Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Csirkemájhab, homár és Banoffee pite

2016. május 21. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. május 21.
homar karamelltorta nyito01
         Kettőt kértek, hogy egy jó csirkemájhab az fontos lenne, mert, ahogy mondja Shawn McClain, ha egy májrecept rossz, az bazira rossz, az ő receptje könnyű, sima, mint a bársony és almás. Savanyított hagymával és zsályával adja föl a pástétomot, apró falat, olívaolajjal meglocsolt pirítós kenyereken. A menüben a pâtéhoz homárt és egy karamellpitét adtam intuitíve, és nemcsak azért, mert ez egy gyors uzsonnamenü, a homár körülbelül harminc perc alatt készül el, a pitét meg sütni sem kell, hanem azért, mert a homár fűszervajához misot kevertem, s a paszta enyhén diós íze az édes rákhússal keveredve szépen vezet át a pâté almás aromájából a banoffee egyszerű karamell-banán befejezéséhez. A másik, amit kértek, hogy legyen szerelem ma, mert az már régen volt, de erős igény meg volna rá pedig.
         Guillaume Bernard kopottas öltönye kifelé volt fordítva, a hátára dobta, és olyan ingerülten járt-kelt a szálloda halljában, mint egy kotlóstyúk, káromkodott és fizetett a személyzetnek, hogy hagyják békén. Létezése szárított petrezselyemnek volt mondható szerinte, amely párologni már nem képes és piaci hasznosítása pedig lehetetlen, vagyis nem is kérdés hogy egyben és darabjait tekintve értéktelen. Guillaume nem volt éppen jól tehát, látogatása a szállodában feltűnést keltett, bár nem foglalták szavakba meglepetésüket, mégis kiábrándítónak találták jelenlétét, ezt úgy mutatták ki, hogy lementek a pincébe, és üvegből vedelték a bort, Guillaume-ot nem hívták magukkal. Ő a kis szálloda portása mellé lépett, aki a kertben tollászkodott és a szomszéd utca pálmafáinak árnyékát nézegette. Guillaume hirtelen meleget érzett, fölfelé húzódó fájdalmat a mellkasában, a portásnak szőlőmag ragadt a fogába, azt piszkálgatta. Mindketten hallgattak, a láthatatlanság határán. Komplikálta a helyzetet, hogy Guillaume Bernardnak a beszéd volt a mindene, érzékeny, szép szíve megrezdült minden szóra. Finoman ívelő, határtalan mondatokat használt, olyan ritka kifejezésekkel, mint a kikeleti táborfogócska vagy a ripityára tört banditafejes, meg, hogy térlátása a tábornoknak meg, hogy csődtámogatási divízió… A halála napjáig nem gondolta volna, hogy újra találkozni fog ezzel a nővel, Julie-val, ma délután, amikor mindenki csak belapátolta magába a levest meg a húst, és megnézte a Kiskacsák randevúja című szélesvásznú, fekete-fehér mozit, amelyben Orson Welles egyszerűen nem szerepelt, nem is írta vagy rendezte, meg általában véve kikészült volna tőle, odament volna, és megrángatja a filmest, és mond neki valami olyasmit, hogy fiam, ha még egyszer meglátom a közelben, bizonyisten kiverem két fogát. Ezzel voltak elfoglalva a helybéliek, ő meg kiballagott a főtérre, és megnézte az ágyút, ez az a fajta városka volt, amelyikben ha a főtéren kiállított ágyút látta az ember, más programja bizonyos ideig nemigen akadt.
         Puhán és szótlanul ült Julie Mart a padon, a folyóhoz közel. Hintázott, előre-hátra himbálta lábait, az otthoni faliórán jártak a gondolatai. A lebontott csobogóból vékony sugárban folyt a víz a kőre, mintha valaki sírdogált volna, a kút picsogott és szivárgott megállás nélkül, és Julie tétlenül nézelődött, látta az embereket kiszédelegni a vonatállomásról, biggyesztették a szájukat és lamantinokról meg szögesdrótokról beszéltek. A pipája kihűlt az egyiknek, megpróbálta újjáéleszteni. Volt egy biciklista is, aki hajhullámait egy kis micisapka alá tűrte be, nadrágszárát meg ruhacsipesszel fogta össze, szürke, vacak nadrágot viselt, és vacak állapotú úttesten le-föl huppanva robogott el előtte olyan félénken és idétlenül mosolyogva, amiről nem lehetett megállapítani, hogy most okos mosoly, vagy a fiú csak meghűlt valahol. Komolyra fordítva a szót Guillaume háromdimenziós tere pont ott találkozott Julie égszínkék szemével, ahol meg volt írva előre, és a kéz, melyet Julie finomvonalúnak és gyönyörűnek látott, könnyeden legyintett. Guillaume Bernard egyetlen egyet szeretett ebben a kisvárosban, és az Julie Mart beszéde volt, amelyet előző éjjel a városházán hallott, és azt kérdezte rögtön, mindenféle bemutatkozás nélkül, hogy miért őt kérték föl, és Julie Mart az igazat mondta, mint minden alkalommal, amikor kérdezték valamiről, hogy fogalma sincs. De nagyon is körültekintően írta a szöveget, azt állította. Előtte megivott egy csomó Jagermeistert, aztán fölhívta az apját, hogy írja meg helyette a beszédet, amikor az apja nemet mondott, megpróbált lefizetni egy csoport elsőéves egyetemistát a hentes kuponjaival, amelyeket előző nap, különböző postaládákból halászott ki. Nemet mondtak. Végül, amikor lehetett már látni, hogy egyedül maradt, odaült a számítógépéhez, és előre megírt beszédeket kezdett keresni valami normális, internetes áruházban, de az oldal nem fogadta el a kártyáját, és így kénytelen volt ő megírni az egészet.

