Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Kultúra és identitás a József Attila-lakótelepen

2011. szeptember 19. - napfényposzt

 „Az ember nem egy sziget, amely maga a teljesség,
hanem a kontinens egy darabja, rész az egészből.” (John Donne)


1989-ben diákmunkán voltam egy főiskola könyvtárának olvasótermében. Katalóguscédulákat bélyegeztem, először fegyelmezetten az elvárt sarkokat illettem pecséttel, később szirommintában nyomtattam dátumot mindenre, ami kezem ügyébe került. Éppen egy rózsaszín papírt dekoráltam nagy műgonddal, amikor megzavartak. Közismert tanár rontott be a terem előszobájának ajtaján, nehéz léptekkel közeledett a puha padlószőnyegen, ám mielőtt az asztalhoz ért volna ahol ültem sarkon fordult, és a kijárat felé vette útját. Úgy tűnt, ez az irány sem felel meg számára, mert a küszöb előtt hátraarcot vezényelt magának, és ismét a helyiség belsejébe indult, majd megint a bejárat felé lódult, kiszámíthatóan. Így, ilyen szilajul rótta köreit ez az ember, s közben indulatosan de csendesen, mégis csak egy olvasóteremben voltunk, három szót ismételgetett: peresztrojka, paradigmaváltás, pluralizmus. A kezdőbetűket inkább köpte, mint ejtette s amikor amolyan habil módra kitombolta magát, köszönés nélkül távozott. − Örülök, hogy segíthettem − mormoltam, és visszatértem a félbehagyott alkotáshoz.

           Ez az emlék idéződött fel bennem néhány hónappal ezelőtt, amikor egyetemre menet a metrón minden figyelmeztetés nélkül szakadt ki belőlem két fogalom, melyek az elmúlt hónapokban nem hagytak nyugodni, úton útfélen gyötörtek, ezeket értelmeztem, forgattam, szedtem darabokra: - Kultúra! Identitás! Majd rövid szünet után még egyszer, jól hallhatóan: - Identitás... Kultúra... Kultúra... Identitás... Tettem két lépést a kocsi belseje felé, majd a másik irányban is a rend kedvéért, mogorván, mint a doktor annak idején a könyvtárban. Az utasok látták, hogy szú rág a lelkemen és nagyvonalúan hunytak szemet az incidens fölött.

           Az elmúlt évemet az identitás és a kultúra fogalmak kibontásával töltöttem. Magyarázatot akartam arra, hogyan lesz valakiből felnőttkorára hiteles, magabiztos, rugalmas, fejlődőképes személy. Olyasvalaki, aki független, nem befolyásolható, álláspontja határozott, s képes a párbeszédre is. Hogyan alakulhat ki az a kegyelmi állapot, amelyben a kép, amit az ember önmagáról alkot megegyezik a képpel, amelyet mások nyernek róla? E kérdések megválaszolását az tette halaszthatatlanná, hogy létezik egy hely, most az egyszerűség kedvéért nevezzük Magyarországnak, ahol egy, és csak egy kérdésben nemzet szinten egyetértünk s ez nem más, mint hogy kevés sürgetőbb teendő létezik mások – szomszédok, idegenek, családtagok, rajtunk kívül tehát mindenki - helytelen viselkedéseinek megváltoztatásánál.

           S vajon – vittem tovább a gondolatot – van-e még legalább egy elv, amiben mi mindannyian itt lakók, mint egy tízmilliós ikrek ennyire egy véleményen volnánk?

           A József Attila-lakótelepen 1998-ban vettem lakást, és beköltözésemet követően további hét éven át nem érdekeltek a szomszédok, egyáltalán. Embergyerek voltam még, ha akartam volna sem tudtam volna barátkozni felnőttekkel, de hogy ez eszembe sem jutott, mindannyiunk dolgát megkönnyítette. Érett lettem mire a fordulat beállt, egy kulör lokál hozta, a mellettünk lévő, szerintem hangos közértről kérdeztem meg a környékbelieket, hogy vajon szerintük is hangos-e? Később felkerült egy Óriás Adventi Naptár a ház üvegablakaira, megtaláltam a barátomat a földszinten, megrendeztük az első töklámpa-fesztivált, további barátaim lettek a harmadikon, a negyediken, jöttek az ismerősök, ismerősök ismerősei, helyi lapok, helyi rádiók, országos lapok, országos rádiók, országos tévé. Végül társadalomtudósok látogattak meg. Ez utóbbiak mit akartak pontosan ők sem tudták, volt itt valami, ami érdekelte őket és nem tágítottak, nem bánták, hogy még nem körvonalazódott, azt mondták, megvárják.

