Napfény Poszt - Stílus, művészet, társasági élet - Budapest napos oldala


Sült körték Brie sajttal, szűzérmék zsályával, normandiai almatorta

2015. október 19. - napfényposzt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. október 18.
sultkorte brie nyito01
         - Valahol elszámoltuk magunkat. – erre a kijelentésre riadt föl a nő. – Éspedig hol? - színlelt érdeklődést, meggyötörtnek és kissé ostobának érezte magát amint ott ült az asztalnál még mindig álomittasan. A férfi kigombolta a zakóját, a legközelebbi székre telepedett le, aztán a nőre nézett, és úgy kérdezte meg: – Mondja, horkol maga? A nő nem válaszolt rögtön, csak álmosan végigtekintett ennek az embernek a szép kezén, és azt felelte, hogy valószínűleg igen, de sosincs ébren olyankor, és nem tudná megmondani biztosra.
         Egy jól öltözött társaság lépett be az ajtón. Gömbölyű tokokat vonszoltak magukkal, s ahogy igyekeztek az étterem ablakai felé, ezek a tokok folyton egymáshoz meg a vendégek vállához ütődtek. Zenészek lehettek vagy kalaposok, és később, ahogyan az asztaloknál ültek, rendelésbe kezdtek, egymást túlkiabálva kérték az ételeket és mindannyiszor, mikor valami újabbat rendeltek fölmutatták a pénzüket, úgy lehetett hinni, örömüket lelik ebben a mozdulatban. A dékán úr szintén az ablaknál ült, újságot olvasott, és mert a zenészek üvöltöttek, lassan fölemelkedett, aztán sétába kezdett, szörnyen érdekes cikk lehetett az, mert le sem vette tekintetét a lapról. Egy széles mozdulattal egymás alá hajtotta az újság fehér szárnyait, hogy az egyik keze aztán fölszabadulhasson, és így haladt az étterem közepébe, kitapogatta a négy asztallal bentebb lévő szék támláját, és aztán is csak olvasott tovább.
         Az étterem tulajdonosa nagy gonddal pucolgatta a poharakat, a fény felé fordította őket, aztán újra áttörölte mindegyiket, a főúr meg, mint egy hajóskapitány, egyik kezét hátul a derekán pihentetve, álltában igazított egyet a villákon, aztán sorban hozzáért a többi evőeszközhöz a tálalón, és ahogy a tulajdonos átnézett egy poháron, szerelmesen figyelve, amint az üvegen a Napból egyenesen származó finom fénysugár csúszik keresztül, hozzálépett a konyhásfiú. Az alacsony, barna férfi kapkodva szedte a levegőt, hadarva beszélt egy rágcsálóról, hogy alighanem ugyanaz lesz, amelyikről azt hitték már elköltözött, vagy az is lehet, hogy csak megbújt a gazdátlan üzletben mellettük, mindenesetre most az étterem konyhájában válogat a szemét között. És ezzel számtalan egészségügyi szabályt megszeg, tudomásával – tette hozzá kedvetlenül. A tulajdonos minden figyelmét lefoglalta annak csodálata, ahogyan a pohár csordultig telik fénnyel, s hangjában nagy-nagy nyugalommal azt mondta a konyhásfiúnak, hogy rávehetnék a patkányt esetleg, hogy viseljen hajhálót.
         A nő közben egészen fölébredt, a férfit nézte, illetve olykor lopva visszatért bámulására, mert a szemek, amelyek általában jeges visszfényt vetnek, most derűsen tekintettek rá. A férfi magához intette a pincért, angolul beszélt, körtéket rendelt, melyeket mézzel és mustárral locsoltak meg, magházukat forró Brie sajttal töltötték tele, és pisztáciával hintették be a felszínüket. A porcelánkínálók fedelét kis virágkötészeti szobrok díszítették, az előételhez fehérbort szolgáltak föl. Ők elmélyültek a mesében, nem volt igazán súlya a beszélgetésnek, hogy túlontúl telivannak a múlttal, azt mondták. Bennük van a múlt és nehéz helyet találni az úgynevezett újnak, a régi hiányának pontosabban, contradictio in adiecto a régi hiányának több hely kellene, mint magának a réginek kellett volna, körülbelül. A férfi főételnek szűzpecsenyét kért, zsályával, mustáros fűszerezéssel mindkettejüknek, meghallgatták, ahogyan az ingaóra elütötte a hatot, majd a férfi normandiai almatortát hozatott, amelyben forró mandulakrém gőzölgött, és aztán megvárták, ahogyan az ingaóra a hetet is elüti, nem siettek.