Tovább

Kacsasaláta, pesztós garnéla linguine, mini sajttorta málnaöntettel

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2016. február 25.
kacsa 04
         A Gdanskból repatriált pesti lelkész utálta a vakrandikat, különösen azokat, amelyeket a barátai szerveztek neki. De ők ki akarták házasítani, főként, mert reggel, amikor felébredtek már a konyhájukban ült, meresztgette a szemét és bőgette a kávéfőzőt és egyenként megnyomorgatta az este kisült buktákat, hogy melyik diós és melyik nem, mert a diósat nem szerette, és nem kérdezett, csak mindegyiket megtörögette, aztán ha nem talált lekvárosat legyintett, és elmesélte, hogy Sárika gyönyörű, súlyos mellekkel állt a Podmaniczky és a Rózsa utca sarkán valamelyik nap, s amikor megszólalt Sárika, a hangja zúgva hasította a levegőt, mint egy pofon, és őt minden szó megrázta, megremegtek a szempillái, ide-oda imbolygott, és magára gabalyította a sálját. A nő, aki a buktákat sütötte nagyon szerette ezt a gdanski embert, a nőgyűlöletét is. A férfi tüntetőleg írt egy szakácskönyvet, Főzés mikróban, egy főre címmel, lehetett tudni, hogy komolyan gondolja, amikor a kapcsolatairól beszélt szellemes volt és szomorú. Az a nő, akivel legutóbb összehozták a síron túl is vele akart maradni, arról ábrándozott, hogy hárfazene szól a mennyekben, ők meg páros teniszt játszanának Abe Lincolnnal meg Tupac-kel, a férfi nem szívesen mondott nemet, nem nagyon tudott tudniillik, egyszer még egy szamurájkardot is eladtak neki a zsibin, de a nősülés nem ment neki.
         Erre a randevúra egyedül öltözött, eleinte szürkében gondolkodott, de végül a sötétkék zakóját vette fel. Mielőtt elindult volna, bement a fürdőszobába, hirtelen felindulásból belekapaszkodott a vécé láncába, és kétszer egymásután lehúzta a vizet, mintha valami varázsajtót nyitna meg, aztán reménykedve felnézett, de még mindig ugyanazok a szögek meg boltívek vették körül. A mólóval szemben volt az étterem, a felszolgáló kirakta a kacsát és a májpástétomot, a salátahajókra mézes hagymakúpokat rendezett, és megszórta őket mandulával, a lelkész azután gőzölgő, lágy tésztát evett rákkal meg vastaghúsú olívabogyókkal. Akkor pillantotta meg a nőt, aki prémkabátban álldogált a kikötőben, látogatóba jött Pestre, eleinte nem akarta megmondani, kihez, de egy órácskára mindenesetre óvatosan leült az egyik székre, mint egy páva vagy mint egy kismadár. Ajándékot is hozott magával, az arcán finom ráncok alakultak át szép vonalakká amikor elmosolyodott. Ha elfáradt, elnézett a Duna irányába, aztán beletúrt a kabátjának a zsebébe, és képtelenebbnél képtelenebb McDonald’s figurákat vett elő. Ahogyan mentek beljebb a beszélgetésben, egyre-másra kerültek elő a fényképek, lábnélküli emberekről; nagyon-nagyon rossz fotográfus volt a nő. A feje meg a háta is hiányzott egyik-másik alaknak a képekről, a telefonjáról mutogatott meg mindent, a készülék fényét tükröző arcban megmártózott a lelkész tekintete, és zavarában távolsági autóbuszjáratokról mormogott, és málnaszószban megforgatott sajttortácskákat tömött a szájába, ezt a szépséges nőt nem akarta többé látni soha, ebben biztos volt. Otthon a kapualjnak nedves falszaga volt, de amikor a kapu alagútján végigmenve kiért az udvarra, ott már vakítóan sütött a nap. Másnap azután a buktás nő konyhájában kezdett megint, és a nő tudni akarta, hogy mentek a dolgok, és a lelkész aztán csak valami olyasmit mondott, hogy igazán nehéz az ő korában megszületni minden ürügy és ugródeszka nélkül, de ha vannak ilyenek, akkor meg még nehezebb, s közben beletúrt az ujjával egy tál rizstésztába, hogy van-e benne káposzta, mert azt nem szerette.