           Az egymást irritálóan különbözőnek érzékelők közötti azonosság, vagyis egy közös nevező keresését 2007 őszén kezdtük a környező utcákban, s 2010 tavaszán, amikor már éppen beismerni készültünk a vereséget láttuk meg első jelét létezésének. A Napfény utca hatos számban következett be az elképzelhetetlen, itt történt meg, hogy a múlt év egy időpillanatától számítva már nem egy, hanem mindjárt két kérdésben mutatkozott összhang köztünk, szomszédok között:
a.) mások, úgy általában lehetetlenül viselkednek és ezen nem ártana sürgősen változtatniuk,
b.) ebben a házban a közös javakat és tevékenységeket tekintve nem lehet senkit jogtalan előnyökben részesíteni, vagy igazságtalan hátránnyal sújtani, bármi okból.

           S mihelyt elfogadtuk, hogy a csoporton belül nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között további változások jöttek, olyanok, melyek bekövetkezésének valószínűségét korábban nullának sejtettük, demokratikus döntéshozatali rendszer épült, szabad vélemény nyilvánítás, magas részvételi arány, vitakultúra keletkezett, a pénztelenség megszűnése, gazdasági felemelkedés mutatkozott. Mondhatni megbékéltünk.

           A közhiedelem úgy tartja, hogy az emberek akkor élhetnek jólétben s békében egymással, ha megváltoznak és mindenkiből egy szent lesz. E dogma szerint az ideális emberi közösség nem más, mint egy csoport mosolygós, rózsaszín lábujjacskákon szökdelő pacientúra, egy értő tömeg, akiknek szíve egy ütemre dobban, esze egy srófra jár, mind között nagy az egyetértés az összes felmerülő kérdésben. A valóság ezzel szemben az, hogy egy normális embercsoport, amelyre már lehet világbékét alapozni ugyanolyan sokszínű és sokvéleményű, mint bármelyik másik, barátságok szövődnek benne ezt nem tagadom, egyszerűen az ismeretség okán itt többeket fűz egymáshoz rokonszenv, mint más közegekben, és jellemző valamiféle biztonságérzet, amelynek tudatában a tagok jó modorral tűrik maguk körül azon további társaikat, akiket fenntartás nélkül utálnak.

           Az ember intuíciója, védelmi késztetése, hogy elszigetelje önmagát az ismeretlentől. A külvilág nem biztonságos, a többiek harapnak, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Mégis azt kell mondanom, hogy a valóság kontraintuitív, az ember nem egy sziget, hanem egy kontinens darabja, és csak másokkal, szomszédokkal, vadidegenekkel összekapcsolódva érkezhet meg oda, ahol sajátos emberi értelemben véve boldogulni képes. Őszintén sajnálom, hogy ezt éppen tőlem kell hallania.

           Az azonosságkeresés fontos, vagy ahogyan én szeretek fogalmazni, életbe vágó. Ha bárki egyetért velem, annak azt ajánlanám, hogy most kezdjen szóba állni vadidegenekkel. Én általában merni merem, amit más nézni sem mer, így szeretném én kezdeni az ismerkedést: engem Keresztesi Juditnak hívnak, író vagyok, a családommal a Napfény utcában, a piramisok felé mutató irányítótábla szomszédságában élünk, és olykor sikeres, néha pedig zavarba ejtően sikertelen kísérleteket teszünk arra, hogy a helybélieket szórakoztassuk, s ezáltal álláspontokat hangoljunk össze.

           A töklámpa-fesztivál egyike próbálkozásainknak, nem profi, de népszerű, talán éppen azért, mert nem profi. Ha van kedve akár távolról megnézni bennünket, akár néhány szót váltani velünk, szívesen látjuk október 8-án, öt órától a Napfény utca 6. szám előtt a Jószomszédok Harmadik Töklámpa-fesztiválján.

Üdvözlettel
Keresztesi Judit

A cikk a 2011. szeptember 19-i Napfény Poszt-ban jelent meg. kattintson ide és töltse le a lapszámot pdf-ben.

Az ombudsman igazat adott a Napfény utcában élőknek

A zöld ombudsman megállapította: sérült az egészséges környezethez való jogunk, amikor sem az élelmiszer üzlet tulajdonosa, sem Budapest Főváros Ferencváros Jegyzői Hivatala nem vette figyelembe a zajcsökkentésre vonatkozó kéréseinket.

2007. szeptemberében megalapítottuk az Első Problémamegoldó Lakócsoportot. Kiadtunk egy Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyet 42 lakó írt alá és amelyben megkértük a Spar Magyarország menedzsmentjét ne kínozzanak tovább bennünket az árufeltöltésükből származó elviselhetetlen zajjal. A nyilatkozatot nagy dokumentum hengerekbe csomagoltuk és elküldtük a Spar négy ügyvezető igazgatójának, a Napfény utcai bolt üzletvezetőjének illetve Ferencváros jegyzőjének.