Tovább

Leveles tésztában sütött brie sajt

Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat 
2015. január 4.
brie nyito01
    Ma egy szót álmodtam: wienergassen. Wienergassen-blues. Ach, wissen Sie – mindig szerettem volna így kezdeni egy levelet. Álmomban egy különös kalandom volt. Egy nagyon szép nővel széthúztuk az asztalt, leguggolt, kinyitotta az ebédlőszekrényt, és a napsütésben fürdő ebédlőben a kezembe adogatta a tányérokat, és büszkén mondta… csak nézze meg, kegyed, ez sévres-i porcelán, tizenkét személyes készlet! De én nem a tányérokra figyeltem, hanem arra, hogy milyen gyönyörű itt minden, ez járt az eszemben, és egyszer csak vagy a nő mozdulata gyorsult föl vagy az én kezem maradt le, mindenesetre eltévesztettem az ütemet; a soron következő tányér után kaptam, de az az égnek fordított tenyerem elé csúszott, hiába meredeztek utána az ujjaim, és lehullott a konyha kövére, ahol millió darabra tört. Én lenéztem és láttam, hogy az edény apró részletei lassan közeledtek felém, le kellett hunynom a szemem, hogy a törmelék, a visszacsapódó számolatlan porcelánszilánk nehogy kárt tegyen bennem, de egy sem ütött meg, szinte csak végigsimítottak az arcomon. Aztán lehajoltam és egyenként szedegettem föl a földről a cserepeket, amelyek finomak voltak és puhák, és ahogyan egymáshoz érintettem őket, a kezemben összeforrtak. A nő engem nézett, fölemelte mind a két kezét és nevetett és örült annak, hogy így lát engem, hogy rögtön eltalálta, mondta, hogy én  ilyen vagyok, és összeszedtük a tányér darabkáit,  lassan haladtunk, s egyszer csak a kezemben tartottam a tányért egészben, mindössze az anyag volt más, mint korábban, legalábbis így éreztem, ahogyan reszkető ujjaim először tapintottak ezen a rózsaszirom puhaságú szöveten. Aztán elővettem a töltőtollamat. Egy régi, kissé krákogó töltőtoll volt, a dereka celluxszal bebugyolálva, untalan szivárgásban, amitől szinte mindenem tintás lett, de nem bántam, majd azt írtam egy borítékra úgy tessékezve, mint ahogy Bécsben a Café Hawelkaban a pincérnők kérdezik az embertől... Was wollt Ihr haben? ... tegeződni majd csak később... még azt is odaírtam, de, hogy mikor, azt ebből az álomból már nem tudtuk meg. 
     Nem túlságosan tág asszociációban valami, leveles tésztából, az lett volna jó mára, és át is mentem Simon Tündéhez, és elvettem egy receptjét, újabban ezt csinálom. Egy leveles tésztába csomagolt brie sajtot sütöttem, ha valaki fél óra alatt szeretne egy gyönyörű uzsonnát, amely francia finom, akkor legyen szíves, csak vegyen egy kerek brie-t, egy bolti vajas tésztát, szárított áfonyát, diót és barna cukrot, és ebben a sorrendben, ahogyan mutatom, legyen szíves, egymásra helyezni a hozzávalókat, majd megsütni mindezt, és friss kenyérrel feladni.

Tovább