Tovább

Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. november 22.
gesztenye nyito01
         Amikor még voltak grófok és Erdély, egy nő grófnő volt Erdélyben és egy grófozós rádióműsorban mesélte nem olyan régen, hogy Horta úr kimászott a villanybojlerből és nekiiramodott, olyan erősen igyekezett, hogy nem is rohanás volt az, amit csinált, hanem visszafogott zuhanás, ráomlott a sezlonra, fújtatott, mint egy gőzmozdony. Lábait kibontotta a cipőből, és odadugta a kályhához, hogy ne fázzanak annyira. Zelnikné hozzáfogott a szószhoz, kipréselte a citromok levét és zajongott, úgy ahogyan csak Zelnikné volt képes, pörgette a fakanalat a tálban, mintha csak ő is valami villannyal hajtott robotgép vagy szuperforraló lenne, az meg száguldott körbe-körbe míg a tojások engedelmesen majonézé keveredtek. Zelnikné csak ekkor nyugodott meg. - Készen vagyunk – szólt az asszony – finom mozdulatokkal összekészítette azokat a szendvicseit, amelyek csirkehús, friss saláta és házi majonéz egyszerű kombinációi. Az ágyon hempergő sejtette, hogy mi következik, aggodalmasan pillantott a kalapokra, amelyek az előszobafogason sokasodtak, kicsit másként, mint megszokott, de azért még mindig kalapnak kinézőn, vagyis kalaphoz méltón. Zelnikné értette a módját az uzsonnáztatásnak, nagy ezüsttálcákat vett elő, a szendvicseket ezekre sorakoztatta, aztán a rozmaringos fűszervajtól csillogó szelídgesztenyék következtek, melyeket szőlő és sajt társaságában adott föl csipkézett porcelántálakon. A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.
         A grófnő unokája egy Starbucks kávét tartott a kezében és arra gondolt, hogy lépcsőn jön föl lift helyett. Legszívesebben mozgólépcsőn jött volna, a fokozatosság híve volt a fitneszben, de a lakásomban érezte biztonságban magát, ahol volt étel, bor és hatszáz televíziós csatorna, és egyik sem akarta bántani, és ide csak átlagos lépcső vezetett. Egy hete kezdett el dolgozni. Nem ismert határokat, nem aludt és nem evett, nagyon olcsó munkaerő ilyenkor. Begyulladtak a hangszálai és krákogott, néha meg köhögött és nem tudta, mint ilyenkor soha nem tudta, hogy csak meghűlt vagy valami komolyabb, de aztán megállapították, hogy kimerült, ne beszéljen, attól kezdve persze nem bírta befogni a száját. Késett, mondta, és azzal mentegetőzött, hogy el kellett intéznie valamit, véletlenül beleesett a szökőkútba egy motorbiciklivel és lefogták, de aztán gyorsan elengedték, és mondtam, hogy ez a történet közelében nincs annak, amikor megvert valakit egy George Ezra koncerten. És ő kijavított, hogy nem koncert volt, hanem show, másodszor meg nem lehet lejönni egy ilyen helyre Michael Bublé pólóban ezt mindenki tudja, aki nem akarja, hogy bemossanak neki egyet. És én nem tudtam, hogy kerültünk megint bele ebbe a hülye Ezra/Bublé beszélgetésbe, de a grófnő unokája evett és ivott is és ebben egyáltalán nem maradt magára, és egy szép férfiról beszélt a legtöbbet, aki nagyon fontos, nagy, robosztus férfi, inkább karakterében monumentális, mint igazán és szerelmes belé a grófnő unokája, szerinte azon kevés férfiak egyike, akik szexik, ha muffinnal tömik magukat. Amikor meglátja, meg se tud szólalni, hozzálapul a falhoz és várnia kell, hogy újra lélegzethez jusson, a férfi ilyenkor úgy érzi, hogy ha megszólítaná, a nő összerogyna, a szerelme, az nyomja oda a falhoz és valahogy ettől boldognak érzi magát. Aztán elfogyott a bor, és azt mondta a grófnő unokája, hogy lehetséges, hogy nálam kellene töltenie az éjszakát. Kérleltem, hogy ne, ne tegye, hívjon föl egy másik barátját, de nem találta a telefonját és az egyetlen szám, amelyik eszébe jutott a kínai büféé volt, ahonnan rendelni szokott, ők meg nem fogják engedni, hogy náluk aludjon. Bár ez szemétség részükről, amikor legutóbb náluk járt, látta, hogy vannak a kamrában a földön matracok. És aztán a grófnő unokája ott aludt a konyhában a kanapén.

