Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

2016. február 25. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Rózsaszín kacsamellsteak, citromtorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 14.
citromtorta nyito01
         Éreztem, hogy az időt nem lehet tovább húzni, kiléptem a balkonajtón és kivittem magammal a könyveket, nem sokat csak néhányfélét, olyanokat, mint a Karenina Anna vagy a Sepsiszentgyörgyi Biennálé, és kitámasztottam az ajtót velük, hogy be ne lökődjön véletlenül, ki ne látná, hogy ilyesmire szükség van mindenképpen. Tehát ülök odakint a gyönyörű napsütésben, nagy dérrel dúrral tudok ülni a balkonon, és én láttam, látni véltem pontosabban, amit minden ember lát ilyenkor február közepén, hogy mára egy szívecskés történet volna időszerű.
        Tetszik tudni, hogy nem rajongom a hétköznapiért és az nem kifejezés, a kicsit szeretem és a boldogságot is, ezeket az örökkévalósággal mérik, de a szűket, a zártat, a behatároltat – ki nem állhatom. Hogy valami frisset szeretnék, aktuálisat a szerelemről, erre gondoltam, és meg is lett hamarosan, egy nő volt, szeretett. Nyíltan szeretett, nem titkolózott, hanem így és úgy szeretett, a nő szép volt, bőre finom, mint a szappanbuborék. Kegyesen uralkodott és dicsőn, a negyedik század végén vagy inkább közepén, rózsákkal díszített terített asztalai mellett fogadta látogatóit, és őközöttük volt ez a férfi, aki nem igaz, hogy álldogált a jelenlétében, hanem leült mellé, és én nem tudok erről a férfiről semmit, hogy hogyan csinálta, amit csinált, de valahogy mindent tudott, ami önmagáról vagy más férfiakról tudható. Férfinak lenni kompakt zárt rendszer. A férfi csodálkozott és kérdezett, nem bánva, hogy a kérdés a nem-tudásból (a tudomásul vett nem-tudásból) keletkezik, a férfi tudni akarta ezt a nőt. Boldogság és rémület egyazon szempárban, ilyen volt ez a férfi. Őszült és kedves volt a mosolya, melyet a nő látott legtöbbször, hiányból formált volt ez az ember, aki súlytalan beszélgetéseket folytatott a nővel a borult ég alatt, miközben a nő kissé idegenszerűen ejtett szavaival táplálkozott. Ott ült tehát az asztalnál és a nő szerette, ahogy ott ül, nem bánta, kezét gyöngéden fogta a kezében, puhán forgatta, csak játszott vele és láthatta a férfi, hogy nincs ebben igazán nagy gyakorlata, a nő édes, finom, szétáradó szerelmet érzett, de nem akarta álltatni a tömeget: fogalma sem volt, mit csinál konkrétan. Hogyhogy mit, mit mit(?), méltatlankodott az anyja, nem tudni kell, hanem érezni kell, s e kijelentés csak látszólag volt szerény, és kvadrált a Platónéval, aki a szerelemben a mindenség egyetlen célját az egység elérését látja, de ez a nő nem dőlt be az ilyen félrebeszéléseknek, mert nem voltak igazak, mintha a sebészi munkára, a testben megbúvó apró érrepedések összefoltozására mondaná valaki ugyanezt, hogy azt csak érezni kell, gondolta. Nyilván a negyedik század közepén nem ezt gondolta, de valami hasonló hasonlata lehetett, és abban biztos volt, hogy ez egy hülyeség, a szerelem nagyon is komplex, emberfeletti feladat. - Semmihez nem értek kevésbé, mint a szerelemhez - mondta. - Túl merész vagy – felelte erre az anyja, és szórakozottan elöblített két kanalat. 
       A Valentin-napra szánt menüről még nem is ejtettem szót eddig, nem ezt ették ott a negyedik századi terített asztalok mellett, ebben majdnem bizonyos vagyok. Annyiban függ össze az én történetemmel, hogy nem akartam szívecskéset, tavaly nagyon sok szívecskét találtam ki ebben a szakaszban és mára kifogytam belőlük. Inkább arra gondoltam, hogy a sárga citromkrém a beporcukrozott narancsszín rózsákkal illene az alkalomhoz, szépen is mutatna egy csoportképen; az ilyesmit valahogy el szoktam találni, tessék megnézni, odaajándékozom. Ha valaki ezt a menüt készíti el, s először a fokhagymás kakukkfüves vajban hirtelen kisütött kacsamellet kóstolja meg, amelyhez karamellizált répát gondoltam feladni, majd megfontoltan a desszertre tér rá, akkor valahol itt, a citromtorta elején érdemes vigyáznia, mert előfordulhat, hogy az örömhöz nagyon hasonló érzelem járja át váratlanul. Szóltam időben.

