, erre a linkre kattintva regisztrálj egy telekért. 

         A fehérvászon Mézeskalácsváros egy bizalmi játék, egyben a mi családunk részvétele a közéletben. Mi biztosítjuk a terepasztalt, álljuk a rendezvény költségeinek nagy részét, és természetesen egy mézeskalácsházat is építünk évente. Ha részt veszel a rendezvényen, te és családod vagy barátaid építik majd a város épületeinek egyikét.

Helyszín: IX. kerület, Bálna, Fővám tér 11-12.
A mézeskalácstészta átvételének időpontja
december 27. délután 4 órától 6 óráig.

         Eddig minden évben, vagyis már háromszor volt komoly esélyünk arra, hogy januárban az üres terepasztalt nézzük majd mi, mindannyian. A játék tétje ugyanis minden évben az, hogy vajon anélkül, hogy különösebb nyomást helyeznénk bárkire, megtelik-e a mézeskalácsváros olyan épületekkel, amelyeket otthon, családi, baráti, bizalmi körben készítettek a résztvevők. Az önkifejezés jellegzetessége ugyanis, hogy akkor teljesedik ki általában, ha az alkotó önmaga lehet az alkotás pillanatában, vagyis védtelen, sebezhető, kiadja magát önkéntelenül. 
Önmagam kiadása nem könnyű feladat, bizalmi kérdés, s a bizalom egy veszéllyel teli állapot. Akkor beszélhetünk róla, ha a döntésből eredő lehetséges veszteség aránytalanul nagyobb, mint a szerzett előny. Minden más esetben egyszerű, mérlegelt döntésről lehet szó csak, amelyet amúgy is meghozna bárki, mert a vállalt kockázat elfogadható határértéken belül marad. A bizalom magában hordozza a szív megszakadásának lehetőségét. Kár, hogy ez a sebezhetőség az egyedüli, amely az önkifejezéshez kellő áramlatot táplálja, és kár, hogy az önkifejezés az élet alapja maga, mert ha nem így volna, ugyan ki akarna ezzel a tűzzel bármikor játszani?

Tovább

Kétszázötvennyolcadik nap: Mézeskalácsváros a Bálnában

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 15. 
minimezeskalacsok cseszen nyito04
         Ez az idei egy viszonylag nehéz év volt. Striker Sándor még régebben lefordított egy Gallagher történetet, amelyikben az Ardennekben áll pár amerikai katona, szemben több ezer némettel, és két hadművelet között van körülbelül öt perc pihenőjük. Ezt a könyvet kétszer is el kellett olvasnom ebben az évben, hogy egyáltalán képes legyek összeszedni magam, mert csak jöttek a csehszlovákok, különböző irányokból, szezonhoz passzoló színárnyalatokban, és mi meg, ha nem is tetű lassan, de mondjuk akkurátusan tudtunk csak haladni előre, öt perc szünetekkel. 
         A Mézeskalácsvárosnak így nem sok esélye maradt év végére, ilyen bénák vagyunk, mit lehet tenni? Azonban újabban gyakran történik velünk valami rendkívüli, és pénteken az történt például, hogy olyan események következtében, melyeket valószínűtlenségük okán itt le sem közlök, becserélték nekünk a tavalyi külső, sátras, nagyon hideg, nagyon mostoha Mézeskalácsváros-helyszínünket egy kétszáz négyzetméteres, lenyűgözően szép fűtöttre, amely egyébként a IX. kerületi Bálna gyomrában található, csak azért, hogy az ég szerelmére induljunk neki ennek a programnak, hát ne kelljen már könyörögni. Ezért idén úgy fejlődött ez a közösségi produkció, egyszersmind az egyik legjelentősebb társasági esemény Wagner ünnepi játékai óta, hogy bevonult ebbe az új, szépséges művészeti csarnokba. És hogy Jónás is ott van mellettünk a cet gyomrában, nos, ezt a tréfát egyszerűen nem lehet megunni. 
        Ez lesz a negyedik fehérvászon játékunk. A negyedik budapesti Mézeskalácsváros ugyanúgy épül, mint a harmadik, vagy második vagy, persze első: a játékosok otthon, olyan házat készítenek, amilyen nekik tetszik, és az összeépítés napján elhozzák a helyszínre. Dunára, Budára, Gellérthegyre, összes hidakra néző mézeskalácsház-telkeket, erre a linkre kattintva bérelhet minden résztvevő. 
         Amikor ez a mai projekt bekerült a „merj alkotni” ütemtervbe, még egyikünk sem sejtette, hogy éppen ma, ezen a blogon a Mézeskalácsvárosról is hírt adunk. Így csak a véletlen műve, hogy Barbi most mini, teáscsészére illeszthető mézeskalácsházakat készített.