Tovább

Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

Írta: Keresztesi Judit – Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. november 10.
habcsok granatalmanyito01
         Éreztem az utca sarkán, hogy elönti a nyugati szél a fasort, és végigsöpör a kátyúkon, megállapodik a nagy ruhaáruház kijáratánál, föltornyosítja a leveleket, és a férfi ott állt mellettem és azt mondta nekem, hogy nekiment valakinek a biciklijével, akinek eltört a lába. De nem a biciklikarambol közben tört el, hanem már előtte, és amikor ez az én barátom nekikoccant, a tündöklő, fehér gipszbe mártott boka kékes visszfénnyel ragyogott az utcai megvilágításban. Azt kérdeztem, hogy hogyan történhetett ez, ő pedig azt mesélte, hogy egy középkorú férfi akkora kalapban, mint egy szalmakazal igyekezett lefelé egy lépcsőn, és majdnem az utolsó pillanatban ugrott át a hajó korlátján, amikor az már éppen elszakadt volna a parttól. Az én barátom ekkor fölnézett, és elfintorította az orrát, aztán hátrahőkölt a meglepetéstől, mert egy hajósinas kiöntötte a vödörből a piszkos vizet, tisztát hozott, és nekilátott, hogy kisöpörje a fedélzetet. Az egyik kabinból ekkor kilépett egy nő, megérintette az inas karját, és mondott neki valamit, amit azonban a nagy zajban nem lehetett érteni, és a barátomat kíváncsiság öntötte el, hát ez meg micsoda, gondolta. A hajóskapitány a hajó fölső emeletén járt-kelt, langyos tejet ivott, és kis kókuszos mandulás kekszeket majszolt hozzá, és ahogy a barátom bámulta, a hajóskapitány megállt a bögrével kezében, nagy, finom ívekben feliratokat rajzolt egy lapra, aztán fölmutatta az előbbi nőnek, aki mellette állt most már, hogy rájöjjön a nő, hogy ha megfelelően viselkedne, a hajóskapitányt egykettőre kineveznék tengernagynak, vagy ilyesminek. A hajóskapitány aztán további langyos tejből merített inspirációt és újabb feliratokat mutatott föl a nőnek, akinek ezekre a szavakra elváltozott az arca, úgy villogott azon az arcon a harag, mint az igazgyöngy, és azt lehetett volna gondolni, hogy ütni fog, de nem, elővette a kis piperetükrét, és belenézett, hunyorgott is, a szemüvegét valahol a kabinjában hagyta. Aztán a barátom lendített egyet a biciklijén, és már csak annyi ideje maradt, hogy előrekapja a fejét és olvadozzon a látványtól, így ütötte el a törött lábú nőt. Nagyon restellte magát, és legszívesebben csak megölelte volna ezt a nőt engesztelésül, de aztán nagy meglepetésére a nő mentegetőzött, hogy minden az ő hibája, egyébként sem lett volna szabad lejönnie, ez még egy fekvőgipsz, mutatott a lábára, de valahol almatortát sütöttek, annak az illatát követve tévedt le a partra. A barátom pedig kénytelen volt annyival beérni, hogy meghívja uzsonnára ezt a nőt, és majdnem nem hitt a fülének, amikor amaz a meghívást elfogadta. A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot. És a barátom az uzsonna vége felé zavarában sapkákról és viharbiztos szobáról kezdett beszélni, és nagyokat nevetett, így ültek egymás mellett a törött lábú és a biciklista, és a barátom kétségbe esett, de úgy tett, mintha nem esett volna kétségbe; hogy ő teljességgel érthetően intelligens férfi, kenterbe ver itt bárkit, rokonszenves, nyílt egyéniség és így tovább. Persze, jobb volna, ha ezen fölül még egy édes pofa is volna… de nem akarna elkalandozni, mondta, szóval a nő hirtelen fölállt, aztán búcsú nélkül kibicegett az ajtón, és eltűnt a sötétben, és láttam, hogy a barátom már a cipőjét figyeli, láttam, hogy tanácstalan, és azt mondtam neki, hogy én nem értek ehhez az egészhez semmit. Csak annyit esetleg, hogy olyan, mint ha megtöltenék az ágyút az emberrel, aztán következne egy fülsiketítő dörrenés, és az ember hátsó rézsútos mély kartartásban szállna fölfelé, és a ballisztikus görbe csúcspontján kiegyenesedne, és mosolyt szórna, meg csókot dobálna és fejjel lefelé jövet az ember látná, hogy nem jó felé jön, de még mindig mosolyt szórna, és aztán hangtalanul összetörné magát a kerítés mögött a farakáson. S miután később összeforrtak az alkatrészei, már kétszer is meggondolja az ember, hogy mosolyt szórjon meg csókokat. De szerintem, ha nem rémül halálra egy kicsit az ember mind ahányszor beszélnie kell egy ilyesvalakivel, mint ez a nő volt, akkor meg egészen biztos, hogy nem az az illető számára az igazi. És ő mondta, hogy ez meg milyen egy nem európai fogalmazás, és én mondtam, hogy már hogyne lenne az én fogalmazásom európai.

