Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Burek, kávé, Rijeka

2014. június 29. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. június 29.
rijeka nyito03
         Vegyük Rijekát. Ennek a cikknek a közepén derült ki, hogy én nem akarok Rijekáról írni, nincs mit igazán mondanom, kibeszéltem magam, és útleírásban nem is vagyok jó, ami eufemizmus, mert útleírásban maga vagyok a pokol. Hogy mégis, egy pár szót, ha szólnék, nagyon szép képek maradtak benn, azokhoz, legyek szíves. Rendben, mondtam, és azután négy napon át nem látták a színemet, csak vártam, hogy történjen valami, és történt is; elbeszélések jutottak eszembe Seth Macfarlane-ról, Chris Rockról, még Robert Steingbergről is, de Rijekáról semmi. Nem az, hogy egyáltalán semmi, de semmi égrengető, voltunk ott, jó volt, szeretnék ott egy lakást, de Rotterdamban is szeretnék egyet. Remek kávét főztek a piacon Rijekában. Jó zenéket hallgattunk Rijekában. Rijekában a burek egy olyan sütemény volt, ami alapanyagát tekintve közel állt a réteshez, de a baklavához is. Rijekában a helyiek úgy viszonyultak a szinte megállíthatatlanul zuhogó esőhöz, mint valamihez, ami nem jó, de amivel kénytelenek együtt élni, az esőfelhőket az ördögnek és az ő öreganyjának szakadatlan kipufogásaként értelmezték, ezt a fantáziát egyfajta barlangrajz formájában meg is jelenítették egy záporok elől oltalmat adó árkád falain. Rijekában a kormányzat észrevette, hogy a kortárs művészetek palotája nappal üres, azt késődélutánig egy lélek nem látogatja, de, hogy az épület estére valamitől vonzóvá válik, egy láthatatlan erőtér ereszkedik köré alighanem, úgyhogy a palotát nappalra zárva tartják, este nyolctól éjfélig pedig megnyitották a látogatók előtt. Így eshetett meg, hogy egy hétköznapon, éjjel, áprilisban tömegek hümmögtek egy bonyolult kiállításon a kortárs művészek érzelmi állapotainak vetületein. Rijekában az étteremben fehér asztalkendővel terítettek, karcsú, magas poharakban szervírozták a bort és a eszcájgon nem volt folt, de egy sem, nem viccelek. 

Végül betuszkoltuk egymást egy taxiba, és szótlanul hazamentünk. Jojcakát, mondtam a húgomnak az ajtaja előtt, és finomam belöktem a szobába.

Tovább

Háromszázötvenegyedik nap: Jegeskávé

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 20. 
jegeskave nyito01
         Mindennap sürgős beszélgetnivalóm van magával és ennél is sűrűbben volna szükségem egy jó kávéra. Gyönyörű időnk van. A globális felmelegedés, megmondták és nem örülnek. De vonogatom a vállam, ezt most nem hiszem, hogy rám lehetne verni. Ma délután is ellentartottam azzal, hogy a szelektívben derékig álló fiatalembernek egy színes üveget adtam át, enyhe nyomásra, ezt valamiért ideírom, majd keresztülballagtam az erdőn a tisztásig, csak titokban, saját szórakoztatásomra. Azután kevertem egy jegeskávét – felmelegedés ellen, tetszik érteni. Szeretném, ha komolyan vennénk ezt a receptet, úgy jár kézről kézre, mint a Szent Grál: hogy ne legyen fölvizezve, az álmodó kávé a kávéban gondolkodott. Laza feketét fagyasztott jégkockává, erre öntötte az erős feketét, és cukrozott sűrített tejjel édesítette. Az arányokat mindenki saját józan eszére bízom.

Tovább

Kétszáztizenegyedik nap: Sütőtökös latte

Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. október 29.
sutotokos latte nyito02
         Az indiai kávék mutatták be nekem a kávé mint önálló desszert koncepciót. A férjem indiaiakkal dolgozott együtt, röhögök Russel Peters viccein és van egy indiai szakácskönyvem, nem sokat tudok tehát Indiáról. Azért én írok (levelet önnek) most róla mégis, mert annyit azért meg tudok állapítani, hogy a sütőtökös latte hasonlít egy indiai kávéra, izgalmas, aromás, édes, fűszeres, mellette egy tortaszeletnek vagy keksznek nagyon össze kell szednie magát.  

