Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Garnélás spenótos tészta és citrompite

2015. március 30. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 29.
citromtorta nyito01         
    Nyílik egy kiállításunk mindjárt, és ezt el akarom mesélni részletesen, amikor már lesz mit mesélnem tényleg, addig csak annyit tudunk, hogy történeteket kértek tőlem az egyik szoborhoz, keresetlen szavakat érzelmekről, melyek szövevényesek, de azért nem visznek semmit túlzásba. Két héttel korábbra ígértem az írásokat, és üzenem annak, aki úgyis csak rémületbe ejtene a nyugodt, nappali hanglejtésével, - már ha fölvenném neki a telefont - hogy alighanem szó lesz bennük egy zöldruhás zongoristáról, aki eljátszik egy darabot azzal a boogie woogie betéttel, melyet Beethoven előre hallott, meg például egy szerelemről, amelyikben egy férfit olyan gyengéden csókol meg egy nő, mintha virág szirmaihoz érne az ajka, remélem, ez minden kérdést megválaszol.  Van egy kis baj ezzel a munkával: hogy egybeesik egy másikkal, aztán folyton berohan valaki és jelentést tesz a dolgok állásáról, és ennek ellenére a héten sikerült egy bisztrómenü, tulajdonképpen az eddig megjelentek közül a legfinomabb. Barbara kiborogatta elém a fűszereket, melyek a fölső polcon sorakoztak, egyiket a másik után, színeket keresett, hogy együtt szépen mutassanak, mintha pasztellkréták között válogatna, és letett melléjük egy fürt koktélparadicsomot, meg egy citromot, hogy ezekből várna valamit tőlem. És csakugyan várt is türelmesen, míg már nem várhatott tovább, én pedig az utolsó pillanatban képzeltem el egy ebédet, melynek főételében az édes rákhús citromos spenóttal keveredik a tésztában és a sima, fényűző szószt a pultra kiszórt kakukkfű, chili, babérlevél és oregánó ízesítik. Hozzá egy egyszerű citromos pite járt, habcsókokkal a tetején. 

Tovább

Háromszáznegyvenkettedik nap: Egy kiállítás képei

Fotó: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 11. 
egykiallitas nyito01
         Egy gyorsat, jó? Rudolf, a második, egy rosszkedvű ember, az a fajta, akinek akkor jó, ha rossz, de amikor jó, akkor rossz, szóval általában jó, Prága városában, sima cseh sörök alkalmazásával itta le magát ezerötszáznyolcvanöt tavaszán. A tündöklő szépségű I. Erzsébet később megragadta a pulyka felső combját Londonban, s a sültet szűzies ujjaival szájához emelve az utolsó húscafatig lerágott mindent a csontról. (Murphy, 1921) Ezek jutottak eszembe ma, illetve valami még Medici Katalinról, érezhetően semmi eredeti. Semmi eredetit nem hoztam ma létre. Viszont van egy jó hírem, mellyel meglepem magam magam: maradunk a Bálnában még egy darabig, úgy is mint Alan Harper. A kiállítás képei itt láthatók, csupa olyan, amely még nem szerepelt korábban.

Tovább

Háromszáztizenhetedik nap: Óriás virágok

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. február 14. 
orias viragok
         Amikor Paula McFadden Subaru bemutatókon kezdett föllépni, pontosabban az lett a feladata, hogy rámutasson egy kocsira és azt mondja róla: szép, keresett végre annyi pénzt, hogy fizetni tudjon Elliot Garfieldnak a bébiszitterkedésért. Még ugyanazon a héten Elliot Garfield is kapott munkát, úgyhogy bevitte Lucyt a Subaru szalonba, de amikor Paula meglátta őket, zavarba jött, és össze-vissza kezdett beszélni arról, hogy az autó szélvédőit átlátszóra tervezték, csakúgy, mint a hátsó és oldalsó ablakokat. Elliot mondta, hogy ügyes volt, hamarosan nagyobb feladatokat is rábíznak majd nyilván, tankokat, markolókat, ilyesmit.
         Egy grandiózus merj alkotni projektbe kezdtünk, nagyobba, mint… ah, nem érdekes, nagy, (tankok, markolók stb.). Nem aludtam egy éve, de ha lehet ezt alulmúlni, most alul van múlva, bámulatos, hogy milyen kevés elég egy embernek az életben maradáshoz. Úgy tudnám érzékeltetni a különbséget az eddig és az ez után között, hogy eddig azt csináltuk, amit lehetett, most meg azt csináljuk, amit akarunk, és ellentétben a népszerű hiedelemmel, utóbbi nehezebb. Ezerötszáz köbméteren lesz egy érdekesnek szánt kiállítás, melynek egyetlen feladata, egyszersmind ránk nézve kötelező tartalma, hogy az óriási, elvadult teremre: a plafonra, padlóra és ezekre a nem szépen vakolt falakra rátegyük önmagunkat. Két kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatosan, az egyik az, hogy hogyan fogunk festeni mi ezeken a falakon? A másik, hogy mi van, ha az ambíció és az eredmény különbözik, ha teszem azt, vízesést értünk, de csőtörés lesz? Az a rémálmom. Megnyílik egy csőtörésem valahol.
         Az egyik installáció része az óriás virág, számos óriás virág, ha pontos akarok lenni. Ezek később egy szokatlan elemmel együtt léteznek majd a térben, melyet értelemszerűen itt nem mutatok be. De a virágokat igen, tessék parancsolni.

Tovább

Örülök, ha egyik mondatot a másik után írhatom - kiállítás ajánló -

„….. azt mondom, hogy én vagyok a legfontosabb élő magyar művész, csupán azért mondom, nehogy azt feltételezzék rólam, hogy ez olyan hülye, azt se tudja, mit ér.”
(Tót Endre)

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2012. szeptember 14. 


totendre rainÖrülök, ha esőt gépelhetek         Nagyon sajnálom, hogy ennyire későn írok, de néhány napja érkeztem csak haza. Legszívesebben most azt mondanám, hogy nincs vesztegetni való időnk, az olvasó haladéktalanul utazzon el Debrecenbe, ott még vasárnapig nyitva áll a legjobb kiállítás, amit az utóbbi évtizedben láttam. Az olvasó nyugodjon csak meg, tudom, hogy mit beszélek. Tót Endre, ahogyan ő fogalmaz, Kassák Lajos óta a legfontosabb művész, az életművéből rendezett tárlat pedig az egyik legjelentősebb esemény Magyarországon a mohácsi vészt is ideszámolva – ezek is az ő szavai.

A kiállítás címe: Nagyon speciális örömök.
A helyszín: Debrecen, MODEM – ami csak első ránézésre hasonlít a LUMÚ épületére, mire az építész odaért, már értett valamit a terek, szociális interakciók természetéből. De az is lehet, hogy az új vezető egyénisége érződik ott, nem tudom biztosan.

03
Elegem van a festészetből

Tovább