Tovább

Szarvasgombás tészta sült zsályával, áfonyasaláta, habcsókban sült fagylalt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. július 16.
szarvasgomba nyito01
         Annál a nőnél ért a vihar, amelyiknek az a sok gyereke van, a nő kiáltott, és a gyerekek az asztalnál termettek, a nagyobbak terelték maguk előtt a kelletlenkedő kisebbeket. Aztán a nő megint kiáltott, és a gyerekek rendesen fogták a kanalat.
         A nő férje a fák közötti ösvényen vágta le az utat hazafelé, az orkánban a hegyoldal kiegyenesedett, a fák gallyai egymásután zuhantak a fűbe. A férfi mindennek ellenére szépen, lassan járt, mint egy őrgróf, karcsúbb és magasabb is volt, mint emlékeztem. Kopott, bőrkötésű füzetet tartott a hóna alatt, Pavel Godhard azt mondta erről még akkor, amikor Bécsbe jártunk egyetemre, hogy ez a füzet a kijárat mindenhonnan akárhová. Rose Valter ekkor éppen a szomszéd ágyon feküdt és olvasott, úgy dünnyögte ki a könyve mögül, hogy ez olyan szép, hogy a meghatottságtól mindjárt elcsuklik a hangja és érzi, hogy a Mary Shelly szelleme is elérzékenyült. Godhard az ablak mellett cigarettázott, őt is bevonta a társalgásba, megkérdezte, mi az, amit éppen olvas, de a választ nem tudta megvárni, mert hívást kapcsoltak föl a szobába. Pavel beleszólt a telefonba, egy részeg jelentkezett a vonal másik végén. Godhard szinte érezte is a lehelete szagát: széngáz és ibolyaillat, mondta. Később a telefonáló kijózanodott, és elvette azt a nőt akivel, vagy aki miatt - ezt nem tudom biztosan - aznap leitta magát, és most itt ebédeltünk mindannyian náluk, kint még mindig zuhogott. A menü szépen komponált nyári sor volt, semmi nehéz, nem is volt ebben most hús, csak zöldségek és fűszerek, a szarvasgomba és zsályalevelek fordítottak meglepően az olvadt vajba mártott tészta egyszerűségén. Gyümölcsök hevertek mindenfelé, az étel finom volt a legmesszebbmenőkig és végtelenül üde, zöld és kék és piros és barackszínű, az őszibarackokba töltött vaníliafagylalt a forróságban jéghideg maradt a habcsókok alatt.
         Valamikor délután a doktor felém nyújtotta a kezét, táncra kért, az asztalok és a gyerekek között átfurakodtunk a kicsik mellé, akik a parketten ide-oda hajladoztak. A doktor magához szorított, a vállára támaszkodtam, jól táncolt, könnyedén lélegzett, és a táncot talán sose hagyta volna abba, a kezemmel kitapintottam az ingén át a mozdulatait, az akaratát tapogattam, hogy merre szeretne menni, megpróbáltam kitalálni mindent, és többnyire sikerült is, azt hiszem. Este mindenki felállt és az ajtó felé közeledett, majd mielőtt kilépett volna, a doktor kérdezett valamit, semmi különöset, sebtében, ahogy szokása neki, és aztán elrohant. Én álltam az ablakban, figyeltem, ahogyan távolodik, válaszokon törtem a fejem, s csak később vettem észre, hogy letegezett.