Tovább

Kétszázötvenhetedik nap: Forralt bor - mézeskalács

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. december 14. 
forraltbor nyito02
         Szeretném, ha mindannyian megértenénk a forralt bor lényegét, hogy azt nem egy porból lesz, porrá lesz dolog. A forralt borhoz finom száraz bor szükséges, de ennél azért nem szigorúbbak a megkötések; hogy mi a finom, azt mindenki saját hatáskörben döntheti el. Lényeges, hogy ne úgy vegyen alapanyagot az ember, hogy a fűszer majd úgyis felhúzza a forralt bor ízét, mert a fűszer nem húz fel semmit sehová, ezzel azért nem árt tisztában lenni. Az alább közzétett receptből adódó kreditet nem akarom én elvinni, legszívesebben megmondanám, hogy kitől kaptam, mert őszintén, ez a legfinomabb forralt bor, amit valaha ittam, s ezt egyértelműen neki köszönhetjük, de hát, csak nem írhatom ide ki kérdezés nélkül Gellért Kati nevét, nem igaz? 
         A receptben van szegfűszeg, feketebors, szegfűbors, borókabogyó, a fehér változat almával készül, a vörös hámozott naranccsal, igazán, ha lesz egy kis ideje bárkinek, próbálja ki, vagy jöjjön el az idei Mézeskalácsvárosba és ott kóstolja meg. Ja. Hát mér’ kell mindent harapófogóval kihúzni belőlem: nem túl jó kezdés és kalandos (rohadt nehéz) középjáték után úgy tűnik, a végjátékra sikerült összeszedni magunkat: idén is lesz Mézeskalácsváros – úgy értem nagy, színes, szagos, kivilágított – Budapesten. Holnap jönnek a részletek.

Tovább

Mézeskalácsváros a Napfény utcában

Boldog Ünnnepeket Kívánunk a Napfény utcából!


Napfény tér nagyobb térképen való megjelenítése 

Hogyan jutsz el közösségi közlekedéssel a Mézeskalácsvárosba?
8 perc sétával a kék metró Pöttyös utcai megállójától
vagy az Ecseri úttól 3 megálló a 181-es busszal. 

Hogyan készült a Mézeskalácsváros egyik háza?

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! rovat, Napfény Poszt - 2012. december 14.
 

Hogyan készült az ide Mézeskalácsváros egyik háza? 
 
DSC_6537Szükséged lesz:
sütőpapírra,
mézeskalács tésztára,
mézeskalácsház-sablonra,
díszítőcukorkára,
hegyes késre, nagy késre és ha van, pizzavágóra,
sütőlapra vagy tepsire, (fontos, hogy amennyire lehet, egyenes legyen a felülete),
ollóra,
egy A4-es méretű (30x20cm), fehér csomagolópapírral bevont vastag kartonlapra, 
kézi vagy gépi habverőre,
egy öblös tálra,
ceruzára,
papírlapra,
lisztre, (a tésztát és a nyújtófát szükséges lisztezned),
nyújtódeszkára, (de ha nincs otthon ilyen eszköz, akkor egy vágódeszka, a konyhapult vagy asztal felülete is megteszi),
nyújtófára, (vagy ha nincs otthon, akkor egy sörösüveg, esetleg egy sima felületű üvegpalack is megfelel erre a célra),
konyharuhára vagy papírtörlőre.

