Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Körtés diótorta friss málnával, spárgaropogós

2015. június 14. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. június 14.
sparga kortestorta nyito01
         Ha a kiadóban töltötte a napot, mindig rendesen fölöltözött. Nem mintha máskor megengedte volna magának a slamposságot, otthon fekete nyári ruhában írt, melynek derekát fényes csattal lezárt öv húzta be, amikor unokatestvére csöngetett és ő ajtót nyitott, a férfi rögtön azt kérdezte, indulni készül-e valahová, hogy zavarja-e, és ő később meg is bánta, hogy azt felelte, nem, dehogy, csak itthon dolgozik. Az unokatestvére, ha nagy ritkán beállított, figyelmetlenül belapátolta a főztjét és a nőkről beszélt. Ha megkérdezik, azt mondja, hogy ezekben a váratlan látogatásokban ez volt, amit a legkevésbé szeretett. Hogy általánosságban kellett hallania a nőkről.  Ő egyszer-egyszer szólalt meg, a férfi arcáról olvasta le, hogy mi történt vele az elmúlt egy- másfél hónapban.  Minél többször leolvasta, annál többször tudta meg. A férfi közben megivott egy üveg pezsgőt, hűvös kedvességgel kioktatta a francia nyelv csodáiról és telefonján elbeszélgetett egy barátjával, majd egyszer, fölnézve a hívásból szórakozottan megkérdezte, hogy sokat olvasott-e, mióta nem találkoztak. - Nem, dehogyis – felelte automatikusan ugyanazt, amit nem sokkal korábban az ajtóban is mondott. Aztán Vicky Pollardra gondolt.
         Délután lement a Dunához. A folyó partján lépdelt, a vízben az ég tükröződött, meg a fehér gomolyfelhők. Aztán fák visszfénye jelent meg a sebesen mozgó víz színén, egy gyerek kavicsot hajított a folyóba, a felszínen kis körök rohantak nagy körök felé, de egyik a másikát soha nem érte utol, és így a fák tükörképei, mintha esőben ázó redőnyök mögül látszódtak volna.
         A Római-part levegőjét bors meg őrölt fűszer és olaj szaga töltötte be, és nyilván így jutott eszébe ott az uzsonnamenü főétele. Spárgát forgatott meg tojásban és parmezánnal elkevert zsemlemorzsában mára, bepanírozta vagyis, és sütőben megpirította, majd fokhagymás szószt adott föl hozzá, így az olyan lett, mint a sült krumpli, csak összehasonlíthatatlanul finomabb. Mellé egy olyan tortát talált ki, amelynek receptjén, úgy érzi, nem szükséges már soha többé alakítani. Ebben a süteményben a fél körtéket egy nehéz, magvakkal megerősített édes tészta öleli körül, amely attól függően ropog vagy puha, hogy milyen távol esik a sült gyümölcstől. A torta tetejére friss málnát halmozott, s ez a három íz: a körte, a fahéjas diós tészta és a friss málna íze adják ki az élményt, melyet e sorok írója kedvére valónak talált, és éppen ezért most dicsérni próbál itt. 

Tovább

Körtekrémes kis Napóleonok

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 10.
kortes napoleon nyito01
         Kitavaszodott, gondoltam. Rosszul mondom. „Mindjárt itt a tavasz”, ezt leírta valaki, valahol, és megtetszett. De, csak nézzek ki az ablakon, mondták, és ki is néztem, és láttam a tükörjeget, talán még a hajamat is megigazítottam benne, de nem érdekelt, én már készen voltam a téllel, és úgy tettek egy darabig, mintha együtt éreznének, de aztán csak a februárt engedték meg. Hogy az még a képzelet határán belül mozog, addig mehetek, az odáig terjedő szakaszon foglaljam el magam bármi szezonálissal nyugodtan. Kérem. Valentin, jó lesz?:
         A nő a sarokban ült egy kisebb, kerek ebédlőasztal mellett, a napjáról számolt be szépen és érzékletesen, volt egy ritmusa a levélnek. Először egy egyszerű szót használt, ezt egy kérdés követte, melyre nem várt választ, aztán megint egy apró, megindító íve keletkezett a történetnek, a nő értett a drámához, ha valamihez értett, az bizony a dráma volt… Aztán kért valamit. Valami marhaságot kért, általában, hogy a másik néhány percig elbűvölten olvassa, s ekkor a meglepetéstől fölnevessen, ritkaságszámba ment, ha nevetett, a nő pedig szerette, ha nevet és ezért nem tartózkodott a túlzásoktól: - A mértékletesség nem jellemző a csodára. – vonta meg a vállát – Éppen ez a lényeg.
Már a desszert következett, egy kis Napóleont hoztak ki, éppen egy falatot, amelyben ostyavékony, ropogós választóvonalak különítették el a körtekrémet az alul tündöklő vaníliától. A zárótallérokra porcukrot égettek, így a falat üde volt és emlékezetes, nem igényelte a folytatást. - Csak egy eszpresszót, legyen szíves. - mondta a nő halkan.