Tovább

Chilis csirkesaláta, zabkásás csokoládétorta

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná
2015. július 7.
csokitorta nyito01
         Hogy is volt, hogy is, mentem éppen errefelé, nem igazán mentem, csak kitalálom most ezt: nehezen rázódom bele a történetbe. Régen írtam mesét, a közelmúltban igazat voltam kénytelen mondani többször, nem, mintha elhitték volna, amit beszélek. Elég legyen annyi, hogy valahonnan eszembe jutott egy mondat, hogy miközben éppen mentem valahová, és az, hogy hová, nem számított, figyelmetlenségemben a Nyugati egyik peronján találtam magam, és megpillantván a nagy, színes plakátkabinok tükrét, hosszan tanulmányoztam az egyikben az arcom. Megszerettem ezt a mondatot, hogy ilyen finoman és életszerűen mond ellent a valóságnak, s aztán köré írtam a többit, egy férfiról a peronon, akinek puha állvonala és szép, tiszta tekintete volt, és ebéd után kínlódott egy darabig, aztán megkérte a nőt, hogy fújja rá a füstöt. A nőnek féltékenynek kellett volna lennie erre a kékes kanyargásra, ahogy a férfi lehunyja a szemét és magába szívja, amit ő kilélegez, de nem lett féltékeny, inkább csak érdeklődve figyelte a mély levegővételeket. A férfi azután elővett egy tollat, és lejegyzett valamit egy szalvétára, a nő azt mondta erre, hogy ha levelet kapna a férfitól, nem nyitná ki azonnal. Hogy nem az öröm érzése volna az első, hanem az óvatosságé: - Csak lassan. – gondolná izgatottan. Rejtegetné a levelet a saját kíváncsisága elől, mely személytelen, s így sértené a férfit, és csak később olvasná el, amit írt, ha már megérett rá, idomult hozzá, és akkor a férfi hetyke hírei nem is tűnnének olyan fontosnak e hosszas gyötrődés után.
        A randevút követően a férfi a többiekkel ment, hogy késődélután már a tóparton üljenek, a vízen kirándulóhajó siklott keresztül könnyű párát hagyva maga után, meg fúvós zene tompított hangjait. A társaság tagjai ekkor nem a vizet nézték, hanem a domboldalt, világosan ki tudták venni a cikkcakkban fölfelé futó utacskákat a nyújtózkodó falusi házakkal és a nyaralók piros tetőit, melyek kivilágítottak a zöld tengerből. Nem sokkal ezután a férfi megnősült, hosszában átúszta a tavat, és vásárolt egy Fazioli zongorát.
        A postás megzörgette az ajtót. Igazából zörgette meg, nem csak úgy kitalálom, hozott egy csomagot, s ki is estem ezzel a ritmusból, mely amúgy nem volt túlságosan élénk. Hogy a nyári kismenü meg hogy fog idejönni, azt nem tudtam megmondani. Ez az utolsóelőtti ajánlatom ebben az évadban. A legfinomabb hússaláták egyike, friss, könnyű, a korianderrel, sültkukoricával és chiliszósszal elkevert csirkemellkockákat salátalevélben adtam föl. Mellé csokoládétortát sütöttem, valójában egy ígéretnek eleget téve. A legutóbbi fogadás menüjében szerepelt ez a torta, mely a benne lévő zabkása miatt puha és omlós, s a ráöntött főzött csokoládémassza miatt különleges.