Tovább

Száznegyvenkettedik nap: Kávés bőrradír

Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. augusztus 21.
kaves testradir nyito01
         Most, hogy állandóan írok, olykor kénytelen vagyok kikapcsolni a józan ítélőképességet, és hagyni, hogy csak úgy áramoljon bármi az idegpályáimon át, az ujjaimon keresztül, a külvilágba. Ez a módszer sajnálatos, egyben szerencsés módon összeköttetésben áll az igazmondással, vagyis, ha André Breton, tágabb értelemben a szürrealizmus nagy találmányát használom, olyasmit beszélek ki, ami csakugyan foglalkoztat. Mit tudnék őszintén írni egy kávés bőrradírról, ez a kérdés merült fel hirtelen augusztus végső, gyönyörű napjaiban, és a tudatos válasz az volt, hogy olyat, amit eddig még le nem írtak, semmit. Most itt ne a kérdés elbagatellizálását tessék érteni, én nagyon is fontosnak tartom a bőrápolást, ahogyan a szoknyahossz és külpolitika viszonylatait is, nekem az originalitással vannak problémáim ilyenkor, hogy a serkentő hatást, amelyet egy ilyen kezelés a bőrre gyakorol, hogyan tudnám eredetibben ismertetni? Kiengedtem tehát mindent, amim volt, jobb híján, és így idéződött fel az emlék, egy serkentő-gátló soviniszta viccről, amelybe úgy keveredtem, hogy egy nem túl okos fiú lépett be az irodám ajtaján a rádióban. Nem véletlenül érkezett, hanem céltudatosan, izgatottan torpant meg az asztal mögött vagy előtt, ez nézőpont kérdése. Az arcát beragyogó boldogság volt a legfeltűnőbb rajta, szétvetette a mondani akarás, de hangok nem jöttek először a száján, csak valami nyekergésféle hallatszott, hogy tehát a szőkéknek, és itt most általában a nőkről beszélünk lényegében, ez fontos, mert ilyeténképpen ez rád is vonatkozik – nézett rám, hogy el ne tévesszem a rád értelmét - van egy gátló meg egy serkentő agysejtjük, és a serkentő aaaaaaa serkenti a mit is, mit is? És a gátló meg…, a gátló, nos, olyan viszonyban van a serkentővel, szóval, a serkentő…. a fenébe, az előbb a folyosón még jobban ment ez. És akkor én kisegítettem ezt a fiút, leírtam a mondatot, „a gátló gátolja az agyműködést, a serkentő meg serkenti a gátlót”, odanyújtottam a jegyzetlapot, és mondtam, hogy ez legyen nála mindig, amikor fellép, mert ez egy nehezebb vicc, mint ő képzelné. Azután pedig megkérdeztem, hogy ez e minden, amit érte tehettem, s ha igen, akkor menjen kérem, (Anyegin), mert bár tévedésnek tűnhet, hogy én vagyok itt az igazgató, és köztünk legyen szólva: az is, de hogy dolgom van most, amely dolog a nekem tulajdonított két agysejtet részben vagy egészben lefoglalja.
         Engem is meglep, hogy a kávés bőrradírról, annak is serkentő hatásáról ez jutott eszembe. A keverék egyébként nagyon jól sikerült, a legjobban eddig, már ha valaki figyelemmel kíséri a bőrradírok fejlődésének bonyolult vonulatát ezen a blogon. Finom az illata, benne a mandulaolaj és kávé keveredik, de nem eltúlzottan, tehát nem kell attól tartani, hogy nyomot hagyna a bőrön. Serkentő-gátló hatásai vannak (mondja az internet), és a bőr felületét puhává alakítja, ezt én állítom.

Tovább

Száztizenkilencedik nap: Lábak a Sütő utcában

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 29. 
labak nyito01
         Egyszer Andy Warhol, egy rövidfilmen megevett egy hamburgert. Később egész mozgalmak szerveződtek arra, hogy nézzék, ahogy Warhol megeszi a hamburgert, sőt arra is, hogy nézzék, aki nézi, hogy valaki nézi Andy Warholt, hogy megeszi a hamburgert.
         Tegnap reggel kiültünk egy teraszra a Deák tér közelében, és amíg ittuk a kávét, én könnyű kézzel lehúztam a második bőrt is a lábakról, amelyek egy nyúldombi teadélutánon léptek fel először. A helyszíni szemlét követően kiszabtam a szoknyát, majd egyszerűen egy rács alá illesztettem a szobrot, így úgy nézett ki, mintha a Fehér Hajó utca és a Sütő utca sarka nem olyan régen ráesett volna a Nyugati Boszorkányra. Ez egy világos üzenet volt, minden arra járó értette, fotózták, majd fotózták, hogy fotózzák, és én persze fotóztam mindenkit, ha fotózott, ha nem.

Tovább

Negyvenegyedik nap: Bolhapiac

Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. május 12.
orros pohar nyito2
         Ma megbeszéltük, hogy kimegyünk a bolhapiacra, és a következő terítéshez fehér, domborúmintás porcelánt s hozzá türkizkék üvegtárgyakat veszünk.
Ezzel egy időben, ugyancsak itt, Budapesten, egy angol pár a szállodai foglaláshoz járó reggeli kávé mellett megegyezett abban, hogy fehér porcelánokat és türkizkék üveg holmikat vásárol, s ennek érdekében felkeresik a helyi bolhapiacot.

Tovább