Tovább

Körtés clafoutis

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 15.
korteclafoutis 03
         Egy kolléga nem maradt otthon az ő köhögésével, hanem behozta és átadta nekem, így maradtam otthon én az ő köhögésével. Ez történt. Ez inkább amolyan helyzetjelentést, csak én csinálok belőle drámát, melynek szerencsére népszerű műfaja a komédia. Tehát amikor még nem hallatszott a köhögés, csak utazott velem észrevétlenül, befordultunk együtt a nagyáruház melletti utcába, megálltam a postahivatal ajtaja előtt, és beletüsszentettem a zsebkendőmbe.
– Egészségére. – mondta egy hang. A hang a hátam mögül jött, egy postásból, ő hordja ki hozzánk a leveleket. 
– Alaposan megfáztam. – mondtam. 
– Hát miért nem szól? – kérdezte lelkendezve. Nem feleltem, ő nem zavartatta magát, barátságosan rápaskolt a karomra – Majd beadok magának holnap, apró figyelmességként egy egész tucat zsebkendőt. Van egy jó márka, nagyon klassz beléjük orrot fújni.
– Hát…– mondtam és tüsszentettem még egyet. 
– Látja, így igaz, ahogy mondom. Figyeljen ide. – folytatta – Amikor hazamegy, eresszen egy kis edénybe egy kevéske vizet, s öntse fel jó bőven rummal. Aztán gyönyörűen felfőzi, de előbb természetesen még tesz bele egy pár szegfűszeget meg borsot. Jóízűen igya meg, várjon vagy egy negyedórácskát, míg az ital akceleráción nem megy át, s akkor igyon rá még két deci rozspálinkát, a rozspálinka nagyon jó a mellre. No, akkor menjen be a szobába, már ahogy nézem, éppen este lesz, ott bent elvágódik valahol, szépen elalszik, és mire fölébred, nyoma sem marad a meghűlésnek, ez az a bizonyos Kneipp-kúra, és sokkal többet ér a piruláknál.
          Hogy Kneipp tud-e erről, erre gondoltam hirtelen, és persze mentegetőztem, hogy amilyen állapotban vagyok, ez a kúra végezne velem, egyébként előző nap egy különös sziruptól már igazán sokat javultam. De a postás erősködött, hogy az utókezelés nagyon fontos, próbáljam csak ki ezt is nyugodtan. Aztán kitapogattam a postahivatal kilincsét és akkorát tüsszentettem, hogy a lendülete berepített egyenesen az előcsarnokba. 
      Hazaérve nem forraltam rumot és rozspálinkát sem ittam, ami pedig jó a mellre, helyette körtelikőrt vettem elő, és egy körtés clafoutis recepttel kísérleteztem, kétszer is lesütöttem, igazán kitűnő recept: egy újabb palacsinta. Ahogyan a cseresznyés clafoutis-nak a cseresznyelikőr, a szilvásnak a szilvapálinka illetve a fahéj, ennek a körtésnek a lelke a citromhéj és a körtelikőr. Ez a két fűszer keveredik a vaníliás gyümölcs aromájával és kiad nekünk egy kifinomult őszi ízt. A clafoutis akkor van készen, amikor szépen túldagad a sütőforma peremén, és habtaréjai kipirulnak.

Tovább

Körtés kéksajtos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. november 9.
kortes keksajtos nyito02
         Az asztal hosszú volt és aránytalanul keskeny. Angol filmeken látni ilyet. Egyik végében ült a ház asszonya, a másikban az ura, az asztalon gyertyával világítottak, az aranyszegélyű, csontszínű porcelán tányérok mellett kis névjegykártyák jelezték a vacsoravendégek helyét. A kártyák is csontszínűek voltak, s az aranyszegély ugyanolyan enyhe ívben keretezte a kartonlapokat, mint a tányérok szélein körbefutó girland. A meghívó aznap reggel érkezett, a nő nem akarta átvenni, nem akart eljönni, tudni sem akart semmiről, hónapok óta nem járt ilyen helyen, akkor kikapott egy asztalszomszédot, aki annyit értett a humorhoz, mint Iván Karamazov és különösen olyan pillanatokban savanyodott be, ha valaki félbeszakította. Enyhe nyomásra ült most ennél az asztalnál mégis, a többiek erősködtek: te jóságos atyaúristen az égben, ezektől kapsz vacsorameghívást és csak állsz itt. Az igaz, hogy a háziak gondosan tervezték meg a menüt azon a múltkori helyen, hors d’oeuvre, hideg fogas, steak, sajt, gyümölcs, végül háromféle torta és eszpresszó következett, de a nő akkor is érezte, hogy ez most más, és ha itt megjelenik ez lesz: baj.