Tovább

Kagylóhús és kacsasült, friss korianderes tésztával

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. március 1. 
fesukagylo nyito03
         Délután úgy tűnt, van egy történetem, amelyben valaki fölvezetett másokat egy csigalépcsőn, s mindeközben szép neveken szólította vendégeit. Egy kisebb tömeg gyűlt ott egybe, ismerősök, suttogva beszélgetett mindenki mindenkivel, könyvtárszobákon, titkos ajtókon haladtak keresztül, mígnem egy folyosón találták magukat, s innen már másvalaki egy sötét pince mélyébe kalauzolta a társaságot. Egy férfi erősen fogta egy nő ujjait, lent azután, ahonnan gépzúgás hallatszott, lehunyta mindenki a szemét, egy nő gyöngéden végigsimított egy férfi hátán… majd kinyílt egy ajtó, és mögötte a csillárok és szépen terített asztalok fényében ott állt… egy ember. De, hogy ki volt ez az illető, akinek -  a sötétben álldogálók így figyelték meg - köntöséből csurgott a fény, és hogy ezek a nők és férfiak mi járatban voltak arrafelé, nem lehetett kideríteni, mert az ujjaim hirtelen összevissza kezdtek kalimpálni a billentyűkön, figyelmük elterelődött, és példa nélkül a blogbejegyzések szövevényes történelmében, félbehagyták az elbeszélést.
         Kénytelen vagyok így beérni a valósággal: fésűkagylót ebédeltünk. És kacsát, már megint. Ezt a számtalan egyszerű mozdulatból összeálló receptet egy kínai fiútól tanultam, ő otthonról hozta, és azt ajánlotta, hogy ha nincs kifejezetten ide való Michiu főzőborom, használjak nyugodtan vodkát, így lett ez a gyönyörű előétel készen. A tökéletes falatot úgy érdemes elképzelni, ahogyan a képen is látható: alulra egy réteg gyömbérrel és korianderrel ízesített fokhagymás tészta kerül, rá a kacsasült, s ezt zárja le az édes, ugyancsak gyömbérrel fűszerezett kagylóhús.

Tovább

Halkrémes, bazsalikomos szendvics

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. január 17.

zoldszendvics nyito05
     Mikor beléptem a kávéház hosszú, keskeny helyiségébe, kissé meglepett a nyüzsgés, négy vagy öt asztalnál is ültek, de napfényhez szokott szemem mindössze homályos csoportokat látott és így nem néztem körül alaposabban, csak odaléptem és letelepedtem az asztalához. Nem köszöntem rá, úgy tettem, mintha minden figyelmemet lefoglalná a kesztyűm, ujjanként lazítottam meg, egy-egy apró húzással, aztán ugyanígy a jobb kezemen is, közben a látásom tisztulni kezdett. Észrevettem, hogy a szemközti asztalnál az ismerős festő és rajzoló egy társasággal ül, barátságosan sanyargatott egy vendéget posztmodern képzeletével, a mellettük lévő asztalnál zongoristák beszélgettek a tangóról. Távolabb a fal mellett pedig egy színész ült egy fiatal nő mellett, akivel gyakran összenevettek.  Az asztalra könyököltem ekkor, rendelnék valamit, ez jutott eszembe, "Közben torta is (szün!) akad a konyhában tejszínes (szün!) Az étlapot, az étlapot, legyen szíves" - dudorásztam - nem tudok olyat, amit kért, szívem - emeltem váratlanul a tekintetem a férfire. Rá is mosolyogtam, nem, mintha ettől bármennyire enyhült volna a szép, vonallá szorított ajkak szigorúsága. - Múltkor megpróbáltam, és akkor is finoman, a sarok körkörös mozgásával a parkettba akartam passzírozni az egészet, bornírt lett, és nem azt mondom, hogy most nem próbáltam meg, mert azt nem lenne helyénvaló ilyen nyíltan a szemébe mondanom, inkább tételezzük föl, hogy nem óvatosan, mert már semmi óvatosság nincs bennem, hanem ellenszegülés nélkül, profán félénkséggel tök mást csináltam, mint amit kért. Elégedett? Egy bisztrómenüt szerettem volna összeállítani, ami után nem gondolkodik az ember még valamin, egy falaton, hogy csalódottságát leplezze, hanem boldog lesz és hazamegy és nem lóg ki a háta egész délután a hűtőszekrényből. Ilyesmit képzeltem el, és úgy láttam, pontosabban az jelent meg előttem, hogy az évnek ebben a szakában egy halmajonézes, friss, zöld szendvicshez jól illene egy magasra emelkedő, rezgő csokoládéfelfújt, és amikor kihúztam a felfújtat a sütőből gyönyörű volt és csakugyan magas, és a szendvics üdezöld alkatrészeit lepuhította, harmóniába rendezte a két-két marék bazsalikomlevélből, tárkonyból és metélőhagymából kevert halkrém, és én láttam, hogy ez így jól van.