Tovább

Citromos kacsazúzaragu szendvicsben

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 31.
kacsazuza nyito03
         Eleinte nem mondott senki semmit, én az erkélyen álmodoztam, havazott, postabélyegnyi pelyhekben, csendesen hullott a hó, majd kigyúltak az utcai lámpák, szürke ernyőjük hosszú fényfoltokat vetett az útra, a fényfoltokban pedig, ha egy kicsit előre hajoltam a dombra igyekvők lábnyomait láttam és egy összevissza vonalakat ábrázoló képet, melyet szánkóikkal rajzoltak a hópárnába.  – Hideg van. – szólaltam meg végre, kevés fantáziával. A doktor belülről nyomta az orrát a szúnyoghálóhoz, levegőzött ő is, csak a háló melegebb felén, és hogy a szúnyogháló minek, mi célból húzódott be mögöttem a hóesésben, nem lehet tudni, de mint egy gyóntatórács lebegett ott közöttünk. A doktor a szobából mesélte kifelé, hogy eljött hozzá egy kolléganő valahonnan vidékről. És felnevetett és ellágyult az égből pottyant szerencsétől, és mint helyében minden más férfi, ő is megtiszteltetésnek érezte, hogy egy fiatal nő fog nála aludni, főleg, hogy ő fog neki mindenfélékről mesélni, míg a nő el nem álmosodik, ő meg aztán átmegy a kisebbik szobába, hogy a nyári parádéról itt maradt nyugágyban elszundítson, s összetörje minden porcikáját és minden inát és ízületét elgémberítse reggelig, ami áldozat, a doktor elbeszélése szerint, a legmesszebbmenőkig megéri. Azt mondta, hogy amikor kezet fogott azzal a fiatal nővel nem nézett a szemébe, mert ha a szemébe nézett volna, biztosan elvágódik, elájul, ahogy a doktor fogalmazott. Kérdeztem tőle befelé jövet, hogy megírhatom-e ezt a történetet, mostanában aki hajlandó velem egyáltalán szóba állni, attól mindtől ezt kérdezem, hogy megírhatom-e, amiről nekem beszél, kisfiam, ebből úgyse ismerne rám senki, felelte a doktor keserűen. És akkor, cserébe a történetért megetetjük ezt a fiatal nőt vagy nem etetjük, mi lesz, kérdezte a doktor, hogy mije van magának otthon a hűtőszekrényben, akartam megtudni és mondta ő, hogy kacsazúza. Meg narancs.
      A kacsazúza kezdetben festői, rózsaszín, mini bélszínszeletekre hasonlít, majd tetszenek látni később. A gourmet szendvics kenyérre halmozott, enyhén citromos, karamellizált hagymával és gombával összesütött zúzaragu, érdemes figyelni arra, hogy a megmaradt halmok később az érdeklődés középpontjába kerülnek, és az illetők titokban, állva még beleesznek a serpenyőbe, aztán már nem titkolóznak tovább, hanem nyíltan kitunkolják a maradékot. Fölkapkodják később, és szájukba dobálják egyenként az olvasztott csokoládéba mártott, enyhén megsózott narancsgerezdeket is, melyeket azok egészségessége miatt fumigáltak egész este, és nem is tekintették őket igazi desszertnek; hogy nem volt-e a csokoládé is meg a narancs is jól külön, dünnyögtek, minek kellett őket így összeboronálni, akaratuk ellenére. De a sózott, csokoládés narancsból nem marad közben, nem akarnám ezzel a vacsoravendégekre hárítani az egész felelősséget. 