Alighogy helyet foglaltak a vacsoravendégek, nyikorogva kitárult az ebédlő nehéz tölgyfa ajtaja. Mindenki kíváncsian fordult a hang irányába, a hátul ülők a nyakukat meregették, szerették volna már megpillantani az előétel apró tálcácskáit, de csak két termetes tál közeledett, az egyik az asztal egyik végében, a másik a másikban állapodott meg. – Tessék, tessék – kínálta a háziasszony a nőt, aki balkéz felől, mellette kapott helyet. – Nem hordatjuk körül, csak úgy magyarosan szedjenek, gondoltuk, így jobban fog esni maguknak. A nő hitetlenkedve merített egy kanállal a híg lére eresztett borjúpörköltből, majd továbbadta, most vette észre csak, hogy két másik tál is előkerült időközben, csipetke volt bennük, kénytelen volt abból is kérni egy falatot. A kifinomultabb ízekre előkészült társaság hitetlenkedve bámulta a pörköltet, némelyikük arcszíne zöldre változott, így egyébként szépen harmonizáltak az uborkasalátával, amelyet kis porcióba rendezve, óriási ezüsttálcákról osztottak most a pincérek. – Hm – nyugtázta a történteket egy francia tanár. A tál csigalassúsággal haladt, majd amikor elért mindenkihez, akadozva elindult a beszélgetés is, többnyire arról, hogy a hors d’oeuvre minden bizonnyal kimarad, de, ami a vacsora hátralévő részeit illeti, még nem szabad elveszíteni a reményt. Kisvártatva leszedték a pörköltes-csipetkés terítéket, majd nyílt az ajtó, belépett két pincér, kezükben nehéz, kerek tányérokat egyensúlyoztak. Túrós csusza volt, szalonnával. – Mi a…– gondolta a nő. – Ezt bizonyára szeretik – fuvolázta, ezúttal a ház ura – mi édesen szoktuk enni, de gondoltuk, maguknak így jobban ízlik. Így olyan magyaros. 

– C’est ça. – szólalt meg ekkor egy író franciául – Permettez moi, monsieur, de vous passer le plat. – mondta, s átnyújtotta a tálat a mellette ülő magyar tanárnak, anélkül, hogy vett volna belőle. 
– Avec le plus grand plaisir, cher ami. – válaszolta a szomszéd, kivett egy kocka csuszát, a többit továbbadta.
– Je n’aime rien autant que le toureauche tchoussa. – mondta erre a nő, a túrós csusza szót franciásan hangsúlyozva. Ettől aztán mindenki szárnyra kapott és átváltott franciára, volt, aki valóban beszélte ezt a nyelvet, mások azonban csak a Flight of the Conchords Foux du Fafa dalából idéztek, a nő a tanuljunk könnyen gyorsan franciául első leckéjét mondta föl, mert annál tovább még életében nem jutott. A könnyed, értelmetlen idegen beszéd finoman vert auvergne-i csipkét font a túrós csusza tál fölé. A ház ura enyhén vállat vont, úgy döntött, részt vesz ő is a beszélgetésben, majd odafordult a mellette ülő matematikushoz: 
– Sprechen Sie oft französisch unter sich? 
– Mit mond? – nézett a matematikus a nőre. 
– Hogy gyakran beszélünk-e magunk közt franciául? 
A matematikus lenyelt egy villára való túrós csuszát, mert ő ennél a fogásnál nem zavartatta magát, a háziúr felé fordult, és legelbűvölőbb mosolyával jelentette ki: – Nix dájcs.

Lefelé ballagtak a hegyről és azt mondták, hogy megvesznek éhen, de valami jót akarnának enni. A nő mondta, vagyis én mondtam erre, hogy följöhetnek egy körtés szendvicsre, de nem érdekel, le kell fényképeznem, miközben készül, mert el vagyok maradva a bloggal. A társaság érzelmeit ez a bejelentés sehogyan sem érintette, én pedig azt tudom elmondani erről a szendvicsről, hogy fotói sötétben készültek, ezért elnézést kérek, cserébe azonban a fogás hozza egy hors d’oeuvre színvonalát, benne a balzsamecettel meghintett hagymás zöld levelek íze csillapítja le a prosciutto, csirkemell, kéksajt és körte együttes markáns ízeit. 