Tovább

Sós, körtés-káposztás hasé

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. október 23.
kortesoszi nyito02
- Minden ujjad megvan, nem látom okát a késlekedésnek, kezdjél szépen írni. – szólt a kiadó vezetője szórakozottan. A székében ült, finoman ringatta magát előbb balra, majd jobbra dőlt, nem nagyon érdekeltem, csak úgy, beszélt hozzám megszokásból. - Fogalmazz kereken, személyesen, érezzem úgy, mintha nekem találtad volna ki. És ne kend el a végét azt nem szeretem. Legyen fináléja, lyukadj ki valahová és ne úgy, mint múltkor, nem kell bonyolultan, az époszfragment az nem egy szó kisfiam. Még én sem értem, passzíve sem, mindenki ideges lesz az ilyesmitől. Szóval írjál par excellence, de azért normálisan.
– Van egy Genezis történetem. – mondtam. 
– Abban almák vannak, ha nem tévedek. – jegyezte meg. 
– Alma, körte, nem mindegy?
– Írjál inkább körtéset. Körtés recepthez körtés történet jár, amikor egy almás recepted jelenik meg, akkor majd beszélhetsz almákról, szerintem logikus ez így. – mutatott egyik ujjával az ajtó irányába.
A hallban álló zongorán leütöttem egy gé hangot, majd egy ef-et, aztán végigszaladtak az ujjaim a billentyűkön, de csak a fehéreken, a feketéket nem is érintettem. Nagyjából ez volt a gyakorlás az elmúlt hónapban, plusz az otthoni hangszerről letöröltem a port, nem tudom, az számít-e. Körtés történet, körtés történet, hogy mit csináltam főzés közben. Semmit nem csináltam, főzés közben főz az ember, ebben drámára találni nem nagyon lehet. Valahonnan a fülemben ragadt egy dal, úgy emlékszem, azt dúdolgattam, közben nő-férfi történeteket találtam ki a könyvemhez, amelyekben a nő puhán, kevés fordulattal, korszellemre nem ügyelve egyszerűen csak boldoggá teszi a férfit. Egy őszi bisztrómenü főétele volt a körtés-káposztás hasé, ebből küldtem el egyet ajándékba; ebben a körtét friss zsályával összesütött kolbásszal töltöttem meg, a káposztába pedig borókabogyót törtem, és így alakult ki az az íz, ami miatt a kiadó magához rendelt. Ez a hasé nem igazi hasé, nem vajas tésztával készül, hanem gyúrtam hozzá egy olyan foglalatot, amely megsütve ropog. Másodszor is nagy volt a kísértés, de végül nem kevertem a káposztához a tölteléket, amely a körtékben már nem fért el. Így az, ezúttal nem nyomta el az üde, édes-savanyú ízt, amely a körtés-paprikás-zsályás aromát olyan nagyszerűen kiegészíti.

Tovább

A leves

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. szeptember 13.
leves nyito01
         Szerdán kijelentettem, hogy nem tudok és nem is akarok rövidebben írni, mire a kiadó elém tette Hemingway egyik mikronovelláját, annak teljes terjedelmében:

"Reginald Boltont nem érdekelte, hogy szerkesztője hosszúnak találja írásait, és "

Rögtön eszembe is jutott egy történet: 
- Nem hívtam föl múlt héten. – szabadkozott. – Írhatott is volna. – felelte a férfi. - Csak azt tudtam volna írni, hogy nem hívom – mondta a nő. - Már megint. Itt van az. Egyetem. – verselte még hozzá, mintegy magyarázatképpen. Nézték egymást, az felhúzta a szemöldökét, emez bocsánatkérően felhúzta a vállait. Imádta ezt a férfit, még akkor is, ha az ragaszkodott az ötvenöt szavas terjedelemhez, szűkszavú volt és kimért és szerette a leveseket, nem mintha ez bármit elvett vagy hozzáadott volna alaptermészetéhez. - Jó, akkor írja meg jövő héten, amit akar, de... – De egy hosszú levéltől többet kapna. – vágott közbe a nő. – Több mit? – érdeklődött a férfi. - Több szót. - Milyen igaz. – mosolyodott el a férfi.

Ma egy levessel tudok szolgálni, amelyet állítólag a férfi evett, mialatt a nővel beszélgetett.

Tovább