Tovább

Háromszázötvenharmadik nap: Fahéjas kacsasült

Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 22. 
kacsafuszer nyito02
         Ismerjük azt a viccet, hogy egy kacsa bemegy egy bárba, odaszól a csaposnak „egy sört kérek”?„Te honnan jöttél?” – kérdezi a csapos. „A szemközti építkezésről.” – mondja a kacsa. „Milliókat kereshetnél a cirkuszban.” – mondja a csapos. „Minek kéne nekik pont egy kőműves?”- kérdezi a kacsa. A szereplők egyikét baleset érte a közelmúltban, azt, amelyiket a baleset érte befűszereztem. Az ízesítést szeretném bemutatni: fahéj, bors, só, kristálycukor, portói vagy ha nincs, akkor bármilyen száraz vörösbor. Almapürével tessék ezt a kacsasültet feladni.

Tovább

Kacsa, édes-erős paprika szószban, sütőtökös sajttorta

Írta: Keresztesi Judit - Zseniális falatok rovat, Napfény Poszt  - 2012. október 17.
DSC 3737
Kacsa, édes-erős paprika szószban

Hozzávalók: 
4-6 kacsacomb, 
7 egész szegfűbors, 
1 fahéjrúd, 
½ teáskanál egész feketebors, 
220 g barnacukor, 
60 g plusz 2 evőkanál só, 
3 fokhagymagerezd, 
1 babérlevél, 
fél citrom reszelt héja, 
kacsazsír, vagy olívaolaj. 

A szószhoz: 
120 ml édes csiliszósz, 
60 ml plusz 3 evőkanál fehérborecet, 
1 és ½ teáskanál erős paprikakrém, 
4 evőkanál kukoricakeményítő, 
olaj a sütéshez. 
DSC 3752
Elkészítés:

Tovább

Kacsát? Most, mikor áll a piac?

Guys after the game

Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat, Napfény Poszt - 2012. október 12.

kacsa 03

         Majdnem napra pontosan öt évvel ez előtt, 2007 október 10-én, szerdán, délután, Rowan Atkinson 1981-es bostoni szereplését néztem meg egy dán feliratos DVD-n. Az egyik jelenetben Atkinson egy udvarias indiai étteremtulajdonost játszik, akihez kilenc, majdnem öntudatlanságig részeg angol futballszurkoló tér be vacsorára. Az angolok tuskók, az indiai kedves, mutatja az étlapot, ez kacsából van uram - mondja - pácolt comb, kókusz szósszal, nagyon finom. Nem, az étel nem kurv@ erős uram, ha engem kérdez, inkább egy jól fűszerezett fogásként írnám le. 

         Azért emlékszem ilyen jól, mert közéleti pályafutásom fél órával később, megkezdődött. Első – és utolsó – aláírásgyűjtésünket szerveztük, kelletlenül lementünk az elefántcsonttoronyból azon a napon az utcára, értem ezt szó szerinti és átvitt értelemben. Abban az időben nem voltam nagy rajongója a városnak, a környéknek meg pláne, csak a legfölső emeleti lakásunkat szerettem, amit a saját képünkre formáltunk. Az egyetlen, amit a külvilág meg köztünk tűrhetőnek, egyben említésre méltónak találtam a fürdőszoba sárga ablaküvege volt, ami azt az illúziót keltette, hogy ide mindig besüt a nap. 

Aztán valami történt - pontosan tudom, hogy mi -, ami miatt idén, mialatt valamikor koratavasszal, az autópályán közeledtünk Budapest felé, és hallgattuk a „Nékem csak Budapest kell” kuplét, és vonyítottuk az „imádom forró szerelemmel strófát”, imádtuk tény szerint, forró szerelemmel, és elérzékenyültünk.

Tovább