Tovább

Sós, körtés-káposztás hasé

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. október 23.
kortesoszi nyito02
- Minden ujjad megvan, nem látom okát a késlekedésnek, kezdjél szépen írni. – szólt a kiadó vezetője szórakozottan. A székében ült, finoman ringatta magát előbb balra, majd jobbra dőlt, nem nagyon érdekeltem, csak úgy, beszélt hozzám megszokásból. - Fogalmazz kereken, személyesen, érezzem úgy, mintha nekem találtad volna ki. És ne kend el a végét azt nem szeretem. Legyen fináléja, lyukadj ki valahová és ne úgy, mint múltkor, nem kell bonyolultan, az époszfragment az nem egy szó kisfiam. Még én sem értem, passzíve sem, mindenki ideges lesz az ilyesmitől. Szóval írjál par excellence, de azért normálisan.
– Van egy Genezis történetem. – mondtam. 
– Abban almák vannak, ha nem tévedek. – jegyezte meg. 
– Alma, körte, nem mindegy?
– Írjál inkább körtéset. Körtés recepthez körtés történet jár, amikor egy almás recepted jelenik meg, akkor majd beszélhetsz almákról, szerintem logikus ez így. – mutatott egyik ujjával az ajtó irányába.
A hallban álló zongorán leütöttem egy gé hangot, majd egy ef-et, aztán végigszaladtak az ujjaim a billentyűkön, de csak a fehéreken, a feketéket nem is érintettem. Nagyjából ez volt a gyakorlás az elmúlt hónapban, plusz az otthoni hangszerről letöröltem a port, nem tudom, az számít-e. Körtés történet, körtés történet, hogy mit csináltam főzés közben. Semmit nem csináltam, főzés közben főz az ember, ebben drámára találni nem nagyon lehet. Valahonnan a fülemben ragadt egy dal, úgy emlékszem, azt dúdolgattam, közben nő-férfi történeteket találtam ki a könyvemhez, amelyekben a nő puhán, kevés fordulattal, korszellemre nem ügyelve egyszerűen csak boldoggá teszi a férfit. Egy őszi bisztrómenü főétele volt a körtés-káposztás hasé, ebből küldtem el egyet ajándékba; ebben a körtét friss zsályával összesütött kolbásszal töltöttem meg, a káposztába pedig borókabogyót törtem, és így alakult ki az az íz, ami miatt a kiadó magához rendelt. Ez a hasé nem igazi hasé, nem vajas tésztával készül, hanem gyúrtam hozzá egy olyan foglalatot, amely megsütve ropog. Másodszor is nagy volt a kísértés, de végül nem kevertem a káposztához a tölteléket, amely a körtékben már nem fért el. Így az, ezúttal nem nyomta el az üde, édes-savanyú ízt, amely a körtés-paprikás-zsályás aromát olyan nagyszerűen kiegészíti.