Levelünk nyomán a Spar egyeztetésre hívott bennünket bicskei központjába, ahol szóban ígéretet tettek a helyzet javítására és megígérték, hogy a 2010-es átépítésnél a tervekben a zajcsillapítás fontos tényező lesz majd. Három hónap után azonban a pakolással járó zaj újra felerősödött és a tavaszi ablaknyitáskor már elviselhetetlen volt a hajnali vagy a késő esti árufeltöltés dübörgése az ablakaink alatt.

2008. júniusában a fülünkbe jutott, hogy az élelmiszer áruházra építési engedély kérelmet adott be a cég és miután ügyfélként regisztráltattuk magunkat a hivatalban, rá kellett döbbennünk, hogy a rakodási zajcsillapításnak semmilyen nyoma sincs a tervdokumentációban.

Ekkor írtunk levelet az ombudsmannak és kértük vizsgálja meg, hogy a nyugat-európai tendenciákkal éppen szembe haladva, Magyarországon miért kaphatnak építési engedélyt az élelmiszerláncok lakott zöldövezetekben annak ellenére, hogy a publikált orvosi tanulmányok szerint e multinacionális vállalatok által keltett zaj megbetegíti az embereket?

Levelet írtunk Dr. Oszvári István jegyzőnek, Garamvölgyi Ernő Építésügyi hatósági csoportvezetőnek, a helyi képviselőnknek Hidasi Gábornak is. A saját képviselőnktől, aki egyben a környezetvédelmi bizottság elnöke a mai napig nem kaptunk választ. Az építésügyi hatósági csoportvezető pedig csak annyit közölt velünk írásban, hogy az "építőipari tevékenységből származó határértéken belüli zajt a lakóknak tűrniük kell".

A jegyző, az őt kötelező önkormányzati törvény ellenére nem válaszolt 30 napon belül, ezért a neki írt levelet sokszorosítottam és elküldtem minden ferencvárosi hivatali vezetőnek és az érintett képviselőknek. Erre a levélre október elején már 8 napon belül kaptam választ, de csak annyit tartalmazott sajnálják, hogy későn válaszoltak és nem tudnak mit tenni az ügyemben.

Pál Tibor alpolgármester megígérte, hogy egyeztető tárgyalást szervez a cég és a lakók között, amelyre a mai napig nem kerített sort. A polgármester megírta, hogy az ügyben az építéshatósági eljárás során a hivatal tehetetlen.

2008. szeptember 11-én Ferencváros Építésügyi hatósága megadta az építésügyi engedélyt. Élve ügyfél jogommal, fellebbezést nyújtottam be és természetes személyként befizettem 30000 forint illetéket az államkasszába.

Amíg vártunk a határozatra, addig is levelet írtunk az ausztriai és svájci Spar központba a magyarországi vállalat tulajdonosainak, amely levél hatására Feiner Péter felvette velünk a kapcsolatot és 2008. december 8-án újabb egyeztető tárgyalásra ültünk össze. Ekkor megegyeztünk, hogy egy számon kérhető írásos listát küldenek nekünk azokról a rakodási zaj elleni intézkedésekről.

2009. február 2-án a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Építésügyi Főosztálya úgy találta, hogy észrevételemnek megfelelően a probléma megoldására létezik jogszabály és a ferencvárosi szakemberek eljárása pedig nem volt szakszerű. A határozatot megsemmisítette és a jegyzőt új eljárás lefolytatására kötelezte és rendelkezett utalják vissza számomra az illetéket. Ezt a pénzt mai napig nem kaptam vissza.

Kicsit megkésve, másfél évvel "A zajos Napfény utcai SPAR szomszédságában élők Függetlenségi Nyilatkozatának" postázása és további tizenkilenc tértivevényes levél feladása után 2009. február 19-én megérkezett a Spar Magyarország Kft. első hivatalos válasza, amely egy öt pontos listát tartalmaz a zajcsökkentési intézkedésekkel kapcsolatosan.

Az egyes pont szerint: "Az áruszállító járművek vezetőinek figyelmét a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ismételten felhívta arra, hogy a gépjárműveket a rakodás alatt le kell állítani, tilos tolatni. Ezen információk a rakománykísérő bizonylatokon is rögzítésre kerülnek (tolatás tiltása, motor leállítása és a rakodás időtartama alatt)." (A 2009 május 9-én szombaton készült videó felvétel tanúsága szerint, az ígéretet a központból még nem sikerül betartatni.)