A cukorhabarcs hozzávalói:


2 tojásfehérje,
1/2 kg porcukor,
1 evőkanálnyi frissen facsart citromlé,
habzsák, vagy egy tiszta nejlonzacskó, amiből a cukorhabot adagolhatod.

A mézeskalácsház építésének lépései:

Tovább

LUCA 12:12:13

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2012. december 13.

boszorkanycipo
2012. december 13. csütörtök, Luca napja


         Tavaly, 2011-ben, ezen a napon 11.12.13 címmel írtam egy szentimentálisnak mondható cikket arról, hogy a mi kultúránkban nincs nagy hagyománya a sikernek. Aztán mondtam valamit a kulturális örökségről is, hogy legtöbben a Hortobágyot, vagy a Skanzent gondolják annak, pedig a kulturális hagyaték a közös memóriában őrzött íratlan szabályok sora, egy automata program, tea tejjel, pontban ötkor bombatámadás idején ugyanúgy, mint egyéb napokon.

         Tavaly nem tudtam, hogy miről beszélek, csak megszállottan kerestem egy emléket, valaminek az írmagját a mi kultúránkban, ami a boldogtalanság generációk óta öröklődő hagyományát, tökélyre vitt technikáját megkérdőjelezi. Luca napja véletlenül került szóba egy társaságban, nem is figyeltem eleinte, a népi motívumoknak nem vagyok feltétlen híve. Az eredményt, a cselekményt, egy terv térbeli manifesztációját, vagyis a szóban forgó sámlit végül valaki egy urbánus tárggyal helyettesítette, így ragadott meg engem a téma, egyszersmind vált világossá a Luca napi rituálék lényege. Amit ez után, tavaly, éppen december 13-án kezdtünk, és ahogyan arra december 24-én pontot tettünk, ahhoz a spanyol inkvizíciónak biztosan lett volna egy-két keresetlen szava. A Luca szokás útmutatása szerint megidéztük a sikert, vagy megértettük, ezt még nem tudom, minden esetre ez a 2012-es év, - feltéve, hogy nem ér véget a világ december 21-én - azt mondhatjuk, szokatlanul jól sikerült. 

Tovább

Mézeskalácsvárost építünk Budapesten

„Oliver Fry: - Érdekelné egy film?
Eliot Garfield: - Úgy érti, forgassunk filmet? 
Oliver Fry: - Meg is nézhetünk egyet, de dolgozni benne, sokkal nagyobb élvezet.” 
Neil Simon

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2012. november 23.
DSC 6981
Our house in the middle of the street - Fotó: Fischer Tamás

         Erős belső késztetés, hogy kimenjek az utcára, és sok emberrel közösen építsek össze valamit. Nem viccelek, ez majdnem a lélegzéshez hasonló motiváció, eszembe jutnak feladatok, amik nem hagynak nyugodni míg készen nincsenek, éveket is hajlandó vagyok áldozni az életemből egyik másik megoldására. A mézeskalácsváros ebben a mostani formájában négy éve jutott eszembe. Mézeskalács, Karácsonykor, daaa, mintha büszke lehetnék arra, hogy december hatodikán eszembe jut a Télapó. (Eszembe is jutott, egy régi PR-es állásomban egy mikulásszakaszt szerveztem, Men In Red, akik győzelemre vitték a Karácsony szellemét, s ebből az  ötletből az a konkrét hasznom származott, hogy megismerkedtem a férjemmel, aki értelemszerűen akkor, abban a pillanatban, még nem volt a férjem.)

Tovább