Tovább

Tésztában sült körte

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. szeptember 7.
korte nyito04
          Írok még valahová ezen a blogon kívül, (az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy a Kutyák és Lovakba), és múlt héten Pozsonyban tanácskozott egy (az egyébként New York-i illetőségű Kutyák és Lovak szervezte) írókongresszus egy valamiféle irodalmi pallóról, amin az ember átmehet önmaga túloldalára. Sokféleképpen lehet erről a rendezvényről beszélni, például rögtön úgy, hogy van Pozsonyban egy étterem, mellette egy emeletes ház, a két épület falát öntöttvas gallyakkal és virágokkal díszített szecessziós ívek kötik össze. Virágok fonják körül a félholdívben felszökő Kerthelyiség feliratot is a bejárat fölött. Itt minden úgy van, mint hajdan, amikor az éttermet építették, minden bájos, fess, de belül előfordul azért, hogy a törzsvendégek hajnalban vécépumpából isszák a sört és egymás sapkájába hánynak, bár, nincs kizárva hogy ilyenek azokban a régi időkben is megtörténtek, melyeket mi most áhítattal emlegetünk. Egyik éjjel ott üldögéltem a megfordított székemen az első asztalnál, közvetlenül a vaskorlát mellett, és államat a szék támláján nyugtatva, lenyűgözve hallgattam egy beszélgetést. A hallgatózás csak félig volt az én hibám, a férfi és a nő olyan közel ültek le hozzám, hogy a nő karja majdnem az enyémhez ért, és én végig igyekeztem inkább a pincér cipősarkának csikorgására figyelni, aki a vendéglő mélyéről hordta ki a sülteket és kenyeres kosarakat a teraszra. - Tudja, mit imádok magában? – kérdezte a férfi. - Nem. – vágta rá a nő, a férfi erre lehunyta a szemét, és így maradt, egy gondolattal talán tovább is, mint akarta. - Én értem magát. – szólalt meg bátortalanul a férfi újra. Elejétől a végéig értem, játszani tudok magán, mint egy hangszeren, friss ütemek, dallamok jönnek ki a maga száján, az ujjain, és ez tőlem van, maga olyan, mint egy gyönyörű hárfa vagy zongora, amihez én érek jól egyedül, nagyon finoman, etűdöket komponálok, olyanokat amilyeneket még soha nem hallott senki, és játszom, édesen és szomorúan és vidáman és haragosan, és maga meg, ahogy megszólal, érződik az egész térben, mindenfelé. Kiárad az ablakon. A nő fölnézett. - Jövő héten hívom. – mondta, majd fölállt, és kiment a vendéglőből. A jelek szerint ebben a helyiségben a nők számának nem volt szabad megváltozni, mert amint az előző távozott, egy másik tűnt föl az étterem bejáratában. Körülnézett, megakadt a szeme a söntés mögött magasodó tálalószekrényen, melynek tolóüvegébe indákat meg trópusi virágokat marattak, és amely előtt most egy csoport amerikai újságíró tolongott, s ezek az írók ebben a pillanatban felüvöltöttek, ahogy a torkukon kifért. Aztán ez az újabb nő meglátott engem, megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy nem ő érkezett korábban, nem kell itt egyedül várakoznia, meglódította a retiküljét, amely szépen kiszámított ívben közeledett, és az asztal alatt, az egyik lábnak támaszkodva nyugodott meg pontosan. Ez a tekemutatvány a magánszáma, amivel egyébként az idegeimre megy, de ő ezt részemről fellengzősségnek tartja, s mint ilyen nem érdekli. - Kegyed jött a Répák és Krumpliktól? – lépett oda hozzám. – Ja… én. – bólintottam, és fölemeletem a kabátomat a székről, hogy leülhessen. Minden konferencia igazi hozadékáról, a folyosón történtekről beszélgettünk, meg arról, hogy ez az egy étterem van a városban, ahol a füstölt húshoz uborkamártást adnak, és vallásosan lehet bízni a vasárnapban, hogy akkor itt disznó lesz, mellé mustárszósz meg állítólag bukta. Ekkor kihozták a tejszínes krumplilevest, amiben a kakukkfű friss marad és a zöldségeknek is alig esett bántódásuk a főzés közben. Adtak a leves mellé egy tésztában kisütött körtét, melyet középen kivájtak, és cukros-mogyorós-szegfűborsos vajjal töltöttek meg. És úgy is mint a Répák és Krumplik felelős írója, megkerestem ennek a körtének a receptjét, tessék parancsolni. 

Tovább

Kétszázharminckettedik nap: Joghurthab likőrben párolt körtével

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2013. november 19. 
joghurthab nyito01
         Ez a gránátalmás recept minden tekintetben ellentétje a szombatinak, ami -  emlékeztetésképpen – a könnyűlovasságnak elegendő cukros karamellszószos, cukros fahéjas, cukros tekercs volt. Ez itt, pedig egy francia tempójú gyümölcsös krém, kis adag, elegáns ízvilág, fél óra ráfordított idő. A gyorsaság lelassul valamennyire, ha nincs otthon gránátalmaecet, mert annak elkészítése két hét körülbelül. De mit van mit tenni: a desszert gránátalmaecet, körte, narancslikőr, méz, joghurt, bors és tejszín keveréke. Tökéletes szerintem. 

Tovább

Száznyolcvannyolcadik nap: Gorgonzolás sült körte

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. október 6.
sultkorte nyito02
         A sós, vajas tésztában megsütött gorgonzolás körte zöldsalátával egy igazán felvilágosult, tökéletes előétel. Gyakorlatlan kóstolótól rendes hozzáállást igényel, mert az agy eleinte torzít az élményen a maradi, édes körtéhez szokott hozzáállásával. De ha először apró, a rétegeket jól összefoglaló falatok kerülnek a szájba, a koncept megértését követően kárpótol az agy korábbi, előítéletes viselkedéséért.

Tovább