Azóta a megismételt építéshatósági eljárás folyamatban van és az írásos megegyezésünk szerint "a Spar Magyaroszág Kereskedelmi Kft. törekszik arra, hogy a meglévő helyi körülmények között az árurakodás zajszintjét az előírt mérték alatt, tovább csökkentse".

2009. május 14-én az ombudsman megállapította, hogy a zajos Napfény utcai Sparral kapcsolatos panaszunk jogos volt.

Idézet az állásfoglalásból:
"A vizsgálat eredményeképpen arra a következtetésre jutottunk, hogy a budapesti IX. kerületi Napfény utcai SPAR üzlet zajos működése kapcsán beérkezett panasz esetében megállapítható az egészséges környezethez való jog sérelme.
A panaszos egészséges környezethez fűződő jogai sérültek, amikor a Ferencvárosi Önkormányzat jegyzője nem foglalkozott érdemben – sem közigazgatási jogi (zajvédelmi), sem pedig polgári jogi (birtokvédelmi) eljárás keretei között – a IX. kerületi Napfény utcai SPAR élelmiszerüzlet működése következtében keletkezett zajpanaszokkal."

Az állásfoglalásban az ombudsman kiemelte, hogy zajszintektől függően milyen különböző típusú károsodások léphetnek fel az emberek egészségében:

"- 30-60 dB feletti hangnyomásszintek már pszichológiai mellékhatásokkal járnak, magatartásbeli változásokra lehet számítani, idegesítő hatások észlelhetők. A közvetlenül átélt zavaró hatások a teljesítőképességet, a szellemi munkát és a pihenést károsan befolyásolják.

- 60-80 dB között zajszinteknél a vegetatív idegrendszer irányítása alatti szervek és szervrendszerek változásai jelentkeznek. Jellemző reakció a bőr és a nyálkahártya hajszálereinek szűkülése. Lakossági vizsgálatok kimutatták, hogy ahol az éjszakai zajszint 60-70 dB között van, ott gyakoribb a magas vérnyomás betegség, a gyomorfekély, a cukorbaj, a nyálmirigyek működése csökken, a gyomornedv elválasztása gátolt és ez emésztési zavarokhoz vezet.

- 80 dB hangnyomásszint feletti zajok az előbbi hatások mellett a hallószervben maradandó károsodást okozhatnak, de a tartósan ható erős környezeti zajok siettetik, súlyosbítják a halláscsökkenést. A káros zaj emeli az idegrendszer izgalmi szintjét, ennek alapján a zaj stresszt okozó tényezőnek tekinthető.
(Forrás: dr. habil Simon Ákos CSc: Környezetvédelem. Elektronikus jegyzet. BMF BGK GBI 2006)"

A Dr. Fülöp Sándor ombudsman és Dr. Rigó Anett ügyintéző J-5784/2008 számú állásfoglalása teljes terjedelmében a http://tettekmezeje.hu/content/view/71/90/ linken olvasható.

Üdvözlettel

Keresztesi Barbara

Adventi naptár a Napfény utca 6. szám alatti harmadik lépcsőház ablakán

AZ ADVENTI NAPTÁR TÖRTÉNETE: A hagyomány szerint az adventi naptár ősét egy édesanya találta ki, akit kisfia minden áldott este azzal nyaggatott, hogy hányat kell még karácsonyig aludni?
Ezért az anya 24 darab, kétszárnyú, kinyitható ablakot vágott egy kartonra, egy másik papírlapra pedig az ablakok alá elhelyezett 24 cukorkát. A gyermek minden nap kinyithatott egy ablakot és elvehetett egy cukrot, így követve az idő múlását.


Mi nem cukorkákat, hanem meglepetés képeket rejtünk a megszámozott ablakok mögé. Minden nap leleplezünk egy képet. A képeket a lépcsőház lakóival, a szomszédainkkal együtt készítjük színes celofánból, amely nappal ólomüvegként viselkedik, este pedig a lépcsőházban felkapcsolt villany eleveneti meg a képek színeit.



 
Minden este 6 és 8 óra között gyertya-lámpásokat gyújtunk a lépcsőházban. A lámpásokat bárki házilag el tudja készíteni. Karácsony éjjelére a teljes naptár lelepleződik majd.

 
 
 
 
 
 
 
 
Az adventi ablakokat Budapesten a IX. kerületben a Napfény utca 6. szám harmadik lépcsőházának ablakain bárki megtekintheti.

Üdvözlettel

Keresztesi Barbara

Még több kép az indafotón:

  Hogyan készítsünk ólomüvegablak hatású képeket az ablakainkra?